Ez a film, amit egész életemben néztem, de soha nem jutottam a végére.

Majdnem úgy hangzott, mintha azt mondta volna: Ez a film az életem
Amikor az anyja először elvitte magával, két- vagy hároméves lehetett. Egészen pici volt még ahhoz, hogy akár egy mozi filmet is felfogjon. De már akkor elvarázsolta a mozgókép sürgő-forgó, nyughatatlan világa. A varázsa abban rejlett, hogy állandó inger érte, még azokban a pillanatokban is, amikor a jelenet hosszúra nyúlt, egészen addig, amíg az ember már érzi, az ingert, hogy sóhajtson egyet. Sok mindenre emlékezett abból a korszakból, de egy valami mindig elevenebb volt a többi emléknél. Soha nem ért a végére.
A folyamatosan hullámzó mozgás egyszer csak mindig véget ért, mert az anyja karon ragadta, és ilyen-olyan ürüggyel tovább álltak. Soha nem értek rá, egy óránál tovább. Ezekből az egy órákból viszont sok volt, végtelenített, és hosszadalmas. Ugyanaz a frázis ment végbe minden alkalommal, amikor bementek, hogy újra megnézzék..és újra..és újra. Egyetlen szerencséje volt, hogy meg volt ahhoz a tehetsége, hogy mindig más oldalról vizsgálja meg a történetet, vagy éppen felfedezzen benne valami újat. Habár ez már hetedjére, egészen nagy kihívásnak tűnt, de  készen állt, hogy megtalálja benne az újdonságot, azt hogy éppen akkor abban az életszakaszban, mit tartogat számára ez a film.  A fordulatos eseménysorok ott voltak az emlékeiben, és majdnem mindig ugyanott hagyta abba. Csak egy-egy percet haladt benne tovább.
Adria úgy gondolja, hogy egy film, nem csak a szórakoztatás miatt, annyira élvezetes. Hanem az apró elrejtett értékek miatt, amiket csak akkor veszünk észre, ha igazán figyelünk. Ha minden részletet mélyen a magunkénak tudhatunk, vagy legalábbis igyekszünk magunkévá tenni. Igaz, ő soha nem ért a végére, de a megfelelő pillanatban, egyszer majd…Nem szerette a gondolatát, hogy egyszer majd vége lesz.  Felnőttes nyugtalanság, és növekvő rettegés lett úrrá benne mindig, ahogy egyre közelebb került a végéhez. Hisz sokat tanult, ezektől a képkockáktól, olyasmit, amit a szülei soha nem tanítottak meg neki. Eljött az a pillanat, amikor rájött, hogy a Világszép Hercegnő, aki azért volt annyira gyönyörű, mert gyönyörű volt és mert Ő volt a  Világszép Hercegnő  arra ítéltetett, hogy mások szemében keresse önmaga létének igazolását. Mert ki lenne Ő, ha mások nem mondják meg? Adria nem akart a vásznon látott nő sorsára jutni, nem akart senki szemében valakinek látszani, egyszerűen, csak Adria lenni. Akárki is volt az. A családjával ellentétben, ő már tudta, hogy nem valaki akar lenni, hanem az aki felfedezi önmagát. Az ő világában nem voltak keretek, ő nem volt bezárva egy vászon fényes anyagára, azt tehetett amit csak szeretne.

Dühösen válogatok a ruháim közt. A kampó éles nyikorgása töri meg a csendet, a szobában, amiben eddig élveztem a komfortos magányt. Most viszont nem volt kényelmes, nem megnyugvást éreztem, hanem azt amikor az emberből, előbújik  a régen ismert zsongás. Amit még az ujjbegyeimben is éreztem, és akkor is amikor esetleg, csak a hátamhoz ért.
- Nem csinálhatod ezt Adria, ahhoz túl fontos..túl fontos.- erősítem meg magamat többszöri fejrázás közben. Ewan volt, az egyetlen olyan kapcsolódási pontom, ami úgy éreztem, hogy akkor is kitart mellettem, ha túl nagy sebességgel a mély felé száguldanék. Ez ritkán történt meg,-  pont annyira ritkán, min amennyire a szüleim tiszteletét tették nálunk.-  de nem tehettem kockára mindent, csak mert  az elfeledett érzéseim, most forrongva törtek fel, és kétségbeesett sikollyal töltötték meg a lelkemet. Azt hittem már kinőtem, Ewan Brooks iránti lányos zavaromból, vagy legalábbis sikerült rendre utasítanom. Nem tehettem ezt Ewannel, nem tehettem ezt a kapcsolatunkkal, ami a legbiztonságosabb alapokon nyugszik, és ami feketén fehéren le van írva. A lelkiismeretfurdalás pedig nem segített ezen, mert úgy éreztem, mintha elárultam volna Ewant, és valami olyat tettem volna, amivel csak bánhatom őt. Lehetséges, hogy ez így van, olyan dolgok, élesednek ki a feledés homályából, amitől erős késztetést éreztem arra, hogy beletúrjak a hajába, vagy csak eligazítsam a tincset ami rendszerint mindig a szemébe lóg, ha beletúr.
- Annyi göncöd van, csak válasz egyet!- mormogom az orrom alatt, próbálom utasítani magam a helyes döntésre, és nem azt a ruhát választani, amivel  szándékaim voltak Ewan felé. Házasok voltunk, de szabályokkal, én pedig most éppen azon töröm a fejemet, hogy hogyan hághatnám át. Csak tudnám mikor történt, vagy pontosan hogyan. Mi volt az a pont. Egy pillanatra megállnak a kezeim, elgondolkodva méregetem a csipke költeményt, ami szolid, és az az Adria viselné, aki helyesen dönt. Nem, az akinek hátsószándékai vannak.  A bőröm alá furakodó forróság, csak még nehezebbé tette a gondolkodást.  Mintha csontig akarna hatolni, és belém égetni magát. Ismertem már ezt az érzést, azt is, hogy milyen volt beleszeretni Ewanbe, megéltem azt is, hogy milyen amikor rájön az ember, hogy esélye sem lehet, mert az a férfi valami egészen mást akar tőle. Az eltelt idő folyamán, megtanultam, hogy minden egyszer. Éppenséggel csak azt nem értetem, hogy miért pont ez az egy kivételes eset.
Soha nem kergettem olyan vágyálmokat, amik határozottan a szüleim egyik hazugsága közé tartoztak. A szerelem mint olyan, pont ezek közé tartozott. Az én szememben mást jelentett, és más erőkkel bírt. De pontosan én sem tudtam volna megmondani milyen erőkkel. Pontosan ezért tartottam valahol félelmetesnek is, de egyben roppant csábítónak is. Ez pedig, csak mg nehezebbé tette, hisz az a fajta ember voltam, aki szeret a tűzzel játszani. Nem feltűnően, de nem volt ellenemre soha egy kis játék, ez játék viszont egyre közelebb sodort a múlthoz, ahhoz a lányhoz, aki csillogó szemekkel nézett fel a férfira, olyan reményekkel, amik távol állnak a valóságtól.
Legszívesebben levetném magam az ágyra, időt hagyni magamnak, hátha majd jobb lesz. Ezzel viszont megadtam volna annak a lehetőségét is, hogy elsüllyedjek benne, és ebben most nem lehetett segítségemre Ewan.
Kimozgatva a vállaimat, és megdörgölve az arcomat, próbálom magam feléleszteni, mintha segítene bármit is, ez az egész. Már próbálkoztam, az elmúlt egy hétben mindennel, de minden alkalommal azon kaptam magam, hogy részleteiben kezdem el boncolgatni. Többet akartam tudni róla, úgy ahogy Ewan nem akarta. Ezért is kellett valami, ami az ő figyelmét, és az enyémet is eltereli. Ez a megnyitó, pedig tökéletes volt. Sokan vannak, és a sok impulzus amit igyekszem minden begyűjteni, majd újra elnyomja. Ez volt a terv. Elsőlegesen az volt a cél, hogy megóvjam azt ami köztünk van, és ne szét romboljam.
Az elképzelés ugyan meg volt, de a ruha kiválasztásával, tudtam, hogy csak magam ellen dolgozom.
- De ebből még nem lehet akkora baj..nem igaz?- tartom magam elé, az anyagot, és inkább bele sem merek  gondolni, hogy miért erre eset a választásom.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Kétségtelen, hogy a munkád olyasmi, aminek halltán jó pár emberben megáll az ütő egy pillanatra és nem tudják, hogy merjenek-e még a szemedbe nézni, vagy inkább mélyen hallgassanak arról, hogy bármit is hallottak volna. Holott sokkal több van a hivatásodban, mint egy tévesen tabunak tekintett téma kivesézése. Ugyanolyan értékű a tudás, ami a Te fejedben fér meg, mint bármelyik másik kollégádé, aki a pszichológiát választja. S ha már a kollégákról van szó... Ugye tekinthetjük annak a férfit is, akinek a hangja annyira megfogott téged? Kellemesen bizsergető volt átélni veled az érzést, ami elöntött, amikor szinte megfogott és maga felé rántott az a bizonyos orgánum, akinek a tulajdonosára annyira kíváncsiak vagyunk mindannyian. De persze mindig a tetőfokán a legjobb abbahagyni egy történetet, mert annál inkább bevonz bennünket a későbbiekben. (Én legalábbis nagyon kíváncsi vagyok a személyre és arra, hogy milyen kapcsolat alakul ki közötted és közte.)
S ha már kapcsolatok. Tetszett, ahogyan mások viszonyát a munkáddal, a saját viszonyodat az édesanyáddal és egy barátod viszonyát veled mind-mind elénk tártad. Elvégre a világ egyik legérdekesebb dolga, hogy hogyan látnak mások a saját szemükön, percepciójukon át és mi az, amit mi kifelé üzenünk ezeknek az embereknek. Számomra úgy tűnt, hogy egy határozott - ugyanakkor bizonyos fokú gyengeséggel is rendelkező - nő vagy, aki hisz bizonyos dolgokban és addig nem áll meg, amíg nem szerzi azt meg magának. Emellett van benned valami mélyről jövő pozitív kisugárzás is, ami megfelelően rezonál mindazokkal, akik a bűvkörödbe kerülnek.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!