Hale & Lio

Megkönnyebbülök, hogy beleegyezik abba, hogy végre kettesben tudjunk beszélgetni, mert ez nem csupán azt jelenti, hogy nem utált meg egy életre, de azt is, hogy hajlandó esélyt adni annak, ami... nos, fogalmam sincs, miként lehetne leírni azt, ami ma történt. Két dolgot viszont tudok: az egyik, hogy nagyon is szeretném megismerni, kíméletlenül ledönteni azokat a falakat, amikkel körbeveszi és makacsul védi magát, a másik pedig, hogy az utcán elcsattant csók óta csak arra tudok gondolni, hogy vissza akarom őt húzni a karjaim közé. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással, miért ébreszti fel bennem a birtokló oldalamat, ami jelenleg is elő-előkúszik tudatom mélyéről.
Miután megkapom tőle a címet, igyekszek végig az útra figyelni. A new yorki közlekedés, pláne este, mikor olyanok is visszatérnek az utakra, akik úgy érzik, egy-két sör után még tökéletes sofőri képességekről tesznek tanúbizonyságot, alapból éberséget igényel. Most mégsem a többi autós miatt próbálom kitisztítani a gondolataimat, hanem mert akaratlanul visszatér lelki szemeim elé a kép, amint Kitty Hale combjára teszi a kezét és csak egy dolog jut eszembe ezzel kapcsolatban: a mázlista kis bestia.
Akaratlanul oldalra pillantok, le a lábaira, és persze, hogy a sors csak tovább kínozzon, még a lehetőség is adott volna rá, hogy ruhaválasztásából fakadóan még a lehetőség is tökéletes volna.
Nem lehet! Azt mondta, hogy lassan halad a kapcsolataiban, és...
... és most itt ül mellettem. A maga vadító valójában. Bódító illata megtölti a kocsi utasterét.
Csak a berögzült mozdulat részeként hagyom a sebváltón a kezemet.
Csak véletlen, hogy enyhül rajta a szorításom.
Csak egy apró simítás...
Vagyis, ezekkel áltatom magam, miközben jobbra csúszik a váltóról a kezem és ujjbegyeim lassan, leheletfinoman Hale combját illetik. Valóban apró simítás, szinte csak egy kósza üdvözlés, amivel nem merészkedek messzebb, mint ameddig öltözékének anyaga enged. Csak addig, amíg...  
- Nos, itt volnánk. - lassan gurulok be a megfelelő tömb elé, hogy leparkoljak, korrigálás ügyével visszatolatok és ekkor már elkapom a kezem a combjáról. Komolyan rajta felejtettem? Várjunk... érdekesebb kérdés... komolyan nem vágott pofán érte?
- Mutassa az utat, hölgyem! - mosolygok rá, nyitva előtte az ajtókat. A lakásához érve megvárom, hogy kizárjon, és ahogy belépünk, én csukom be mögöttünk az ajtót.
De amint a lkás eddig töretlennek bizonyuló csendjét a becsukódó ajtó kattanása üdvözli, én a ház úrnőjének derekára csúsztatom a kezem és egy magabiztos mozdulattal tolom őt neki háttal a bejárati ajtónak, hogy mindjárt az előtérben lecsaphassak az ajkaira.
Fogalmam sincs, mi ütött belém. Csak azt tudom, hogy ezt akarom. Utánpótlást kapni a részegítő érzésből, amit csak a hangja, édesen simító ajkai tudnak nekem megadni.
- Ne haragudj... basszus, csak erre tudtam gondolni, mióta visszaültünk a kifőzdébe. - lassan felsimítok az oldalán, majd újra le, vissza a derekához. De most már nem kell visszafogottnak lennem, mint ott az asztalnál, szabadon járhatom be ugyanazt a területet, hadd érezhessem rezdüléseit a tenyerem alatt.

after after

Perzsel, éget belül a vágy, annyira akarom, hogy megérintsen. Kínzó, pokoli, ahogy markáns kezei bejárják a testem. Lehunyt szemmel dőlök az ajtónak, miközben pár pillanatig még kiélvezem a csók adta örömöket, aztán, ahogy izmos combját betolja a lábam közé, és kissé megemel, ez csak fokozódik. A legkellemesebb pontokon ér össze a testünk, én pedig szégyentelenűl dörgölőzöm a lábához... Erős vállaiba kapaszkodva hangos nyögés hagyja el a számat, és zihálva az ajtónak vetem a fejem. Finoman eltolom magamtól, és felnézek rá.
Nem tudom elrejteni a bennem tomboló érzéseket. Félelem.
Félek tőle...
- Semmi baj - nevetek fel halkan és összevont szemöldökkel nézek rá. - Magyarázattal tartozom. Túlreagáltam a Piper témát, csak hát... - hunyom le a szemeimet. - Emlékeztet valakire - harapok az ajkamba. - A nőre, akivel az exem megcsalt többször is - vallom, be és nyugalmat erőltetek magamra. - Akit lehet, hogy ismersz... Cody Blake - sóhajtok. - A Friars-ben játszik.
Kezeimet magam mögé rejtem és csak figyelek rá.
- Minden elutazásnál megfektetett valakit, amíg én otthon vártam - vonom meg a vállam. - De már rég volt, elmúlt - rázom meg a fejemet. - Jesszus, ha tudná, hogy mit művelek veled - nevetek fel keserűen...
Aztán, a gyomrom ismét megkordul.
Fenébe...
- Ahm... Nem vagy éhes? - kerülöm ki. - Maradjunk a pizzánál?
Talán a szekrényben megtalálom Maya megtakarítását. Majd holnap visszafizetem neki.  Kiveszem a kis perselyt, és felnyitom. Csak pár dolcsi... Nem gáz. Kértem már kölcsön tőle.
Néha irigy vagyok az olyanokra, mint Piper és Lio. Kétség sem fér ahhoz, hogy nekik nincs olyan gondjuk, mit egyenek és mennyiért. Ha anyám megtudná, hogy így kuporgok, nagyon elfenekelne, de szerencsére csak Wendy tud róla.
És most mar Lio is, mert azzal, hogy beengedtem ide, ez teljesen nyilvánvaló. Szep lakás, kicsi, otthonos, de nem egy luxus lakás Manhattan legelőkelőbb negyedében.
- És beszélgethetünk a kanapén is.
Na tessék. Burkolt célzás egy dugatonra...
   

Hale & Lio

Nehéz tisztán tartanom a fejemet, mikor ennyi várakozás után végre megkapom, amire vártam tőle, egy újabb nyögést, és még zihálásra is tudom bírni, pedig éppen csak annyit teszek, hogy egy hangyányit mozdítom előre egyik lábamat, hogy jobban hozzá tudjon dörgölőzni. Őszintén szólva, kissé nehezmre esik eldönteni, hogy a cselekvésével az én kitartásomat szeretné-e tesztelni vagy a sajátját, esetleg éppen arra játszik, hogy elveszítsem a fejemet, de a fenébe, ha ezt így folytatja, tenni fogok róla, hogy a csinos öltözéke legfeljebb a padlót fogja díszítse.
- Ugyan, azt nézve, hogyan beszélt veled, teljesen érthető volt a reakciód. Más már sokkal előbb kiosztotta volna. - nekem legalábbis biztosan nem szükséges emiatt magyarázkodnia.
- Nos, megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy nem csak a pályán egy idióta. - fintorodok el Blake említésére.
- Ha fele annyi időt szánna a saját teljesítményének fejlesztésére, mint az egojának a polírozására, remek játékos lehetne.
Majd a nevetése hallatán pajkos fény csillan a szememben. Így, hogy magunk vagyunk, pláne pofátlanul nézek végig rajta.
- Miért, mit művelsz velem? Jelenleg nem csinálunk semmit. - de hazudnék, ha azt mondanám, nem is lennének ötleteim arra, hogyan űzzem el Codyt a gondolatai közül.
- A pizza jól hangzik, de azt már én fizetem! És a kifőzde után nem fogadok el ellenkezést! Vagyis... megpróbálhatod. - lépek közelebb hozzá, míg a persellyel bíbelődik és hátulról átölelem a derekát.
- De süket fülekre fog találni. - ezt már az ő fülébe suttogom és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, félresimítom a haját, hogy belecsókolhassak a nyakába.

after after

Fejemet a vállára döntöm, és felkínálom neki a nyakamat, hogy jobban hozzáférjen. Ahogy fogaival végigkaristolja a bőrt, és ahogyan határozottan magához húz... Fenekem az ágyékának nyomódik. Bakker, érzem mennyire kíván.
- Lio - sóhajtok fel, és bár dorgálásnak szánom, inkább könnyű pihegés. Kezemmel hátranyúlok, és beletúrok a hajába. Jó, csak még egy kicsit... Egy nagyon kicsit. Aztán a morgása kissé kilök a transzból. - Pizza... - nyögök fel. - Jó, feladom! Fizess! - tör fel belőlem, aztán érzem, hogy hirtelen eltűnik mögülem.
Amikor megfordulok, elégedett vigyorával találom szembe magam. Pofátlan lazasággal támaszkodik a pultnak, én pedig megcsapom a mellkasát a kezem ügyébe akadó konyharuhával.
Végül megrendeljük a dupla sajtos pizzát, és letelepszünk a kanapéra. Amíg Lio telefonál én megejtek egy gyors tusolást és felkapom a kopott zenekaros pólómat egy rózsaszín mackó nadrággal. Törökülésben majszolom a pizzát, és mindenegyes harapással egy nyögés szalad ki a számon. Istenem de jó...
- Szóval tizennyolc voltam, amikor összejöttem Cody-val. Holt szerelmes voltam, és naív. - Egy szalvétával megtörlöm a számat. - Úgy tudom a közel jövőben játszatok ellenük.
Előhúzok még egy szeletet.
- Akkor elmondod végre miért éppen a jégkorong? Apád hatása volt? - kérdezem, majd beleharapok a szeletbe. - De egy fontosabb kérdés még ennél is - húzom széles mosolyra a számat, mint egy szórakozott kislány. - Miért bámultál úgy a pályán? - döntöm oldalra a fejem, miközben várom a válaszát.
- Ha elmondod utána kérdezhetsz tőlem kettőt is - mutatom fel a nyuszi füleket.
Meglepetten figyelek fel a tényre, hogy olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást. Mintha minden este itt ülnénk és órák hosszát beszélgetnénk.
Ő képes volt előhozni a bohókás, kislányos énemet, pedig alig egy napja ismerem...
   

Hale & Lio

Már ott tartok, hogy lassan rá kell szólnom, ne kísértsen, ugyanis a feneke simulásától egyből kétféle kimenetel rajzolódik ki előttem. Első lehetőségként felkapom, hogy az első vízszintes felületre fektessem, a második pedig az, hogy neme egyszerűséggel csak a konyhapulthoz tolom, hogy feltűrjem rajta az anyagot és...
De nem lehet! Bármennyire imádom, hogy gondolkodás nélkül hagyja, hadd járják be ajkaim a nyakát, mintha teste máris az én felségterületem volna, bármennyire hat rám kábítóan a nyöszörgése, egyelőre csak az ölemmel nyomulok előre, nekirpéselve formás hátsójához nadrágomnak mostanra igencsak szűkké vált területét. Érezze csak, mit művel velem! Ráadásul közelségének érzését még csak tetézi az, hogy végre elértem, beadja a derekát.
- Akkor tudod, hogy ez mit jelent, ugye? - belement, hogy én fizessek, és az ő korábbi gondolatmenetét ellene felhasználva, ez már bizony randi. De persze, direkt nem mondom ki, hagyom, ő maga jusson el erre a következtetésre, mert úgy legalább éreztethetem vele, hogy ebből már nem táncolhat vissza. Főleg úgy nem, hogy számomra csak néhány percnek tűnik, míg elfordulok egy hívás miatt, és mire visszanézek, már kényelmesebb öltözékben van és én nem tudom nem észrevenni, ahogy a kissé nedvesen maradt, hosszú haja milyen tökéletesen keretezi az arcát és a feneke még ebben a melegítőnadrágban is tökéletes és....
A fenébe, Lio, koncentrálj már!
Igen, ezt próbálom elérni, de nehéz ez úgy, hogy a kanapén ülve egyre csak a tusfürdőjének gyümölcsös illata tolakszik az orromba.
- Az apámé? - felnevetek, mert elképzelem, miként kérné ki magának Jackson Wintergreen, ha hallaná ezt a feltételezést.
- Ugyan, dehogy. Ha bárminek, ő leginkább annak örülne, ha abbahagynám és holnap bejelenteném, hogy ügyvédi pályára akarok lépni és saját irodát nyitni. - lássuk be, ennek azért vajmi kicsi az esélye.
- Azért döntöttem emellett, mert amikor belevágtam, az edzések lehetőséget biztosítottak arra, hogy távol legyek tőlük. A jégen önmagam lehetek. - eddig abban a hitben éltem, hogy csak ott lehetek az, aki igazából vagyok, de furcsa módon, vele szemben nem érzem szükségét asnnak, hogy megjátsszam magam, s kérkedve tegyek rá egy lapáttal a nevemre, vagy az eredményeimre.
- Nem egyértelmű? - kérdezek vissza a második kérdését illetőleg.
- Mert gyönyörűnek tartottalak. - nyilván ez egy nyomós indok volt, de van itt még valami...
- Volt valami különleges csillogás a szemedben, amitől azt éreztem, hiába vagyunk idegenek, mégis ismerlek. - és azóta, hogy elkezdtünk beszélgetni, ez a jóleső érzés cseppet sem hagyott alább. Sőt... csak még szebbnek látom.
- Oké, én jövök! Első: te hogy szeretted meg a meccsre járást? - adja magát, hogy rákérdezzek, hiszen ott fonódott egybe a tekintetünk, s úgy érzem, azóta sem ereszt engem.
- A második: megbántad, hogy igent mondtál a meghívásomra? - igazából van ennek a kérdésnek egy második rétege is. Arra vagyok kíváncsi, beigazolódtak-e az előítéletei és szerinte csak bántanám-e.

after after

Megtörlöm olajos kezemet, és leteszem a dobozra a törlőpapírt. Nem döntöttem meg Lio rekordját, mert jesszus, a tag tud enni, de azért nem szégyenkeztem nő létemre. Láttam mennyire transzba esett attól, ahogy benyomtam a nagyobbnál nagyobb szeleteket.
Arról nem is beszélve, amit a pultnál csináltunk, ahogy próbált rávenni, hogy behódoljak az akaratának. Csak egy kis töredéknyi időbe telt volna egy hatalmas igent mondanom arra, hogy döntsön a pultra.
Tagadhatatlan a testi vonzódás köztünk, de vajon amikor a meztelen személyeségeink is találkoznak egymással, a világaink, akkor is ez lesz a helyzet?
Persze ehhez az kell, hogy ő tényleg komolyan gondolja. Már ígyis továbbmentem, mint kellett volna, így igyekszem megtartani a kemény falat az intimitásban. Nála lesz a labda, és azt kezd vele, amit akar. Fogalmam sincs, hogy Lionel Wintergreen hogy udvarol a nőknek, de itt lesz az idő, hogy bebizonyítsa, már ha igaz az, amit az imént mondott.
Kipirult arccal hajtom le a fejem, és a gyapjúzoknimból kiálló kis szállal játszom, hogy eltereljem a figyelmem.
- Szóval akkor a jogi pálya volt apád hatására? - pillantok fel rá. - Tudok rólad pár dolgot - húzom féloldalas mosolyra a számat. - Elég jól érvelsz, meg kell hagyni - rázom meg a fejem és pár pillanatra elkapom a tekintetem, még mielőtt ismét a sötétlő szemeibe néznék. - Látszik, hogy a hoki az életed, és kétségtelen, hogy a korosztályod legkiemelkedőbb játékosa vagy - vallom be.
Felveszem a hatalmas üvegpoharat, és belekortyolok.
- Az apám miatt járok meccsre - szólalok meg kis idő múltán. - Emlékszem gyerekként, szerette nézni az NHL-t. Még volt is olyan, hogy elvitt magával egy-egy mérkőzésre. - Hangomba fájdalom költözik. - Azért járok el, hogy kicseréljem a vele kapcsolatos emlékeket. És persze Cody emlékeit. Mindig voltak emberek az életemben, akik közelebb vittek ehhez a világhoz, és szeretném, ha nem pecsételnék meg azt, amit érzek ezzel kapcsolatban - vonom meg a vállam. - És nem, nem bántam meg, hogy igent mondtam - válaszolok őszintén.
- Én jövök - csapom össze a kezemet. - Hány nővel voltál együtt? - kérdezem vigyorogva. - Nem is... inkább mond el, mi tetszett annyira rajtuk, hogy megakard őket szerezni. Mi a zsánered Wintergreen?
   

Hale & Lio

Felszalad a szemöldököm, mikor azt mondja, tud rólam pár dolgot, és igen gyorsan csatlakozik hozzá a provokatívnak szánt vigyorom.
- Valóban? Tudod, ha rajongó vagy, nyugodtan bevallhatod! - oké, lehet, hogy megint hozom a pimaszabb, szemetebb formámat, de nem tehetek róla, hiszen ő az, aki ilyen jól használható fegyvereket ad a kezembe. Nagyobb bűn volna nem használni őket.
- Ha szeretnéd, adhatok autogramot. - ami egyfelől igaz, a klasszikus értelemben véve mindenképp, de más értelemben is lapul őszinteség a kijelentés mögött, ugyanis szemügyre veszem a pólóját, mintegy szavak nélkül jelentve ki, hogy autogram formátumként szívesen hagynám rajta az ujjlenyomataimat mindazon, amit jelenleg a felsője eltakar előlem. A pizza, noha jól esett, csak egy másfajta éhséget csillapított. Sajnos azzal szemben, amit Hale rendre növelni képes, nem sok esélye van.
- De igen, jól sejted, az ő hatására kezdtem el a jogi iskolát. Még azóta is lóg a levegőben, valahogy nem az én világom. - nyilvánvalóan, vannak elemei, amiket tudok hasznosítani, például nem egy előadótól kaptam meg, hogy jó érzékem van az érvek felépítéséhez, mégis, olyan területről van szó, melyen járva idegennek érzem magam, nincs meg az a biztonságérzet, mint a pályán.
- Szerintem ez nagyon szép. Az, hogy kitartasz valami mellett a csalódások ellenére, és nem hagyod, hogy a fájdalom megbéklyózzon. - a hangjából ítélve, elég mennyiségű van a lelkében. A sporton kívül nem sűrűn fordult elő, hogy csak úgy elámulok, de a hozzáállása, a lelke, és az őszintesége erre késztet. És mindettől csak úgy érzem, még mélyebbre zuhanok abban a szempárban.
- Először is, annyi időt töltök sportolók közt, hogy tetszik, ha kívülálló az illető. - válaszolok némi tanakodás után, mégis, jelentőségteljesen hagyva rajta a tekintetemet.
- Szeretem, ha valaki okos és nem riad vissza attól, hogy kimondja a véleményét, csak azért, mert az mondjuk nem egyezik egy más által bálványozott személyével. - félrehúzom a pizzásdobozt, ami eddig kettőnk közötti határvonalat jelzett, hogy száműzzem a közeli kis asztalkára.
- Tetszik, hogy megvan a maga szilárd elképzelése a világról és kész amellett kiállni. - előrébb hajolok, hogy kinyújtott kezeim átszeljék a levegőt kettőnk között és utat találjanak maguknak a combjaira.
- És nem hátrány, ha a földön tud tartani és szembesíteni azzal, mikor vagyok seggfej. - igen, ha eddig nem lett volna kellőképpe negyértelmá, végig róla beszéltem és a jellemzés lezárásaként feljebb csúsztatom a kezeim, hogy a derekánál fogva húzhassam közelebb magamhoz. Hogyan is fogalmazott? Megszerzés? Mert találó... pontosan azt akarom!
Úgyhogy, hacsak nem tol el magától, lecsúsztatom rajta ujjaimat, hogy végre megérinthessem fenekét, amivel az előbb kínzott és belemarkolva emeljem be őt az ölembe.
- Akarlak, Hale! -volna értelme ezt elkendőzni? Őrá vágyok, s most is, míg a válaszára úgy szomjazok, mint kiszáradt vándor a sivatagban, kezemet képtelen vagyok megállítani abban, hogy felsője alá kúszva pőre hátát érintse.

after after

Ráültet kemény combjaira, és a vékony nadrágomon keresztül is érzem szavainak bizonyítékát. A csípőm önkéntelenül mozog rajta, miközben ujjaim teljesen véletlenül kalandoznak el a hajában, aztán megfogom, erősen, mégis finoman hátrébb tolom, hogy ránézhessek. Kezei megfeszülnek a derekamon, és olyan erősen tart magához, hogy arra gondolok, talán csillapítani akarja az ágyékában keletkező feszültséget. Igaziból, nekem is szükségem lenne rá, nagyon is, de biztos vagyok abban, hogy most este egyedül csak a kezeimre fogok tudni hagyatkozni. Reszketeg sóhaj tör fel belőlem, ahogy egy pillanatra orromat az övéhez érintem.
- Rossz fiú... - lehelem szórakozottan a szavakat, miközben combjaimmal satuba fogom. - Megmondtam, ma este nem fog történik semmi. - Kecses mozdulattal leszállok róla, és a kanapé másik végébe húzódok. Lábaimat magam elá gyűröm, és az ölembe teszem az Andy Black párnámat. - De köthetünk egy alkut. Egy találkozó az én világomban, és egy találkozó a tiédben, amit ígérek, ezúttal végigfogok csinálni. Jövő pénteken kiállítás lesz a kampuszon, aztán pedig egy buli T-nél, az egyik tetováló barátomnál. Ha gondolod, gyere el, de előre szólok, nagyon, nagyon más lesz, mint a tegnapi after buli - rándul meg a szám széle. Fogalma sincs róla, mibe fog beleegyezni ha igent mond, de mégis van bennem egy érzés, hogy talán még élvezné is. Lehet jobban, mint a puccos partikat.
A párnát végül a fejem alá teszem, és rádőlök. Elenehezedő szemhéjakkal figyelem őt.
- Szóval most, hogy elmondtad milyen csajt döntenél hanyatt, elmondod, hogy ki az, akivel komolyan is gondolnád? - pillantok rá kérdőn, de úgy néz rám, mintha elmentek volna otthonról. - Mi van?
Borús felhők sorakoznak a fejefölött, tekintete villámokat szór, és mintha sértettséget, értetlenséget vélnék felfedezni benne. Ekkor leesik a tantusz.
- Bakker, te tényleg komolyan gondolod velem - mormolom. - Hisz nem is ismersz.
Hiába érzem az ellenkezőjét. Mintha jobban belém látna, mint Cody évek alatt. Megrázom a fejemet.
- Bocs, de ehhez nem vagyok hozzászokva. Általában mindig én vezettem, és nagyon nem ilyen srácokkal randiztam, mint te - mutatok rá. - De próbállak átlagosként kezelni.
Még akkor is, ha ez borzasztóan nehéz, hisz meg van rá az esély, hogy lencsevégre kapnak, lehoznak egy cikket rólunk, ha gyakran együtt látnak minket, aztán mindenki rajtam élcelődik majd, hogy hogy sikerült kifognom a nagy halat. De az igazság az, hogy Lio fogott ki, és attól tartok, nem is fogok tudni egyhamar kijutni abból a hálóból. Nagyot ásítok, és igyekszem nyitva tartani a szemem, de a kaja kóma, és a bódító illata nem segít ezen.
   

Hale & Lio

Sejtelmes mosoly költözik az arcomra. Rossz vagyok?
- Ehhez eddig sem fért kétség. - mégis mozog, ami bizony akárhogy is nézzük, szembemegy némileg a következő szavaival.
- Talán nem fog... - mielőtt elhúzódhatna, derekánál fogva biztosan megtartom és a mozdulataival ellentétes lökést intézek, úgy célozva, hogy dudorodó nadrágommal alaposan végigsúrolhassam egy elnyújtott mozdulatban érzékeny területét. Mert ha nem kaphatom meg, abban biztos lehet, hogy legalább a fehérneműjén keresztül kicsalok belőle némi reakciót. Úgy érzem, így fair, azok után, amit velem tett.
- Mivel az a buli egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy eredetileg gondoltam, a "nagyon más" egyáltalán nem tud elijeszteni. - éppen ellenkezőleg, szóval ha ezzel akart engem elijeszteni, akkor sajnos ki kell őt ábrándítanom.
- Talán még nem ismerlek. Deee cserébe még nem is döntöttelek hanyatt. - ami nem egyenlő azzal, hogy ne is tudnám megtenni bármelyik pillanatban, de tiszteletben tartom a döntését. Mégis, elegendő lenne csak suttogva elmormolnia a kérést, és a mackónadrág már valahol a térde környékén járna azelőtt, hogy esélye lenne a mondat végére jutni.
- A "nem ilyen" megjelölés jót jelent? - fontos ám rákérdezni, mert több módon értelmezhető, amit mond. Tudom, hogy húztam az agyát korábban azzal, hogy dögösnek nevezett, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy egyetlen éjszakánál akár többre is szívesen látna.
- Óh, teljesen átlagos vagyok. - még a végén szerénynek tűnhetnék a kijelentésemmel, de azért, hogy ne okozzak csalódást, egy sejtelmes vigyor kíséretében teszem hozzá:
- Leszámítva egy részletet. - kacsintok rá. Ha már egyszer elérte, hogy szüntelenül zakatoljon a fantáziám, tegyen hát így az övé is. Igény szerint akár abba is belemegyek, mit teszek vele éppen a gondolataim közt, de ennyire nem vagyok kegyetlen.
- Rád fér a pihenés! - ásítása láttán ellágyult vonásokkal emelem fel a kezem, hogy egy óvatos mozdulattal végighúzhassam ujjaimat az arcán. Nevetséges vagyok... csak most ismertem meg, de máris bármit megtennék ezért a lányért.

after after

- Biztos vagyok abban, hogy hatalmas dákód van - mormolom félig álomban, de fogalmam sincs, hogy hangosan is kimondom-e, sőt arra sem mernék fogadni, hogy még mindig a lakásomban van-e egyáltalán, amikor félszavakkal próbálok válaszolni azokra, amiket az imént mondott. A takaró egyszeriben rám kerül, én pedig hangos nyögéssel fordulok az oldalamra, hogy kényelembe helyezzem magam.
- Egy seggfej vagy - pihegem álomittasan és elmosolyodom. - De egy dögös seggfej legalább - horkanok fel. - Én meg büszke, hogy végül nem adtam be a derekam.
Mérget vennék rá, hogy elment, mert semmilyen választ nem kapok, és túlságosan nehéznek bizonyulnak a szemhéjaim ahhoz, hogy kinyissam. Borzasztó kimerült vagyok érzelmileg és fizikailag is egyaránt, a hétvégén pedig végig dolgozni fogok, hétfőn pedig irány vissza a kampuszra. Még az a szerencse, hogy Frannie kávézója ott van a közelben, így órák után csak percekbe telik beugrani a műszakomba.
Hosszú idő után, most először érzem azt, hogy sikerül kipihennem magam, és ahhoz képest, hogy az egész éjszakát a kanapén töltöttem, reggel elégedetten nyújtózkodva ébredek. Nem tudom levakarni a mosolyt az arcomról és bár reménykedem abban, hogy Lio-t mégiscsak ott találom, hűlt helye van. A gyomromba valamifélre kellemetlen érzés költözik.