Luna az a típusú ember, aki nem magáért, hanem az emberekért tanult és tanul. Fontosnak tartja a mai társadalom egyenlőségét, elítéli a rasszizmust és minden más olyan törvényt, amelyek elítélnek bármiféle csoportot. Minden mást támogat, kivéve a vallást. Számára nem létezik más, csak az emberi jogok. A hivatása is ennek felel meg, profilozóként mindent megtesz, hogy felfedje az igazságot. Gyerekkorában autizmust diagnosztizáltak nála, amit mára fejlesztések folyamán sikerül legyűrnie. Néha dadog, képzelődik, de mindezért cserébe hatalmas tudással rendelkezik. Nagyon hamar tanul, s mindezt csak a munkájának szenteli. A betegsége miatt képtelen tartani a szemkontaktust, kerüli a társaságot. Ez miatt sohasem volt mellette senki sem. Habár kerüli az embereket, továbbra is társait tartja szem előtt. Az utóbbi időben elkezdett utánajárni mindennek, ami ezt okozhatja. Sejti, hogy nem autizmus áll a betegsége mögött. 2007-ben egy új betegséget fedeztek fel, ami nem más, mint a Anti-NMDA. A betegség az esetek döntő többségében nem specifikus, vírusfertőzés-szerű prodromális tünetekkel indul, ezt követően jelentkeznek a pszichiátriai panaszok. A súlyos hallucinációkkal, kognitív funkcióromlással, téveszmékkel, dezorganizált viselkedéssel, katatón tünetekkel járó állapot napok, olykor órák alatt alakul ki. Főleg a betegség első fázisában jellemzőek a hangulati tünetek, a későbbiekben az alvás-ébrenlét ciklus felbomlását észleljük. A betegség nem gyógyítható, mindössze kezelhető. Ennek a betegségnek köszönheti hatékonyságát a munkája felé.
Nem ismerték el hivatalosan nyomozónak a rendőrségen a kiszámíthatatlansága miatt. Például képtelen volt fegyvert használni. Viszont az FBI továbbra is alkalmazza őt; az eddigi legelismertebb profilozó a városban. Azonban a hiteltelensége miatt a környékbeliek nem fogadják el, ugyanakkor a felvetéseit és megoldásait nem tudják megcáfolni. Tudják, hogy hibátlanul állja meg a helyét. Egyedülálló pszichológiai képességgel rendelkezik, képes megérteni az áldozatok gyilkosait. Képes arra, hogy átéljen minden pillanatot, ugyanakkor ez hamarosan a hátrányává válik. Belekerül egy komoly rendőrségi ügybe, amit nem akart elvállalni, viszont a lelkiismerete felszólal és folytatja az ügyeket. A kapitánya viszont tudomást sem vesz arról, hogy a profilozónője lelkileg roppan bele ennyi gyilkos profilozásával. Olyan, mintha minden kegyetlenséget magába szipolyozna: Luna attól retteg, hogy egy nap majd saját magát kell profiloznia. Hangos kiabálásra pattannak ki fájó szemeim, s mint aki mellé villám csapott volna hirtelen, máris felkelek az ágyból és szapora léptekkel rohanok a zajos hang irányába. Tudom. Újra. Holden újra rémálommal küzd. De én csak siettem le az emeletről egyenesen le a földszintre, ahol az egész ház vaksötétbe nyúlt. Holden hangja, ami szólít és hív magához kérően, már-már könyörögve.
- Anya! Kérlek... - Megállok a szobájának az ajtajában egy pillanatra, hogy álmos még fel nem ébredt tudatommal körbevizsgáljam, hogy a sötét szobában hol is találom. Ott hevert a szoba sarkában, alaposan és szorosan összekuporodva, fejét két felhúzott térde közé hajtva.
- Édesem. -  Amint kimondtam, alig kettőt léptem és térdelve heverek előtte, majdan átölelem szerető karokkal, édes szeretettel melengetve izzadtságtól hideg testét. Simogatom ujjaimmal fekete haját, aztán finoman két tenyeremet arcára csúsztatom és ráveszem, hogy végül rám nézzen. - Ébredj fel. Itt van anya, vigyáz rád. Ne haragudj rám, Holden. - Már hetek óta, hogy nem tértek vissza a rémálmai. Tizenhét éves fiú, viszont még nagyon törékeny és sebezhető. Olyan, akárcsak egy finom csésze. Ő az egyetlen számomra, akiért még megéri ezen a Földbolygón lennem... habár sebezhető, mégis ő a legerősebb fiú, akit valaha ismerek. Szüksége van rám, habár nélkülem is képes lenne erre a világra. Mégis, én itt leszek neki mindaddig, amíg a lelkem el nem fárad. Nem fogom őt elhagyni.
- Újra... - Nyöszörgi halkan, alig kivehető a szó a hangjából. Én csak nagyot nyelek, aztán óvatosan felállok és finoman megérintem a karjait, hogy kövessen engem.
- Kelj fel, Holden. Tiszta víz vagy, így meg fogsz fázni. Ne aggódj, én itt vagyok neked. (...)
Betakarom őt az ágyam egyik felén, aztán lassan én is eldőlök mellette olyannyira fáradtan, hogy talán abban a pillanatban el is aludnék, ha nem nyúl oda a karomhoz, amire felfigyeljek. Megnyugtat a közelsége, egyszerűen olyan érzés, mintha a világ minden gondjától egy pillanatra felszabadulnék és az egész lelkem olyanná válna, mint egy könnyed pehely. Talán ő maga is így érezheti, elvégre amint lehunyta hosszú szempilláit, máris hallható szuszogásba kezd.
- Kedvesem. - Titkon megérintem az arcát, s hagyom rajt nyugodni tenyeremet. Drága, egyetlen kisfiam... mily' boldog vagyok, ha csak rá gondolok. Habár, az életünk mindkettőnknek nehéz. Azt hiszem, hogy az ő élete pedig a kezdetektől fogva, én pedig még nehezebbé tettem.