Tristen & Kristine

Különleges kapcsolatom volt, egészen tizenöt éven keresztül az ikertestvéremmel. Mindig hallom azokat a sallangokat, hogy az ikrek közötti kapcsolat érthetetlen egy olyan embernek, aki mondjuk egyke, vagy csak egy szimpla testvére van. Nem szerettem, amikor olyan emberek próbálták fejtegetni ezt a tényleg nagyon egyedülálló és páratlan dolgot, akik nem értetették meg. Ugyanakkor a szívem mélyén elismertem, hogy a szüleimmel és senki mással soha nem alakult ki olyan mély kötődés, mint ami Benjivel. Magam sem tudtam volna megmagyarázni azt, hogy miért alakulhat ez így. Az ember társas lény és onnantól kezdve, hogy valakinek megadatik a legelejétől, hogy ott legyen mellette valaki… Ez nagyon csodálatos dolog. Ha anyuka lehetnék, csak az tenne boldoggá, ha ikerbabáim lennének, mert nem is kívánhatnék jobbat a gyerekeimnek, minthogy megtapasztalják azt, amiben nekem is részem volt.
Emiatt teljesen érthető az, hogy miért szenvedtem annyira, mikor a testvérem kómába esett. Persze ez jobb volt annál, mintha egyértelműen halott lett volna, csak a kapcsolatunk ezáltal elsikkadt. Csak én beszéltem hozzá, ő pedig hallgatott. Nem tudott tanácsot adni, nem tudta meggátolni, hogy butaságot csináljak, mert aludt. És pont ez az oka annak, hogy Tristen miért lett számomra az egyik legkülönlegesebb férfi, akit szerencsém volt ismerni. Már akkor is kötődtem hozzá, amikor esélyem se volt beszélni vele. Nyilvánvalóan nagyon sokat fejlődött a kapcsolat kettőnk között az utóbbi években, de úgy érzem, hogy a szeretetem iránta igazán tiszta. Hiszen nekem fontosabb a boldogsága annál, hogy ő legyen az a férfi, akivel leélem az életem. Még akkor is, ha minden fiúmat hozzá hasonlítottam.
- Nagyon sok ilyen van – az övéhez hasonló komolysággal válaszoltam, miközben próbáltam védekezni az ellen, hogy a hajamat tönkre tegye – Egyszer majd felveszem, amikor részeg vagy, mert az a baj, hogy én sem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy volt ilyen.
Amikor mi ketten iszunk annak általában az a vége, hogy gyakorlatilag fogalmunk sincs arról, hogy mit csinálunk együtt. Ez egy kicsit ijesztő élmény volt, ugyanakkor rá mertem magam bízni annyira, hogy ne a barátságunk bánja ezt az egészet. Annak ellenére is, hogy már többször megkaptuk, hogy biztosan volt köztünk valami egy-egy alkalommal, amikor leittuk magunkat, mert mindez kihozza az ember valódi természetét.
- Szerintem ez kettőnkre igaz lehet – kivéve, ha egy mesefilmbe akarnának castingolni minket. Akkor valószínűleg az én vékonyka hangom figyelemfelkeltőbb lenne, mint az övé. De ettől függetlenül szinte biztos vagyok benne, hogy rám az esetek nagy részében nem hallgatnának az emberek, mert törékeny vagyok, alacsony és finomak a vonásaim. Szerintem nem tartanak túl megbízhatónak.
- Hát vissza akarta adni Tigert, erre megkarmolta nagyon durván – lehetne itt azzal jönni, hogy valószínűleg veszélyt érzett a macska, de én mégis sértetlenül álltam itt. Mondjuk nem biztos, hogy elmondanám, hogy egy nagyon látványosan közel-keleti férfi volt az, akit beengedtem az otthonunkba. És azt sem, hogy flörtölt velem. Bár talán egy picit kíváncsi lettem volna az arcára, hogy mit gondol arról, hogy egy egzotikus, attraktív férfi ilyenre vetemedett.
- Szerintem erre nincs semmi szükség – talán egy kicsit túl gyorsan válaszoltam, de aztán finoman megérintettem a karját – Vagyis hát… Eljöttem és vége van. Tudok most a saját dolgaimra koncentrálni. Ez a fontos, nem? Mi jobbak vagyunk annál, hogy leálljunk vele.
Abban hittem, hogy a konfliktusok elkerülése lehet egy módszer arra, hogy mindenkinek jó legyen. Mivel Nathan nem volt elégedett a munkámmal, én fogtam magam és nem boldogítottam őt tovább ott. Próbaidős voltam, tehát leléphettem, amikor gondoltam, nem kellett rossz hangulatban a felmondást lehúznom nála. És mivel őszintén kellemetlen érzéseket okozott bennem, nekem az se érdekem, hogy figyelembe vegyem, hogy ő találjon mást a helyemre. Ha nem jó a munkám, akkor azt el tudja végezni más is, ő pedig oldja meg, hogy megtalálja ezt az embert. Ha ennyire ért szakácsként a sütéshez, akkor szerintem helyben vagyunk.
- Szegény gyerek – csóváltam meg a fejem – Akkor visszaszívjam a bókomat?
Nyilván eszemben sem volt, mert az egyik legvonzóbb tulajdonsága a kedvessége volt. Nem is értem, hogy miért maradt meg egy olyan nő mellett, mint Allie, aki talán szép volt, de ha megcsalta, akkor az elejétől kezdve rossz választásnak minősült. És most ez nem arról szól, hogy bele akarom magyarázni a helyzetbe, hogy engem kellett volna annak idején választania. Szimplán csak úgy gondolom, hogy sok gyönyörű, ellenben kedves és hűséges nő van, akiket elvehetett volna. Akkor talán már a kisgyermekét várnánk és boldog lenne. Nem kellett volna sírni látnom őt, az esőben.
- Akkor te, mint szakember, mit javasolsz nekem? – soha nem voltam jó abban, hogy beárazzam a munkámat, mert nagyon szerettem csinálni, így nem igazán tudtam felmérni annak a piaci mértékét. Engem boldoggá tett, amikor sikerült egy tökéletes marcipánszirmot megformáznom és ezzel az érzéssel gyakorlatilag el is teltem – Ha lefényképezek mindent, amit egyszer elkészítettem, akkor te meg tudod mondani, hogy pontosan mennyit érnek a sütik?
Nyilvánvalóan egy szolgáltatást nyújtottam, amivel nyugodtan számolhattam volna drágábban. A szolgáltatások magas áron futottak, ezt megtapasztaltam minden alkalommal, amikor a körmösöm felszámolta a kövekre a plusz költséget, illetve a minták árát.
- Ki mondta, hogy olyan alacsony vagy? – a kedvességéről alkotott véleményem egy pillanatra teljesen megváltozott – Az öcséd nőtt túl nagyra. Ezek a mai gyerekek az égig érnek mind, pedig ugyanazt eszik, amit annak idején mi is.
Meg persze még annál is több műanyagot, minden alkalommal látom, ahogy az iskola előtt tekerik a cigit és isszák a kólát. Engem ettől a szüleim kifejezetten tiltottak, mert szerinte visszavettek volna a fejlődésemből, meg nyilván nem egészséges, de az élő példák itt vannak. Kétméteres lányok és fiúk, akik úgy néznek ki, mint a modellek, mi pedig tök gázak voltunk annak idején.
- Nem baj, ha nem fog tökéletesen kinézni – mosolyodtam el – Ahol foltos lesz a festés, majd oda kitalálunk valami díszítést.
Szerettem volna, ha az általam megálmodott kis mesebirodalom tényleg egy olyan kuckó lenne az emberek számára, ahova szívesen térnek be. Emiatt biztos, hogy rengeteg munkám lesz, és muszáj lesz azonnal alkalmazottat felvennem, vagy legalább anyukámat bevonni néhány dologba. Sok növényt szeretnék például kint és bent is. Illetve egy kis biciklit mindenképp odaerősítenék az épület falához, aminek a kosarában szintén virágok lennének. Ez lenne a teraszom legszebb dísze.
- Ez jó taktika, de csak akkor megyek bele, ha te is ezt mondod – együtt iszunk ugyebár. Amúgy is ezt csináljuk – Biztos vagyok benne, hogy az összes srác közül még mindig te nézel ki a legjobban.
Én is meglepődtem, hogy mennyire természetesen csengett ez a mondat a számból. Ez a jele annak, hogy tényleg felnőttem. Már tudtam dicsérni őt anélkül, hogy komolyan el kellett volna gondolkoznom azon, hogy hogyan csapódik le mindez nála. Egy ideje azt érzem, hogy jól esnek neki a szavaim, de a szívéhez nem jutok el velük komolyan, ezért szívesebben mondtam ki, hogy mennyire jól néz ki.
- Lehet, hogy valami gyenge lelkű személy erőszakolónak nézne – nyilván nem gondoltam komolyan – De amúgy meg hagyd meg a borostád a lakáson belül. És akkor ez valami, amit csak én láthatok.
Legalábbis nekem tetszett annak a gondolata, hogy mi ketten tudjuk olyan formánkat hozni, amit kizárólag egymással osztunk meg. És persze a közeli hozzátartozóinkkal.
- Varázslat – igyekeztem elővenni neki a legédesebb mosolyom, mert pontosan tudtam, hogy túloz. Bár igaza van azzal kapcsolatban, hogy néha elkezdtem lerángatni az arcát a helyéről – Nagyon cukik vagytok az öcséddel kívülről.
Sosem felejtem el az első pillanatot, amikor együtt láttam őket. A Channing nagyjából hétéves volt, de még mindig kizárólag a bátyja ölében akart ülni. Mindez a mai napig elő szokott fordulni köztük, Tris pedig annyira szereti azt a gyereket, hogy csendesen tűri el, hogy nyúzza őt.
- Nos, akkor jól jegyezd meg, hogy soha egyetlen alkalommal se fordult elő, hogy ne hittem volna benned – talán ez olyan dolog, amit nem feltétlenül kötök az orrára, de attól még így van. Tudom, hogy nagyon boldog élete lesz még annak ellenére is, hogy Allie elárulta őt. És ezt akkor is tudtam, amikor szóba állt velem azután, hogy a bátyám kómába került. Egy olyan embernek, mint ő, boldogságra kellett születnie.
- Betennélek egy taxiba és felvitetnélek a sofőrrel a lakásba – szerintem tökéletes tervnek bizonyult. Vagy felhívnám az öccsét, Nünü úgyis elég jó erőben van, amióta leérettségizett. Ha ő nem tudja elcipelni hazáig, akkor senki.
- De nem csinálta egyiket sem – mutattam rá a tényre, ami tagadhatatlan volt – Az alkarját karmolta meg Tiger, ezért megijedtem, hogy komolyabb baja lehet, vagy az artériáját is érheti a seb. Egyébként nem csinált semmit, csak mondott egy szar viccet.
Ezt csak mellékes érdekességként jegyeztem meg. Most végig gondolva, pont úgy nézett ki, mint akinél fegyver van, és talán ki is rabolhatta volna a házat, mégsem tette. Ha bűnöző is, úgy néz ki, nekik is vannak erkölcseik és nem bántanak védtelen nőket.
- Persze, te sosem – én is mosolyogtam miközben egy kicsit közelebb ültem hozzá, hogy belepillanthassak abba az itallapba, amit ő néz. Csak kíváncsi voltam rá, hogy mit választana magának.
- És megkóstolhatom a tiédet is? – amikor ismét próbáltam rápillantani nagy szemekkel, akkor realizáltam, hogy közelebb van hozzám, mint ami illedelmes lenne, mégsem húzódtam hátrébb, mert én éreztem a pillangókat. És önzőn azt kívántam, hogy vele is megtörténjen ugyanez. Csak akkor másztam hátrébb, amikor rájöttem, hogy nekem is választanom kell, mielőtt a pincér idejön. Azt se szerettem volna, hogy neki kellemetlen legyen a kis románcunk, ami amúgy sem valóságos, csak az én fejemben létezik már töretlenül már több, mint egy évtizede.
- Majd meglepődsz, amikor én fogok kérni tőled valamit – én is visszalöktem neki az asztal alatt egyet a lábammal, közben pedig azon gondolkoztam, hogy mi lenne az, amit valóban behajtanék rajta. Ha udvariasan kellett volna döntenem, akkor azt hiszem rendben vagyunk, mert mindent megadott nekem, amire szükségem volt.
- Egyelőre a dolgok technikai oldalán tartunk, szóval nem látom még magam előtt a helyet. Illetve az ipari gépek nagyon drágák, szóval azokra próbálok meg félretenni. Nagyon nagy precizitást várok el a munkásoktól, mert magas feszültségre lesz szükségem ahhoz, hogy fenntartsam a helyet.
Ami nem feltétlenül fog összejönni, de tisztában voltam vele, hogy sütőből muszáj lesz nagyot és drágát venni, a többi eszközömet pedig majd a profitból le tudom cserélni. Talán nem fogok megházasodni az elkövetkezendő tíz évben, de ha sikerül összehoznom álmaim cukrászdáját, azzal már rendben vagyok. Amúgy se állnak sorban értem a férfiak.
- Valószínűleg ott is hasonló hülyeségekkel fogjuk elütni az időt – vontam meg a vállam. Én pedig ki akartam használni annak a lehetőségét, hogy nem fog emlékezni arra, ha valamit megkérdezek tőle. Talán a teher legalább leesik rólam azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindenre nem kaptam választ az évek alatt, amik lassan emésztenek fel.
- Vörösbort szeretnék – kedvesen mosolyogtam a pincérre, majd a mellettem ülő férfire pillantottam. Gyorsan rendeztük ezt a kört, de ennek ellenére kiestünk a beszélgetésünk ritmusából.
- Arról, hogy leisszuk magunkat – legalábbis ez volt a lényege. Ahogy hátra dőltem a karom finoman simult az övéhez, majd lassan eltávolodott tőle – Meg akarom tudni a mocskos kis titkaidat, te pedig épp belementél.

Tristen & Kristine

Az emberek általában sokkal jobban emlékeznek a rossz dolgokra, mint a jókra. Éppen ezért, ha bárkinek elmesélném, hogy az első szerelmem visszautasításának emléke gyakorlatilag nem hagyott bennem nyomot, valószínűleg hülyének nézne. Nem volt sok párkapcsolatom, gyakorlatilag összesen egy hosszabbat írhattam a saját számlámra. Randiztam ugyan férfiakkal, de az sem volt különösebb jelentőségű. Lényegében arról volt szó, hogy gyakorlatilag egyetlen ember volt ott tartósan a gondolataimban: a férfi, aki először elutasított, és akire emiatt képtelen voltam haragudni.
Persze ez nem mindig volt így. Mikor Benji kómába esett én pedig összeomlottam, egyetlen dolgot szerettem volna érezni iránta, ez pedig az utálat volt. A sok sírás miatt már nem maradt annál több erőm, minthogy hagyjam magam általa megvigasztalni, közben viszont akkoriban úgy gondoltam erre az egészre, hogy egyszerűen nem volt helyes. Egyszerre volt számomra felháborító és megnyugtató az, hogy annyit törődött velem, mert ezáltal igazolást nyert az, hogy miért szeretem őt annyira a mai napig, ugyanakkor sértettséget kellett volna éreznem. Ennek ellenére az életünk teljesen másképp alakult. Mind a ketten időről-időre egymás támasza voltunk, most pedig már olyan szinten voltunk összenőve, hogy körülöttünk sokan félreértették mindezt. Nem hiszek az örökké tartó szerelemben, ugyanakkor azt sem mondhatnám különösebben, hogy átalakultak azok a bizonyos érzések, amik Trishez kötöttek. Sokkal inkább esett jól behunyt szemmel élvezni a társaságát és boldognak lenni a barátjaként, mint még egyszer lépni felé és visszautasításba ütközni. Tekintve, hogy gyakorlatilag nemrég vált el, egyáltalán nem voltak terveim az elcsábítására. Valószínűleg egy hosszú és fárasztó kapcsolatot hagyott ott, ezek után pedig időre és nyugalomra van szüksége, nem a szívét ostromló nőszemélyekre. Túl jó és szemrevaló ahhoz, hogy egyedül haljon meg, így pontosan tudtam, hogy nekem jelenleg annyi a dolgom, hogy a lehetőségekhez képest próbáljam meg őt boldoggá tenni, majd a jövőben megvárni azt a pillanatot, amikor újra készen áll egy kapcsolatra. Mivel rengeteg csinos nő rohangál az utcán, akik tisztességesen élik az életüket, egyáltalán nem volt miért aggódnom.
- Sosem beszélsz jelentéktelen dolgokról. Maximum sületlenségeket hordasz össze, de az meg szórakoztató, szóval nem bánom, ha megint ezt fogod csinálni – egy széles mosoly volt az arcomon, amikor felpillantottam rá, a tenyeremmel pedig finoman nyomtam meg a vállát. Gyakorlatilag, ha egyszer az életben meg akartam volna ütni, az is nagyjából ilyen erővel bírt volna. Képtelenségnek tartottam, hogy az én pici kezeim nyomát megérezné. Alapvetően pedig szerencsére nem kell őt annyit ütlegelni, mondhatjuk úgy is, hogy rendes nevelést kapott. Az, hogy néha picit erre rácáfolt, teljesen belefért, mert aranyos volt olyankor.
- Apa rontotta el! – határozott védekezés volt a részemről – Csak mert neki erőteljesebb a hangja, jobban hallgatnak rá. Engem rendszerint csak kiröhögnek.
Néha úgy éreztem, hogy nem is én voltam a két háziállat gazdája, hanem ők felügyeltek engem. Gyakorlatilag ezek a kis dögök képesek voltak addig feleselni velem, amíg sokszor meg nem kapták, amit akartak. Ha kifejezetten vicces kedvükben voltak, akkor pedig jellemzően megvárták, hogy odaérjek hozzájuk és az utolsó pillanatban kerültek ki. Tigernek ilyenkor még volt képe hátranézni.
- Rendben van… Valójában inkább másban tett kárt – óvatosan húztam el a szám, aztán olyan nagy szemekkel pislogtam rá, amiből egyértelművé válhatott számára, hogy nem én voltam az, aki ebben a helyzetben hibás. Úgy, hogy a sütéssel vagyok elfoglalva, nem feltétlenül tudok odafigyelni arra, hogy ne ugorjanak ki az ablakon. Olyan gyorsan mozog az a két kövér macska, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt néha elkapni őket a levegőben. Sőt, az esetek nagy részében ez volt a helyzet.
- Nem tettem – egészen halkan mondtam ki ezt – Csak el akartam jönni, hogy ne nekem legyen szégyenérzetem az egész szituáció miatt.

- Nagyon kedves vagy – csak pár pillanat erejéig pislogtam fel rá, aztán szorosabban fogtam át a derekát a karommal. Mikor a másik tenyerem finoman a hasára simult egyetlen másodpercig, már előre néztem. Sok esetben segített az, hogy ha nem láttam az arcát, mert akkor magabiztosan tudtam ő megérinteni. Az érintés pedig az egyik szeretetnyelvem volt.
- Az csak egy dolog! – némi szigort csempésztem a hangomba csak azért, hogy egy pillanatra magamnak adhassak igazat a kilátástalan helyzetem miatt – Egy ismerőstől nem kérhetek el az anyagköltségnél többet, nem illik. Ráadásul hogyan csinálhatnám meg egy kisgyerek tortáját drágán? Nem az a lényeg, hogy tökéletes legyen és eldicsekedjen vele az osztálytársainak?
Legalábbis szerettem elképzelni, hogy így tesznek azok a gyerekek, akiknek a születésnapjára készítem az édességeket. Ha rossz napom volt és nem úgy sikerültek a díszek, ahogy szerettem volna, akkor addig nem hagytam abba a gyártást, amíg az nem lett tökéletes. A csöppségek esetében ez különösen fontos volt.
- Szeretném majd én kifesteni a cukrászdát, de egyedül úgyse menne – finoman rántottam meg a vállam – Majd befogjuk Benjit is, mert ő jó magas, eléri sarkokat. De attól még persze jöhetsz te is, ha nem zavar, hogy mindened rózsaszín festékpöttyös lesz.
Ha pedig az ikerbátyám nem érne rá, akkor szándékosan kenném Tris arcára a festéket, szóval Benji gyakorlatilag nem csak, mint munkaerő, hanem felvigyázóként is jelen lesz a helyszínen. Valószínűleg nagyon furcsa lehet neki a tény, hogy mi ketten ennyire összenőttünk az évek során, de szegény elég sok mindenből kimaradt.
- Legalább felvállalnánk az igazságot – halkan nevettem el magam – Velem kapcsolatban amúgy is vannak meglepő tények. Maga az ivás már csak hab lenne a tortán.
Elsősorban arra gondoltam, hogy tinédzserként nem voltam se túl szép, se vékony. Ezzel ellentétben úgy gondolom, hogy kihoztam magamból a maximumot és elégedett vagyok a jelenlegi külsőmmel. Most már nem mérem magam másokhoz, ez pedig lényegében elegendő volt.
- Miért, azt hiszed, hogy úgy rosszul nézel ki? – megcsóváltam a fejem és elmosolyodtam – Szerintem te akkor is tökéletes lennél, ha a szemem előtt másznál ki egy kukából.
Ezt nem kívántam tovább ragozni, egyszerűen képtelenségnek tartottam azt, hogy ő holmi borosta meg kócos haj miatt járasson le. Tristen tipikusan olyan férfi volt, aki minden körülmények között nagyon vonzó volt. És nem csak a külső adottságai miatt.
- Ha egyszer látnád magatokat kívülről, akkor tudnád, hogy pontosan miről beszélek – a durcás arckifejezése miatt bátorkodtam finoman belecsípni az arcába az egyik kezemmel – Így fog maradni a képed és utána majd nézelődhetsz!
Miután elengedtem pusztán ösztönből, finoman végigsimítottam a bőrén arra az esetre, ha mégis erősebben ragadtam volna meg a bőrét a kelleténél. Mondjuk biztosan nem fogja magában tartani azt, ha így történt, tehát nincs mitől félnem. Amúgy is hajlandó lettem volna lerendezni egy gyógypuszival.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy ügyesen bánnál a több felelősséggel is – némi gondolkodás után folytattam – Azt hiszem te vagy a legfelelősségteljesebb ember, akit ismerek és valaha ismertem.
A mi családunkról hasonló kicsit sem volt elmondható. Figyeltünk egymásra, de sokkal inkább voltunk egy hangos káosz, mint egy szervezetten működő család. A növényeinket is csak azért öntöztük, mert gyakorlatilag anya és én depressziósak lettünk volna, ha kinyírjuk őket. Mégiscsak élnek, nem?
- Talán nem bízol bennem? – most rajtam volt a sor, hogy egy kicsit felfújjam az arcom és némi sértettséget mímeljek – A világ legjobb turmixai lennének azok, ha az előléptetésed múlna rajta, csak szólok! A tiédbe majd direkt rakok valami rosszat, mondjuk grillfűszert.
Nyilvánvaló volt, hogy nem gondolom komolyan. Ha ezt megcsinálnám és véletlenül elrontaná a gyomrát, utólag úgyis bűntudatom lenne miatta, de végtére csak nevetnénk az egész helyzeten. Talán az lett volna az ideális búcsú Nathantől is, hogy wasabit rakok az italába. A fenébe, hogy csak most jutott eszembe!
- Az ilyen helyeken jobb a pizza – nem tudom, hogy miféle felmérés alapján állítottam ezt, viszont magabiztosan folytattam – Az a cél, hogy felszívja az alkoholt, és többet tudjanak inni az emberek, nem? Szóval biztosan laktatóbb, mint egy éttermi, teljesen jó lesz itt.
Soha nem voltam az a fajta lány, aki miután helyet foglalt, képes lett volna felállítani a másik személyt, mert nem felelt meg neki az adott hely, ahova vitték. Voltak olyan ételek, amik mindenhol jól sikerültek, meg ennyi tiszteletet gyakorlatilag bárki megérdemelt, akivel találkozót beszélek meg.
- Aha, egy férfi. Talán közel-keleti lehetett… - ebben nem voltam teljesen biztos, mivel az esetek nagyrészében nehezen állapítottam meg az emberek származását – Kicsit vicces volt, mert őt is Tigernek hívták. Eléggé összekarmolta a mi Tigerünk, szóval behívtam hozzánk.
Utólag visszagondolva talán ez veszélyes is lehetett volna, de nem történt semmi baj, emiatt pedig feltételeztem, hogy most nem szimplán szerencsém volt, hanem az ember valóban nem sántikált semmi rosszban a környékünkön. Legközelebb majd nem leszek ennyire naiv, gondolom.
- Te malac – amint elmosolyodott a szívem hevesebben lódult meg, hála az égnek volt körülöttünk annyi alapzaj, hogy biztosan nem hallotta meg. Kicsit ennek ellenére is elfordultam, hogy ne vegye észre, ahogy lassan elmosolyodom – Hát van képed így mosolyogva ilyenekre célozgatni nekem?
Mondjuk én meg a múltkor letaperoltam a fenekét, mert útban volt, amikor ki akartam venni egy teáskanalat a szekrényből, de az más… Akadályozott a célomban, nem a saját szórakoztatásomra fogdostam meg függetlenül attól, hogy milyen hátsóval rendelkezik.
- Persze most ezt mondod – finoman löktem meg a vállammal – De ígérem jól választok. Egy kicsit sem lennél hajlandó cserélni?
Igyekeztem a figyelmemet az étlap felé fordítani, mert azért azt még mindig könnyebb volt nézni, mint mondjuk őt. Ennek ellenére is képtelen voltam teljesen odafigyelni rá, inkább megint a haját kezdtem el a helyére igazgatni, mivel hobbiszinten túrja szét azt. Ezért kár reggel megcsinálni, bár ennek ellenére is túl közelről tudtam megállapítani azt, hogy még mindig jóképű. Sőt, az évek során még inkább azzá vált.
- Igen? És mit fogsz kérni tőlem? – ezen a ponton tényleg kíváncsian csillogó szemekkel fordultam felé. Még az ölembe is leeresztettem az étlapot, mert érdekelt a válasza. Valószínűleg nagyobb dolgot akar a sütiknél, mert azzal amúgy is elárasztom őket.
- Nem tudom… Majd amikor készen lesz – mindössze ez a logikus válasz volt az, amit képes voltam kibökni. Nem húztam el a kezem az övétől, viszont az orromba kúszó illata hiába volt ismerős, folyamatosan csak arra emlékeztetett, hogy közel van hozzám. Talán ezer éve ismerjük egymást, de én nem az a nő vagyok, aki ráhajthat. Túlságosan rettegek attól, hogy el fogom veszíteni, ha másodjára is előhozakodok ezzel – Ha már szóba jött az osztálytalálkozó… Ha elkezdünk becsípni, feltehetnénk egymásnak olyan kérdéseket, amiket korábban nem mertünk, mit szólsz hozzá?

Tristen & Kristine

Az, hogy Tris társasága már komolyan a mindennapjaimat képezték, egyszerre volt számomra a legtöbb örömöm forrása, megdöbbentő tény és szenvedés is. Soha nem tartottam őt rossz srácnak, minden bizonnyal nem csak azért voltam belé látástól vakulásig szerelmes annak idején, mert amellett, hogy mindig tökéletesen nézett ki, nagyon jó személyiséggel is bírt. A tény, hogy elutasított, de végül barátok lettünk, szerintem sok lány számára megalázó lett volna, én mégsem éreztem annak. Örültem, hogy végül mellettem maradt, mert ha ő nem lett volna ott nekem, akkor minden bizonnyal egyszerűen összeomlok, és velem is történik valami. Nehéz volt feldolgozni, hogy az az ember, akit egykor annyira szerettem és ismertem, egyszerűen kómába került. Akkor még nyilvánvalóan fogalmam sem volt arról, hogy ez egy kifejezetten hosszú állapot lesz, de az biztos, hogy ha Tristen akkor nem lép be az életembe úgy istenigazából, akkor hamar összeomlottam volna.
Elég egyértelmű volt, hogy miért nem számítottam arra, hogy valaha szóba állna velem. Egyáltalán nem voltunk egy ligában, ő pedig megtehette volna azt velem, hogy csak néhány megnyugtató szót mond el nekem ahelyett, hogy tényleg kiáll mellettem. Neki hála változott meg az életem, miután pedig sikerült megszabadulnom egy tetemes súlyfeleslegtől, újra reménykedni kezdtem. Ezt összetörte az, amikor végül azzal a lánnyal keveredett össze, aki azt tanácsolta nekem, hogy valljam meg neki az érzésemet… Minden bizonnyal azért, mert nevetség tárgyává akart tenni az egész iskola szemében. Onnantól kezdve tudtam, hogy ha a világ legszebb nőjévé változnék sem lehetnék számára más, csak egy barát. Én pedig ezt a tényt egyszerűen elfogadtam, és ténylegesen barátként kezdtem el tekinteni rá. Megtanultam, hogy ha az ember őszintén, tisztán szeret valakit, akkor nem hagyja magára a saját érzései miatt. Addig mondogattam magamban, addig erőltettem az agyam, amíg tényleg úgy tudtam rá gondolni, mint egy legjobb barátra.
Furcsa érzés az, hogy talán újra megnyílhatott előttem egy olyan kapu, ami már annyiszor bezárult. Ezen a ponton, 25 évesen már nem akartam belépni rajta. Attól féltem, hogy ha túl sokszor nyitom ki azt a bizonyos ajtót, akkor egyszerűen elhasználódik és tönkremegy mindaz, ami közöttünk van. Ezen a ponton pedig én már sokkal jobban szerettem ezt a férfit annál, hogy csak úgy elveszítsem az önző érzéseim miatt… Amikről magam sem tudom, hogy bennem vannak-e még. Csodálatos ember, a legcsodálatosabb, akivel valaha találkoztam, ezért csak annyit tudtam kívánni neki, hogy találjon egy tisztességes nőt, aki szeretni fogja és legyen egy szép családja, én pedig mindennek a részese lehessek majd. Emiatt természetes volt az, hogy amit megpillantottam őt, azonnal megöleltem és a mellkasába temettem az arcom. Mivel elég ideje ismertük már egymást, és többször egymáshoz értünk, nem volt nehéz feldolgozni ezt a szituációt számomra. Nem voltak pillangók, szimplán csak szerettem volna örökké a karjaiban maradni és beszívni az illatát, hogy jobban érezzem magam. Talán nagyobb biztonságban éreztem magam vele, mint bárki mellett.
- Ezt jó tudni, mert velem is ez a helyzet – nem engedtem el a derekát, amikor hátrébb húzódtam, hogy rá tudjak mosolyogni. Annak ellenére, hogy én magassarkút viseltem, ő pedig egy átlagos magasságú férfinak számított, hátra kellett hajtanom a fejem annak érdekében, hogy tényleg meg tudjam találni a tekintetét.
- Igen mindegyik – pár tincset kisimítottam az arcomból, aztán ugyanúgy öleltem át a derekát, mint ahogy azt korábban is tettem – Sütöttem nektek a délután és amikor ki akartam tenni az ablakba hűlni a piskótát, akkor Tiger fogta magát és kiugrott az utcára. Úgy kellett utána rohannom.
Minden bizonnyal közben anyát és apát szidtam, amiért nem a hátsó kertre néz a konyhánk ablaka. Az emlék hatására halkan felsóhajtottam, de már egyáltalán nem voltam dühös a történtek miatt. Szinte biztos voltam benne, hogy Tiger amúgy is kiröhögött az eset miatt, mint mindenki más is, amikor mérgelődök valamin.
- A főnököm nem találta megfelelőnek a teljesítményem – óvatosan megrázta a fejem – Nem mondom azt, hogy nem volt igaza, mivel cukrászként ez volt az első munkahelyem. A sütik nehezek voltak, és gyorsan kellett dolgozni, de szerintem nem kaptam lehetőséget arra, hogy beletanuljak a munkába.
Ez az én véleményem volt persze. Egy percig sem titkoltam el a férfi elől, hogy pályakezdő vagyok és bár erősek az alapjaim, ritkán rontok el tésztákat és díszíteni is szeretek, ami miatt a legtöbb technikával tisztában is vagyok – szerintem nincs még egy ember, aki képes órákig formálni egy marcipán virágszirmot – mégis valahogy kevésnek bizonyult a munkám. Pontosan tudom, hogy emberekkel foglalkozni és vendéglátásban részt venni kemény dolog, de nem értem miért nem kaptam olyan feladatokat, amiket jól tudok elvégezni.
- Mindenesetre nem tudom, hogy mit csináljak most – finoman megráztam a fejem – Sok ismerősünk kér tortákat szülinapokra, én pedig hamarosan saját cukrászdát fogok nyitni. Sikerült megvenni egy épületet Manhattanben.
Részletkérdés volt az, hogy még nagyon messze álltam attól, hogy ténylegesen nyitásra alkalmas legyen a hely. Alapvetően kellene munkát keresnem, mivel az ingatlan megvásárlása minden pénzemet elvitte, amit félre tudtam tenni az elmúlt években. A szüleim így is beszálltak az összegbe, mert ők is azt látták a legjobbnak, ha a jövőben csak a rezsit kellene fizetnem, nem pedig belehalni a bérleti díjba, gondolni az eladásomra, az alapanyag beszerzésére, és minden más egyébre is. Egyelőre ott tartunk, hogy sikerült beköttetni a vizet és az áramot egy teljesen fehér és üres helyiségben, ahol még szükség lesz egy belsőépítészre és egy lakberendezőre is. És akkor még nem volt szó arról, hogy ipari gépeket kell megfizetni ahhoz, hogy egyáltalán el tudjak indulni.
- Kit érdekel, hogy ki lesz? Szerintem az osztálytalálkozónkon leszünk a legrészegebbek – szerencsétlen fordulat volt az, hogy Allie is velünk egy iskolába járt, ami miatt mindenképp kellemetlen lesz az esemény. Pontosan tudom, hogy sok emberrel nem véletlenül nem maradtam kapcsolatban. A legtöbben csak azért álltak velem szóba, hogy lehúzzanak a családtagjaik számára a születésnapokon, amit természetesen ingyen vártak volna, vagy kevesebb pénzért, mint amennyiért a cukrászdákban lehet tortákat vásárolni. Ezzel pedig csak az volt a gond, hogy az édességeknek szépnek is kellett volna lennie… Elképzelhetetlenül szépnek, amit egyszerűen kedvességből nem érte volna meg megcsinálni olyan embereknek, akikkel amúgy a kapcsolatot sem tartom. Szinte biztos vagyok benne, hogy sok kellemetlen kérdést kapna Tris is azért, mert elvált. Az emberek túlságosan szeretnek az ilyen dolgokon csámcsogni.
- Nem mintha számítana – egyszerűen megvontam a vállam, aztán elmosolyodtam – Mindenhogy jól nézel ki.
Azt már nem tettem hozzá, hogy tartok egy kicsit attól, hogy valaki a végén elrabolja mellőlem őt. Minden bizonnyal a legkevésbé most csinos nők társaságára vágyik, mivel egy ilyen csak játszadozott az érzéseivel. Emlékszem, hogy nekem mennyire kellemetlen volt, amikor az előző barátom egy másik fiú miatt dobott, emiatt talán el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet még a megcsalás terhét is viselni. Főleg, ha mindezt egy olyan ember követi el, akit nagyon szeretünk.
- Ezzel talán már elkéstem – halkan nevettem fel – Te és az öcséd néha elég nehéz eset vagytok. Főleg együtt és nyilvánosan.
Mondjuk én kifejezetten aranyosnak tartottam azt, ahogyan egymással viselkedtek. Tudtam, hogy Tris odafigyel a testvérére, ezért az élcelődéseik és az apróbb vitáik nagyrészt féltésből voltak a részéről. Jó volt nézni őket együtt akkor, amikor még Benji nem ébredt fel.
- És szeretnél előléptetést? – miután közelebb húzódtam hozzá, ráemeltem a pillantásom és halkan felnevettem – Mert akkor hazamegyek és sütök még egy kicsit. Az utóbbi időben próbálkozom különböző tejturmixokkal is. Ha már elég jól mennek majd, akkor vihetsz nekik azt is.
Mindenképp az volt a célom, hogy egy olyan helyet hozhassak létre, ahol egészséges és mindenki számára elérhető édességeket csinálhassak. Emiatt mostanában csak cukor vagy gluténmentes dolgokat csináltam, viszont erről mélyen hallgattam, a környezetemben, nehogy majd emiatt érezzék kevésbé finomnak az édességeket.
Amikor odaértünk a helyhez, hamar rájöttem arra, hogy korábban még nem voltam itt. Emellett a terasz elég magasan volt a járdához képest, szóval kénytelen voltam belekapaszkodni a férfi karjába annak érdekében, hogy gond nélkül fel tudjak lépni.
- Atyaég… - miután biztonságosan álltam a talajon  nézelődni kezdtem szabad hely után – Még jó, hogy nem szoknyában jöttem… Nézd csak! Ha oda megyünk, akkor be tudsz ülni mellém.
Ahelyett, hogy elkezdtem volna mutogatni, mint valami bunkó, egyszerűen csak megfogtam a kezét és húzni kezdtem magam után. Csak reménykedni mertem abban, hogy nem fog ellenkezni, mert akkor tényleg olyanok leszünk, mint két őrült. Épp elég nehéz volt a karja ahhoz, hogy azt meg tudjam emelni, nemhogy még az egész testét magammal rángassam.
- Akkor sörözök veled az elején. Nem ettem ma túl sokat, és ráérek még berúgni szerintem.
Ez tűnt a legbiztonságosabb választásnak. Semmiképp sem lett volna az szórakoztató, ha előtte iszom le magam, mivel az úgy nem vicces, ha csak ő nevethet rajtam. Általában, ha együtt ittunk, sosem emlékeztünk arra, hogy miről beszélgettünk párszor, ez pedig nekem valamilyen szinten nagy öröm volt. Tudtam, hogy ha eleget iszom, akkor idővel igényem van az emberek szeretetére.
- Hát… Képzeld el, Tiger megkarmolt egy férfit. De nagyon durván – a kikészített itallapot kezdtem el böngészni – Vissza akarta hozni nekem, ezért megpróbálta felvenni. Rendesen folyt a vére, úgy megijedt a macska. Nekem meg sült le az arcomról a bőr miatta.
Éreztem, ahogyan a kellemetlen érzéseim ismét vegyülni kezdenek a hangomban, ahogy visszaemlékeztem a dologra. Sajnáltam Tiger szerencsétlen névrokonát, aki konkrétan felkapta a fejét arra, hogy a macskámat szólítottam meg.
- Most, hogy munkanélküli lettem és téged elő akarnak léptetni a közbenjárásom miatt, ugye meghívsz valami kajára is? – igyekeztem elővenni a legszebb nézésem, amikor rá pillantottam, aztán közelebb hajoltam és egy puszit nyomtam az arcára – Ennyivel tudok fizetni neked érte. Meg a támogatásommal és a szeretetemmel. Ha kész lesz a cukrászda, akkor én is meghívlak majd valamire.

Tristen & Kristine

Miután Tiger elment – még mindig viccesnek gondoltam, hogy ugyanúgy hívják őt, mint a macskámat – fel-alá rohangáltam a konyhába, sietősen próbáltam befejezni az elkezdett sütit, ami így rondább lett, mint amilyet alapvetően tudtam volna készíteni. Ez volt nagyjából a harmadik alkalom, hogy a mai nap folyamán sűrű káromkodásokba kezdtem, mivel a hajam még egyetlen csomóként díszítette a fejem tetejét, és a sminkem is alig volt készen. Elég zavaró volt ez az állapot, és én magam sem tudtam eldönteni, hogy egyáltalán miért számít ez. Tris a családunk régi barátja, egyfajta támasz volt még a szüleim számára is azóta, hogy Benji kómába került. Ebből kifolyólag pedig már látott kövérnek, smink nélkül, illetve jelenleg elvált emberként éli az életét, tehát nekem egyáltalán nem a régi érzéseim felidézésén kellene időzni. Viszont képtelen voltam rá úgy tekinteni, mint korábban. Ezen a ponton már nem kellett beletörődnöm abba, hogy másé volt, éppen ezért ismét szabad voltam mellette. Természetes volt őt megölelni, megérinteni, én pedig nagyobb biztonságban éreztem magam mellette.
- Mochi! – egészen sikításszerű volt a hangom, amikor sikerült majdnem keresztülesnem azon a fehér gombolyagon, ami nyávogva tántorgott arrébb – Miért tudjátok mindig, hogy mikor kell útban lennetek?
Villámsebességgel pakoltam el a málnahabos piskótaszeleteket, aztán kaptam fel a már kikészített táskámat, abba pedig egészen random dolgokat hajigáltam bele. Sosem voltam egy rafinált nő, szóval határozottan arra használtam a kiegészítőt, hogy tényleg csak a legfontosabbakat – kulcs, tampon, zsebkendő, pénztárca – magamnál tudjam tartani, minden más, amit a táskám tartalmazott, mindössze azért volt csak benne, hogy legyen némi indokom még ezen kívül magammal vinni azt.
Éreztem, hogy telefonom megrezzent, de igyekeztem nem foglalkozni magamra, viszont határozottan vettem a jelzést azzal kapcsolatban, hogy sietnem kellene. Épp ezért gyorsan még gyorsan raktam magamra valamennyi parfümöt, aztán leengedtem a hajam, ami egészen kellemes hullámokban omlott a vállaim alá.
- Szia apa, jó, hogy itt vagy! – talán túl hangos voltam, ahogy ezt kijelentettem, szegény édesapám pedig ki sem tudott szállni az autóból, amivel alig állt be a feljárónkra, én máris nyomkodtam vissza őt a volán mögé – El tudnál vinni Manhattanbe? Nincs kedvem taxizni. Tristennel találkozom.
Miután említettem neki, hogy pontosan melyik dobozban találja a kedvenc csokis kekszét, amit extra finomra csináltam, már én magam is tudtam, hogy sikerült lekenyereznem őt, és pattantam is be az anyósra. Ezen a ponton már egészen meg is feledkeztem az sms-ről, mert sokkal inkább arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mi történt vele a munkahelyén. Csak akkor jutott eszembe, hogy válaszolnom kellett volna a férfi üzenetére, amikor apa nem messze a megbeszélt találkozóhelyünktől lefékezett. „Öt perc, és ott vagyok!”
- Majd add át neki az üdvözletem. Jó randizást! – mielőtt tiltakozni kezdtem volna, hogy nem, mi nem vagyunk és soha nem is voltunk olyan kapcsolatban, egyszerűen kitessékelt az autóból, nekem pedig vörös fejjel kellett elindulnom a megbeszélt pontra. Majd, ha rákérdez, azt mondom neki, hogy megfogott a nap.
Pár percig nézelődnöm kellett a folyó partján, de amikor kiszúrtam az ismerős hátat, akkor mosolyogva szaporáztam meg a lépteimet. Finoman érintettem meg a vállát, az arcomra kiült vigyor pedig csak szélesebb lett, amikor már szembefordult velem.
- Szia… ne haragudj, hogy késtem – ezt már sokkal inkább a mellkasának magyaráztam, mert én csupán a derekát tudtam átölelni a közöttünk levő magasságkülönbség miatt. Picit hátra húzódtam, de nem engedtem el a derekát, szimplán csak a szemébe akartam nézni – Sok minden történt… És mindegyik sokkoló. Melyiket akarod hallani először?
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy mondjuk ez őt zavarta volna, de az utóbbi időben még inkább tömtem az édességgel. Az már más kérdés, hogy miért volt ennyi időm sütögetni, amikor ugye dolgoznom kellett volna, és a szabadnapjaimon pedig hányni a konyhába lépéstől.
- Igyunk! – ezen a ponton engedtem el őt – Elég csalódott vagyok. Akkor az első híremet egyszerűen elmondom. A héten kirúgtak, és mérges vagyok a főnökömre, szóval inni szeretnék. Sokat.
Gondolom, ahogyan ezt kimondtam, olyan lehettem, mint valami durcás hörcsög, de nem érdekelt. Nem éreztem azt, hogy jogos volt a döntés, de nem tehettem mást, egyszerűen el kellett fogadnom azt.
- Nem ettem még egyébként, de rendben leszek. Ha már így felajánlottad, szerintem mind a kettőnkre rá férne az alkohol – alapvetően én amúgy is ritkán fogyasztottam. Egészen nagy szemekkel kezdtem el szemlélni először őt, aztán a figyelmemet a kócos hajára fordítottam. Lábujjhegyre emelkedem és egy szelíd mosollyal kezdtem a helyére igazítani a tincseit.
- Csak jobban összeborzolod – egészen óvatos mozdulattal igazítottam a haját a helyére, aztán a pillantásom megint találkozott az övével – Hogy érzed magad?