Amiért bűnös:
► Mérhetetlenül nehéz feladatnak bizonyul számára, hogy kifejezésre juttassa az érzelmeit. Mivel foglalkozásából adódóan minden helyzetben objektívnak kell maradnia, az évek alatt szerzett rutinnak hála és munkamániája miatt a magánéletében már hosszú ideje pusztán a színtiszta tényekre koncentrál, az élet apró örömei helyett.

► Státuszából adódóan egyfajta kötelességnek érzi, hogy minden körülmények között méltósággal viselkedjen, illetve ez a viselkedés tisztelet vívjon ki a környezetében. Ezért jellemzően nehézséget okoz számára, hogy elengedje magát és kikapcsolódjon. Erre gyakran alkohollal segít rá.

► Sosem ismerné be magától, de titkon kifejezetten odafigyel arra, hogy mások hogyan vélekednek róla, fontosnak tartja, hogy felérjen a kollégái és barátai elvárásaihoz.

► Nem az a megbocsátó típus. Aki egyszer keresztbe tesz neki, annak nincsen második esélye és ezt nem is fél kimondani, ugyanis mindenek előtt őszinteséget és egyenességet vár embertársaitól.

► Annak ellenére, hogy mindig az elveit követve, jót igyekszik cselekedni, jellemző rá, hogy önfejűen követi a saját útját és nem hajlandó beismerni, ha egy helyzetnek akad több jó megoldása.

► Hajlamos megfeledkezni apróságokról, amelyek gyakran a környezetének tett apró-cseprő ígéreteket jelentik, ugyanis a számára fontosabb, magasabb rendű célokat mindenek elé helyezi. Jellemzően a kitűzött célokat minden körülmények között teljesíti, egyszerűen csak a rendezettségét és tudatosságát a magánéletébe is át kellene ültetnie.

► Évente legalább egyszer megpróbál leszokni a dohányzásról - legtöbbször anyja könyörgése veszi rá -, de eddig akármilyen módszerrel próbálkozott, egyik sem vált be. A rekordja harminckét nap és hat óra.

► Jellemzően minden helyzetben magáénak akarja tudni az irányítást, nehezen engedi ki a saját kezéből a gyeplőt. Tipikusan az a fajta férfi, aki más problémáját hallva rögtön meg is akarja azt oldani, nem tud szimplán együttérzést és empátiát nyilvánítani. Még akkor is egy-egy probléma megoldásán jár az agya, amikor senki nem kérte rá.

Amiért ártatlan:
► Végtelenül elhivatott volt egész eddigi életében, mindig arra törekedett, hogy első legyen az egyenlők között és a legjobbat hozza ki magából, illetve mindabból, ami megadatott neki. Számára egy-egy feladat elvégzése nem teher, hanem erkölcsi kötelezettség.

► Extrovertált személyiség, könnyen barátkozik, sőt szeret is társaságban lenni. Sokat mosolyog és nevet, jellemzően a társaság lelke, illetve azokban a helyzetekben, amikor megengedheti magának, kiváltképp nagy dumás. Senki nem mondaná meg róla, hogy már hosszú évek óta tulajdonképpen nagyon is egyedül érzi magát és mélyebb kapcsolatok nélkül tengődik.

► Meglepően jól nevelt, illetve udvarias. Minden helyzetben tudja hogyan ildomos reagálni, tudja mikor nyissa ki az ajtót valakinek, hogyan fogjon kezet, mikor kell virágot venni, hogy nem szabad tele szájjal beszélni és mikor kell megköszönni valamit, vagy épp bocsánatot kérni.

► Férfi létére különös módon nagyon is összeszedett, alaposan megtervezi a dolgait és feladatait, szerinte a fejvesztett kapkodás és rendszertelenség csak hátráltató tényezők. Ez nem jelenti azt, hogy rugalmatlan lenne - habár bizonyos helyzetekben beleesik ebbe a hibába -, az életben és munkájában jelentkező váratlan eseményekre állandó készültségben van, így rugalmasan le tudja reagálni, ha valami nem úgy alakul, ahogyan ő várta.

► Előfordul, hogy csak nehezen lehet kihúzni belőle, de mindig is sokra tartotta az őszinteséget, így ő maga is minden helyzetben igyekszik az lenni. Ha kínos helyzetet eredményezne az egyenessége, megpróbálja bók-szendvicsbe csomagolni.

► Még ha nem is mindig van ott a családjának és szeretteinek fizikailag, de mindig elsőként gondol rájuk. Ha kellene, akár a vérét is adná értük; ő maga csak utána következhet.

► A magánéletében nem szereti a konfliktushelyzeteket - épp eléggel találkozik a munkája során -, így feleslegesen soha nem generál vitát, nem érzi szükségét annak, hogy a tárgyalótermen kívül is állandóan a saját igazát bizonygassa.

► Túl a harmincon is nagy benne a tudásvágy, jellemzően kevés ideje van saját szórakozására olvasni, vagy egyéb személyes fejlődését segítő tevékenységet végezni, ettől függetlenül nem veti meg ezeket a dolgokat és a főnöke által kiszabott kényszerpihenők alkalmával általában ilyesmivel foglalja el magát.

Mély sóhaj szakad ki belőle, egy pillanatra lehunyja a szemeit is. El akarja felejteni a kórház világosra mázolt falait, a természetellenes fényt amely az egész kócerájban uralkodik, a fertőtlenítő szagot és a gépek sípoló hangját is, amit még akkor is hallani vél, amikor egy sincs bekapcsolva a helyiségben. Csak és kizárólag azért engedi meg magának ezt a viselkedést, mert egyedül van most, nincs aki előtt erősnek kell tűnjön és aki miatt mosolyognia kell, még akkor is, ha legszívesebben ordítana. Holott nagyon is szeretne mosolyogni, néhány órával ezelőttig ugyanis minden a legnagyobb rendben volt. Nem is gondolta volna, hogy még aznap a kórházban kötnek ki.
A menyasszonyáról volt szó. Másfél éve diagnosztizáltak nála rákot, azóta a kettejük boldogság-buborékából nagyon hirtelen egy horror hullámvasúton találták magukat, ahol több volt a megállás nélküli száguldás nyílegyenesen lefelé, mint a jó időszakok. Jelen helyzetben a legbosszantóbb része az volt az egésznek, hogy épp egy jó időszakukban voltak. Az új gyógyszerek működni látszottak, Yaya kedve is kezdett visszatérni. A törékeny nő hétről hétre egyre jobban volt, olyan ételeket kívánt meg, amikre napokkal előtte ránézni sem bírt. Daeil reménykedett. A kezdetektől fogva élt benne a remény, hogy túl lesznek ezen és ketten erősebbek lesznek a betegségnél, még ha az ő akarata ebben a helyzetben fikarcnyit sem segített a nő küzdelmében. Ettől függetlenül ott volt neki minden pillanatban, néha még a munkáját is összecsapta csak azért, hogy több időt tölthessen a kedvesével. Megtanulta gyorsan, de hatékonyan elvégezni a feladatait, akaratlanul is fejlesztve magát, hogy a leghatékonyabbak egyike legyen az irodában. Szó sem volt nála kényszerről, nyilvánvalóan és eltántoríthatatlanul azért küzdött, mert olyasvalakiről volt szó, akit szeret.  
- ... eredmények, és a doktor úr érkezik majd, hogy elmondja, mi lehet a probléma. - Amint meghallja a közeledő hangokat beszűrődni az eddig csakis általa elfoglalt kórteremben, kipattannak a szemei, ajkait ahelyett, hogy összepréselné, halvány mosolyra húzza. Épp, amikor pillantása összeakad Yayaéval, aki a tolószékből tekint rá. Talpra áll, előbb az ápolóra tekint, majd a menyasszonyát veszi sorra, hátha csak kicsivel is jobban néz ki, mint amikor fél órával ezelőtt rohanvást megérkeztek. Ugyanolyan sápadt volt, ajkai már-már lefelé görbültek, szokatlan volt ez az egyébként életvidám nőtől, az elmúlt másfél évben azonban sajnálatos módon nem ismeretlen.
- Segítek. - Közelebb lép, úgy simul a keze kedvese karjára, mintha csak törékeny üveget fogna, mozdulatai rutinosak. Óvatosan segíti fel a nőt a kórházi ágyra, ha nem lenne Yaya büszkesége, a karjába kapná és úgy rakná arrébb, mint egy babát. De túl gyakran kapott finom, nevelő jellegű ütést a kezére az elmúlt hónapokban, hogy ilyesmivel próbálkozzon. Helyette összeszorítja a fogait és minden alkalommal hagyja, hogy a nő úgy érezze, legalább az élete ezen a terén az ő kezében van az irányítás.
Halk, fáradt köszönet az érdeme, s a szíve összeszorul, ahogyan a nőt vigyázva a takaró alá bújtatja. Nem mer teret engedni a gondolatainak, csak mert nagyon is tisztában van vele, hogy komoly bajnak kell lennie, ha pár órával, néhány nappal ezelőtt még nagyon is úgy tűnt, hogy minden rendben van. Nem is zaklatja a nőt a részletekkel, csak odahúz az ágya mellé egy széket és elfoglalja szokásos helyét, Yaya kezét fogva, finoman cirógatva a kézfejét saját hüvelyujjával. Biztosat úgyis csak az orvos tud mondani. Aki bő ötven perccel később meg is érkezik, amikor a beteg még bóbiskol a vizsgálatok okozta fáradalmak kipihenése végett.
- Van eredmény? - Teszi fel a kérdést, miközben finoman megsimítja Yaya arcát, hátha elkerülhető a kellemetlen ébredés. A hírek valószínűleg épp eléggé kellemetlenek lesznek majd mindkettejük számára. Még egy kör kemó? Új gyógyszerek? Rosszabbra fordult a helyzet?
- Nos, igen. Az eredmények alapján elég egyértelműen azonosítható, hogy mi okozta a mai rosszullétet és a látogatást. Most hogy érzi magát, jobb már, mint délelőtt? - A nő csak bólint egyet, láthatóan izgul, a kezén is érezni, hogy nyirkosabb, mint az orvos megérkezése előtt. Dae Il maga is hasonlóan érzi magát, nem szereti a kertelést. Csak a miértre kíváncsi. - Attól tartok nehéz helyzetbe kerültünk. Az eredmények ugyanis azt bizonyítják, hogy Ön várandós.
- Az... - Lehetetlen. Vagyis annak kellene lennie, ha nem lenne rá magyarázat. A férfi szeme az orvos alakjáról az ágyban fekvő nőre siklik, ajkai elnyílnak, folytatná, de nem tudja mit mondjon.
- Valószínűleg az lehet a magyarázat, hogy az új gyógyszerek és a fogamzásgátló hatóanyagai bizonyos mértékben ütik egymást. Így utóbbi nem tudott megfelelő hatást elérni. Azonban... Nem mondok újdonságot, ha felhívom a figyelmüket, hogy ez a várandósság az anyára és a babára is veszélyes, a kapott kezelések mellett. A kezelés leállítása, nos... a betegség jelen állapotában nem ajánlott, hiszen az elmúlt hetek eredményei javulást mutattak. Ellenkező esetben a kezelés folytatása a terhesség megszakadásával járhat. A harmadik opció pedig...
- Mekkora az esélye, hogy a kezelések folytatása mellett a baba túléli? - Olyan határozottan, tudatosan szólal meg a nő, mintha nem állna már a betegsége kezdete óta a végkimerülés szélén a szervezete. Dae Il szeme újfent az orvosról előbb a nő övét szorongató kezére siklik, majd az arcára. Tudja mi jár a fejében. Nem akarja elveszíteni a gyereket - a gyereküket -, aki ha megszületik, még akkor is kitölti a Yaya elvesztésével járó űrt, ha a betegség nyeri meg a háborút.
- Nem lehet pontosan megmondani. Mivel a gyógyszer kifejezetten új, a rákos megbetegedésekben szenvedők körében pedig alacsony a várandóssági ráta, tizenöt, húsz, ha nagyon feszegetjük a határokat, akár negyven százalék is lehet. Nyilván abban az esetben, ha a terhesség mellett a kezelés ugyanolyan hatást ér el, mint az elmúlt hetekben. A mai rosszullétből azonban erre nem vennék mérget - már elnézést.
- Akkor nem szeretném folytatni a kezelést. - Ilyen egyszerűen. A férfi igyekszik nem kijönni a sodrából, nem próbálja meg rögtön győzködni a nőt, valószínűleg egyébként sem menne. Lehajtja a fejét, mélyet sóhajt, majd egyenesen az orvosra néz.
- Mekkora az esélye annak, hogy Yaya túléli, ha nem folytatja a kezelést?
Kevés. Nem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről, hiába sakkoztak előtte az orvosokkal karöltve alacsony számokkal. Fájt elfogadni a döntést, de muszáj volt, mert ő maga is tudta, hogy nem cselekedhet másképp. Ha megkerülte volna Yaya akaratát, valószínűleg sosem bocsátja meg neki. Így pedig két hónappal később temetnie kellett a nőt, akit szeretett. A meg nem született gyermekükkel együtt.


- Mikor aludtál utoljára? Úgy nézel ki, mint akit kimostak és elfelejtettek kiteregetni. - A középkorú nő kifejezetten jól szórakozik a saját kijelentésén, ujjait finoman végighúzza kollégája íróasztalán, mielőtt rátelepedne a sarkára.
- Ezt most bóknak veszem. - Mit sem törődve a főnökétől érkező csipkelődéssel, Daeil jókedvű mosolyt villant a nőre, miközben hátradől a székében, belesüppedve, s talán még kicsit le is csúszva abban, az illendőhöz képest. De nem különösebben érdekli most az, hogy egy olyan státuszú ügyvédnek, mint neki, nem szabadna a főnöke előtt ilyen látványosan kimutatni a fáradtságát. Különben is túl jó kapcsolatban voltak ahhoz, hogy ilyesmiken fennakadjanak. A nő pedig már kitapasztalhatta, hogy Dae Il zsenialitása az élet sok területén kívül a tárgyalóteremben is megmutatkozik, így megengedheti magának a mostani viselkedést.
- Nem az volt. Másnapos vagy? - Kérdő pillantást vet a férfira, akit annak ellenére, hogy nincs közöttük vészesen nagy korkülönbség, szinte a fiának tekint. Ott volt neki, amikor azzal állított be az irodába, hogy a menyasszonyánál rákot diagnosztizáltak és akkor is, amikor a férfi a könnyeivel küszködve, igazi fafejű ökör módjára néhány nappal a temetés után bemerészkedett az irodába. Azt várta a munkájától, hogy eltereli a gondolatait, a nőnek azonban nem ilyen alkalmazottakra volt szüksége. Hazazavarta, nem tűrte meg maga mellett, de milyen jól is tette. Azóta vigyáz rá, na meg arra, hogy az egyik legjobb ügyvédje ne égjen ki idő előtt, ha teheti.
- Nem. - Annyira. Ezt már persze nem teszi hozzá. - Képtelen voltam elaludni, túl hangosak voltak a gondolataim. Vagy vissza kellene szoknom a cigire. - Eszében sincs megemlíteni, hogy nagy valószínűséggel sokkal inkább a lelkiismerete a ludas. Még a végén akaratlanul is kiharcolna vele magának egy újabb kényszer szabadságot, ami meg tulajdonképpen megőrjítené odahaza. Nincs annyi jó bor, könyv, meg utazási cél, ami ilyenkor kellően lefoglalhatná.
- Jobban bírna mindenki az irodában. Humortalan vagy, amikor nem dohányzol. Nekem a toppon lévő Dae Ilemre van szükségem! - Megvillant egy mosolyt, miközben az asztalra biggyesztett absztrakt dekorációt piszkálja.
- Akarsz is valamit, vagy csak nevetni jöttél? - Szemöldökei a homloka közepén állapodnak meg, kérdő pillantása a nőre szegeződik.
- Kellenél a nyári gyakornokok kiválasztásához. Te is kapsz egyet, szóval érdekelne, hogy milyen típust szeretnél.
- Wow! Az első saját gyakornokom!
- Na ne legyen olyan nagy a szád, adhatom Adamnek is.
- Eszedbe ne jusson! - Elneveti magát, teljesen őszintén. A korábbi nyúzottság szinte azonnal eltűnik az arcáról, a nő pedig így elégedett. Így van rá szüksége, ugyanis kifejezetten hosszú napok várnak rájuk, amíg kiválasztják azt a néhány embert, akik csatlakozhatnak a csapathoz, tapasztalatszerzés céljából. Ha jól alakulnak a beszélgetések és a későbbi közös munka, még néhány új kollégát is köszönthetnek majd a soraikban. Mindig izgalmasnak ígérkezett a kiválasztás kötelezettsége, ugyanis az újabbnál újabb jogász palánták generációi mind tartogattak meglepetéseket. Néhányból még kifejezetten vicces történetek is kerekedtek a következő pár hónapra.
- Szóval?
- Olyan ember kell nekem, mint amilyen én vagyok. Egyszerű... - Megrántja a vállát, nem magyarázkodik túl sokat és valójában tényleg egyszerű az egész. Olyasvalaki kell neki, aki nem fél elköteleződni a munkája mellett. Aki számára érték az őszinteség és egyenesség és hisz abban, hogy a munkája gyümölcsöző lehet.
- Belőled egy is épp elég! - Nevetve teszi a kijelentést, de még Dale is jót derül rajta.
- Meg amúgy is, belőlem csak egy van. Nincs még egy ilyen.
- Ilyen fafej!
- Na! Milyen egyetemek jönnek szóba? Top...? - Akármennyire is szeretné elcsevegni az időt, mindketten tudják, hogy még öt percig húzhatják, aztán vissza kell térniük a papírjaikhoz és a saját dolgukhoz. A nyári gyakornokok kiválasztása különben is csak a következő héten esedékes, a legfontosabbakat addig biztosan sikerül megbeszélni.
- Tíz. Talán tizenöt. A Texasi Egyetem alá már nem megyünk. - A nő immár békén hagyja az asztalon felsorakoztatott dolgokat - mint drága töltőtoll, a korábban molesztált absztrakt dekoráció és a céges jegyzettömb -, helyette az igényesen manikűrözött körmeit nézegeti.
- Nem is érdemes. Nekem Harvardos kell.
- Pedig a Yale az első. Te is a Yale-en végeztél!
- Igen. Pont ezért.