Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Az áthelyezésem óta nem igazán voltam még terepen. Ha jól sejtem, próbálnak kivonni a forgalomból egészen addig ameddig a beépített tanárnőt játszom el. Ami persze érthető is, elvégre ugyan New York hatalmas, de sose tudni, hogy mikor futok bele valakibe, aki esetlegesen nagyobb figyelmet fordítana a jelvényem irányába. Jobb egy kicsit megbújnom ameddig ki nem derítsük az egyetemen történő gyilkosságok esetét és meg nem találjuk az okozóját.
Most azonban mégis Joe oldalán küldenek ki, hogy letartóztassunk egy férfit, aki elgázolt egy majdhogynem még gyereket, majd megállás nélkül továbbhajtott. A férfi csak néhány nappal ezelőtt lopta az autót. Szerencsére a tulajdonos pontos leírást tudott róla adni, és mivel Mr. Hyde nem először lett letartóztatva lopásért... vagy éppen egyéb tevékenységek miatt, így természetesen ő lett a mi gyanúsítottunk is. Érdekes módon a férfi még soha nem ült, pedig bőven eleget követett el ahhoz, hogy akár éveket kapjon. Minden bizonnyal egy nagyon jó ügyvéddel rendelkezik, vagy valamiféle protekcióval, de nincs az az isten aki ki tudja bújtatni még egy gyilkosság alól is. Remélhetőleg...
Érdekes módon én soha nem féltem mikor terepre kellett menni. Még akkor sem mikor hírhedt sorozatgyilkosok után kellett eredni és megbizonyosodni arról, hogy bilincsben fognak távozni a szolgálati autónk hátsó ülésén. Pedig nem egyszer sérültem már le, nem egyszer szúrtak már le, lőttek meg, vagy éppen ütöttek meg. Arról nem is beszélve, hogy nőként soha nem fogok tudni felérni egy felnőtt férfi - aki edzett is- erejével. Mindegy mennyire vagyok harcképzett, az esélyeim jóval alacsonyabbak, mint például Joe esélyei, aki egy két méteres verőember is lehetne. Így aztán nem titok, hogy én általában inkább az eszem, használom, mint az erőm. Vagy ha a helyzet megkívánja, akkor a fegyverem, még akkor is ha azt nem szívesen teszem.
- Készen állsz? - Kérdezi ezt Joe, mikor már a lakás ajtajában állva az ajtó berúgására készül, hiszen az a figyelmeztetésünk ellenére sem nyílt ki. Persze lehetséges, hogy a férfi nincs otthon, de nekünk az a dolgunk, hogy ezt kiderítsük. És mivel paranccsal jöttünk ki, jogunkban áll betörni, akár erővel is. Amit végül Joe meg is tesz, miután előveszem a szolgálati fegyverem és az ajtóra irányítva azt, bólintva jelet adok neki.
Az ideiglenesen számomra kirendelt társam megy előre, jelez nekem, hogy ő megy jobbra, így aztán én automatikusan az ellenkező irányba figyelek, egészen addig ameddig egy puffanásra nem leszek figyelmes. A lakás egyáltalán nem nagy, sőt! Reflexszerűen fordulok szinte azonnal a hang irányába, ahol Joe már a földön hever, felette pedig egy számomra még idegen férfi áll. Minden bizánnyal Mr. Hyde. Ki más?
- Ne mozduljon! - Mondom vészjóslón, miközben a kezemben tartott pisztolyt egyenesen felé irányítom.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

A mai napom időben indult és hát nem ép szabadnapnak akartam, hiszen Joe-val lebeszéltük tegnap a dolgokat. Már összekészülődtem, hallgattam a híreket a TV-ben, valami autólopásról, meg időjárásjelentésről. Egyik sem érdekelt, hiszen egy kis eső és szél nem igazán tartoztathat fel, sosem érdekelt a fagyhalál sem. Az autótolvajlás meg csak akkor izgat, ha én művelem, minden más szemétdarab. Voltak problémáim mostanában, de nem ütköztek a dolgok balesetbe és rendőrségi ügybe. Figyeltem magamra ilyen téren, hiszen nem akartam Joe-t is bajba sodorni. Apámhoz is beakartam lépni, hogy ránézzek, a tesóval nem kommunikáltam...egyikkel sem ami azt illette. Most én vágtam be a durcát azt hiszem, így aztán nem is akartam nagy dobra verni semmit sem. Pakoltam, ettem, tulajdonképpen csak kaját rendeltem a szokott helyemről, tettem félre későbbre is, meg majd viszek kávét Joe-nak is, ez a megszokott dolgok egyike mostanában. Ráadásul cigi mellé is kell, persze nekem. Van 2 doboz cigim mára. Elégnek kell lennie. Hívást kaptam a korábbi futártól, ki a kaját hozta percekkel ezelőtt. Idegen arcok érkeztek a tömbhöz és nagyon kinézték maguknak az emeletet ahol lakok. Megköszöntem a fülest, majd bontottam a vonalat. Érdekes volt a dolog, hiszen nem vártam mára vendégeket idegen formában. Az ajtóhoz indultam, nyitottam, de már a közelben voltak, így visszacsuktam, majd az ablakokhoz igyekeztem, hátha kitudok találni bármit is. Zsaruk minek jönnének értem? Mit követhettem el vajon? Kinek lehetek ennyire a bögyében? Az ajtó felé fordultam, mikor érkezett a kopogtatás és a hozzá járó figyelmeztetés az itt létükről. Nyissam ki a francokat. A közelében voltam az ajtónak, úgy álltam be, hogy láthatatlanná váljak szinte az első pillanattól kezdve, hiszen kurvára nem nagy a lakásom. Nekem bőven elég, de elmenekülni itt, hogy ki se mozdulok, nos az lehetetlennek bizonyult. És nem, nem akartam elköltözni, jó volt nekem itt. Bár akkor megfontoltam, hogy lelépek, mikor összejöttem Cinyvel, még sem lett belőle semmi sem. Nem lett nagyobb lakás és még jobb sem lett. Egyedül maradtam. Ahogy az ajtót betörik, hogy bejussanak, az én haragom úgy zabál föl szinte, hiszen mégis miért vannak itt? Rossz helyre jöttek? Amint meglátom a tagot, már mozdulok is, hogy egy jól irányzott ütéssel a földre küldjem, oda is kerül szinte azonnal a mozdulatot követve. Nem marad más csak a csaj és a fegyvere, amivel farkas szemezek szinte azonnal. Hallom a hangot, ami fenyegetően mar a tudatomba, így a nő szemeibe pillantok.  
- Mi a picsát akar?! - lépek át a másik teste felett, mintha egy semmi lenne a területemen. Persze a kezemet is mozdítom, hogy felemeljem magam elé mindkettőt. Nem, nem akarok neki esni, főleg nem egy nőnek, ám az sem túlzottan visszatartó erő.  
- Mi a vád?! - köpöm még oda, bár azt nem tudom, hogy van-e bármi papírjuk, hogy betörhetnek, vagy elvihetnek-e. Ha valamit tényleg okoztam, az hónapokkal ezelőtt volt, szóval azokat már megúsztam, nem láthattak a kamerafelvételek és ujjlenyomat sem lehetett. Ezt száz százalékra biztosan tudom. Gyilkos sem vagyok, ölni sem öltem, szóval passzolom, hogy miért érkeztek...persze hogy meghallgatom, ha kinyögné végre. Simán kifuthatnék, de helyette inkább bevágom az ajtót is. Útban van.  


Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Az elmúlt évek során már nem egyszer, s nem is kétszer volt szükségem a fegyverem használatára. Ugyan nem szívesen teszem és soha nem céloznék akarattal olyan helyre ami halált is okozna, viszont ha a saját biztonságomról van szó, biztos lehet benne, hogy megteszem amit meg kell tennem. Ugyan a férfinél nincs semmi, a kezei üresek és nem úgy tűnik, mintha fegyvereket rejtegetne a zsebeiben, de jól tudom, hogy akár még a semmivel is simán kiütne engem is, ugyanúgy ahogyan azt a földön heverésző társammal is megtette. Nem bízom benne, egyetlen porcikám sem bízik benne, hülye is lennék. Persze addig amíg az ítélet nincs meg, nem foghatom rá, hogy gyilkos, viszont gyanúsíthatom vele és bizony meg is teszem.
- Teázni, mi mást? - Egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetem, éppen ezért is lepődök meg azon, hogy a viselkedése valahol természetes. Meglepettnek tűnik és ténylegesen fogalma sincs róla, hogy mit keresünk itt. Habár még mindig nem bízom benne, nincs kizárva, hogy ez csak egy jól megtervezett álca, egy színjáték, amivel ki akar csusszanni a kezeim közül.
- Mármint a gyilkosságon kívül? - Vonom fel a szemöldököm, miközben Joe felé biccentek. - Erőszak hivatali személy ellen? Betörés? Lopás? Gyorshajtás? Cserbenhagyásos gázolás... Soroljam tovább vagy ennyi elég volt? - Nem vagyok biztos benne, hogy lenne még mit sorolni, bár abban teljesen biztos vagyok, hogy ez már bőven elég ok a letartóztatáshoz. Ezt pedig neki is be kell látnia és rá kell jönnie, hogy igenis jogomban áll itt lenni és jogomban áll bilincsben vinni ki őt innen. Ugyanakkor nem ártana először a társam összeszedni és megbizonyosodni arról, hogy még életben is van.
- Forduljon meg és álljon a falhoz majd pedig tegye hátra mindkét kezét! A rendőrségen lesz időnk beszélgetni, ne aggódjon. - A pisztolyomat használom arra, hogy a fal felé intsek neki, nehogy a végén még eltévedjen a lakásban, ami persze nem nagy, de ki tudja milyen esetlen szegény. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy nem fog semmilyen újabb ostobaságot elkövetni. Tényleg nem szeretném meglőni őt. Az ember azt hinné, hogy könnyű meghúzni a ravaszt, pedig egyáltalán nem az. Nekem legalábbis nem. Nem jön ösztönösen, csakis akkor ha veszélyben érzem magam, vagy esetlegesen a családomat. Abban biztos vagyok, hogyha Lara lenne vaszélyben, egy pillanat erejéig sem hezitálnék, már rég a földön heverne, ha nem egy mentőben.
Nem várom meg, hogy követi-e az utasításaimat, helyette inkább leguggolok Joe mellé és igyekszem megbizonyosodni arról, hogy pulzusa még van neki. Ugyan nem gondolom, hogy akkora ütést mért volna rá ami egyből a túlvilágra küldte volna őt, de jobb leellenőrízni. Persze mindeközben még mindig egy kézzel a férfi irányába tartom a fegyverem, a másik kezemmel Joe nyakában próbálok matatni, pillantásom pedig a kettejük között válatakozik, reménykedve abban, hogy mindenki a helyén marad.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Tényleg fingom nincs hogy mi keresnivalója a lakásomon 2 rendőrnek, ám frusztrál még a jelenlétük is. Annak ellenére hogy a nehéztüzérséget leütöttem, a csajnál is akad fegyver és rám tartja. Persze nem vagyok annyira állat, hogy ellenkezek, próbálok a magam módján együtt működni, de rohadt nehéz egy fegyverrel az arcodban. Próbálom összerakni a szavait és a képet, hogy mégis mi a bánatot követtem el, hogy ideállítottak. Persze, majd biztos teázgatni fogok, mikor rengeteg sör, vodka, whisky lapul a szekrények mélyén. Aprót rándul is a szám ez miatt, de túl nem fogom reagálni. Végül felsorolja a listát az itt létük miatt, néhányat betudok vállalni, mert igaz, bár nem mostani a szitu, de ....
- Ácsi! - csitítom le a csajt, vagyis próbálkozok vele. - Cserben hagyásos gázolás? - kérdezek vissza, hogy jól hallottam-e. Minden infót remekül összeszedtek rólam, de az utolsó az nagyon téved. Az valaki más lehet. Soha a picsába nem ütöttem el senkit és ha még is megteszem, vagyok annyira tré, hogy kiszállok és mellette maradok, míg mentő jön hozzá. Szóval ezt most tényleg értetlenül fogom fel, hogy mire akar kilukadni. A parancsára nem mozdulok elsőre, de mégis meghátrálok és teszem amit kér, de csak addig, míg le ellenőrzi a társa életfunkcióit. Nem vagyok gyilkos, olyan helyen és olyan mértékű ütést mértem rá, ami nem okoz nagyobb problémát nála. Csak a feje fog fájni, semmi extra. Nem teszem hátra a kezem és nem is fordulok teljesen a fal irányába, őket figyelem, a lányt figyelem, próbálom megemészteni a szavait, de nehezen megy. Tudni akarom, hogy mi folyik itt, de kizártnak tartom, hogy elmondaná a részleteket. Ám fegyverrel a kezében ő van fölényben, szóval jobb lenne ezen változtatni. Amig ő engem fürkész, a mozdulatlanságomban a lakás beljebb eső pontjára nézek, majd iriszeim mintha látni vélnének valamit váltok kétségbeesetté és ezt a hangommal is igazolom. Rögtönzök, hogy eltereljem a figyelmét magamról, ám neki nem kell tudnia arról, van e kutya a lakásban vagy sem. Bár már a robajra elővágtatott volna...
- Bosco ne! - kiáltom el magam szó szerint és reménykedek abba, hogy a csaj is arra fordul, elterelődik a figyelme rólam, melyről a képzelt eb is érkezik. Ha ez megtörténik, hát szó szerint marom is el tőle a fegyvert, könyökömmel vágom is orrba ha nem figyel a részletekre és azzal a mozdulattal lépek is messzebb tőle. Ám nem tartom rá a fegyvert, ahogy ő tette néhány lélegzetvétellel ezelőtt. Nem fogok sajnálkozni, hogyha telibe találtam az orrát, ám tisztában kell lennie valamivel. Ha eddig nem olvasta el az aktámat, hát sajnálom.  Bosszúálló típus vagyok, lényegtelen melyik nemet erősíti az illető.  
- Részletezné hogy ez a cserben hagyásos szarság mikor és hol történt? - teszem le a fegyvert a pultra és odébb lépek tőle felemelt kezekkel, jelezve, hogy csak beszélni akarok. - Ugye tudja, hogy bizonyítékok hiányában mást vádolni ritka nagy hülyeség és elővehetik ezért. - mintha olyan sok mindent tudnék erről az egészről. De legalább most figyel rám és nem azzal az átkozott sablon szöveggel foglalkozik, melyet kötelessége előadni minden kismiskának.  
- Szóval mivel bizonyitja?
Persze ha végig engem figyelt és nem hitt nekem, az elterelésemnek, akkor a helyemen maradok, de a kérdéseimet ugyanúgy felteszem.


Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Kétségkívül meglep a reakciója, ugyan nem megszokott, hogy a bűnözők letagadják amit tettek, de nagyon úgy tűnik, hogy neki tényleg halvány lila gőze sincs arról, hogy én mit hadoválok itt össze. Persze ostoba lennék rögtön bízni benne, vagy megkérdőjelezni a nyomozás irányát, elvégre lehetséges, hogy a férfi csak a legjobb színészi képességeit fitogtatja és pont annyira ártatlan, mint amennyire én szivárványos láma.
- Miért tesz úgy mintha nem tudná miről beszélek? - Gyanúsan emelem meg egyik szemöldököm, igyekszem belőle többet kiszedni, megtudni, hogy mégis milyen játékot szeretne űzni velem. Mi okból szeretné velem elhitetni, hogy nem tud semmiről? Most sokkal körültekintőbb vagyok, nem megyek túl közel hozzá, megtartom a tisztes távolságot ameddig biztonságosnak nem érzem, hogy közelebb menjek és esetlegesen megmotozzam őt. Legutóbb mikor elhamarkodott döntést hoztam és túl gyorsan, gondolkozás nélkül léptem, egy késsel a hasamban vitt el a mentő. Semmiképp sem szeretnék hasonló helyzetbe kerülni, nem volt kellemes érzés.
Mikor már Joe felett guggolok és igyekszem az életjelei után kutakodni, a férfi kiáltása mégis kibillent a koncentrációmból, amivel igyekszem őt sakkban tartani. Magam sem tudom, hogy miért ugrottam be neki, talán mert a frászt hozza rám és kis híján egy golyót repítek belé ijedtemben. Szerencséjére a kezem a rémültségtől megrándul és a golyó csak mellette megy el, még mielőtt kicsavarná a fegyvert a kezemből. Igazából minden egy pillanat leforgása alatt történik, tényleg csak egy pillanatra nézek el a képzeletbeli állat irányába, miközben gondolkozás nélkül, szinte reflexszerűen húzom meg a ravaszt, majd pedig a fegyver már nem is az én kezemben van. Miközben ez megtörténik, a férfi sikeresen be is húz egyet, aminek következtében elveszítem az egyensúlyom is és hátrabillenve a fenekemre érkezem.
- Maga tényleg meg akar halni... - Ha még a száguldozás és gázolás nem volt elég neki, most fegyverrel a kezükben lévő rendőröket is ijesztget. - Nem tanították meg arra, hogy ne hozza a frászt azokra akik pisztolyt tartanak a fejéhez? - Még ha nem is a fejéhez fogtam azt, könnyen mehetett volna a golyó a koponyájába. Végül kimért és egyben lassú mozdulattal kelek fel, de nem mozdulok, fogalmam sincs, hogy mire képes az emberünk, jobbnak látom egyenlőre nem felbolygatni még ennél is jobban.
- Két napja, az éjszaka közepén a Courtlandt Avenuen egy lopott autóval amit szemtanú leírása alapján maga vitt el? - Válaszolom neki miközben az orrom próbálom helyrehozni, amiből szerencsére nem folyik a vér, de mindenképpen fájdalmas. - Ha jól sejtem nem az első autólopása lenne, ez nem kellene, hogy ennyire meglepje. - A konyhapultra lerakott fegyveremre pillantok és hülye lennék nem arra gondolni, hogy vissza tudnám azt szerezni, de végül mégis bizalmat szavazok neki, elvégre nem fogja azt rám, nem fenyeget, úgy tűnik, hogy ténylegesen csak beszélgetni akar és tényleg fogalma sincs mi a lópikulát keresünk itt.
- Haragudhat rám ahogy akar, de én csak a dolgomat végzem. Be kell vinnem magát és ha ellenkezik, csak még nagyobb bajba kerül. - Pillantok ezzel a földön fekvő eszméletlen társamra, aki biztosan nem lesz boldog amikor felkel. Ami azt illeti lehet jobban jár a férfi ha hagyja, hogy bevigyem magammal az őrsre és nem várja meg Joe bosszúját. - Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy sok ideje lenne mielőtt a rendőrség kivonulna a lövés után amit a szomszédok már biztosan jelentettek. - Az biztos, hogy nem bővelkedik túl sok idővel, szóval ha bármi is a tarsolyában lenne, azt most kell előszednie, amíg még megteheti.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Fingom sincs mit követtem el amiért két rendőr zúdult a nyakamba egy pöccintés során. Az hogy felsorol dolgokat, oké. De ne akarjon rám sózni olyat, amit el sem követtem. Ő háborodik fel, hogy nem tudom miről beszél, hát az én felháborodásom is előtör egy pillanat alatt.
- Mert fingom sincs róla! - vágom vissza azonnal kertelés és gondolkodás nélkül. Az helyett, hogy engem vágna bilincsbe –ha tudja mit követtem el, akkor azt is tudja nyilván hogy ki a franc vagyok-, inkább a társa életfunkcióit figyelgeti. Szóval annyira mégsem tökéletes zsarukat küldték rám, csak akit éppen a fiókban találtak, mint elérhető tagokat. Ám engem sem kell félteni, rögtönözve a “szellemkutyára” ordítok, ám nem számítottam rá, hogy lőni is fog. A golyó hangjára és érkezésére összerezzenek ugyan, de a tervemet végre hajtom. A fegyver a kezemben, a könyököm a nőci képében. Ő a seggére kerül, magam pedig a lakás egy másik részére hátrálok, de azzal a lendülettel a fegyvert is teszem le. Csak beszélni akarok és ezt neki is jelzem, még ha a módszereim nem is tetszenek. Az hogy megakarok halni, nem túloz, nem félek a haláltól, hogy mikor ér utol. Szeretek pengeélen táncolni, szóval...mosolyogva veszem tudomásul; simán lelőtt volna. Figyelem ahogy felkell, nagyon nem ártottam neki, mindene a helyén marad, remélhetőleg a fejében is. Nem akarok mentőt hívni a saját lakásomra ez miatt. De legalább -ami a legfontosabb-, választ is kapok a kérdésemre. Két napja...az éjszaka közepén...  
- Nem az első...ám ebben most nem az én kezem volt benne... - már vagy egy hete nem volt alkalmam ilyennel foglalkozni, szóval bőven a fejéhez tudnám vágni, mégsem teszem. Még. Szemezik a fegyverével, tojok rá, jöjjön, de akkor is tudnom kell, hogy mi a fene folyik itt. Ki az a szerencsétlen, aki képes volt rám kenni ilyesmi szarságot. Engem láttak, ahogy elhajtok a kocsival és megöltem vele valakit...a kérdés, hogy ki akar ilyesmit rám kenni. Ez elég durva azért...kinek lehetek ennyire a bögyébe? Könnyebb kérdés...kinek nem?  
- Ki haragszik magára? - kérdezem szemforgatás közepette szinte már- már sértetten. - A rossz hír hozója kapja általában az áldást, nem? - haragszik rá a tököm, csak rosszkor érkezett. Akire haragszok, az az, akitől terjed ez a hír, aki helyettem akciózott a napokban. Ami a lövést illeti, a nőre mutatok, ahogy meghallom.
- Az a maga marhasága, hogy meghúzta a ravaszt! - osztom ki enyhén, majd megropogtatom a nyakamat, ráemelem a pillantásom a fegyverre.
- Nem tudom mi ezzel a céljuk, de nem jártam Courtlandt környékén sem. Az autós biznisz jelenleg egy hónapja stop táblát talált. - vallom be az őszintét, miközben a nőre emelem szemeim, majd elkalandozok a fekvő rendőrre is.  
- Valaki elakar tűntetni...és én meg fogom tudni, hogy ki ez a szerencsétlen. És mivel rám lőtt...maga segédkezik nekem és kvittek is leszünk. - mintha ilyen könnyedén mennének a dolgok, oly könnyedén ejtem ki ezeket a szavakat. A kérdés az, hogy mennyire fog bevállni a terv és hogy mennyire lesz benne a nőszemély. Ráadásul ha lecsuknának se biztos hogy lesz segítségem a kijutásban...szar helyzet.  



Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Az egyetlen bizalomgerjesztő dolog ebben a szituációban az az lenne, hogy szó nélkül tette le a szolgálati fegyverem miután kicsavarta azt a kezemből. Nem kezdett el vele mutogatni, játszani, esetlegesen rám fogni. Ez volt az a pillanat mikor kezdek némelyest hinni neki és úgy érezni, hogy talán igazat mond. Mi van ha tényleg nem ő volt? Nem tűnik egy hidegvérű gyilkosnak, a viselkedése egyáltalán nem utal arra, hogy néhány nappal ezelőtt megölt volna valakit. Talán nem is a lakásában üldögélt volna teljes megnyugvásban. Persze ez még nem ad okot arra, hogy teljes mértékben megbízzak benne, de okot ad arra, hogy meginogjak a letartóztatásában. Hogy legalább meghallgassam mielőtt még újra a pisztoly után nyúlnék és bilincsbe verném. Hogy egy esélyt adjak neki és elmondhassa az ő oldalát.
Ám tudom, hogy nem sok időnk van mielőtt valaki megpróbálja ismételten ránk törni az ajtót vagy éppen Joe haverunk ébred fel, aki ugyebár boldog nem lesz. Jóval kevesebb esélye lesz neki kimagyaráznia magát nála.
- Az én marhaságom? Maga szerint hányszor jöttem ki jól egy olyan helyzetből mikor egy izomagyú, kétszerkettes szumó mester, aki feltételezhetően gyilkos, indult meg felém? - És nem, ezt nem szántam bóknak. De még a hülye is láthatja, hogy az erőviszonyok nagyon különböznek és ha neki van annyi esze, hogy megindul felém mikor fegyvert fogok rá, hát viselheti a következményeket is. Nem tervezem egy újabb késelésen keresztül menni.
- Tudja bármivel is bizonyítani, hogy nem járt ott? Merre járt? Mit csinált hajnali kettő és három között? - Teszem végül fel a kérdéseket bizalmam jeléül. Ugyan nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem hazudik, de néhány kérdés még nem fájhat... Legalábbis nem annyira mint egy orrbavágás. Persze szavai után akár még autólopásért is bevihetném, elvégre ő maga vallja be, hogy igenis űzi az ipart, de úgy döntök most elnézek ez az információ felett, hiszen azért gyilkosság és lopás... ég és föld. Én pedig gyilkossági nyomozó vagyok, a tolvajlás már nem az én bajom, azért majd valaki más megszorongatja.  
- Ha ez egy fenyegetés akart lenni, még van mit tanulnia. - Jegyzem meg felvont szemöldökkel. - De tételezzük fel, hogy segítek. Hová akar menni? Vagy nekem kellene elbújtatnom amíg nem találunk megoldást a problémára? - Teszem fel az első kérdést, bár van még vagy ezernyi, de igyekszem időt adni neki arra, hogy válaszolni tudjon mielőtt még a követketzőt adom neki. - Mit akar vele tenni? - Bökök ujjammal a földön fekvő társam felé. - Ha csak úgy itt hagyom, én is bajba kerülök. Merjem kockáztatni a saját megélhetőségem egy bűnözőért? - Billentem most oldalra a fejem. - Talán ha elrabolna... Ami nem lenne a legokosabb, csak egy újabb bűntett a felsorolásban. - Bár nem biztos, hogy számítana nála egy újabb ha tényleg bebizonyosodna, hogy a gázolás az ő keze műve volt. - Elengedhetném, hogy utána tudjon nézni saját maga. De van egy olyan érzésem, hogy szüksége lenne rám. - Nélkülem aligha tudná, hogy ki volt az aki bejelentette a lopást, de még én magam sem tudom, hogy tényleg bízhatok-e benne annyira, hogy információkkal szolgáljak neki. Megérné kockáztatnom a munkám? Mi van ha elveszítem azt, amivel együtt a szolgálati lakást is és Lara utcára kerül. Velem együtt. Nem szívesen tenném ki a lányom ilyesminek, még akkor sem ha tényleg segíteni akarnék a férfinak.  

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem vagyok gyilkos. Ez a mozdulatomban is látszik, hogy nem rá tartom a fegyver csövét, hanem teszem is le az asztalomra. Nem fogok lövöldözést rendezni, csak mert a zsaruk betörtek a lakásomra...elvileg engedéllyel. Végig a nőt figyelem, megbocsáthatatlan, hogy meghúzta a ravaszt, mert megrémisztettem. Tojok rá. Ahogy a kifakadására is, szóval csak megránduló szemöldökkel hallgatom, mert szarok bele a munkájába. Ha nem bírja, akkor agya fel. Senki sem tart a fejéhez fegyvert. Kérdésére gondolkodnom sem kell, hiszen kútfőből is tudom, hol jártam azokban az időkben.  
- A Weaver Flight-nál. Előkészítettük a repülőgépet a délutáni repüléshez. Joe Weaver a főnököm, ott voltunk négyen. - feleltem neki kapásból és tényleg nem is gondolkodtam egy percet sem. A naptárban is benne van, így aztán utána tud nézni. Ráadásul ha felhívja a fickót, az is ugyanezt fogja mondani. Együtt voltunk. Szóval nem kocsikáztam sehol, mert már délután óta ott lézengtem. Tervem az nincs, elbújni meg...
- Úgy nézek ki, mint aki elfog bújni? - billentem oldalra a fejem és őt fürkészem végig tetőtől talpig. - Nem kell a védelme, de meg fogjuk találni azt a rohadékot, aki ezt rám húzta. - szólalok fel ismét. - Maga ért a nyomozási részhez, magánál van a fegyver és a fölény egyéb része... a többi rész az enyém. Kvittek vagyunk? Enyém az oroszlán része, ne izéljen már! - akaratoskodok, nem fogok kérlelni, mert az nem én vagyok, nem fogok pitizni egy zsarunak. Sosem tettem egy ellenfelemmel sem, ezután sem írok alá semmilyen nyilatkozatot ehhez. Ami meg a társát illeti...vállat vonok. Mit tudjam én? Ott fekszik még mindig a földön...  
- Adok neki jeget, hűtse le magát, meg a púpját. - nem, nem vicceskedek, totál komolyan mondok ki ezen szavakat is. Még ha orrbavágóan idegesítő is vagyok, örüljön neki, hogy ezzel az énemmel van szemben jelenleg, mert tudok durvább is lenni. Szarok bele hogy nőből van. Bár a szavai mögött megbújik az igazság is, szóval lepillantok a fickóra.
- Nem érdekel a munkája, de segítenie kell. Megengedjem, hogy megbilincseljen? Ezzel a fickó is megnyugszik talán? - teszek fel ezúttal én kérdéseket, még ha jogom sem lenne hozzá, de nem olyan fából faragtak, hogy hallgassak. Még ha néha kellene is olyan szituációt villogtatni.  
- Persze, nem vagyok gyilkos, de az emberrablásban jeleskedek...marha jó poénjai vannak rendőrnéni... - forgatok szemet, majdnem hogy kiröhögve őt ezzel. - Az én ötletem merésszebb. - erősködök ezzel, tartóztasson le, a többit oldja meg a társa mellett, előtt, mögött, ahogy akarja. De ha hátba szúr, akkor én is őt ebben biztos lehet. Nem félek sem tőle, sem a gorillájától, így aztán oda csapok bármelyiküknek és menekülhetek...talán ezek után haza sem tudnék jutni, mert itt várna rám az egész rendőrőrs. Picsa egy helyzet azt meg kell hagyni!  


Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Értetlenkedve és egyben hitetlenkedve nézek fel rá. Ha ilyen erős alibije van akkor mégis mi a jó büdös francért nem ezzel kezdte, ahelyett, hogy az orromat töri. Miért nekem kell ezt az igenis fontos információt, szinte piszkavassal kihúzni belőle? Ha rögtön ezzel kezdi, mindkettőnktől sok fejfájást vont volna meg és most jóval kisebb szarban is csücsülne. Remélhetőleg Joe, a társam is lesz olyan megértő, mint én és nem fogja felnyomni őt még testisértésért is. Bár nem tagadom, az még mindig sokkal jobb, mint gyilkosság. Persze, az alibi erőssége még nagyban változhat, elvégre ha a négy ember aki feltehetősen vele volt, mind priusszal rendelkezik, talán csak mind a négyen gyanúsítottak lesznek. De valljuk be, ennek azért kicsi az esélye, ám nem kizárt, így aztán mindenképpen utána kell néznünk.
- Mikor tervezte ezt elmondani? Azért ez nagyban változtat a dolgokon... - Mondom egy vállrántás kíséretében, miközben már hallani is lehet a távolból közeledő szirénahangokat, amik nagy valószínűséggel a szomszédok hívására érkeznek. Végighallgatom őt, aztán csak elgondolkozva nézek ki a fejemből néhány másodperc erejéig. - Oké, bízik bennem? Jobban teszi, mert választása nem igazán van. - Igazából nem igazán várok válaszra, főleg nem az igazságra, mert mindketten tudjuk, hogy nem bízik. Miért is tenné? De más választása nincs, így aztán kénytelen lesz belemenni a játékba. A szirénák hangja pedig egyre jobban közeledik, tehát hacsak nem akarja, hogy valamelyik verőember ugorjon rá, főleg Joe látványa után, szót is fogad majd nekem és nem próbálja meg eljátszani a világ megmentésére siető hőst.
- Forduljon meg! - Szólok oda neki, majd ha követi az utasításomat én gondolkozás nélkül lépek közelebb hozzá, hogy csuklóit háta mögé húzva bilincseljem őt meg. Miután ez megtörtént, a biztonság érdekében pedig egy gyors motozást is véghezviszek rajta, elvégre éppen annyira bízok én meg benne, mint amennyire ő bennem. Nem szeretnék semmit sem a véletlenre bízni. Ha nem tette amit mondtam neki, akkor természetesen most az egyik éppen megérkező rendőr teszi azt meg, egy sokkal fájdalmasabb módon.
Persze az érkezésük előtt még a saját fegyverem után nyúlok, hogy visszatehessem azt az övemen lévő helyére, csak ez után fordulok a két újonnan érkezett rendőr felé, hogy helyzetjelentést adjak, némi füllentéssel a dologban, majd pedig arra is felkérem őket, hogy rendezzék el az ájult Joe-t, ezzel igazából zöld utat szerezve nekem és az újdonsült barátomnak.
- Ne legyen túl ideges, de be kell vinnem az őrsre. - Mondom neki miután őt vezetve már a folyosón vagyunk, elhagyva a lakását és az abban tartózkodó rendőröket is. - Ha igazat mondott az alibivel kapcsolatban, nem lesz mitől félnie. Leellenőrizzük, hogy ténylegesen minden rendben van-e, aztán szabad emberként távozhat. Hacsak nincs valami más vaj a füle mögött? - Sandítok most fel rá kérdő tekintettel, mert nagyon remélem, hogy nem is hazudott és nem is kell további meglepetésekre számítanom tőle. - Szóval ha mindent rendben találunk, én talán segíthetek majd kideríteni, hogy miért akarták ezt a gyilkosságot magára varrni. - Magyarázom neki a tervet miközben ha hagyja, amit nagyon remélem, hogy tesz, a rendőrségi jármű irányába vezetem őt.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Hogy mikor mondtam volna el ezt az apró és értékes információt? Hát...gyülölöm a zsarukat. Ráadásul az én házamban tartózkodnak, úgy, hogy rám törték a tetves ajtót. Hogy a picsába kellett volna elmondanom bármit is, ha így érkeznek és eleve felbasszák az agyamat?  
- Igen? - kérdezek vissza szemet forgatva. - Bocs, nem jutott eszembe, miközben az ajtót is rám törték! - morrantok vissza ennyit, hiszen igazán dühítő, hogy nem én nyithattam ki az ajtót és kitudja ezek után zárható-e még az a szar kupac? Javíthatom majd meg, vagy hívhatok szerelőt rá. Mert nekem erre van idegzetem bármikor is. Kurva jó lesz. Játékra invitálom, hiszen megakarom találni azt a szemetet, aki az én “nevemben” követett el gyilkosságot, így aztán elő is kerül a bilincs és a csaj sem szórakozik ezzel. Hallom a rendőrségi felvonulást is az utcán, így a felszólításra már pofavágás nélkül lassan fordulok meg, hajtom hátra a kezem is, hogy egyszerűbb mutatvány legyen. Persze megfeszülök, amikor a bilincs kattan rajtam, érzem a kezei motoszkálását rajtam, persze mindvégig dühödten meredek magam elé. Érkezik a többi ember, a földön fekvőt kezdik instápolni, mi meg kivonulunk, persze hátra is nézek még a lakásomra...szusszanva fordulok végül előre.
- Remek. - morrantom oda, hiszen nem sok kedvem lenne ma oda is elmenni, de jobb előbb tisztázni mindent és talán még ma segítségemre is lesz a némber. Persze Joe-t is felkellene hívnom, hogy kimaradok 1-2 napig, de ezen sokáig nem is töprengek. - Meddig tart a szabadon engedésem? - kérdezem rá emelve pillantásomat, hiszen...- Telefonálhatok? - kérdezem, mert hát legális munkám van és jó lenne, ha Joe nem kapna frászt, ha nem megyek be melózni. Ami pedig a lakásomat illeti...vissza kell jönnöm majd lecsekkolni hogy minden rendben van e vele...nincs kedvem szerelőt hívatni hozzá. Nem, nem jutna eszembe hogy magam csináljam meg...figyelem a kíváncsi pillantásokat, a sugdolózásokat, szarok ezekbe is, már hozzá szoktam...persze ahhoz is, hogy nem kedvelik a képemet ebben a tömbben. Sokat balhéztam már, ebben pedig volt már minden a kezdetek óta mióta itt élek. Őrülten hangos szex. Veszekedések. Lövések hangja. Tányércsörömpölések. Részeg dajdajozások. A drogozásról meg ne is beszéljünk...volt hogy az ablakokat is kitörtem valamelyik emeleten...dohányoztam a lakáson belül...vagy épp a folyosókon...vaaagy ki ne maradjon a bunyózás. Nem vagyok szent mondtam. De lassan egy éve hogy ebben a tömbben nem okoztam már kárt és a lakói sem lettek megzavarva általam. De azt már most tudom, ez miatt most nem fogok a nagytesókat felhívni, hogy segítsenek ki kicsit...


Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Következő megszólalására csak egekbe emelem a tekintetem, válaszolni már aligha lenne időm, bár lehet jobb is. Kétlem, hogy jóban leszünk vele, meg teázgatnánk majd a jövőben, nem igazán csípem a stílusát és ha jól hiszem, ő sem az enyémet. Ez persze még nem fog befolyásolni abban, hogy megpróbáljak segíteni neki, már akkor ha ténylegesen igazat mondott és van alibije a gyilkosság éjszakájára. Nem fogok senkit sem lecsukatni csakis azért mert nem csípem őket... Tulajdonképpen ha ilyen lennék, már a fél város rács mögött ülne, pedig még csak néhány hete érkeztem a városba, szóval túl sok embert még ismerni sem ismertem meg.
Hálás vagyok neki amiért nem lázadozik sem ellenem, sem pedig a tervem ellen, ami igazából a letartóztatásában merül ki. Csak akkor szólal meg, mikor már sikeresen megszöktetem őt a saját lakásából. A kérdésen elgondolkozom egy pillanat erejéig, magam sem tudom, hogy mit mondjak, elvégre ha igazat mondott akkor nem kell, hogy sokáig tartson.
- Néhány óra? Attól függ milyen gyorsan tudjuk elérni és beszélni azokkal akik feltehetően magával voltak azon az éjszakán. Plusz a papírmunka... - Szívesen hozzátenném, hogy hogyha siettet akkor valószínűleg lassabb leszek, de tekintve arra, hogy már így sem vagyunk túl jóban, inkább megtartom magamnak ezt a kis megjegyzést. A telefonos kérdésére nem válaszolok, inkább csak figyelmen kívül hagyom egyenlőre, mert még én magam sem tudom, hogy mennyire bízom meg benne. Plusz talán egy kis kielégítés számomra az orrbavágásért.
A szolgálati járgány hátsó ülésére ültetem őt be, majd pedig a volán mögé ülve, igyekszem gyorsan eltűnni a figyelő szemek elől. Csak néhány utcával később parkolok le az egyik gyárépület előtt, mikor már kikerültünk a kíváncsi tekintetek körzetéből, majd az autóból kiszállva lépek oda Abraham mellé, hogy az ő ajtaját is kinyissam és megvárjam amíg kimászik ő maga is.
- Aztán nem akarom ezt megbánni. - Mondom csak szemforgatva, majd megfordítom őt, leveszem róla a bilincset és helyette a saját telefonomat nyomom a kezébe, hogy felhívhasson valakit, bár tágítani nem tágítok. - De hallani akarom a beszélgetést és eszébe ne jusson trükközni, mindketten tudjuk, hogy gondolkozás nélkül húzom meg a ravaszt ha kell. - Mondom viccelődést színlelve, bár szerintem ténylegesen tisztában van vele, hogy nem félnék megtenni, elvégre nem is az első alkalom lenne. Nem túlzottan bízom meg benne és abban is biztos vagyok, hogy bőven van vaj a füle mögött, most mégis bizalmat szavazok neki mert van valami abban amit mondott. Nem ücsörgött volna nyugodtan a lakásában ha tényleg tudott volna a gyilkosságról. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ezt nem mindenki fogja így gondolni és ha beviszem őt az őrsre, nem valószínű, hogy az elkövetkezendő néhány órában megkapná a telefonálás lehetőségét. Aztán ezzel a húzással talán nyerek nála egy piros pontot én magam is. - Aztán ha végeztük, beviszem az állomásra, leellenőrizzük az alibit, ami pedig ha erős lábakon áll, szerintem szabadon is mehet. Viszont meg kell kérdeznem, hogy mit tervez utána? - Nem töltötte el örömmel a tudat, hogy valaki egy gyilkosságot akar a nyakába varrni, amit természetesen meg is értek. Ám tényleg nem szeretném ha a végén bosszúból gyilkossá válna belőle is. Nem akarom megbánni a döntésemet és a benne lefektetett bizalmamat sem.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Válaszára elhúzom a szám, hiszen nem elég a gyilkosság, meg hogy megtudjam, hogy ki az a fasztarisznya, aki ezt rám kente...a legfontosabb, hogy késni fogok, vagy be sem megyek ma dolgozni. Ez az egy ami bosszant, ami meglepő, hisz amíg a Hotelnél dolgoztam, tojtam bele ezekbe a dolgokba, ha épp nem mentem be valamiért melózni. Ez most másabb. Ezért is kattogok azon, hogyan fogom elérni Joe-t ezzel kapcsolatban.  
A kocsiban csendes társasága voltam, az ablakon bámultam kifelé, nem szóltam semmiért sem, hiszen felesleges lett volna kurva anyázni is...előrébb nem leszek tőle. No meg a kezdeti haragom elmúlt annyira, hogy normálisabb legyek egy árnyalatnyival. Mikor aztán másfelé kanyarodva állunk meg és ő is kiszáll, csak ekkor pillantok fel a gyárépületre. Persze az ajtónyitásra szálok is ki azonnal és eszembe sem jut elszaladni és megtámadni a nőszemélyt. Miért tenném? Nagyjából megígérte, hogy segít, így aztán...majd lesz valahogy. Lekapja rólam a bilincset és szavait hallva figyelem az arcát, majd a felém nyújtott mobilért nyúlok. Felhívhatok valakit... egyből Joe-t tárcsázom, ő az első gondolatom, hiszen ő a munkaadóm is és jelenleg már munkában kellene lennem. Csak rohadtul más irányt vettek a dolgok. A telefonálást kihangosításra tettem, így a zsarukám is mindent hallhatott, nem játszottam ki semmilyen kártyámat sem, csupán tisztességesen értesítettem a munkahelyemet, hogy ma nem érek be semmiképpen sem az elém gördülő akadály miatt. A telefonálás lemeccselése után bontom a vonalat és vissza nyújtom a készüléket is a tulajdonosának, megköszönésképp egy biccentést tolok felé. Hálás voltam ezért valóban.
- Hogy mit tervezek? Maga mit tervez? A maga dolga kézre deríteni az ilyet, nem? - mosolyodok el gúnyosan, de aztán megroppantom csak a nyakam és folytatom. - Semmi extrát nem tervezek, nem gyilkos vagyok, de felelni fog azért, hogy ilyeneket varr a nyakamba. Akárki is tette...tudja ki vagyok. - felelem halkan, hiszen elég sokan ismernek, ki így ki úgy, szóval bárki lehetett. De hogy egy gyilkosság...bassza meg, még egy elgázolt kutya miatt is megállok, hogy állatorvoshoz vigyem! Jó, az állatok más téma, mindig is érzékenyebben kezeltem az ilyesmit, mint az emberek nagy részét, de nah. A továbbiakban sem menekülök és nem is vagyok fenyegető társasága, csupán a stílusom az, ami érdemelne egy tökön rúgást vagy lefejezést.  
- Amint kiderül, hogy valóban nem én voltam, már mehetünk is felkeresni azt a barmot. Van bármi más nyom, amin el lehet indulni? Hogy is hívják magácskát? - szűkítem össze a szemeimet a kérdés során, hiszen állandóan csak nem rendőrnénizhetem le, még felpofoz és valóban lefog lőni, ahogy korábban majdnem tette.



Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Ugyan nem bízom benne, okot még nem igazán adott rá, de igyekszem legalább megadni neki az esélyt arra, hogy tisztázza magát. Mindenki megérdemli azt. Arról nem is beszélve, hogy egy csöppet talán bűntudatom van amiért rálőttem, így aztán abban reménykedek, hogy miután segítek neki, talán kvittek leszünk. Na nem mintha a jövőben sok időt tervezek vele eltölteni, kétlem, hogy le fogunk pacsizni vagy iszogatni fogunk együtt, de azért mégis... Nem szívesen hagynám őt meg az ellenségeim között. Éppen ezért is fordulok le az egyik mellékutcában, hogy aztán egy gyárépület előtt megálljak, majd megadjam számára a telefonálás lehetőségét.
Bólintva nyugtázom ahogyan kihangosítja a telefont. Nem trükközik, nem szalad el, nem csinál semmi ostobaságot, ami igencsak bizalomgerjesztő. És bár még mindig nem merném az életemet tenni rá, mégis egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy helyesen cselekszem. Ez a Joe is olyasvalakinek tűnik aki hisz neki és szó nélkül kelne a segítségére.
- Persze, az én dolgom. De aztán nem szeretném az ürgét egy csillárról lógva találni, miután magának segítettem tisztázni a nevét. - Veszem is át a készüléket, amit a zsebembe csúsztatok. - Higgye el, nem áll érdekemben ártatlan embereket csukni rács mögé. Segíteni akarok magának és fogok is, de ne várja, hogy olyan könnyen meg is tudjak bízni magában. Azt talán elhiszem, hogy nem ölt meg senkit... még. - Már így is több bizalmat kapott tőlem, mint azt megérdemelt volna. Az elmúlt tíz év során még soha nem történt meg, hogy egy gyilkossággal gyanúsított emberről önszántamból levettem volna a bilincset és tulajdonképpen megadtam volna neki az esélyt arra, hogy jobb esetben megszökjön. Rosszabb esetben meg is öljön. Ő talán nem gondol bele az én helyzetembe, csak a sértettet játssza, pedig tényleg hihetetlen sok múlik  azon, hogy hogyan cselekszik.
- Winters. Jayda Winters nyomozó. - Felelem kérdésére, hiszen a nevem nem titok. Eddig csak nem igazán volt alkalmam bemutatkozni neki egy lövés meg egy orrbavágás között. - Mint mondtam a gázolás egy lopott autóval történt, amiben ugyebár már magának is volt része korábban. - Nézek rá, a tekintetem szinte sugallja, hogy mit gondolok, ami pedig a "nem is olyan ártatlan, ugye?" lenne. Még csak ki sem kell mondanom. - A gázolás előtt pár nappal jelentették az autót, mint lopott járgányt. A tulajdonos a maga leírását adta. Szóval nála fogunk kezdeni, talán ezúttal több mondanivalója lesz neki. A megfelelő ösztönzéssel biztosan. - Ha jól sejtem számára a megfelelő ösztönzés kicsivel másabb, mint amit ez a mondat nálam jelentene, de  remélhetőleg nem fog semmi ostobaságot tenni.
- Viszont neveket nem áll szándékomban mondani. Legalábbis nem addig ameddig nem sikerült a maga nevét tisztáznunk. - Mondom mielőtt még rákérdezne, mert jól tudom, hogy megtenné. - Szóval mivel bosszantott fel így valakit? - Vonom fel végül a szemöldököm, majd megemelem a korábban róla levett bilincset is. - Közben ha készen áll, akár mehetünk is. De ezt visszatenném... Ígérem nem motozom meg újra. - Szórok el egy igencsak gyér viccet, amolyan feszültség oldás gyanánt. És bár jól tudom, hogy nagy szükség nincs a bilincsre, de igencsak furcsa lenne ha anélkül sétálna be velem az őrsre.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Bátor volt az ürge, hogy a nyakamba varrjon egy ilyen dolgot. Az pedig még nagyobb bátorságra vall, hogy a nyomozó leveszi a bilincset, hogy telefonálhassak. Amúgy tényleg nem ártok én senkinek se, Joe-val is elbeszélgetek, elmondom mi a panaszom, ő persze egyből a segítségemre van...de most még maradhat. Még nem végleges a lesittelés sem, gondolom, szóval kiderülnek itt dolgok a nőről is. Köztük a neve. Ami máris jobb, mintha én aggatnék rá bármit is.
- Jayda Winters. Nyomozó. - ismétlem meg, bár úgysem fog a pofámra állni a neve, szóval maradjunk a jól bevált nyomozónál. Nekem meg gondolom be sem kell mutatkoznom, hiszen élből levágta kivagyok korábban. Pech. Elég ügyes azt megkell hagyni, szóval nem mai csirke. Mondjuk nem vagyok tisztában a korában, nem is érdekel túlzottan, de benne van a dolgok mélyén. Hiszen el is hinti az autótolvajlást és hogy mi is a terv, nah meg a motiváció megadásával ösztökélhetjük...persze. Ám mire kiböknék bármit is, hogy ki jelentett fel, hát megelőz. Nem árulhat el semmit. A kérdésére elfintorodok, egyből tudok válaszokat, ám egyszerűbb a dolog a másik oldalról nézni. És még csak noszogatni sem kell egyikünket sem.
- Kit nem? - emelem is vissza a kezeimet magam elé, hogy a bilincset rám csattinthassa, ám ha kell, akkor hátra teszem őket, hogy megnyugodjon a kis lelke. Nem töröm össze megint a csini pofiját ebben biztos lehet. Plusz egy ellenségtől nem aggódok, elfér, csak álljon sorba... egész hosszú az a bizonyos sor amúgy is.
- Milyen autót tulajdonítottak el a gazditól? - simán megtudnám mondani, hogy loptam-e olyant, ha elárul kis részleteket róla, akár rendszám alapján, vagy típus, szín, bármi ilyesmi jól jön számomra. Az emlékezőképességem remek, de közben szó nélkül vágódok a hátsó ülésre, hogy megindulhassunk az őrsre. Nincs ehhez semmi kedvem, örültem volna, ha egyből megindulunk a másik nyomában...de talán túlélek egy rohadt órát a zsaruk között. Mérges vagyok? Nem, de frusztrált igen...nem a nyomozót okolom, ő munkáját végezné...az az átkozott tehet az én mérgemről! Csak várja ki a tombolásom kezdetét és amíg lecsitulok, adok én neki majd, hogy ne arcoskodjon...eleve szarul csinálja nah.  

Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Nem kevés bizalomra van szükségem ahhoz, hogy levegyem róla a semmi közepén a bilincset és még telefont is adjak a kezébe, de tulajdonképpen ez a nagy esélye arra is, hogy bizonyítson nekem. Hogy ne játssza el az egyetlen esélyét. Mert több nem lesz. Éppen ezért is nyugtat meg a tudat, hogy valóban nem csinál semmi hülyeséget. A telefonbeszélgetés lefolyása alatt és után is helyesen cselekedik. Még azt is hagyja, hogy a bilincset visszategyem rá, én pedig helyeslően bólintok. Meglett volna az esélye arra, hogy elmeneküljön, mégsem tette meg. Talán mégsem kell majd megbánnom a belé fektetett bizalmat.
- Megtud mindent amikor eljön az ideje. - Válaszolom a kíváncsiskodására. Ügyelnem kell arra, hogy ne áruljak el túl sokat számára. És talán az autó típusa nem lenne túl sok információ, de soha sem tudhatom, hogy neki vajon mi a sok. Mi az amiből rájöhet ki volt az illető? Egy autómárka már bőven elegendő lehet.
- Most át kell magát adnom az uraknak... - Bökök a szóban forgó rendőr urak felé, majd az autóból kiszállva, az ő ajtaját is kinyitom. - Ők átveszik az adatait és kérhet kávét tőlük. Én elintézem a telefonhívást meg a papírmunkát, visszatérek magához amint tudok... Remélhetőleg jó hírekkel. - A karjánál fogva kezdem őt el vezetni az rendőrőrs bejárata felé. - Aztán jó legyen! - Teszem még hozzá miközben igyekszem egy megnyugtató mosolyt villantani felé. Nem lennék a helyében.
- Abraham Hyde. Az alibi megerősítésre vár, azt intézem, addig rendezzék a többit. - Adom is át a férfit a másik kettőnek, majd szinte gondolkozás nélkül látok is munkának, hogy mielőbb visszatérhessek hozzá.
- Hogy van? - Teszem is fel az első kérdést amint a kihallgatóba érek, nagyjából egy óra elteltével. Direkt nem térek rögtön a lényegre. - Remélem jól bántak magával és maga is jól viselkedett. - Mondom majd mellé is lépek, hogy ezúttal hivatalosan megszabadíthassam a bilincstől, hiszen az alibit alátámasztották, innentől kezdve pedig aligha lehetne továbbra is gyanúsított. - Ha kell a segítségem akkor kövessen. De csak egyetlen ostoba lépés és ismételten itt fog kikötni! - Figyelmeztetem előre, mert bár nem gyilkos, mégsem bízom benne teljesen... okkal. Hiszen mindketten tudjuk, hogy teljes mértékben bosszúálló típusnak tűnik. És az is. Nem szólalok meg többet, egészen addig amíg ismételten a járőr autóhoz nem érünk, ám ezúttal az anyósülés felőli ajtót nyitom ki neki, ezzel is jelezve, hogy nem "rabként" fogok rá tekinteni. Kiérdemelte a bizalmat, eddig jól viselkedett, tehát remélhetőleg nem most fogja elszúrni.
- Tessék. - Ülök be én magam is a kocsiba, majd pedig adom kezébe az eddig kezemben lévő mappát, ami a tolvajlás és egyben gyilkosság fontosabb részleteit tartalmazza. - Szóval meglátogassuk a fickót? Vagy van jobb ötlete? - Intek a mappa felé, amiben természetesen benne a tulajdonos neve is, ám nem indulok addig ameddig nem válaszol, elvégre nem tudni, hogy mi jár a fejében.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem csípem, mikor az események nem az én tempóm és nem az én kedvem szerint alakulnak. Kezd kicsúszni a dolog az irányításom alól, miközben átad a másikaknak és ezzel ezt a részt lezártnak tekinti. Legyek jófiú. Mégis hogy lehetnék jó ember? Sosem voltam, így hát nem pont most fogom mindezt megvalósítani. A legnagyobb csatáimat a lélek harcmezein vívom. Mindenki érzelmének ágyúdörgése, aggódásaink, kétségeink nyílzáporai közepette harcolunk. A legtöbben eközben egójukkal gyarmatosítanak, igyekeznek bekebelezni mindenkit és mindent. Köztük engem is és elhitetni mindenki mással, hogy bűnössé értem meg és végleges börtönt most kaphatnék. De ez nincs így. Ez nem az én saram, csupán rám kenték. Ártatlan vagyok és megfizet az, aki ezt rám hajította. Mint valami sárgalacsint. A kommunikáció az örsön kimerült a legfontosabbakban, ha kérdeztek, hát válaszoltam és eszembe sem jutott felhívni egyik testvéremet sem. Makacsságnak gondolhatjuk, de ez jelenleg más volt. Tényleg ártatlanként ültem itt és ha megjlenne az idősebbik, nem tudnám kimagyarázni, mégis mi a fenéért ülök itt. Ráadásul akkor a nyom sem lenne meg...felesleges köröket tesz meg akkor a nyomozó nő. Azt meg én is bánnám, hiszen kellenek az infók. A hitem a munícióm, a szomorú, fájdalmakhoz kapcsolódó emlékképeim a motorom, a vérkeringésem. De nem tudok mosolyogni. Elengedni a démon hangjait ez lenne a feladaim egyike, ám mégsem megy. Kapaszkodok belé és ő belém.
Mintha tizenkét órát ültem volna olyan érzésem volt, mikor Jayda visszatért személyemhez. A hangja alapján azonosítottam őt be, így ránéznem sem kellett, hogy tudjam ki ő. Bár ebből nem szűrtem le hogy milyen hírekkel szolgálhat, mégis pozitívan láttam a dolgokat. Valahol nagyon mélyen.
- Megtudnék enni most egy vízilovat. - nem mintha az éhségszintemre lenne kíváncsi, de jelenleg kajás voltam és az itteni szendvics és ásványvíz nem hozta meg azt a nyugis laktató érzést, melyet annyira szeretek. Pár adag hamburgerrel most kibékülnék. Az éhségem miatt még csak agresszív tank sem vagyok, pusztán a kíváncsiságom erősebb ennél jelenleg. Az hogy jól viselkedtem, az megint csak más kérdés. Csak akkor nézek a nőre, mikor a bilinccsel babrál. Tehát ennyi volt az itt létem. Remek! Ezt öröm látni, hallani meg annál is jobb. Szavaira már állok is fel a székről és kinyújtóztatva a végtagjaimat lépek is utána, kiroppantom a vállaimat, a nyakamat és elmosolyodom.
- Túl aggódja a dolgokat. Rém agresszív és bunkó tag vagyok, ezt olvasta az irataim között, ugye? De azt nem írják, hogy ha békén hagynak, akkor én is hagyok mindenkit a francba... - mondom miközben a folyosón lépkedek mögötte és persze van pofám végig mérni tetőtől talpig és nem is zavartatom magam ezzel. Jó bige azt meg kell hagyni. Persze a kocsihoz érve az anyósülés részt nyissa ki egyből nekem, így be is vágódok mellé, kötök biztonsági övet is egyből. Megkapom a mappát, amit egyből ki is nyitok, hogy átolvassam, milyen autót és milyen nyomokat kaptak lencse végre, ami végül hozzám vezette ezeket a kopókat.
- A maga terve szerint megyünk, ha nem kapunk semmi használhatót, akkor jön az én módszerem. El kell kapni azt a kis genyát, aki rám húzta a vizes lepedőt...látogassuk meg azt a szemetet, akitől a kocsit vette...lopta...részletkérdés. - piszkálom meg az orromat kicsit, miközben követem a szememmel a betűket és számokat a papírokon, persze közben olvasok is és hadarom a magamét a zsarunak.  
- Maga nem kajás? - nézek rá végül kíváncsian, ha éppen elindulunk végre. Poénból lőttem el mindezt, de persze én éppen eléggé kajás vagyok, hogy komolyan is gondolhatnám. Persze az első utunk nem a kajálda, hanem az első "ügyfelünk", így percek múlva örömmel szállok is ki a kocsiból, hogy a nyomozó királynőjével együtt csengessek fel hozzá...vagy bánjunk vele kesztyűskézzel?


Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

A szememet forgatom. Komolyan az lenne a legnagyobb baja, hogy éhes? És bár egyenlőre nem kerül börtönbe, de annyiban biztos lehet, hogy a börtönkoszt egyáltalán nem lesz kedvére. Szóval ha a mostanáig folytatott életet akarja a továbbiakban is élni, akkor lassan kezdhet hozzászokni az éhséghez, meg a moslékhoz is, mert előbb vagy utóbb ott fog kikötni. Talán nem gyilkosságért, de ugyebár mindketten tudjuk, hogy ez nem az egyetlen ok amiért már ült abban a székben. Az már más kérdés, hogy valaki szereti megmenteni a hátsóját, így aztán abból a székből eddig még mindig bilincs nélkül kelt fel. Éppen úgy ahogyan most is. De vajon meddig lesz szerencséje?
- Én aggódom túl a dolgokat? - Nézek vissza rá vállam fölött. - Én a nyakamat tettem itt fel azért, hogy segítsek. - Sokat sejtetően meredek rá. Igazán lehetne ennél kedvesebb is, elvégre ha nem lennék az, aki vagyok, simán szartam volna az igazságra és a munkámat végezve bevittem volna anélkül, hogy meghallgattam volna, "lesz ami lesz" alapon. Ugyan nincs kizárva, hogy idővel rájövünk a hibára, de ki tudja mikor. Lehetségesen napokat töltött volna rács mögött... heteket? Az egyetlen szerencséje, hogy vagyok annyira lelkiismeretes, hogy ne csak elvégezzem a munkám, de jól is végezzem azt... a lehetőségeimhez mérten persze. És ne féljek kikerülni a szabályokat, amiket ugyebár bőven kikerültem, nem is egyszer.
- A maga módszere? - Ó, könyörgöm találjunk valamit, nem biztos, hogy részese akarok lenni a módszereinek. - Ám legyen! - Válaszolom végül, bár nem túl sok magabiztossággal a hangomban.
- Nem. Hogy tud egyáltalán az evésen gondolkozni? - Csak egy pillanat erejéig nézek rá, nem szívesen veszem le a tekintetem az útról. Olyan érzésem van, mintha egy nagy gyerek ülne mellettem, aki ha éhes, rosszabb lesz, mint egy menstruáló nő. - Először munka... ha végeztünk majd megállunk valahol. - Mondom végül megadóan.
Amikor megérkezünk a megadott címhez, először csak végignézek a házon, majd pedig ezúttal Abrahammel az oldalamon indulok meg az ajtóig. Mert ugyebár jártam már itt, csak akkor még nem tudtam, hogy csapdát állítottak. A csengetés után az ajtó hamar kinyílik.
- Üdv, Jayda Winters nyomozó, tegnap már jártunk itt a társammal, hogy tegyünk fel néhány kérdést a lopott járműről. Nem bánja ha bejövünk? Lenne még néhány... - Nem várja meg, hogy befejezzem. A pasas tekintete pillanatok alatt váltott át kedvesből, valami másba, ahogyan meglátja a mellettem álló Abe-t. Ismeri... de minimum látta már. - A francba! - Mormogom az orrom alatt, miközben egy hirtelen mozdulattal lépek előre, éppen csak annyira, hogy ne tudja az orrunkra csapni az ajtót. - Azt hiszem akkor vége a finomkodásnak... - Nézek ezzel Abe irányába, majd pedig az ajtót kilökve indulok meg a pasas után, reménykedve abban, hogy Abraham is venni fogja az adást.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Kinek mi a véleménye a világban elhelyezkedő sajátos értékrendekkel élő életéről. A sajátom izgat a legkevésbé és a többiek dolgai sem igazán foglalkoztatnak. Felsőbb gondolataim vannak magamról és a kialakított értékrendjeimről? Talán. Jobbnak hiszem magam ezáltal? Lehetséges. Többre születtem, mégis leragadtam egy szintnél.
- Igen. A nyakát. Ezért pedig jól is járt velem, nem? - érzelem mentes a hangom, semmi jókedv, derü, vagy harag nincs benne. Nem tudok köszönetet mondani csak mert segítséget adott. Bár biztonságban ő sem lesz tőlem, ha begőzölök, hiába tudom, hogy használhatja ellenem a fegyverét. Olyanok tojok rá. Arra bizony pedig nem, hogy ártatlan vagyok, hiszen nem hagynék magára olyat, akit autó gázol el. Márpedig ha ilyen történne, hát megállok és segítséget hívok, maradok míg ki nem ér a segítség. Nem vagyok olyan aljadék, aki meglép a felelőség alól. Amúgy de, csak az ilyen elől nem. Kajéás vagyok, próbálom inkább ide terelni a gondolataimat, mintsem arra, hogy megverjek valamit és az öklöm legyen az utolsó melyet látni fog ezen a napon. De a nő nem ért engem, én sem őt, ami azt illeti, így vállat vonok, mehetünk be az ürgéhez. Nem hat meg, hogy majd útközben megállunk valahol, ha végzünk. Lehet akkor már nem akarok kajálni. Ám leköt az hogy szinte elsőre ajtót nyitnak...az ipse azonban nem tetszik, ahogy végig méri a párosunkat. Már a szeme állása sem tetszik, az ilyeneknek viszont tudom a következő lépésüket. Szökni akar. Zsaru ellenes és van valami, amit titkol, amit megtett és nem kellett volna. Én is így cselekednék, ha nem lennék ártatlan. Menekülőre fognám a zsaru nő ellen. Jayda előbb mozdul, mint magam, az ajtó orrunkra csapódását megakadályozta, nekem a következő mozdulattal már a bejárati ajtón túl vágódom és követem a fickót be, megelőzve a nőt ezzel. Nem szólok semmit, a szemeim árulkodnak az állapotomról. Vérszemet kaptam, hogy menekülnek előlem, semmi több. A lakáson keresztül robogunk, nem tudja bevágni előttem az ajtót, ám sikerül bevágnia a nyomozónő előtt.
- A hálószoba ablakon kijut az utcára! - kiáltom, hogy a nyomozó is hallja, magam már vágódok is ki, hogy az ablakból figyelhessem, meg másszak utána, nem akarom szem elől téveszteni. Talán a nő elé tud keveredni. A gondolataim rápörögnek az eseményre, ahogy figyelem a fickó lejutását, hasonlóképpen jutok le magam is, és rontok a nyomába azonnal. Hiába dönti nekem a dobozokat, hiába állít utamba minden szart...ő van nagyon nagy szarban. Menekül előlem, szóval tuti szarba tenyerelt ezzel az egésszel. Nem ismerem, de ha megtudom ki is ő...mindegy, nem is érdekel, úgyis ellátom a baját. Rohanok utána, majd a következő fordulóban felgyorsulok, hogy utolérjem, sprintben mindig jó voltam, így terítem le magammal együtt a földre, hogy aztán ránehezedve és felegyenesedve püfölni kezdjem. Hátha megered a nyelve!



Öltözet

      Abraham & Jayda

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Szerencsére már nem igazán akad vesztegetni való időnk, így aztán nem tudtam egy csípős megjegyzéssel illetni őt a megszólalására, ami még mindig arra utal, hogy nem kimondottan van oda értem. Nem is kell. Nem várok tőle sokat, köszönömöt meg főleg nem. Ugyanakkor tiszteletet talán igen. Legalább egy minimális szinten, elvégre sokat kockáztattam azért, hogy segítsek neki... talán túl sokat is. A bizalom pedig oda-vissza játszik.
Végül mégis csak egy villámgyors szúrós tekintettel illetem őt, épp mielőtt kirúgnám az ajtót a fickónk után. Hálás vagyok a gyors reakciómért amiért sikerült megállítani azt, mielőtt még becsapódott volna az orrunk előtt. Azért meg külön hálás vagyok, hogy Abraham is hamar veszi az adást és úgy vetődik a férfi után, mintha az élete múlna rajta. Hm... talán mert egy bizonyos szinten, valóban az élete múlik rajta. Annak nem kimondottan örülök, hogy végülis nagyon úgy fest, hogy Abe módszereivel kell eljárnunk. Tény, hogy jobb szerettem volna ezt "békésen" lemeccselni, de nem húzom őt vissza, hagyom, hogy tegye amit jónak talál.
- Megpróbálok elé vágni. - Válaszolom, majd szinte gondolkozás nélkül hagyom el a lakást, hogy aztán a ház melletti kis utca felé vegyem az irányt, ezzel reménykedve abban, hogy talán sikerül elé kerülnöm. Mondanám, hogy szerencsére nem volt szükség minderre, mivel Abe igencsak fürgének bizonyul, mire a terepre érek ő már nagyban püföli a férfit. - Álljon le! - Szólok rá azonnal, reménykedve abban, hogy nem kell kétszer szólnom... vagy éppen ismételten a fegyverem után nyúlni. - Ha megöli, nem lesz nagy segítség számunkra és maga is mehet vissza az őrsre. - Ejtek el egy figyelmeztetést, aztán a nemrégiben még Abrahamon használt bilincset veszem elő. - Fordítsa meg. - Bökök a férfi felé, aztán ha Abe hallgat rám és nem veri agyon a palit és sikeresen hasra fordítja őt nekem, akkor a hátra feszített kezeire teszem a bilincset.
- Ha jól sejtem szeretne vele elbeszélgetni kicsit mielőtt még a rendőrségre visszük? - Intézem a kérdést Abe felé, majd intek neki, hogy segítsen felhúzni a férfit. - Én azt mondom, hogy menjünk vissza a lakásba, itt túl sok szempár tapad ránk. - Indulok is meg Chrisszel az oldalamon, reménykedve abban, hogy Abe is segít és semmiképp sem hagyná meglógni ha bepróbálkozna bármivel is.
A lakásba visszaérve az egyik székre ültetjük a fickót, akinek már így is alaposan el lett látva a baja. Adok neki néhány másodpercnyi időt arra, hogy összeszedje magát, csak ez után kezdek el kérdezni, már ha Abe nem volt nálam jóval türelmetlenebb. - Szóval mivel magyarázza azt, hogy amikor tegnap itt jártunk, ön biztosan állította, hogy Abraham lopta el a járművét. Ma pedig ha jól sejtem már nem így gondolja? - Rögtön a közepébe vágok, nem tökölök vagy kevergetem a forró kását. Ugyanakkor Chris nem így gondolja a dolgot, nagyon úgy tűnik, hogy némasági fogadalmat tett, mert az ég világon semmit sem mond. Még csak ránk sem néz. Basszus! Ez nem lesz túl könnyű. - Ismeri a férfit? - Szegezem a kérdést most Abe felé, reménykedve abban, hogy valamit... bármit tud mondani róla amivel talán csőbe tudjuk húzni.

öltözet

zene

helyszín

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem tudok neki annyi ütést bevinni, amennyit szeretnék, hiszen a zsaru szinte a nyakamban liheg és nem hagy kibontakozni. Pedig az én módszereim a legjobbak, megfog eredni a nyelve, ebben biztos vagyok. Nem első szóra állok le, még beviszek pár bal horgot, mire hasra fordítom és szinte kitöröm a kezét, hogy hátra húzzam azokat, hogy a nő hozzá férjen. Szerencsére kapott annyit, hogy egyből ne tudjon ellenkezni, csak mikor a bilincs kattan rajta, akkor fészkalódik, de segítek felszedni a földről és mivel morgolódik egy sort, így taszítok a fején egy leheletnyit.
- Kuss. - szólalok fel és a nőre figyelek, érzem a felhevült szívverésem, hogy nem adtam ki magamból mindazt mi bennem tombol, így hogy hoppon maradtam...dühösebb vagyok mint általában legtöbbször. Mégis, hogy mer elrohanni ELŐLEM? Mégis, hogy mer visszaütni, holott neki van vaj a fején? Hogy mer olyan gúnyos vigyorral RÁM nézni? Nem lenne belőlem jó rendőr az biztos, ha ennyitől nagyjából elszáll az agyam. A rendőrnő ötlete találó, ám nem nézek körbe, csupán a fickót szuggerálom, kellenek a válaszok tőle. Minden áron. És ha a zsarukám nem tudja kiszedni, hát akkor majd kiverem belőle. Szerencsére jelenleg nincs ellenkezés a fickótól, megindul arra, amerről érkeztünk, visszatérünk a lakásba zárt ajtók mögé. Jayda leülteti, amaz még mindig undorral figyeli a nőt is, engem is, de ezzel csak engem bosszant fel. Egyre jobban kúszik fel a tarkómon mindez. Segítség nélkül nem fogok tudni lenyugodni...hívnom kell valakit ehhez...hogy elterelje a figyelmem. A bátyám nem ér rá és Joe... kiroppantom a nyakam, de nem lesz tőle jobb. Kifújom a levegőt is, lépkedek párat, hogy enyhüljön bennem a feszültség érzése, de semmi haszna. Csupán úgy figyelem a tagot, mint aki menten megöli, hogy felfalhassa. A feltett kérdésekre nem reagál, nem szól semmit, ám a nekem feltett kérdésre megállok és a tagot kezdem figyelni.
- Nem rémlik sehonnan a képe...max egy rohadt versenyen kerülhettünk csak szembe, ahol veszthetett...vagy már elpicsáztam egyszer. Passzolom. - morranom vissza tovább járkálva és le sem veszem a figyelmem a csávó lábbelijéről. A cipője ismerős. Nike 43-as... az egyik fűző koszos szürke, a másik fehér. Ugyanezt láttam hetekkel ezelőtt is a versenyen és ugyanezt az egyik boltnál és a lakásom előtt is volt már. Tudja ki vagyok ez fix.
- Mit keresett két hete a lakásom előtt?! A cipője megmaradt... - állok meg előtte és rúgok enyhén a cipője órára, hogy vegye a lapot, de az csak rám néz unott pofával és undor ül ki az arcára. Lassan vigyor keletkezik belőle, de nem nyög ki semmit sem. Persze erre egyből reagálok, a pulton hagyott poharat ragadom meg és dobom el az irányába, ami a feje mellett csapódik el és törik össze valahol. Közben elfordulok az egésztől és körül nézek. A bejárat pár méter csupán... ha oda...akkor én...
- Nem tudom miről beszél... - felel csak ennyit és a fejét is elfordítja. Összeszorul az állkapcsom ennek látványán. Jayda elé lépek és halkan szólalok meg a legnyugodtabb stílusban. Hamar eltüntettem magamról a mindezt, de még ott van, érzem, csupán kell egy ürügy, hogy kettesben maradhassak...a nőt nem fogom bántani...de a csókáról ezt nem mondhatom el.
- Beszélnünk kell. Kijönne egy kicsit? Nem akarok fültanút. - “kérlelem” halkabban, majd a fejemmel a bejárati ajtó felé bökök és megindulok felé, hogy kinyisam és kilépjek rajta, tartva azt, hogy a másik is kijöjjön.
- Van egy tervem... - felelem ismét, szóval, ha Jayda kifáradt az ajtón, akkor máris kezdem a magam “B” tervét. Jayda mögé nézek, majd Jaydára...s egy pillanat műve az egész, hogy visszatérjek az ajtó másik oldalára, bezárjam az összes létező zárt rajta, a kulccsal is. Egy széket is kerítek mellyel még jobb biztosítást adok, hogy ne merjen rám törni. Sőt, akár még a kalaptartót is keresztbe pakolhatnám, de eddig már nem jutok el. Kiroppantom a nyakam.
- Bocs főnök, de ha az A terv nem jön be, akkor jön egy Abe féle módszer. - lépek közelebb a taghoz, közben persze az ablakot is becsukom, az összes ajtót csukom és elhúzom a függönyöket is, hogy félhomály legyen. Újra a tagra nézek, de amaz látványa csak hergel. Egy rúgással lököm hátra a székkel az egész tagot, hatalmas puffanással ér talajt. Az egyik széket megragadva ráverek párat. Már ahogy próbál felkelni, hát úgy rúgom ki a kezeit, hogy újra a padlón legyen a feje. Ezúttal már hanyatt fordítom és a hasára ülve kezdem el ütni ahol épp érem. Felszállva róla ragadom meg őt és felrántom a földről, hogy az asztalra lökjem, ami nem bírja el mindezt és egy reccsenés kíséretében törik össze. Kintről vajon mi minden hallható? Én nem hallok semmi mást, csak a szívverésem dobbanásait, nem múlik el a haragom. Egyre nagyobb mértéket ölt és nem segít az sem, hogy a csávó arca vérbe borul. A problémákat nem így kellene kezelni. Nem vérontással. Finomabb eszközökkel is orvosolhatjuk. Ám egy feldühített Hyde sokkal rosszabb bármilyen pusztításnál.



Öltözet

      Abe & Jay & Joe

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Értetlenül állok az eset előtt, mert egyszerűen fogalmam sincs mi oka lehetett ennek a fickónak arra, hogy hazudjon. Talán az értelmes egyetlen magyarázat az lenne, hogy lefizették. Hogy valaki pénzt nyomott a kezébe, vagy éppen a számlájára azért, hogy lehazudja a csillagokat is az égről és rossz fényben tüntesse fel Abrahamot. Ez a gondolat pedig egyre jobban erősödik bennem, amikor a férfi kimondja, hogy nem ismeri őt. Az nyilvánvaló számomra, hogy itt senki sem ártatlan, korábban sem gondoltam, hogy nincs vaj Abe füle mögött… nagyon is van! Csupán megadtam annak az esélyét, hogy elhiggyem, nem gyilkos.
- A lakása előtt járt? - Kérdezek vissza értetlenül, hiszen ha a lakása előtt járt… akkor talán mégsem csak egy egyszerű lefizetéses munkáról van szó. Tényleg nem tudom mit kezdjek ezzel a kialakult helyzettel. Nem olyan egyszerű mint amilyennek első ránézésre tűnt. Gondolatban már nagyon igyekszem tologatni azokat a bizonyos puzzle darabkákat, hogy megpróbáljam kirakni a teljes képet, de minimum legalább egy részét a képnek. Hogy valamerre el tudjunk indulni innen, mert a fickó nagyon úgy néz ki, hogy beszélni nem fog. Éppen ezért is nézek kíváncsian Abe felé mikor kijelenti, hogy beszélni akar velem. Mégis milyen terve lehet neki? Fogalmam sincs, de ezen a ponton úgy vagyok vele, hogy bármit meghallgatok. Azzal még rossz nem történhet, ugye?
- Persze. - Vonom meg végül a vállam, majd meg is indulok az ajtó felé, hogy aztán egy kíváncsi tekintettel nézzek fel a férfira, akinek a viselkedése ugyan kezd gyanús lenni, mégis… Bassza meg! - Nyissa ki az ajtót! - Kiáltok utána, miközben kezeimmel neki is feszülök annak, mintha ezzel ki is tudnám nyitni. Pedig nem. Már hogy is tudnám? - Ne csináljon hülyeséget… ezzel csak magára hoz bajt. - Szólalok meg újra némileg vészjósló hangon, de mivel válasz nem érkezik, az ajtó pedig nyilvánvalóan zárva marad, így még egy utolsót az ajtóra vágva fordulok el. Vészesen gondolkozni kezdek, hogy mihez is kezdjek most. Ha erősítést hívok azzal esélyesen mindkettőt lecsukatom, ezt pedig igazán nem szeretném. Magam sem tudom miért sajnálom őt, talán mert már így is meg lett hurcolva a férfi valami olyasmiért, amit nem tett meg. Ugyanakkor ha semmit sem teszek, akkor valószínűleg most meg fogja tenni és ezúttal valójában egy börtöncellában fogja végezni. Én meg majd mellette amiért hagytam ezt az ostobaságot megtörténni.
Hangok szűrődnek ki a lakásból, ami semmiképp sem nyugtat meg. Idegesen nyúlok a telefonomért és már kis híján az erősítés mellett döntök, mikor végül eszembe jut az a telefonhívás, amit Abraham ejtett meg korábban a telefonomról. Elidőzök néhány pillanat erejéig a képernyőn, majd végül mégis az utoljára hívott, számomra ismeretlen számot bököm meg a kijelzőn, hogy visszahívjam azt.
- Üdv, itt Winters nyomozó, korábban már hallott rólam Mr Hyde-tól. Szükségem lenne a segítségére, még mielőtt a barátja valami végzetes hülyeséget tenne és sikeresen elintézné, hogy rácsok mögé kerüljön az élete hátralévő részére. - Hadarom is ezt el szinte egy szuszra, igazából nem szándékozom ezt jobban kifejteni, mert átkozottul nincs idő rá. - Átküldöm a címet, ha segíteni akar, eljön. Ha nem… akkor én oldom meg és az nem lesz túl barátságos. - Teszem hozzá még némileg vészjósló hanggal, ezzel éreztetve vele, hogy a helyzet amúgy rohadt szorult és nem viccelek. Épp csak annyit várok, hogy megválaszolja, jön-e vagy sem, aztán már nyomom is meg a piros gombot, ezzel megszakítva a hívást, majd pedig egy üzenet formájában átküldöm neki a címet is.

öltözet

zene

helyszín

To Jay & Abraham

….

Belemerülve az egyik gép takarításába, amit persze nem nekem lenne véghez vinnem, igyekeztem megpucolni az ablakokat, hogy majd az úton tökéletes rálátást biztosítson a számunkra a következő út során.
Végigpillantottam a művemen, aztán elhúztam a számat, hogy még is micsoda hülyeség ez a bogár eltávolító vacak, mikor az üvegről nem takarítja el könnyebben vele őket, sem pedig az egyéb szennyeződéseket sem. Morgolódtam egy keveset, mikor is a titkárnőm jelent meg, kezében a telefonommal, mire lemásztam a létráról, megtöröltem nadrágomba kezem, majd fogadtam a hívást.
-Weaver! – pusztán ennyit volt időm mondani, hisz a nő, már bele is kezdett a maga mondókájába, én meg csak hallgattam, s igyekeztem mérlegelni, vajon mit is kellene tennem.
Egyszer már felajánlottam a kölyöknek, hogy segítek amiben tudok,s ha kell ügyvédet is biztosítok a számára, ám nem kellett a segítségem, szóval biztosra vettem, hogy nem Abe volt az, ki kitalálta ezt az egészet.
-Küldje a címet nyomozó! -a vonal bontódott, én pedig megindultam az irodám felé, hogy aztán hamarjába rendbe kapjam magam. Közben a telefonom pittyenése jelezte, megérkezett a cím, amit vártam.
Beletúrva hajamba léptem ki az irodából, csuktam be magam mögött az ajtót, majd autóba pattanva már úton is voltam a megadott cím felé.
Mivel lövésem sem volt, mibe a fészkes fenébe keveredhetett ismét…  aztán eszembe jutott az a dolog a gyilkosságról, amit megpróbáltak rákenni...legalább is ő ezt mondta, s én hittem neki.
Miután megérkeztem, leparkoltam az autót, majd megálltam a nő mellett, már ha még az épületnél volt, ám ha kellett, akkor megkerestem, s reménykedni tudtam csak benne, nem késtem el, és Abe nem csinált valami eget verő baromságot.
-Winters nyomozó? -léptem közelebb hozzá, ha sikeresen megtaláltam. – Joe Weaver… az előbb beszéltünk telefonon! – ha esetleg kezet nyújtott, akkor viszonoztam a kézfogást, ám mivel nem volt illő kezdeményezni a kézfogást, így én magam nem tettem meg.
-Mi történt? Hol van Abraham? – bár úgy éreztem, felesleges volt maga a kérdés is, hisz nyilvánvalóan odabent volt. Megkapva az esetleges választ, közelebb mentem az ajtóhoz, ha a nyomozónő biztonságosnak ítélte meg, majd megkoppantottam az ajtót.
-Kölyök… Joe vagyok….Beengedsz? Figyelj kölyök… gondold át mit teszel. Ezzel nem fogsz előrébb jutni, inkább csak visszakerülsz abba a szarhalomba, ahol voltál. – magyaráztam az ajtó előtt álldogálva, reménykedve, hogy beenged, vagy ha nem is, de legalább kinyitja az ajtót.
-Figyelj… azzal nem oldasz meg semmit, hogyha bántod a pasast. Együtt megoldjuk! Engedd, hogy segítsek Kölyök! – a nyomozóra pillantottam, majd ismét az ajtóra szegeztem tekintetem.

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Kettesben maradni azzal, aki elkövetett valamit és rád akarja kenni. Aki ellened áskálódik, mert tulajdonképpen útban vagy. Sok féle emberrel találkoztam már, de olyannal még nem, ki gyilkosságot kenne rám. Aki ismer, az tudja, hogy milyen vagyok és hogy... képes vagyok túlreagálni a dolgokat. Hiába hallom a kintről érkező rendőrnő kiabálását és bejutási szándékát, hát nem foglalkozom vele. Egyszerűen csak ki akarom verni az ipséből a vallomást. Az igazat legalábbis. Persze van tervem és nyekken is párszor, ám tudom, hogy az emberi testnek is megvannak a korlátai és hogy mit fogok faszulni bántalmazásért. Ám felhergelt és innen nem sok kiútat láttam már. Csak a srác volt a látómezőmben és azok a gondolatok, melyek az ő szétverését ezer féle képen körülölelték...kisértettek ezen gondolatok, ám volt melyek tetteké fajultak. Fájt számára, de megérdemelt, elhordott mindennek, de mikor tényleg akkorát nyekkent, akkor már mást püföltem. Fogtam a széket és azt vertem hozzá sokszor bármely élettelen tárgyhoz. Artikulátlan hang is elhagyta a torkomat, a fickó pedig ahogy tudta, hát úgy védte magát, míg a székek bármelyike is egyben maradt. Persze érkeztek hangok kintről is, mikor meghallottam az ismerős hangot; megálltam a műveletben és az ajtó felé fordítottam a tekintetem. Joe volt az és a segítségét nyújtotta fel...pont mint korábban. A légzésem szapora volt, a széket eleresztettem és a hajamba túrtam két kézzel, felegyenesedtem. Fújtattam és körül néztem a lakásban. Jó a lakberendezői érzékem, ám hagy némi módosítást. Viccet félre téve úgy éreztem magam, mint a kezdetek kezdetén. Egy dúvad voltam, kinek nincsenek határok és nincsenek fékjei. Pedig volt...Joe hangja észhez térített. Hálás is voltam, ám kellett még egy kis idő.
- Francba! Francba! Francba! - ordítottam és szinte úgy nézett ki a helyzet, mint aki még toporzékolt is, mert elvették a játékszerét. Vagy legalábbis megakadályozták, hogy továbbra is játsszon.
- Joe... Nem vagyok gyilkos! - nyögök ki ennyit, majd pár fújtatás után a széket ismét felkapom és az ajtóhoz hajítom teljes erőből. - Soha a büdös életben nem hagytam még magára senkit, aki nem szolgált rá a haragomra. Aki meg rászolgált, azt okkal vertem szét! Senki ne jöjjön a papolással, hogy nem változik meg az ember! Megváltoztam! - a kiabálásomat tuti a szomszédok is remekül hallhatták, bár mindez volt kevert agresszió kétségbeeséssel megfűszerezve. Megtántorodtam és letettem magam a földre, ahol tökéletes rálátásom volt a fekvő férfira. A kezemből fegyvert formáltam és a fejéhez illesztettem azt. Remegett az egész karom, fent volt a vérnyomásom, az adrenalin is elöntött egy pillanat alatt. El tudtam őt képzelni egy hullazsákban.
- És nem is terveztem az lenni... - feleltem agresszív hangon, amire a fekvő srác kiabálni kezdett.
- Én tettem! Én hajtottam el a gyilkosság után. Elloptam Hyde már ellopott autóját és azzal tettem...én... - vallotta be végül a fickó, ahogy körül nézett a lakás minden pontján, amit szétvertem. Tudta, hogyha nem vall színt, akkor rá is ugyanez várhat. Tőlem kitelik, hiszen ezek szerint ismer. Gúnyos mosoly villan képemre, felkelek mellőle a földről, újra a kezembe ragadok valamit, ő pedig jajveszékelni kezd....majd sokáig síri csend uralja a lakást. Megindulok az ajtóhoz és megnyitom azt, hogy azok ketten betudjanak nyitni. Nem tárom ki az ajtót, csak kinyitom, végül odébb állok, kezemben a székdarabbal, a földön fekvő férfi pedig a “megmentőit” lesi. Itt ott sérült csak, éppségben maradt majdnem mindene... sunyi mosolyt villantottam, persze nem volt bennem hátsó szándék, a körülmények, melyek megteremtettek...nem voltak ellenem. Persze a rendőrnő kicsukása nem volt szép dolog azt elismerem, de lássuk be...bő 2 óra alatt csak kibökte, hogy mi is a helyzet. Persze a lakás állapota...nos, inkább így, mint egy emberélet...

Öltözet

      Abe & Jay & Joe

“LIFE IS FULL OF SURPRISES, ISN'T IT?”

Egy egészen kicsikét talán még fel is lélegzem mikor a férfi kimondja a bűvös szavakat, miszerint küldhetem a címet. Hiszen jól tudom, ha ő bármi mást reagál, esetlegesen, hogy nem ér rá erre, akkor most sokkal nagyobb felfordulás lenne itt. Akkor már nem lenne más választásom, mint erősítést hívni, aminek sokkal rosszabb lenne a végkimenetele. Nem nekem ugyan, de Abraham-nak mindenképpen. Ő nagy valószínűséggel rács mögé kerülne, még ha nem is gyilkosságért, de sokminden másért. Így aztán bizony, hogy fellélegzem és örülök, hogy Joe nem utasít el.
Amíg a férfi megérkezik, bepróbálkozom néhányszor az ajtónál, megpróbálom kedvesen, keményen, fenyegetéssel, de nyilvánvalóan nem érdekli Abe-t a dolog, csakis kizárólag az érdekli, hogy kiszedjen bármit is a fickóból. Megértem. Őszintén megértem, de ez a módszer... ezzel mindkettőnket veszélybe sodor, ha pedig megöli a férfit akkor elbúcsúzhat a saját életétől is. Semmiképp sem okos az amit jelenleg csinál.
- Üdv, Mr Weaver. - Felelem, majd kezet is nyújtok felé, éppen mielőtt intenék az ajtó felé, ahonnan már bőven szűrődnek is ki hangok, így aztán nem lehet túl nehéz rájönni, hogy mi folyik itt. Éppen ezért sem szólalok meg, tudja, hogy mi a dolga és miért hívtam ide, így aztán igyekszem csak kicsit türelmes maradni és kivárni, hogy ő mire jut.
- Basszus... A szomszédok. - Szólalok meg, mikor meghallom a szirénák hangját. Nyilvánvaló, hogy a szomszédok már hívták a rendőröket. - Tudok még néhány percet szerezni, de nem többet! Mire visszajövök, legyen nyitva az az ajtó, különben... - Nézek ezzel Joe-ra, egyértelművé téve, hogy nincsenek óráik, talán perceik, aztán valamelyik rendőr fogja rátörni az ajtót és onnantól kezdve nincs bocsánat. Nincs menekvés.
Ennél többet aligha tudnék tenni értük. Sőt, már így is átléptem bizonyos határokat azzal, hogy nem azonnal hívtam erősítést. Azzal, hogy tulajdonképpen a szomszédoknak kellett őket kihívni és jól tudom, hogy ezért még én magam is meg fogom kapni a fejmosást. Mégis megpróbálok néhány percet szerezni azzal, hogy a kiérkező őröket lefoglalom egy kis ideig, elmesélem nekik a történteket olyan lassúsággal, ahogy azt csak lehetséges, majd csak ez után térek vissza a lakás ajtajához, ami ugyan még nyitva nem áll, de éppen időben érkezünk meg ahhoz, hogy többen is fültanúja legyünk annak, a beismerő vallomásnak, amit Abe vert ki a fickóból.
Megvárom amíg a két rendőr felnyalábolja a vérző fickót és kifelé indulnak vele, csak ez után lépek Abraham mellé, mert még ha ennek "jó" vége is lett, a határvonal most nagyon-nagyon vékony volt.
- Ennyin múlott, hogy ne hívjam magára a rendőröket, és csukassam le! - Mutatom is két ujjammal, hogy mennyire közel is állt. - A nyakamat tettem itt ma fel magáért... sokkal többet érdemeltem volna, mint ez! Remélhetőleg nem lesz legközelebb, mert biztos lehet benne, hogy gondolkozás nélkül fogom önt átadni nekik, nem fogom kockáztatni a saját munkámat és életemet. Talán nem ártana elgondolkozni valami dühkezelési programon... - Figyelmeztetem őt egy vészjósló hangon, majd egy biccentéssel jelzek Joe felé. - Köszönöm. - Intézem is neki a bűvös szót, aztán hátat fordítva mindkettőnek, elhagyom a lakást és a rendőrökre bízom a többit. Az én munkám itt befejeződött.


Köszöntem a játékot!  

öltözet

zene

helyszín