✲ Szelíd és lelkes természete van. Logikus tervező, de kreatív jellem is egyben. Szereti előre megtervezni egyes programjait - különösen ha az óvodai csoportjával van -, felkészülni minden eshetőségre és vészhelyzetre. Ha valaki olyan helyzetben kapja el, ami teljesen váratlan éri, hajlamos szétesni, mint egy kártyavár. Olyankor ügyetlenné válik és jellemzően szégyelli is magát miatta.
✲ Sokat mosolyog, könnyen kitárulkozik, olyan mint egy nyitott könyv. Ha valaminek örül, madarat lehetne fogatni vele, amikor viszont valami bántja, azt hajlamos a szívére venni.
✲ Halkszavú, nem kenyere a szereplés, nem érzi jól magát, ha túl sokáig a figyelem középpontjában van. Ha valaki kérdezné, biztosan azt felelné hogy gyerekekkel jön ki a leginkább, órákig képes hallgatni a fecsegésüket, nem készül ki ha hat kis csemete lóg rajta és mindig szívesen csatlakozik be az óvodásai teapartijaiba, vagy autóversenyeibe.
✲ Őszinte, emberekkel szívből törődő ember. Feltölti, ha másokon segíthet, nem vár érte vállveregetést, vagy elismerést. Egyszerűen jól esik neki ha valakinek segíthet az élet bármely pontján. Gyakran ő maga ajánlkozik, hogy segítő kezet nyújtson. Igyekszik a lehetőségeihez mérten adományozni, minden évben más szervezetre koncentrálva.

✲ Elég idősnek gondolja már magát ahhoz, hogy jól érezze magát a saját bőrében, illetve a saját társaságában. Nem akaszkodik rá másokra, nem várja, hogy mindig szórakoztassa valaki. Kevés igazán közeli barátja van, őket azonban annál inkább értékeli. A családja - édesapja és húga - nagyon fontosak számára.
✲ Endometriózissal diagnosztizálták, egyben meddőséget is megállapított az orvosa. Ettől nem érzi magát érdemesnek egy igazi, kitartó párkapcsolatra. Még ha a párja meg is értené a betegségét és opciónak tartaná az örökbefogadást, akkor is úgy érezné, hogy nem tudja ellátni a női szerep egy legalapvetőbb feladatát.
✲ A párkapcsolatoktól való félelme és azokban szerzett negatív élményei ellenére végtelenül romantikus alkat. Hisz abban, hogy létezik rózsaszín, cukormázas szerelem és hogy mindenkinek teremtettek egy olyan embert a világon, akivel megtalálhatja az igazi összhangot, akivel tudják egymást úgy támogatni, hogy közben kölcsönösen tisztelik a másik személyt és hozzájárulnak egymás emberként való növekedéséhez.
✲ Amikor szingli, jellemzően számos apró célt képes elérni, amit saját maga számára tűzött ki. Ha szerelmes, könnyen arra az illetőre koncentrál, aki tetszik neki és jellemzően apróságokkal kedveskedik a másiknak. A saját céljai ilyenkor háttérbe szorulnak.

✲ Kedveli a mozgalmasságot, a változást. Nem érzi kellemetlennek, ha máshoz kell igazodnia, vagy ha káosz van körülötte és át kell látnia azt. Sok energiát öl azokba a dolgokba, amelyek mellett elhatározza magát, viszont ha belefárad egy-egy ilyenbe, akkor előfordul, hogy félbe is hagyja azt.
✲ Tanulnia kell még, hogyan hallgassa meg - vagy inkább értse meg - mások véleményét, ha vitába keveredik. Mindig a horoszkópjára fogja, valójában meg csak családi vonás a nyakassága. Mellesleg utál veszekedni és vitába szállni másokkal, fontosabb neki, hogy mások ne jöjjenek ki a sodrukból, mint hogy bebizonyítsa az igazát. Ilyenkor van, hogy utólag puffog azon, hogy mi mindent kellett volna megmondania az illetőnek, akivel összeakasztotta a bajszát.
✲ Mindig igyekszik a húga mellett lenni, még ha sok esetben kompetensebbnek is tartja Laylát magánál. Valójában maga sem tudja mire menne, ha nem lenne a testvére, aki ugyanolyan jó tanácsadó, mint amilyen hallgatóság, legyen szó ruhákról, párkapcsolatokról, vagy arról, hogy milyen lábtörlőt kellene venniük a lakásuk előterébe.
✲ Az öltözködése a legjobb jóindulattal is bohókásnak nevezhető. Kedveli a pasztell színeket, a kötött darabokat, a virág és gyümölcs mintákat, inkább ruha, mint nadrágpárti, habár óvónőként meg kell fontolnia mit vesz fel munkanapokon reggelente. Jobb szereti az egyedi darabokat, mint a fast fashion ruhatárat. A számára kedves daraboktól nehezen válik meg. Pont így érez a számára kedves emberekkel is az életében; aki fontos számára, azt nem engedi el.

- Luna néni! Luna néni!
- Igen? Tessék, Mark. - Az édesen csengő gyermekhang irányába fordulok, a kezdeti mosoly azonban rögtön lefagy az arcomról, amikor megpillantom annak a röpke tíz perces apokalipszisnek a nyomát, amit az a pár perc okozott, amíg nem figyeltem sas szemekkel a gyerekeimre... Egészen pontosan az óvodásaimra, akiknek a szüleik valamilyen csoda folytán még bíznak abban, hogy a mi intézményünkben jó kezekben vannak a csemetéik. A kisfiú zsírkéta daraboktól maszatos keze azonban egészen másról árulkodik. - Mark, mi történt a zsírkrétákkal? - Naiv gondolat a részemről, hogy a színező eszközöknek esett a legnagyobb baja.
Amikor eldöntöttem, hogy óvónőnek fogok tanulni, bevallom voltak pillanatok, hogy úgy éreztem, csak magamat sanyargatom azzal, hogy gyerekek között fogok dolgozni, amikor nekem nem lehet sajátom. A terapeutám biztosan azzal magyarázná ezt, hogy a hivatásommal valami olyat szeretnék pótolni az életemben, amiben nekem nem lehet részem. Hogy kompenzálok. De sosem hallottam még dr. Foley szájából, hogy ettől rossz embernek tartana, ezért nem is sokat idegesítem magamat azon, hogy jól döntöttem-e, vagy sem. Igen, bizonyos értelemben biztosan mazochista vagyok, amiért évről évre kiteszem magamat annak, hogy egy húsz fős gyerekseregbe szeretek bele, hogy aztán titokban könnyezzem meg a ballagásukat két év múlva. Vagy épp nem is annyira titokban.
- Játszottunk May-vel.
- Rajzoltatok is valami szépet? - Logikus feltételezés lenne, ugye?
- Igen, apának.
- Megmutatod nekem is? - Úgy guggolok le a kisfiú mellé, hogy közben finoman megsimítom a fejét és selymes tincseit.
- Igen! Várj Luna néni, ide hozom megmutatni. - S már kapkodja is az apró lábait. Halkan fújom ki a levegőt. Mi lehet rosszabb néhány szétnyomott zsírkétánál? Figyelem, ahogyan a kisfiú beszalad a sarokban kialakított kuckóba, majd egy papírt szorongatva tér vissza. Úgy lobogtatja nekem a művet, mint egy zászlót. Mielőtt a kezembe nyomná a műalkotást, még felfigyelek rá, hogy újabb fejecske bukkan elő a kis sátorból, a kisfiú ikertestvére, May. Alig fordítom a figyelmemet a papírra vetett színkavalkádra, amikor mindkét gyerek egyszerre kiált fel, mindketten más okból. Én pedig épp a kettő keverékétől fagyok le teljesen.
- Apaa!
- Luna néni! Megkóstoltam a zsírkrétát, mint te régen!
Mi lehet rosszabb annál, ha a gyerek zsírkrétát eszik?
Valószínűleg az, ha az édesapja füle hallatára ecseteli, hogy miattam tette.


Nyöszörögve dőlök le az ágyamra, már-már azzal az érzéssel, hogy ha hagyom magamat, pár másodpercen belül a lelkem is távozik belőlem. Senki nem kérte, hogy az első szabadnapomon a padlótól a plafonig takarítsam ki a lakást, de kellett valami, ami eltereli a gondolataimat. Pontosabban lefoglalja őket. A nagytakarítás másik apropója az volt, hogy mindenki szerint úgy lehet legkönnyebben megszabadulni az izomláztól, ha rámozgunk. Nem tudom mindenki mást, vagy épp magamat akartam áltatni ezzel az utóbbi állítással, de megtettem. És most minden olyan fényesen csillogott-villogott, hogy kedvem lett volna csak ülni az egész közepén és szemlélni a munkám eredményét. Ahhoz mondjuk előbb fel is kellett volna ülnöm, amihez nem volt még elég lélekjelenlétem. Valószínűleg ezért ijedtem meg annyira az egyébként kicsit sem veszélyes húgomtól, aki épp berontott hozzám.
- Jesszus, Lala... - Levegőért kapkodva emeltem a kezemet a mellkasom elé, mintha azzal megállíthatnám a szívrohamot, amit... Ha nem is lábon, de fekve kihordtam épp.
- Van kedved elmenni vásárolni?
- Nem igazán.
- Naaa... - Éreztem, ahogyan benyomódik alatta az ágy sarka, amit a lábamon landoló keze követett. Megemeltem a fejemet, csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Mit vásárolni? - Ezt fontos volt tisztázni, mielőtt belementem volna - habár ismerem a testvéremet, ha fontos alkalomról van szó, amire vásárolni szeretne, akkor úgyis meggyőz valamivel. Legrosszabb esetben is meghív egy kávéra, ami az én szívemnek már épp elég. Nem vágyom nagy dolgokra, inkább az apró boldogságok híve vagyok.
- Ruhát. - A hangsúlya elárulja. Van benne valamiféle várakozás, de talán izgatottságnak is lehetne nevezni. Húsz éves kora felett senki nem viselkedik úgy egy kis vásárlás miatt, mintha a kedvenc fiú bandája jegyeit kezdenék árusítani pár órán belül, hacsak nem...
- Randid lesz? - Olyan lendülettel ülök fel, hogy kis híján vissza is szédülök. Azzal már tisztában voltam, hogy huszonöt éves korunktól csak lefelé van, de hogy harminckét évesen minden alkalommal megszédüljek, ha túl gyorsan állok fel... Mi lesz velem hatvan évesen? A csend, ami Laylat körülvette, őszintén szólva árulkodóbb volt, mintha válaszolt volna.
- Úgy tudtam! Ki az? Hogy hívják? Jóképű? - Megragadtam a karját és minden újabb kérdésnél finoman megráztam azt. Felnevetett, mielőtt megfogta volna a vállaimat, hogy leállítson. Lehet, hogy az én szerelmi életem nem volt a toppon, de kevés dolog volt, aminek jobban örültem volna, mint hogy a húgom megtalálja azt az embert, aki hosszú távon is boldoggá tudja őt tenni. Semmi bajom azokkal, akik nem hisznek az elköteleződésben, mert egy kapcsolat rengeteg meló. Mégis, kevés olyan dolog van amit jobban szeretnék, mint hogy a családtagjaim boldogok legyenek.
- Ezek szerint megyünk vásárolni..? - Habár a hangsúlya kérdéssé formálta a szavait, a szája sarkában megjelenő mosoly már árulkodó volt.
- Naná!


- Nem láttad esetleg valahol a fülbevalóimat?
- Én tíz perce mást sem látok, csak ezeket a konfetti darabokat. Szerinted már hallucinálom őket, vagy osztódnak?
Muszáj felnevetnem a feltételezésre, mégis elhallgatok, amikor a férfi csúnyán néz rám. - Oké, oké, bocsi. Szerintem osztódnak - közlöm ezt vele teljesen komolyan. Legalábbis én elkönyvelem ezt magamnak, az arckifejezésem már egészen másról tanúskodhat. Vagy épp az, ahogyan az ajkamba harapva próbálok nem újra nevetni. Vagy ahogyan emiatt kipirosodik az arcom.
- Meglátjuk, hogy akkor is így kinevetsz-e majd, ha legközelebb nem veszem le neked a szekrény felső polcáról a nyuszi tartalékot.
- Nem tehetek róla! Ki találta ki, hogy oda legyenek pakolva? - Őszinte felháborodásomnak adok tanúbizonyságot a szavaimmal. Az egyezményes gyakorlat, hogy bizonyos dolgokat nem hagyunk olyan magasságban, ahol a gyerekek elérhetik - például az éles, felnőtteknek való ollókat -, nehogy baleset történjen. De miért pakol valaki olyan helyre fontos kellékeket, ahol még az óvónők sem érik el?
- Hányadik fülbevalód is ez a hónapban?
- Hmm.. - felmarkolok egy adag konfettit, amit a Noelnél lévő szemetes zsákba nyomok. - Azt hiszem a második pár a hónapban. - Nem haragudtam a gyerekekre, amiért elkérték tőlem ezeket. Általában pont miattuk válogattam olyan darabokat, legyen szó ruháról, vagy kiegészítőkről, amelyek felkeltették az érdeklődésüket. Mindig volt bennem némi félelem, hogy ha odaadom nekik a csatjaimat és fülbevalóimat, hány százalékkal növelem a sérülések és fulladás esélyét a kis csoportomban, de a ma viselt szívecske alakú fülbevaló inkább karkötőnek minősült egy olyan mini méretű emberke számára, mint az óvodásaim, mintsem fulladást okozó tárgynak.
- Mit csinálsz délután?
- Próbálok megszabadulni a konfettiktől a fejemben. - Finoman oldalba böktem őt a könyökömmel, mire kaptam egy vigyort. Nem arról van szó, hogy utálom minden más kollégámat, mert nincs így. Mindenkit jó fejnek tartok és kedvesnek, még ha van is, akivel nehezebben kerülünk egy hullámhosszra. De Noel a kedvencem. Vele még a farsang utáni konfetti takarítás is szórakoztató.
- Várj, nézz ide kérlek. - Szembe fordulok vele, hogy jobban meg tudjam nézni magamnak és amikor eleget tesz a kérésemnek, integetek, hogy hajtsa lentebb a fejét, amitől egészen közel kerül hozzám az arca. - Ezekre a konfettikre gondolsz? - Vigyorogva emelek ki két színes papírdarabot a hajából. Talán jobb, ha nem kérdezem, hogyan kerültek oda. Vagy ha mondjuk fogom magam és örökre elbújok a világ elől. A hátunk mögötti torokköszörülés irányába fordulva ugyanis olyan emberrel akad össze a szemem, akiről azt hittem, már rég hazafelé tart, a gyerekeivel együtt.
- Elnézést... - Bizonytalanul indul meg felénk. Egyik kezében May rózsaszín hátizsákját szorongatja, a másikban valami mást, amiről egészen addig nem tudom eldönteni mi lehet, amíg fél úton nem találkozunk, mivel én is elindultam felé.
- Tudok... Segíteni? - Most rajtam a sor, hogy a torkomat köszörüljem, mert fogalmam sincs hogy nézhetett ki a helyzet, amit végignézett. De tudom, hogy én hogy nem szeretném, hogy kinézzen számára. Még ha az egész nagyon hibás és önző és naiv is egyszerre.
- Ezek Maynél maradtak. Vissza akartam adni. - Felém nyújtja a szabad kezét, amiből a fülbevalóim esnek a tenyeremre. A szivecskét formáló, csillogó fülbevalóim.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Huhh, hát most nagyon jót nevettem így estére azt kell mondanom ezért hatalmas köszönettel tartozom neked.   Nagyon tetszettek ezek a kis idézetek, amik megmutatták, hogy mégis mennyire brutálisan őszinték tudnak lenni a gyerekek, amelyek sokszor felérnek egy mellkasba rúgással. Azt hiszem az egy külön folyamat, hogy ezeket az ember ne vegye magára és közben ne is húzza fel magát.  
Kicsit szívfacsaró az egész, hogy nem lehet saját gyereked, de közben meg azért tényleg van valami abban, hogy két évente meglehet a magad kis csoportja, sőt kis gyerekhadserege, ami talán valamilyen vigaszt nyújthat a lelkednek. Azt mondjuk nem én fogom eldönteni, hogy jó-e vagy rossz-e végső soron majd ezt idővel te megválaszolod magadnak.   Mondjuk talán majd a kettő kis zsírkrétaharcossal nagyobb kötődés is kialakulhat hosszabb időre, ha jól alakulnak a dolgok azzal a bizonyos apukával    
Az egyszer biztos, hogy egy nagyon kis édes személyiséget ismerhetünk meg benned és azt szerintem teljesen nyugodtan kijelenthetem, hogy veled picit sem lenne unalmas az élet.   Aranyosnak találom a kapcsolatodat a testvéreddel jó látni, hogy így támogatjátok egymást meg aztán azt is, hogy tudja a gyengepontodat, hogy miként kell téged rávenni arra, hogy elmenj vele vásárolni még egy nagytakarítás után is, amikor szerintem a legtöbben semmilyen okból nem mozdulnának csak pihennének és élveznék a munkájuk gyümölcsét.  
Na, de nem húznám ám tovább az időt itt a felesleges hülyeségeimmel van belőle amúgy bőven, úgyhogy inkább csak utadra engednélek, hogy aztán majd amint lehetőséged adatik esetlegesen tisztázd a kis félreértést az apukával, aki valószínűleg félreértelmezte a szituációt.   De hát milyen unalmas is lenne az élet félreértések nélkül..    

Utadra is engedlek ezzel, színt meg majd a hivatásos adminoktól kapsz majd.    

U.i.: Fülbevalókkal csak óvatosan  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!