Karin && Priya

- De gondolom olyan helyekre nem szerveznek túrát a magam fajtáknak, ahol tényleg profinak kell lenni. - Így tűnt volna logikusnak, elvégre senki nem azért indul el túrázni, hogy a végén ne érjen haza. Most hogy így jobban belegondolok, igazából abban sem vagyok biztos, hogy azt a fajta hegymászást, amit mondjuk a Himaláján csinálnak lehet-e még sima túrázásnak nevezni. Szerintem inkább már extrémsport kategória. Én személy szerint annak a felelősségét sem vállaltam volna magamtól, hogy több ember épségéért feleljek - és nem csak egy napon át, hanem mondjuk egy egész hétvégén kirándulás alkalmával. De persze ez csak én vagyok.
- Akkor pont olyan ez, mint amikor én túlzásba viszem az edzéseket. - Van egy csomó olyan személyi edző a neten, akik szerint akkor működik valami igazán, ha másnap az ágyból is alig bírunk felkelni az izomláztól. Szerintem viszont tökre demotiváló erővel bír, ha ezzel a kellemetlen érzéssel kell léteznünk akár napokig. Az embernek utána nincs kedve akár csak a lábát is betenni az edzőterembe, pedig a mozgás és a sport nagyon hasznos és egészséges szokás.
- Brr.. Nem hangzik valami hívogatóan. - Lehet mondani, hogy mi a 21. század gyermekei már csak túlságosan hozzá vagyunk szokva a jó életkörülményekhez, ahhoz hogy van a lakásban fűtés és mindig van mit az asztalra tenni, de ha már ezek a dolgok adottak, nem szívesen mondanék le róla. Akármekkora buli a Déli-sarkon sátorozni. - Viszont nálatok otthon elég különleges a tél, nem? Hallottam, hogy ott télen van amikor fel sem jön a nap..? - Hiába voltam viszonylag határozott a szavaimmal az elején, a végére mégis volt némi kérdő éle az egésznek. Lehet, hogy olvastam már ebben a témában de skandináv embert nem kérdeztem még róla, így Karin biztosan pontosabb információkkal tudott szolgálni nekem.
- Á, én nem szeretném elrontani mások szórakozását, amiért béna vagyok. Olyan kellemetlen lenne. - Bizonyos szintig persze mindenki lehet önző, de hogy egy egész csapat profi túrázó haragudjon rám, amiért én nem vagyok olyan kondícióban, mint ők? Na, azt már nem.
- Nos igen, biztosan van, aki másképp kezd gondolkodni emiatt. - Finoman megvontam a vállaimat. Talán azért nem tudtam igazán átérezni ezt, mert én még távol álltam a családalapítástól. Nem arról volt szó, hogy ne szeretnék majd mondjuk később gyereket, de egyelőre túl fiatalnak éreztem magamat hozzá. Sok olyan eldöntetlen kérdés volt még az életemben, amit előbb rendeznem kell, hogy azután tudjak gondolni a távoli jövőben. Ráadásul azt sem éreztem, hogy jelenleg képes lennék gondoskodni egy gyerekről. Az ikertesóm miatt meg amúgy is nagyobb eséllyel lennének ikreim, mint másoknak, ami még egy tényező volt, ami miatt óvatos akartam lenni. Van olyan kollégám, akinek már van gyereke és egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak. Ezt megszorozva kettővel pedig egyelőre kész rémálom. Egyelőre a kutyáim voltak az én kis kedvenceim, akik néha annyira el voltak kényeztetve, hogy akár gyerekek is lehettek volna.
- Igen, tényleg az. - Mosolyogva bólogattam. Szerettem a munkámat, mert emberek között lehettem, akár folyamatosan is. Lehet, hogy láttam olyan dolgokat, amikkel más soha nem akarna találkozni egy mozi folyosóján, vagy mondjuk a mozi teremben, de legalább nem mondhattam, hogy unatkozom. Mindent csak egy kicsit optimistább szemmel kell figyelni és máris kevésbé lesz kiakasztó.
- Viszont aki azt mondja, hogy amíg nem próbálod ki, addig nem tudod igazán, hogy jó-e vagy sem, annak meg igaza van. Mert tényleg nem tudom, csak szimplán félek mondjuk pont a bungee jumpingtól - nevetve vontam meg a vállaimat. Nem tudom mennyi a bungee jumping balesetek száma országszerte, de jobb félni, mint megijedni... Vagy valami ilyesmi. Jobban szeretem az életemet annál, hogy belemenjek olyan dolgokba, amiktől szó szerint félek. Nem kell, hogy mindig másnak legyen igaza, inkább nem próbálok ki olyat, ami nem lenne kedves emlék számomra.
- Kár. Ezt is lehetne valahogy tanítani a suliban. Kicsit jobban odafigyelni mindenki lelkivilágára. - Persze az is lehet, hogy ez utóbbi valójában a szülők feladata. Az iskola megadja az elméleti és gyakorlati tudást, a szülők pedig odafigyelnek a gyerekeik lelki világára. Egy ideális világban biztosan.
- Sajnálom azokat, akik nem tudnak bánni a pénzükkel Frusztráló lehet mindig elszórni azt. - Persze amíg olyan dolgokat veszünk rajta, amit szeretünk, vagy amire vágyunk, mind szép és jó. Egy idő után viszont kellemetlen lehet azon kapni magunkat, hogy a nagy dolgokra, amelyek előre visznek az életben, nem maradt egy centünk sem. Csak ismételni tudom magam, de erre is taníthatnának a suliban. Hogyan menedzseljük a pénzüket, ha már saját magunk keresünk.
- Mindig azt mondják, hogy jobb későn, mint soha - nevetem el magamat. Amikor ilyenek jönnek elő egy beszélgetésben, mindig kicsit felnőttebbnek érzem magam, mint általában, pedig huszonnégy évesen már tényleg az vagyok. Nem hosszú ideje, de azért mégis.
- Szuper! Akkor majd írjunk egymásnak és megbeszéljük a konkrét időpontot. - Mosolyogva néztem a lányra. Nem gondoltam, hogy Spuri "támadása" után ilyen jót beszélgetünk, vagy konkrét programot is tervezünk majd, de mindig jobb ha kellemes meglepetés ér, mint ha kellemetlen baleset. Legalább a kutyus nem rohant le annyira, hogy most lehorzsolt könyökkel és sáros nadrággal kelljen hazaállítanom. Az öcsém tuti halálra röhögné magát rajtam. - Később találkozunk. - Előbb a kutyushoz guggoltam le, hogy meg tudjam simogatni a fejét, aztán Karin felé integettem fél kézzel, mielőtt ténylegesen elköszöntem volna tőle. Ha minden jól megy, hamarosan üzenetben úgyis utolérjük egymást.

860 || outfit || ☽

Priya és Karin