Yena & Rachel

Azt hiszem azt azért elmondhatom az eddigi életemre, hogy nem kellett különösebben hozzászoknom ahhoz, hogy hazudjak másoknak, vagy eltitkoljak bizonyos dolgokat. Nyilvánvalóan voltak azok az alkalmak, amikor kicsit össze kellett szorítanom a fogaim és mosolyogva azt mondani, hogy jól vagyok, még ha teljesen nem is volt igaz... Ettől függetlenül akik igazán ismertek engem és akiket a barátaimnak tekintettem, mindig tudták, ha valami nem stimmelt. Legalábbis én ebben a hitben voltam. Mostanában azonban kezdett egyre egyértelműbbé válni számomra, hogy ez soha nem volt így. Hogy rengeteg olyan dolog van, amit teljesen másképp értelmeztem, mint ahogyan valójában volt. Kezdve azzal, hogy mennyire bízhatok meg a szüleimben, hogy mit jelentek Nathan Han, vagy épp Felix Han számára, egészen odáig, hogy az életem, ami eddig egy mások számára megfelelő mederben folyt, most a tetejére állt, mert olyan embert választottam, akiben soha nem kellett volna megbíznom. Soha nem tudnám Jordant hibáztatni azért, mert nem vagyunk már együtt. Nem volt könnyű megbarátkoznom annak a gondolatával, hogy mi már nem alkotunk egy párt, de egy ponton túl kellett lépnem azon, hogy mi történt velünk. Így csak azt tudtam neki kívánni, hogy akármilyen élete is lesz nélkülem, legyen boldog és érezze úgy, hogy jó döntést hozott, amikor szakítottunk.
Szerintem senki nem úgy vág bele egy kapcsolatba egy intelligensnek és sikeresnek tűnő emberrel, hogy a fennmaradó időben a piros zászlókat keresse. Én sem tettem így Travisszel, amit most már hiába bántam. Elvégre megtörtént, amitől a leginkább féltem - és most nem arra gondolok, hogy úgy bánt velem, ahogyan nem éreztem jogosnak. Inkább arra, hogy az akaratom ellenére sikerült jelenetet rendeznünk a nyilvánosság előtt, aminek olyan hamar ment híre, mintha éppenséggel tűzvészről lett volna szó. Azóta Felix elérhetetlen számomra, holott úgy érzem beszélnem kellene vele, hogy meg tudjam érteni a helyzetet és hogy megmagyarázzam, hogy nem akarok Travis felesége lenni.
Beláttam, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, és tisztában voltam azzal is, hogy nem csupán Felix meg én tudjuk megbeszélni ezt. Legalább annyira számíthatok Yena tanácsaira - még ha előre tudom, hogy fájni is fognak azok -, és véleményére, amire egyébként is szükségem volt. Nem nevezném őt kívülállónak, szimplán csak nem Felixről vagy rólam van szó, akik teljesen másképp foghatják fel ezt a szituációt, mint Ye Na maga. Megnyugvást éreztem, amikor sikerült összehoznunk egy időpontot és szinte sietve lépkedtem a parkoló felé, ahol rögtön a barátnőm autóját kerestem a pillantásommal. Nem sokat hezitáltam, mielőtt beszálltam volna mellé.
- Szi... Oh. - Elgondolkodva pillantottam a felém nyújtott kezére, és a cigire, amiről az ajánlata szólt. Ami azt illeti, nem voltam a függője és a bulikban sem én voltam a legnagyobb parti dohányos, de az elmúlt néhány nap - vagy már mondhatom, hogy hét? - megtette a hatását. - Ami azt illeti igen, rám férne. - Kihúztam egy szálat a dobozból, aztán vetettem pár pillantást a váltó környékére, a gyújtó után kutatva. - Van egy gyújtód is? - Azért még a körülményekhez képest is szívből ki tudtam volna nevetni, ha épp nem lett volna a válasza.
- Benne vagyok, nekem igazából teljesen mindegy hová megyünk. A társaság a lényeg. - Mosolyt erőltettem az arcomra, miközben felé fordítottam a fejemet. Tudta, hogy semmi nincs rendben, mert őt sem kerülte el az a pletykaáradat, amit Felix-el indítottunk el. Ettől függetlenül értékeltem, hogy nem ezzel támadott le rögtön. - Mi olyan különleges a cukrászdában? - Érdekelt, hogy a sütemények, vagy épp valami teljesen más fogta-e meg Yena érdeklődését a helyben. Ha kérkedni akartam volna azzal, hogy mennyire ismerem a lányt, gyakorlatilag azt mondtam volna, hogy az utóbbi. Rám már inkább az édességek lettek volna hatással.
- Jó, csak ne üss el senkit, akit esetleg el szeretnél, ha véletlen megjelenik. - Cinkos pillantást vetettem rá. Nem állítom, hogy véleményem szerint Braylen Yang ne érdemelte volna meg, hogy átmenjen rajta egy úthenger, de azt hiszem ennél visszafogottabbra neveltek engem.
- Igen, ami azt illeti. - Ez persze így nem volt teljes mértékben igaz. De annyi dolog járt a fejemben, hogy ha most nekikezdtem volna, azt sem tudtam volna mi legyen az első. - Elmaradt egy zh-m, és az irodába sem kell mennem a héten, mert inkább betegszabadságot vettem ki. Nincs most hangulatom a mindenféle követségek kísérgetéséhez. - Ami azt illeti, jelenleg Nathanre is haragudtam és nem akartam újra őt nyúzni asztalfoglalásért. Már azzal is nagy hibát követtem el, hogy a főnökeimet valaha odavittem, most állandóan vissza akarnak menni.
- Mesélj te. Veled mi a helyzet? Miért hagytátok ki az elmúlt két eseményt? - Lehetett akár nagyon komoly oka is, amiről nem lehet csak úgy üzenetben vagy telefonon nyilatkozni. Az biztos, hogy a kihagyott alkalmak legalább annyi találgatást szültek, ami eltartotta az emberek még fél évig a pletyka adagjukkal. Az egyetlen kellemetlen dolog ebben csak az volt, hogy nem mi csajok pletykáltunk a többiekkel együtt, hanem épp én voltam jó néhány szóbeszéd középpontja - és nem jó értelemben.

Rachellel egy ideje próbálunk összehozni egy találkozót, de mind az egyetemi tanulmányaink, mind egyéb elfoglaltságok miatt ez nem volt egyszerű az elmúlt időszakban. Már korábban írta, hogy beszélnünk kellene, ugyanakkor nem telefontéma az, ami történt és az sem biztos, hogy öt percet kellene szánni rá. Valamikor említettem neki, hogy mondjuk nálam aludhatna, de ezt a lehetőséget visszautasította. Kevés olyan ember van az életemben, akik tényleg igazán fontos szerepet töltenek be. Pont emiatt egyáltalán nem esett nehezemre megneszelni azt, hogy valami gáz van.
Magam sem tudom, hogy anya és apa minek a jogán döntöttek úgy, hogy kettő ominózus eseményt is ki kell hagynom, hiszen minden lehetőséget megragadtak arra, hogy a céget és minket promózzanak. Ezek az események általában úgy néznek ki, hogy Yebi eszéről, az én szépségemről és udvarias viselkedésemről – ja persze – illetve az elért sikereinkről van szó. Ezek a beszélgetések általában elég unalmasak, az öcsém meg sem próbálja őket végighallgatni, inkább elmenekül, én pedig… Úgy is fogalmazhatunk, hogy elfoglalom magam.
Mindenesetre nem annak a hiánya fájt nekem annyira, hogy mondjuk le kellett mondanom az ilyen hülyeségekről. Sokkal inkább arról volt szó, hogy nálunk a pletykák nagyon is tudnak terjedni. Mindenki vágyik arra, hogy ezek a hülye események füstbe menjenek, legalábbis ami a mi korosztályunkat illeti. Nem szeretünk eljárni az ilyen szarokra, mivel még a pia sem elég indok arra, hogy hasonlókon vegyünk részt. Van annyi pénzünk, hogy ha inni akarunk, akkor az ne jelentsen problémát. Sokkal inkább zavaró az a tény, hogy ezeken az unalmas alkalmakon általában tényleg nem történik semmi.
Pont emiatt, talán pont abban a pillanatban, amikor történt Felix verekedése, én már tudomást is szereztem a dologról. Az egészben az volt a leginkább meglepő, hogy videófelvétel is készült az esetről, holott egyáltalán nem tűnt elrendezettnek… Legalábbis én azt hittem, hogy Travis és Rachel között minden rendben van. Ugyanakkor Rachel elég vakon volt a Han fiúkat illetően mindig, ami talán egy kicsit fárasztónak is hatott olykor, de ha őszinte akartam lenni, akkor túlzottan nem lepett meg az, ami történt. Talán ideje lenne neki is elfogadnia azt, hogy Felix képes lenne érte a tűzbe menni, de biztos kényelmes lehet behunyt szemmel ülni és azt mantrázni, hogy nem ő fogja megváltoztatni. Ezzel kapcsolatban lehetett akár igaza is, de én úgy gondoltam, hogy ha meg sem próbálja, akkor sosem derül ki az, hogy mire képes. Egyébként meg a barátságra fogni ezt az egészet azért lett volna butaság, mert ha eddig nem is, most már tényleg bizonyosságot nyert az, hogy Felixnek vannak érzései felé. Amit én mindig is sejtettem.
Lényeg az, hogy most már tényleg bőven volt miről beszélnünk, éppen ezért is toltam lejjebb a napszemüvegemet az orromon és a visszapillantó tükörben próbáltam meg felfrissíteni az enyhén cseresznyés árnyalatú szájfénnyel az ajkaimat. Mivel ma az egyetemről jöttem, nem voltam túlságosan kiöltözve, a hajamat is csak egy kontyba fogtam össze a tarkómon, ami sokkal inkább volt laza és kusza, mint szabályos. Erre volt időm a reggel, arról nem is beszélve, hogy az órán fejeztem be a sminkelést is, hogy mégse nézzek ki úgy, mint akit a bolondokházából szalajtottak. Mivel már korábban megírtam Rachelnek, hogy hol parkolok, nem fáradtam azzal, hogy komolyabb erőfeszítéseket tegyek, mondjuk kiszálljak az autóból. Sokkal inkább én voltam az, aki őt várta meg, és amint nyílt az autóm ajtaja, csak a kezemet nyújtottam felé, inkább nem néztem rá.
- Szereztem cigit apától, kérsz belőle? – én is elég ritkán dohányoztam, de ebben a helyzetben talán szükség lehet rá – Találtam egy új cukrászdát, ahol még nem voltunk korábban, szerintem megnézhetnénk.
Pontosan tudtam, hogy a lány mennyire édesszájú, és amióta megismertem azt a cuki fiút ott, én is azzá váltam. Részletkérdés, hogy a cukorsokktól valószínűleg el fogok hízni és csúnyán már annyi esélyem sem lesz arra, hogy tetszek neki, mint most lenne, az összetört szívemmel.
- Gyorsan elhajtok, jó? – ha rá akar gyújtani, akkor kénytelen lesz szemetelni – Tudod, valaki szintén ide jár, akinek nem akarom a képét nézni. Minden rendben?
Nyilvánvalóan nem volt, ezzel mind a ketten tisztában voltunk, de pontosan tudtam, hogy Rachel nem az a fajta személy, aki könnyen megnyílik és beszél a gondjairól, tehát meg akartam adni neki a lehetőséget, hogy ezúttal kitérhessen a válaszadás elől ahelyett, hogy rögtön belecsapnánk a lecsóba. Egyszerűbb elmondania dolgokat úgy, ha nem én erőszakolom ki azt.

öltözék ✿ tudom, hogy nem akarod hallani, dle akkor is úgy van!   ✿ 701 ✿