◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Egyetemi évek, harmadik szemeszter

A kezemben lévő piros műanyagpohár szélén játszadozik az egyik ujjam, és a tekintetemmel követem figyelemmel a fiatalabb Riddle „felfedező útját”. Aimee és Solomon is alig pár hete kezdték meg a sulit, és ezzel együtt a kemény bulizós időszakot. Nekem már nem újdonság, de a legjobb barátom még nagyon elemében van, és kb. minden második lánnyal leáll vitatkozni, aki kicsit is hülye a joghoz, meg Sharon professzor órájához, az pórul jár. Este indulás előtt nem néztem meg, hogy éppen melyik ház nyitópartijára megyünk, de lehet nem ártott volna, mert túl sok a fura figura, és Sol is lemaradt félúton ismételten egy összetűzés miatt. A vérében bugyog a tettvágy, hogy megfeleljen az órákon, de most nem is ez a lényeg…hanem, hogy én lettem az őrző egyesület a húga mellett, aki történetesen a másik fele. A fél szemem állandóan rajta tartom, és a beszélgetőpartneremnek bólogatva kortyolok bele a sörömbe.
- Neked Hopkins mennyire jön be ez a szemlélet? – már régen nem követem a kis spíler észjárását, inkább a falat támasztom, és azt a bájgúnárt lesem, aki Aimee körül legyeskedik. A testvére helyett én mondom meg, hogy ki jöhet szóba, és ez a Steve egyáltalán nem.
- Semennyire. Figyi, nincs kedved megfogni a poharam? – nyomom a kezébe, és a vállát meglapogatva állok odébb az értetlen strébertől. Nem szeretem, ha még egy buliban is ezt kell hallgatnom. Már majdnem utolérem őket a lépcső aljában, de Cecily állja el az utamat, és szinte az arcomba támasztja a csöcseit. A fél egyetem átment rajta, és azt hiszi, hogy attól lesz sikeres, ha mindenkitől összeszed valami útravalót, de nekem nem bejövős ez a stílus. Már a mellkasomat fogdossa, és a fülembe suttogna, ha felérne.
- Noah…nincs kedved levegőzni egyet? Tudok egy remek helyet, és neked is tetszene. – hát majdnem körberöhögöm, de csak egy kárörvendő mosollyal pillantok le a barna szempárba.
- Honnan tudtad, hogy nincs? Bocsáss meg, de várnak odafent. – tolom arrébb, és ha már végre van egy kis szabadidőm, akkor feltrappolok az emeletre, és a fejemet oldalra hajtva tekintek a folyosó egyik szakaszára, de Aimee már sehol sincs, és ez nem tetszik. Veszélyt szagolok…már hallottam ezt-azt Steve-ről, de eddig nem volt vele személyes gondom…de Aimee esetében lesz, mert megígértem Solomonnak, hogy ma este vigyázok rá. A piás társaság fele már valami drogon is túl van, merem remélni, hogy nem adtak be neki valamit, mert akkor innen is kitiltanak, amiért nem bírom moderálni magam. Az alsószinten hallatszó zene még idáig is elér, ami nem csoda, de roppantul zavar.
- Hahó…nem láttad Aimeet? – állítom meg az egyik közös ismerősünket, de nem mond semmit, vagyis mond, csak nem értem, így megrázom a fejemet, és otthagyom a picsába. Az idegesség lassan kúszik végig a gerincemen, amíg egy beszélgetésfoszlány meg nem üti a fülemet. A terasz felől érzékelem, és el is kanyarodom oda. A szobába benyitva nem vesznek észre, de Steve és a kis Riddle az.
- Aimee….olyan szép vagy. Nem kérsz még inni? – kínálgatja neki, én meg szépen megállok az ajtóban, és a teraszon folyó jelenetet nézem. Nem fogok közbeavatkozni, ha nem muszáj, de azt se tudom, hogy a kisasszony mennyire részeg.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Egyetemi évek, harmadik szemeszter

A folyosón állok, mint egy bábú, és a tekintetem az ajtón van, holott tudom, hogy már be kellene mennem, mert Solomon nem fog előkerülni, a húga meg bajban lehet a szerencsétlen srác miatt, aki azt hiszi, hogy bármelyik új nőt megkaphatja. A részegek aránya már most magas, igaz én sem vagyok színjózan, de azért igyekszem talpon maradni, mert tudom, hogy a kisebb Riddle simán bajba sodorja magát. Aimee alapvetően egy jó kislány kategória lenne, ha nem lenne Sol, aki kicsit elrontja, és persze én. A magániskolában is mi lázítottuk, ha kiszöktünk az éjszaka közepén, de most azért lényegesen más, mert nem kell a szüleinknek hazatelefonálni, ha későbbi időpontig maradunk kint. Már éppen ásítanék egyet, amikor meghallom, hogy Scott itallal kínálja a lányt, de az feltűnően ellenszegülne, aztán lecsendesedik minden. Az ajtó melletti falnak támaszkodom neki, még a teraszon vannak, nem akarom megzavarni az együttlétet, ha nincs veszélyben Aimee, de ennyiből ez sem jött le. A sörömet odalent hagytam, már bánom, mert most jólesne a szomjazó torkomnak a hűsítő párlat. A szememet dörzsölöm meg, amikor a szomszéd szobából egy kéz hajol ki, és int, hogy menjek közelebb. Nem észlelek bajra utaló jelet, ezért magára hagyom a kisebb ikert, és a másik nyílászáróhoz evickélek. Az ajtó kinyílik, és meglátok egy vörös szépséget, akinek éppúgy az érett cseresznyére emlékeztetnek az ajkai, mint a hajkoronája.
- Te vagy a Hopkins fiú, ugye? – int az ujjával, hogy menjek közelebb, de egyelőre nem teszem, csak állok ott, és a zsebembe csúsztatom a kezemet.
- Én. – határozottan felelek, a hírem megelőzött, már jó pár bugyiba bejutottam, és talán neki is kellene egy kis segítség odalent.
- Sarah vagyok…nincs kedved bejönni? – kukkant ki a félhomályból, amikor egy sikításra emlékeztető hang üti meg a fülemet, és oldalra kapom a fejemet.
- Tudnál várni egy kicsit? Meg kell néznem a húgomat. – nem az első alkalom, hogy azt hazudom, hogy Aimee a rokonom, de most tényleg mennem kell. A csaj megrázza a fejét, én meg kinyitom az ajtót, és korántsem tetszik az a jelenet, ami fogad. Enyhén mérgesen szalad fel a szemöldököm, és a homlokomat is összeráncolom, mert a vetkőztetés már nem gyerekjáték. Fogalmam sincs, hogy a Sol testvére szűz-e még, de nem most kellene elveszítenie, ha nem muszáj.
- Scott…mi a faszomat csinálsz? – förmedek rá a pasira, aki elmosolyodik, és közelebb lép Aimee-hez, birtoklóan a derekára futtatva az ujjait, belemarva a puha bőrbe.
- Szerinted? Kopjál le Hopkins, mert ez a kis csaj ma este az enyém lesz. Ő is akarja, ne méregesd. – kissé felhúz a stílusával, én meg csak azért is bemegyek, és becsukom a hátam mögött az ajtót.
- Ez a kis csaj történetesen a legjobb barátomnak a húga, és nem fogod meghúzni. – tűröm fel az ingem ujját, aztán az említettre pillantok.
- Aimee minden rendben? – nem úgy tűnik, mint aki észnél van, és a feje is majdnem előrebicsaklik.
- Leszarom Noah, na tiplizz. – nem szeretem kezdeményezni a verekedést, de most kivételt teszek, és egy irányított jobb horgossal terítem le a mitugrász bájgúnárt.
- Scott takarodj innen, ne is lássalak…különben legközelebb a nemesebbik szerved fogja bánni. – intek a fejemmel a bejárat felé, de már ettől is berezel, így csak a kámfor marad utána, meg valami fenyegetésféle. Azonnal a lányhoz lépek, és fél kezemmel vonom magamhoz, az arca a mellkasomnak csapódik.
- Aimee…magadnál vagy? – simítom a füle mögé a haját, aztán az ujjammal az álla alá nyúlok, és a szemébe mélyedek.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Egyetemi évek, harmadik szemeszter

Másképpen is el tudtam volna tölteni az időmet, mint így, de nem panaszkodhattam. A házban tombolt a buli hangulat, én meg egy csábítás áldozatának szerepében tetszeleghettem volna, ha nem zavar be az egyik pöcs, és a védencem szívbemarkoló története. Solomon valahol elveszett, vagy élete jogi vitáját folytatta valahol, vagy valakinek az ágyában, miközben nekem itt volt a húga, és az a szerencse, hogy vigyázzak rá. Nem óvodásként vonult be az egyetemre Aimee, de néha elveszítette a kontrollt, és akkor az orrára kellett néznünk, mert hajlamos volt a rosszra. A jó kislány szerepét levetkőzte, és helyette felcsapott egy belevaló egyetemistának, aminek az lett a vége, hogy a legnagyobb szájú srác karjaiba menekült. Scottnak már megvolt a fél iskola, még az évfolyamon is túlmutatott a teljesítményével, csak sokan nem tudták, miképpen jutott be szegény ártatlanok bugyijába. A parti drog nem újkeletű dolog, de Aimee nem lehet az a lány, akinél beváltja. Már akkor találok rájuk, amikor a felsőjét szaggatja, és a melltartójára utazik. Eltűnt a pulykaméreg, nem szeretem, ha a gyengébbekkel így bánnak, sőt az előttem álló, szinte olyan, mintha a testvérem lenne. A kis pöcsnek behúzok egy akkorát, hogy neki is megy a falnak. Az orra természetellenesen áll, én meg csak fújtatok, hogy takarodjon ki, de még megfenyeget, hogy pórul járok. Az első dolgom, hogy megfogjam az elájulni készülő ikert. A kérdésem aggódó, de valahogyan a koncentráció nem az erőssége most. Az álla alá csúsztatom az ujjamat, és végre a szeme világa rám talál.
- Ez nem meglepő, mert nincs rajtad felső. – sóhajtok egyet, és a füle mögé tűröm a haját, de az megint előreesik, én meg csak nézem őt, és itt vagyok a támaszaként. Az egyértelmű, hogy innentől kezdve nem hagyhatom magára, és nem is fogom. A másik csaj bukta, de néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan eltervezzük azokat. Az ingemet keresi, de nem talál fogódzkodott, így alá fogok, és közelebb húzom a mellkasomhoz.
- Ki más lenne Pöttömke? – mosolyodom el halványan, mert Scott tuti idáig már nem juthatott volna el. A félhomályban nem sokat látok, de akaratlanul siklik le a pillantásom a telt halmokra. Férfiból vagyok, és a vakság messze áll tőlem, így nagyot kell nyelnem, és arra figyelnem, hogy most ő az első, és nem én.
- Az ágy mellett, mindjárt odaadom, de ahhoz meg kell mozdulnunk, tudod? – kérdezek rá, de aztán váltunk, és hirtelen melege lesz. Aggódom miatta, nem tudom, hogy mit vett be, és nem lenne jó, ha kórházba kellene vinni. A nyakamba kapaszkodva motyog, de amikor vészesen közel kerül az ajkaimhoz, már bennem is megáll az ütőér.
- Na, álljunk meg. Aimee…nekünk ezt nem kéne. Én meg te… - nyögöm ki, de nem eresztem, különben a földön kötne ki. Az illata még így is felkúszik az orromba, és kezd vészesen szűk lenni a gatyám. Az előbbi lehetőséget kihagytam, ezt meg nem kellene kihasználnom, de tesz róla, hogy minden romba dőljön, mert egyszerűen az erkélyen rókázik egyet. Az ég felé emelem a tekintetemet, és keresek neki egy zsebkendőt, de megint jön a dráma.
- Nem megyek sehova, ne aggódj. – guggolok le, és erőszakkal törlöm le a szája szélén maradt hányadékot. Végül a földön kötök ki, és úgy helyezkedem, hogy az ölembe ültessem Aimeet, de ki bírjon hajolni, ha újabb inger jönne rá. A haját félretolom a jobbjára, és a mellkasomnak döntöm, felhúzva a térdeimet.
- Levegőzni fogunk, aztán hazaviszlek. – simítok a tenyerére.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Egyetemi évek, harmadik szemeszter

Solomon csúnyábban bánt volna el a testvére molesztálójával, mint én, de már én is a hátárán álltam, hogy kicsináljam a balféket. Nem szeretem, ha valaki így viselkedik, és kihasználja a gyengébbek helyzetét, történetesen egy kis extra segítséggel. A drogokról semleges véleményem volt, kipróbáltam nem fogom tagadni, hogy az első félévben nem egy olyan bulin vettem részt, aminek a végére nem emlékeztem, de egy lány esetében ez másképpen működik. Aimee hol fázik a karjaim között, hol felég a bőre, de még az is időbe telik, hogy felfogja egy szál melltartóban áll előttem.
- Nincs rajtad, de megoldjuk… - helyeselek, máskor is láttam már félmeztelenül, bikiniben nem újdonság a felállás, csak akkor a testvére is jelen volt, és nem maradtam kettesben vele. Meg kell hagyni, hogy jól kikerekedett az évek alatt, és már majdnem akkora csöcse van, mint az anyjának. Lehunyom a szemhéjamat, és két káromkodás után észhez térek, mert ezek helytelen elképzelések, elvégre olyan, mintha egy család lennénk. Victoria szép, és az alma nem esett messze a fájától, mert Aimee-nek is hasonló adottságai vannak, hacsak nem jobbak. A tartásába némi erőt kellett fektetnem, mert az egyedüli talpon maradás nem ment neki. A hóna alatt fogom meg, mint egy rongybabát, nem igazán van képben, és aggódom, hogy ennyivel nem úszta meg. A kórházba nem szívesen vinném be az éjszaka közepén egy jó kis gyomormosásra, mert olyat kapnék a szüleitől, hogy azt még én is megemlegetném. Néha úgy érzem, hogy vakok a Riddle ősök, ahogyan az enyémek is. Nem voltam én angyal, talán a bölcsőben még igen, de azóta eltelt jó pár év, és az ellenkezőjére változtam meg. A jó külső veszélyes belsőt takar.
- Nem megyek sehova… - értetlenül ráncolom össze a szemöldökömet, mert követhetetlen számomra ez az észjárás, de megnyugtató, hogy azért nem eszméletlen, és képes tőmondatokban, némi fáziskéséssel válaszolni a feltett kérdéseimre. A kitaccsolása után az ölembe húzom, és vele együtt ereszkedem le a földre, hogy némi friss levegőhöz jusson. Hátulról karolom át, és a fejét hátradöntöm, de még így is szédülhet.
- Itt vagyok, Aimee… - suttogom neki, és kizárom az előbbi lehetetlen kérését, hogy csókoljam meg. Miért tennék ilyet, hiszen a húgom…vagyis majdnem olyan. A szája elnyílik, a papír zsebkendő meg leesett a terasz bal oldalán. Remek lenne a csillagos égboltot nézni, de most jobban örülnék neki, ha elvihetném a kolis szobánkba. Néha felém fordul, de még így is előre kellene néznie, de a mellkasomat masszírozza. Nem szólok semmit, az ujjait összefűzöm a sajátommal, és elszámolok magamban kettőig, vagy éppen háromig, és néha felpillantok. Az ég tiszta, és eső sem várható, ami nagy szerencsénk.
- Igen, valami olyasmi, de ne aggódj, mert megkapta, ami járt neki. – egy mosollyal támasztom alá, ha dalolni kezd a kismadár, vagy rossz pletykákat terjeszteni, akkor töke sem marad, mert megtalálom, és egyesével tépem ki a golyóit.
- Nem hiszem…de nem is baj. – motyogom, de a vállamra hanyatlik a feje, és egyre jobban szuszogni kezd. Nem mozdulok, hagyom, hogy időt nyerjen, de örökké sem maradhatunk itt. Néhány perc telik csak el, de már hallom az egyenletes szuszogását, így nem lenne szívem felkelteni. Fél kézzel nyúlok a feneke alá, és a másikkal húzom fel magam a korlátnál, miközben a habkönnyű alvó lánnyal emelkedem fel a földről. A korlátnak hála el tudom igazítani a kezemben, és visszasétálok vele a szobába. Óvatosan fektetem rá az ágyra, és a szőnyegről felkapva a felsőjét, nézek végig rajta.
- Felöltözünk Aimee… - magyarázok, és hatalmas önerőre van szükségem, hogy ezt véghez is vigyem, mert néha felnyílnak a szemhéjai, de aztán visszacsukódik, én meg elérem, hogy ne melltartóban vigyem le. A lábammal lököm be az ajtót, a feje elveszik a vállam, és a nyakam találkozásánál.
- Noah… - a másik szobából kilép a vörös démon, én meg csak megrázom a fejemet.
- Haza kell vinnem. Máskor.. – zárom le az ajánlattételét, és lebattyogok a félig alélt lánnyal a lépcsőn. Többen megbámulnak, vagy mutogatnak ránk, de nincs kedvem a felesleges pofázáshoz. A kocsi nem opció, mert én is gyalog jöttem, ezért a karomban tartva indulok meg a fiús kolesz felé.