Már meg vettem barátnőmnek, a kért cukrot illetve csak meg találtam, de még nincs kifizetve. Az egyik pénztárnál elég hosszú a sor, míg a másik még mindig zárva, így ha akarnék se tudnék már menni is, de egy új SMS szerint, amit megint kapok tőle, nem is kell, hogy igyekezzek, s erre csak egy rövidet felelek SMS ben. Nagy sokára, valaki jön, s a szomszédos pénztár is kinyit, hogy egy kicsit csökkenjen a sor, s én is átmegyek a gyors végzés reményében. Ahogy gondoltam, itt gyorsan kerülök sorra, s kifizetem a gumi cukrokat, amiket el teszek a táskába, majd el hagyom a boltot, s egyenesen egy papír boltfelé meegyek, ha már úgy sem kell sietnem. Bár igaz, hogy az ilyen boltokban, az ilyen nagy boltokban, mint amit most én is el hagyok, szóval, hogy itt is vannak füzetek, de mert a papír boltot jobban szertem, révén mindig itt veszem a füzetet, már most is csak alig van lapom a füzetben, így arra gondolok, hogy még ezt is letudom. Remek, mert ha jól látom, akkor ma pont bentvan az a csini eladó lány is, akivel rengeteget szoktam beszélgetni, s csak remélhetem, hogy ma azért nem lesz így. De ha jobban bele gondolok, még a másik füzetet még nem kezdtem el, így még nem kell bemennem venni füzetet, meg ha jól is látom, úgy is nagyon elfoglalt. Így csak mikor felém néz a lány, csak intek egyet, mire ő is vissza int, majd én tovább megyek, bár nem tagadom szívesen bementem volna, csak akkor elbeszélgetném az időt, az pedig most nem lenne jó hisz eligérkeztem más felé. Tömeg közlekedés helyet, gyalog megyek egy ideig, hogy tényleg ne érkezzem túl hamar, s pont ezért is állok meg jó néhány kirakatnál. Le mehettem egy-két megállót, majd a busszal a többit, ami után még kellett még egy picit mennem. A kávézóba lépve, még így is hamarabb érkezem, s egyből helyet foglalok. Míg őt várom, elő veszem a füzetet, ceruzát és a radirt, s rajzolni kezdek, közben azért figyelem az ajtót, hátha megérkezik Lindsay. Lassan már öt éve annak, hogy csak a Facebookon tartotuk a kapcsolatot, s látunk a másikról képet, így nem gondolom, hogy nehéz lesz megismernünk egymást.
Hirtelen ötlet volt, hogy ráírjak Laurára, hiszen mióta visszajöttem az Államokba, még nem is volt alkalmunk, időnk összefutni, pedig korábban azért minimum hetente találkoztunk. Nem sok barátom maradt meg a régiekből azután, hogy Angliába költöztem, de meg kellett tennem azt a lépést, hiszen választanunk kellett és így jött össze. Tény, én nagyon örültem neki, hogy végül anyához költöztem, hiszen így lehetőségem nyílt a cserediák programokra, s azok által nem csak a nyelvtanulásra, hanem két másik kultúra megismerésére is. A beszédemen viszont mostanra már alaposan kihallani, hogy mennyit tartózkodtam Angliában, a kiejtésem már elég sok esetben inkább a brit angolra hajaz az amerikai helyett, de ez legyen a legkisebb problémám, nem igaz? Laurara visszatérve egyébként meg kell említenem, hogy anno mikor felszálltam a repülőre, akkor volt egy kép a fejemben arról, hogy kik lesznek azok, akikkel biztos nem lesz nehéz megtartanom a barátságunkat, később viszont rá kellett jönnöm, hogy ez az elképzelés mennyire nem fedi le a valóságot. Akikről azt hittem, hogy a legjobb barátaim és majd biztos beszélünk meg minden, na ők azok akikkel megszakadt a kapcsolatom egy, maximum két éven belül, s akadtak az olyanok mint Laura, rajta kívül még két ilyen barátom volt, s egyikük sem szerepelt azon a képzelt kis listán. Meglepő, hogy mik ki nem derülnek, ha eltávolodunk a barátainktól, ugye? Ha bekerül közétek egy távolság, akkor derül ki igazán, hogy mit is bír el a barátságotok, hogy kibírja-e azt a távolságot vagy sem. Facebookon elég sokat beszéltünk, s gyakran halmoztuk el egymást képekkel az unalmas mindennapokból, így kicsit olyan is volt, mintha nem is lenne közöttünk egy óceán. Jól emlékeztem, hogy itt is kapható az a málnás-szedres gumicukor, ami a legfinomabb mind közül, így hát mikor barátnőm írta, hogy épp az egyik boltban van, nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy ne kérjem meg, hozzon már nekem egy csomaggal belőle. Írtam neki, hogy én nem érek oda túl hamar, még be kell ugranom az irodába véglegesíteni a jövő heti meetingek időpontjait meg kettő dekorációt, de bizonyos szempontból örültem neki, hogy be kellett ugranom a munkahelyemre, hiszen az asztalom fiókja rejti az angol kis szuvenírjeimet, amiket a barátaimnak hoztam, s amiket simán oda tudok adni, ha valakivel hirtelen kéne találkoznom. Ugyebár a mai napi találka is egy ilyen alkalom. Ki is kapok egy mágnest, ceruzát meg a telefonfülkés teatartók egyikét, amibe beleteszem az egyik tasak gyümölcsteát, aminek egyébként isteni illata van. Nem nagy valamik ezek, mégis mindegyik olyan jellegzetes angol cucc és szerintem pont ideális kis ajándék. - Josie tudsz adni egy papírtasit? - kérdezem a titkárnőt kifelé menet, s ő már nyúl is az egyik fiókba, hogy előhalássza a kért tasakot. - Imádlak, jó hétvégét és sok sikert a holnapi randihoz. Tedd oda magad! - kacsintok rá kifelé menet, s amíg leérek a lifttel a földszintre belevarázsolom a kis ajándékokat a tasiba. Metróval megyek taxi helyett, sokszor gyorsabbnak érzem a tömegközlekedést, s így fölöslegesnek is tartok bizonyos esetekben taxiért fizetni, mikor a bérletemmel a tömegközlekedést korlátlanul használhatom. Ahogy belépek az ajtón mosolyogva pillantok körül, hiszen ez a kávézó minden országban kicsit más, de valahogy mégis ugyanaz, nem lehet ezt az érzést tökéletesen jellemezni. Már több európai párjában voltam, így hát már idejét éreztem az itteni meglátogatásának is. Mikor meglátom Laurát vigyorogva megyek oda hozzá és ha felkelne esetleg mikor oda érek, akkor rögtön meg is ölelgetem, ha nem akkor meg ültében ugrok a nyakába. - Úristen, olyan jó látni végre! Azt se tudom hirtelen, hogy mit mondjak, de úgy örülök neked! - örömködök még mindig őt ölelve, hiszen öt év az öt év...
Míg a barátnőmre várok, rajzolgaok és közben a bejáratot figyelem mikor valaki belép. Rémlik még valamikorról, hogy írta facen nekem, hogy kellemeset csalódott bennem, mert pont rám nem számított, hogy eddig tartom vele a kapcsolatott. Azt, hogy a többiek, az igaz barátok miért nem, azt sajna nem tudom. Az elmúlt öt év alatt, minden évben fel ötlöt bennem egy Londoni nyaralás ötlete, s egyuttal őt is meglátogatni, de a tervem sose jutott el a megvalósitásig, köszönhetően anya főnökének. Ha mondhatom ezt, én voltam a bébi sitterük. Néha jó volt, élveztem, máskor viszont szívesebben lettem volna máshol. Eltelt öt év, s most izgatottan várom, hogy mikor érkezik meg. Az ajtó nyílik, s belép Lindsay, erre ajkam széles mosolyra húzódik, leteszek mindent ami a kezemben van, s felállok mikor azt látom, hogy felém jön. Jó látni, hogy nem csak én örülök ennek a viszont látásnak, hanem ő is. Amint a közelembe ér, megölelget amit viszonzok is. Közelében, bele szimatolok a nyakába, amit talán kölnivel fujt be, de lehet a tusfürdő is. - Én viszont tudom, hogy mit mondjak. Üdv itthon, és én is örülök neked. - Mondom széles mosolyal az arcomon, s közben még tart az ölelkezés. - Remélem a kávé után még ráfogsz érni, mert szeretnék neked valamit megmutatni, illetve neked szeretném adni. Az egyik képed ihlette, bevallom gondoltam arra is, hogy postán elküldöm, de ha rá érsz át jöhetsz érte. - Mondom, majd egy-egy puszit adok arca mindkét oldalára.
Kezdőlap
|| szószám || 