Hale & Maya

Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.

Borzalmasan hosszú volt a mai nap, ahogy a metrón ülve végig gondolom az egészet. Reggel késve indultam, így épp, hogy beestem egy fakultatív órára a középkor irodalmáról. Érdekes volt, de nem a legjobb, így a vége előtt fél órával le is léptem, hogy a munkába menet betudjak dobni még egy kávét is. Mégis hogy tudtam anélkül elindulni? Fogalmam sincs, de mindenáron szükségem volt rá. Az életben maradáshoz elengedhetetlen. A szerkesztőségben hatalmas volt a fejetlenség és mindenki tőlem várta a probléma megoldását, mintha képes lennék egyszerre öt felé szakadni. Ha nem is tudok osztódni, de priorizálva a teendőket mindenki időben megkapta azt, amire szüksége volt. Így a lap bemutató parti tökéletesre sikerült. Mosollyal az arcomon, kezemben a tabletemmel szemléltem a boldog arcokat. Semmi kedvem se volt bulizni, főleg nem alkoholt inni, így egyetlen - elkerülhetetlen - pohár pezsgőt követően hazafelé vettem az irányt. A kulcs kattan a zárban és elfordítom a kilincset, hogy beengedjem magam a lakásunkba.
- Hale! Itthon vagyok és hoztam kaját! A szerkesztőségben buli volt az új magazin bemutató miatt - magyarázom hangosan miközben ledobom a cipőm és beljebb lépkedek a kis otthonunkba. Életem egyik legjobb döntése volt beiratkozni az egyetem irodalom szakjára. Ott ismertem meg a legjobb barátnőmet, aki a támaszom jóban-rosszban és egy ideje már a lakótársam is. Ő az én új családom első tagja, akiért bármire képes vagyok. Éppen ezért nyúltam le mindkettőnknek elegendő ingyen kaját a munkahelyemről. Ha már ennyit vesződtem ma azzal, hogy minden a helyére kerüljön ez a legkevesebb, amit érdemlek.
- Tuti látni akarod a legújabb képeim és biztos vagyok benne, hogy rögtön szerelembe fogsz esni - teszem hozzá nevetve, miközben a konyhában veszek elő magunknak tányérokat a vacsorához. Tökéletesebb nem is lehetne az életem. Van munkám, barátaim akik szeretnek és azt tehetem, amit csak szeretnék. Nem véletlen említettem a legjobb barátnőmnek az új képeimet, hiszen végre sikerült képeket készítenem az egyik legújabb modellünkről, aki túlságosan jó bőr ahhoz, hogy megtartsam magamnak a látványát. Tuti Hale imádni fogja a kis gödröcskéket az arcán, ahogy mosolyog. Vajon hol lehet ez a lány?

Maya & Hale

Úgy érzem, hogy mostanában túl vállaltam magam. Frannie kávézójában dupla műszakot vállaltam az utóbbi időben, és gőzerővel dolgozom a diplomamunkámon. A konzulensem újabb, meg újabb instrukciókkal látott el, így bőven van mit variálnom a szakdolgozatomban és kiállításra szánt munkámban is.
Lefőztem egy friss adag kávét, de mivel ez már a második a délután folyamán, úgy három deci tejjel megcsaptam, hogy a végén nehogy kidőljek a nagy pörgésben. Mert hát általában ez van. Önkívületi állapotból áttört kifekvés.
Meghallom Maya hangját, így úgy érzem, ideje a könyvemet ledobni magamról, és szünetet tartani a kutatómunkámban. Nesztelen léptekkel szelem át a szobámat, és szinte kipattanok a nappaliba.
Beleszimatolok a levegőbe.
- Kérlek, mond, hogy hoztál vacsit – biggyesztem le a számat, és odakullogok a konyharészhez, úgy követve őt, mint egy kiskutya.
Nagyon szeretem Mayát, és nem túlzok, ha azt mondom, a családom részeként tekintek rá. Sokszor nyújtott támaszt akkor, amikor nem is számítottam rá. Vele kapcsolatban, a legmeglepőbb mindig is az volt, hogy bár zárkózottnak látszott, irányomba nagyon gyorsan, és könnyen nyitott. Ehhez persze köze lehet annak, hogy mindketten művészeti szakosok vagyunk az NYU-n, így a közös pont már eleve adott volt. Amikor először beszéltünk egymással az amolyan, megtalálom élmény volt számomra. Ez annyit takar, hogy olyan, mintha ennek így kellett volna lennie, mintha egy kis darabkát megtaláltál volna, amiről nem is tudtad, hogy hiányzik az életedből.
Figyelem, ahogy kipakolja a fotós pakkját a pultra, én pedig elmélázom a gondolataimon.
Nem kérdez, hanem kijelenti. Túl jól ismer.
- Azok után, hogy hányszor modellt áltam neked? Naná – bokszolok a levegőbe. – Ne is tagadd, tudom, hogy imádtad, amikor rebegtettem rád a pilláimat – kacsintok. – Milyen napod volt?
   

Hale & Maya

Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.

Megérdemeltem azt a kaját, amit elloptam a szerkesztőségből, sőt már előre gondolkodtam, amikor tányérokra tettük a kis adagokat. Túlságosan hosszú nap volt és azt hittem sosem lesz vége a feladatoknak, mégis valamiért teljesen feldobtak. Imádom, amikor pörgés van körülöttem és parancsolgathatok a többi asszisztensnek. Ilyen téren hiányzik a saját vállalkozás, de nem bánom, hogy az életem így alakult. Különben sosem ismertem volna meg Halet, akivel az életem nem is lehetne tökéletesebb. Hallom a dobbanást a nappali kellős közepén, mire mosolyogva megrázom a fejem.
- Ezt komolyan megkérdezted? Még szép, hogy hoztam! Vagy éhes halnál és nem tudom mit csinálnék nélküled - nézek rá komolyan egy teátrális sóhaj közepette, majd elnevetem magam. A kiskutya pillantását látva csak megrázom a fejem, hogy aztán tovább pakolásszak. Sosem gondoltam volna, hogy szükségem van egy olyan barátra, mint Hale, persze ott van nekem Mathieu, de az teljesen más. Hale nem ismer olyan régóta és nem feltétlen tud az életem mocskosabb részéről, se a nyomorult családomról, csak Mayat ismeri, aki nyitott a világra. Ő az új családom és egy olyan kis darabka az életemben, amire azelőtt sosem tudtam, hogy szükségem van.
- Ugyan, tudod, hogy te vagy az elsőszámú modellem, ami pedig a pilla rebegtetést illeti - megforgatom a szemeimet egyetlen pillanatra, hogy aztán rá nézzek komolyan - soha ne csináld újra - teszem hozzá végül, hogy aztán elnevessem magam. Apránként elkészülök a vacsora tálalásával, így a különleges hamburgerekből egy tányérral a kezébe nyomok. A másikat magamhoz veszem, hogy aztán a szabad kezembe fogjam a kamerámat. Még nem volt időm feltenni a gépre, így csak a kamerán keresztül mutathatom szépségeket a legjobb barátnőmnek.
- Reggel elkéstem és csak az óra után tudtam bedobni egy feketét. Eltudod képzelni rólam? Órákon keresztül kávé nélkül? Szóval egy ilyen húzós reggel után a szerkesztőségben is felfordulás fogadott. Ma volt a lapbemutató és mindent a nyakamba akasztottak - kezdek bele a mesélésbe, miközben helyet foglalok a kanapé egyik felén és óvatosan a dohányzóasztalra helyezem a készüléket. Nem lenne jó, ha megsérülne, ahhoz túlságosan drága volt és hát a szerkesztőség nem fizet a legjobban. Alig várom, hogy feljebb lépjek a ranglétrán.
- Neked milyen napod volt? Történt valami érdekes vagy valaki? - fél szemem rajta tartom, de közben elkezdem enni a vacsorát. Egész buli alatt erre vágytam, sajnos a modellek túlságosan hamar leléptek, így nem volt társaságom, akivel egész este szórakozhattam volna.