come over; Dale & Cassie

**Jeong Dae Il**

Cassie & Dale

"And then I met you..."

- Akkor már biztosan tudom kihez kell segítségért fordulnom, ha hasonló témában keresek ajándékot. - Próbáltam nem folyamatosan őt bámulni, de még így is nehéz volt levennem róla a szemem. Érdekelt volna, hogy miben jó még - őszintén mellőzve minden kicsit is intim gondolatot -, milyen dolgokért lelkesedik, mi az ami leköti a figyelmét. Közben így vagy úgy, de magamról is el akartam árulni bizonyos információkat, hogy ne tűnjek annak a sötét múltú maffiózónak, akinek néhány napja nézett. Újra meg újra mosolyt csalt az arcomra az emlék, amit ezúttal úgy próbáltam meg visszafogni, hogy az államhoz emeltem a kezemet, hogy végigsimítsak azon.
- Nekem így is eléggé tetszik ez a bolt. - Nyilvánvalóan egyáltalán nem a kínálatra gondoltam, de épp elég idős vagyok hozzá, hogy ne kelljen szégyellnem magamat, amiért ilyen dumákkal állok elő nőknek. Az eddigi tapasztalataim alapján különben sem esik le mindegyiküknek, hogy a "nekem is tetszik a kilátás, ha te vagy az" egy változatát sütöm el, vagy azok a nők, akikkel engem eddig összesodort az élet mind voltak olyan előzékenyek, hogy úgy tettek, mintha nem értenék a dolgot, csak hogy a férfi egóm jól érezze magát. - Ha rád bízhatom magamat könyvválasztás terén, már egyébként is nyugodt vagyok. - Ezúttal szégyentelenül villantottam rá egy mosolyt. Olyan nőnek gondoltam őt, akinek nem lehet elégszer mondani, hogy szép, vagy épp hogy értékes, példának okáért amiért olyan könnyedén mosolyt tud csalni az arcomra. Meglepődtem volna, ha éppen ezen tulajdonságai miatt nem várja valaki haza, mert az "egyedül élek" valahogy nem teljesen azt jelenti, hogy nincs is senkije. De talán épp ezért terveztem elkérni a számát, hogy biztosra mehessek.
- Ki tudja? Talán egyszer úgy érzed majd, hogy beszámolnál egy magamfajta férfiról valakinek. Még mindig nem tudom pontosan miért tűnök maffiózónak. Elárulod? - Pofátlanul próbáltam őt még inkább zavarba hozni, mert élveztem nézni, ahogyan zavarában kipirosodik az arca és kerüli a pillantásomat. De leginkább abban reménykedtem, hogy megint rám szól majd, mint legutóbb, amikor ki mertem nevetni - pontosabban együtt nevettem vele.
- Lehet, hogy ez tolakodó kérdésnek számít, szóval nem muszáj rá válaszolnod. De hogyhogy váltottál és nem lettél nővér? - Kíváncsi pillantással néztem rá, szinte a szemem sarkából, hogy ne tűnjön úgy, mintha tényleg hozzá lennének ragadva a szemeim. - Mindig az orvosokra mondják, hogy aki nem bírja a vért, az felejtse el azt a szakmát, de a nővéreknek még nehezebb a dolga, nem igaz? - Nem tekintettem magamat túl tájékozottnak a témában, de én is elfogyasztottam egykor a megfelelő mennyiségű kórházas filmtörténeti csodát, és mondhatjuk, hogy nekem is megvolt a magam része a kórházba járásban, Yaya miatt.
- Kár, hogy nem jöttem előbb. - New York mindig akkor tűnik a legnagyobb városnak, amikor nem kellene annak lennie és akkor a világ legkisebb helye, ha szintén nem kellene annak lennie. Számos alkalommal volt már részem olyan kellemetlen találkozásokban, amelyek alkalmával rá kellett jönnöm, hogy a sors mindig azokkal sodor a legtöbbször össze, akikkel valójában nem is akarok találkozni. A Cassidyvel kötött ismeretségem is pont ennek a tanúbizonysága, mert ha korábban találkozom vele, lehet hogy több időt szánok az olvasásra, csak hogy minden alkalommal eljöhessek beszélgetni vele itt a könyvesboltban.
- Miért is ne? - Valami megcsillanhatott a szemeimben, amikor visszanéztem rá, az arcom pedig határozottan jókedvet sugározhatott. Csak hogy a végén úgy érezzem, hogy most szavak nélkül korhol engem, amiért a saját telefonszáma helyett a boltéval akar megajándékozni engem. - Ha már randiról van szó, nem vinnék el mást a kollégáid közül. - Csak őt. Ennél egyenesebben pedig már képtelen lettem volna megmondani neki a szándékaimat. Még mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy az, hogy egyedül él nem jelenti, hogy nincs senkije, de ha így is van, biztosan az lesz a következő, hogy kapok egy határozott visszautasítást és mindketten megyünk a dolgunkra. Személy szerint egy fokkal kevesebb lelkesedéssel, de megbirkóznék vele valahogy, mert engem arra neveltek, hogy a nem az nem, már az első alkalommal is.
- Hajlandó vagyok megfigyelés alá kerülni - nevettem fel halkan. - De mi lesz így a jogaimmal? - Jókedvűen csengett a kérdésem, ráadásul készen álltam egy tökéletes javaslattal. A jogaimért cserébe egy randi. De az is lehet, hogy okosabb lett volna úgy gondolkodni, hogy előbb a telefonszámát adja meg - a sajátját. Mániákusnak tűnnék, ha minden alkalommal a boltot hívnám, ha beszélni szeretnék vele, ráadásul a kollégái biztosan rájönnék a dologra. Nem mintha bármiben biztos lehettem volna a kettőnk jövőjét illetően, de én bizakodó vagyok.
- Ha lebuknék... - morfondírozva billentettem meg a fejemet, így enyhén oldalról pillantva le rá. - Akkor ki kellene hallgatnod, hogy kiszedj belőlem minden információt. Ugye nem vagy a kínzás híve? Mert akkor nagyon vigyáznom kell veled. - Vigyorogva pillantottam rá, a szavaimat pedig természetesen csak viccnek szántam. Valaki olyan, aki nővérnek tanult és emberek ápolásával akart foglalkozni, valószínűleg egy légynek sem tudna igazán ártani. Ráadásul Cassidy vékonysága kicsit sem illett ahhoz a képhez, amit én szórakozásból festettem fel mindkettőnk fantáziájában.
- Azok vagyunk - aprót bólintottam, miközben kimondtam ezt. Éreztem, ahogyan némi hidegség költözik a szívembe emiatt, aminek nem akartam helyet adni, de az Ah In és közöttem lévő viszony olyasmi volt, ami állandóan piszkálta a fantáziámat, mégsem volt rá megoldásom. Ő felnőtt, én pedig azzal szembesültem, hogy nem úgy jövünk már ki, mint amikor olyan kicsi volt, hogy én segítettem neki felmászni a mászókára. Biztosan ez is a felnőtt kor velejárója, mert én sem mondtam el neki mindent, amihez akkoriban túl kicsi volt még. De hogy velem is megtörténjen ugyanez, az korábban felfoghatatlan volt számomra. Most pedig a saját bőrömön tapasztaltam, akár akartam, akár nem.
- Kedves vagy. Átadom majd neki - ezt már jóval mosolygósabban tudtam kijelenteni. Mint ahogyan éreztem is magamat a felismerés miatt, hogy igazat mondok. Mert bátran és valójában nagyon szívesen meséltem volna Cassieről Ah Innak - már ha érdekelte volna a dolog. Vagy az, hogy mi minden fogalmazódott meg bennem csupán két találkozás után egy szinte ismeretlen nőről. Egy biztos volt, hogy élveztem Cassidy társaságát és még többet akartam megtudni róla.
Mosoly suhant át az ajkaimon, amiből hamar halk nevetés is lett, amikor visszakérdezett. - Óvatosan, még a végén bajod esik. - Nem kellett hangosan beszélnem, hogy hallja a szavaimat, olyan közel voltunk egymáshoz. A pillantásom rosszalkodó gyerekként kalandozott az arcán, és egyértelműen megállapodott az ajkain, mielőtt ő hátrébb húzódott volna, én pedig magamhoz tértem. Mély lélegzetet vettem, hogy lehűtsem magamat és ne akarjak utána lépni. Elvégre a korábban megállapodott randinkban sem lehettem még biztos.
- Szakmai ártalom. Amit ismerek, abban magabiztos vagyok, talán ezért választom mindig a könnyű témákat. - Ami számomra mások életét jelenti. Az ő nehézségeik az én életemben - egész pontosan a munkámban - akár hasznosíthatóvá is válnak. Csendben figyeltem ahogyan Cassie a könyvek között válogat, majd egyre inkább felfelé ívelő szemöldökkel néztem őt, amint a földszinten kiválasztani készült a nekem szánt könyvet. A kötet hátuljára írt összefoglalót csak átfutottam, valójában akkor is hazavittem volna, ha egy a korábban emlegetett gyerekkönyvek egyikét nyomja a kezembe.
- Legyen. Meggyőztél. - Őszintén nem direkt nyúltam úgy a könyvért, hogy egymáshoz érjenek az ujjaink, de abszolút nem éreztem magamat kellemetlenül tőle. - Te olvastad már? - Újra őt figyeltem, talán kicsivel jobban érdeklődve a kezeink miatti reakciójáért, mint hogy ismeri-e a könyvet kívülről-belülről. - Ha tisztességtelen lennék, direkt azt mondanám, hogy nem tetszik a könyv, csak hogy az adósom legyél. Biztos, hogy vállalod a kockázatot? - Lehet, hogy nem vagyok olyan rosszfiú, mint amilyennek a legelső találkozásunkkor gondolt, de ismerem a piszkos játszma szabályait, és tulajdonképpen van, hogy használni is merem azokat. A teljes igazság az, hogy nem tettem volna meg vele, hogy csak azért rosszat mondok a kezemben tartott könyvről, mert akkor várhatok tőle cserébe valamit. Ezt pedig terveztem is bevallani neki, rögtön azután, hogy válaszolt a kérdésemre.
- Ráérek, egyáltalán nem sietek. - Jelentettem ki jókedvűen, s egyben higgadtan. Az, hogy most együtt fogunk kávézni, továbbra is magában hordozza annak a lehetőségét, hogy fogunk még találkozni, elvégre a zakómat jöttem behajtani és amatőr lett volna nem megbeszélni legalább egy következő alkalmat, amikor láthatom. Ha nem most, hát telefonon - potenciálisan nem a kollégái közvetítésének hála.
- Azt mondtad a szomszédotokban van egy jó kávézó. Arra gondoltál most is? - Meghittebbnek tűnt volna egy automatás kávénál, vagy annál, mintha a dolgozói konyhában ültünk volna le egy-egy csésze fekete mellé. - Megbocsátják a kollégáid, ha elrabollak arra a kávéra?

⋈ | 1366 | öltözet

**Cassidy Jeong-Hasler**

Dale & Cassie

- Pedig nagyon otthon vagyok a gyerekkönyvekben – nevettem el magam, de nem terveztem megindokolni, hogy miért, közben pedig reménykedtem abban, hogy nem tesz fel nekem olyan keresztkérdéseket, amik kellemetlenné válhatnak a megjegyzésem miatt – Sok anyuka jár ide a környékről, emiatt mindet olvastam már.
Nem volt teljes mértékben hazugság, mivel tényleg elég jelentős számban fordultak meg édesanyák a kis boltunkban, akiknek elég szakmai tanácsot tudtam adni. Szimplán nem kötöttem Dale orrára azt, hogy ez pontosan miért volt. Mivel határozottan támogattam azt, hogy Lotte olvasott kislány legyen, nagyon odafigyeltem arra, hogy megfelelő minőségű könyvekhez jusson. Már babakorában is igyekeztem olyan babakönyveket vásárolni neki, amik tényleg felkeltették az érdeklődését.
- Valószínűleg az interneten nagyobb a kínálat, mint ebben a boltban, de körülnézhetünk, hátha rábukkanunk valami olyanra, amivel eddig nem rendelkeztél – mosolyodtam el. Egyáltalán nem az volt a tervem, hogy a lehető legtöbb bevételt sajtoljam ki ma belőle csak azért, mert pontosan tudtam, hogy Dale itt hagyhatná a félhavi fizetésemet is. Ha érdeklődik valami iránt, akkor azt meg fogom neki mutatni, de amúgy rendben vagyok azzal is, ha nem visz el semmit. Valamilyen oknál fogva a társasága egyértelműen szórakoztatóbb volt a számomra, és mivel nem volt sok vásárlónk ebben az idősávban, szívesen beszélgettem vele.
- Kinek mondhatnám el? – szándékosan nem pillantottam fel rá, mert pontosan tudtam, hogy kissé elvörösödtem attól, hogy engem nézett. Határozottan magamon éreztem a pillantását, közben viszont igyekeztem a józan eszemre támaszkodni. Nem lehet, hogy folyamatosan engem néz, szimplán hiheti azt, hogy udvariatlanság lenne mondjuk a kínálatot szemlélni miközben velem beszél. Az most gyakorlatilag részletkérdés, hogy én most éppenséggel nem néztem az ő szemébe, ugyanakkor valószínűleg fordított helyzetben én is nehezen vettem volna le róla a szemem. Csak talán ő tökéletesen tisztában lehetett volna azzal, hogy én azért nézem őt, mert annyira jóképű, míg fordított esetben szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nálam sokkal elegánsabb és szofisztikáltabb nőkkel lehet dolga. Na mindegy, mert amúgy nem féltékeny vagyok, szimplán csak logikusan gondolkozom.
- Egy ideje itt dolgozom – vontam meg a vállam – Azt hiszem ez volt az első állandó munkahelyem.
Nem akartam belemenni abba, hogy miért szorultam rá arra, hogy egy könyvesboltban kezdjek el dolgozni, mivel foghattam volna annak idején a drága egyetemekre. Hiába voltak viszonylag jó jegyem, attól még nem volt túl egyszerű ösztöndíjakhoz jutni, nekem pedig pont annyit sikerült összeszednem, ami a tandíjamat fedezte. Hiába laktam otthon, nem lehetett teljesen pénz nélkül megoldani mindent, és én is elég cikinek találtam már huszonévesen azt, hogy anya vagy apa adjon nekem bármire. Később pedig már azért jött jól ez a munkahely, mivel eléggé ismertek ahhoz, hogy a szülés után engem alkalmazzanak egy olyan kolléganő helyett, aki szintén a családalapítás miatt hagyta itt a könyvesboltot.
- Máris? – halkan nevettem el magam, amikor megkerestem a tekintetét, az enyém különösen fényes lehetett – megadom a céges mobil telefonszámát. Hátha nem én veszem fel, amikor hívsz és meglepetés ér az első randin.
Egyértelműen nem gondoltam komolyan a dolgot, és talán túlságosan is meg akarom húzni a határokat köztünk, de még egyelőre én sem döntöttem el azt, hogy mit akarok kihozni ebből az egészből. Aligha gondoltam Dale-t kellemetlennek, vagy nyomulósnak, de elég egyértelműen kifejezte azt, hogy meg akar engem ismerni. Egyelőre én ennek egyébként nem láttam volna akadályát, de mivel nem véletlenül váltam egyedülálló anyává, tartózkodóbb voltam. Ha másképp alakult volna az életem, akkor minden bizonnyal vissza kellene utasítanom a közeledését, mivel talán Lotte apukája is velem lenne. Olyan forgatókönyvön pedig nem voltam hajlandó gondolkozni, hogy a lányom nem az életem része.
- Akkor innentől figyelni foglak – finoman böktem meg a vállát, közben pedig az arcomon ott volt egy széles mosoly – És amint gyanúsan viselkedsz, többé már nem illet meg az állandóság vélelme. Mit csináljak veled, ha lebuksz, hogy mégis közöd van hozzájuk?
Folyamatosan arra tudtam gondolni, hogy távolságot kellene tartanom tőle. Ha túlságosan belemászok ebbe az egészbe, az végül odáig vezethet, hogy összetöröm a saját szívemet, ezt pedig egyelőre nem akartam átélni. Viszont mégsem tudtam csak úgy megmondani magamnak, hogy ne legyek vele jókedvű, holott magam sem értettem azt, hogy mi ketten hogyan találkozhattunk megint. Nem hittem a véletlenekben, se abban, hogy valaki első látásra beleszerethet a másikba. Szerintem a kedvesség vagy az előzékenység, amit megtapasztalunk az ismerkedés során lehet egy tulajdonság, ami felkelti az érdeklődésünket és később ahhoz vezet, hogy mi ketten együtt akarunk lenni. Amit Dale nekem nyújtott csak a jelenlétével az nem szimplán szórakozás volt, hanem biztonságérzet is. Nyugodt voltam vele, mert már nem egy nő voltam, aki Bronxban próbált meg egyedül boldogulni, hanem tisztában voltam vele, hogy ha valami történne velem, akkor ő rá számíthatnék. Most, hogy már tudta a nevem, egy picit intimebbnek is éreztem a kettőnk közti viszonyt, már ha egyáltalán lehetett annak nevezni azt, hogy másodjára találkoztunk.
- Nagyon különbözőek lehettek – mosolyodtam el – Remélem, hogy sokat fog szórakozni az öcséd a munkájával. Őszintén.
Egy pillantást vetettem rá, miközben elmosolyodtam, majd inkább a könyvektől roskadozó polcokon kezdtem el keresni a megfelelő könyvet. Ezen a ponton már véletlenül se akartam rossz választást megejteni, mert elég kellemetlen lenne, ha az öccsének nem tetszene a könyv, amiért fizet. Alapvetően is annak voltam a híve, hogy ha már én ajánlok valakinek valamit, akkor tényleg nem szerettem volna, hogy visszahozzák azt. Persze nem vagyok egy erőszakos nő, soha senkit nem beszéltem le a választásáról, maximum, ha kikérte a véleményem, akkor azt őszintén mondtam el neki.
Rögtön, amikor nyújtózkodni kezdtem, arra gondoltam, hogy az elejétől kezdve rossz döntés volt, mivel a könyv, amiért nyúltam az magas és keménykötésű volt. Ez önmagában megnehezítette a dolgomat. Mikor Dale is a könyvért nyúlt, szinte azonnal lefagytam és a lélegzetem is elállt, óvatosan húztam vissza a kezem és fordultam hátra, hogy megkereshessem a tekintetét. Még annak ellenére is, hogy nagyon vörös lehetett az arcom. Ebben a pillanatban megmentett attól, hogy a fejemre ejtsem a könyvet.
- Tessék? – valószínűleg teljesen idiótának tűnhettem, emiatt pedig nem is bántam túlzottan, hogy szinte azonnal folytatta, hogy pontosan miben jön ő. És annak ellenére, hogy elmondta azt, hogy pontosan milyen könyveket kedvel, most képtelen lettem volna felidézni azokat. Pont ezért csúsztattam a kezem finoman az alkarjára, hogy eltoljam és elléphessek mellőle, majd vettem egy mély levegőt és az egyik könyvszigethez léptem, amit a múlt hónapban építettünk fel a lányokkal.
- Sportemberek, üzletemberek, borok… - ahogy visszaidéztem és pár könyvet a kezembe vettem, egyszerűen csak megcsóváltam a fejem – Tényleg szeretheted az inspiráló dolgokat, de ezeket mindig ugyanúgy írják meg. Ha túl sokat olvasol belőlük, akkor egy spirálba kerülsz. Az összes sikeres ember élete ugyanarról szól.
Végül úgy döntöttem, hogy visszateszek mindent a helyére, majd inkább a földszint felé igyekeztem, hogy onnan találjak valamit neki. Mivel pontosan tudtam, hogy hol találom az általam is kedvelt könyvet, ami ezúttal szemmagasságban volt, egyszerűen levettem a polcról, és odaadtam neki Paul Auster Brooklyni balgaságok című regényét.
- Mi lenne, ha most olyan emberekről olvasnál, akik nem voltak jók valamiben? – mosolyodtam el – Ha nem tetszik majd, akkor az adósod leszek. Ha igen, akkor örülök, hogy hozzájárulhattam az élményhez.

- Nagyon sietsz? – szerettem volna, hogy nem legyen a válasza, egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem – Ha nem, akkor megihatnál velem egy kávét, most.

1 170 szó|| outfit

**Jeong Dae Il**

Cassie & Dale

"And then I met you..."

- Huszonegy éves. Úgyhogy a gyerekkönyveket kerülném. - Jókedvűen szélesedő mosoly jelent meg az arcomon. Nem tudom mások hogyan érzékelik, mit könyvelnek el magukban, amikor azt mondom, van egy öcsém. Egyértelműen túl idős vagyok ahhoz, hogy Ah In általános iskolás korú legyen, sokkal inkább a volt oszálytársaim gyerekei annyi idősek már, hogy ezt elmondhassák magukról. Viszont épp Innie korából adódik, hogy nehezen lehet eltalálni az ízlését. Vagy szimplán én vontam ki túlságosan magamat az életéből az elmúlt években, hogy így érezzek. De mivel egészen addig, hogy a városba érkezett, én lényegében abban a hitben éltem, hogy hozzám hasonlóan jogot fog tanulni, nem is csoda ha teljesen meg vagyok zavarodva az ízlését illetően. Más talán azt mondaná, hogy könnyű a megoldás, egyszerűen több időt kellene vele töltenem. Én meg azt gondolom, hogy mondani mindig könyebb, mint cselekedni.
- Engem általában az önéletrajzok érdekelnek. Sportembereké, üzletembereké, de ha borokkal kapcsolatban bármilyen könyvetek van, az is érdekel. - Magam sem tudom mennyire tűnök ezek után szimpla alkoholistának, de bízom benne hogy a kinézetem alapján az utolsó dolog, amire velem kapcsolatban bárki gondolni tudna, az az alkoholfüggőség. Azt, hogy odafigyelek a megjelenésemre, egyáltalán nem tartom különösebb érdemnek, mivel a mi családunkban ez mindig is alap volt. Nem mentünk úgy társaságba, hogy bármelyikünk kinézetébe bele lehessen kötni. A szüleim még akkor is kisimultnak tűntek egy-egy eseményen, ha előtte az autóutat végig vitázták. Lehet azt állítani, hogy ettől egyértelműen kétszínűvé is válnak, de nekem sem okom nem volt ezt gondolni róluk, sem jogom nem volt ehhez. Függetlenül attól, hogy bizonyos dolgokban egyetértünk vagy sem, még tisztelem őket, mert a szüleim, idősebbek nálam és a saját világukban többet éltem meg nálam.
Követtem a nőt a pénztárhoz és az egyik kezemmel a pultnak támaszkodtam, miközben a pillantásom végig siklott a bolton, végül pedig megállapodott Cassien. Még csak bűntudatom sem volt, amiért azzal foglalom el magamat, hogy őt nézem, mert ő az, aki igazán otthon van ebben a boltban, én pedig jelenleg az ő segítségére szorulok.
- Értem. - Elgondolkodva bólintottam párat, viszont nem telt bele rövid időbe, hogy mosoly jelenjen meg az arcomon, miközben folytattam: - Látszik, hogy mennyire műveletlen vagyok, ami a könyvesboltok nyitvatartását illeti. Ne mondd el senkinek, hogy mindent online rendelek - halk nevetéssel toldom meg a megjegyzésemet, miközben egy fokkal közelebb hajolok hozzá, a pulton át. Lehet, hogy nem lennék túlzottan büszke magamra, ha meg kellene fejtenem, hogy legutóbb mikor olvastam szimpla kedvtelésből könyvet, ami nem jogszabályokkal és papírra vetett joggal volt tele. Érdekelt volna, hogy hány ember veszíti el teljes mértékben a puszta szórakozásra fordítható idejét, amikor olyan jellegű állást kap, mint én. De megint felmerült volna az a kérdés, hogy mikor lenne nekem időm utánajárni ennek. - Régóta dolgozol itt? - Kicsi az esélye, hogy a válasza tudatában elmondhassam, hogy sajnálom, amiért nem találkoztunk korábban, hiszen még csak nem is a környéken élek, nem sűrűn járok Bronxba. Futni is inkább a saját környékemen szoktam, a West Villageben, vagy a Brooklyn híd környékén, mikor hány mérföldet érzek a lábamban.
Azon túl, hogy meg akartam jelenni minden környékbeli könyvesboltban legalább egyszer, annak a reményében, hogy találkozom majd a nővel, nem volt konkrétnak nevezhető tervem. Azt nem volt nehéz felismernem, hogy nem olyan helyzetben vagyunk, ahol játszmáznom kellene Cassie figyelméért. Aranyosnak találtam, ahogyan a haját a füle mögé egyengeti, ahogyan elvörösödik az arca, amikor véletlenül egymáshoz érünk. Igen, rá akartam őt venni -minimum - egy randira, ugyanakkor többet is akartam ennél. Az az energia, ami belőle áradt, egyszerűen állandó mosolygásra késztetett, ezt az érzést pedig senki nem akarná elengedni egy olyan világban, amiben élünk. Ahogyan már korábban is járattam ezen az agyamat, nem kell itt rögtön térdre esnem előtte, de nem is akarom úgy kezelni, mintha az amit tettem érte amikor megismerkedtünk, mindennapos eset lenne számomra. Jó érzés volt őt olyan környezetben látni, ahol otthonosan mozog és ahol biztonságban érzi magát. Még ha az alacsonyan repülő könyvek veszélyt is jelenthetnek rá.
- Hm.. - Próbáltam elnyomni az elégedett mosolyt, ami az arcomra kívánkozott, mivel kezdtem úgy érezni, mintha győztem volna. - Cserélhetnénk telefonszámot, hogy meg tudjuk beszélni mikor érsz rá. - Nem akartam azzal a sablonos szöveggel jönni, hogy felhívom majd, pedig igenis ezt terveztem, amennyiben hajlandó lesz megadni nekem a számát. Bíztam benne, hogy ha elsőre nem is adott választ azzal kapcsolatban, hogy melyik nap lenne neki a megfelelő, telefonon azért később megtenni. Ha mégsem, akkor veszem majd az üzenetet és nem várom el, hogy én is tetsszem neki.
- Teljesen jogos ez a gondolkodás, elvégre butaság lenne bevallanom, ha tényleg közöm lenne hozzájuk. De mi a helyzet az ártatlanság vélelmével? - A saját szemeimben is legalább olyan jókedv csillogott, mint amit az övében véltem felfedezni. - Még csak ráutaló magatartásom sem volt, amiből arra következtethetnél, hogy egyértelműen bűnös vagyok. - Finoman megemelkednek a szemöldökeim, ahogyan felé pillantok, a szám sarkában pedig továbbra is ott van az az egyre egyértelműbb mosoly, ami a jókedvemet fejezi ki. Nem éreztem úgy, hogy finomkodnom kellene, vagy éppenséggel úgy tenni, mintha nem akarnám egyértelműen rábeszélni őt egy későbbi találkozóra. Ha le akarnám tagadni, vagy arra játszanék, hogy másnak ne tűnjön fel mit csinálok, akkor sokkal nagyobb szemétládának gondolnám saját magamat, mint átlagosan. Miért kellene, hogy érdekeljen mások véleménye azzal kapcsolatban hogy meg akarom-e szerezni Cassidy számát vagy sem, ha senki másra nem tartozik ez? Nyilván csak akkor lenne ebből probléma, ha a raktárból nem a kolléganői jönnének ki, hanem mondjuk a párja.
- Rendben, csak utánad. - Nem kellett különösebben kérnem arra, hogy mutassa nekem az utat, inkább én követtem őt, igyekezvén fegyelmezni az egyébként el-el kóborló pillantásomat. Foghatjuk arra is, hogy el akartam kerülni, hogy véletlenül félre lépjen a lépcsőn vagy egyéb baleset történjen vele, de felesleges volt az aggodalmam, mert még mindig ő volt előnyben itt, a boltban. - Köszönöm - újra a nőre pillantottam. A szavaira pedig bólintottam néhányat, némi nevetés kíséretében. - Nagyon más. Valószínűleg jobban fog szórakozni a munkája során, mint éna
joggal. Az ő területe kicsit dinamikusabban változik. - A mondandóm végét úgy közöltem a nővel, mintha titkot osztanék meg vele, vagy éppenséggel azt akarnám elérni, hogy ha most lehallgatnak, ne tudják meg, hogy mit gondolok a saját szakterületemről. Igen, a vállalati jog talán nem olyan izgalmas, mint a büntetőjog, vagy a megfelelő ügyészségi osztályon eltöltött munkaidő, de sokan vannak, akik hálásak azért, hogy olyan munkát végeznek, ami jószerével mechanikusan elvégezhető, és nem kavarja fel túlzottan a mindennapokat.
- Szóval a kávézókat... - Bólogatva vettem tudomásul a válaszát, már-már elcsábulva azért, hogy úgy viselkedjek vele, mint bármelyik másik nővel, aki az elmúlt fél évben az oldalamon jelent meg valahol. Hiszek benne, hogy az mindig, száz százalékban az ő döntésük, hogy milyen rövid kapcsolatot élünk meg együtt, mint ahogyan az is Cassie részéről, hogy falak elé állít engem. Én viszont nőttem elég magasra ahhoz, ne ijedjek meg ezektől a falaktól és csak még kíváncsibb legyek, hogy mi van mögöttük. - Akkor mi lenne, ha a kedvenc kávézódban találkoznánk? - Egészen kíváncsi voltam a válaszára, lévén egy étteremben - amit potenciálisan én választottam volna -, senkit nem ismert volna. A kedvenc kávézója ellenben pont olyan terep, mint a munkahelye: tele van ismerősökkel, akik aztán ezer kérdést feltehetnek velem kapcsolatban. Meg például arról, hogy maffiózó vagyok-e.
Csendben pillantottam a könyv felé, amit a nő megfelelőnek ítélt, a próbálkozását figyelve azonban, hogy levegye a polcról azt, rögtön közelebb léptem valamelyest, a kezem pedig szinte automatikusan indult meg Cassie háta mögé, hogy finoman érintve azt megakadályozzam, hogy hátra billenjen, amikor a másik kezemmel segítve őt, én is felnyúltam a könyvért hogy lekerüljön a polcról. - Hiszek neked a könyvvel kapcsolatban - mosolyogva néztem le rá, majd léptem fél lépést hátrébb, hogy esetlegesen ne érezze magát annyira kellemetlenül, amiért a személyes szférájában állok. - És most én jövök. - Több dologban is. Például érdekelt volna az, hogy melyik nap találkozhatunk újra, azzal együtt, hogy hol szeretne velem mutatkozni. Mégis ezeket félresöpörve folytattam: - Segíts nekem is választani egy könyvet. - A fejemet finoman oldalra billentettem, miközben őt néztem. Tisztában voltam vele, hogy elállom az útját, ha visszafelé kellene indulnunk a polcok között, de részben reménykedtem benne, hogy pontosan emiatt látom majd újra olyan aranyosan elvörösödni, mint a földszinten.

⋈ | 1340 | öltözet

**Cassidy Jeong-Hasler**

Dale & Cassie

Teljesen tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy valószínűleg Lotte születése egy életre elvághatott attól, hogy találjak magamnak egy rendes férfit. Ezt én mégsem bántam, mivel egy olyan kislányt kaphattam ezáltal, amilyet mindig is szerettem volna. Egész életemben úgy értelmeztem a születését, mint egy jelt arra, hogy ideje lenne felnőni és felelősséget vállalni a tetteimért, elsősorban egy kisgyerekért. Talán az akkori párom még mindig nem volt képes felfogni azt, hogy mivel jár a kis „balesete”, ugyanakkor, ha visszatekintek az elmúlt pár évemre, semmit sem akarok megváltoztatni. Nincs szükségem egy olyan férfire, aki elhagy miután teherbe ejtett, azzal pedig teljes mértékben tisztában voltam, hogy Lotténak az édesapját nem fogom tudni csak úgy pótolni. Egyáltalán nem állítom, hogy az évek során egyetlen ember sem volt az életemben, ugyanakkor nem tudtam megtartani a férfiakat. Nyilvánvalóan csak ideig óráig lehet titkolni azt, hogy van egy lányom, és eddig egy korombélivel sem találkoztam, aki ezt az egészet elfogadta volna. Éppen ezért is esett nehezemre belegondolni abba a ténybe, hogy szólnom kellett volna valamelyik lánynak. Nem nekem kellene üdvözölni azt a férfit, akihez a múltkor volt szerencsém, ugyanakkor annak a gondolata, hogy más segítsen neki a kiszolgálásban egy kicsit idegessé tett. Pontosan tudtam, hogy a tömött könyvespolcok között titokban leskelődnék, ami csak még jobban megbonyolítaná az egész helyzetet. Nem akartam az összes munkatársam előtt így viselkedni, ezért inkább mosolyt varázsoltam az arcomra, és odaléptem hozzá.
- Hány éves az öcséd? – jelen helyzetben nem volt mindegy, ha valamit ajánlani szeretnék neki – És te milyen könyveket szeretsz? Szerintem együtt könnyebben megtaláljuk, amire szükséged van.
Finoman intettem neki, hogy kövessen a pénztárhoz, én pedig rögtön a géppel kezdtem el szórakozni. Ekkor vettem észre azt, hogy reggel elfelejtettem belépni az adatbázisunkba, szóval gyorsan pótoltam a mulasztásom. Még szerencse, hogy eddig egyetlen vásárlónk sem volt.
- Forgalmas a környék, és sokszor jönnek be késő este is vásárlók – finoman megvontam a vállam – Engem annyira nem zavar, mert kapunk pótlékot, ha estig vagyunk.
Kicsit elmosolyodtam, aztán lesütöttem a pillantásom és a fülem mögé tűrtem egy elszabadult tincset. Elég furcsa erről beszélni valakiről, aki határozottan nem egy közegben van velem. Egyáltalán nem érzem azt, hogy mondjuk lenézne, de ettől függetlenül is tudtam, hogy őrültség volt, amit most csináltam. Egyrészt, mert egy ilyen férfivel egyszerűen lehetetlen úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy ne nézzen aranyásónak… Másrészt, pedig miért gondolkozom ezen? Egyáltalán nem kellene elhinnem, hogy ez a találkozás nem véletlen volt. Még annak ellenére sem, hogy határozottan emlékszem, hogy esett szó arról, hogy egy könyvesboltban dolgozom és a környékünkön találkoztunk ismét.
Talán nem is bántam annyira, hogy az a könyv leesett, szimplán akkor pillantottam ismét Dale-re, amikor az ujjai az enyémekhez értek. Éreztem, ahogyan elkezd vörösödni az arcom, emiatt pedig ismét el kellett fordítanom róla a pillantásom. Két kézzel fogtam rá a könyvre, amit igyekeztem nem túlzottan szorítani, de így sem voltam biztos benne, hogy sikerült elrejtenem az ujjaim remegését.
Szerencse volt, hogy viszonylag gyorsan mozgok, emiatt pedig pont időben sikerült visszatennem a könyvet a polcra. Ha nem így történt volna, akkor minden bizonnyal újra a földön kötött volna ki, amiért ennyire egyenesen megkérdezte azt, hogy mikor érek rá.
- Szerdától péntekig nem dolgozom – mivel ugye hétvégén majd kell – De egyelőre nem tudom még, hogy lesz-e egyéb dolgom.
Nem akartam túl könnyen kapható lenni, ezért úgy voltam vele, hogy talán az a legőszintébb, ha elmondom neki ezt, de nem adok teljesen egyenes választ a kérdésére. Nem gondoltam, hogy tesztelne, vagy hátsó szándéka lenne, mivel már mind a ketten kinőhettük azt a kort, hogy egymás érzéseivel játszadozzunk, de ennek ellenére is jobb volt az elővigyázatosság. Egyrészt, mert nem ismerem őt, másrészt a lányok bármikor kijöhetnek hátulról, én pedig nem szerettem volna nagyközönséget. Ők már ezer éve rágják a fülem azért, hogy kezdjek el randizni, mert fiatal vagyok még és nem minden férfi olyan, mint azok, akikkel eddig találkoztam. Én pedig ezt el tudtam volna fogadni, csak az ember egy idő után már automatikusan inkább a saját szívét védené, illetve minden helyzetben gondolnom kell Lottéra is.
- Nem derült ki – amikor rápillantottam, a szemeim vidáman csillogtak – Csak nem buktattad le magad. Kétlem, hogy elmondanád, ha a maffiának dolgoznál.
Ettől függetlenül nyilvánvalóan bíztam benne, hogy nincs így a dolog. Ha mégis kiderülne, akkor nem is tudom, hogy lenne-e választásom azzal kapcsolatban, hogy egyszerűen nem találkozom vele. Anya mindig azt mondta nekem, hogy vigyázzak azokkal az emberekkel, akik magas beosztásban dolgoznak, mert lehetnek kétes ügyei, én pedig nem szeretném se magam, se a lányomat olyan helyzetbe sodorni, ami kihatással lehet a fejlődésére.
Éreztem, ahogyan a szavaitól ismét vörösödni kezdtem, ezen a ponton már nem tudtam neki válaszolni azzal kapcsolatban, hogy valójában én is örültem annak, hogy láttam. Könnyebb volt egyszerűen lógni hagyni ezt a kijelentést és a könyvekről elkezdeni neki beszélni. A munkámat minden körülmények között igyekeztem jól végezni, pontosan ezért volt az, hogy könnyen váltottam a két téma között.
- Persze vannak – mivel nagyon sok könyvünk volt, egy pillanatra el kellett gondolkoznom, hogy pontosan merre találjuk majd őket – Az emeleten lesznek.
A magam részéről határozottan el is indultam arra, mert reménykedtem benne, hogy tényleg követni fog. Ilyenkor nem volt túl sok vásárlónk, elvinni pedig semmit nem tudtak volna úgy, hogy annak ne maradjon nyoma, szóval nyugodtan ott mertem hagyni a lenti részleget. A lányok minden bizonnyal perceken belül végezni fognak a raktárban, szóval még jól is jött az, hogy fel kell mennünk.
- Itt fogod őket megtalálni – mutattam a fal felé, aztán elmosolyodtam – Producer? Más lehet az érdeklődési köre, mint a tiéd.
Én nem feltétlenül tudtam ezt megérteni, mivel soha nem volt testvérem. Egyáltalán nem állítom ennek ellenére, hogy bármiben hiányt szenvedtem volna. Nem lettem attól introvertáltabb, hogy egyedül voltam, sőt talán pont ez segítette elő azt, hogy törekedjek a szociális életem kialakítására.
Egy lépést hátráltam, amikor ismét az került szóba, hogy miként kellene találkoznunk. Onnantól kezdve, hogy a kedvenc éttermem felől érdeklődött, már nem tudtam azzal takarózni, hogy csak visszaadom neki a zakóját, aztán többé nem találkozunk. Pár pillanatra szükségem volt, hogy egyáltalán eldöntsem azt, hogy mit kellene erre válaszolnom. Úgy éreztem, hogy nemet kellene mondanom neki, de nem szerettem volna.
- Nincs – válaszoltam végül határozottan, ebben a pillanatban pedig én éreztem magam nyeregben – Nem nagyon járok éttermekbe. Jobban szeretem a kávézókat.
Oda tipikusan el tudok menni a barátnőimmel, vagy a szüleimmel. Nálunk a szülinapok és a családi ünnepek pedig otthoni közös vacsorával teltek, mindannyian jobban szerettük ezt. Hogy Dale mennyire lesz kitartó vagy találékony az információt illetően, azt már rá bíztam.
- Nézd – az egyik felső polcon pillantottam meg egy olyan könyvet, ami szerintem megfelelő lett volna a testvérének – Valószínűleg ez érdekelni fogja az öcsédet.
Mivel jelen helyzetben én szolgáltam ki őt, egyértelmű volt, hogy megpróbálok lábujjhegyre emelkedni, és a polc szélébe kapaszkodva, két ujjal kivenni a könyvet, ami nehezebb volt, mint amire számítottam, de ennek ellenére is küzdöttem azért, hogy ténylegesen le tudjam venni a helyéről.

1 129 szó|| outfit

**Jeong Dae Il**

Cassie & Dale

"And then I met you..."

A főnököm Joan és több ízben Jonah is voltak olyan rendesek, hogy a fejemhez vágják, hogy ideje lenne már megházasodnom és családot alapítanom. Én személy szerint egyáltalán nem fogtam fel olyan tragikusnak ezt az egészet, tekintve hogy harminckét évesen sem öregnek nem éreztem magamat, sem a külső jelek nem utaltak arra, hogy akár csak a közelében lennék annak a kornak, amikor az embereknek már tényleg fontosabb, hogy egy szerető család vegye őt körül, mint sem változatos társaság és jól menő karrier. Ugyanakkor annak a lehetőségét sem zártam ki soha, hogy ilyenre vágyjak - a bökkenő ott volt, hogy egyszer túl közel voltam ahhoz az állapothoz, hogy boldog és családos ember legyen belőlem. Aki egyáltalán nem ismer, nincs is azzal tisztában, hogy ilyesmi történt. Ők mind úgy foghatják fel ezt az egészet a viselkedésem és a nőügyeim miatt, mint örök agglegényt, akinek eleme az, hogy hétről hétre különböző nőket csábítson el.
Nyilván férfi vagyok, hülyeség lenne részemről tagadni azt, hogy vannak bizonyos igényeim, legyen szó csak a vadászösztönről, vagy éppenséggel arról, hogy havonta hányszor érzem magam komfortosan egy nővel az ágyban... Az elején képtelen lettem volna másra gondolni Yayán kívül. Aztán megbarátkoztam annak a gondolatával, hogy ő már nem fog visszajönni - mi mást tehettem volna? -, de képtelen lettem volna úgy felfogni az akkori fejemmel a dolgot, hogy olyasvalakit kell keresnem, aki helyettesíthető őt. Akinek ugyanúgy gyűrűt húzhatok az ujjára és akitől gyereket akarok. Aztán egyszerűen belekényelmesedtem abba, hogy futva kezeltem a magánéletemet és nem vettem túl komolyan azokat a kapcsolatok, amelyekkel időről-időre rendelkeztem.
Természetesen nem házassági szándékkal keveredtem a könyvesboltba, erős lett volna ilyesmit kijelenteni és ha ténylegesen megtettem volna, akkor lett volna alapja annak, ha valaki azt mondja rám, hogy valószínűleg azért nincs párom, mert velem van a baj. Ettől függetlenül nehezen tudtam volna letagadni, hogy megtetszett nekem a nő, aki először minden szégyenérzet nélkül nézett engem maffiózónak. Ha azt állítom, hogy szívesen találkoztam volna vele még azután, hogy hazavittem őt aznap, akkor közelében sem vagyok a teljes igazságnak.
- Mondhatjuk úgy is, hogy mindkettő. Szívesen vennék valamit az öcsémnek és magamnak is. - Nyilván egy könyv nem fogja pótolni a jelenlétemet és figyelmemet Ah In részére, de ha már önzetlenül és minden hátsószándék nélkül vehetek neki egy könyvet, amit legalább félig elolvas, akkor megérte, hogy megtértem ide. Egyértelműen teljesen más kérdés az, hogy mivel szeretnék még távozni innen, azt viszont nem befolyásolhatom, hogy Cassie megadja-e a számát. Vagy talán mégis...
- Ezt örömmel hallom. - Mosolyba fojtom azt, amit ezután akarok mondani, ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy most kellene-e elkezdenem megdicsérni azt, hogy csinos ma, vagy épp azt, hogy jól áll így a haja, még ha igaz is volt. - Hogyhogy egy könyvesboltban olyan sokáig tart a munkaidő? - Őszintén kíváncsi voltam a válaszra, ugyanis akárhányszor meglátogattam egy hasonló boltot, nem volt rájuk jellemző, hogy túl későig nyitva tartsanak. Főleg egy olyan környéken, mint Bronx, ahol az olyan nőknek, mint Cassie könnyen baja is eshetett, ha nem volt elég elővigyázatos.
A pillantásom a leesett könyvre esett, amihez előbb nem terveztem lehajolni, mert láttam a mellettem álló nő mozdulatát, végül mégis úgy guggoltam oda, hogy szinte egyszerre nyúltunk a könyvért. Az ujjaim az övéhez értek és csak akkor engedtem el teljesen a kötetet, amikor biztos voltam benne, hogy nem landol újra a földön. Ezt követően egyenesedtem csak fel és csúsztattam a zsebeimbe a kezeimet.
- Mikor érsz rá? - Teljesen őszintén tettem fel a kérdést, mert sokkal egyszerűbbnek éreztem, ha nyíltan rákérdezek és nem próbálom meg körbe találgatni a dolgot, vagy az időpontot. Másrészt úgyis magamat kell majd rávennem, hogy szabad legyek abban az időpontban, tehát mindegy volt, hogy mit mond. Én kész voltam elfogadni bármit egészen a jövőhét végéig.
- Főleg most, hogy kiderült, hogy maffiatag sem vagyok, ugye? - Épp elég jókedvű voltam, hogy érezni lehessen a hangomból, hogy az egész puszta évődés. Nem akartam én annyira megjegyezni, hogy minek nézett ő, de olyan jól szórakoztam a helyzeten már akkor is, hogy nehéz volt nem emlékezni rá. - Örülök, hogy erre jártam, és tudtunk találkozni. - Lassan közelebb léptem hozzá, de nem annyira, hogy már az intimszférájában álldogáljak. Szimplán csak azért tettem, hogy közelebbről is szemügyre vehessem, vagy hogy épp úgy csináljak, mint aki hallgatja a könyvekről adott magyarázatát, amire szükségem lesz, ha tud nekem ajánlani valamit abban a témában, amivel az öcsémnek készülök.
- Létezik olyan kategória, amiben a zeneiparban dolgozók könyvei vannak? - Őszintén szólva örültem neki, hogy egyáltalán ennyire le tudtam szűkíteni azt hogy mit vennék Ah Innak, innentől kezdve pedig rábíztam volna magam a nőre, mégiscsak ő dolgozik itt és nem én. - Az öcsém producer szeretne lenni, de ha van valami aktuális a témában én már annak is örülök. - Arról nem is beszélve, hogy akkor talán tényleg úgy néz majd ki, mintha céllal érkeztem volna ide. Habár ez így nem hazugság, tényleg volt egy célom. A kérdés sokkal inkább az, hogy elérem-e - és itt most nem a könyvvásárlásra godolok.
- Van kedvenc éttermed, ahová elvihetnélek? - Fürkészőn pillantottam rá, miközben könnyed hangnemben feltettem a kérdésemet. Szívesen álltam volna elő azzal is, hogy érte jövök és elviszem egy olyan helyre, amit én választok ki, azt azonban már talán túl rámenősnek találta volna. Mindenképpen találkoznunk kellett egy következő alkalommal, mert megígérte nekem, egyedül az nem volt biztos, hogy vajon ő csak hozzám akarja vágni a zakómat, vagy hajlandó lesz-e eljönni velem vacsorázni is.

⋈ | 884 | öltözet

**Cassidy Jeong-Hasler**

Dale & Cassie

Még ha korábban hittem is volna a romantikus találkozások jelentőségében, az Igazi fogalmában, vagy esetleg abban, hogy mindenkinek van egy párja, akit azonnal fel fog ismerni, ha találkoznak. Lényegében ezek buta kis történetek, amikkel a tinilányokat etetik, lényegében abból a célból, hogy ne adják oda magukat az első fiúnak, aki szembe jön velük. Ennél az emberi kapcsolatok sokkal komplexebbek, mivel mi emberek önmagunkban is nagyon különbözőek vagyunk. Ott volt az én, egyetemista korombéli barátom, aki a szüleim számára tisztességes, jó családból származó, udvarias fiúnak tűnt. Aki velem is meglehetősen jól bánt, akivel semminemű komolyság nem volt a kapcsolatunkban… Legalábbis olyan téren nem, hogy családot, vagy gyerekeket szerettünk volna. Nem voltak ott a hasamban a pillangók, de ennek ellenére nagyon szerettem őt; lenyűgözött az, hogy mennyire kedves és okos srác ő. Aztán hirtelen ütött be nála a krach, mivel egyetlen baleset elég volt ahhoz, hogy eltaszítson magától, a kislányával együtt. Talán haragudnom kellene rá emiatt… De mégsem érzem azt, hogy jogos lenne. Mivel mind a ketten nagyon fiatalok voltunk, és ugyanannyira nem láttuk magunk előtt azt, hogy mennyire alkalmatlanok vagyunk arra, hogy családot alapítsunk. Tanultunk, a szüleinknél éltünk és azt hiszem túl fiatalok is voltunk, kevés élettapasztalattal. Tehát együtt tudtam vele érezni. Azt hiszem, hogy ha most megjelenne, és látni szeretné Lottét, akkor nem lenne jogom eltiltani tőle, viszont soha nem lenne olyan kapcsolatunk, mint korábban volt. Ha pedig időközben mégis találnék valakit magam mellé, akkor már egyenesen esélytelennek tartanám azt, hogy a kislányomnak kelljen elszenvednie az apja felelőtlenségét. Ha már elé kerülne egy olyan ember, aki tökéletes apa figura lehet a számára, akkor már semmilyen körülmények között nem akarnám őt összezavarni azzal, hogy bemutatom a valódi édesapjának is. És úgy gondoltam, hogy ez a döntés 100%-ban megillet engem, mivel egyedül kellett megszülnöm, és már majdnem öt éve egyedül is nevelem őt.
Viszont, amikor az ajtóra szerelt kis csengettyűk jelezték számomra azt, hogy új vásárlónk érkezett, egyszerre váltam kissé izgatottá, jöttem zavarba és lettem nagyon ideges. Mert tényleg nem cseréltem telefonszámot a férfivel, a nevemet is nagyon nehezen árultam el neki a korábbiak során. Véletlen lenne, hogy még egymásba botlottunk? Jelen szituációban nagyon nem számított.
Zavartan haraptam be az ajkam és pár pillanatra le is sütöttem a tekintetem, amikor közelebb értem hozzá, és úgy volt esélyem szemügyre venni őt. Határozottan ismertem a helyemet a társadalomban és tudtam azt, hogy hol vannak azok a bizonyos határok, amiket semmilyen körülmények között nem kellene átlépnem. Az pedig elég egyértelmű volt, hogy Dale és én nem illettünk egymáshoz, ennek pedig több oka is volt, amit nem szerettem volna taglalni. Az már egy másik kérdés volt, hogy szerintem a nők nagy százaléka tarthatja őt vonzónak. Ha pedig szingli, annak minden bizonnyal annyi az oka, hogy nem akar maga mellé senkit, nem vágyik családra sem. Emiatt pedig én egy kislánnyal együtt, Bronxból még akkor sem lennék számára megfelelő kaliber, ha jobban alakult volna az életem, és nem kellene a dollárokat számolgatni a hónap végén.
- Hát így nem lesz egyszerű dolgom – szelíd mosoly volt az arcomon, amikor újra megkerestem a tekintetét – Ajándéknak szánod, vagy pedig magadat lepnéd meg?
Elsősorban talán ezt volt értelme tisztázni. Én a magam részéről valahol idiótának éreztem az egész szituációt… Miért beszélgetek vele a könyvekről? Bár mi másról tudnánk beszélgetni? Nem volt okom azt feltételezni, hogy tényleg engem keresett volna, így eléggé adott a helyzet.
A korábbi zavaromon egyáltalán nem segített az, ahogyan továbbra is viselkedett, én pedig képtelen voltam eldönteni, hogy most valóban flörtöl velem a férfi, vagy csak beképzelem a dolgot. Ha az előbbi igaz, akkor határozottan betalált a dolog, mert én is éreztem, ahogyan égni kezd az arcom és képtelen vagyok levenni róla a szemeimet, hiába éreztem ezen a ponton úgy magam, mint egy tinilány, aki találkozott a szívszerelmével. Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor minden bizonnyal túlságosan is karizmatikus, ami hatással van rám. A kettő pedig természetesen nem zárja ki egymást sem.
- Nem, szerencsére nem – azért jól esett, hogy érdeklődött irántam, de ezt igyekeztem nem túlzottan kimutatni – Van egy raktárosunk, aki néha megvár és haza tud vinni, ha nagyon késő van.
Ez az információ számára nem tudom miért lett volna fontos, sokkal inkább magam miatt jegyeztem meg, hogy észben tartsam; bármennyire kedves velem, ebbe nem szabad túl sokat belegondolni. Nem gondoltam magam annyira különleges nőnek, hogy pont egy ilyen férfit tudjak megfogni magam mellé.
- Á értem, akkor… - már éppen folytatni szerettem volna azt, amit elkezdtem, de a torkomon akadtak a szavak attól, amit hallottam. Mivel miközben beszélgettünk, igyekeztem valamennyire odafigyelni a polcok állapotára is, és pont egy kihelyezett kis könyvsziget mellett álltunk, a kezem rándulásával sikeresen levertem azt a könyvet, amit csak meg akartam igazítani egy kicsit. Amíg lehajoltam érte, addig folyamatosan azon gondolkoztam, hogy jól hallottam-e, amit mondott, mert ha már hallucinálni kezdtem, és szavakat fogok a szájába adni, az kifejezetten ciki lesz a végére. Viszont, ott van a másik eset, hogy figyelmen kívül hagyom az egészet és többet nem látom őt, pedig határozottan örültem neki én is. Csak mindezt nem mertem elmondani neki. Éppen ezért, talán egy kicsit jól is jött most az ügyetlenségem, mert, mire a könyvet már tökéletesen a helyére tettem, sikerült összeszednem magam annyira, hogy tudjak neki válaszolni, viszonylag normálisan.
- Találkozhatunk máskor is – már csak azért is, mert ha én most visszatáncolok és nemet mondok neki, akkor azt anya meg fogja tudni… Mert képtelen vagyok hazudni neki. És minden bizonnyal ki fog nyírni, amiért már lassan apácának vonulhatnék – Egyébként, téged is jó látni.
Igyekeztem megvillantani egyet a legkedvesebb mosolyaim közül, aztán némi gondolkodás után feltettem neki a következő kérdést: - Szóval, mit is mondtál, mi az, amit annyira keresel itt?
A hangomban volt némi érdeklődés, de nem voltam túl rámenős. Azért bolondnak sem vallom magam, szóval kezdett számomra is gyanús lenni az a helyzet, hogy pont ide tévedt be, miután mondtam neki, hogy a környéken dolgozom, ráadásul egy könyvesboltban… Ő pedig gyakorlatilag most elhívott randizni, de nem igazán tudja, hogy mit keres… Belegondolva, ennél zavarba ejtőbb nem is lehetne ez a szituáció. Örültem neki, hogy most a lányok a raktárban voltak, és nem lettek ennek az egésznek a szemtanúja.

1 010 szó|| outfit

**Jeong Dae Il**

Cassie & Dale

"And then I met you..."

Magam sem tudom milyen képe van rólam az öcsémnek. A gyerekkori emlékei talán már jócskán elhalványultak ahhoz, hogy jó embernek tartson. Hogy az akkori véleményét most, felnőttként pontosan milyen gondolatok váltották fel és miképpen ítél meg engem, arról nincs túl sok fogalmam. Jellemzően a munkámmal töltöm az időmet és akkor töltöm az időmet Ah Innal, amikor ő igényli azt - sok esetben még az utóbbit sem tudom betartani, mert közbeszól egy-egy telefon, vagy fontos e-mail. Nem vagyok erre büszke, de annak fényében, amivel a szüleink az útjára engedték őt az Államokba, úgy érzem nem is tehetem meg, hogy állandó jelleggel ellenőrizzem őt, mert egy korabeli fiú azt szimplán tolakodónak veheti. Nekem pedig nem az a célom, hogy az egyébként is zárkózott öcsém csak még inkább megtartsa magának azokat a dolgokat, amelyek a fejében járnak.
Hiába akarom neki lélekben a legjobbat, magam is tisztában vagyok azzal, hogy nem feltétlenül mutatok jó példát. Jó iskolákat végeztem ugyan és olyan munkám van, ami becsülendő. Ettől függetlenül ha harminchat órából állna egy nap, én mindet a munkahelyemen tölteném, ezen felül pedig egy stabil kapcsolatot sem tudok felmutatni - amit nem is kifejezetten akartam magamnak Yaya elvesztése után és a munkám miatt. Pont úgy, mint ahogyan Ah Innal is összekapunk néha ezen, egy nő legalább ugyanannyira kifogásolhatja a vele töltött idő mennyiségét. Ami nem jelenti azt, hogy csak mert tisztában vagyok vele, hogy mennyi időt szánhatok egy kapcsolatra, meg sem próbálok fenntartani egyet - legyen szó egy vagy két hétről.
- Elnézést. - Utolsó pillanatban lépek félre, hogy ne menjünk egymásnak egy járókelővel, aki valamiért maga sem tudott kikerülni, ahogyan közeledett felém. A telefonom képernyőjéről ezúttal az utca épületeire emelem a pillantásom. Ezúttal nem ügyféllel találkozom, habár hasznosság mottóval tényleg volt egy találkozóm ezen a környéken, pont mint korábban is. Arra nem számíthattam, hogy teljesen véletlenül ugyanúgy össze fogok futni a nővel, akit kifejezetten kényelmetlen helyzetből sikerült kimentenem. Azt pedig, hogy sikerrel járok-e és megtalálom a boltot, amiben dolgozik, még annyira sem tudhattam. Nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy hány könyvesbolt lehet Bronxnak ezen a környékén, de ez nem jelentette azt, hogy ne lenne kiindulási alapom és ne látogathatnám meg azt, amelyik legközelebb van a helyhez, ahol találkoztunk.
Megpillantom az üzletet és magabiztos léptekkel indulok az ajtó felé. Ha nem járok szerencsével, legalább egyel több könyvem lesz, amit jó eséllyel öt éven belül sem olvasok el, idő hiányában. Nem köszönök, amíg nem látom meg pontosan kinek is kellene, amikor viszont megpillantom a nőt, egy kifejezetten örömteli, széles mosoly költözik az arcomra. - Szia! - Igyekeztem nem túl feltűnően végig pillantani rajta, de tény és való, hogy kifejezetten szerencsés embernek éreztem magamat ebben a pillanatban.
- Nos... - Most kellene okosnak lennem és kitalálni valamilyen témát, vagy felidézni egy olyan könyvet, amit mostanában ajánlottak nekem. - Biztosan tudsz, mivel még magam sem tudom mit keresek. - Őt kerestem és mivel őt már meg is találtam, most tényleg nem tudom pontosan hogyan adhatnám elő, mintha nem végig vele akartam volna beszélni. Azt pedig csak nem vallhatom be, hogy egyedül a telefonszáma érdekel.
- Semmi baj, hiszen nem tudhattuk, hogy találkozunk. - A mosoly most is ott van az arcomon, amikor finoman lehajtom a fejemet és a szempilláim alól pislogok a nőre, aki jóval alacsonyabb nálam. De még ezt is édesnek találom benne, a hirtelen jött zavara mellett. - Aminek egyébként kifejezetten örülök. Remélem nem történt veled hasonló azóta. - Én magam sem feltétlenül tudom miről beszélek épp, mivel ha történt volna, valószínűleg nem lenne itt. Ha viszont történt, és most akad egy másik hozzám hasonlóan jóképű és sikeres férfi, akit a vetélytársamnak tekinthetek, az elég kellemetlen számomra.
- Tulajdonképpen nem. Csak egy ügyfelemmel volt megbeszélésem. - A tarkómhoz emeltem az egyik kezemet, de hamar vissza is húztam onnan és magam mellé ejtettem újra. - Akár meg is beszélhetnénk egy konkrét találkozót, amikor megkapom a zakót. Nem mintha annyira hiányozna, de téged szívesen látnálak újra. - Elismerem, hogy kifejezetten magabiztos voltam ebben a helyzetben, de szoktak valamit mondani arról, hogy csak az nyer, akinek a hozzáállása is egy nyertesé.

⋈ | 665 | öltözet

**Cassidy Jeong-Hasler**

Dale & Cassie

A keddi napok mindig keményebbek voltak az érkező áru miatt, de szerencsénkre kedvesek voltak azok, akik hozták őket, és segítettek becipelni a hatalmas dobozokat a raktárunkba. Ilyenkor sokkal inkább azzal kellett küzdenünk, hogy a három emberből aki nyitja a boltot kettő a raktárba menjen, és együtt emeljük a dobozokat és pakoljuk ki a bent található polcokba. Elsősorban persze az a lényeg, hogy tökéletesen fel legyen töltve a könyvek, így általában mindig az üzletben található polcokra pakolunk ki először, és csak utána rendezzük abc sorrendbe a raktárunkat. Ez pont elég időt ölt fel ahhoz, hogy minden esetben kitöltsük ezeken a napokon a munkaidőt, illetve ilyenkor igyekeztünk valamennyire tanulmányozni az újonnan érkezett könyvek tartalmát is, mivel így tudtuk a legszakszerűbb kiszolgálást biztosítani a vásárlóink számára.
Ma én voltam a soros kasszásként arra, hogy a lányok által összekészített kis szeretetcsomagot elhelyezgessem az üzletünkben, illetve a polcképnek megfelelően visszarendezzem az itt-ott eltévedt könyveket. Mert nem egyszer találtam már a gyermekkönyvek között felnőtt tartalmú regényeket, illetve fordítva is előfordult ez. Mi igyekeztünk betartani egyben a felsőbb utasításokat is, meg arra is törekedtünk, hogy a saját kreativitásunk alapján építsük ki a kis könyvszigeteket. Néhány széket is elhelyeztünk a bolt területén annak érdekében, hogy kényelmesen bárki bele tudjon olvasni az általa választott könyvekbe.
Reggel és délelőtt kifejezetten kevés vásárlónk volt ezeken a napokon, emiatt gyorsan is tudtunk haladni. Alapvetően kettő gurulós kis polcrendszer volt nálunk megtalálható. Mivel én igyekeztem a gyerek mellett is eleget dolgozni és egy ideje itt vagyok, lényegében már nagyon jól ismerem a boltot. Illetve sok esetben vettem részt az éjszakai építéseken is, amik határozottan segítettek memorizálni a dolgokat.
Amikor meghallottam az ajtó felé akasztott kis csengők csilingelését, rögtön le is szálltam a fellépőmről, és az ajtó felé igyekeztem, hogy kisegíthessem a boltba érkező vendégünket.
- Jó na… - a szó a torkomra fagyott, amikor megpillantottam a betévedő férfit, aztán a fülem mögé tűrtem egy tincset, ami elszabadult a lazán összefogott hajamból – Szia.
Egészen melegen csengett a hangom, ami számomra is idegen volt, illetve igyekeztem nem túlságosan zavartan pislogni a férfira. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy ha a mai reggel során valami furcsa női megérzésem lett volna azzal kapcsolatban, hogy ő megjelenhet, akkor minden bizonnyal felveszek valami csinosabb felsőt és abban szolgálom ki a vendégeinket. Mivel dolgozni még mindig jobb kényelmes ruhákban, én sem vittem túlzásba az öltözékemet a mai nap folyamán, de egészen zavarba jöttem, amiért a nadrágomnak annyira nem volt magas a dereka, hogy felérjen egészen a fehér trikóig, amit a legjobban szerettem munkához viselni.
- Tudok segíteni? – igyekeztem megkeresni vele a szemkontaktust ismételten, amit felvenni még nehezebb volt, mint azon az éjszakán, amikor egy nagyon csúnya élménytől védett meg engem. Most teljesen lapos talpú cipőket viseltem, ami miatt még inkább aprónak és jelentéktelennek éreztem magam vele szemben.
- Nem hoztam el a zakódat – ezt már csak egészen halkan jegyeztem meg, bár egyáltalán nem is volt szó arról, hogy pontosan hol dolgozom. Éppen ezért egyértelmű az, hogy pontosan miért nincs nálam, és nem is értem, hogy miért hittem azt, hogy elszámolással tartoznék neki emiatt. Véletlenül maradt a konyhaasztal mellé felállított széken, nem azért tartottam meg, hogy még egyszer találkozzak vele.
- A környéken dolgozol? Mert ha lesz időd beugrani legközelebb akkor majd berakom a szekrényembe és oda tudom majd adni – kedvesen mosolyogtam a férfira, közben pedig igyekeztem nem azt sugallani felé, hogy ezzel egyúttal meg is akarok szabadulni tőle. Nem igazán tudtam, hogy nekem szükségem van-e arra, hogy valakivel elkezdjek randizni, bár jelen esetben nem is gondoltam, hogy hasonló történhetne velem… Velünk. Éppen ezért is talán egyszerűbb lezárni ezt azelőtt, hogy elkezdődne, és én magam sem leszek így csalódott a végén. Mert a férfi hatással volt rám, és ez megijesztett.

608 szó|| outfit

Ajánlott tartalom

» see u again ‒ Dale & Kiki
» Ah In & Dale - the greatest
» Lock and the Key - Bella & Dale
» Hey Boss ~ Dale & Stormie
» Jonah & Dale - got your back