175 centiméter magas, kifejezetten törékeny lány, akire jó indulattal is csak azt lehet mondani, hogy ötven kiló vasággyal. Gyakran öltözködik fiúsan, olyan is előfordul, hogy a fiú testvérei pulóverei közül kap egyet magára, míg cipők terén gyakran vannak rajta lapos talpú darabok. Egyrészt sok lány ismerőséhez képest magasnak gondolja magát, ami miatt kellemetlenül is érzi magát, másrészt jobban szeret kényelmes darabokat viselni, mintsem hogy feszengjen mások előtt. Nem csak hogy ruhák tekintetében impulzus vásárló, a hajával is elég mostohán bánik - legutóbb teljesen levágatta azt és kékre festette egy szakítás miatt. Ha tanácsot adhatna másoknak, akkor azt mondaná, hogy nem éri meg csak azért hülyeséget kérni a fodrásztól, mert valaki egyszer azt mondta, hogy az jó gyógyír lesz a szívfájdalomra.

- Priya igazi energiabomba, aki kifejezetten élvezi, ha a társaság lelke lehet. Emellett szereti megszervezni is azokat az eseményeket, összeröffenéseket, ahol együtt lehet a barátaival.
- Törődő a barátaival, a családtagjaival és a kollégáival is, akikre talán néha túlságosan is odafigyel, habár sosem erőlteti rá másra a szeretetét és törődését, cserébe ő sem várja el, hogy mindenki egyformán szeresse.
- Mégis kellemetlenül érinti és újra meg újra összetöri az ő szívét olyan alakok miatt, akik minden jóindulattal is csak kihasználják őt. Nem tanul ezekből a döntésekből, ezért újra meg újra elköveti ugyanazt a hibát.
- Imád csapatban dolgozni és remekül is kommunikál. Sosem fogja vissza magát, ha ki szeretne fejezni valamit és furcsa érzéke van hozzá, hogy ne legyen bántó amit mond, még ha adott esetben kritikát is fogalmaz meg.
- Kissé naiv, ezért könnyen elhisz másoknak dolgokat. Ha be akarják húzni a csőbe, vagy óvodás módszerekkel próbálják őt megijeszteni, az az esetek 95%-ában működik.
- Nem tanult tovább, nincs affinitása ahhoz, hogy akadémikus legyen belőle, de rendelkezik egyfajta élni akarással és józan paraszti ésszel, ami segíti őt a túlélésben.
- Sosem voltak túl nagy álmai, mindig inkább apránként, lépésről lépésre szeretett haladni és szeret a mai napig is. Ha valami nem sikerül neki elsőre, nem adja fel, helyette kitartóan törekszik arra, hogy tovább tudjon lépni és más módon valósuljon meg az, amit végső soron kigondolt.
- Ha valami sorozatosan nem sikerül neki, frusztrálttá válik és úgy gondolja, hogy minden az ő hibája, nincsen tehetsége semmihez és fel kellene adnia, akármit is csinál éppen.
- Romantikus típus, és könnyen beleszeret abba, akivel kapcsolatba kerül - mondhatni túlságosan könnyedén is, ami miatt később általában nehezen engedi el a számára fontos embereket.
- Állandóan keresi azokat a dolgokat, amelyekkel feldobhatja az életét, amelyeket érdekesnek tart, ami szórakoztató, vagy vicces lehet.

Tetszett a hátsókert hangulata, ahol a moziban dolgozó kollégákkal tömörültünk és a korábban rakott tűz lángjait szemléltük. Minden évben megtartottuk valakinél a hivatalosan csapatépítőnek nevezett, de egyébként mindenféle szakmaiságot nélkülöző programot. Legfőképpen evéssel, még annál is több ivással - természetesen alkohol ivással - és rengeteg nevetéssel töltöttük az időt. Az emberek olykor cserélődtek, de a hangulat állandó volt. A fejem előre billent, ahogyan elkaptam a pillantásomat a kert fölött felfüggesztett lámpasorról, ami új szerzemény volt - legalábbis Ruby azt állította.
- Kinek tölthetek még? - Úgy hangzik el a kérdés, mintha nem lenne egyértelmű, hogy a végén mindenki inni fog, mert rábeszéljük egymást.
- Nekem!
- Én is kérek! - Saját szavaim keverednek a jelenlévőkkel, akik szintén önként jelentkeznek a feladatra. A mellettem ülő srác válasza még nem ütötte meg a fülemet, ezért a karjára csúsztatom a kezemet és megvárom, amíg elmerengő pillantása az enyémbe fúródik. Szép szemei vannak. - Te nem iszol? - Hosszabb ideje vagyok a moziban, mint ő, ezért talán nem etikus, hogy alkohollal kínálom. Viszont nem a munkahelyünkön vagyunk, ez pedig még csak nem is egy hivatalos esemény, amin oda kellene figyelnünk magunkra.
Mindig azért vettem részt az ilyenekben, mert könnyű volt úgy ellazulni, ha ittunk néhány pohárral. Ilyenkor nem kellett azon gondolkoznom, hogy a fizetésem mekkora része megy a lakhatásra, a havi élelmiszerre és hogy mennyire kell izgulnom azon, hogy túléljünk még egy hónapot, vagy hogy a testvéreim találtak-e maguknak munkát. Ha olyan intenzitású szemekbe bámultam, mint a fiúéi is, akkor nem igazán érdekelt más. De lehet, hogy csak azért van, mert egy fokkal többet ittam a kelleténél.
- De, mindjárt csatlakozom.
Mosoly terült el az arcomon, az a kissé bugyuta, de annál őszintébb fajta, ami akkor szokott, amikor az ember alkoholt fogyaszt és minden sokkal jobb színben tűnik fel, amikor pusztán a létezés is élvezetesnek tűnik.
- Játsszunk valamit! Unatkozom! - Egyöntetű igenlés morajlik végig a kis társaságon, aztán a játék is elindul, amikor már mindenkinek van valami a poharában. A játék egyszerű: valaki odasuttog valamit a mellette ülőnek, az pedig válaszol egy névvel. Aki kíváncsi a kérdésre, az iszik. Jó pár perc telik el, mire valaki az én fülemhez hajol.
- Ki tetszik neked a legjobban a jelenlévők közül? - A pillantásom oldalra siklik, a kérdező felé, a szemeimmel pedig pár másodpercen át úgy nézek rá, mintha meg tudnám így gyilkolni, vagy épp visszaforgatni az idő kerekét, hogy ne hangozzon el ez a kérdés. Eléggé vissza kellene azonban mennünk ahhoz, hogy az egész játékot elfelejtsük.
- Gyerünk válaszolj!
- Mondd a nevet, Priya! - Elnevetem magamat a lelkesedésen, egy pillanatra előre billen a fejem, ami élesebb mozdulatnak tűnik, mert ittam. Amikor újra felemelem a fejemet kihagy egyet a szívem, mert a srác, akinek a neve a nyelvem hegyén volt, éppen feláll mellőlem. Az arcába világít a telefonja képernyője, pár pillanaton belül pedig bele is szól a készülékbe.
- Hát vele mi van?
- Biztosan a barátnője...
Hát persze. Nevetségesnek érzem magamat - azért, hogy ennyire elragadtattam magamat, és hogy képes vagyok féltékeny lenni, amikor semmi nincs közöttünk. Ha pedig barátnője van, akkor nem is lesz már.


- Nem volt túl jó napod, igaz? - Megemelem az államat, hogy fel tudjak pillantani a mellettem álló srácra. Alap helyzetben sincs egyszerű dolgom, ha a szemeibe akarok nézni, most azonban én ülők, míg ő egy szekrényt támaszt mellettem. Percek kérdése csupán, hogy mindkettőnknek lejárjon a műszakja és megszabaduljunk a mozis egyenruhánktól, aztán később, amikor otthon leszünk valószínűleg a popcorn illattól is, ami nem csak állandó jelleggel kísértett már, hanem beleitta magát a hajamba is. Még mindig inkább a popcorn illat, mint bármilyen más kellemetlen szag.
- Nem vészes. - Szűkszavúan adja a válaszát, ami csakis az én igazamat biztosítja, mert más esetben könnyedén el tudunk beszélgetni és gyakran mesélünk egymásnak arról, hogy milyen vicces dolog történt velünk, vagy épp ki volt adott napon a legutálatosabb vásárlónk.
- Nem fogod lógatni az orrodat, ha megetetlek? - Kíváncsian pislogtam felé, a szemöldökeim felszaladtak. Igyekeztem úrrá lenni magamon és nem túlságosan beleélni magamat, amíg a válaszát vártam. - Mármint meghívlak enni. Van hozzá kedved? - Valószínűleg csak nekem volt ennyire kellemetlen és csakis azért, mert azzá tettem. Ha továbbra is csak úgy tekintettem volna rá, mint kollégára, akkor nem lett volna problémánk - problémám - abból, hogy együtt dolgozunk. Ő is csak egy volt azon srácok közül, akik kicsit túl kedvesek voltak és kicsit túl jóképűek ahhoz, hogy hidegen lehessen őket kezelni. De az is lehet, hogy a nővéremnek van igaza és túl könnyen beleszeretek mindenkibe, ezért bánt meg mindenki a végén. - Ne kéresd már magad, menjünk! Vége a munkaidőnek. - Az asztalra csaptam a kezeimet és eltoltam magamat onnan a székemmel együtt, hogy aztán talpra álljak.
Az öltöző előtt találkoztunk össze újra, engem pedig jó érzéssel töltött el, hogy nem mondott nekem nemet.
- Hova lenne kedved menni? - Zsebre vágja a kezeit és a szeme sarkából pislant felém, miközben a lépcsőn haladunk lefelé, ki az épületből. Előttem lép a forgóajtó felé, én pedig még akkor is a válaszon töröm a fejem, amikor a friss levegőre érünk.
- Nekem mindegy, válassz inkább... - Te. A mondatot azonban nem tudom befejezni, mert én is megpillantom, amit a srác már előttem. Egy lány áll ott és őt nézi, a pillantásuk olyan sokáig akad egymásba, hogy én kezdem kényelmetlenül érezni magamat.
- Ami azt illeti...
Nem hagyom, hogy végig mondja, rögtön a szavába vágok. - Semmi gond, menj csak. Majd máskor. - Máskor talán lesz esélyem. Máskor talán nem fog úgy megfacsarodni a szívem, mintha jogosan fájna, hogy a mi programunkat ejtette azért a lányért. Irigylem azt a lányt.