Brooke && Murat

12..13..14..15.. Kattog az agyam a másodperceken, amik elválasztanak egy fontos értekezlettől. 16..17..18..19.. Ami azt illeti bosszant, hogy mindössze fél perc van és egyedül ülök a tárgyalóteremben. Az ez évi építkezések sokat dobtak a vállalaton, de nem dobhatunk el egyetlen munkát sem, a mostanit pedig végkép nem. Ez egy fontos munka és ismét az én feladatom lesz felmérni mindent s mindenkit, hogy az építkezés biztonságosan zajlon. Sokszor nehéz ez a munka, mert a vállalkozók maguk alakítják ki a veszélyes helyzeteket, az alkalmazottak pedig behódolnak, mert féltik az állásukat és a megélhetésüket.
Kattan a percmutató és felállok. Ebből már nem lesz semmi, úgy érzem. Majd a perc töredék része alatt belibben egy fiatal hölgy, körülbelül velem egy idős. Felhúzom szemöldőkeimet s ráncolom a homlokomat. - Ez egy privát tárgyalás - Szólalok meg tekintetemet az ajtó felé sodorva, jelezve ezzel, hogy ideje elhagynia a helyszínt. De aztán csak nem megy el. Elindulok felé s morogva közlöm. - Végül is, úgy sem jöttek el. - Megállok mellette és végig mérem. Igazi üzletasszony kivitel. Csak érteném meg, mit keres egy ilyen nő, egy ilyen helyen. Őt küldték volna tárgyalni? - Hacsaknem magát küldték tárgyalni. - Sóhajtok, hiszen ennek valószínűsége körülbelül egyenlő a nullával. Ha küldenek is valakit, nem hinném, hogy késve. Számomra fontos az idő, az idő megváltoztat mindent, ha elvesztegetik, nem lehet már visszavonni. Az idő pénz, az idő tisztelet. Aki annyira sem tisztel, hogy idejében érkezzen, az számomra nem ellenfél.
Kitekintek az iroda hatalmas ablakain és csípőre teszem bal kezemet. - Tegyük fel, hogy valóban téged küldtek. Miért? - Teszem fel a kérdést ami azóta foglalkoztat, hogy belibbent azon a bizonyos ajtón. Minek köntörfalaznék, nem igaz? Ez nem is az a szakma, ahol körül kéne írni bizonyos dolgokat. A munkámban az emberek őszinték és tisztán játszanak, becsületesek. Már aki, ugyebár.
Az ablak tökéletes belátást ad néhány nagyobb épületnek, amiket jelenleg építenek, vagy felújítás alatt állnak. Némelyik magasabb, mint a fák nőni tudnának. Valamelyik pedig egészen kicsi, elveszik a zöldben.

Azon már nem is lepődök meg, hogy az én és a magamfajták élete mekkora és milyen fordulatokat tudnak venni, azonban ez a mostani még csak a legrosszabb rémálmaimban sem szerepeltek.
Csak éltem a kis álcázott életemet, és néha azt képzelhettem, hogy valóban rendőr lehetek és nem apám bábja, de akkor hirtelen mindennek vége lett.
Apám ellenségei most az egyszer erősebbnek bizonyultak, viszont apám—e mulasztása végzetes volt. Mike bátyám és apám a helyszínen meghaltak, azonban Robert, az idősebbik bátyám, aki mindenki közül a legközelebb áll hozzám, kómába került.
Úgy éreztem kicsúszott a lábam alól a talaj, de amikor megláttam anyám kérő és kétségbeesett arcát, tudtam, mit kell tennem. Egy időre, amíg Rob fel nem épül –á mert biztos vagyok benne, hogy fel fog ébredni – addig át kell vennem a családi biznisz vezetését és kezelését.
Még akkor is ezt kellett tennem, hogy ha egyáltalán nem értettem egyet a családom életmódjával, és soha nem akartam olyan lenni, mint ők. Azonban ez mégis csak a családom, és a család számomra szent, így a legnehezebb időkben ki kell állnom mellettük. De nem csak ezt akartam, azt is tudtam, hogy bosszút kell állnom.
Mint említettem, nem vagyok olyan, mint ők – talán egy egészen kicsit - , így a gyilkolás távol áll tőlem, ezért más módszerekkel kellett élnem.
A Twens-klán volt apám irigye, esküdt ellensége, és végül ez a szervezet is lett a veszte.
A legszomorúbb az egészben, hogy egy kis feltörekvő bűnbandáról van szó, akiket senki nem vesz komolyan. Apám sem tette, talán pontosan ezért is tudták hátba szúrni.
Minden esetre elértem, hogy teljesen tönkretegyem őket anyagilag, és mindenük, amijük csak volt, az enyém és a családomé legyen.

Az életem tehát fenekestül felfordult, ami azt is jelentette, hogy bármit megtehettem, amit csak akartam, és egyszerre azt is jelentette, hogy véget ért a szabadságom. Én lettem a „keresztanya”, a maffia család vezetője, ki tudja meddig. Voltak, akik ezt először nem nézték a legjobb szemmel, hiszen én csak egy nő vagyok… Nekik is kénytelen voltam megmutatni, hogy egy nő is képes érvényesülni ebben a férfiak uralta világban. Azonban érzem magamon, hogy ez a határozottság, erő, magabiztosság, megállíthatatlanság, ami kezd előtörni belőlem, egyszerre el is veszi a régi énemet. Egyelőre nem érdekel semmi más, csak a bosszú, és hogy mindenáron megtartsam apám örökségét, mire a bátyám felébred.


Twensék éppen egy török építkezési vállalattal üzleteltek, akik számukra egy igen nagy és sokat ígérő kutató központot terveztek felépíteni, hát most már nekem fogbak dolgozni, ha tetszik nekik, ha nem.
Nem is értem, miért a törökökkel kezdtek, és nem hazai vállakókkal, de most kénytelen vagyok lenyelni ezt a békát.
Általában az ilyen piti ügyeket nem és szoktam intézni, de mivel jelenleg egy orvosi kutató intézetről van szó, én pedig mindig is orvosnak készültem, egy picit az én szívem ügye is, még akkor is, ha ezt nem árulom el semminek.
Mondjuk, van egy olyan érzésem, hogy a másik szervezet nem éppen jó célokra akarta felhasználni ezt az épületet, én talán még változtathatok ezen.

Nem sietem el a belépőmet, mert miközben vezetek, ezer telefonhívásra kell válaszolnom, így éppen az utolsó pillanatban lépek be Kundare vagy ki – nem is érdekel - irodájába.
Viszont arra, ami ott vár egyáltalán nem számítok.
Bevallom, bosszantó, hogy nem ismer fel engem, de ez egyben szórakoztató is, és ki is tudom használni. Azonnal leszűröm róla, hogy megint csak egy hímsovoniszta pöcsről van szó, akinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy talán egy fiatal nő lesz az üzletfele.
- Ó, én kérek elnézést, rossz helyen járok? – kérdezem tettetve a hülyét. – Nekem is pont itt lenne találkozóm.
Azután csak figyelem, ahogy a pasas felém közelít és végigmér. Ahhoz képest, hogy török, nem is rossz, habár a stílusa hagy kívánni valókat.
- De, engem küldtek – csillan fel a szemem és kezdek el hevesen bólogatni miközben megpróbálom nem elröhögni magam.
- A nevem Brooke Miller, és én vagyok Miss.Hamilton asszisztense – nyújtok neki kezet, még mindig felvéve azt a komoly és alázatos fejet.
- Azért, mert a főnökömnek sajnos halaszthatatlan ügye van, élet-halál kérdése. Meg egyébként is itt csak formalitásról van szó. Az új szerződés a részéről már alá van írva, csak azt hiányzik, hogy Ön is elolvassa és aláírja azt – magyarázom neki megvonva a vállamat, tettetve, hogy nagyon bánt engem a kialakult helyzet.
- Miss. Hamilton ígéri, hogy a következő tárgyaláson már személyesen fog megjelenni. Egyben az elnézését is kéri.
Abban biztos lehet, hogy az elkövetkezőkben az építkezésen lepem meg, és megbánja, hogy csak egy alkalmazottnak nézett.

hanging on × 537 × remélem megfelel így elsőre : × @