----> Meg van az a pillanat, amikor ülsz a metrón, és valaki már órák óta matat a táskájában? Míg te már a különböző tónusú hangokból, le tudod venni, hogy mi van az illető táskájában. Nos, ez a nő Emmy. Néha azért persze zavartan körbe pislog, hogy egyáltalán ki figyeli, és egy pillanatra abbahagyja, ha túl sok szem szegeződik rá. Persze bizonyos idő eltelte után, újra vadul keresgélni kezd, míg nem már a táska alján matatva keresi azt a nyamvadt kulcsot. Egyszerűbb lenne a dolga, ha használná, azt az alkalmazást, amit Sean mutatott neki, legalábbis ami az ordibáló kulcstartóhoz tartozott. De nem volt az az Isten, hogy még ennél is jobban felhívja magára a figyelmet..

----> Hajnali egy óra. Emmy kedvenc időintervalluma, amikor is a konyhában ülve, böngészheti át az Ikeaás kívánság listáját, és mérheti fel a lakást, hogy hova tegye az újabb vázát, vagy éppen szobainast, amiből lassan már több van, mint  kabátból. Persze, ez mellé nem maradhat el, hogy valamivel a száját is lefoglalja..amiből néha a macskának is csurran-cseppen valami, de csak azért, hogy megtartsa a titkot.

----> "Nem létezik lehetetlen." Hangzik el talán túl sokszor is Emily szájából. De nem csak úgy, hogy ne lenne semmi tétje. Találkozott már éppen elégszer, olyan helyzetekkel, amikkel nem tudott megbirkózni, vagy éppen képtelen volt megugrani. A háborúban megélt pillanatok, megtanította, arra, hogy van az a perc, amikor a lehetetlen elengedésre késztet. Megtanulta a saját, hogy pontosan hol, és miként húzódnak, persze ez nem azt jelenti, hogy tiszteli is őket.

----> "– Az én házam, az én teám." Iszonyú savanyúan issza a teát, így nem igazán ajánlatos tőle kérni, egy melengető italt kérni, ha bejössz a téli hidegből.

---->"Elnézést, Mr. Cruse, de nem is adtam semmit a szájába… még." A munkája során, sokszor kell olyan mondatokat használni, amik nem biztos, hogy egy férfi gondolataiban, teljesen jól jönnek ki. Emmy teljesmértékben a  munkájára figyel, így semmi hátsószándék nem rejlik, az ehhez hasónló mondatok mögött.

---->  A bohóc. A félelmei egészen sokrétűek, de ami számára, túlságosan is valóságos, és valóban rémisztőnek találja őket, azok a bohócok. Egyszer megpróbálta lekűzdeni a félelmét, de csakis Sean jelenlétében volt hajlandó, megnézni egy cirkuszi elődadást, amit hetekkel később sikerült kihevernie.

----> Csakis kizárólag, úgy tud elaludni, ha rámászik az ő Cicapuszedlijére. Néha ugyan mutat hajlandóságot arra, hogy ne Sean-t használja párnának, de azt már egészen nehezen viseli, ha a macskával kell osztoznia a férfin.

----> "A nők finom igényű, szeszélyes teremtések, láthatatlan határokkal, néha irreális elvárásokkal." Mentegetőzik bármikor, ezzel az egy mondattal, amikor már Seannal folytatott vitájukban, a férfi áll nyerésre.

----> A nő. Sokat gondolkodott régen, és mostanában  is egyre többet, hogy mit is jelent ez a szó számára. Amikor honaponta egyszer, megérzi ennek fájdalmait, képes lenne lekaparni a falat..az Endometriózisa nem könnyíti meg az életét. Bár számára ez lenne a legkevesebb, ha a diagnózis mellé nem járna az áldatlanság állapota is.

---->"– Ettél már pizzát és sört egy JEEP  Grand Cherokee  csomagtartójában egy kopár mező közepén?" A mondat, ami meg változtatta az életét. És amitől még ma is csak úgy kuncogásba kezd, ha visszagondol rá. Sean Howard a legkreatívabb ember, akit ismer..és akit a világon a legjobban szeret.

Sean mellkasán számolgatta az apró kis petyekett, amik minden újabb kör leírásnál egyre élesebben rajzolódott ki a bőrén. Ajkai játékos mosolyra húzódnak, ahogy az egyik ujjbegyével alig-alig érint, már szinte csak a levegővel játszadozik a férfi érzékeny bőre felett. Végül Sean arca felé fordítja a tekintetét, amiről a nyugodtság leolvasható, míg a homlokán a ráncok fodrozódnak, végül egy morgással fejezi ki nem tetszését. Ujjait szépen végig vezeti a férfi mellkasától, egészen az álláig, ahol  csak óvatosan megcirógatja az állát. Fel kellett volna ébresztenie, igazából mindkettőjüknek ideje lett volna felkelni, de mindig is nehezen kelt ki az ágyból, ha a férfi mellette volt. Miután visszatért a háborúból, úgy érezte minden időt annak kel szentelnie, hogy Seannal lehessen, biztosítani akarta arról, hogy most már nem csak egy hang  a vonal másik végéről, amit néha napján, hirtelen robajok  között hallgat. Tudta jól, hogy nem volt biztos pont a férfi számára, ilyen körülmények között. Pedig erre lett volna a legnagyobb szüksége. Egyrésze, már megbánta, hogy akkor úgy döntött elmegy, hogy végig csinálja. Mára-már maga sem tudta, hogy valóban a jó oldalon állt, vagy sem.  Minden bizonyossága elhalványult, ahogy egyre több embert próbált feltámasztani a lehetetlenből. Az élet folyamatosan azzal szembesítette, hogy talán már nem maradt sok ideje, ez pedig annál inkább megrémisztette, ha Seanra gondolt. Minden ilyen alkalommal, rémálmok gyötörték, ezeknek a lidérces álmoknak a színskálája pedig végtelen volt. Emlékezett, még most is érzésre, mikor a sátorban próbálta magát a lehető legkisebbre összehúzni, hátha úgy jobban meg tudja magát védeni azoktól a foszlányoktól, amik a fejében megannyiszor lejátszódtak. Amik folyamatosan követték, akár a saját árnyka. Néha még most sem volt képes ezeken túltenni magát. Gyakran ébredt arra, hogy alig kap levegőt, és hogy nagyon nehezen tud kiszakadni az elméjében teremtett helyzetből. A saját maga által felállított csapdákba eset bele, amiből csak Sean  volt kirántani.
Észre sem vette, ahogy az ujjai megremegnek, ahogy végig simít a férfi arcán, attól félve, hogy most is csak egy álom az egész. Rettegve, hogy ha kinyitja a szemét, nem mellette lesz. Muszáj volt, valahogy megbizonyosodnia, hogy nem csak a képzelete játszik vele. Tenyerét finoman a férfi mellkasához illeszti, és könnyedén  fel ül rajta,  belsőcombjai Sean csípőjét súrolják, és halkan felsóhajt ahogy a várakozástól ébredezni kezd az öle. A férfi újra morog egyet, de most egészen másképp az előbb, a kezei ezzel egyidőben mozdulnak, megmarva magának a derekát, de ő ellen áll az irányításnak.
- Em..- még mielőtt a rekedtes hang megállítaná, vagy ellenkezni akarna, az ajkaira tapasztja az övét, szenvedélyesen kutatva utat magának, enyhén megharapva  alsóajkát.  Ahogy a félelem, és Sean iránt érzett érzelmei egymásba kapaszkodtak, menthetetlenül kergették a mozdulatait egyre vadabb szándékok felé.
- Muszáj…- lihegi Sean ajkai közé, muszáj volt éreznie őt. Habár tudta, hogy a legkevésbé sincs Sean ellenére a helyzet, de túl sokszor állította meg, hogy mesélje el..mesélje el amit látott. De nehezére eset bármit mondani ilyenkor, a torkára fagyott szavak addig égették, amíg sírásba nem kezdett. Úgy lüktetett benne a férfi elvesztése, amely csak álomkép volt, hogy a szíve gyakran beleroskadt az érzésbe. Képes lett volna arra is, hogy végleg megálljon. Most is ennek a határán volt, és nem félt soha az érzelmeitől, vagy hogy kimutassa őket..habár csak Sean érdemelte ki ezt. De úgy érezte jelenleg ezzel is, csak időt pazarolna, ami kettőjükké kell, hogy legyen. Ujjai ahogy Sean mellkasára tapadnak, követni kezdi, a férfi szívének gyorsult tempóját. Ajkai pedig harcot vívnak, hogy a figyelme másfelé terelődjön, erre most aztán tényleg nem volt idejük. Hajlandó volt, a reggeli kávéját is feláldozni, azért, hogy mindent érezhessen, és szó szerint nagyon is együtt kezdjék a napot.

*****

A munkájából kifolyólag sok mindent, megtanult már kezelni, vagy kíméletesen átadni információkat. Bár a legrosszabbra, nem létezett, finomított verzió. A halál mindig végleges, és visszafordíthatatlan volt, amivel az emberek többsége nem tudott mit kezdeni, gyakran még ő sem. Talán ezért állt tanácstalanul, az akvárium felett, hol az üres vizet bámulva, hol pedig a macskára, aki a tett helyszínén úgy ücsörgött, mint aki még büszke is magára.
- Mondtam, hogy nem megyünk a közelébe!- suttog a macskának, aki úgy pillogott vissza, mintha ő lenne az ostoba. Habár lehet volt benne valami. Túl lassú volt, és mire feleszmélt, Ottóból a halból már csak az uszonya végét látta utoljára. Sean rábízta, ezt a nyamvadt halat, ő meg… megetette a macskával, ha nagyon kisarkítva nézte. léggé úgy tűnt, hogy csak embereket volt képes életben tartani. Meg egy macskát, aki inkább az önállóságnak köszönheti az életét, meg annak, hogy enne ad neki. De most kiszolgálta magát. Morcosan meredt a macskára, habár kár lett volna a felelőséget terelni, egy olyan ösztönlényre, aki úgy cselekszik, ahogy a szükségletei kívánják.
- Sean..- megy inkább elébe a dolgoknak, és indul meg a konyhafelé..felelőségteljes   felnőtt nő volt, csak képes volt neki elmondani, ha nem látta volna maga előtt, a férfi pillantását. Azokban a lehetetlenül vonzó kékszemekbe, olyan mértékű érzelmek tudtak költözni, amitől a szíve gyakran meghasadt, vagy éppen az keltette életre. Szándékában állt elmondani, tényleg, de ahogy odaért, és a férfit nézte mintha még most is tudott volna több év után felfedezni benne valamit, amire ráfügghet és imádhatta, már-már beteges módon.Figyelte, ahogy a félig lengén  tartó farmerbe dugta a kezét. Megbabonázottan követte az egységes bőrfelületet , egészen addig a pontig ahol a csípőcsontja férfiasan kecsesen hívogatta az ajkait. Úgy állhatott ott, mint aki letaglózott, és amikor észrevette Sean féloldalas mosolyát, a tettenérés piros árnyalattal színezi be az arcát.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A jellemed alapján jó pár kérdés merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy mi formált téged azzá a nővé, aki nehezen meri csak lebontani a maga köré vont falakat és megélni a jót. Ha egy rosszul alakult pillanat határozza meg az életünket, akkor annak megismerése után már semmi sem lesz ugyanolyan. Kevésbé hiszünk, kötődünk vagy bízunk. Elfogadjuk, hogy a jó létezik, de az utolsó pillanatokig sem bízunk benne annyira, hogy hihetővé váljon ennek létezése. Számodra történt jó változás, akit úgy gondolom nehezen sikerült beengedned a magad kis biztonságos erődjébe. Aztán az idő enyhített ezen, hogy aztán kegyetlen módon visszalökjön minden elejére. Elveszteni az egyetlen biztos pontot az életedbe borzalmas lehetett, főleg akkor, hogyha az eltűnése inkább megválaszolatlan kérdések halmaza, mintsem tények, amelyek idővel talán elfogadhatóvá válnának. Így olyan, mintha egy kimerítő gondolatokból álló örvénybe kerültél volna, ezt pedig szépen is sikerült érzékeltetned.
Bárhogyan is alakul a továbbiakban, remélem több válaszra is lelsz majd, hogy lekerülj általa arról a középútról, ahol minden egyszerűen csak megrekedt és sehova nem vezet. A férjed megkeresése egy nehéz utazás lesz, de bízom benne, hogy a végén sikerrel jársz majd. Várom hogyan alakul tovább a sztorid.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!