'- Amiyah, ezt az oviban rajzoltátok?
- Hát persze, apa. Az te, anya meg én vagyunk.
- Melyik vagy te?
- A citromsárga!
- És én?
- Te a kék vagy, mert te magasabb vagy nálunk. Látod?'

---

Szakemberek szerint minél több színt használ egy gyerek a rajzaiban, annál boldogabb és izgatottabb az életben. A színek segítenek az érzelmek kifejezésében. Egy bizonyos szín túlzott használata jellemezheti a gyerek lelkiállapotát. Általában azok a gyerekek, akik sok kéket és zöldet használnak, boldogok és jól tudnak alkalmazkodni. Az élénk és meleg színek - mint a narancs és a citromsárga - a vidámságot jelentik, míg a sötétek egy segítségre szoruló gyerekre utalhatnak.

---

‣ Hiába rendelkezik jó intuíciókkal, fiatal korában mit sem törődött ezekkel a megérzéseivel, lesöpörte őket az asztalról, ami miatt több olyan dologba is belement amiből később baja származott, vagy amit utólag már nem tett volna meg. A kora előrehaladtával azonban óvatosabb és megfontoltabb lett - még ha nem is száz százalékig felelősségteljes -, jobban hallgat a megérzéseire.
‣ A szülei arra tanították, hogy a boldogulása érdekében keményen kell dolgoznia, így nem veti meg a munkát, különösen nem a kétkezi, fizikai fajtáját. Nem vágyik elérhetetlen, grandiózus dolgokra, egyszerű embernek tartja magát, egyszerű szükségletekkel, amelyekért természetesen, előítéletek és kényszer nélkül cselekszik.
‣ Talán ebből a természetességből fakad, hogy vonzza az embereket, karizmatikus, nem vesztegeti az idejét, ha új emberek megismeréséről van szó. Fontosak számára a barátai, a családja és azok, akik körülveszik - az ő boldogságukért és azért, hogy jól érezzék magukat, mindent megtenne. Empatikus, szívesen hallgat meg és ad tanácsot másoknak, még ha nem is szakértője minden adott szituációnak, amit egyébként be is vall. Viszont épp elég van a háta mögött, hogy ne érezze kéretlennek a szavait. Természeténél fogva extrovertált és jól boldogul társas helyzetekben.
‣ Nem végzett neves iskolákat, nincsen diplomája, inkább a gyakorlati dolgokban van otthon. Ennek ellenére szeret olvasni és tájékozott - de nem szakértője mindennek. Gyors észjárású, a maga környezetében könnyen eligazodik, ismeri és ki is használja a kiskapukat, azzal az érveléssel, hogy mások is megteszik, függetlenül attól, hogy mennyire szorulnak rá, így neki is jár. 'Ha nincs leírva, hogy nem lehet, akkor legális.'
‣ Kreatív és spontán. Könnyedén megalkot egy ütemtervet a fejében és az esetek nagy részében nem okoz nehézséget számára, hogy be is tartsa ezt. Mégis, ha akadályokba, vagy váratlan fordulatokba ütközik, mindig talál megoldást, nem keseredik el, helyette kész a cselekvésre és a megoldásra törekszik.
‣ Hűséges partner és lelkiismeretes szülő. Hiába nem működött a kapcsolata a lánya anyjával, mindenképpen részese akart lenni az immár hat és fél éves Amiyah életének. A megállapodásuk szerint a kislány két hetet az egyik szülővel, kettőt pedig a másikkal tölt(ött - egészen addig amíg Amiyah édesanyja egy Loznak címzett levélben nem közölte a hírt, hogy ő nem érzi magát elég felelősségteljesnek és késznek a gyereknevelésre, ezért lemond a jogairól.)

'- Apa?
- Hm?
- Megnézed a rajzomat?
- Persze, hozd csak ide. ... Te Mia, biztos hogy ez kész van? Anya ruháját nem színezted ki.
- Mhmm. Kész van.'

---

Ha egy gyerek tétova vonalakkal rajzol, vagy hiányosak a rajzai, bátorításra lehet szüksége. Érdemes megfigyelni, hogy a hiányos mintázat ismétlődik-e, hogy pontosan mivel azonosítható, így a szülő fontolóra veheti, hogy elbeszélget róla a gyerekével, vagy segítséget kérjen ezzel kapcsolatban.

---

‣ Imád segíteni és hasznosnak lenni, főleg ha biztos lehet benne, hogy értékelik a fáradalmait és a másik félnek szüksége is van a segítségére. Feleslegesen semmibe nem üti bele az orrát, ami nagy előnyére vált a munkája során is, mivel tudja, hogy mikor kell csukva tartani a szemeit, a füleit és a száját is. Olykor felelőtlen csak, de nem teljesen hülye.
‣ Fontos számára a környezete, habár saját bevallása szerint nem a szakértője annak, hogy megfelelően alakítsa azt. Jellemző rá, hogy el kell gondolkodnia, hol rakott le egy-egy dolgot, vagy éppenséggel hogy szanaszét hagyja azokat az eszközöket, amelyeket bútorfelújítás közben használt. Időre-időre azonban nekiáll annak, hogy rendbe tegye a lakását - különösen a lánya miatt, aki kint hagyhatja a Legot, amibe éjszaka Loz belelép, fordított esetben azonban nem szívesen látná a férfi egy szöggel a lábában a kislányt.
‣ Konfliktuskerülő, ezért ügyel arra, hogy adott közösségen belül - így legfőképp a munkahelyén és a csapatában - megteremtse a rendet. Aki nem tud a szabályok szerint 'játszani' a csapatában, annak nincs is helye benne. Sok energiát fektetett abba, hogy a megfelelő körökben alkalmazzák catering céljával és ha nem is a legtisztább körökben mozog, de sem a maga, sem az alkalmazottai esetében nem akar elesni a pénztől, amit ezeken az alkalmakon szereznek.
‣ Mások szerint érzékeny típus, számára viszont az érzékenységével való megbékélés a legnagyobb feladata az életben. Sokszor inkább a terveiért kellene küzdenie, nem pedig mások együttérzésére vágyni, hiszen az emberek vitáznak és kritizálnak, és lehet, hogy fáj vagy rosszul esik, de ez is az élet része.
‣ Egy másik nagy hibája, hogy vágyik rá, hogy az emberektől visszakapja azt, amit ő is tesz értük. De minimum értékeli, ha elismerik őt és az erőfeszítéseit. Jellemzően meg akar arról bizonyosodni, hogy hasznos ember és hasznos mások számára a segítsége, hogy értékelik őt és helyesen cselekszik, amikor segíteni akar.

'- Mi volt ma a feladat rajzórán?
- Le kellett rajzolnunk a családunkat, de állatokként.
- Tényleg?
- Ühüm.
- Te milyen állat lettél?
- Természetesen nyuszi.
- Gondolhattam volna. Na és én?
- Te egy kutyus lettél, olyan, mint Henri. Mosolyogsz is rajta, megmutassam?
- Majd otthon, jó? Anya milyen állat lett?
- Egy farkas.'

---

A gyerek érzelmi állapotára utaló jeleket kaphatunk, ha megnézzük melyik alak hol helyezkedik el a rajzon, ki mellett, vagy milyen formában ábrázolja önmagát. Adott formák, vagy jelképek azonosítása adott emberekkel a gyerek történetértelmezésére utalhat. A kedves, barátságos színek, minták vagy állatok pozitívan értelmezhetők, míg a sötét és ijesztő színek és jelképek az ellenkezőjeként.

---

‣ Henri (teljes nevén Henriette), a szóban forgó kutya egy öt éves, mentett állat, akinek a fajtáját a menhelyen sem tudták pontosan megmondani - staffordshire bull terrier és rottweiler nagy eséllyel van benne -, ettől függetlenül azonban a 'család' megbecsült tagja. Amiyah szerint pedig ezek szerint hasonlít Lozra.
‣ Férfi létére az alap színeken kívül fel tud sorolni néhány egyedibbet is. Ezt a különleges képességet valószínűleg annak hála sikerült elsajátítania, hogy rendszeresen tölt hosszú perceket különböző festékek kiválasztásával, amelyeket a bútorokhoz használ amiket felújít, vagy átalakít. Szereti az élénk színeket, a kedvence például a türkiz.
‣ Száznyolcvan centi magas, kifejezetten sportos és izmos alkat. Öltözködését tekintve mindig is inkább kényelempárti volt és az egyszerűséget preferálja a mintákkal szemben.
‣ Zenei stílusok szempontjából mindenevőnek vallja magát, fiatalabb korában inkább a hip-hop stílus felé húzott, manapság a neo soul, kortárs R&B és alternatív rock számokat hallgat szabadidejében. A kedvenc előadói Frank Ocean és Gallant.
‣ Sok más férfitársához hasonlóan az ő szívét is meg lehet lágyítani azzal, ha valaki főz neki - habár ő maga is jól kiismeri magát a konyhában és szívesen munkálkodik ott. A kedvence a mexikói konyha.

- Ide adnád az alapozós ecsetet? - Hátranyújtom a kezemet, várva hogy a használati tárgy nyele a kezembe simuljon és folytathassam az órákkal ezelőtt megkezdett munkát a komódon, aminek az alapozás és festés után 'vadász zöld' színben kellene pompáznia, potenciálisan valaki másnak a lakásában, miután eladtam. Várok még pár másodpercet, a pillantásom az előttem heverő bútordarabot pásztázza végig, olyan pontot keresve, amelyet kihagyhattam korábban és most még némi odafigyelést igényel az alapozó festékkel. Az ecset azonban csak nem érkezik a kezembe, kénytelen vagyok hátrafordítani a fejemet és megnézni, hogy mi akadályozhatta meg a dolgot.
- Azt ott még ki kellene...
- Nem tudom milyen színű legyen.
- Hmm...
Két különböző kéz matat az asztalon heverő filctollak között, én pedig hálát adok nem csak az égnek, hanem a bolti eladónak is, aki rám sózta azokat a legutóbbi látogatásom alkalmával, amikor Mia születésnapi ajándékát is beszereztem, ami most méterekre tőlünk hever az egyik fotelben, elfeledve.
- Mondjuk lila?
- Hé... - Jókedvűen szólok oda a fiataloknak és el is nevetem magamat, amikor mindketten úgy pillantanak rám, mintha épp a világmegváltó tervük elkészítése közben zavartam volna meg őket. - Kértek enni?
- Van még a mogyoróvajból? - Amiyah arca őszinte kíváncsiságot tükröz, miközben a korábban kiválasztott lila filctoll kupakját harapdálja, várva a válaszomat. Az üresen maradt kezemet most a hajamhoz emelem, amit néhányszor át is fésülök, valószínűleg akaratlanul is festéknyomokat hagyva a sötét tincsek között.
- És almát? - Senki nem foghatja rám, hogy én képviselem a leg-egészségtudatosabb szülőket az államban, viszont igyekszem. Nem azzal, hogy kiérdemeljem azt a címet, hanem hogy Mia lehetőség szerint ne pusztán rendelt kaján, palacsintán és édességeken nőjön fel. Arra nincs befolyásom, hogy az anyja mit ad neki, de amíg a saját lelkiismeretemmel el tudok számolni, nem hiszem hogy probléma lehet. Eszembe jut az anyja és a gondolataim a mogyoróvajas üveg helye, illetve telítettsége helyett rögtön azon kattognak, hogy mikor találkozunk megint Tamival. Máskor mindig ott van az üzeneteimben, tudni akarja hogy Amiyah időben lefeküdt-e, hogy fel van-e készülve a dolgozatokra és hogy nem felejtettem-e el, hogy melyik hétvégén épp melyik kis barátjával van találkozója. Tény, hogy sokkal nehezebb ez a közös szülősködés, mint ahogyan eredetileg gondoltam, de tapasztalat híján tulajdonképpen azt sem tudom mit gondoltam egyáltalán. Mia előtt egyáltalán fogalmam sem volt arról, hogy milyen szülőnek lenni, nem hogy két hetente cserélni a gyereket az anyjával, hogy ne csak ünnepekkor és a születésnapján legyen összezavarodva a két külön ajándék miatt, hanem óvodás kora óta folyamatosan.
Ezúttal több időt töltött nálam a lányunk, lévén Tami arra kért, hogy húzzunk rá pár hetet az én időmre, amíg ő meglátogatja a szüleit Wisconsinban. Mia nem lóghat el csak úgy a suliból, így én is ugyanezt várnám el az exemtől. Amíg a lányunk kisebb volt, könnyebben meg lehetett ezt oldani, mindketten elvittük őt a nagyszüleihez, akik kitörő örömmel fogadták, ha két generáció tett látogatást.
- Jiyan? - A szomszéd fiú felé pillantok, miközben feltolom magamat a földről és föléjük magasodom. A srác pont azért van itt, mert normál esetben ő vigyázna a lányomra, de szabadnapot kértem, amiért most volt alkalmunk megünnepelni a kislányom születésnapját.
- Nem, kösz.
Eljutok ugyan a konyháig, de pusztán a megfelelő műanyag és a szélén virágokkal tarkított - kizárólag Mia hercegnő által használható - tányért sikerül elővennem, amikor kopogást hallok az ajtón. Nem meglepő, hogy a lépcsőház ajtaja nem állítja meg a vendégeket, mivel rendszeresen fuccsol be a zár vagy hagyja valaki nyitva azt, az viszont kétségeket ébreszt bennem, hogy pontosan kit is vártunk még ma. - Hozzád jöttek? - Kíváncsi pillantásom egészen értetlenné válik, amikor a nappalin át az ajtó felé sétálva megkapom a választ a kérdésemre a fiútól.
Az ajtó túloldalán egy totál ismeretlen, öltönyös fickóéval találkozik a tekintetem, aki a kezét nyújtva mutatkozik be, de rögtön azután elfelejtem a nevét, hogy az is elhangzik; egy ügyvédi irodától jött. Az ilyenekből mindig csak a baj van, nekem pedig nem igazán akaródzik elvenni a levelet, amit a táskájából húz elő.
- A kézbesítés megtörtént. - Biccent felém, amikor az ujjaim a levél széléhez érnek és már azt sem tudom megkérdezni tőle, hogy mégis miért is kaptam ezt pontosan, már sarkon fordul és dübög lefelé a lépcsőn. Lendületesen csukom be utána az ajtót, a levelet pedig még azelőtt felbontom, hogy visszaérnék a konyhába. A feltépett papír szélei azt hiszem kevésbé kacifántosak, mint maga a levél és a tartalma.

---

'Tisztelt Carlos Javen Mallari,

Az alábbi levél hivatalos értesítés Amiyah Bonnie Mallari (szül.: 2016. 09. 18., New York City, NY) felügyeleti jogának átruházásával kapcsolatban. Az édesanya, Tamara Caroline Abad (szül.: 1992. 04. 13., Milwaukee, WI) kifejezte szándékát a fent említett Amiyah Bonnie Mallari kizárólagos jogi és fizikai gyámságának átruházásával kapcsolatban az édesapa Carlos Javen Mallari (szül.: 1988. 02. 25., Honolulu, HI) részére. A kizárólagos gyámság feljogosítja Carlos Javen Mallari-t a gyermek által igényelt egészségügyi kezelésekkel, továbbá egyéb engedélyekkel kapcsolatos döntési jog gyakorlására.
Jelen rendelkezés tárgyalását a Kings County (Brooklyn) Family Court (330 Jay Street, Brooklyn 11201) végzi, 2022. 06. 14-én, délelőtt 10:00-tól. A rendelkezés feltételei a gyermek és a szülők igényeinek változásával kiegészíthetők vagy módosíthatók. Amennyiben a módosításokat nem nyújtják be a bíróságon, azok nem végrehajthatóak.

---

- Loz, szerintem jönnöd kéne.
- Minek? - Kíváncsi pillantással méregetem Andy-t, aki sietős léptekkel ér oda hozzánk, az arcáról leolvasható megkönnyebbülésből pedig csak arra tudok következtetni, hogy már keresett bennünket - engem - odabent. A mellettem cigiző kollégák is a mi beszélgetésünkre kezdenek figyelni. Régebben még én is közéjük tartoztam, de amikor Amiyah megszületett, Tami meg én kötöttünk egy egyezséget arról, hogy én leszokom a cigiről, ő meg arról, hogy egész hétvégén a barátnőivel csavarogjon. Én beláttam, hogy mindannyiunk egészségének jobbat teszek, Tami meg... Hát őszintén szólva nem tudom mennyit változott azóta, mert már nem élünk együtt. Ha pedig azt állítanám, hogy ezt azóta is bánom, akkor hazudnék. Volt egy időszak az életünkben, amikor kompatibilisek voltunk, de az már elmúlt és nem kell bolygatni.
- Van egy kis gond az egyik vendéggel. - A kezével a válla fölött mutat hátrafelé, én pedig sóhajtva lököm el magamat a faltól, aminek eddig támaszkodtam.
- Kivel balhézott össze?
- Brian. - Szinkronban sóhajtunk fel, mintha csak mindketten ugyanarra gondolnánk. Brian a csapatunk legfiatalabb és egyben legújabb tagja is, aki
jó abban amit csinál, de nincs még elég tapasztalata azokon a vizeken, ahol mi evezünk. Hiába tartottunk valószínűleg mindannyian legalább egy-egy húsz perces bevezetést neki, sosem lehet tudni éppen kik lesznek a rendezvény vendégei. Én elmondhatom magamról, hogy nagyjából ismerem ezeket az arcokat - a visszatérő kemény magot legalábbis egytől egyig -, és be tudom lőni, hogy hogyan állnak hozzánk, a 'személyzethez'. Egy Brian korú fiatal srác viszont nem tanult még bele eléggé abba, hogy mikor kell befogni a száját, vagy nézni, de nem látni semmit.
Alig érek be az épületbe és a rendezvénynek otthont adó terembe, a pillantásom a zenészünkre esik, aki visszanéz rám. Alig észrevehetően, már-már az általa játszott dallam ütemére billenti oldalra a fejét, diszkréten jelezve hogy merre kell néznem, habár a mögöttem érkező Andy is közelebb hajol hozzám, a keze pedig az én könyökömnél matat, mintha belém akarna kapaszkodni, így magyarázza tovább a történeteket. Mire odaérek a kétségbeesett pillantású és dadogva magyarázó Brianhez, már mindent tudok.
- Elnézést... Uram, segíthetek? - A hangom már-már tenyérbemászóan udvarias, a pillantásom pedig a két ember között cikázik, igyekezvén felmérni, hogy elég lesz-e szavakkal elsimítani a helyzetet, vagy egész konkrétan ki kell-e menekítenem a srácot.
- Maga itt a főnök? Remek. - Úgy pillant rajtam végig, mintha egy lennék a svédasztalon sorakozó gyümölcspiskóták közül. - Rúgja ki ezt a fiút, vagy hagyjon fel az egész cége a szolgáltatással, hacsak nem akarja, hogy feljelentsem.
- Nézze, elmondaná kérem előbb, hogy mi történt? - A kezem Brian vállán landol és finoman meg is szorítom azt, biztatásképp. Másnak talán sértené a büszkeségét a bánásmód és beleállna az idősebb fickó arcába, de nem én. Én megtanultam, hogy a pénz pont az ilyen felfuvalkodott tuskók zsebéből folyik a leginkább és ha eleget simogatja az ember az egóját, még külön könyörög is azért, hogy legközelebb is minket alkalmazzanak a rendezvényeik catering feladataira.
- Telefon volt nála! Esküszöm, hogy levideózott! - A pattogását figyelmen kívül hagyva fordulok a mellettem álló srác felé, ezúttal azonban nem a biztatásom jeléül nyomom meg a vállát, hanem annak reményében, hogy ért a dologból.
- Tényleg ez történt?
- Mi az hogy tényleg? Maga nem hisz nekem?
- Nézze uram... - Visszanyelek egy sóhajt, miközben újra felé fordítom a fejem. A hangomat nem emelem meg, vele ellentétben, mert már így is jóval többen figyelnek a szomszédos asztaloktól, mint amire szükségünk lenne ebben az egész szituációban. - Én csak szeretném meghallgatni mindkét oldal véleményét. Biztos vagyok benne, hogy ha volt is a kollégámnál telefon, nem arra használta, hogy videót készítsen. Igaz? - Bizakodóan nézek a szóban forgó srácra, aki nagyon remélem, hogy olyan választ fog adni, amit mindketten hallani akarunk. Alapszabály, hogy telefont csak akkor veszünk elő, ha szünetelünk, mert ezekben a körökben allergiásak arra, hogy ki mit láthat, hallhat vagy vihet haza ezekről az estékről.
- Akkor lássuk a telefont! - Idegesen int Brian zsebei felé, én pedig bólintva adom magam is beleegyezésemet a dologba. Ha tényleg készült videó és most fogunk mind rábukkanni, az baromi kellemetlen lenne, mert így is nehezen jövök ki az embereimmel. Kevesen vagyunk. Egy hasonlót botlásnak pedig komoly következményei lehetnek a jövőt illetően. Szinte örökkévalóságnak tűnik, amíg a kollégám előhalássza és feloldja a telefont, de annál inkább megéri, amikor végigpörgeti a galériát és a barátnőjén, meg a nagymamája kutyáján kívül csak néhány haverokkal töltött estéről akadnak képei. A hepciáskodó férfi idegesen igazgatja a zakóját, majd vörösödő nyakával együtt távozik és tér vissza az asztalához. Az én kezem újra Brian vállán landol, így terelem a pult felé.
- Fogadok ezek után tudnál inni valami erőset. Ha nem borítod rá a fickóra a pezsgőjét, választhatsz valamit. Meghívlak.