Büszkén viselem azokat a sebeket, amiket valamilyen menő baleset közben szedtem össze. Itt van például a karomon egy mély seb helye, össze kellett varni az alkaromat, mert öt centi hosszan szétszakadt a bőr. Az ezt okozó baleset motorozás, 14 évesen, idióta kölyök voltam, de akkor még menőnek tűnt, már nem ülnék fel egy olyan járgányra, aminek nincs 4 kereke, kormánya és fedél a fejem fölött. Még a cabrio sem a kedvencem, pedig nem vagyok beszari, de az olyan idősen nem csak a karomon okoztak mély sebet ezek a dolgok. Aztán a hátamon is díszeleg egy apró kis helye, tini korom csodás idejére emlékeztet. Oltári buli volt és berúgtam, meg akartam mutatni, hogy ki tudok ugrani az ablakon, és mint Pókember leérkezni, de útban volt egy váza. Mint kiderül nem vagyok macska nem érkeztem talpra,háttal tompítottam a földet, vagyis a vázát, jó, hogy nem ment mélyebbre, akár végzetes is lehetett volna. A sürgősségin már arcról felismertek, nem kellett vinnem semmit, tudták, ha megyek varrni kell. Ma megszereztem életem első tenyér vágását, a baleset, felbaszott a lakótársam és neki akartam dobni egy üvegpoharat, de mielőtt kirepült volna a kezemből szétzúztam mérgemben. A vér ömlött, ő sírt és meg csak nevettem, nem újdonság nekem, neki még igen, csak 5 éve ismerem, abban az 5 évben már nem a vagánykodásra mentem rá, inkább a csajokra. Így a kórházban tett látogatások megritkultak. De úgy néz ki ma megint itt kötök ki,a hely ismerős, az emberek annyira már nem. A régi betegfogadó néni sem a régi, helyette egy komorabb nőszemély foglal helyet. - Maxim Wood, valószínűleg varrni kell, de eléggé vérzik,szóval jó lenne hamar egy szexi nővérkét idehívni. - mutatkozok be, majd átadom a papírjaimat neki. Nem vevő a stílusomra, kár, mert miatta nem fogok visszavenni. Azon még erősen agyalnom kell mit mondok mi történt velem, azt nem mondhatom ami valójában volt, túlságosan is átlagos. Valami extrémebb kell, vagy csak simán nem beszélni róla, de úgyis megkérdezik, ebben az esetben reméljük valami csávó dokit kapok, vagy valami kis kezdő csajt, aki azt se tudja melyik gézlapot tegye rá az egyből. Visszakapom a papírjaimat és leülök a váróban. Közben jelzem többször, hogy még mindig kurvára vérzik, de közrejátszhat, hogy nem vagyok túl kedves abban,hogy ilyen sokat kell várnom. Megcsörren a telefonom, Kiara, persze életem megrontója, őt kellett volna eltalánom azzal a pohárral, aminek a darabjai lehet még mindig a kezemben vannak. Nem veszem fel, nem érdekel mit akar, aggódjon csak. - Tényleg nem akarok türelmetlen lenni, mert szeretek itt üldögélni, olyan békés és fertőtlenítő szagú, de elég sok vérem veszik kárba. - megyek oda egy nővérkéhez. Vagyis szerintem nővérke, nő, elég ritkán látnak el női dokik,de egyelőre nem nevezem sehogy sem. - Elmennék én máshova de hajnali 2 óra van. Meg amúgy sem találok máshol ilyen szexi fehérköpenyest. - dögös, vagyis a maga módján egész jó a csaj. Nem az esetem, de lehet ha adom alá a lovat, akkor hamarabb fogad, még a végén lesz egy jó estém ebből a katasztrófából.
-Oké, de még mindig nem értem, hogy ezt az egészet hogyan sikerült abszolválni... - Isten az atyám, én minden erőmmel arra koncentrálok, hogy cinizmustól mentes legyen a hangom, de valljuk be, azért ez így hajnali kettő óra magasságában rendkívül nehezen megy. Visszahajtom a pasas alfelére a lepedőt, azért a diszkrécióra még így is ügyelek, habár ez a fickó igazán megérdemelné, hogy elrettentő példaként kint mutogassam őt a sürgősségi várójában ücsörgő pácienseknek. A gumikesztyű hangosan csattan ahogy lehúzom őket mindkét kezemről, majd a gurulós, támla nélküli székkel a kezelőpulthoz furikázom magam, kikeresem a falra kiaggatott táblán az ügyeletes sebész telefonszámát, aki roppant mód örülni fog az éjszakai zavarásnak. Pláne, hogy ilyen baromság miatt keltem fel. Miközben a lehető legrövidebben és lényegre törőbben igyekszem elmagyarázni a telefon másik végén lévő, szintén rezidens csajnak a szitut, a vizsgálóágyon fekvő kedves beteg többször is közbeszól, kijavít. -Várj egy pillanatot kérlek! - Ezzel mellkasomhoz szorítom a telefont, és cseppet sem bájosan, sokkal inkább szikrákat szóró tekintettel fordulok az ürge felé. -Megtenné, hogy nem szól bele? Csak.... csak feküdjön ott nyugodtan. - Annak ellenére, hogy úgy érzem menten felrobbanok, meglepően higgadtan kezelem a pasast, aki ezzel vissza is hanyatlik a vizsgálóasztalra. -Na hol is tartottunk? Ja igen... Én ezt itt nem fogom tudni kiszedni. Nem érem el se kézzel, se pedig műszerrel. - Elfojtok egy ásítást, majd összeszorított szemekkel megmasszírozom orrnyergemet. Hallom a hangjából, hogy rohadtul nincs kedve ehhez az egész cirkuszhoz. Márpedig ez innentől kezdve nem az én hatásköröm. -Oké, figyelj... - Mielőtt folytatnám, lopva hátrapillantok a faszira, azt ellenőrizve, vajon mennyit hall abból, hogy tulajdonképpen oda-vissza passzolgatjuk őt egymásnak. -...konkrétan majdnem könyékig túrtam benne, de nem értem el. A röntgen szerint valahol a szigma és a végbél között akadtak el. Ne kérdezd hogy tudta odáig feljuttatni őket. Nagy mágus lehet. - Folytatom szinte már csak suttogva. Betegjogok, vagy mi fene... -Oké, a beteg itt lesz a hármasba. Nekem muszáj megnéznem a triage-t. - És innom egy rendkívül gagyi automatás kávét, különben itt nyúlok ki. -Szóval, sikerült beszélnem a sebésszel. Mindjárt jön és megnézi magát. -Meg fognak műteni? -Nem tudom. - Válaszolom fáradtan, egykedvűen, ami koránt sem vall rám, de ez most egy ilyen éjszaka. -Férfi lesz? -Mármint ki? -Hát, a doki. Mert annak jobban örülnék. - Hát nem tudom, én két darab gombelemmel a seggemben inkább mélységesen elszégyellném magam, és annak örülnék, ha minél hamarabb ellátnának és elfelejthetném ezt az egészet. -Mindjárt jönnek magához. - Ha most nem zárnám rövidre ezt a magas röptű beszélgetést, holnap reggel is itt ülnék, a folyosón meg lehet valakinek épp infarktusa zajlik. Kilépve a vizsgálóból, behúzom magam mögött a zöld függönyt, s miközben túrni kezdem köpenyem zsebét némi aprópénz reményében, izomból neki ütközöm valakinek. Jobban mondva, egy széles mellkasnak amihez természetellenesen fiatal pofi társul. Ha elég régóta dolgozol kórházban és viszonylag gyakran találkozol vérrel, egyéb emberi testnedvekkel, akkor már zsigerből felismered a szagát. Először nekem is csak a fémes aroma tűnt fel. Meg a helyes pofi, ami legalább egy tízessel fiatalabb tőlem. -Oké. Na figyi! Az egyik az, hogy orvos vagyok, egy nagyon fáradt, ingerlékeny orvos, épp a peteérési ciklusom kellősközepén tartok, tehát elég rossz az időzítés, ha fel akarsz szedni. Másodszor pedig, miért nem szólt nekem senki erről?! - Kapom el alkarját, nem kevés felháborodással tölt el, hogy vérző kézzel hagyták ücsörögni a váróban. -Tartsd így, magasabban a karod, a szíved fölé. Támaszd alá az ép kezeddel a könyököd. Kiderítem melyik vizsgáló szabad és összestoppollak. - Pillanatok alatt megfeledkezem a kávéról. Ha feladat van, akkor maximálisan oda koncentrálok, és amennyit eddig láttam belőle, hát, azt kell mondjam, ezzel a kézzel elég sok melóm lesz. -Ritha, legközelebb szóljatok, ha vérző jön! - Szólok oda az adminisztrátorunknak, majd egyenesen a négyes vizsgálóhoz vezetem a srácot. Elhúzom előtte a függönyt, s amennyiben igényli, segítek felfeküdni a vizsgálóágyra. Ám ha megoldja egymaga is, akkor addig húzok egy gumikesztyűt és egy steril, gurulós kisasztalra oda készítek egy rakat gézlapot, fertőtlenítőt, csipeszeket, egyszóval mindent, amire szükség lehet a kitisztításához. Vérző kezét magam felé húzom, hogy alaposabban is szemügyre vehessem és kényelmesen eltudjam végezni a szükséges beavatkozásokat. Hogy ne vérezzek össze mindent, köztük magamat sem -habár a Garfield mintás klumpámnak már így is kijutott néhány vöröslő csepp-, egy zöld színű, vízhatlan izolációs kendőt terítek sérült keze alá. A fölöttünk lévő műtőslámpa fényét valahogy a szokottnál is vakítóbbnak, irritálóbbnak érzem. Közelebb hajolok, hunyorogva kielemzem sérüléseinek minden apróbb részletét, hogy kizárhassam az ín, idegsérülés lehetőségét. -Mozgasd meg kérlek a középsőujjad. Érzed? - Vezetem fel arcára a tekintetem, majd vissza az említett ujjára. -Egy pár hétig, de lehet akár hónapig is érzéskiesésed lehet ebben az ujjadban. Az itt futó ideg sérült, de szerencsére a fasciát mindenhol épnek látom. Szóval annyira nem gáz a dolog. Az egyetlen kellemetlenséget ez az ujjad fogja okozni, és az hogy két-három hétig biztos nem fogod tudni megmosni ezt a kezed. - Vele együtt én is megkönnyebbülök. Mire éjnek évadján elérhető kézsebészt találtam volna, az alatt az idő alatt befonhattam volna a szemöldökömet. Meg mást is... -Most jól megfogom locsolni a kezedet hidrogénperoxiddal. Ez fertőtlenít és vérzést is csillapít egyben. Egy kicsit csíphet, de inkább csak melegséget fogsz érezni ezen a részen. És pezsegni fog ahogy találkozik a véreddel, a szövetekkel. - Magyarázom, bele se gondolva abba, hogy talán ennyire azért nem kíváncsi a részletekre. -Mesélj, mi történt? Féltékeny barátnő? Vagy inkább te voltál a féltékeny? - Merthogy a fiatalok nagy része az esetek kilencven százalékában tini-drámáknak köszönhetően kerül be a sürgősségire. Ameddig mesél, fogom a csipeszt és elkezdem kibányászni az oda nem illő üvegszilánkokat.
Mint kiderült tévedtem, egy igazi női orvossal van dolgom, kár, pedig a nővérkék jobban bedőlnek a szar dumámnak, a dokik meg túl komolyan és mindig fáradtak. Ő sem különb de legalább hatásos volt a rövidke beszédem, hamar sorra kerültem nála, már éreztem a vérveszteség hatását, nem vészes, de ha nem állítja valaki el lehet elájulok és az nem lenne valami férfias. - Bocsi, bocsi, de valahogy el kellett érnem, hogy végre valaki ellássa ezt. - mutatom a kezem, nem vagyok türelmetlen, komolyan ki tudom várni a sorom, de talán elvérezni nem szerettem volna, csúnya halál lett volna ezen a rideg és roppant büdös helyen, ahol még egy normális szót sem szólnak hozzám. - Igen Ritha! - nézek szemrehányóan a nőre, aki ezek szerint nem szólt senkinek, hogy itt készülök kifeküdni a vérveszteségtől. - Feltűnően vérzek, ezért is jöttem be. - vetem oda neki. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezért is nem tudott az ittlétemről senki, legszívesebben végig nézték volna, ahogyan elvérzek, legalább akkor befogom a szám. Felemelem a kezem, ahogy kérte, hallgatok rá, mint egy kutya a gazdijára, tetszik a magabiztossága. Amíg keresi a helyet, ahol végre kezelésbe tud venni szemügyre veszem. Idősebb nálam, de mégis olyan fiatalnak tűnik még, de ez nekem sosem okozott problémát. Végre bejutunk egy kezelőbe, ahol felpattanok az ágyra, az évek és a rutin, már magamnak is összevarrhatnám, ha nem lenne tele szilánk darabokkal. Mondjuk lehet az fájna, és gyűlölöm a fájdalmat, nem túl nagy a fájdalomküszöböm, pedig már igazán megedződhetett volna, ennyi varrás után. Megmozgatom az ujjaimat kicsit túl buzgón az összeset, vagy is próbálnám de az egyik nem mozog olyan könnyen. - Érezni érzem, de kurvára fáj. - igen ez aztán teljesen hozzám méltó felszólalás volt. - Bocsi doki, csak kicsit zavarba vagyok, általában öreg bajszos emerek szoktak ellátni. Nem szoktam meg az ilyen csinos társaságot itt. - próbálom az előző rinyálásomat valahogy törölni. Valamit magyaráz az ujjamról, orvos nyelven beszél, amit nem értek, de nem is érdekel, varrja össze gyorsan és már itt sem vagyok. Van tervem az estére, hazamenni és aludni, ajánlom Kiarának, hogy feltakarítsa a szilánkokat mire hazaérek, ja és a vér foltokat is, hiszen miatta került oda minden. Ha nem kezd el kiosztani és ecsetelni, hogy mennyire jó lenne ha én is dolgoznék nem csak a csajozással és a hülye kódolással lennék elfoglalva. Szerinte a programozás nem munka, szerinte az a kockák sportja, és haszontalan, de persze a Facebook, Instagram és társai bejátszasnak a telefonján. Állandóan azokat nyitogatja. Ha valaki azt az egyetlen álmomat akarja lekicsinyíteni, ami van attól totál ki tudok borulni. Visszazökkenek a gondolataimmal a kórházba, mert a gondolattól, hogy mi történt az ép kezem ökölbe szorul. Hallgatom, ahogy részletesen beszámol mit fog velem tenni. Pezsgésről beszélés, szövetekről, már kezdek rosszul lenni attól,hogy tudom mi fog történni velem, de próbálom nem a biológiára figyelni, pont mint a gimiben. “Ó drága, tudnék én veled mit kezdeni.” - hirtelen érzem a csípős érzést, valóban nem vészes, de sikeresen lelombozza a kedvemet a korábbi fantáziámról. - Szóval doki vagy. - nézem miközben nekiáll a sebem kezelésének. - Milyen elképzelés vitt rá egy ilyen csinos lányt, hogy a hétvégéit egy ilyen csodás helyen töltsö?. - nem akarom alábecsülni a munkáját, véletlenül sem, mert ezek az orvosok akik itt dolgoznak mentették meg sokszor a csodás külsőm. Ez a fajta közeledés a nők felé a véremben van és még ilyenkor is amikor ki vagyok szolgáltatva nehéz kizökkeni. Rossz tulajdonság lenne? Megeshet, sok lánynak bejön ez, azok se komplettek, de ők pont jók egy gyors körre a szórakozóhely mosdójában. Akik meg nem dőlnek be ennek a dumának azokra máshogy is lehet hatni, persze ha beadják a derekukat. Amikor a seb eredetéről érdeklődik, kicsit elgondolkozok, de inkább nem színesítem, valószínűleg úgysem látom többet, ha mégis legalább lesz egy közös első találkozásos sztorink. - Semmiféle barátnőről nincs szó,féltékeny sem igen szoktam lenni, egyszerűen felbosszantott a lakótársam és neki akartam vágni egy poharat, de mérgemben a kezemben roppant szét. - hát ez igen szarul hangzott. Az ép kezemmel megvakarom a tarkóm lányos zavaromban. - Amúgy nem vagyok ilyen agresszív általában, igazság szerint ő az egyetlen aki fel tud bosszantani. Ti nők, vagy a legjobbat hozzátok ki belőlünk vagy a legrosszabbat. - kacsintok rá, de teljesen el van merülve a kezemben. - Szóval rosszkor akarok éppen bevágódni nálad dokinéni? - utalok megismerkedésünk első pár mondata. - Amúgy Max vagyok, ha már ilyen közel kerültünk egymáshoz,hogy a kezemet is odaadtam. - mosolygok rá azzal a rohadt idegesítő mosolyommal,amitől a Kiarát kirázza a hideg. Persze ő a lányokat szereti nem érti mit esznek rajtam ennyire a nők.
Az estém, jobban mondva, az éjszakám hátralévő részét nem épp így képzeltem. Úgy terveztem, hogy az egyik éjjel-nappali kajáldából rendelek valami vegán pizzát, helyet cserélek Chrissel, aki -mióta a mai ügyelet kezdetét vette-, a pihenőben malmozik -nem akarom tudni mit csinál-, de a sors másképp hozta. Hogy úgy mondjam nem vagyok elragadtatva egy újabb összekaszabolt kéz látványától, s legszívesebben bömbölve verném a fejemet a falba, mert előre látom mennyi meló lesz vele, de még mindig jobb, mint egy újabb, végbélbe szorult felespohár, vagy aranyeres krízis... Elegem van ezekből a szaros melókból. -Oooké, koncentráljunk inkább a feladatra! - Csitítóm a srácot, hangomban némi célzást is érezhet, arra vonatkozóan, hogy Rithával ne húzzon újat. A vizsgálóba tartva bocsánatkérő pillantást lövellek a pult mögött ülő, kábé az ötvenes éveinek közepét taposó, afro amerikai asszisztensnek. Ismerem már, mint a rossz pénzt. Így is elég gázos a sürgősségin a helyzetem, nem akarok újabb népharagot magamra zúdítani, ha Ritha a reggeli műszakátadás alkalmával bosszúból esetleg elindít rólam egy újabb szaftos pletykát, ami aztán szájról szájra terjed tovább, mint a herpesz. A vizsgálóhelyiségben már egészen felgyorsulnak a dolgok, s szinte egy szempillantás alatt elfoglaljuk mind a ketten méltó helyünket. Kinek mit dobott a gép, igaz? Az arcvonásai alapján szemtelenül fiatal lehet, bár testalkata nem épp erről árulkodik, igaz, az én százötven centimnél nem nehéz magasabbra nőni. Nyilván valami kellemesebb helyen is eltudná képzelni magát így hajnali fogalmam sincs hány órakor, de aki ennyire feltűnően szeret tetszelegni a macsó izomagy szerepében, az számoljon a következményekkel, hogy az üvegpohár rohadt nagyot tud ám sebezni. -Doki?! - Sandítok fel rá némi rosszallással tekintetemben, kezeim egy pillanatra meg is állnak az épp aktuális cselekvés közben. Lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy pattanásos, tizenöt éves tini fruska, akinek lávaként izzik a lágyéka, ha csak ránéz a szobája falát díszítő, majdnem méretarányos Back Street Boys pószteren Nick Carterre -megtörtént események alapján...-, de attól még a tiszteletlenséget nem szeretem. Mármint, pont eme negatív sztereotípia miatt ragaszkodom annyira az orvos-beteg közti magázódáshoz. -Nem ittunk pertut, ha jól emlékszem. - Ingatom meg a fejem, s csak hogy érezze a törődést, következő mozdulatomnál a csipesz végével merő véletlenségből, a következő, kibányászásra váró szilánk helyett enyhén a bőrébe csípek. -Deee egyébként eltaláltad. Doki vagyok. DR. KINGSTON. - Emelem ki, csupán a miheztartás végett, majd szépen, csendben visszavonulok, s ismét az összekaszabolt kezéé a főszerep. Közben magamban azon mosolygok, hogy mi történt a legutóbbi alkalomkor, amikor egy élet-halál közt lebegő betegemtől kitartóan elvártam az oda-vissza történő magázódást. -Nem tudom. Talán az, hogy nem akarok éhen halni. - Válaszolom némi cinizmussal hangomban, miközben egy újabb szilánkot pottyantok a fém vesetálba, majd ismét agyonlocsolom a kezét némi hydrogénnel. -Amúgy, viccet félretéve, ez a hivatás állt az elképzeléseimhez legközelebb. De egyébként számít ez? Esetleg rajtam keresztül akarod kiismerni az egészségügyi dolgozókat, ha egyszer, valaha ezzel a macsó szöveggel letudnád venni bármelyik megfáradt nővért a lábáról?! - Pillantok fel rá félig felvont szemöldökkel, és hogy ne vegyen véresen komolyan, azért ott ül egy játékos mosoly nyúzott képemen. -Most jól figyelj! Elárulom a három tuti Jolie Joker-t, amikkel bizti be tudsz vágódni. Az első, a kávé. Az tuti siker, mindig minden körülmények között. A második, ha hagyod aludni. Ha hétvégére nem tervezel hegymászós, kirándulós programot, egész egyszerűen csak megengeded neki, hogy bezombulva kipihenje a meló fáradalmait. És a harmadik, egyben legutolsó, de nagyon is lényeges dolog, hogy pöpec vénáid legyenek, olyanok amiket az ajtóból is meglehet szúrni. Ahogy nézem, a harmadik pontot kipipálhatod. - Őszintén szólva elképzelésem sincs róla, hogy minek köszönhető túlzott közvetlenségem, és hogy ennyi marhaságot hordok össze. Talán bekapcsolt az a bizonyos vészjelző a fejemben enyhe sápadtsága láttán, és valamivel elakarom terelni a figyelmét mielőtt feldobná itt nekem a pacskert. -Ejha! Az erős markú Góliát! - Elismerően bólintok, bár had ne mondjam, hogy az a bizonyos "Jobb ésszel, mint erővel" közmondás a legtöbbször tényleg bebizonyosodik. -Szerintem keress másik lakást, és cuccolj el onnan. Még a végén kinyírod magad miatta. Bár a te lakótársad se lennék szívesen. Ha mérgedben képes vagy poharakat hajigálni a másik félhez. Elég ijesztő. - Oké, oké Morgó sem épp a lakótársak minta példánya, de ő legalább nem akar széttörni rajtam egy poharat, ha felidegesítem. Pedig abban jó vagyok. Kábé másodpercek alatt felforr tőlem az agyvize. -Csakis a legrosszabbat! Abban van kihívás. - Gúnyos félmosolyomat nem bírom véka alá rejteni, igazából nem is áll szándékomban. Ne felejtse el, hogy jelenleg kettőnk közül ki van kiszolgáltatott helyzetben... Kérdésére -már ami a bevágódás témát illeti-, harsányan elnevetem magam, majd tisztára törlöm a tenyerét, hogy szabad rálátásom legyen. A vérzés már szinte csaknem teljesen elállt, így jobban szemügyre tudom venni a helyzetet, azt hogy mekkora a kár valójában, illetve, hogy akad-e még esetleg valahol egy kósza szilánk, ami nem épp ide való. -Oké Max, hány éves vagy? - Kérdezem végül kíváncsian, kissé szórakozottan. Most már komolyan érdekel! Tuti nincs harminc. Az én korosztályom már kiöregedett ezekből az udvarlós szövegelésekből. -Tanulsz még, vagy már dolgozol valamit? - Mindenféle személyeskedés nélkül kérdezem. Az elkövetkezendő pár hétben ugyanis nem mindegy, hogy mire fogja használni a kezét. Khm... -Oké, szerintem egyébként tiszta a terep. Most elkezdem összevarrni azokat a vágásokat amiket mindenféleképpen szükséges, utána bekötöm, fogok felírni antibiotikumot, az esetleges felülfertőződés elkerülésére, illetve fájdalomcsillapítót, és a végén kapsz egy tetanus elleni védőoltást is. Víz jó pár napig nem érheti, a kötést két naponta cserélni kell, és ha lehet, ne lógasd a kezed. Van kérdés? - Hadarom el a szükséges tudnivalókat mielőtt nekilátnék a procedúrának ami előtt természetesen érzéstelenítem az összevarrandó területet. Igen, a tetanust szigorúan csípőbe adjuk! Mindig is érdekelt, hogy az ilyen kis izomagyaknak olyan formás-e a seggük, mint a filmekben.
Végig fenn akartam tartani a látszatot, ami egy kemény macsót mutat, akinek még egy pár szilánk darab sem okoz komolyabban gondot. De azért valljuk be, hogy eléggé szenvedtem amikor a csipesszel szedegette ki egyesével. Nem tetszik neki, hogy rácsattanok a pultos nőre, de nem is neki kellett itt ülnie egy csomót vérző kézzel és enyhén émelyegve a vérveszteségtől. Kedvesnek kellene lennem, elvégre ő az, aki összefoltoz majd, de sosem voltam híres arról, hogy az legyek. Az ágyon ülve próbálok laza beszélgetésbe elegyedni a hölgyeménnyel, de úgy érzem nem vevő a sajátos stílusomra. nem csodálkozok rajta, aki ilyen munkát végez annak nem biztos, hogy az én modorom esik jól egy hosszú nap után. Doki, orvos nem tök mindegy miként nevezik magukat, igazából nem az számít, hanem, hogy mit tesznek ezzel a ranggal, vagy hívjuk akárhogyan. Tényleg képtelen lennék utánuk csinálni ezt az életmódot, erre szerintem születni kell vagy legalábbis eléggé határozottan elképzelni ezt az életet magunknak, máshogy nem hinném, hogy menne. - Milyen harapós. - felszisszentek, amikor a csipesz a bőrömbe kap. Van egy olyan érzésem, hogy ezt megérdemeltem. Lehet nem éppen a legjobb ötlet hergelni azt aki éppen a húsomig hatol egy vékony kis szerszámmal, de a legélesebb helyzetekben vagyok a legfelemelőbb társaság. Már akinek… - Szóval Dr. Kingston, alig hivatalos, de ha így szereted legyen. - pimasz, ez a legjobb jelző rám, de ez nem az álarcom, akkor lennék félig hiteles, ha nem ezt adnám, és most nem vagyok olyan állapotban, hogy a jó kisfiút játszam, aki rendes akar lenni a doktor néninél, mert utána matricára fáj a foga. Esetleg nyalókára, de azt hiszem nem tőle fogok ilyet kapni. Azt hiszem emberemre találtam, a megjegyzésére egy félmosoly ül ki az arcomra és megpiszkálom az orrom, talán zavarba hozott, de mindenesetre kizökkentett kicsit. Nem nagyon van hozzászokva az agyam az ilyen szintű ellenállásnak, de legyen, ha így játszunk, akkor Max is ilyen lesz. Legalább ez eltereli a figyelmemet arról, hogy milyen rohadt mélynek tűnik a vágás a kezemen. - Nem minden pasi álmodozik szexi nővérekről, szóval nem egyáltalán nem vagyok kíváncsi igazából, de gondoltam leszek olyan jófej, hogy nem itt ájulok el az asztalon, hogy hamar hazaengedhess és ne miattam kelljen még itt ülnöd. De ehhez muszáj kicsit terelni az agyam.- mosolyom töretlen, érzem, hogy minden egyes szavammal elvetem a sulykot, de kockáztatok, már úgyis tisztázta, hogy ő ugyan nem kerül be az ágyamba soha. Tippjei még jól jöhetnek egyszer, de valójában nem tudom lenne e esélyem ilyen fáradt nővérekkel hosszabb menetre. - Szóval kávé, alvás és tökéletes véna. - bólintok. - Azt hiszem nem az én világom lesz ez a kórházi csajozás, de azért köszi a tippeket. - nyugtázom neki is, hogy minden kedvemet elvette attól, hogy bárkire is úgy nézzek a kórházakban, mint egy darab húsra akit este jól megdöngethetek. - Nálunk ez már rutinszerű, csak éppen eddig megúsztam minden sérülés nélkül. Most lehet kicsit jobban felhúzott, mint kellett volna. Igazából vajra lehet kenni engem, őt nem. - utalok a mindig hisztis hercegnőre a szomszéd szobában. Hiába vannak ezek a durvább vitáink, szeretek velük élni, mindig van valami történés otthon és sosem unatkozunk, ami azért ilyen fiatalon elég jó tud lenni. Kérdései egyre személyesebbé mennek át, de határozottan jobban fekszik nekem ez a társalgás, mint az előző. Szeretek magamról beszélni, és fényezni az egóm. - 23 és igen mondjuk még tanulok. - felelem őszintén és kicsit elfehéredve, azt hiszem szédülni kezdek, de nem vagyok benne biztos. Kicsit elsötétül minden, majd az ép kezemet a fejemhez kapom. - Itt nem adnak whisyt ugye? - kérdezem miközben erősen behunyom a szemem. Mielőtt az egész megtörtént, vettem be egy jóféle tablettát, ami segített volna ellazulni az este, nyilván tök laza voltam, mert ezt is nevetve végig csináltam, de a fájdalom kicsit kiütötte a hatását, ami erős fejfájáshoz vezetett szinte azonnal. Nem tudom mi volt ez a cucc, még sosem használtam ezelőtt, de jónak tűnt. Megeshet, hogy a vérző kezem, a sokk és a fájdalom nem volt jó együttese a korábban beszedett tabletta hatásával. Amikor kicsit magamhoz térek figyelem mit mond még a továbbiakról. Az oltás hallatán kicsit rosszul leszek, azt nem karba adják, és utálom ha a seggemet szurkálják. - Letolom én máshogy is a nacit nem muszáj az oltásra fogni. - nevetem el magam, majd enyhén kótyagosan próbálok lemászni az ágyról. Mint említettem nem ez az első ilyen procedúrám, pontosan tudom mi hogyan fog zajlani, talán annyi különbséggel, hogy ha egy öreg fószer szúr seggbe annyira nem szexi, mintha egy fiatal csaj.
Gúnyos mosolyomat igyekszem szorosan egymáshoz préselt ajkaim mögé rejteni. Azért magamban megkönnyebbülten nyugtázom, hogy egy újabb nőfaló kis macsótól sikerült megvédenem a naiv tanuló nővéreket, akik aztán éjszakákon keresztül telesírnák a párnájukat, amiért egy kósza numeránál többet nem jelentettek ennek a kis kölyökképű pohárroppantgatónak. Na, nem mintha engem nem ültettek volna már fel vagy ezerszer, de azt hiszem mostanra megtanultam ezeket a dolgokat kezelni. Ma már nem ülök neki felzabálni egy hétvége alatt két liter vanília fagyit minden csalódás után, miközben végig nézem az összes, régi, eredeti disney meséket, azon tűnődve -elfújva egy csomag százas kiszerelésű zsepit-, hogy az életem abszolút haszontalan, kilátástalan. Hiszem, hogy van élet férfiak nélkül is! Ma már igyekszem a dolgok derűsebb oldalát nézni. A szingliségnek is vannak előnyei. Régebben, főleg amikor elkezdtem dolgozni a kórházban, mint újonc zöldfülű, kapcsolatfüggő voltam. Szinte betegesen. Ma már megválogatom kit engedek közel magamhoz, legyen az hosszútávú kapcsolat, vagy csak egy részeg, egy éjszakás futókaland. Arcvonásaim valamelyest elkomorulnak, amint kiejti a száján az ájulás szót. Ha valami, hát ez még mindig képes benyomni az agyamban a pánikgombot. Azért még nem tűnik annyira kritikusnak a helyzet, szóval ha úgy gondolja, a beszélgetés elég ahhoz, hogy ne forduljon le a vizsgálóágyról, akkor hát egye fene, nagy kegyesen belemegyek. Felőlem aztán balladát is szavalhat, ha kibírja ezt a rövid időt, ami még hátra van eszméletvesztés nélkül. -Ó, igen, a kávé. Szerintem a nevükben is nyugton állíthatom, ha a csapból is az folyna, az maga lenne a Kánaán! - Sokat sejtető félmosolyt villantok, még az egyik szemöldökömet is érdeklődően felvonom, mikor azt fejtegeti, hogy ő a látszat ellenére nagyon is kenyérre kenhető, ellentétben a lakótársával, aki az elmondottak alapján egy igazi, vehemens kis amazon lehet. És milyen jól teszi! A mai világban nehéz nőként érvényesülni, mindent elkell követnünk annak érdekében, hogy felfigyeljenek ránk. Ez már csak ilyen feminista dolog... -Hááát, ezt nehéz elképzelni, ha számba vesszük, hogy épp most készülök összevarrni a tenyeredet. - Ingatom meg a fejem. Tekintetem némi rosszallást tükrözhet, de a visszafogott, szórakozott mosolyom ott virít az arcomon. Talán túl kimért és rideg voltam eddig. Szegény srác! Kezdem megsajnálni, annak ellenére, hogy én csak betartom a kórházi előírásokat, amik a beteg-orvos közötti kapcsolatra térnek ki. A magázódást és a túlzásba vitt személyeskedésnek az elkerülését nagyon is szigorúan veszik. Ejnye-bejnye! -És mit tanulsz? Javíts ki, ha tévedek, de ha jól sejtem, sportolhatsz is valamit. - Beszélek. És remélem ő is fog. Igazából a jelenlegi helyzetben tökre mindegy miről. Ha arra van szüksége, hogy eltereljem a figyelmét, Isten az atyám, bármiről képes vagyok neki szónoklatot tartani. Mikor azonban whiskeyt emlegetve falfehérré válik, rá kell jönnöm, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. -Oké, figyelj ide! Figyelj rám! - Szerencsére még időben közbeavatkozok, így amikor némiképp bódult állapotban kiül az ágy szélére, elé lépek, két térde közé fészkelem magam, s hogy a véres gumikesztyű ne hagyjon rajta nyomot, öklömmel támasztom meg a vállát, így próbálva megálljt parancsolni neki. A kézfejem még nem tocsog a vérben. Szerencsére. -Ide nézz rám! - Másik kézfejemmel kissé megpaskolgatom az arcát, s csak azután folytatom, hogy megbizonyosodtam róla, elkapta azt a bizonyos vonalat. -Nem vagyok még kész. Feküdj vissza kérlek! - A tekintetét keresem, s amennyiben sikerül felvennie a szemkontaktust, úgy biztatóan rámosolygok, igyekszem mindent elkövetni annak érdekében, hogy ne forduljon le a vizsgálóágyról. -Whiskyt sajnos nem tartunk, de fiziológiás sóoldatunk és szőlőcukrunk akad... Gyere, segítek. - Ezzel már nyúlok is hóna alá, s bár az erőviszonyok nem épp kiegyenlítettek, segítek visszahelyezni a lábait az ágyra, és ha hirtelen dőlne hátra, egyik tenyeremet végig a feje alatt tartom, hogy védhessem egy esetleges ütéstől. -Be fogok kötni egy is infúziót, ahhoz be kell helyeznem egy branült a könyökhajlatodba. Mennyi folyadékot fogyasztottál ma? - Szemléltetem vele a következő lépéseket, majd lehúzom a véres gumikesztyűket, és keresni kezdem a megfelelő eszközöket a szekrényekben. -Vízre gondoltam. Nem whiskeyre! - Ezt azért még megjegyzem, csupán a félreértések elkerülése végett. A következő percekben már ismét a vizsgálóágy mellett pörgök-forgok. -Csukd be szemed, nyisd ki szád, adok bele cukorkát! - Heccelem egy kicsit, majd felmutatom az egy szem, beígért szőlőcukrot. -Szőlőcukor. - Biztosítom felőle, nehogy azt higgye, hogy LSD-ben, vagy valami hasonlóban utazunk -bár úgy néz ki, mint akitől nem áll messze egyik sem-, majd a szájába pottyantom a cukorkát, és bár nem áll szándékomban fényezni magam, pillanatok alatt megtalálom könyökhajlatában a megfelelő vénát, szúrom meg, és már zuboghat is az infúzió, hogy kicsit feltöltsem. -A harmadik dolgot, a jó vénát, kipipálhatod, ha a nővérek között akarsz csemegézni. Még stranguláló gumit sem kellett használnom. - Bohó sejtelmességgel rákacsintok, majd visszaparancsolom magam az ellátásra szoruló kezéhez, és elkezdem beérzésteleníteni, majd a varrásra szoruló részeket összefércelni. -Látom nem ez az első alkalom, hogy poharat roppantgatsz szét a markodban. Ez valami hobbi? - Cukkolom egy kicsit, ahogy két öltés közt végig mérem a karját, melyen régebbi sérülések nyomai sejlenek.
A férfi büszkeség nem engedi, hogy fájdalmat mutassak így kemény vagyok, udvarolok és teszem a macsót, akinek meg sem kottyan, pedig kurvára fáj és szenvedek, ha nem lettem volna eddig mérges Kiarára, most azt hiszem az lettem. Tényleg kellene egy ital, de már így is eléggé kótyagosnak érzem magam, nem biztos, hogy ez segítene nekem. Próbálja elterelni a figyelmem és én is ezzel a nem éppen hétköznapi beszélgetéssel, mármint nekik az, de a csapból ha én kérhetném mondjuk whisky folyna, nem kávé, de kinek mi a kívánsága. - Ha a csapot nem is tudom megtölteni nekik, majd egy kávéra meghívom őket, ha túlélem, mire összevarrsz. - a pasiknak minden sokkal jobban fáj, mint amennyire kellene szerintem, nekem nem olyan a fájdalomküszöböm amit szeretnék, és ezen nem hinném, hogy tudok fejleszteni, mert annyiszor kerülök szarba, hogy minél többször fáj, annál jobban nem akarom újra érezni. Le kellene állnom a harciaskodással, és a nem dobálni senkire poharat, de még ezen is dolgoznom kellene, de erre nem nagyon van energiám, van amire nem pazarlom el a felesleges pluszt ami bennem van. A hirtelen rám törő rosszullétre ő is figyelmes lesz, hát persze doki, hogy ne venné észre, hogy majdnem eszméletemet vesztem. Amikor még józan voltam nem gondoltam volna, hogy itt kötök ki, túl sok mindennel volt most leterhelve a szervezetem. Amikor lemásznék az ágyról aggódva próbál visszarakni, engedelmeskedek, de nem sok erő maradt bennem. Ennyit a férfias keménységről, de még ha próbáltam volna sem tudtam volna tartani tovább magam. Nem túl kényelmes ez az ágy, kellene ide valami kényelmesebb, hogy ha ennyire szerul van az ember ne szenvedjen még ettől is, de lehet csak én vagyok tőlságosan elkényelmesedve. Már éppen válaszoltam volna, amikor hozzátette, hogy az alkohol nem számít, a picsába, akkor nem tudok válaszolni neki, de összeszedem az emlékeimet eme nagyon elenyésző emlékről, hogy ivás és kifejtek egy adatot az agyamból. - Fogalmam sincs, talán pár liter alkoholmentes dolog csúszott, de most hogy mondod szomjan halok. - ki van száradva a szám, túl sokat beszélek és tényleg nem ittam ma eleget. Gyerekesen bánik velem, de lehet megérdemlem, mert nagyjából világról nem tudok, ami körülöttem van. Most ütött volna össze a két dolog a szervezetemben? Nem tudott volna várni, amíg menőn kiszambázok innen a frissen összevarrt kezemmel? Engedelmeskedek és a bekapom a cukrot, utálom a szőlőcukrot, de felolvasztom a számba és eltüntetem, hogy elégedett legyen velem a doki néni. - Köszönöm cukrosnéni. - hálálkodok, de a szememben visszatér a huncutság, nem a cukor miatt, de egy kicsit a fekvés jót tett a testemnek. - Amúgy szoftverfejlesztőnek készülök,programozás és társai. - válaszolok egy korábbi kérdésre, hogy ne látszódjak teljesen parasztnak. Már mondjuk lehet, hogy késő. A tű hamar a bőröm alá hatol és már látom is, hogy elindult az infúzió, nem lesz ebből hamar hazamenés. Pedig ezen az ágyon én biztosan nem fogok éjszakázni, nincs az az isten. - Most nem tudom, hogy ezt vegyem tőled bóknak, vagy inkább csak gúnyos megjegyzésnek. - nézek a karomra, amin azok a tökéletes vénák futnak végig. - Már már erősen késztetést érzek, hogy elhívjalak randira,olyan ügyesen bánsz velem. - mosolygok rá, de tudom, hogy maximum egy szemforgatás lesz a válasza, vagy valami epés megjegyzés. - Hogy még kecsegtetőbb legyek neked, elmondom, hogy nem szoktam poharakat törni, tényleg nem. Messze áll tőlem, főleg mert az utána való takarítás nem éppen a kedvenc elfoglaltságom. - nem a legjobb magyarázat rá, egyszerűbb lett volna, hogy mert nem vagyok elmebeteg, de néha azért el tudok borulni, de nem ölök meg senkit. - Mostantól lehet az lesz, majd elkérem a beosztásod, hogy pontosan tudjam szétvágni a kezem, hogy itt landoljak. - kacsintok rá, majd hátravetem a fejem az ágyon és a plafonra szegezem a szemem, kell egy kis szusszanás, mielőtt folytatom az elkápráztatását.
Mosolyogva konstatálom, hogy a "bosszúhadjáratom" ,melynek célja az volt, hogy tisztelettudó legyen a kollégáimmal-, valamelyest célba talált, ugyanis már egyáltalán nem úgy beszél, mint a helyi, nagy gimis macsók, akik azt hiszik övék a világ, és a nők nem többek puszta trófeánál, amit ha megszereznek, beteszik a vitrinbe és szép lassan megfeledkeznek róla... -Hát, az még kiderül! - Cukkolom őt egy pimaszkás mosollyal egyetemben. Túléli, persze hogy túléli, hogy a viharba ne élné túl?! Ennél durvább, veszélyesebb dolgokat is túléltek már akik ide bejöttek. Vagyis... a többség... Azért ilyen "apróságok" is tudnak komolyabb fordulatot venni. Vegyük csak alapul az ő váratlan rosszullétét. Amivel persze nyilván számolhattam volna, de mint tapasztalatlan, zöldfülű rezidens, úgy gondoltam, leszek annyira jó fej, hogy hagyom pihenni az ápolómat, egy-két öltést egyedül is megoldok. Mennyivel gyorsabban ment volna minden, ha Lina mégis inkább itt lett volna mellettem, hogy vénát biztosítson, infúziót kössön, esetleg elterelje a srác gondolatait a jelenlegi helyzetről. Na de semmi gáz! Kemény vagyok, mint a matek lecke, és legalább ebből az is kiderült, hogy éjek évadján, hót' kómában is vagyok annyira talpraesett, hogy megoldjam egyedül a váratlan, nem kívánatos helyzeteket. Jár a keksz meg a Goldenglobe. Nem igazán lep meg a válasza, de rosszalló fejcsóválásom azt hiszem elég árulkodó lehet a számára, miszerint nem ez volt élete legjobb döntése. Igazából már az összeesett vénájából is rögtön levettem, hogy valószínűleg kevés vizet fogyasztott. -Valahogy sejtettem. Ha csak abból indulok ki, hogy mi miatt vagy most itt, na meg a lehengerlő macsószövegek, amiket tolsz, meg persze a korod sem épp utolsó szempont, ezek alapján pont nem tudtam elképzelni, hogy odafigyelnél a megfelelő folyadékbevitelre. - Szívózom vele még egy kicsit, miután elmúlt a "veszély", s mielőtt folytatnám áldásos tevékenységemet, a csaphoz lépek, alaposan kiengedem, hogy aztán egy egyszerhasználatos műanyagpohárba vizet engedjek neki. Eljátszom a gondolattal, hogy merő véletlenségből a nyakára öntöm, máris felmenne a pulzusa, nem kellene többet izgulni az miatt, hogy kollabál-e, de végül inkább elvetem az ötletet, bármennyire is csábító. Azt hiszem már eleget bűnhődött. -Segítek. - S hogy a víz biztos ne a nyakába kössön ki, segítek neki megemelni a fejét, amíg lőtyölget segítőkészen meg is tartom neki, lássa milyen jótündérrel van dolga. Már csak a csillámpor hiányzik... -Oh, hát persze, gondolhattam volna, hogy ezt a poént elfogod sütni. - Forgatom körbe szemeimet, kissé cinikus hangot megütve a cukorkás vicceskedésére, s mialatt folytatom amit elkezdtem, akarva akaratlanul is felcsillannak a szemeim. -Váó! Az menő! Ki se néztem volna belőled, hogy ilyen kis zseninövendék vagy. - Én meg őszinte. Főleg így hajnali kisfaszom se tudja hány órakor. Túl sok időt töltöttem mostanában Angelo mellett. Egyre választékosabban káromkodok. -Akkor azt mondd meg nekem... - Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, közben eszközt cserélek, hogy egy kósza, visszamaradt üvegszilánkot még eltávolítsak, majd folytatom a hímzést. -...hogy miért crashol ki állandóan God Of War, amikor az fps-em kábé szárnyal?! - Ha már egy informatikai guruhoz van szerencsém, ki is használom az alkalmat. Unalmas lenne végig az én hivatásomról társalogni. Az emberek kilencven százaléka úgysem érti amit mondok, a maradék tízet meg nem is érdekli... Közben azért szám mellett a kezeim is járnak, bőszen varrogatok, törlök, vérzést csillapítok. A durvább vágásokat vastagabb, a kisebbeket vékonyabb fonallal öltöm. -Mindenféleképpen bók akart lenni. - Válaszolom, rá is kacsintva. Eleget bántottam már szegényt, itt a ideje kicsit simogatni az egóját, bár ha a belépőjére gondolok, hát... nem tűnik egy bizalomhiányos kis Forrest Gumpnak. A randis ötlete hallatán elnevetem magam. -Engem?! Neeem! Ne érts félre, igazán helyes pofid van, biztos sok lány szívét össze fogod még törni, de én túl öreg vagyok hozzád. Meg amúgyis, azok a randik amiknek én vagyok az egyik főszereplője, általában katasztrófával végződnek. - És nem hazudok. De komolyan. -Oké, meggyőztél, már csak annyiból, hogy nem szeretsz takarítani utána. - Szórakozottan elmosolyodom, mindeközben pedig az utolsó öltések is bekerülnek lassacskán a helyükre. Azért volt dolgom vele bőven, nem mondom! Legalább tíz öltés kellett hozzá, hogy mindent befoltozzak. -Hé, azért nem szeretnék túlórázni miattad! - Jelentem ki tettetett ijedtséggel, némi dorgálással, alaposan megtisztítva kezét a maradék alvadtvértől, hogy még egyszer szemügyre vegyem, mindenhol, minden lyukat befoltoztam-e. -Megvolnánk. Elég mordibul néz ki elsőtására, de próbáltam minél vékonyabb fonalat használni, tovafutó öltésekkel dolgozni, hogy később a lehető legkevesebb nyomot hagyva gyógyuljon majd. - Miután kigyönyörködte magát benne, alaposan bekötözöm neki. -Víz ne érje, a kötést két nap múlva ki kell cserélni, kábé tíz nap múlva pedig várlak varratszedésre szeretettel. És ha annyira hálás akarsz lenni, elég ha meghívsz egy latteéra a kórház büféjében. Okés?! - Állok elő az alkuval, ami még úgy gondolom belefér egy orvos-beteg viszonyba. Neki nem sérül az egója egy visszautasítástól, én meg kapok ingyen kávét. Mind a ketten jól járunk. Lehúzom a gumikesztyűket, kezet fertőtlenítek, az infúziót gyorsabb cseppszámra állítom, majd a számítógéphez lépek, hogy megírjam az ambuláns lapját. -Lefolyik az infi, beadom a Tetanust és már mehetsz is tovább poharakat törögetni. - Szórakozottan, kissé talán gúnyosan belemosolygok a monitor vakítónak tűnő fényébe, közben pötyögni kezdek. -Azért remélem nem volt olyan szörnyű. Hogy vagy? -
Kezdőlap
