A pénz a legkisebb gondom. Vesztettem már pénzt és elfogadtam, hogyha az utolsó pillanatban egy jobb kéz nyert. Azt viszont nem szeretem, hogyha valaki átver engem és meglop. Tisztességes játékon nyertem meg azt az összeget, és lett volna rá ötletem, hogy mire költsem el. Pár berendezéssel modernizáltam volna a farmot, és talán még Queensben is belekezdtem volna egy kisebb építkezésbe. Van még a múltamnak köszönhetően bőven sok félretett pénzem ilyen-olyan számlákon, tehát ezekre valószínűleg így is, úgy is sor fog kerülni, viszont az ilyen mellékes bármikor jól tud jönni. Bár nem hinném, hogy nekem valaha is lesz egy 250 ezres tartozásom, vagy hirtelen kiadásom. De itt nem is a pénzről van szó, az elvekről. Mondjuk, ha elveket és etikettkódexet kerestem volna, nem is mehettem volna rosszabb helyre, mint Las Vegas.
Kellemes, sok téren kielégítő éjszakát sikerült eltöltenünk egymással. Ha csak a felét nyúlta volna le az elnyert pénzemnek, lévén osztozkodjunk… akkor valószínűleg most nem épp a háza felé tartanék. Na ezzel nem arra akarok utalni, hogy valami egzotikus kurva lennék, akinek ekkora az éjszakai bére, egész egyszerűen csak azt próbálom sugározni vele, hogy azon az utolsó ominózus körön mindkettőnknek ugyanakkora esélye volt a 250 ezer elnyerésére. Ha meg már az éjszakát is együtt töltöttük, akkor miért ne? Pénzt is vihettem volna haza, meg egy kellemes éjszakát is eltölthettem volna egy szép nő társaságában – én ezt nyereségnek könyveltem volna el. De nem, neki az egész kellett.
Ha egyszerű kis szerencsejáték függő melák lennék, akkor könnyen megúszta volna a partnerem. Én viszont hosszú múltat tudhatok a hátam mögött, amelyben az információszerzés az alappillére mindennek. Persze, jól kell tudni lopakodni, jól kell tudni bánni a fegyverekkel, és az improvizációs készségeidnek is a toppon kell lenniük, de egy hibátlan terv nélkül minden képes a darabjaira hullani. Ehhez viszont szükség van a megfelelő adatgyűjtési képességekre. Szegény Blanche nem is tudja, hogy ilyen téren mennyire rossz embert vágott át.
Nem volt valami nehéz megtalálnom. Mi több, túlságosan könnyű volt. Nem hiszem, hogy csapda lenne, szerintem csak túlzott elővigyázatlanság van a háttérben. Egy ekkora összegbeli játéknál igazán nagy hiba volt a saját nevét használnia, mert ugyan lehetne nálam jobb, de ezerszer rosszabb helyzetben is.
A megadott címre érkezve leparkolom egy szabad helyre az autómat, és határozott, nyugodt léptekkel közelítem meg az ajtaját. Kopogok, vagy csengetek, megragadom én bármelyik formáját annak, hogy felhívjam a vendég érkeztére a figyelmem. De csak nyugodtan, türelmesen.

~ Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

Mindenki követ el hibákat. Mindenkinek vannak gyengéi, és időnként a gyengeségeink felülkerekednek rajtunk.Nem tagadom egy percig sem, hogy ebben én élen járok. Mindenféle szempontból. A hátam mögött tudhatok egy többszörösen is elcseszett házasságot, számtalan rossz lépést, néhány elhibázott döntést, és nem utolsósorban valamit, amitől jó ideje képtelen vagyok megszabadulni. A játékszenvedélyem idővel szépen lassan maga alá gyűrt, és őszintén szólva már nem is akarok tőle megszabadulni. A póker, a black jack, a roulette vagy éppen a kocka valami olyasmit szabadít fel bennem, ami azt hiszem sokszorosa egy jó adag adrenalinlöketnek. Ilyesmire csak a szex képes. És mert nem kefélhetem át a fél életemet, hát más formáját választom annak, hogy levezessem.
   “Üdvözli a Mesés Las Vegas.” hirdeti a tábla az egykor sivatagi porfészek, mára a kivilágított és teljes pompájában ragyogó szerencsejáték birodalom határában. Lehetne ott akár az is, ami Dante pokla felett díszeleg: “Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel.” Hozzá kell tenni azonban, hogy én az a fajta voltam, illetve egészen pár héttel ezelőttig az a fajta voltam, aki képes volt megállni egy bizonyos határnál, és nem átlépni azt. A mámor sosem ragadott el annyira, hogy nagyot kockáztassak, ezáltal nagyot is bukjak. De mivel szépen lassan, apránként egy elég tetemes adósságot halmoztam fel máshol és másoknál, ugyanilyen okból, hát Vegast választottam ahhoz, hogy egyetlen este alatt megváltsam a világot, bankot robbantsak, és megfogadjam, akkor már ezredszer, hogy jó darabig a közelébe sem megyek egyetlen kaszinónak sem. A vicc az egészben, hogy pár éve önként tiltattam ki magam bizonyos helyekről, pont azért, hogy még véletlenül se engedjek a kisértésnek. Most viszont éreztem Fortuna istenadta simogatását a kezemen, éreztem, hogy nyerni fogok. Rosszul éreztem. Vagy azért mert jóval többet ittam, mint általában, ez pedig a koncentrációmat és persze a józan ítélőképesség alaposan megtépázta, vagy mert egyszerűen csak szar volt  a lapjárás, esetleg natúrba csak nem volt szerencsém. Sokat vesztettem. Mondhatjuk többet mint amennyit egyáltalán szabad lett volna. Vagy még annál is többet. Nyertem viszont egy veszett jó éjszakát.Nem állítom, hogy nem tudtam volna reggel megismételni. A pasas kellemes volt, tökéletesen értette miképpen játszon egy nő testén, és persze az a fajta, akiért józanul is oda lettem volna. Egy reggeli ismétlés erejéig mindenképp. De egy minden szempontból tökéletes szex mégsem tudta feledtetni azt a tényt, hogy miért is mentem eredetileg Vegasba, azon túl, hogy engedjek a szenvedélyem hívó szavának, és a játékban teljesedjek ki. Én azonban ahelyett, hogy nyertem volna, ezáltal kimásztam volna a saját slamasztikámból, mindent elbuktam. Még többet is. A pénzt pedig az nyerte el tőlem, aki ott aludt az ágy másik oldalán, kócosan, az előző éjjel mámorának illatával a vállain. Édes istenem, bele tudtam volna harapni! Helyette győzött a józan ész, vagy valami más. A félelemmel vegyes kétségbeesés, amely egy olyan tettre sarkallt, amit normál esetben nem tettem volna meg. Negyedmillió dollár nem kevés pénz. Sőt! Mondhatni egy kisebb vagyon. Már akinek. A volt férjemnek inkább csak aprópénz. Nekem is az volt egykor. A válásig mindenképp, a feleségtartásról pedig lemondhattam akkor amikor a sógorommal hülyére keféltük magunkat az esküvője napján a kápolnában. Pech.
   Szóval megléptem a pénzzel nem sokkal pirakad után, egy apró búcsú cetlit hagyva magam mögött, rajta egy sietősen odafirkantott bocsánatkéréssel, mely szerint at hiszem nagyobb szükségem van erre nekem. Önzőség, asszony a neved!
   Egy hét alatt kifizettem az adósságaimat, és amilyen gyorsan megtörtént minden Vegasban, olyan szépen próbáltam a tudatom legmélyére elzárni az egészet. Hittem abban a szerencsében ami egyszer már cserben hagyott, de mégis bíztam benne, hogy megúsztam. Talán a fickónak tényleg nem kellett annyira az a pénz. Vagy egyszerűen nem foglalkozott velem a továbbiakban. Mindenesetre a győztesek tökéletes nyugalmával éltem tovább az életem, és persze egy jó időre még a gondolatát is elvetettem annak, hogy ismét felbukkanjak Vegasban.
   Délután volt, és a jól megérdemelt pihenő napom egyikét töltöttem éppen, edzeni indultam volna. Vállamon már ott volt a hátizsákom, és rajtam a testhez simuló nadrág, és egy tréningfelső, a hajam összekötve. Már csak az energiaitalt pakoltam be, felmarkoltam a kocsikulcsot is. Ebben a pillanatban azonban először egy kopogást hallottam az ajtómon, majd a csengő lágy hangja is végigfutott az előszobán. Bár sok barátom van, de az otthonomba nagyon keveseknek van bejárásuk, a rendelőm pedig hiába a szomszédságban, azért itt nem szoktak zavarni, csak nagyon sürgős esetben betegek. Talán most is ilyesmire számítottam, amikor egy udvarias, bár kétségkívül az alkalmatlanság apró jeleivel az arcomon nyitottam ajtót, hogy aztán szó szerint ledermedjek. Nem tudom meddig állhattam ott, arcomon a felismerés jeges rémületével, és hirtelen megcsapta az orromat annak az éjszakának az ismerős illata. Basszus!
   - Üdv!- ennyire futotta hirtelen, másra semmire, meg továbbra is az értetlenségre az arcomon. A kérdés ott volt bennem, hogy mégis hogyan talált meg, honnan tudja….de éppen olyan gyorsan kapcsoltam is: nem szokásom a rejtőzködés, mindenhol saját adatot, nevet használok, a hitelkártya is a sajátom. Ha valaki szeretne, nem nehéz megtalálni, elvégre még egy magánpraxisom is van, ami előtt a szépen gondozott előkert zöld gyepén egy kék színű táblára vésett arany betűkkel írt felirat is hirdeti, hogy “ Dr, Blanche Rosewood, fogszakorvos és szájsebész.” Akár a homlokomra is tetováltathatnám. A következő mozdulatom, hogy lenéztem a kezére. Reméltem azért nem annyira ostoba, hogy a nyílt utcán fog rám egy töltött fegyvert, mondjuk ha behívom, még akár ez is előfordulhat. De az ember vállalja a tettei következményeit, nem igaz? Nem akartam botrányt a nyílt utcán, így aztán félreálltam az ajtóból, és a kezemmel jeleztem, hogy lépjen be. Az előszobánál beljebb azonban nem hívtam. Ha belépett, márpedig reméltem, hogy ő sem ott óhajtja a kettőnk közötti aprónak nem nevezhető incidenst lerendezni, akkor becsuktam mögötte az ajtót, és megálltam alig egy karnyújtásnyi távolságra tőle. A hátizsák lehullott a vállamról és koppant a földön.
   - Megtalált? Bár hülye kérdés, mert pont ezért van itt.- vontam meg a vállam, és éreztem, hogy az első mondatom a lehető legkínosabb és leghülyébb is egyben.
   - Negyedmillió okom volt azt tenni amit tettem….és meg tudom magyarázni.- nyeltem egy nagyot, mert a következő beismerés azért rendesen gombócba rántotta a gyomrom a félelemtől.
   -...bár visszaadni azt már nem. Mármint nem fogom tudni. Nézze Aidan….Aidan, ugye?- remélem nem emlékszem rosszul a nevére, bár emlékeim ködös dzsungeléből felrémlik hányszor nyögtem bele a bőrébe  a gyönyör pillanataiban, szóval elég friss volt az élmény, hogy annyira elfelejtsem.
   - ….biztos meg tudjuk ezt valahogy beszélni. Ugye meg tudjuk?- azt mondják a legjobb védekezés a támadás. Hülyeség. A legjobb védekezés a védekezés. És most én a lehetetlennel próbálkozom. Megmagyarázni amit nem igazán lehet: egy tolvaj vagyok. Vagy hát, nézőpont kérdése.
   

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A doktornő legnagyobb szerencsétlenségére eléggé haragtartó vagyok. Nyilván, ha az adott probléma megoldódik, akkor további ok hiányában nem fogok fújni a másikra, de alapvetően nehezen engedek el bármit is. Hogy ennek mennyi köze van a múltamban engem ért halálokhoz, azt nem tudom, és valahogy kedvem sincs ezt elemezgetni. Szeretek minden problémának, minden nézeteltérésnek, minden sérelemnek pontot tenni a végére, legyen ez akármilyen módon. És addig, míg nem tudok semmit, addig elég kétesélyes, hogy a mi kapcsolatunk Dr. Rosewooddal milyen hosszúra fog nyúlni. A legoptimálisabb persze az lenne, ha kérdés nélkül visszaadná azt a pár köteg pénzt, amelyet elnyertem tőle, vagy legalábbis a megmaradt részét. Most őszintén… egy hét alatt ki költ el 250 ezer dollárt?
Türelmesen várom az ajtó nyílását, addig hátat fordítva a háznak nézek körül a környéken. Brooklyn valahogy sosem tartozott a kedvenc városrészeim közé, és ez valószínűleg ezek után sem fog sokat változni. Nem azért, mert rossz hely lenne, egész egyszerűen taszít a lénye. Ehhez valószínűleg köze van annak, hogy ilyen népes kerületről van szó, nekem pedig ennyi ember már túl soknak számít. Queensben is körülbelül ennyien laknak, az viszont területileg majdnem duplája ennek, így legalább lehet két összefüggő lépést tenni a kerület belsejében, hogy ne ütközzek valakibe bele.
Kisvártatva kinyílik mögöttem az ajtó, én pedig lomhán fordulok vissza a doktornőhöz. Csendben kémlelem a meglepett arcát, akaratlanul még kicsit meg is döntve oldalra a fejemet. Tetőtől talpig végigvizsgálom, majd hümmentek egyet és halványan elmosolyodom. Ha lenne még pár találkozásunk, a végén még teljesen kiismerném a ruhatárát. Azt már láttam, hogy egy vegasi estére mit vesz fel, egyaránt a ruhát és az alatta lévőket is, most az edzőszerelését csodálhatom meg, a következő vajon mi lesz? A munkahelyi szerelésében fogunk legközelebb találkozni? - Békében érkeztem! - húzom ki a tenyereimet a zsebemből és emelem fel vállmagasságig.
Leeresztem végül és belépek az előszobába, mikor félreáll az utamból. Megállok előtte, és karba tett kézzel nekidőlök oldallal az egyik falnak. - Örülök, hogy nem kellett erre válaszolnom - mert hülye kérdésre valószínűleg hülye válasz érkezett volna és lássuk be, nem az lett volna a legoptimálisabb indítása ennek a kis beszélgetésnek.
Nem szólok közbe, és csak hallgatom a magyarázkodását. Amint kinyögi, hogy elköltötte a pénzt, lehunyom a szemeimet és hitetlenkedésemben a tenyerembe temetem az arcomat egy hatalmas sóhaj kíséretében. Homlokomat ráncolom hüvelyk-, és gyűrűsujjammal, és gondolkozom, hogy erre úgy igazából mit lehetne felelnem. Ügyesen meglépte azt a lépést, amelyre a legkevésbé számítottam. Sakkoznia kéne, abban lehet jobb lenne, mint pókerben. Újabb sóhajt eresztek meg és ledobom magam mellé a karomat, úgy nézek vissza rá.
- Na jó, muszáj megkérdeznem. Hogy a fészkes fenébe költ el az ember 250 ezer dollárt? Minden egyes cent elfogyott? - kérdezem komolyan, ugyanakkor képletesen is, mert aligha volt a nyeremény között váltópénz.
Eltávolodok a faltól és nem kérve ki az engedélyét sétálok bentebb a házában. De annyi udvariasság van bennem, hogy legalább a cipőmet megtisztítom a lábtörlőben előtte. - Elég szép házad van, mondhatom. Bár az orvosi fizetésből nem olyan nehéz összehozni egy ilyet. Még ilyen fiatalon sem. Mennyit ér? - kérdezem tőle, ahogy egyre bentebb érek, felületesen vizsgálva csak meg a falakat, díszeket, bútorokat.
- Csak ötletelek. Ne aggódj, eszem ágában sincs letanyázni Brooklynban - szólalok meg kicsit később érezhető undorral a hangomban. Megállok végül egy ponton és visszafordulok Blanche-hoz.
- Fogalmam sincs, ezt miként tudnánk rendbe hozni - vallom be, és ismét sóhajtok egyet. - Viszont annyi szerencséd sajnálatos módon nincs, hogy csak úgy elengedjem ezt az egészet. Megloptál. Én pedig nehezen felejtek - fura érzés egyébként. Hogy micsoda? Hát az erkölcsi magaslaton lenni. Én, aki anno embereket ölt pénzért… most mégis korrektebbnek tartom magam, mint amilyen ő volt velem.
- Látom a terembe indultál. Jól áll ez a feszes gatya. Bár nélküle valahogy még jobban tetszett. Azt pedig már tudom, milyen mikor te megedzel valakit - nevetek fel. Nem baljóslóan, nem őrült módjára, hanem meglepően kedvesen, játékosan, jóízűen. Ha találok valami ülőalkalmatosságot, akkor leülök arra, ha nem, akkor is helyet foglalok valamin.
- Na szóval… Mégis hogy szeretnéd megoldani ezt a patthelyzetet? Várom az ötleteket, mert biztos gondolkoztál rajtuk, hogy mégis miként fizesd vissza nekem az adósságod. Legalábbis ne mondd azt, hogy tényleg azt hitted, bárki is csak úgy veszni fog hagyni ennyi pénzt - mosolyodom el, és keresztbe teszem a lábaimat, majd úgy dőlök előrébb a térdeimre támaszkodva.

~  Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

Az egyéjszakás kapcsolatok lényege: az egy éjszaka. Ezt még megfűszerezhetik az előzmények, amely esetünkben előjáték gyanánt egy szép kis pókerparti volt. Hogy képzelsz el egy későbbi véletlen találkozást? Kínos, de inkább csak nevetgélsz, és úgy teszel mintha csak régi ismerősök lennétek, vállveregetős fajta. Persze a vállveregetés ez esetben egész mást takar. Vagy mást is.
Hogy ott áll az ajtóm előtt az akivel nem igazán szándékoztam újra találkozni, az két dolgot jelent: nem felejt, és persze ragaszkodik a pénzéhez. Nem lenne okom haragudni rá emiatt. Elvégre azért nem kevés pénzről beszélünk. Ha csak lazán elemelem a tárcáját benne néhány huszassal nem hiszem, hogy ekkora ügyet csinált volna belőle. De itt most többről van szó.
 - Békével persze...és az olajágat gondolom a farkadra kötötted.- dünnyögök inkább csak magamnak, miközben a döbbenetem utáni első mozdulatként szabad bejárást engedélyezek neki az előszobámba. Egyelőre nem tovább. Ideges vagyok és persze sokkot is kapok elsőre, így ezzel magyarázom, hogy nagyon nehezen találom a szavakat. Pedig alapvetően ezzel nem szokott gondom lenni. Meg persze magázom. Mintha egy beteg lenne, aki rosszkor érkezett, és most valahogy le kellene ráznom. De ő nem a betegem, és lerázni sem lesz egyszerű. Ugye, jól gondolom? Jól. Lottóznom kéne.
 A pénz elköltésével kapcsolatos kérdésére csak bámulok rá, fejem oldalra döntve mint aki nem érti, hogy lehet ilyen hülye kérdést feltenni.
 - Magadtól vagy ilyen hülye vagy oktatják?- a korábbi védekezést egy minimális támadás váltja fel, amit inkább az értetlenséggel vegyes kétségbeesés szül. Végre sikerül megtalálni a hangomat, meg persze a döbbenet utáni első pillanatok okozta sokkból felébredve a rám alapvetően jellemző magabiztosságot. Ami persze jelen helyzetben lehet felér egy harakirivel, de ugyan már! Essünk túl rajta!
- Ha még nagyon kotorászok, akkor a malacpersely alján lehet, hogy pár kóbor centecskébe belebotlok. Amúgy meg mit gondolsz miért mentem Vegasba? Nyerni. Az más kérdés, hogy ha nem fut a szekér, akkor nem csapunk a lovak közé, és vágtatunk tovább mintha mi sem történt volna.- magyarázom a nem létező bizonyítványom, és szegényes indokot is adok arra nézve miért nem áll módomban neki alapvetően semmit visszaadni abból amit lássuk be jogtalanul emeletem tőle egy mámorosra sikeredett éjszaka után. Széttárom a karjaimat.
- Semmi nem maradt belőle. Még a gondolata sem. Adósságot rendeztem belőle. Olyasmit ami már jó ideje szükséges volt.- annak részletezésébe, hogy mi történt volna, ha mondjuk nem nyeri el tőlem a pénzt, ha mondjuk nem együtt töltjük az éjszakát, ha nem lett volna lehetőségem lenyúlni tőle a pénzt már nem megyek bele. Meg tudtam volna oldani másképpen is. De attól a lehetőségtől jobban félek mint Kimiri embereinek a haragjától. A Rosewood rezidencia közelébe sem szívesen mennék, csak akkor ha már nem maradna más lehetőségem. Mondjuk Aidan felbukkanása azt hiszem előre vetíti azt, hogy utolsó utáni egyetlen opcióként mégis meg kell ejtenem azt a bizonyos látogatást. Nem Bentontól tartok. Őt még mindig kenyérre tudom kenni, annak ellenére, hogy milyen körülmények között és tulajdonképp miért is váltunk el. Van ami évek múltával sem változik. Például a hatás, amit kiváltottam belőle korábban. És amit ha úgy hozza a szükség pofátlanul ki is használok. Csapolom én őt, csak éppen lassan és csendesen és nem nagyban. Mint ahogyan játszani is szoktam, és amely íratlan szabályomat éppen Aiden-el szemben rúgtam fel. Mondhatjuk, hogy a fagyi visszanyal,a karma seggbe pakol, és hasonló dolgokkal is jellemezhetjük, de tény, hogy elég könnyű volt bedőlni azoknak az észvesztő kék szemeknek, amelyek most mégis hitetlenkedve, dühösen, kíváncsian és magyarázatokat várva néznek rám. Ó bébi, miért nem tudsz úgy nézni mint akkor este? Ugyan már, engedd el a haragodat!
Amikor elindul befelé, és musta alá veszi az otthonomat, azért a vezérhangya elindul a fejemben, és gyakorlatilag rátapadva indulok utána.
- Nem az orvosi fizetésemből van. A férjem ajándéka.- cserébe azért, hogy hajlandó voltam normálisan, és követelésektől mentesen elválni, meg persze megspóroltam számtalan ügyvédi díjat, felesleges botrányt, ami megtépázta volna az amúgy sem makulátlan, de azért még mindig szép pedigrével rendelkezdő üzleti hírnevét. Merthogy a Rosewood név makulátlan kell maradjon, nem igaz?
 - Nem tudom pontosan mennyit ér, de valószínű jóval többet mint negyedmillió dollár, és eszem ágában sincs tőle megválni, szóval ha lehet kíméljük meg egymást a felesleges farokméregetéstől. Nem mellesleg neked van mit mérni, nekem meg momentán nincs. - arra már nem is reagálok, amit minimális gúnnyal a hangjában, de mégis felém intéz, mely szerint nem óhajt Brooklyn-ban letanyázni.
Végignézek magamon, aztán vissza rá, és kicsit elhúzom a számat. Egy tréning ruhában nem sok helyre indulhattam volna, de elismerésem jeleként biccentek.
 - Zsenilási megállapítás Mr Holmes. A feszes nadrág alatti részek tanulmányozásában azt hiszem igazán mesterszintre léphetnél, ezt el kell ismernem, de utána rémesen mélyen alszol. Nem ártana éberebbnek lenned. Vagy minden nőnek megadod a sanszot arra, hogy kirámoljanak? Esetleg én kaptam ezt a kiváltságot? Ó míly gyalázat, hogy ezt ki is használtam.- biggyednek le ajkaim mímelt ártatlanságot színlelve, vagy legalább a megbánás apró jelét felvillantva az arcomon.
Végignézem ahogy leül az egyik székbe, a három közül az egyikbe, ami éppen látótávolságon belül van. Még akkor sem szólalok meg, csak karba fonom magam előtt a kezeimet, amikor enyhén előre dől, és a keresztbe tett lábain támaszkodik meg.
 Talán egy perc is eltelik, de én még mindig nem válaszolok. Csak őt nézem. Bűvölöm ha úgy tetszik, egy apró mosollyal, egy enyhén beszívott, majd fogakkal ráharapott alsó ajakkal. Időt húzok az egyetlen fegyveremmel ami a rendelkezésemre áll, és ami nem csapott be vele kapcsolatosan: a kisugárzás és a vonzalom. Ami még maradt belőle. Talán morzsák, de meglehet most elég lesz. Addig mindenképp amíg kiötlöm a választ. A megadás jeleként kifűzöm egymásból a kezeimet, és magam mellett megemelem.
- Elismerem. Elvettem valamit, ami lehet nem illetett meg. Elismerem, hogy tartozom neked. És meg is fogom adni.- jegyzem meg, bár valószínű ez nem lesz ilyen egyszerű. Az ígéretekkel tele van a padlás, és abban sem bízom, hogy bármit is fogok neki most mondani azt elhiszi. Azok után ami Vegasban történt erre vajmi kevés esélyt látok jelenleg. A földre hullott zsákom után nyúlok, és visszarakom a vállamra. Láthatóan baromi gyorsan le akarom rendezni ezt az egészet, és persze megint azt hiszem, hogy ha megígérek valamit, hogy visszafizetem akkor ő majd elhiszi, megnyugszik, és szépen kimegy azon az ajtón, amin bejött. Nem mintha ez ennyire egyszerű lenne, de én szeretem mindig ezt gondolni.
- Figyelj! Adj nekem három napot! Ha vissza jössz hétfőn…- ma péntek van, és reményeim szerint a hétvégén tudok találkozni úgy Bentonnal, hogy a volt anyósom ne sündörögjön a közelben, mert szombatonként mindig bridgelni megy a többi mázolt múmiával, szóval nem lesz ott a Rosewood birtokon, én pedig megcsapolhatom úgy Benton-t, hogy talán észre sem veszi.
-...akkor meglesz a pénzed. Visszafizetem, hidd el nekem!- próbálom győzködni, nem tudom mennyi sikerrel, elvégre egy veszett jó dugás után volt pofám lelépni a pénzével ezek után bármi feltételezhető rólam. Mondjuk az, hogy egy jó dugás után megint lelépek vele. Vagy nem.
 

megjegyzés, satöbbi | ⚶

- Oda, persze. Örülök, hogy még egy héttel később is a farkam az első dolog, ami eszedbe jut rólam - engedem el magam mellett a stílusát. Legalább megismerem egy új oldalát is a doktornőnek. A bájolgó, kacér szerető felével már volt szerencsém elég időt eltölteni, mindjárt meglátjuk, hogy ezzel az énjével mennyire fog elmélyülni a kapcsolatunk.
- Volt rá 36 évem, hogy mesteri szintre fejlesszem, köszönöm az észrevételed - remélem le fog neki esni egyhamar, hogy ha ki akar hozni a sodromból, vagy a türelmemmel játszik, akkor nagyon rossz ajtón kopogtat. Egyszer nálam is betelik a pohár, de rendesen megedzett már az élet ahhoz, hogy ha szükséges, diszkréten ki tudjam löttyinteni és aztán hagyjam újratelődni.
- 250 ezres adósság? Az igen. Te aztán szeretsz nagy lábon élni, Blanche - még három tapsot is megejtek neki. Tekintve, milyen gyakorlottan mozgott a kaszinóban, merem feltételezni, hogy az adóssága is a szerencsejátékoknak köszönhető. Úgy látszik, az ember nem tanul egykönnyen a hibáiból, ha a visszafizetés lehetőségét is hazardírozással akarta megoldani. De végül is jól járt vele, mert az egyik adóssága ki van fizetve, de ezzel csak újabbat szalajtott a nyakába. Engem. Hogy ez átok vagy áldás, azt majd ő magában lemeccseli.
Nem reagálok semmit a volt férje és a ház kapcsolatára. Amint megtaláltam, hol lakik, kutakodtam még az életében egy kicsit, így ha nem is mindent, de elég sokat tudok róla. Szeretek alaposan felkészülni, és ez alól ő sem volt kivétel.
- Akkor nem szorult méregetésre, mikor épp nagy élvezetekkel rajta lovagoltál. Vagy az is csak színjáték volt? - szívom be élesen a levegőt, ahogy először számhoz kapom a tenyerem, majd a mellkasomra teszem a nem létező szívfájdalmamat jelezvén. Az se érdekelne, ha nem élvezte volna az együtt töltött éjszakát, de lássuk be… élvezte. Arcoskodhat nyugodtan, de bőven volt még bennem annyi józanság, hogy meg tudjam különböztetni a színlelést és a valóságot.
- Ki tudja, lehet így volt. Lehet, hogy az éjszakai műsort úgy élveztem, hogy valahogy meg akartalak jutalmazni. Bár nem pont 250 ezres jutalmat szántam neked - arról nem beszélek, hogy amúgy felkeltem a motoszkálására, de nem fordítottam rá túl nagy figyelmet. Hosszú egyéjszakás kaland volt, amit a reggel beköszöntével le is akart zárni. Teljesen érthető, mindenkinek van magánélete, akkor még az is megfordult a fejemben, hogy a párjához tart vissza ilyen sietősen. A naivitásom felülkerekedett rajtam, hogy a táskával való hosszas neszelést a sajátjának gondoltam, nem a pénzesnek. És ez, na ez tényleg az én hibám volt.
Felhúzom a szemöldököm a hirtelen stílusváltását hallva. Előbb még úgy kicsattant a nyelve, hogy lassan már azon gondolkoztam, hogy mentőt hívok rá, most meg ígérget. Magamban nagyokat hahotázok, de neki csak a felvont szemöldököt mutatom ki ebből.
- Ne játszd az ártatlant, Blanche. Nem téged illetett meg, pont. Nem kell a feltételes mód, fair játékban nyertem el ezt a pénzt. Hiszed vagy sem, nem szokásom csalni - ahelyett, hogy sunnyogni próbálnék az asztalnál, inkább a többi résztvevőt figyelem, hogy ők vajon milyen turpisságokat vihetnek éppen végbe.
Sóhajtva rázom meg a fejem hitetlenkedésemet kifejezvén, majd felállok. Lehet, hogy ő indulni készül, de én még nem. - Higgyem el neked? Mégis mire alapozva? Hogy megloptál? Ugyan már, Blanche, tudsz te ennél jobbat is - legalábbis nagyon remélem, hogy nem hiszi el, hogy ezzel palira tud venni.
- Ha három nap alatt össze tudsz kaparni 250 ezret, akkor talán ezzel a megoldással kellett volna kezdened, nem élből jegyet váltani Vegasba. Mit szeretnél? Meglopni Bentont is? - mást nem igazán tudok elképzelni, amivel ki tudna mászni ebből a slamasztikából. De továbbra is tartom magam hozzá, hogy a kaszinónak kellett volna az utolsó utáni lehetőségnek lennie a pénz megszerzésére.
- Akkor már egyszerűbb megoldás lenne, ha míg te az edzőteremben császkálsz, én hívok egy költöztető kocsit, körülnézek itt a házban és magamhoz veszek egy-két dolgot, úgy negyedmillió értékben - ötletelek, míg újra karba rakom a kezemet.
- Tudod, mi a szomorú, Blanche? Hogy akár hiszel nekem, akár nem, egyezségre tudtunk volna jutni. Mármint ott, Vegasban. Nem hiszem, hogy annyira empátia nélkülinek vagy pénzéhesnek tűntem, aki élből arcon köpött volna, ha felveted a problémádat a pókerasztaltól felállván. Udvariasan megköszöntem a játékot és meghívtalak egy italra is. Ha másért nem, legalább annak a közös éjszakának az emlékére belementem volna, hogy vidd haza legalább a felét és rendezd az ügyeidet. Ha szex után megint felveted, még talán a kétharmadába is belementem volna - hihetetlennek tűnik, amit mondok, de a hanglejtésemből remélhetőleg kiérzi, hogy komolyan beszélek. - Ha meg nemet mondtam volna, akkor még mindig ott lett volna rá a lehetőséged, hogy reggel meglépj a pénzzel a „tudtom nélkül”. Bár akkor valószínűleg nem jöttem volna utánad, mert ott a saját gödröm áldozata lettem volna - és hogy akkor miért kell a pénz?
- A pénz a legkisebb gondom. Tényleg. Itt nem erről van szó. Nem hiszem, hogy velem ne lehetne egyezkedni egyéb dolgokról. Viszont akkor is szükségem van valami kompenzálásra az engem ért veszteségek miatt, ezt remélem belátod. Nekem is lett volna ötletem, mire költsek el pár ezret belőle, és az nem holmi függőségből adódó tartozás kiegyenlítésére szolgált volna - a lehető legnormálisabban próbálom kezelni ezt a helyzetet és remélhetőleg ezt ő is észreveszi. Nem ezt érdemli, egyáltalán nem, de ha én most kilépek azon az ajtón és három nap múlva megpróbálnék visszajönni, már lehet hűlt helyét sem találnám Dr. Rosewoodnak. Egyszer már a bolondjárt járatta velem – maradjon is ennyi a bűvős szám.

~ Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

A cinizmust általában akkor kapja elő az ember, ha már végképp kifogyott az érvekből és csak sértegetni képes. Tartotta mindig apám. Ezek szerint én egy cinikus némber vagyok, akinek nincsenek tartós érvei. Szar ügy.
Úgy tűnik azonban, hogy az érkező és kéretlen vendégem cinizmus szempontjából szintén nem kell a szomszédba menjen. Sőt még alaposan rám is licitál.Amivel meglep és kezdetben eléggé ki is billent abból a magabiztosságból ami alapvetően jellemző rám.
Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, de abban biztos voltam, hogy nem akarom, hogy túl sok ideig legyen nálam, tulajdonképpen azt sem akartam, hogy itt legyen. Nem mintha ne lett volna naivitás részemről azt gondolni, hogy megúszom majd annyival az egészet, hogy egy motelszobai fecnire odafirkálok pár sort magyarázatképpen. Normálisan gondolkodó ember ezt nem fogadná el, ahogy ő sem. Persze csak én lehetek annyira szerencsétlen, hogy egy olyan embert lovasítottam meg, akinek nem éppen a következő heti tőzsdebizniszből hiányzott némi aprópénz, és csak legyint rá: “többet visszanyerek, ha emelkednek a cukor vagy az ezüst részvények.” Pedig a szórás tekintetében Vegasban akár ilyen emberek is megfordulhatnának, és egy ilyennel szemben is alul maradhattam volna a pókerasztalnál. Persze tudom….tudom: az ember legalább a saját szabályaival szemben legyen következetes, mert elég egy pillanat, és könnyen olyan kutyaszorítóban találja magát, mint amilyenben most én vagyok. Védekezni próbálok, vagy legalábbis visszavonulót fújni kezdetben, de túlságosan bemászik az otthonomba, túlságosan szabadon kezd mozogni, ez pedig olyasmi ami elég hamar fel tudja rázni a szunnyadó önérzetemet. Ilyenkor pedig támadok. Csípőből, még akkor is ha érzem, hogy ebből  a helyzetből nyertesként nem jöhetek ki. Huszonegyre lapot húzok. Csakhogy stílusosak maradjunk.
- Hé! Ehhez nincs jogod!- emeltem meg  a kezem és mutatóujjam felé bökött párszor a levegőben. Elevenembe tapintott. Már korántsem élek olyan nagy lábon mint egykor, és ezt magamnak köszönhetem. Vagy részben magamnak, mert igazából mondhattam volna nemet is akkor a kápolnában, ahelyett, hogy engedek Lance-nek. Mit mondjak? Vannak helyzetek, amikor nem olyan egyszerű, és nem olyan magától értetődő a nem. Akkor pont az volt. Egy hónap mosolyszünet tombolt akkor éppen közöttünk, és az egy hónap alatt nem sűrűn kerültünk egyszerre ágyba a férjemmel. Máshova sem ami azt illeti.
- Egyébként volt rá 32 évem, hogy tökélyre fejlesszem az adósság felhalmozást, de köszönöm az észrevételed.- vágtam neki vissza a mondatát mindenféle sértettség nélkül, bár nem tagadom, hogy rendesen beletaposott az önérzetembe. Illetve nem is beletaposott, tulajdonképpen abba masírozik azóta, hogy betette a lábát a lakásomba. Jobban mondva beengedtem. Nem sok választási lehetőségem volt, ami azt illeti. Persze letagadhatnám a tartozást, ahogy a lopást is. Mindent le lehetne tagadni, de az mire lenne jó? Nem tudom milyen kapcsolatai vannak, nem tudom meddig ér el a keze….vajon elér bármeddig is? Nem tudok róla az égvilágon semmit, csak azt, hogy bugyirohasztó mosollyal blöfföl, amit rohadtul megkajáltam zsinórban négyszer. És persze azt is, hogy mozdulatlanná tudja dermeszteni az embert amikor ujjaival végigszántja a combom belső ívét. Hogy csessze már meg!
- Színjáték? Ne legyél már nevetséges!- horkantam fel kissé keserű nevetéssel, és megpördültem kilencven fokban, aztán idegesen babráltam a hajammal, kibontottam, majd újra összekötöttem.
- Nem volt színjáték. Vagy szerinted az volt? Mit súgnak a csalhatatlan póker ösztöneid?- hagyom kibontakozni, de amikor arról beszél, hogy a közös éjszaka után pénzt akart volna nekem adni megint csak horkanva nevettem fel, két oldalon megemeltem a két kezem majd a combomra csaptam vele, aztán a jobbommal a mellkasom felé mutogattam, úgy magyaráztam neki szenvedéllyel és teljes erőbedobással. Ez a fickó továbbra is csak sérteget.
- Ki tudja? Ha a menyasszonynak farka lenne ő lenne a vőlegény!- azt hiszem az utóbbi időben nem emlegettem annyiszor a férfiak nemesebbik testrészét mint a beszélgetésünk elmúlt tíz percében gyakorlatilag már harmadszor vagy negyedszer. Kezd egy kissé frusztráló lenni a dolog!
- Osztoztál volna a nyereményen? Hát persze! Miért is? Mert olyan jó volt az éjszaka? Vagy mert kurvának néztél aki történetesen pókerezni is tud? Vegasban szinte minden kurva tud pókerezni. De nem minden pókerező nő kurva. Játszottunk, aztán együtt töltöttük az éjszakát. Ennyi. Nem vártam pénzt, és ne legyél álszent, hogy adtál volna, mert nem adtál volna.- magyarázom még mindig, hitetlenkedve csóválom meg a fejem a végén.
Aztán próbálok lehiggadni. Más megoldásom nem marad. Valamit ki kell sürgősen találnom, mert az biztos, hogy ígéret nélkül ez a fickó innen el nem fog menni. Sajnos azonban nem vagyok felkészült, így nehezen tudok valami lehetséges menekülési útvonalat találni, amit hajlandó lesz elhinni. Meg fogom adni a pénzét, de azt hiszem ide a becsületszavam édes kevés lesz. Főleg, hogy az pont nincs. Mármint előtte.
- Nem tudom. De jelenleg csak ennyit tudok neked ígérni. Mégis mit akarsz hallani? Vagy mit akarsz biztosítékként? Itt fogunk ücsörögni? Nem tudok jobbat. Vagy hajlandó leszel elhinni vagy nem tudom. Ücsörgünk még itt egy kicsit, vagy elkísérsz a konditerembe, megvársz, aztán hazajövünk….nem tudom. - a lakásom kirámolására tett megjegyzése igazán mulattat, de tényleg. Még ebben a szorult helyzetben is.
- És elárulod, hogy mi a terved a rendőrségre bekötött riasztóval? Vagy kiolvasod a fejemből a kódot?- kissé hátrébb araszolok, és megtámasztom a csípőmet az alacsony szobai komódnál. Két kezemet magam mellett elvezetem és annak lapján megtámaszkodom. Félrebillenő fejjel hallgatom, és az arcomra van írva a hitetlenkedésem. Ahogy ő nem bízik bennem, én sem hiszem el, hogy meg tudtunk volna egyezni. Aztán amikor empátiáról beszél megint csak nevetni támad kedvem. Újra kissé keserédes az a nevetés. Próbálom én elhinni, tényleg, de ő lenne az első aki így működik.
- Empátia? Hányszor fordultál meg eddig Vegasban? Felvetni a problémát? Ezt nem mondod komolyan! Szerinted Vegasban ki az aki adósságról beszél vagy arról, hogy mi mindent tett pénzzé, hogy abból zsetonokat vegyen, vagy gondolkodás nélkül szórjon bele mindent a félkarú rablókba? Vegasban nem létezik olyan, hogy empátia. Ott csak a színes zsetonok vannak, a csillogás, a pezsgő, a Bellagio tetőteraszán valami luxusbuli.Ha buksz, akkor hazakullogsz vagy rosszabb esetben olyasmit teszel ami ellenkezik mindennel amiben hiszel, vagy amit sosem csinálnál, de rohadtul kell a pénz.- sovány vigasz, hogy persze meg tudtam volna oldani másképp is.
- Meg tudtam volna oldani másképpen, de attól még jobban irtózom mint Vegastól. Ez van, ezt dobta a gép. Baromira nem érdekel mit gondolsz rólam. Azt sem, hogy ezt a három napot hogy vészeljük át, amíg megoldom ezt az ügyet. Felőlem belemászhatsz a seggembe is és követhetsz ahova akarsz. Megkapod a pénzed és aztán úgy teszünk mintha nem ismertük volna egymást soha azelőtt. Vagy mégis….milyen kompenzálásra gondoltál?- billentem oldalra kíváncsian a fejem, és most én vagyok aki a két karját maga előtt összefonja és érdeklődőm vizslatom őt.
- Többet akarsz? Többet fizessek vissza? Vagy mégis mit akarsz még tőlem?- tényleg fogalmam nem volt róla, hogy azon túlmenően, hogy olyasmit teszek amit leginkább nem akartam, történetesen visszamerészkedem a viperafészekbe, és újra megcsapolom a volt férjemet. Ez sem a legjobb verzió, de jelenleg az egyetlen lehetőség, amit járhatónak látok.
- De a három nap akkor is kell. Nem akarok a volt anyósommal találkozni. Akkor inkább a halál.- és ezt komolyan is gondoltam.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

- Ó, te csak ne papolj nekem jogokról! Az erkölcsi magaslatot már rég elvesztetted - szólok rá először határozottan, a második mondatot pedig már nevetve fejezem be. Úgy néz ki, nekem valahogy könnyebb kihoznom őt a sodrából, mint fordítva. Az igazság az, hogy egyáltalán nem áll szándékomban erre az útra lépni, de azért ne szaladjon már el velünk a ló! Hozzuk egyenesbe a dolgokat, neki ebben a helyzetben nem sok jogalapja van, azt elég ügyesen elintézte Vegasban.
- A csalhatatlan póker ösztöneim azt súgják, hogy baszta az egódat a vereség és hogy ezzel az adósságod kifizetésének lehetőségét elvesztetted, de azért szeretted volna keverni a kellemeset a hasznossal. A kellemeset szerintem többszörösen is megadtam neked, a hasznosat már te magad húztad be - felelem egyszerűen. Nem fogom azt állítani, hogy ezt így tervezte, mert kevés esélyt látok rá. Szerintem csak önmaga vigaszdíjaként választotta a társaságomat, aztán másnap reggel látott egy lehetőséget és élt vele. Ha viszont ezt előre eltervezte azalatt a pár italnyi idő alatt, azért csak az őszinte elismerésemet tudnám kifejezni.
- Nem hittem volna, hogy gondod van a transzneműek házasodásával - ciccegek, és még a fejemet is megrázom tettetett rosszallással. Én jót szórakozok magammal, ő valószínűleg már annál kevésbé.
- Hú, szép kiselőadást tartottál. Vegyük sorra, csak hogy mindenre reagáljak. Először is: nem, nem tartottalak kurvának. Kettő: nem vagyok álszent, és nem szokásom hazudni. Három: Igen, képes lettem volna egyezségre jutni. Az kétségtelen, hogy neked jobban kellett ez a pénz, mint nekem - ezt kár lenne tagadnom.
- Hm… Talán igen, elkísérlek a konditerembe. Nem is rossz ötlet. Elmegyek veled, edzünk egy jót, jól megizzadunk, aztán veszünk egy zuhanyt, és az alatt is megizzadunk még egyszer. Igen, kezdetnek nem is rossz - egy pillanatra tényleg elgondolkoztam rajta, de a futó gondolat hamar tovaillan a fejemből. Bár, ha belegondolok, éppenséggel tényleg van edzőfelszerelésem a csomagtartóban. Hah… Ki hitte volna, hogy egyszer el is fogok jutni a teremig és nem csak a hátsó ülésen fog poshadni. Nem mintha rászorulnék az edzőterembe járásra, bőven jó fizikummal vértezett fel és tart formában a munka a farmon. Meg inkább edzek otthon, minthogy fémsúlyokat emelgessek az önimádó izomagyak között.
Zsebre dugom a kezeimet, és közelebb hajolok hozzá, majd hunyorítva vizsgálom a szemeit. Pár másodpercig csak csendben kutatom, majd bólintok párat és hümmentek egyet. - Áh, csapnivaló médium lennék - legyintek egyet, miután visszaegyenesedtem.
- Erre szokták azt mondani, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Lehet, hogy nem vagyok akkora hazárdőr, mint te, de az embereket valószínűleg jobban ismerem és nehogy azt hidd, hogy Vegasban minden olyan egyszerű, mint ahogy te azt próbálod lefesteni. Ne nézd a világot feketén és fehéren, bőven sok árnyalat van még a kettő között - higgyen csak, amit akar. Tény, hogy kevés ilyen jó szamaritánus van a kaszinókban, mint én, de aki keres, az talál. Mi több, ha túltekintene a játékokon és a nyereségen, még talán az embereket is meglátná az asztalok mögött.
Hallgatom a szavait, és ez elgondolkoztat. Ha a negyedmillióról lenne szó, akkor élből elfogadnám az ajánlatát és már az utamon is lennék, hogy aztán három nap múlva visszatérjek ide. De valahogy nem tudnám nyugodt lelkiismerettel álomra hajtani a fejem, ha ez a kör nem zárulna be valahogyan. Ritka az, mikor egy-egy ember ennyire felkelti az érdeklődésemet, de neki mégis sikerült. Most viszonylag nullán van, ha a pénzügyeket tekintjük. De minden más tekintetben bőven ráférne a segítség. Vagy máshogy fogalmazva, egy kis terelés.
Míg ő beszél, addig odasétálok a riasztó vezérlőpaneljéhez és bepötyögöm a rendőrségi kontaktomtól szerzett kódot, és kikapcsolom az egész berendezést. Olyannyira, hogy ha valaki éppen most törné be a hálószobája ablakát és azon keresztül lopná meg, akkor sem érkezne be a riasztás a rendőrséghez. Bólintok még kettőt, majd újra felé fordulok és nyugodt léptekkel sétálok vissza a helyemre. Nem szólok semmit, hagyom, hadd ivódjon bele a tudat, hogy tudnék én neki ártani, ha szeretnék, viszont nem áll szándékomban. Én csak közös nevezőre szeretnék jutni.
- Nem fog halálra sor kerülni. Se semmilyen testi bántalmazásra. Emiatt nem kell aggódnod - felelek az utolsó szavaira és próbálom nyugtatni is vele, biztosítva arról, hogy nem akarok neki ártani. De nem árt helyretenni a felállást, hogy most ki van fölényesebb helyzetben.
- És nem lesz szükség arra sem, hogy meglopd a volt férjedet, se arra, hogy találkozz a volt anyósoddal. Olyan helyzetet akarok neked kínálni, amelyből egyaránt jól jövünk ki mindketten. Van ötletem, hogy miként oldhatnánk meg ezt a problémát, de mindent a maga idejében - kezdek bele, de idejekorán csendre intem magam. Pár pillanatig elmerengek magamban, majd közelebb lépek hozzá, be egészen a személyes szférájába, és ha nem távolodik el, akkor gondoskodóan, lágyan simítok végig az oldalán, óvatosan cirógatva végig a derekát, egészen a combjáig haladva. Annyi zavaros jelet küldök neki, hogy lassan a diliházban fog kikötni a doktornő.
- Hm… én amondó vagyok, hogy ejtsük meg azt az edzés-zuhanyzás kombót, aztán visszajövünk szépen ide, te jó házigazda módjára megkínálsz engem valami frissítővel, talán egy kis rágcsával és leülünk megbeszélni mindent, ahogy két érett felnőtt tenné. Nyugodtabban, kitisztultabb fejjel, a legjobb esetben pedig még kellően kielégülten is. Ez hogy hangzik? - vázolom fel az ötletemet kacérkodva, kicsit oldalra fordított fejjel. Végül aztán ellépek tőle egy fél lépést és úgy pillantok le rá. - Vagy akár ki is hagyhatjuk az edzés részét. A többi nyugodtan maradhat - mosolyodom el pont ugyanazzal a bugyirohasztó vigyorral, amellyel egy héttel korábban sikerült a találkozásunknál feltenni az i-re a pontot.
- Azt azonban hozzátenném, hogy ez nem képezi az alkunk részét. Ahogy mondtad, nem vagy kurva, és nem is akarlak úgy kezelni. De mi akadályoz meg abban minket, két független felnőttet, hogy jól érezzük magunkat, mielőtt belevágnánk a dolgok helyrehozásába? - úgy érzem, ezt illendő volt hozzátennem, nehogy félreértések közepette vágjunk bele... nos, bármibe.

~  Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

- Mert te biztosan szentéletű vagy! Ó kérlek bocsáss meg, nem tudtam. Legközelebb majd készítek szentolajat, amivel megkenem a számat mielőtt megszólalok a közeledben.- vágok vissza,mert a nevetése kifejezetten felbosszant. Nem azért mert nincs igaza, hanem azért meg igaza van, és pontosan ez zavar. Sok minden jelzőt rám lehetne aggatni, a számító ribanctól kezdve, a pénzéhes szukáig, de tolvaj nem vagyok, még ha a látszat jelenleg ellenem is szól. Hiba volt lenyúlnom a pénzt, de a kétségbeesés néha olyan dolgokra sarkallja az embert, amit normál esetben nem követne el. Ha visszamehetnék az időben valószínű ugyanúgy lenyúlnám, ugyanúgy elemelném, még annak tudatában is, hogy most itt áll a lakásomban, és megpróbálja azt visszaszerezni. Egyrészt azért tenném meg, mert még mindig egyszerűbbnek találnám, mint Bentontól kérni. Nem azért mert ne lenne elég vastag a bőr a képemen, hogy megtegyem, és nem azért, mert egy percig is éreznék bármiféle erkölcsi visszatartó erőt. Én nem akartam elválni. Még akkor sem ha félrekeféltem. Mindenki megbotlik egyszer. Vagy többször. Sajnos azonban sikerült egy olyan konzervatív családba beházasodnom ahova ez nem fért bele. Még akkor sem ha a férjemen és a sógoromon kívül senki nem tudott róla és nem tud a mai napig sem. Az már csak hab a süteménykocka tetején, hogy Lance-el a mai napig remek kapcsolatot ápolok, és időnként találkozunk. Nem, nem azért, hogy beszélgessünk. Vagy nem csak azért. Van ilyen.
- Ilyen pompás megfogalmazását sem hallottam még annak, hogy megdugtalak babám, te mégis megloptál. De minden elismerésem, tényleg. Már már költői magasságokba emelted az egész helyzetet.- most rajtam a sor, hogy párszor összeüssem a tenyerem, de egy percig nem kívánom leplezni, hogy nem az elismerés, sokkal inkább az a bizonyos cinizmus vezet. Kifogytam az érvekből ezen a ponton, meg aztán valóban mit szépítsünk azon a dolgon, hogy tökéletesen megfogalmazta mi is történt pontosan azon az éjszakán. Nem azért mentem oda hozzá a pultnál, hogy meglopjam. Később sem ez volt a tetteim mozgató rugója. Egyszerűen éppen akkor egyedül voltam, és ő is egyedül volt, miért kellett volna bármiféle külön indok arra, hogy a hotelszobájában kössünk ki?
Azon már csak nevetek ismét, amit odaszúr nekem ismételten. Úgy tűnik, hogy neki eszében sincs engem letámadni, ellenben én sértésnek veszek minden szót amit felém intéz, még akkor is ha annak java része nagyon is igaz Vagy nagyon is a valóságot tükrözi. Csakhogy azon túlmenően, hogy elismerem annak tényét, hogy tartozom neki, és az ellopott összegből már semmi nincs meg, nem igazán tudok mást mondani. Mit vár tőlem? Boruljak térdre előtte, hintsek a fejemre hamut, mantrázzam mennyire sajnálom?
Hitetlenkedve cöccenek egyet amikor azt mondja, hogy nem tartott kurvának. Még a fejem is rázom egy apró, kissé gúnyos mosoly kíséretében. Milyen kár, hogy ennek a szavai pontosan ellentmondanak. A nevetésem aztán kicsit mintha erősödne, amikor  arról papol, hogy talán egyezségre tudtunk volna jutni.
- Tehát ha jól értelek, nem néztél kurvának, de pénzt adtál volna abból a nyereményből, amit tőlem szedtél el a pókerasztalnál, miután….hogy is fogalmaztál... - forgatom meg a szemeim az ég felé emelve a tekintetem, a kezem felemelem és a mutatóujjam az ajkaimra simítom, mintha igen nagyon gondolkodnék, még a homlokom is ráncolom mellé.
- ….miután elég sokszor egymás után kellemes élményben részesítettél. Tagadhatatlanul jó voltál benne. Igen, az egódat simogatom, remélem boldoggá tesz.- magyarázom tovább, adva egy apró elismerést, mert azt nem lehet elvitatni tőle, hogy fergeteges volt az ágyban...meg a szőnyegen...meg az erkélykorláton….meg az előtérben….meg a fotelben...amire emlékszem mind közül. Egy idő után az ember már csak élvezi ami történik, és nem gondolkodik. A józanság pápát int és egy időre a Bahamákra megy hasat süttetni.
- És ha neked nem kellett az a pénz, miért vagy mégis most itt?- teszem fel az ezer dolláros kérdést, mert azért mégis érdekelne, hogy ha annyira nem lényeg neki a pénz, vagy éppen az, hogy mennyit bukott miattam, miért vette  a fáradtságot, hogy felkutasson és kiderítse hol lakom, és egyszerűen besétáljon? Illetve, azért ez így nem pontos, mert én engedtem be.
Nyelek egy nagyot. Szabados és nagyon is kiéhezett fantáziám lódul egyet annak gondolatára, hogy a zuhany alatt esetleg ő meg én...na neeeeee! Ez így mégis abszurd. Nyugodtan tudjuk be az egy hetes dévajságmentes böjtnek amin vagyok jelenleg Vegas óta. Persze ezt inkább ebben a formában ne is firtassuk. Még mindig a zuhany meg az alatta való elképzelt jelenet kockái cikáznak a fejemben, amikor közelebb lép és egyenesen a szemeimbe néz. Most kellene megemelni a kezem, és hátrébb tolni, de azt hiszem a józan eszem még mindig a Bahamákon sütteti a hasát, ideje lenne visszaparancsolni. Megrázom a fejem, mintegy nyomatékosítva, hogy másképp látom a dolgokat mint ő.
- Ah-ah. Lehet jobb emberismerő vagy, de Vegasban minden fekete és fehér. Az árnyalatok senkit nem érdekelnek. Jó ideje járok már oda, hogy tudjam. Vagy ha téged igen, akkor elég komoly csodabogárnak számítasz arrafelé, és ne sűrűn reklámozd, mert nagyjából ezer pióca nő fog rád tapadni….sőt még faszi is, ami azt illeti- mozgattam meg a szemöldököm, mintegy jelezve neki, hogy arrafelé a modern Szodomában tulajdonképpen mindegy mit hord a lábai között. Mindenkinek jól jön az csak mindenkinek másképp. Nekem is jól jött és kurvára élveztem is.
A szavak akkor fagynak belém, vagy legalábbis akadozva ejtem ki őket, amikor nemes egyszerűséggel sétál oda a riasztó konzolhoz, és egymás után üti be a kódot, ami az édesanyám születési dátuma, és az édesapámmal kötött házassági dátumának nyolc számjegyű keveréke. Elkerekedett szemekkel, leforrázottan bámulom ahogy aztán lazán, mint aki a világ leginkább magától értetődő dolgát cselekedte elsétál onnan, és még mindig hallom a fejemben a riasztó három pittyenését, ami jelzi, hogy inaktiválták.
- Hogy….hogy nem fog halálra….sor ke….kerülni?- makogom még mindig annak a hatása alatt lebegve, hogy tudja a riasztóm kódját. Mégis honnan a fenéből?
- Mondod ezt azután, hogy kikapcsoltad a lakásom riasztóját. És ezek után higgyem el, hogy te abszolút nekem akarsz jót azzal, hogy ne jöjjek ki én sem ebből az egészből rosszul….te most szopatsz engem, vagy totálisan megkattantál. Még nem döntöttem el melyik verzió fut a fejedben jelenleg...neee….ne nézz így rám!- emelem meg  a kezem figyelmeztetően, bár inkább vezet az ijedtség már. Mutatóujjam az ég felé bök, de azt hiszem hiteltelenül pocsék alakítást nyújtok a magabiztos nő foszladozó jelmezében. Ő sem hiszi.
Belémfojtja a szót, amikor beletolakodik az intim szférámba. Ösztönszerűen teszek egy lépést hátra. Pech, hogy többen nem tudok. Ott már a komód van. Mondjuk ha nem lenne komód, akkor távolodnék tőle? Nem tudom. Tényleg. Összerezzenek amikor az oldalamhoz ér. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy mennyire hiteles ez az egész. Csak nézek bele az arcába értetlenül, elkerekedett szemekkel, aprón elnyíló ajkakkal, és azon gondolkodom, hogy vajon ez egy tökéletesen kivitelezett visszavágó, vagy egyszerűen most találja ki rögtönözve, és figyelembe véve a reakciómat. Lehunyom a szemeimet egy pár másodpercre, mélyen beszívom majd kifújom a levegőt. Lassan kinyitom a szemeim és ránézek. Igyekszem összeszedni a gondolataim, de ez elég nehéz, tekintettel arra milyen közel áll hozzám, tekintettel arra, hogy rohadtul fogalmam sincs mit akar ezzel a hirtelen stílusváltással, tekintettel arra, hogy azért lássuk be a hatása azért még mindig megvan, elvégre egyszer már bejött, és ez azt bizonyítja, hogy bejöhet újra. Ha csak a nyers szexuális kisugárzást vesszük alapul.
- Szóval….khm….elnézést.- köhintettem egy aprót, megköszörülve a torkom. Majd a fél lépésnyi távolság okozta helyzetelőnyt kihasználva végül megint egy mély levegőt veszek.
- Szóval tartsunk egy kis összegzést, ha már….ugye ha már…..idejöttél a lakásomra, követelve a téged jogosan megillető negyedmilliót. Sértegettél, kigúnyoltál, minden további nélkül kiütötted a lakásom riasztóját…..mellesleg ezt hogy is csináltad?- ráncoltam a homlokom és fejem oldalra billent, majd folytattam anélkül, hogy a válaszát még megvártam volna.
- Közlöd, hogy nem bízol meg bennem, hogy három nap múlva meglesz a pénzed….de azért ha már itt vagy akkor dugjunk egy jót a zuhany alatt, mert az olyan jó lenne. A mi kapcsolatunk egy éjszakás volt. Miért akarnál folytatást? Vagy most őszintén: minden nőt meg akarsz kefélni aki valaha meglopott? Mondjuk az alapján amit elmondtál jelenleg én viszem a pálmát közöttünk. Vagy….nem is gondolod te ezt komolyan….- fürkészem a vonásait, de meg kell állapítanom, látva az arcát, hogy baromira komolyan gondolja. Hú basszus.
-....de igen, komolyan gondolod. A blöfföd már ismerem. Az nem vetkőztet így le fél másodperc alatt.- magyarázom még mindig őt nézve.
- Nem leszünk ettől előrébb. Szóval terítsd a lapjaidat, Aidan! Mit akarsz valójában?- nem mertem közelebb lépni hozzá, távolodni pedig nem tudtam. Vagy nem akartam. Lényegtelen. Nem mondtam konkrétan nemet, de igent sem. Nem tudom mire vélni ezt az egészet. Úgy játszik velem, mint macska a gombolyaggal. De őszintén: utálok gombolyag lenni.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

- Egy szóval sem állítottam, hogy én az vagyok. De én nem szoktam csak úgy heccből meglopni másokat, aztán még kikérni magamnak - nem is próbálom azzal álltatni magam, hogy jó ember vagyok. Tény, hogy megváltoztam, és próbálok tisztességes életet élni, de annyi minden róható már fel a számlámra, hogy tudom, nekem két élethossznyi idő sem lenne elég arra, hogy az elkövetett hibáimat helyrehozzam. Két, számomra rendkívül fontos ember vére szárad a kezemen. Az elsőt még el tudtam fogadni, a másodikat már annál kevésbé. Az öcsém tudta, mire vállalkozik, szegény Amy azonban nem. Az egyik legfontosabb szabályom mindig is az volt, hogy ártatlanok halála nem száradhat a lelkemen. Az övé azonban mind a mai napig kísért. Sokáig úgy éreztem, hogy átok ül rajtam, és mindenki halál fiának vagy lányának számít, akit valamennyire is közel engedek magamhoz, és a szívembe zárok. De próbálok helyre hozni mindent és ha tudok, addig segíteni az embereknek a problémáikon, amíg nem túl késő. Ha van túlvilág, rám nekem még mindig ott vár Pokolban kiszabott helyem, efelől kétségem sincs. De amíg élek, legalább addig legyen tiszta a lelkiismeretem.
- Ugye? Te meg papírra vethetnéd minden gondolatomat! A cetlikre való gyors firkálás amúgy is jól megy már. Milyen szép kis páros lennénk! - a sértései továbbra is hidegen hagynak. Nehéz elevenembe tapintani, és arra is csak azok képesek, akik már ismernek engem. Lehet, hogy mi ketten eltöltöttünk egymással egy felejthetetlen éjszakát, de ettől még nem fogja tudni, milyen vagyok. A lényeg nekem az, hogy ne is próbáljon úgy tenni.
Felhorkantok a szavait hallva. - Nincs szükségem az egóm fényezésére. Nincsenek hamis képzelgéseim magammal kapcsolatban - értem itt a pozitív és negatív tulajdonságokat egyaránt. Tudom, miben vagyok jó, és tudom, miben csapnivaló. - Látom elmegy a füled mellett a lényeg, de nem fogom magamat ismételni - miszerint, ahogy már mondtam, velem már akkor is lehetett volna és most is egyezségre lehet jutni.
- Tudod, ez egy nagyon jó kérdés! - mutatok rá az egyik ujjammal, majd azzal a lendülettel le is eresztem. - Nekem is kellett gondolkoznom rajta, ami azt illeti. Mondjuk annyira nem kellett megerőltetnem magam. Itt szimplán egyszerű elvekről van szó. Te megloptál, én meg kárpótlást várok ezért. Ennyi - felelem könnyedén, bár tudom, a legkevésbé sem adtam meg a kérdésére a választ. De nem is fogom. Ahogy a pókerben, úgy itt sem játszom ki minden lapomat az első körökben.
- Viszont ez most kíváncsivá tett… Ha fordítva lett volna a helyzet, te mit tettél volna? Ha te nyertél volna, aztán másnap reggelre én nyúlom le a pénzed? - valószínűleg nem eredt volna az utamba, de ha mégis, neki sem lett volna nehéz megtalálnia engem. Elég csak beírnia a keresőbe, hogy Aidan Guinness és valószínűleg előbb-utóbb ki fogja hozni a farmomat, illetve a gazdálkodásomat. Onnan pedig már csak ki kellett volna utaznia Baiting Hollow-ba és kész. - Na nem mintha ez valaha is megtörtént volna, de mégis, érdekel - teszem még hozzá a válasza előtt.
- Naiv voltam veled kapcsolatban, ezt nem próbálom tagadni. Megerőltethettem volna magam, hogy a neszelésedre kikeljek az ágyból és kérdőre vonjalak, de nem tettem. Ez az én hibám, tiszta sor. De legalább megtanítottál egy leckére, amiért pedig külön köszönet jár - hogy mi ez a tanulság, azt egyelőre tegyük félre. - Nyilván én sem osztogatnék szét 125 ezret mindenkinek, aki azzal próbál érvelni, hogy adóssága van. De alkalomadtán egyszer-egyszer én is lehetek jólelkű. Buktam, és nyertem is már nagyobb összegeket - kezdek bele a gondolatmenetembe, majd kisvártva újra megszólalok. - Valaki nyerészkedés miatt megy oda, valaki unalomból, és százezerből egy pedig annak reményében, hogy ha nyer, akkor jó ügybe fekteti a pénzét, ha nem, akkor pedig ez van, bebukta, számolt vele. Én inkább a második kategóriába tartozom, ritka az utóbbiból találni bárkit. De őket is meg tudom érteni és részben azonosulok is velük. Hadd mondjak egy analógiát. Nem kell szerintem bemutatnom, hogy mekkora szorzókkal játszunk egy-egy asztalnál. Lehet, hogy valahova 5 ezerrel lépsz be, de tízszer ennyivel távozol. Azt az öt ezret már rászántad a játékra, az a tiéd volt, a maradék negyvenöttel viszont azt kezdesz, amit csak akarsz. Ha buktad, nincs mit tenni, elfogadod és tovább lépsz, vagy újra felraksz még öt ezret és halmozod az adósságot. Na de. Ha én ebből a példából kiindulva odaadtam volna neked 30-at, még akkor is maradt volna 20, amiből 15 nyereség. Te ki vagy vele segítve, plusz én is nyertem vele valamit. Ugyanolyan döntés ez is, mint ahogy leültem az asztalhoz. Ha meg azt mondtam volna, hogy bocsi, akkor pech, épp nem hiszek neked, vagy már eleve mínuszban vagyok. Ha nekem viszont nincs szükségem ekkora pluszpénzre, akkor minek tartogassam? A fele valószínűleg úgy is valami adománygyűjtőnek ment volna, akik tudnak is vele kezdeni valamit - lehet, hogy én meg millióból vagyok egy, de ez van. - Nem érdekel, hogy elhiszed-e, vagy sem, nem kell nekem semmit sem bizonyítanom. Nekem megvan a saját igazom, ahogy neked is. Hogy mennyire hajlasz az enyémre, az már rád van bízva - meg amúgy is, felesleges ezen filozofálni. Én elmondtam a véleményemet, ő a sajátját, aztán mind a ketten zárjuk le ezt a témát. Megtörtént, ami megtörtént, most tekintsünk inkább előre.
Én pedig ennek megfelelően változtatok irányt. Ne kerülgessük a forró kását, térjünk rá arra, amiért tényleg itt vagyok. A sokkolt arca nem lep meg, pont valami ilyesmire számítottam a cselekedetem után. Próbál valamit magyarázni, nekem azonban más terveim vannak. Mondjuk úgy, hogy kíváncsi vagyok. Vajon képes vagyok még mindig úgy csendre inteni őt, mint azon a vegasi estén, vagy az csak egyszeri (többszöri) eset volt?
Jót derülve magamon veszem tudomásul, hogy bizony, meg van még a hatásom vele szemben. Csendben hallgatom az összegzését, és hát igen… nagyjából rátapintott a lényegre. Már lassan én sem tudom követni, hogy most éppen melyik személyiségünk van érvényben, ez alatt a fél-háromnegyed óra alatt annyit megéltünk már. - Ó, nem szükséges a zuhany alatt. Nekem ez a komód is megteszi - vágok bele a kis hatásszünete idején a szavaiba, majd a mögötte figyelő bútorra biccentek még mindig ugyanazzal a vigyorral az arcomon.
- Na jól van. Akkor biznisz először, élvezet utána - vonok vállat. - Reagálok egy korábbi feltevésedre is, hogy miért higgy nekem, hogy nem akarok neked ártani. Mert, ahogy azt a riasztóból kideríthetted, ha nagyon akarnék, tudnék. De nem vagyok ilyen radikális - majd most már kellő idejét látva leveszem magamról a kabátomat és kérést mellőzve teszem rá a fogasra, hogy aztán újra helyet foglaljak a székemben. Kezemmel megkínálom a közvetlen közelemben lévő székkel, hogy foglaljon helyet. Ha nem akar moccanni, akkor újra megszólalok. - Én ráérek egész nap. Ülj csak le - és, hogy igazat adjak a szavaimnak, nem szólalok meg, míg le nem teszi a fenekét.
- Tudniillik, hogy van egy farmom. Kint, Baiting Hollowban, talán azt sem tudod, hogy hol van. Nem is ez a lényeg. Gyere el, és dolgozz ott nálam… nem is tudom. 3 hónapot. Vagy 2 és felet, akkor már számmisztikázzunk. Nem várom el, hogy otthagyd a praxisodat, viszont a szabadnapjaidon, vagy munka után nyugodtan kinézhetsz BH-ba. Lehet a Brooklyn-i levegő teszi, lehet eleve ilyen vagy, de lásd be, Blanche, ez kurvára nem egészséges, amit csinálsz - nem szoktam káromkodni, csak ha élt akarok adni a szavaimnak. - Ha épp rád tör a szerencsejáték utáni vágyódás, ülj kocsiba, és Atlantic City helyett indulj meg inkább keletnek, és szellőztesd ki a fejed nálunk. Hiszed vagy sem, egészen megkedveltelek, még ha nem is értek veled egyet. És most a szex-témát hagyjuk figyelmen kívül, nem azért akarlak odahívni, hogy aztán majd jól megerőszakoljalak, vagy asszonyommá csábítsalak, távol álljon tőlem. Szép életet tudhatsz magad mögött, erről az egyetemen elért sikereid is árulkodnak, és fényes jövő állhat előtted a szakmádban. Viszont azt remélem te is belátod, hogy ennek a szerencsejáték-függőségednek véget kell vetni, mert bele fogsz rokkanni. Most szerencséd volt velem, mert az adósságod is kifizetted és ezzel együtt segítő kezet is nyújtok feléd, amivel kilábalhatsz a problémádból. Nem fogom azt kérni, hogy szart lapátolj, vagy ilyesmi. Kitaláljuk, mi lenne számodra az optimális, és majd abból építkezünk - vetem fel az ajánlatomat olyan komolysággal, mint amilyennel bármilyen hivatalos üzletet rendeznék. Hátradőlök a székemben, és újra keresztbe teszem a lábaimat. Én elmondtam, amit el akartam, most ő rajta van a sor, hogy mit felel.
- Jut eszembe, mielőtt megkérdeznéd. Megvannak rá a magam okai, hogy miért ajánlok neked ilyen lehetőséget. De azok a sajátjaim. Ki tudja, ha minden jól alakul, akkor még talán meg is tudhatod, mik ezek. Viszont nem hátsó szándék vezérel, erről már most biztosíthatlak. Kiterítettem a lapjaimat - hogy akkor már káryás példával éljek.

~  Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

Lehetne még ezt a szájkaratét a végtelenségig folytatni, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy ebben a váratlan látogatóm is partner lenne, mégpedig birka türelemmel és tenyérbemászóan idegesítő hidegvérrel. Ez a kettős kombináció az, amit leginkább ki nem állhatok. Kicsit olyan mintha képtelen lenne valaki az érzelmek kimutatására, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy kényszeresen elnyomja magában és valami rohadt Pan-Am mosoly mögé rejti. Ha tovább vigyorog esküszöm képen törlöm. Váratlanul, nem számolva a következményekkel. Persze nagyobb bennem a belsőmből feltörő női Hulk, semhogy ezt valóban meglépném, meg aztán nem jellemző rám, hogy a gondolataimat többször követné tett is. Az ember időnként szereti csak magában lemeccselni az efféle dolgokat.
- Tökéletes páros lennénk! Magától értetődik.- replikázom vissza, bár ettől többet erre a kérdésre nem pazarlok, meg ő sem. Kezdem azt érezni, és az általa megfogalmazottak erre szintén ráerősítenek, hogy ugyanazt a csontot rágjuk lassan már idegesítően sok ideje, és valamerre el kellene mozdulni innen. Csakhogy a helyzet az, hogy én egyrészt még mindig egy kicsit meg vagyok rémülve annak tekintetében, hogy egyszerűen fogta magát, felkutatott és utánam jött. Ha csak a pénzre lenne szüksége el lehetett volna ezt egyszerűbben és aljasabb módon intézni. Nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, ha valakit csupán a pénz motivál, az nem fog bekopogtatni az ajtódon egy negédes mosoly kíséretében, és közli veled, hogy amúgy a negyedmillióra, amit voltál szíves egy kurvajó éjszaka után elemelni, neki is égetően szüksége van. Hogy mégis ezt tette, arra nagyon nyomós és jó indoknak kell lennie, és már a beszélgetés elején, felocsúdva a kezdeti sokkból nagyon remélem, hogy ezt meg is fogja osztani velem. Úgy tűnik azonban, hogy ez eszében sincs.
- Nincsenek? Ahhoz képest egész magabiztosan nyomultál be kérdezés nélkül a lakásomba.- jegyzem meg neki, bár a hangomban nincs semmiféle számonkérés, ellenben egy csöppnyi, és visszafogni képtelen gúny mégis vegyül. Nem akarok én támadni tényleg. Elvégre valóban nekem van ebben a helyzetben vajmi kevés alapom arra, hogy bármiféle erkölcsi magaslatokról papoljak neki. Neki, aki tulajdonképpen semmi mást nem csinált, csak kihasználta a pókerasztalnál a figyelmetlenségem, és persze azt, hogy a mosolyára jobban figyelek, mint arra, hogy éppen most vezet meg blöff tekintetében, és emelek akkor amikor nincs a kezemben csak egy rohadt kettes pár, meg egy pikk ász és még csak a flop-nál jártunk.
Arra már csak legyintek és szemforgatva fordítom el a fejem pár percre mielőtt visszafordulnék hozzá, hogy elmegy a fülem mellett maga a tény, hogy ő amúgy egy terézanya és dalai láma törvénytelen gyerekeként ült be akkor a kaszinóba. Felőlem győzködhet arról, hogy Vegasban nem minden olyan egyszerűen kiszámítható és rohadtul mocskos, nem fogom elhinni. Igaz, úgy tűnik erről le is tesz. Mármint arról, hogy megpróbáljon meggyőzni.
Aztán megint jön egy nagyon jó kérdés, hogy én fordított esetben mit tettem volna. Ha ő lop meg. Először csak meredek rá elkerekedő szemekkel, még kicsit előrébb is hajolok, mintha azt próbálnám az arcáról kivizsgálni, hogy valóban nekem szánta ezt a kérdést, végül elröhögöm magam.Tényleg őszintén és jóízűen kacagok fel annak a gondolatára, hogy én vajon felkutattam volna e őt. A válasz egyértelmű: nem. Magam mellett kissé teátrálisan széttárom a két karom, majd hagyom lehullani, és megvonom a vállaimat.
- Nézz rám! Szerinted? Úgy nézek én ki mint John Cena, vagy “The Rock” Dwayne Johnson? Esetleg valamelyik másik pankrátor fénykorában?- a nevek azt hiszem ösztönösen jönnek. Még gyerekkoromból, amikor az édesapámmal vasárnap délutánonként a konyhai kis apró tévén néztük a Wrestlemania-t. Emlékszem kislányként még azt hittem komolyan elgyepálják egymást. Később már tudtam, hogy színjáték, ettől még ugyanolyan lelkesen drukkoltam nekik. Mai napig nagy rajongó vagyok.
Megrázom a fejem, mintegy nyomatékosítva, hogy vele ellentétben én nem mentem volna utána és nem kutattam volna fel.
- A válaszom az, hogy a fejem valószínű a falba vertem volna, mekkora épületes barom vagyok, hogy hagyom magam ilyen könnyen hülyére venni, de nem kerestelek volna meg. Simán letagadhattad volna, ahogy amúgy én is meg tudnám tenni, de veled ellentétben minden bizonnyal nem tudtam volna kideríteni az otthonod riasztójának a kombinációját, nem mellesleg elég egyenlőtlen küzdelem lett volna. Nem tudom feltűnt e…- mutatok először rá, majd magamra, miközben bólogatva, kissé ismét keserédesen vigyorgok.
-...de te pasi vagy, én meg nő. És én továbbra is azt mondom, senkinek nincs a homlokára tetolválva, hogy hé, én amúgy jó ember vagyok!
Érdeklődve és tényleg egyetlen közbeszólás nélkül hallgatom végig az eszmefuttatás, ami nem mondom, hogy nem tartalmaz nyomokban valóságot, de ettől mi még akkor is más szemüvegen át szemléljük a világot. Amikor végül befejezi, akkor csak egy hangos és mély sóhajjal nyugtázom a szavait. Most mégis mit kellene erre mondanom? Azt hiszem leginkább semmit, de nem én lennék ha szó nélkül hagynám, leginkább a végét.
- Szép és logikus eszmefuttatás. Tényleg. Nem valóban nem kell semmit bizonyítanod, ahhoz képest amióta betetted ide a lábad, folyamatosan arról akarsz meggyőzni, hogy mennyire rosszul látom a dolgokat, vagy úgy alapvetően mindazt amit Vegasról vagy a pénzről és a játékról gondolok. De hogy ezzel én mit kezdek, az már valóban az én dolgom.
Viszont sikerül meglepnie. Oké, sok dologra számítottam tőle. Mondjuk valami hajmeresztő ajánlatra, esetleg arra, hogy itt lesz velem egészen addig amíg meg nem szerzem a pénzt. Azonban amit most csinál az egy kis időre kibillent engem is a rezignált, és szépen felépített távolságtartásomból. Hatással van rám a fizikai közelsége. Most őszintén, mi a fenének tagadnám? Hogy belemennék vele újra abba, hogy egy kis kóstolót kapjunk abból az éjszakából, az nem is kérdés. Mint a huzat! De sem a hely, sem az idő, sem az alkalom, sem pedig semmi más nem megfelelő ahhoz, hogy ezen akár egy percig is meditáljak még többet.
- A komódon?- pillantok én is hátra, majd mosolyogva vissza rá, mintha egy percre sikerült volna elfeledtetnie velem, hogy mégis miért vagyunk itt….kell legalább két perc mire mindezt realizálódik bennem. Megrázom a fejem, és a mosoly úgy tűnik el az arcomról, mintha jeges vízzel leöntöttek volna.
- Basszus! Na jó elég!
Tudni akarom miért van itt valójában, hogy mi a fenének szórakozik itt velem, és a válasz amit kapok...na azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy ütött mint Buksi kutyát a villanypásztor. Csodálkozó tekintetem még inkább érdeklődővé válik, ajkaim az ámulattól elnyílnak, és a sóhaj szinte hangtalan szökik ki ajkaim közül.
- Baiting Hollow….- lehelem bele valahova a szavai közé, és bevallom ilyesmire nem számítottam. Mikor beszél arról, hogy hol él, hogy mivel foglalkozik, akkor nyernek értelmet a korábbi szavai. A büszkeséggel átitatott dac azonban erősebb bennem, semhogy ezt szóvá tegyem neki. Még nem. Azért nem tudom megállni és annál a résznél, hogy megkedvelt halkan felkuncogok, és ökölbe szorított kezem az ajkaim elé emelem, a tekintetem a bütykeim között vetem rá. Nem akarom kinevetni tényleg, csak ez annyira nonszensz módon ha amellett, hogy szerencsejátékfüggő vagyok, és kvázi a kapcsolatunk egy közös éjszakával indult. Hogy mi kedvelnivaló van bennem el nem tudom képzelni. Talán egy másik alkalommal ezt is megtudom.
- Szóval ha jól értelek, akkor azt ajánlod nekem, hogy cserébe az adósságom elengedéséért dolgozzak neked a farmodon. Mondjuk úgy kettő-három hónapot. Most az indokaidtól eltekintenék. Nem is firtatnám, elvégre ha én elfogadom….ha elfogadom, akkor én sem fogom elmondani, hogy miért teszem.- és itt nem csak a pénzről van szó, de nem ám! Az elkövetkezendő öt perc a csendben telik. Őt nézem. Próbálom a tekintetéből kiolvasni, mint ahogyan a pókerasztalnál tenném, hogy vajon van mire emelni a tétet, vagy semmi nincs a kezében és csak szórakozik? Mondjuk úgy, hogy az alapján amit mond, megelőlegezek neki egy flush-t.
- Nem fogok minden nap ingázni a farmod és a város között. És szeretném minél hamarabb letudni. Szóval két hónap. A praxisomat megoldom addig ne aggódj!- sajátságosan fogalmaztam meg a beleegyezésem, de persze nekem is megvoltak a feltételeim.
- És nehogy azt hidd, mert éppen fehér köpenyben, steril körülmények között dolgozom, nem tudom megfogni a munka nehezebb részét. Gyorsan is tanulok. És bár még mindig nem értem, hogy ez neked miért éri meg, de nem foglak róla faggatni. Szóval? Hogy képzelted el az egészet?- dőltem kényelmesen hátra a székben, ha már miatta és persze a kíváncsiságomtól hajtva leültem korábban.Most is őt figyelem kíváncsian. Ha megúszhatok egy látogatást a Rosewood birtokon, akkor bármi megéri.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

Tudom én, hogy előbb-utóbb a végére fogunk érni ennek az oda-vissza játszadozásnak, de sosem voltam az a férfi, aki a dolgok közepébe vág. Lássuk be, szeretem az előjátékot, és ezt is vehetjük annak. Kicsit ízlelgetjük egymást, szórakozunk a másikkal, de előbb-utóbb rá kell térnünk a lényegre, ez szinte elkerülhetetlen. Az idejövetelemkor még nem tudtam, és nem is akartam, hogy bizniszelésre kerüljön a sor Dr. Rosewooddal. Elsődlegesen az engem megillető pénz miatt jöttem ide és ennyi. Nem volt B tervem, hát muszáj vagyok a kis huzavonánk közepette kitalálni valamiféle… büntetést? Ez a jó szó rá? Nem-nem, kompenzálás. Mert ekkora összegnél bőven rám fér, még ha annyira nem is igénylem.
- Azt se felejtsük el, hogy te invitáltál be engem a lakásodba, nem csak rád törtem az ajtót - megtehettem volna azt is, Isten rá a tanúm, hogy képes lettem volna rá. De azzal mit nyertem volna? Elveszítettem volna az egyetlen szavahihetőségemet is, miszerint nem áll szándékomban ártani neki. Vehettem volna Keresztapásra is a figurát, hogy az edzés után itt várom őt egy pohár borral vagy scotch-csal, majd dramatikusan felé fordulok az irodaszékben, de az nem én vagyok. Vagyis már nem. A régi munkámban azért néha kellettek az ilyen bolondozások, máskülönben lehet még ma is az áldozataimmal álmodnék. Ehelyett olyan békésen alszom, hogy már borderline pszichopatának érzem magam. Pedig sajnálok én egy-egy embert, akivel végeznem kellett, de a legtöbb esetben maguknak keresték a bajt. A többi már nem tartozott rám.
- Nem, nem nézel ki úgy. De szorult azért beléd is erő, ahogy magad alá tepertél - felelem viccelődve. Bár valamilyen szinten jogosan is, mert tényleg tudja, hogyan szegezzen oda az ágyhoz – én meg nem vagyok semmi rossznak az elrontója, még ha meg is tehettem volna, hogy fordítok a felálláson.
- Ez így van. Meg amúgy se a homlokomat figyelted - reagálok a szavaira. Meg se fordult a fejemben egyébként, hogy ő ugyanezt az utat járta volna be, mint én. Bár ki tudja, nem szokásom nekem senkit sem lebecsülni, mert bárkinek lehetnek olyan titkai az életben, amelyeket csak ritkán villogtat meg – vagy akár soha. A bájmosolyommal, és a szövegemmel valószínűleg ő sem azt a képet festette le rólam, hogy ha meglop, akkor utána fogok eredni és valami ellensúlyozást kérek az engem ért károkért. Erre lám – itt vagyunk. A látszat sokszor csal, esetemben még többször.
Jót szórakozok azon, hogy ennyire sikerül kilendítenem a jelenlegi stabil, magabiztos nő szerepéből a szexuális utalásaimmal. Örülök, hogy ennyire hatással voltam rá azon az estén, de elhiheti, ez fordítva is igaz. Máskülönben valószínűleg nem jönnék én is folyton ezzel. De hát nekem is muszáj valahogy lefoglalnom magam, míg Cali országon kívül van. Nem kell álszenteskedni, valószínűleg ő is ugyanezt szokta csinálni, mikor én nekem van jelenésem egy másik államban. Amíg az eszünknél vagyunk és a) ő nem csináltatja fel magát, és b) én nem csinálok fel senkit, addig aligha hiszem, hogy ezzel bármi problémánk is lesz. Már nem mintha amúgy is bármi elszámolással tartoznánk a másiknak. Fura egy kapcsolat a miénk. Mint valami elcseszett nyitott házasság.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy ennyire viccesnek találja azt, hogy bizonyos szinten megkedveltem. Pedig így van, valahogy vonzom az ilyen vérmérsékletű nőket, mint amilyen Cali és Blanche. Hűha… ezt lehet át kellett volna gondolnom, mielőtt felvetem ezt a lehetőséget az előttem ülőnek. Ha ez a kettő összekerül egy légtérbe, ott aztán kő kövön nem fog maradni. De szerencsére bőven elég nagy a farm ahhoz, hogy még próbálkozni se feltétlenül kelljen, hogy elkerüljék egymást. Így is van olyan munkásom, aki már két éve dolgozik nekem, de szerintem annyiszor találkoztak, hogy a két kezemen meg tudnám számolni. Mindenkinek megvan a maga munkája, a maga kis területe, ahol dolgozik.
- Teljesen jól érted, eddig stimmel - felelem kurtán.
- Ó? Szóval oda szeretnél költözni erre a két hónapra, és exkluzívan ezzel foglalkozni? Ezzel együtt tudok élni - és igen, ezt veheti annak is, hogy beleegyezek a két hónapba, ha tényleg így gondolja. Nem mondom azt, hogy feltétlenül örülök neki, de aki magának ássa a sírját, az valószínűleg bele is fog esni. Én még csak egy kisebb gödröt kapartam ki magamnak, de ez is elég volt ezek szerint.
- Igen… Szóval. Van egy munkás… szálló-féleség… egy külön ház a munkásoknak. Modern, felújított, többszobás. A munkásaim oda többnyire csak aludni járnak, de csak akkor, ha már nincs erejük hazavezetni egy-egy hosszabb nap után. Ettől függetlenül egy-két ember szinte mindig ott tartózkodik. Lényeg a lényeg, te is itt laknál. Van még egy ház a farm New Yorkhoz közelebbi részén, az a társamé és az enyém, ott pedig nem tűröm el a hívatlan betolakodást. Vannak rádióink, illetve a telefonszámom is tudja mindenki, ha valami gond van, előbb engem kell hívni, és ha nem vagyok épp a farmon, akkor a társamat. Általában legalább az egyikünk mindig a farm közelében van, ha mégsem, akkor pedig mindig ki van jelölve valaki, aki felel a helyért - vezetem be kicsit a hierarchia és a rend felépítésébe. Próbálok átadni neki minél több információt, de mivel elég hirtelen jött már csupán az ötlet is, hogy a farmon dolgozzon, valószínűleg ki fogok hagyni egy-két dolgot, amiről később kell beavatnom. De ami késik, nem múlik. - A munka pedig kisegítés lesz. Ha már ennyire azt hangoztatod, hogy mennyire meg tudod fogni a munka nehéz részét, hát szavadon is foglak. Orvostanhallgatóként így is biztosan kellett olyan dolgokban nyúlkálnod, amitől az átlagembernek felfordul a gyomra, hát ilyen téren sem foglak akkor kímélni. Keress valakit és kérdezd meg tőle, hogy miben segíthetsz, ő pedig el fog igazítani. Ez jelentheti a csemeték metszését, és a ganézást is. Ha valamit nem bírsz, akkor vagy szólsz nekem, vagy keresel valaki mást, akinek segíthetsz. Nekem is megvan a magam dolga, nem foglak tudni tutujgatni, de nem is hiszem, hogy rászorulnál. Hogy mennyit kell egy nap dolgozni az attól függ, hogy mit csinálsz, kinek segítesz és hogy milyen gyorsan sikerül befejeznetek az adott melót. Ha 6 óra alatt megvagytok vele, akkor elvárom, hogy gondolj a következő és az azt követő napokra is, dolgozz előre, ha tudsz, hogyha esetleg bejön egy nagy vihar vagy bármi hasonló, akkor ne legyünk lemaradva semmivel sem - fejtem ki kicsit bővebben az elképzelésemet, majd ismét hátradőlök a székemben és láthatóan elgondolkozok, mit mondhatnék még.
- Lényegében ennyi. Kaját kapsz, pihenőidő természetesen van, és nem kell a hét minden napján dolgoznod, tégy belátásod szerint. Ha gondom lesz vele, akkor majd szólok, de nem áll szándékomban halálra dolgoztatni sem, akármennyire is úgy tűnhet az előzőekből - fejezem be, majd egy kis hatásszünetet követően azért csak folytatom. - Szóval, hogy legyen, belevágsz? Ha igen, akkor mikor tudnál kezdeni? Ha pedig kérdésed van, felteheted most is, de akár később is - zárom le most már tényleg a mondandómat. Egy kis frissítő már csak ezért is jól jött volna, mert úgy kiszáradt a szám a sok beszédtől, hogy a kicserepesedett ajkaimat már vagy harmadjára nedvesítem be.

~  Öltözet ~ ⚴ ~

Érjétek el, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lopás, és akkor nem lesz lopás.

Aidan and Blanche

Sosem gondolok a következményekkel.Rossz szokás tudom, de egyszerűen képtelen vagyok rajta változtatni. Három évtized alatt sem sikerült elérni még soha senkinek azt - beleértve magamat is - hogy minimálisan érdekeljen a tetteim és a szavaim utóhatása. Pedig nem ártana elkezdeni, mert úgy tűnik, hogy bizonyos dolgok tekintetében a balszerencse karöltve jár azzal, hogy engem is utolér a végzet. Meg persze valaki, akit alapvetően nem szándékoztam megrövidíteni, de a szükség ugyebár megbontja azt a bizonyos törvényt.
Valami perverz okból kifolyólag a szerencse elpártolása tőlem együtt jár a szexuális étvágy növekedésével, ami pokoli rossz párosítás, mert fordítva kellene lennie. Az eufóriának kellene kihoznia belőlem ezt, és nem annak, hogy zsinórban sokadszor bukok pókerben, mert nem vagyok képes kiszállni időben. Na és persze rosszkor és rossz lapokra emelem a tétet. A blöfföm sosem volt jó, mindig kiszámíthatóan hülyén csináltam és állítólag az arcomra van írva minden. A rulett más. Ott nyílt lapokkal játszik az ember, igaz a bukásának is sokkal nagyobb a közönsége, mint adott esetben egy kártya asztalnál.
Nem volt ez amúgy nálam mindig így. Úgy értem nem voltam korábban ekkora bolondja a szerencsejátéknak. De egy ideig ezzel vezettem le minden feszültséget, amit az okozott, hogy Benton képtelen volt arra, hogy végre kicsit levetkőzze a pokoli merev gátlásait az ágyban. Misszionárius pózban öt perc. Erre szokták mondani, hogy akkor inkább csinálom egyedül, az is tovább tart. Végül, valami furcsa indíttatásból egy ilyen szarul sikerült éjszaka után elutaztam Vegasba. Belezúgtam a város mocskos miliőjébe egy perc alatt, és azóta sem tudok tőle szabadulni. Szerelem ez, amely sosem fog elmúlni, vagy talán egyszer...nagyon egyszer.
- Hagytál más lehetőséget? Ott álltál egy önelégült vigyorral, és ha nem akartam megbotránkoztatni a környéket, akkor kénytelen voltam meglépni. A szíveslátástól azért még messze vagyunk. Nem mintha egy percig is erre lett volna igényed, azért ismerd el.- nem azért vágok vissza, hogy valamiféle képletes farokméregetésbe menjek bele vele. Hiszen lássuk be, nekem nincs mit hozzá mérni, ellenben neki….hát mondjuk úgy, hogy irigylésreméltó módon lenne mit. Sokkal inkább azért, mert minden idióta gumicsontra, amit a szavai által elém vet, egyszerűen rá kell rabolnom.
Nem mosoly az ami megjelenik az arcomon a szavai hatására, sokkal inkább valami idióta vigyorgás, szemöldök táncoltatással karöltve, amit elsősorban az okoz, hogy a szavai felszínre hoznak emlékképeket arról a bizonyos éjszakáról. Tény, hogy valamiféle módon úgy jött ki a lépés, hogy egy idő után én voltam aki szó szerint képes lett volna úgy felfalni, mint egy pohár eperfagylaltot mocskosul sok csokiöntettel a tetején. Nyamm! Ugyanakkor ő nem tiltakozott azellen, hogy fagyi legyen. Ahogy azellen sem, hogy a combjaim szorításába maradjon jó sok ideig.
- Nana! Nem tepertelek, inkább….szelíd erőszakot alkalmaztam. Feltéve ha annak tekintjük, hogy előtte percekig gyümölcsös lollipopnak tekintettem a legnemesebb testrészed.- büszke voltam a cizellált és végtelenül finom megfogalmazásért. Vállveregetést magamnak.
- De, a homlokodat IS figyeltem. Mondjuk azt hiszem nem az volt a leglényegesebb.- végül zártam a témát, és ő sem feszegette tovább. Vagy legalábbis egy ideig nem. Mert a hatás az bizony, akárhonnan nézzük bizony még mindig tart. Nem tudom, hogy alapvetően a mindennapokra jellemző kielégítetlenség az oka - Lance sem ér rá állandóan - vagy egyszerűen csak az utóhatás túl hosszú ideig tart, de majd elmúlik. Mindig el szokott. Ehhez pedig azt hiszem hozzásegít majd az az elkövetkező közel negyed óra, ameddig az elhangzó ajánlatának részleteit ismerteti. Adósságtörlesztés, vagy inkább lelki kártérítés. Inkább ez utóbbi. Elvégre a pénzt tényleg meg tudnám adni. Benton, Lance, Lucian….megvannak a magam lehetőségei, hogy kimásszak ebből a szar helyzetből, amibe kevertem magam. Mondjuk ha megvannak a lehetőségeim egyáltalán miért is keveredtem bele? Már kár ezen rágódni. Elfogadtam Aidan feltételeit, de nem elsősorban azért, hogy hagyjam megmenteni a lelkem, azzal, hogy könyékig turkálok a vidéki romantika dagonyájában. Sokkal inkább azért, hogy letudjak mindent, és soha többé ne kelljen találkoznunk.
- Azért elég szépen eljutottunk a komódon vagy a zuhany alatt való dugástól addig, hogy szart fogok lapátolni a farmodon, ha úgy hozza a helyzet, és közben nem sűrűn fogunk találkozni.- összegeztem a magam módján a szavait, mert bárhonnan nézem, tulajdonképpen ez a helyzet.
- Amúgy nehogy félreérts, ezzel a részével nincs semmi bajom. Orvosként valóban részt vettem olyan dolgokon, vagy láttam olyasmit, amihez másnak két gyomor is kevés lenne, hogy kibírja. És igen, oda szeretnék. Nem azért, hogy feltétlenül a közeledben legyek, hanem, hogy minél hamarabb túllegyek az egészen.Neked fontos ez az egész. Ha meg úgysem fogunk találkozni, akkor meg pláne nincs tétje a dolognak, szóval azt hiszem ez a része abszolút vállalható. Azért valaki kellene majd aki megtanít lovagolni. Gondolom azt is kellene tudnom. Nem….nem úgy.- jegyeztem meg némi szórakozottsággal a hangomban, és meg is ráztam a fejem, majd folytattam.
- Városi lány vagyok, aki soha életében nem ült lovon, és igazából azt sem tudom, hogy egyáltalán hogy kell egy lóra felülni. Szóval ha akad valaki aki erre megtanít, akkor azt szívesen fogadnám. Nem….nem szükséges a főnök, elég lesz egy sima ganéjlapátoló, csemetemetsző farmergatyás is az embereid közül. A világért nem rabolnám a drága idődet.- emeltem meg a kezem tiltakozásképpen, és nem mellesleg eszem ágában sem volt a cinizmust és a maró gúnyt elrejteni a hangomból.Megvonom a vállaim. Igazából mindent elmondott. Ha azt nézzük akár nemet is mondhattam volna. Megadom amivel tartozom, és elhajtom őt a francba az ajánlatával együtt. És még csak azért sem akartam ezt az egészet, hogy majd a jó levegő, meg a vidéki élet bármiféle változást is eszközölni fog rajtam, sokkal inkább talán azért, hogy ezzel az indokkal némi időre szabadságra küldjem magam. Nem fogok megváltozni. Egy hét vagy egy hónap alatt sem, és nem csak azért, mert ez egyszerűen lehetetlenség, hanem mert nem akarok. Egy időre talán csillapodik a játékszenvedélyem, egy időre talán elgondolkodom dolgokon, de két hónap múlva visszatérek a saját életembe, a megszokott közegembe és próbálom onnan folytatni majd ahol abbahagytam. Nem kérek az irgalmas szamaritánusokból. Sem most, sem később.
- Egy hét. Ennyit kérek, hogy rendezzem a dolgaimat. Remélem annyi bizalmat talán szavazol nekem, hogy betartom az ígéretem.  Ha nem, akkor az a te bajod. Most pedig... - emeltem meg a kezem és a bejárati ajtó felé mutattam.
- Ismered a járást. Ahol bejöttél, ott távozni is tudsz. Én pedig elmegyek edzeni ha nem bánod, ahova eredetileg indultam. Velem jöhetsz, nem bánom, tényleg, de se zuhanyra, se komódra ne számíts. Még akkor sem, ha az a hatás, amit elértél akkor Vegasban még mindig megvan. Az illúziórombolás mestere vagy, tehát ahhoz is tökéletesen értesz, hogy felizgass egy nőt, de ahhoz talán mégjobban, hogy a minimális kedvét is elvedd attól, hogy esetleg megfontolja az egyéb ajánlatod.- álltam fel a székből, és a korábban földre ejtett táskámért indultam. Útközben megálltam az egyik kis asztalkánál, amiben egy ezüst tálkában névjegykártyák hevertek.
- Vigyél el egyet! Rajta van a privát számom és a rendelő száma is. Ha egy hétig esetleg mozogni kezdene a hidad, ami nem mellesleg a mosolyodból ítélve profi munkára vall, tökéletes fogsor, akkor is hívhatsz. Egy hét múlva pedig garantáltan készen állok, hogy munkába álljak nálad, és letörlesszem azt a lelki traumát, amit okoztam számodra, hogy leléptem azzal a pénzzel amit amúgy talán eljótékonykodtál volna.
A hátizsákot felemeltem és a vállamra dobtam, majd kérdő pillantással fordultam hátra, miközben a bejárati kulcsot magamhoz vettem. Láthatóan és határozottan indulni készültem.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

- Volt más lehetőséged, persze. Mindig van döntésed. Akkor Vegasban is volt, hát meg is lépted. Hogy ez jó, vagy rossz döntés volt, azt már magadban meccseld le - felelem neki kurtán. Én azt mondom, hogy örüljön neki, hogy így történtek a dolgok. Még én is örülök valamilyen szinten, az az igazság. Ahogy mondtam, nekem annyira nem nagy kár ez a nyereménykiesés, mert bőven van még így is félretett pénzem, azokat a gépeket pedig előbb-utóbb mindenképp meg fogom venni. Viszont legalább visszaszereztem általa egy olyan jellemvonásomat, amelyet régen mindig nagy becsben tartottam. Nem bízok meg senkiben – csak aki megérdemli -, mindenki más szavát kétkedve fogadom, és mindig a legrosszabbat képzelem az emberekről. Így maximum csak kellemes csalódás érhet, de kár, vagy veszteség aligha. 250 ezer dollárnyi veszteség meg aztán pláne nem. Bolond módra megszavaztam Dr. Rosewoodnak a bizalmat, és ő ezt annak rendje és módja szerint ki is használta. Na nem, ilyet többet nem játszunk. Nem csak a bérgyilkosok körében kell résen lennem, hanem minden más téren is. Ez általában igaz szokott lenni, most viszont inkább a farkam vezérelt, mint bármi más.
Blanche esete pedig még egyértelműbb. Az a 250 jól jött neki, hogy az adósságait elintézze, most meg úgymond „szabad nőnek” titulálhatja magát. Azért fogalmazok így, mert mint ahogy a helyzet is mutatja, ez nem egészen igaz. Pár hónap múlva majd az lesz, hogyha lejár nálam a munkaideje. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy egy kisebb megváltásként fogja majd fel a farméletet. Elszakad kicsit a világtól, és ugyan keményen fog dolgozni, de legalább a problémáit maga mögött hagyhatja erre az időre. Az egyik adósságából csak a szerencsének és a jóhiszeműségemnek köszönhetően tudott kimászni, a másikhoz pedig csak a türelmére van szükség. Aztán remélhetőleg három hónap múlva nem fog összekalapálni magának még egy félmilliós adósságot is. De az már nem fog rám tartozni.
- Ó, igen… Hányszor mondtam én ezt akkor - nevetek fel ezen, kedves emlékként dédelgetve az aznap este történteket. Lehet, hogy volt bennünk jó pár felesnyi alkohol, de szerencsére az éjszaka ezen részletei még mindig élénken élnek bennem. Az este kiadott hangok, illetve a még mindig jelen lévő hatásom pedig arra engednek következtetni, hogy benne is.
- A homlokomat maximum a póker meg az italok idejére figyelted, ne álltasd magad. Ennyire lenyűgöző homlokom azért nincs - hogy más testtájékom az-e, azt meg mindenki döntse el magának. Nem hivalkodok semmivel - nem látom értelmét.
- Mondták már, hogy nem áll jól neked a cinizmus? - ettől függetlenül én jót szórakozok rajta. - A munkaköri leírásodba nem hiszem, hogy bele fogom foglalni a lovaglást, de ha jól és időben végzed a munkád, akkor szívesen megtanítunk rá. Akár én, akár más, csak szólj - és ez most egy teljesen őszinte felajánlás. Nem mintha olyan nehéz dologról lenne szó, szerintem pár nap alatt kellően belejönne. Csak nehogy felüljön Cali kedvencére, mert ha azt meglátja a szöszim… igazából nem tudom, mit tenne, de biztos gőzölögne. Na nem mintha az a ló rajtam, Calin, meg a tréneren kívül bárkit is megtűrne. Eléggé szilaj a drágám, mondjuk úgy. Na meg a ló is.
- A bókjaid, mint mindig, most is a szívemhez szólnak - alélok el játékosan, majd vele együtt felállok a székről. Igen, tényleg ideje lesz már mennem. Így is sokkal hosszabbra nyúlt az ittlétem, mint azt szerettem volna. Van még dolgom odahaza, és csak a puszta szerencsén fog múlni, hogy vajon elkerülöm-e a csúcsot. Az egy héttel kapcsolatban nem szólok semmit, ezt veheti annak is, hogy benne vagyok. Ennyibe nem fogok belehalni és ez a minimum azért, hogy így belerondítottam az életébe.
Lepillantok az asztalra és kiveszek egy névjegykártyát. Feleslegesen, teszem hozzá, és erre valószínűleg ő maga is rá fog jönni egyhamar, hogy ha már a riasztója számát tudom, a telefonját sem volt egy nagy ügy kideríteni. Mindenesetre nem feszegetem tovább a határokat, helyette csak csendben belecsúsztatom a pénztárcámba. - Majd elküldöm a pontos helyet, hogy hova kell jönnöd és hogy hol tudsz a leggyorsabban eljutni oda - nem nagyon van már miről beszélnünk. Kizsigereltük a témát, innentől minden már csak felesleges körítés.
- Jó edzést kívánok. Aztán majd egyszer remélem kipróbáljuk azt a komódot - biccentek az említett bútor irányába, majd elsétálok mellette és további szó nélkül hagyom el a házát. Meg úgy egész Brooklynt – fúj. Merem remélni, hogy tartani fogja magát a megállapodáshoz. Hogy ezzel a kis két hónappal vajon fog-e annyit segíteni, hogy a nyereménynek legalább egy részét visszatermeljük, az meg majd kiderül a maga idejében. A plusz segítség jól fog jönni, ahhoz viszont kétség sem fér. Ha a farmomon nem is fogja elhozni a megváltást, remélem a két hónap ottlét következtében át fogja gondolni a dolgait. Ha meg nem… hát, én megpróbáltam.

~  Öltözet ~ ⚴ ~