A jogász.
Mindig is a tökéletes Patterson család még tökéletesebb gyermeke voltam, akinek már a születésekor előre megírták az egész életét. Ugyanúgy nőttem fel, mint a szüleim; ugyanazzal a társasággal barátkoztam, mint a rokonság színe-java, sőt, még ugyanazokba az iskolákba is jártam, amikbe az unokatestvéreim.
Jellemileg is visszaköszönt bennem a család. Már ideje korán megtanították nekem a szüleim, hogy szó szerint mindent el kell, hogy érjek az életben és ahhoz, hogy ez meg is valósulhasson, kitartónak és elrettenthetetlennek kell lennem, viszont a méltóságot mindenféleképpen meg kell, hogy őrizzem, történjen bármi.
Gyermekként mindig ezen feltételek mellett éltem meg minden napomat, egyetlen egy panasza sem lehetett rám sem a rokonságnak, sem pedig más embereknek. Tartottam magam ahhoz, hogy egy szavamon, sem pedig cselekedetemen ne tudjon senki fogást találni és elég szépen és kiegyensúlyozottan ellavíroztam az élet minden területén.

Nemcsak a személyiségem, hanem a kinézetem is hasonlított azon emberekére, akiket minden egyes nap magam körül láttam. Örököltem az édesanyám szintén tökéletes genetikáját, azonbelül is karakteres arcvonásait és formás alakját, viszont minden egyes alkalommal, ha a tükörbe nézek, az édesapám szempárja tekint vissza rám.
Néha úgy is érzem, mintha konkrétan szemmel is tartana, figyelne és minden lépésemre tekintettel lenne. Talán pontosan így van, hiszen az egyetlen gyermeke vagyok, viszont néha már kezdem azt érezni, hogy ez a kiemelt figyelem egyre súlyosabb nehezékként helyezkedik el a vállaimon...

A pincérnő.
Viszont volt a személyiségemnek egy része, ami csak akkor tudott kiteljesedni, amikor megpróbáltam mindent, ami a családommal kapcsolatos, magam mögött hagyni.

A tökéletesnek tűnő életemen az évek elteltével egyre nagyobb repedések kezdtek el keletkezni, ahogy szépen-lassan, de ráébredtem, hogy a rokonság minden látszólagos igyekezete ellenére sem olyan család, mint amilyenre valójában szükségem lenne.
Mondjuk, nemcsak a magánélet, de a foglalkozás terén is egyre nagyobb kivetnivalót hagyott maga után a városban szinte csoda jogásztársaságként emlegetett családi vállalkozás. A Patterson Law Firm ugyanis a látszat ellenére nemcsak azokon az embereken segített, akiknek tényleg szüksége volt rá és nem is mindig a legmegfelelőbb, legális eszközökkel tette ezt.
Amikor elvégeztem az egyetemet és elkezdtem a cégnél dolgozni, a pár év alatt felhalmozódó kétes ügyletek akkor kezdtek el igazán soknak bizonyulni a számomra, amikor már nemcsak verbális fenyegetésekkel, hanem testi fenyítésekkel ért el a jogászcsapat végkimenetelt egy-két ügy által. A tetőpont pedig igencsak hamar elérkezett számomra...

Éppen ezért tartok ott, ahol éppen.
Magam mögött hagyva a látszólag tökéletes életet és vele együtt a családot, egy olyan Leilani vált belőlem, aki talán mindig is bennem élt, de egészen a változásig soha sem engedtem neki teret, hogy előlépjen és megmutassa magát. A másik énjét, aki már sokkal inkább egy átlagos nő gazdag rokoni kötelékek és sikeres háttér nélkül és aki mostmár egyedül, csak magára hagyatkozva igyekszik megállni a lábán mindenféle felesleges mellékcselekmény nélkül.

- Leilani, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Oldalról óvatosan felpislogtam apára, aki egyetlen jelentőségteljes pillantással meg is válaszolta számomra a feltett kérdést.
- Jogász, természetesen. Szeretnék én is a családi vállalatnál dolgozni, továbbvinni a gondosan felépített Patterson hírnevet és hozzájárulni a sikerhez, amit nap mint nap elér az egész csapat - felelem gondolkodás nélkül megformálva a szavakat, amiket már annyiszor mondtam el az érdeklődő embereknek, amikor a jövőről kérdeztek. Apa valóban hatásosan betanította a kis monológot, amit a korban hozzám illő unokatestvéri részről is olyan sokszor hallottam családi ebédek alkalmával.
- Hát, Harold, a kislánynak már most olyan határozott elképzelése van, amit más felnőtt is megirigyelhetne. Büszke lehetsz rá!
- Az is vagyok - ismeri el olyan kaján mosollyal az arcán, amit másodperceken belül én is magamra öltök.

- Amikor a tanítvány túlnövi a mesterét.
- Ugyan - legyintek nevetve, holott kicsit zavarban is vagyok a hirtelen támadt figyelemtől. Az egész család előttem áll éppen, apa az udvaron felállított pódiumon határozott büszkeséggel pillant le rám, anya a másik oldalamon belém karolva boldogan mosolyog, én pedig nem tudom, hogy most hogyan is kellene reagálnom. Mi mást mondhatnék, amit a család elvár tőlem? Végül másodpercek alatt felkészítem magam arra, hogy újfent magamra öltsem a tökéletes álarccal együtt járó, a legkevésbé sem idegesnek ható mosolyt, mielőtt az előttem elterülő rokonságra ejteném a tekintetemet. - Ahhoz, hogy egyáltalán idáig eljussak és teljes értékű jogász váljon belőlem, mint ahogyan ti is azokká váltatok évekkel ezelőtt, - kezdem el a vendégsereget is belevonni a köszöntőbe - a feltétlen és korlátlan támogatás is kellett, amit a család minden egyes tagjának megköszönhetek itt és most. Nélkületek nem sikerült volna, - éppen csak egy fél másodpercnyi pillantás apa arcára - de az már egyszer biztos, hogy az elengedhetetlen kitartóságot is tőletek örököltem és amit egy Patterson egyszer a fejébe vesz, azt minden körülmény mellett véghez is viszi.
- Pontosan, Lanie - apró bólintás apától, nekem pedig egy kisebb kő esik le a vállaimról, hogy a beszéd is megfelelően sikerült, - akárcsak az oklevél, aminek az átvétele az egyetemi évek maximalista munkájának eredményét váltotta ki számomra kora délután - végezetül pedig megemelem a félig töltött pezsgőspoharat a kezemben, mint azt mindenki más is teszi a kertben. - Akkor igyunk a Patterson Law Firm új tagjára!

- De én azt hittem...
- Leilani, csak engedd el - pillant rám Dylan sokatmondóan, az asztalnál lévő tagok pedig szintén hasonló tekintettel merednek rám.
- Hogy? Már miért engedném el? Egyszerűen nem hiszem el az egészet - sem az elmúlt napokat, heteket, sem pedig azt, ami ma reggel fogadott a tárgyalóteremben. - Az az ember konkrétan eltűnt, te meg azt mondod, hogy engedjem el? Még mindig nem teljesen értem, hogy pontosan mi is történt tegnap, ami arra sarkallta a védelem fő tanúját, hogy egyszerűen csak köddé váljon, de az, hogy rajtam kívül senki sem furcsállja a dolgot, még zavartabbá tesz.
- Igen. A lényeg, hogy az ügyfél megnyerte a pert. Hogy pontosan miért és hogyan, az egyáltalán nem számít.
Még levegőt venni is elfelejtek egy másodpercre, csak szótlanul pislogok egyik családtagról a másikra, egészen addig, amíg apa be nem lép az ajtón.
- Szóval, az új kliens...

- Szerintem Leilani nincs teljesen tisztában azzal, hogy hogyan is kellene végeznie a munkát, Harold.
- Dehogynem! Hidd el, tudja ő, hogy mi miért történik, talán, sőt biztos vagyok benne, hogy azt is sejti, hogy hogyan, de eleinte amúgy is jobb neki, ha egy óráig-ideig jótékony tudatlanságban marad, amilyen kis érzékeny lelke.
- Aha, csak nehogy az az érzékeny lélek egyszer majd gondoljon egyet és úgy döntsön, hogy megosztja a kétségét mással is.
- Ugyan, ez soha sem fog előfordulni. A család...
- Szent, tudom. Mindig az volt és az is marad, de...
- Nincs de. Egészen addig, amíg nincs teljesen tisztában azzal, hogy pontosan hogyan is nyerjük meg a legnehezebb ügyeket szépen sorban, nem is nagyon tud mit mesélni senkinek sem.
- Hát...
- Miért, szerinted ki hinne egyáltalán neki, ha hirtelen, bizonyíték nélkül arra vetemedne, hogy megossza a rendőrséggel azt az elképzelését, hogy a cég intézte úgy, hogy Mr. Larson leugorjon a hídról?

- Hol van, Lanie?
- Fogalmam sincs. Viszont... a lakásból is eltűntek a dolgai.
- Csodálatos! Ha ezt Harold bácsi megtudja...

- Szóval a jogásziroda helyett pincérkedni szeretne?
- Nos, igen - köszörülöm meg a torkomat, mert tisztában vagyok vele, hogy milyen lehetetlenül hangzik is ez a válasz a kérdés tekintetében. Ugyan ki hagyna ott egy jól fizető állást egy kevésbé nagy lehetőséget biztosító munkáért cserébe, pláne, ha egy saját, családi vállalatról van szó? - Az egyetem alatt gyűjtöttem pár év szakmai gyakorlatot - mintha már akkor sejtettem volna, hogy egy nap majd szükség lesz rá, ha az élet úgy hozza - és biztos vagyok benne, hogy pár hónap kihagyás után is a lehető leggyorsabban belerázódok majd a dologba.
- Rendben van, Ms Patterson. Mit szólna egy próbanaphoz?
Apró, ámde annál lelkesebb bólintás, hogy látszódjon rajtam, hogy mennyire akarom ezt az állást.
- Akkor nézzünk is egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindig is érdekelt a válasz arra a kérdésre, hogy vajon mi a helyesebb, ha megvalósítunk olyan dolgokat, amelyek másokat tesznek boldoggá és egyben büszkévé is, vagy ha a saját elveinket és utunkat követve olyanba vetjük bele magunkat, ami talán nem tetszik mindig másoknak - mondjuk a szüleinknek -, mi mégis boldogak vagyunk tőle? Aztán amikor felteszem magamnak ezt a kérdést, részemről mindig arra jutok, hogy sokkal fontosabb a saját személyes boldogságom mindenki más véleményétől. Nem kell száz százalékban önzőnek lennünk és soha nem gondolni másokra, de nem hagyhatjuk hogy csak azért befolyásoljanak nagyon fontos döntésekben, mert vérkötelék van közöttünk. A történeted alapján bizony Te magad is azt az utat választottad, amit a szívedben igazán helyesnek ítéltél. Lehet, hogy ez több hullámvölggyel és nehézséggel jár majd együtt, de bízom benne, hogy amikor évek, vagy csak hónapok után visszanézel majd, azt fogod gondolni, hogy megérte radikális döntést hozni.
Mert az a lány, aki minden szempontból tökéletesnek akart tűnni, mialatt egy olyan világot támogató családban várták el a munkáját, ahol korántsem tökéletes minden... Nos, fogalmazzunk úgy, hogy fárasztó lett volna megjátszanod magadat, hogy olyan környezetbe illeszkedj be, amely mélyen legbelül nem a Te világod volt. Az egyetlen kérdés - na jó, igazából jó pár akar még - viszont az, hogy mit szólt a másik oldal, a szüleid, a családod ahhoz, hogy nyom nélkül eltűntél előlük? Vajon idővel ők is arra a következtetésre jutnak, hogy jól tetted, amit tettél, vagy túl sokat tudsz ahhoz, hogy futni hagyjanak?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!