Sweet mistake

Óvatosan nyitom ki a szemem, a feje zúg, szédülök és ami mindennél rosszabb, fogalmam sincs, hogy mi a fene történt. Legutolsó emlékem, hogy számtalan tequila elfogyasztása után az egyik asztal tetején táncolok. És ennyi. Óvatosan fordítom oldalra a fejem, hunyorogva próbálom szemügyre venni a férfit, aki jóízűen alszik mellettem. Nem vall rám az efféle kalnandozás. Hosszú percek telnek el, amíg hunyorogva sikerül beazonosítanom az illetőt illetve még további másodpercek amíg fáradt agyam összerakja a kirakós darabjait. Mozdulatlanul fekszem az idegen férfi mellett, miközben agytekervényeim lassan életre kelnek és a homályból próbálják összerakni a képet. Nem vall rám a mérséketlen alkohol fogyasztás, az egyéjszakás kalandok meg pláne, nem tudom reálisan megmagyarázni, hogy mi a fene játszódott le a fejemben.
Kissé szédelegve mászok ki az ágyból, magam köré csavarva a takarót. Fölösleges rejtegetni magam, hiszen valószínűleg mindent látott néhány órával ezelőtt, de így jobban érzem magam. Lábujjhegyen próbálom megközelíteni az egyik padlón heverő ruhakupacot. A lehető legcsendesebben próbálok elhaladni az ágy mellett, de tekintetemmel azért szemügyre veszem az immár meztelen farpofákat. Kellemes látvány ezt beismerem, mindig is kifinomult volt az ízlésem.
A megcélzott kupac ruha tetején megtalálom a melltartómat. Örömmel, szorítom magamhoz a lenge anyagot, miközben felfedező útra indulok. Nem vagyok abban biztos, hogy csak az én női ruháim hevernek szanaszét. A kicsi étkezőasztal mellett megtalálom a nadrágom és a pólóm, kicsit odébb az egyik pár cipőm. Minden egyes darabot szinte kincsként szorítok magamhoz. Megfordulok tengelyem körül, hogy a még hiányzó darabokat megtaláljam és lelépjek innen, de szinte földbe gyökerezik a lábam ahogy az ágy felé nézek. Az előbb mélyen szundikáló férfi csendesen bámul rám. Összerezzenek ijedtemben.
- ÖÖÖ....Jó reggelt?! pislogok hatalmasat. - Nem láttad a bugyimat? elég kellemetlen helyzet elismerem. Nem tudom hogyan kellene jól kezelni a helyzetet. Miközben farkas szemet nézünk azért alaposan szemügyre veszem arcvonásait. Haonlóan kellemes látvány mint a feneke.
- Natalie.... mutatkozom be bizonytalanul, nem tudom, hogy ő személy szerint mire emlékszik a tegnap éjszakából, nekem néhány jelenet villan csak be az agyamba.

“Did you really just say, she didn't mean anything?”

Bár csak a pénz miatt jöttem, L.A. így első benyomásra elég izgalmasnak, kalandosnak tűnik. Akár így is fogalmazhatnék, ha a tegnap estémet veszem alapul.
A múlt éjjel nem én zártam a bárt végre. Így volt alkalmam kicsit közelebbről, bennsőségesebben megismernünk egymást a feketével. Már legalább húsz perce ébren vagyok, és bámulom hason fekve az ágy mellett lógó kezem. Húsz perce igyekszem lelket lehelni magamba és visszaemlékezni a történtekre. Ahogy fáradt, égő szemeimet körbevezetem a szobán, egy sanda félmosoly fut át szám egyik sarkából a másikba. A földön széthányt párnák, az ágyról félig lelógó, a huzatból kicsúszott paplanok. A legárulkodóbbak azonban mégis a szanaszét heverő ruhadarabok.
A királykék színű, csipkés tanga láttán újfent csak elvigyorodom, majd lomhán a hátamra gördülök, magammal húzva az üresen árválkodó paplanhuzatot, eltakarva vele alfelemet, mintha legalábbis még bármiféle titkolni valóm akadna előle. Hogy is hívják? Bemutatkoztunk egyáltalán, vagy csak haza taxiztunk és átlépve a küszöböt, megfeledkezve arról, hogy udvariasan valami frissítővel kínáljam, orvul egymásnak estünk?!
-Őőő... Jó reggelt! - Csendül rögtön az övét követve a szokásos reggeli, rekedt baritonom. Hangom koránt sem olyan bizonytalan, mint az övé. Még egy fáradt vigyort is magamra erőltetek, biztos ami biztos, hátha nem ijeszti el túlságosan a másnapos ábrázatom. Pont így érezhetik magukat a lányok az első együtt töltött éjszaka után, amikor csak az elkelnődött smink árulkodik arról, hogy tegnap még baromi dögösek voltak.
-Véletlenül szemeztem vele legalább tíz percet ébredés után. Itt van az éjjeliszekrényen, a lámpabúrán. - Fejemmel biccentek csupán a szóbanforgó tárgy felé, mindvégig őt bámulva. Már-már zavarbaejtően. Natalie. Pont valami hasonló nevet képzeltem el hozzá. Látom magam előtt ahogy éjszaka dögös ruhákban járja a klubbokat, mindenkit az ujja köré csavar, ám arra precízen ügyel, hogy kiléte titok maradjon. Nappal szende, szorgalmas diáklány. Talán egyetemista. ROHADTUL remélem, hogy egyetemista! Céltudatosan tör előre, hogy elérje céljait.
-Payne. Scott Payne. - Kontrázok rá, majd nyúlok a csipkés alsóneműért, s mutatóujjamra akasztva nyújtom felé, immáron ülve, hátamat a hideg, kemény ágykeretnek vetve. Amennyiben visszakobozza az őt megillető ruhadarabot, sanda félmosollyal rákacsintok.
-Mielőtt mész, megengeded hogy főzzek egy kávét és összedobjak valami gyors reggelit? Hacsak nem sietsz?! - Most én voltam bizonytalan, de hogy lássa, nem csak a szám jár, igazi úriember vagyok, már húzom is fel valahonnan a ruha rengetegből előkotort bokszeralsómat, majd összekaparom neki innen-onnan a saját ruháit is.
-Ha keresnéd őket... - Nyújtom át neki a halom ruhát, megigézve nézve a szemeit.
-Bár nekem nélkülük jobban tetszel. - Szinte csak suttogok. Átkozottul őszinte vagyok. Ez az én bajom.

Sweet mistake

Hangtalanul surranok végig a szobán, talpam némán érinti a koszos padlót. Legalábbis én szentül meg vagyok győződve abban, hogy észrevétlen vagyok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem volt részem még kalandokban, de alapjáraton ez nem az én stílusom. Jobban szeretem a tartós kapcsolatokat, de a szakításom és apám hirtelen halála után most csak szórakozásra vágyom. Ezt pedig meg is kaptam tegnap este és éjszaka, még ha nem is pontosan emlékszem mindenre az alkohol mámorában töltött időszakról. A meztelenségem, a szétszórt ruhák, az asztalról lesöpört dolgok mindenképp arról tesznek tanúbizonyságot, hogy nem csak aludtunk egymás mellett, mint két részeg szamár. Ha kitisztul a fejem talán minden eszembe fog jutni.
Nem mondanám magam szende szűznek, zavarba is elég nehéz hozni, de azért eléggé megakad bennem a levegő, amikor megfordulva az engem bámuló férfit pillantom meg. Nagyon szerettem volna megúszni a beszélgetést, jó lett volna kisurranni, de ahogy ezt a mellékelt ábra is mutatja nem sikerült kivitelzni. Szorosabban fogom össze magam előtt a paplant, mintha lhetséges lenne ennél is jobban magamhoz szorítani. Nem mellesleg meg minden bizonnyal nincs olyan testrészem amit nem vizsgált meg közelebbről.
Tekintetemmel követem a mozdulatait amíg pillantásom megakad az említett fehérneműn a lámpabúrán. Érzem, ahogy elvörösödök. Érdekes, én nem szoktam zavarban lenni. Tekintete nem engedi az enyémet, rabul ejti, én pedig nem tudok nem elveszni a sötét szempárban. Kellemes. Közelebb araszolok hozzá, hogy megkaparintsam a kék ruhadarabot.
- Köszii csippentem le ujjárol a tangát. Nem is tudom, hogy lehete még ennél is zavarba ejtőbb ez a reggel. Scott. Ízlelgetem magamban a nevét. Igazából illik is hozzá, kellemesen csengő név a feltűnően kellemes vonások mellé. Amikor rám mosolyog megértem a tegnap esti Nataliet, ilyen csáberőnek eléggé nehezen lehet ellenállni. Főleg ha whiskey is van a társaságunkban.
- Reggelizni nem szoktam, de egy kávéért ölni tudnék. vallom be őszintén. Mostnábana  fekete nedű kering az ereimben a vérem helyett. Nehéz az egyetemisták élete. Átveszem a felém nyújtott anyagokat.
Az ébredést követő kellemetlen percek kezdenek eltűnni, bár még nem vagyok teljesen önmagam, azért az a kellemetlen szorongás kezd alábbhagyni. Ez minden bizonnyal a tekintetének kösöznhető. A pajkosság mellett van benne valami nyugalmat sugárzó érzés is és ez segít abban, hogy én is kissé fellélegezzek. Mégsem fog felfalni reggelire. Elmosolyodom, állom a tekintetét.
- Mondták már, hogy jól áll a paplan kuncogok fel - Ha nem bánod, azért a kávé mellé felöltözöm, még a végén leépgeted a reggelivel a lakást, ha másra figyelsz. mosolygok rá kacéran, majd hátat fordítok neki, hogy felöltözhessek. A paplan végig csúszik a testemen, hangatlanul ér földet. Gyors mozdulatokkal húzom fel magamra a kék fehérneműmet, majd belebújok a fekete mini ruhámba.
- Scott!? Segitenél a cipzárral? pillantok rá a vállam fölött és türelmesen megvárom a segítséget. - Mondd csak, te mennyire emlékszel a történtekre? az már rémlik, hogy Scott a bárban dolgozik ahová a csajokkal mentem iszogatni. Arra is emlékszem, hogy a franc tudja hányadik kör után kezdtünk el beszélgetni. Emlékszem a fülledt táncra is amit egy csók követett, de innentől mintha fejbe vágtak volna csak egy-egy apró emlék foszlány ugrik be. Leginkább érzések vagy pillanatok.

“Did you really just say, she didn't mean anything?”

Azért szerencsére nem teljesen filmszakadásos az este. Ha elég erősen koncentrálok, itt-ott be-beugranak részletek. Leginkább meztelen testrészekről.
Csak a szokásos klisé. Egy csapat újgazdagnak tűnő, anyuci és apuci pénzén dőzsölő csajkoszorú berobbant a bárba. Iszogattak, fennhangon, részegen vihorásztak, flörtöltek minden húgyagyúval, akikkel meghívatták magukat pár kör piára, de Natalienak akkorra már megvolt az aznap esti áldozata. Én meg hősiesen elé vetettem magam. Szívesen! Eleinte csak ő ivott, aztán dugiban, a pult alatt már én is becsatlakoztam hozzá néhány körre. Mire eljött a zárás, és már alig lézengett a klubban valaki, mind a ketten voltunk annyira részegek, hogy nem gondolkoztunk azon mi helyes, és mi nem. Emlékszem, hogy kifizettem a taxit, a semmin vihorászva feltámogattuk egymást a lakásomba, és kábé rögtön letepert. Megmosolyogtat a tegnap esti énjére egy cseppet sem hajazó szégyenlős, félénk viselkedése, amivel a ruháit keresi. Látszólag zavarban van. Létezik, hogy valakit annyira kimozdít a komfort zónájából néhány pohár pia, ahogy az tegnap vele is történt? Jó, hát nekem végülis mindegy. Részegen, őrült dominaként és szégyenlős kislányként is ugyanolyan dögös.
Kishíján elnevetem magam. A piros pozsgás arcán, a szemeiből tükröződő gyermeki ártatlanságon. Tényleg mintha ég és föld lenne!
Azért figyelmesen, még egyszer, talán utoljára végig pásztázom meztelen testét mialatt hátat fordítva nekem ledobja a paplant és öltözködni kezd. Még a szám szélét is meg kell nyalnom, mindeközben bitang önuralomra van szükségem ahhoz, hogy a gatyámban éledező reakciót lecsillapítsam.
-Szó sem lehet róla, hogy üres gyomorral indulj el! Valaminek fel kell szívnia azt a whiskey mennyiséget amit este megittál. Félő, hogy a kávé önmagában nem lesz rá képes. - Nevetem el magam, majd ismét csend következik, engedek némi teret buja gondolataimnak, kecses vonalait pásztázva közben. Már most képes lennék újra lerángatni róla ezt a ruhát.
-Hogyne. - Válaszolom, ezzel visszarángatva magam a valóságba, máris segítőkészen a háta mögött teremve. Mielőtt a cipzár után nyúlnék, a múlt éjszaka tiszteletére azért ujjbegyemmel cirógatóan végig simítok gerince mentén.
-Bocs, túl nagy az ujjam a cipzárakhoz. Lehúzásban jobb vagyok. - Szinte csak suttogok, hangom lágyan simogatja nyakát, kulcscsontját.
Amint teljesítem a küldetésem, finoman megigazítom a cipzár menti vékony anyagot, itt-ott ahol igényli, elsimítom, hogy ne legyen annyira gyűrött.
-Hát... az az egy rémlik amikor letepertél a nappaliban a kanapén. - Immár szembe fordulva vele, várom, hogy mégis mi lesz a reakciója, s amennyiben a szokásos pironkodás, úgy jóízűen felnevetek. Legszívesebben magamhoz húznám.
-Mit szólsz hozzá, ha kiderítjük a szaftos részleteket egy jó erős kávé, és zöldséges omlett mellett? Állítólag jól főzök. - Bár nem tudom mi olyan nagy kunszt egy omletten, de van aki még a zacskós levest is elcseszi.
-Csak utánad. - Nyitom ki előtte illedelmesen az ajtót. Naná hogy csak utána! Addig is van még lehetőségem bűntudat nélkül stírölni. A hálóból kilépve máris egy kicsi, konyha-nappaliban találhatja magát.
-Foglalj helyet. - Húzom ki neki a kétszemélyre tervezett bárpultnál lévő egyik széket, és már mozdulok is a kávéfőzőhöz, majd a hűtőhöz a tojásokért.
-Egyébként tősgyökeres Los angelesi vagy? A tegnap estét leszámítva még nem igazán láttalak a környéken. - Na persze. Mintha LA annyira kicsi lenne, hogy bármelyik sarkon összefuthattunk volna korábban.

Sweet mistake

Egyetlen oka van annak, hogy úgy érzem magam, mint egy szűz lány, aki a legapróbb dologtól is képes zavarba jönni, nincs tapasztalatom ilyen jellegű kapcsolatokban. Mindig is úgy gondoltam – így is neveltek-, hogy többet érek annál, minthogy ágyba ágyba ugorjak. Két hosszútávú kapcsolatom volt eddig, és ezekből az utóbbiről azt hittem, hogy örökké fog majd tartan, de ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, tévedtem. Nincs tehát rutinom abban, hogy hogyan kellene viselkednem, mit kellene mondanom vagy tennem. Tegnap este egyszerűen cask sodródtam az árral. Eléggé magam alatt voltam, a whiskey sem segített normálisan gondolkodni, és most itt vagyok, teljesen tapasztalatlanul és szintén sodródom az árral.
A lehető leggyorsabban próbálok újra életet lehelni saját magamba, még kómásnak érzem magam az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, zúg a fejem, ölni tudnék egy kávéért. Hátat fordítok az ismerős idegennek, hogy a lehető leggyorsabban felöltözzek. Azért valljuk be, lehetne rosszabb is. Scott igencsak jóképű, kellemes megjelenésű, nem modortalan és humorérzéke is van. Azt hiszem, hogy a közvetlensége segít abban, hogy feloldódjon bennem, az idegen szituáció miatti feszültség.  
- Nem bánom, egy rántottát elfogadok, de csakis a kávé után. fogadom el az ajánlatot. Nem vitatkozom vele, valószínűleg igaza van abban, hogy szüksége van a szervezetemnek egy kis tápanyagra. Még haza is kell jutnom valahogy, az mindenképp segítség less, hogyha kevésbé szédülök közben.
Megborzongok amikor amikor ujjaival gyengéden megérinti a bőröm, bőröm azonnal reakcióba lép amint megérzem meleg leheletét a nyakamon. Nyelek egy hatalmasat, halványan kezdem sejteni, hogy milyen csáberővel rendelkezik.
- Köszi szinte csak suttogom, rekedtes hanggal szavaimat. Amikor érzem, hogy eltávolodik tőlem megfordulok. Hallva szavait lesütöm a tekinetetem, de szám szegletében mosoly bújkál.
- Ez jellemző rám! Általában megszerzem amit szeretnék ez nagy igazság velem kapcsolatban. Mindig is törtető és akaratos voltam, pontos célokkal, amihez mindent megteszek és engem nem abból a fából faragtak, hogy az első akadálynál feladjam. Céltudatos vagyok.
- Ezek szerint nem ellenkeztél. Sem a kanapén, sem az ágyban… és még ki tudja hol, mindenre nem is emlékszem. - Jól hangzik. A kávé része kifejezetten
Tűsarkúmat a kezemben viszem magammal miközben a fülledt, szexszagú nappaliból kilépek a kicsi, de meglehetősen takaros konyhába. Kíváncsian körbepillantok mielőtt elfoglalom a nekem kihúzott széket. A fekete cipőket a szék lába mellé állítom. Keresztbe fonom egymáson lábaimat miközben a körülöttem sürgölődő férfit követi tekintetem. Sajnálom, hogy felöltözött, szívesen gyönyörködnék még azokban a formás farpofákban amiket az ágyban láttam.
- Nem. New York-i vagyok. Csak az egyetem miatt vagyok most itt. na meg a haldokló apám miatt, de ezt inkább kihagyom a sztoriból. Azóta, hogy én először betettem a lába ebbe a városba ő már úgyis a föld alatt pihen, hátrahagyva nekem mocskos titkait. Felkönyökölök a pultra.
- Tegnap este sem láttál volna, de a lányok rábeszéltek egy bulira. Egyszer van lehetőség lány búcsút tartani a barátnődnek, szóval nem mondhattam nemet. Na és te? Mi a történeted? nyilván nem önéletrajzot kérek tőle, cask néhány infót amit szívesen megoszt az alkalmi partnereivel.
- Segíthetek valamit? iszonyat béna vagyok a konyhában, konkrétan még a zöldség összeaprítása is legalább fél órás művelet, de ha ez neki nem akadály, én nagyon szívesen segítek. [/i] Tekintetem ide-oda cikázik rajta, mindenhol alaposan végigjáratom a pillantásom.
- Úgy tűnik, hogy megjelöltelek. mutatok a saját nyakamon valahol az állam környékére, pontosan ugyanott, ahol az ő bőrén kékes véraláfutás díszeleg. - Egész jól sikerült. mosolygok rá pimasz tekintettel. Ezek szerint tényleg nem unatkoztunk az éjszaka.

“Did you really just say, she didn't mean anything?”

Igen csak sunyi, féloldalas vigyorral sandítok rá oldalra, mialatt magára kapkodja az éjszaka közepén szétdobált textíliát. Korábbi, szégyenlős viselkedésének ellentmondó felszólalása hallatán -miszerint nem ellenkeztem, mikor éjszaka letepert-, csettintek egyet a nyelvemmel, elismerően nevetve fel.
-Köztudott, hogy nem vagyok semmi rossznak az elrontója. - Lazán megvonom a vállam, s kihasználva az alkalmat, egészen addig figyelem árgus szemekkel teltkarcsú idomait, amíg alkalmam  nyílik rá. Mondhatjuk, hogy némi csalódottság fog el mikor aztán elkészül. Nyilván azonnal hanyatt-homlok menekülőre fogná, úgyhogy gyorsan bedobom a friss kávét, mint egyfajta mentőövet. Nem, nem én vagyok a következő Ted Bundy, semmiféle perverz gondolataim nincsenek vele kapcsolatban. Azt hiszem inkább csak vágyom rá, hogy jobban megismerjem. Los Angeles igen csak pezsgő nagyváros, valahogy mégis egyedül érzem magam benne. Jó lenne valakivel eltölteni legalább egy reggelit. A klub teljesen más. Bár emberek közt vagyok, a kommunikációm velük többnyire kimerül annyiban, hogy ők rendelnek valami piát, én meg egy "egs" kíséretében eléjük tolom. Nem venném zokon, ha minden este betévedne egy Natalie amikor dolgozom...
Izgatottságomat próbálom minél jobban palástolni, amikor elfogadja a reggeli meghívásomat.
A konyha valamennyivel világosabb, mint az állandóan besötétített hálószoba. Azt hiszem mondhatjuk, hogy otthonosabb is. A nappali-konyha-étkező hármasával ellentétben a szoba komor, és igen csak rendetlen. Lerí róla, hogy szinte csak aludni járok oda. Kivéve amikor némi extra is becsúszik, mint a múlt éjszaka. Bár ez a ritkább. Mióta Los Angelesben vagyok, Natalie volt az első nő aki felmerészkedett ebbe a bérelt egérlyukba.
Pillanatok alatt nekilátok a reggelinek, s ahogy azt el is várom, a kávé szinte percek múlva már folyik is a kiöntőbe, élénkítő illata belengi az egész teret. Ritka, hogy lefőzök egymagam részére egy egész adagot, de mikor vendégem van, ráadásul különleges vendégem, általában kivételt teszek. Ilyenkor nekem is jobban esik a főzött fekete, mint az autómatákból, vagy épp a bárból vett energiaitalok, esetleg az ihatatlan, automatás kávék. Ameddig az omlett serceg a serpenyőben, két bögre után kezdek kutatni. Még mindig szoknom kell a helyet.
-Hogy iszod a kávét? - Teszem fel a kérdést, majd kívánsága szerint ízesítem neki.
Miközben elé tolom a pulton a bögrét, képtelen vagyok levenni szemem az arcáról. Bogárszerű szemeiről, formás arcéléről, álláról, na és persze finoman telt ajkairól... Valamikor ekkor csapja meg orromat az égett szag.
-Faszom... - Nőies kirohanásommal egy időben lehúzom a főzőlapról a serpenyőt, és már nem tudom eldönteni, hogy a fejem vagy az omlett ég jobban.
-Mmm... ez lesz az enyém, azt hiszem. - Kapargatom ki fintorogva a nem túl bizalomgerjesztő látványt egy tányérra, majd hozzákezdek Natalie adagjához. Bízom benne, hogy az már ehető kategória lesz.
Igyekezve nem elmerülni az elém táruló látványba, inkább belekortyolok a kávémba, s mialatt a gáz körül bénázok, Nataliet hallgatom. Omlett. Vicc. Soha nem csináltam még ezelőtt. Nem is tudom honnan jött az ötlet, hogy feltétlenül ezt kell csinálnom reggelire. A filmekben mindig jól hangzik...
-New York?! - Hirtelen félbeszakad a következő mozdulatom, őszinte megdöbbenéssel nézek fel rá. Talán még egy kicsit hátra is hőköltem.
-Én is New yorki vagyok. Váó, micsoda véletlen! - Jóízűen elmosolyodom. Ahogy hallgatom beszámolóját a tegnapi leánybúcsúról, mosolyom csak még szélesebbé válik.
-Nem tudom melyik barátnőd volt az úgynevezett áldozat, bár van egy tippem, szerintem az lehetett, aki úgy a buli közepén összehányta magát. De ettől eltekintve, add át üdvözletem. Hálás vagyok neki! - Célzok itt most arra, ha nem adja fejét a házasságra, nincs leánybúcsú, és most nem ismerném Nataliet. Jókedvűen rákacsintok, majd az elé kirakott tányérra csúsztatom a kész omlettjét.
-Voilá, Bon Appetit! Vagy hogy mondják... - A végére azért elbizonytalanodom, s bár a kaja kinézete nem állja meg a helyét egy Michelin csillagos étterem étlapján, az illata nem is olyan rossz. Az én omlettemétől biztosan jobb!
-Az én történetem nem valami derűs. - Elmosolyodom, bár ez a mosoly koránt sem olyan jókedvű, mint az elődjei.
-Azért vagyok itt, mert kaptam egy egész jó állásajánlatot. Otthon, mint kezdő munkakereső, sehol nem ajánlottak annyit, mint itt. Az öcsém középsúlyos autista, állami gondozásban van. Kell hogy legyen egy fix keresetem, munkahelyem hogy kihozhassam őt onnan. - Kedvtelenül turkálom a kishíján szénné égett tojást a tányéromon. Már majdnem elnyelnek a zavaros múltam emlékei, mikor Natalie felhívja a figyelmemet az államon díszelgő lilás elszíneződésre. Csak akkor válik egy kissé érzékenyé, amikor a tükörképeként az említett területhez nyúlok.
-Nem bánom. Legalább végre elhiszik a többiek, hogy nővel távoztam tegnap éjjel. - Somolyogva rámosolygok.
-Ha gondolod, a másik oldalra is csinálhatsz egyet. - Kacsintok rá, megforgatva szám előtt a villát amire egy kevésbé égett falat van szúrva.
-Mit mondtál? Milyen egyetemre jársz? Mit is tanulsz? - Kanyarodok vissza hozzá, a pult alatt közben lábfejemmel végig simítom egyik bokáját. Na nem olyan perverz, tolakodó módon, mint a filmekben. Inkább csak olyan visszafogottan, hízelgően. Hogy érezze, nem akarom máris leteperni, de azért a tegnap éjszaka emlékei -már ami megmaradt belőle-, még mindig frissen élnek bennem.