Egyfajta kislányos báj jellemzi, melyet olykor meglepő módon megpróbál kihasználni. Nem manipulál, az ilyesfajta játék soha nem volt az ő gyomrának való, csak okosan tervez. Mert minden naivság, minden bűbáj és minden sallang mögött, egy lassan érő, okos nő rejtőzik, aki alig várja, hogy végre kitörjön a ráaggatott láncok közül.
Haragtartás nem jellemzi. Közeli környezetével szeret jóban lenni, ahol tud ott segít. Ha véletlenül valakivel mégis összekap, az csak ideig óráig tart, mert valahogy mindig kiharcolja, hogy érett felnőttekként rendezzék a dolgokat. Ebből következik, hogy a légynek is nehezen árt. Vannak ritka pillanatok, mikor sikerül felhúznia magát, de ezt sem másokon vezeti le, hanem inkább keres valami olyan tevékenységet, mely még hasznára is válhat a társadalomnak.
Precíz és pontos. Mind a munkájában, mind pedig magánéletében mindennek pontosan megvan a helye. Nem barátkozik könnyen, de ha sikerül belopnod magad a szívébe, akkor örökre benne maradsz.
Szerelemre éhes. Hiába áll mellette jelenleg egy elismert, jóképű férfi, nem érzi iránta a lángolást. Minden éjjel úgy hajtja álomra a fejét, hogy hisz és reménykedik abban, hogy újra eljön számára is az a pillanat, mikor szíve kihagy egy ritmust, s érzi majd ezt a másikon is.



Mély levegőt vesz, majd egy gondterhelt mozdulattal lép ki a próbafülke függönyének takarásából. A kint várakozók tekintete egyből rászegeződik, s néhányuk szinte ugrik ki a székből, mint keselyű a hátrahagyott állat tetemre. Prudence egy mosolyt erőltet az arcára, mely mögött keserűség és bánat rejtőzik.
Hányni tudna.
Nem a ruhával van gondja, mely az egyik legfinomabb selyemből készült, mely tökéletesen simul az alakjához és viselete oly könnyed, mintha csak csak egy hajszál vékony lepel lenne. Imádja. Szerelem volt első látásra. Legszívesebben éjjel - nappal viselné, akárcsak egy elmegyógyintézetből szabadult őrült.
Undora még csak nem is a házasság és az ezzel járó mizéria ellen szól. Ó nem.. Ő mindig is királylányos esküvőről álmodott, melyen mindenki, ki számít ott lesz. Melyen édesanyja könnyei záporoznak a meghatottságtól, melyen apja büszkén veregeti meg leendő veje vállát és játékosan megfenyegeti, hogy lesz irgumburgum, ha a lánynak bármi baja esik. Egy olyan esküvőre vágyott, ahol a férj nemcsak jól néz ki, de ha megpillantja az oltárnál, akkor egész testében érzi a bizsergést mert tudja, hogy ő az igazi.

Megáll a tükör előtt. Hagyja, hogy az ott dolgozó hölgy körbeugrálja és igazítson a ruhán, ahol kell. A tükrön keresztül lopva néz anyjára, kinek arcára van írva nem tetszésének minden jele. Tudja jól, hogy lánya kényszer hatására cselekszik. Tisztában van azzal, hogy férje ennek a házasságnak a révén kíván kimászni egy kétes üzletből, s ez annyira nincsen ínyére, hogy hetek óta nem hajlandó szóba állni a férfival. Talán az elválás gondolata is megfordult már a fejében, de ismeri már annyira az urát, hogy tudja jól, ha beadná a papírokat, akkor megásná a saját sírját..

Prudence ismét sóhajt. Nézi a tükröt, mely kegyetlen kacajjal csapja arcon, mikor felfedi előtte a cudar valóságot. Gyönyörű. Tökéletes az egész, egészen addig, míg arcát nem nézi. Fakó, fáradt és csak árnyéka önmagának, az álmosoly ellenére is. Utálja. Legszívesebben apró darabokra törné, hogy ne kelljen látnia azt, akivé az elmúlt hónapok alatt vált.
Leendő anyósa úgy ugrálja körbe, mintha nem tudná, hogy mi folyik a háttérben. Jobbról, balról, elölről és hátulról képeket készít, majd átvéve a ruhaszalon dolgozójának szerepét, elkezdi igazgatni a ruhát, a haját, mindenét.
Ismét hánynia kell.
A ruha egyre jobban szorítja, ahogy levegőt vesz, úgy érzi, mintha egy dohos pince sarkában ücsörögne, ahova egyre jobban áramlik be valahonnan a füst.
Szédül. Sápadt.
S mikor már a körülötte gazellaként ugráló nyakára dobná ki a taccsot, egy mobiltelefon csörgése töri meg a monoton, már színházi komédiába illő jelenetet.
- Kincsem, a telefonod - szólal meg lágyan csengő dallammal az édesanyja, s odalép hozzá, hogy átnyújtsa neki a készüléket.
Csak egy üzenet, ám tartalma sokkal nagyobb sokkot okoz nála, mint az elmúlt percek bármelyik pillanata. Nem hosszú szöveg, de tartalma annál velősebb és földhöz vágóbb, lazán eléri azt, hogy a nő úgy érezze összeesküdött ellene a világ.
Egy halk, elfojtott sikoly keretén belül adja ki magából, hogy mennyire elege van. A telefont a tükörhöz vágja, mely hangos robajjal hullik darabjaira. A készülék pedig valahol a törmelékek között hever, s képernyője villodzva közli az arrajáróval, hogy Nataael kiszabadult.