Ott kellett hagynod a sportot, az élet számodra mégsem ezt a jövőt szánta. Mára már senki nem tudja mi lett volna, ha... Hiszen néhány éve nálad a most játszik. Most testnevelést és történelmet tanítasz, edzed az iskola csapatát, fáradhatatlan eltökéltség és hit lakozik benned irántuk, s én nem tudom, hogy ugyanazt a tüzet akarod felfedezni a szemükben, azt akarod előcsiholni, ami egykoron téged is hajtott, vagy csak jó tanár akarsz lenni, és ösztönözni őket, anélkül, hogy bennük akarnád látni azt a karrierlehetőséget, melyet neked nem sikerült beváltanod. Egy tanárnő utánad ácsingózik, diáklányok olvadoznak, ha meglátnak a pályán vagy a folyosón, te ha jó kedvedben vagy, még olykor fürdesz is a dicsfényben. Tudsz kimért és komoly lenni, udvarias és igazi tuskó, jókedvű és energikus, nem tudlak megfejteni, úgy tűnik alig ismerlek. Igyekszem, hogy változzon, azonban olybá sejlik a szócséplés egy lyukasórában, ritka alkalmakkor viták folytatása valamiről/valakiről, vagy amikor figyelmetlenségemben neked hajtok a folyosón, és te készségesen segítesz felpakolni az előzőleg kezemben szorongatott könyveket és ejtünk néhány udvarias mondatot nem elegek ehhez, az sem hogy Lizácskának hívsz olykor pimaszul. indig mindenhol ott vagy és fontos ügyekhez adod a névjegyed jófej tanárbácsi, a diákok éppen ezért szeretnek, és én mégsem ismerlek.  Mintha messziről bámulnálak - ahogy néha tényleg teszem - és egy volnék az értetlenül bámuló tömegből, hiszen újból és újból meglep a véleményed, a tetteid, sosem az, amire számítok. Még azt sem tudom pontosan miért élsz? Mit keresel? Min mentél keresztül? Vajon meddig küzdöttél a baleseted után, hogy folytathasd? Hamar belenyugodtál, vagy erőlködtél még? Vagy megkönnyebbülés volt megszabadulni a tehertől? Ki tudja ez vagy az volt-e az álmod egyáltalán?

Nagyon-nagyon várlak! Minden egyebet jöttödkor megbeszélünk. Ha valami mégsem lenne világos, oldalchattől a PM-ig zargathatsz.