Dejavu a tetőfokán az, amikor leülünk Wendy-vel a Madison Gardenben az egészen jó szögben elhelyezkedő helyünkre. Ledobom magamat a székben és kifújom testemből a diplomamunkámmal és az öcsémmel kapcsolatos feszültséget. Hiába kötöttünk békét Peterrel, tudom, hogy sosem fogja támogatni azt, hogy felakarom keresni az apánkat, ezt pedig megértem. Ettől még cudar érzés. Wendyre pillantok, és amikor összenézünk, szemeiben meglátom az ezernyi aggodalmas kérdést. - Semmi gond, túl vagyok Lio-n – erőltetek mosolyt az arcomra. Ez így is van, de ettől még nem mondom, hogy kellemes újra itt lenni. Áldom az eget, amiért még az előtt áthelyezték egy másik csapathoz, hogy valami komolyabb kialakult volna köztünk. Nagyon sóhajtok, és mosolyom őszintébbé válik, amikor megfogom a térdét. - Most a sulira és a családomra kell koncentrálnom. Bár komolyan gondolom, ettől függetlenül valami motoszkál bennem. A zene betölti a csarnokot, és egy pillanatra elfintorodom. A játékoson berobbannak a pályára, és nagy erőből elkezdik lövöldözni a bedobott korongokat a kapuba. Minden alkalommal, amikor eltalálják a plexit előttünk, megugrok a székemben. Aztán meglátom az ismerős energiát, amelyet volt szerencsém megtapasztalni közvetlen azután, hogy Lio elment, én pedig a sport bárban folytottam alkoholba a bánatomat. Dylan, amint megtalált magukhoz invitált, de az, hogy pontosan kikkel voltam körülvéve, az a feledés homályába veszett. Maya jött el értem végül, még azelőtt, hogy valami hülyeséget csinálok. Például megadom magam Lio ex csapattársának, aki elképesztő gyorsasággal suhan el előttünk. Sötét haja annyira lenőtt azóta, hogy utoljára láttam, hogy a sisakja elól kikandikálnak a hullámos fürtök. Csessze meg, miért kell ennyire vonzónak lennie? Nem etikus az exem csapattársa után nyáladzanom. Megrázom a fejemet, és minden erőmmel Wendyre koncentrálok. Rohadtul tudja, mi zajlik le bennem. - És veled mi újság? – kérdezem kissé magasabb hangon, mint szerettem volna.
Úgy tűnik Peter és köztem minden javulni látszik és sikerült rendezünk minden hülyeséget,amit én generáltam bele a kapcsolatunkba. Hale-el azóta nem beszéltem, amióta az üzenetváltásból kellett megtudnia,hogy amíg Peter és én éppen pár perce tartottunk csak mosolyszünetet én már leittam magam és rohantam Caesar karjaiba, vagyis inkább ágyába. Nem vagyok rá büszke, elég kemény hetek jöttek utána, nagyon sok hét telt el. Nem tudtam, hogy van e értelme keresnem Hale-t, mert biztosan sejtettem, hogy ha a testvére és köztem kell választania, nem rám fog esni a választás.Nem akartam szétszedni a köteléket,ami csak az övék volt, bekavarni főleg nem. Meg nem tudtam, hogyan tudnám megmagyarázni Hale-nak azt amire még magam sem tudom a választ. Miért tettem? Már nem foghatom rá a múltamra, mert már unalmas, fel kell nőnöm és kiszállni ebből a mókuskerékből, amibe magamat lököm újra és újra. Azonban mégis jött egy meghívás, hetekkel a legutóbbi beszélgetésünk után, Hale és a hoki mániája az ami újra összehoz majd minket. Bár mi nem vesztünk össze valahogy egyértelmű volt, hogy valahogy meg kell tartanom a távolságot, ameddig nem nyit ő maga. Megtette, aminek én nagyon örültem, így keveredtünk ismét egy meccsre, ami élete egyik legjobb élménye lehetett volna hetekkel ezelőtt, amikor Lio az életébe toppant, de miért is lenne ennyire fekete és fehét minden, amikor a srác egyik pillanatról a másikra szerződött át és hagyta itt a barátnőmet. Haragudtam rá, hogy ezt megtette vele, magába bolondította, etette, hogy milyen jók együtt,majd egyszer csak elment, itt hagyva maga alatt a barátnőmet, akinek még én sem voltam ott, hogy mellette legyek mert, a saját nyomorommal kellet megbírkóznom. Most itt ülünk, a lelátón, ahol megint jeges hangulat uralkodik, de nem köztünk, mert mi olyanok vagyunk, mint régen. Lehet már beszélt Peterrel azóta és tudja, hogy rendeztük a dolgot, vagyis folyamatban van az egész. Ránézek Hale-re az arcomra kiül, minden érzelem, ha nem így lenne, ő akkor is tudná mi jár a fejemben, és máris válaszol a gondolataimra. a szavait nehezen tudom elhinni, de csak bólintok és mosolygok. - Nem kell róla beszélnünk, bár a helyzet eléggé ismerős. - nevetek fel a pálya felé intve a kezemmel. Tényleg nem szükséges arról beszélni mi volt, mert most szeretnék túllendülni a múltam szarságai és neki is ezt kell tennie, ez a ma meccs pont jó alkalom arra, hogy megtegye, itt kell túllendülnie a nehézségeken, és talán összeszed valami másik félistent, mert abból bőven kijut a mezőnyben. - Mondjuk minden oké. - felelem kicsit bizonytalanul, mert kijelenteni nem merem, hogy tényleg minden ezerszázalékos. - Mesterképzésen gondolkozok, Peter azt mondta támogat, viszont nem tudom, hogyan kellene neki kezdenem két munka mellett, de otthagyni egyiket sem akarom. - sütöm le a szemem hirtelen, amikor eszembe jut, hogy erről lehet nem most kellene beszélni, mármint a Emperorban végzett munkáról és az ehhez a témához elengedhetetlen, így inkább terelem a témát. - Mi rendben vagyunk? - kérdezem kicsit félve, számítva, hogy a válasza igen lesz, mert amióta csak találkoztunk ma, olyan, mintha az elmúlt hetek, ami köztünk történtek nem is léteznének, pedig de és szerintem szükségünk lenne megbeszélni, múlt felejtés ide vagy oda, ez most rólunk szól, csak kettőnkről.
Kezdőlap
● 
