A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Két hét. Alapvetően nem tűnne soknak, de mégis az, ha azt vesszük alapul, hogy elveszíted a szabad akaratod, és egy olyan egyezség részévé válsz, amit önként vállaltál, de legalább ezerszer bántál meg. Már az első két nap után látszott, ahogy megérkeztem Baiting Hollow, a hangzása alapján romantikus regények lapjaira kívánkozó, a valóságban kevésbé mesebeli, sokkal inkább munkára ösztönző helyszínére, hogy ezt bizony nem nekem találták ki.. Szerettem volna, őszintén szólva legalább minimálisan meglátni benne a jót, de tekintettel a mindenhol uralkodó állati szagokra, a frissen vágott, mások számára valószínű imádott friss szénaillatra, vagy a házak kéményéből hömpölygő esti füstös fa szagára, képtelen voltam erre. Alig három nap után fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy talán hagynom kellett volna a fenébe a büszkeségemet, vagy éppen azt a gyötrő félelmet, amely távol tartott a szükségesnél többször a Rosewood villától, és inkább kölcsön kérni, semmint itt rohadni meg akár egyetlen napig is.
Nem mondom azt, hogy tökéletesen nomád volt, inkább azt, hogy nem ehhez vagyok szokva, és nem is hiszem, hogy valaha ezt a sajátomnak tudnám érezni.Mondjuk nem is kell. Sem most, sem a két hónap alatt úgy alapvetően bármikor. Kellett legalább egy hét mire egyáltalán hozzászoktam a hangokhoz vagy éppen az esti csendhez, amelyet nem törtek meg autók tülkölései vagy a forgalom monoton zaja. Hozzá kellett szoknom, hogy ha nem igyekszem, akkor nem jut melegvíz a fürdésnél, tekintettel, hogy a srácok előszeretettel vakarják magukról órákig a sarat. Persze nem mondom, hogy utána nem esett jól összeülni velük a teraszon egy közös sörözésre, ameddig az olajlámpa fénye bírta. Egy rossz, Rosamunde Pilcher regény egy kiöregedett főhősnőjének éreztem magam, aki az életének hátralévő éveit egy koszos farmon tölti, mintha minden álma ez lett volna, minden, amire az életében megkeresett dollárokat költeni akarta, amelyeket só és cukor részvények felfelé ívelő hozamából gazdálkodott ki. Nappal aztán kezdődött az egész rémálom elölről. Másfél hét után a kockás ingemben,a farmeremben, meg a csizmámban már egészen úgy éreztem magam mint aki ide született, erre a munkára, és bár még nehézséget okozott a kerítés javításnál tartani a faleceket, vagy éppen a fejésnél hordani a vedreket és beönteni a köpülő berendezésbe, figyelve, hogy mikor és mennyit lehet adagolni, de mondhatni elég szépen elboldogultam. Hogy mi is hiányzott úgy istenigazából a második hét közepére? Őszintén? A szexen kívül? Nagyjából minden. Az az élet, amelyet hátrahagytam, egy percig sem szűnt meg hiányozni, ahogyan az sem aki voltam. Ez az egész életmód nem változtatott rajtam semmit. Legfeljebb keményítette a bőrt a kezemen, sőt időnként fel is horzsoltam, lett jó pár kék folt a lábamon, vagy éppen az izzadság vörösre marta a tarkómat. Esténként pedig meleg víz ide vagy oda, képtelen voltam kisuvickolni a bőrömből a trágyadomb és a fűszerkert áthatóan összekapaszkodó borsmentás-szaros elegyét. Nem, határozottan nem az én világom volt ez, mégsem lettem volna hajlandó meghátrálni tőle. Mert egyrészt a szavamat adtam. Azt a szavamat, amit korábban már bizalom címszó alatt egy átmulatott vegasi éjszaka után olyan könnyedén eljátszottam. Tudtam, hogy az embernek ritkán jár második dobás. És bár hálás nem voltam Aidan-nek hogy ő mégis megadta, inkább csak bizonyítani akartam, hogy nem az vagyok akinek akkor gondolt engem. Tolvaj nem vagyok, csak a körülmények áldozata. Többnyire.
Másodsorban azért sem, mert a látszat ellenére nem szokásom meghátrálni, ha egyszer már belekezdtem valamibe. A házasságomat sem én akartam felbontani. Persze nem állítom, hogy nem adtam okot arra, hogy Benton mégis megtegye. Nem szabad álszentnek lenni. Ettől függetlenül én lazán félrekeféltem volna a továbbiakban is a sógorommal annak ellenére, hogy Benton a férjem. Legalább családban marad a dolog. Mondjuk így is családban maradt, amelynek én már nem vagyok a tagja, Lance ellenben igen.
Maradtam tehát a farmon, és eleinte ugyan igyekeztem csak átaludni az éjszakát és túlélni a napokat, minél több embert ismertem meg, zömében férfiakat, annál inkább találtam fel magam. Kártya munka után, poénkodás metszés közben, vagy a fahasábok rendezése közepette sikamlós kis régi sanzonok éneklése, amelyekkel nagy sikert arattam. Az én világom ha csak nyomokban is, de beszivárgott ide, és talán valami ragadt rám is, a szalmán, meg a bűzön kívül is a mindennapokban. Ettől még nem váltam a részévé, csak megpróbáltam belőle kihozni a legtöbbet.
Tony nevét eleinte meg sem jegyeztem. Nem csak azért mert a Tony úgy alapvetően olyan nehezen felejthető név lenne, sokkal inkább mert elveszett a Johnny, Jack vagy éppen a Frank és Danny mellett, ahogyan a srácokat hívták. És a bája az egésznek az volt, hogy némelyik névből volt legalább három. A legtöbbször a hangsúly határozta meg, hogy éppen kinek óbégat az ember, vagy egyszerűen a vezetéknevükön szólították egymást. Tonyból is kettő volt. És én nem arra a nyurga, vörös hajúra gondolok, akiről az ember azt gondolná, hogy a saját lábában elesik, holott úgy vezeti a több tonnás traktort, mint más egy jól bejáratott Mustángot. A másik Tony, akinek felsőtestét, bármelyik jónevű edzőteremben megirigyelték volna az Upper East Side-on. Igazából akkor tűnt fel nekem is amikor gyakorlatilag három perccel korábban érkeztem zuhanyozni, és ő még ott volt, éppen törölközött. Két hete voltam akkor már nagyjából dugás nélkül, ami esetemben felért egy közepesen elviselhető diétával. Amiben szintén nem remekeltem sosem. A hormonjaim úgy vágtáztak, hogy egy rakéta nem nem érte volna utol, és a vizuális élmény azonnal meglódította nem csak a fantáziámat, hanem minden mást bennem és rajtam. Észrevette. Nem csodálom, elvégre nem is próbáltam meg visszafogni. Ahogyan később magamat sem.
Ha fel kellene idéznem hogyan jutottunk el a munkásoknak fenntartott koedukált zuhanyzó faháztól a néhány méterrel távolabb lévő szállásig, ahol az én helyem is volt, nem tudnám megmondani. Túlságosan el voltam foglalva Tony testének ujjbegyeimmel történő felfedezésével, meg azzal, hogy ne üvöltsek bele a koraeste lassan mindent beborító, jól megérdemelt pihenést ígérő nyugalmába mindattól amit ő művelt velem. Sokan talán legendának gondolják azt, hogy ezek a kétkezi munkás srácok olyan bivaly módon jók lennének, és úgy tudnának egy nőt kielégíteni, hogy nem csak, hogy nem tudna utána lábra állni, hanem még azt sem lenne képes felfogni, hogy egyáltalán van lába. A miheztartás végett: a legenda igaz. Még hogy igaz! A valóság túlszárnyalja.
A tesztoszteron keveredett a reggelről itt maradt kávé és almás pite illatával. A gyér fény, amely a helyet uralta ugyan nem romantikus volt, sokkal inkább praktikus, de tökéletesen elég is volt. Az ágyam vetetlen volt, de ki a fene bánta, elvégre úgyis összegyűrtük pillanatokon belül. Tony veszett volt, de én sem különben. Úgy mozogtam, mint egy szűz lány, aki belekóstolt a pettingbe, és most  a szex-et szőröstől-bőröstől akarja. Meg őt is. Azt hiszem Tony sem sűrűn látott mostanság nőt, mert egymás ellen vacogtunk, mit két ázott kutya a téli tájban. Mégis erősen és megmásíthatatlanul húztam és cibáltam őt magamra, nem érdekelt, ha csak egy percig tart, bántam is én….akartam, mégpedig azonnal és mindent. Hogy lesz folytatás, hogy van bennünk még legalább három, egyre hosszabb menet az borítékolható. A zihálása egyre kegyetlenebb, a forróság a bőrömet égeti. Lever a víz, de jelen pillanatban erő nincs ami képes lenne elszakítani alóla. Vagy mégis? A csúcsot ostromoljuk éppen, amikor valahol a lila ködön túl érzékelem, hogy nyílik az ajtó….végtére is itt nincs az embernek magánélete, de nem vagyok az a szégyellős fajta, és Tony sem. Legalábbis erre a megállapításra jutok, amikor az ajtóban, Tony válla felett, abba kapaszkodva, az élvezet ködébe burkolózva meglátom Aidant.
- Pih….pihh...llanat….mind...jáááhárt…- lihegem veszettül, bár nem tudom, hogy ez most éppen Tony-nak vagy Aidan-nek szól. Bánja a franc. Ő jött ide, bár nem tudom miért, én viszont nem vagyok hajlandó lemondani a gyönyörről, amitől másodpercekre vagyok miatta. Nem tudom mit akar, de ajánlom nyomós indoka legyen arra, hogy éppen most zavart meg. Tartozom neki, ez tény. De ha a két hét alatt egyszer sem vonszolta a közelembe a formás valagát, akkor valahogy meg kell oldanom a dolgot. Tony valószínű megsüketült, vagy totálisan kizárta a külvilágot, mert úgy feszül meg bennem mint akit belém üldöztek. Valószínű nem érzékelte Aidan felbukkanását. Szegény….ha éppen a leglélekemelőbb pillanatokban zavarják meg….előre sajnálom.
Ó Aidan, olyan kegyetlen vagy!

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Az élet nem kényszerített soha fizikai munkára, és ezért hálás voltam a sorsnak. Vagy nem tudom kinek is kellett volna annak lennem. Ugyanakkor, ha a szükség úgy hozta volna- mint ahogy jelen helyzetben a végzetem utol is ért ennek tekintetében- akkor bizony nem éreztem büdösnek a munkát. Jobban mondva annak éreztem, de ettől függetlenül megcsináltam. Persze egy idő után, elmúlva az újdonság varázsa kezdtem azt hiszem kicsit unalmasnak, jobban mondva középszerűen szürkének érezni az egészet. Többször is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen felhívok valakit….térden csúszok, meghunyászkodok, tulajdonképpen akármit megteszek, csak szabadítsanak ki végre innen. Végül azt hiszem győzedelmeskedett bennem a “csakazértis” szellemisége, és megtaláltam a módját annak, hogy a magam számára ha nem is kedvezővé, de mindenképpen elviselhetővé tegyem az itt eltöltött időt.
Hogy miért nem fedeztem fel hamarabb, hogy a birtokon tulajdonképpen az esetek nagy részében pasikkal vagyok körülvéve, akik hozzám hasonlóan az itt eltöltött idő alatt nem sűrűn elégítik ki a szükségleteiket? Van ugyan - mondják- néhány mérfölddel odább egy “Vak Nyúl” nevű krimó, ahova a szabad idejükben néhányan eljárnak. De őszintén szólva eléggé kilógtam volna az ottani közegből. Még akkor is, ha vidéki, csöcsös, termőföldi munkáslánynak öltözöm. A country zene, vagy az olcsó kisvárosi csapolt sör, a sült virsli, meg a hamburger és a pörkölt mogyoró a pulton nem az én világom. Nap közben nem igazán volt néha arra időm, hogy engedjem a fantáziámat csapongani. A véletlen ma este mégis másképp hozta. Nem mondom, hogy nem jutott eszembe a búzaszőke, azokkal a lehetetlenül kék szemeivel, meg a maróan pofátlan vigyorával, de az igazság az, hogy egyetlen porcikám sem kívánta a társaságát. Illetve egy porcikám mégiscsak kívánta, de annyit nem ért, hogy végül mégis felkeressem a házban. A büszkeségem nem hagytam ám New Yorkba, az jött velem ide a farmra. Még akkor is, ha szügyig gázoltam a szalmában, vagy éppen öntöttem az állatok itatójába, mert aznap éppen az volt a dolgom.
Tony-t nem én akartam, hanem a helyzet szülte. Meg a pucér felsőteste, amelyet megláttam. Hogy ő mióta akarta ugyanezt velem, vagy neki is csak a pillanat hevében született meg a fejében az ellenállás tökéletes kizárása, nem tudom. Tulajdonképpen ha nem mondja meg a nevét valahol az ajtó környékén, amikor éppen az ölébe kapva velem együtt tolta be az ajtót, meg sem kérdeztem volna. Nem érdekelt, ahogyan az sem, hogy fél percig, vagy fél óráig tart az egész. Mondjuk abban biztos voltam, hogy órákon át tartó tökéletes izzadás nem lesz belőle. Ahhoz túlságosan kapkodtuk a levegőt, és túlságosan hevesen téptük át szinte a másik bőrét. Ujjam a nullással átnyírt, alapból is kopasz fejét úgy tapogattam mint a vak a braille-al írt Bibliát. Ő pedig megadta nekem a feloldozást. Olyan volt mint egy elszabadult, felforrott gőzgép, megállíthatatlanul haladt előre, és én hagytam magam, hogy görgessen, sodorjon, vigyen és repítsen. A csúcs előtt azonban mintha csak a semmiből érkezett volna, maga az időzítés tökéletes nagymester vigyorgott be pofátlanul. Tony vállai felett, a gyönyör kapujában elködösült tekintetemmel úgy néztem rá, hogy menten képes lettem volna egyszerre belecsapni az arcába teljes erőből mert megzavart, és egyszerre könyörögni, hogy szálljon be, adjon dupla örömöt.
Tony úgy feszült meg bennem mint egy mester keze alatt kifeszített íj, és én hagytam, hogy többször egymás után áldozzon a beteljesülés oltárán. Aidan nem szólt, még csak nem is figyelt, vagy csak a tekintete járt máshol, esetleg a gondolatai is, én azonban valamiért egész idő alatt őt néztem. Mi a fenét akar, és miért nem takarodott ki a francba? Végignézte.
Tony a hangját hallva úgy ugrott fel az ágyból mint egy hülye kisiskolás, akit valami ostoba húzáson kaptak. Valamit motyogott is, nem értettem pontosan mit, miközben szedte össze a ruháit. Jobban mondva azoknak a maradékát, mert a piros-fekete kockás flanelből jobbára csak miszlik maradtak. Én mondtam neki, hogy felesleges felvennie….vagy nem mondtam? Mindegy.
Figyelem amint Aidan táskájából előkerül a Wild Turkey. Értelmet nyernek a fura, és groteszk humorral átitatott szavai. Tony meg csak szedegeti a cuccait, némelyiket leejti, szitkozódva hajol le érte, és láthatóan minél hamarabb szeretne felszívódni, és eltűnni, és ez olyannyira sikerült neki laza öt perc múlva, hogy még egy búcsúcsókra sem futja. Nem mintha igényelném. Tulajdonképpen megkaptam amire vágytam. Tőle több nem kell. Ellenben az az üveg bourbon igencsak piszkálja a fantáziám, meg persze az, hogy Aidan így két hét elteltével mégis mi a fészkes francnak jött ide egy üveg itallal? Méghozzá a kedvencemmel. Emlékszik, vagy beletrafált?
Végül aztán egyedül maradok a hálóban, az orromban az előző pillanatokból itt maradt nyers szappan illatával, és az üveg tartalmának ígéretével, meg persze Aidan társaságával a szomszédos helyiségben, ahova elvonult. A hálóhoz tartozó mosakodó helyiségbe megyek, hogy némiképp rendbeszedjem magam. Kimossam magamból az előző perceket, amelyek miatt végre azt hiszem megint tudok normálisan és ésszerűen gondolkodni. A feszültség az élvezettel együtt távozott belőlem, és ezért hálás vagyok Tony-nak. Gyanítom, hogy Aidan a megjelenésével derékba törte azt a lehetőséget, hogy még egyszer, vele lehetőségem legyen hasonló feszültségoldásra. Köszi, szivi, igazán élvezet veled minden másodperc!
Egy kék-fehér csíkos köntöst kapok végül magamra, alatta nem viselek semmit. Minek? Aidan már látott ettől kevesebb ruhában, szóval felesleges annyira túlöltözni. Nem mellesleg remélem gyorsan túlleszünk a jövetelének az okán. Nem mintha olyan sok dolgom lenne. A hajam kiengedve hagyom, de némiképpp átfésültem, és úgy negyed óra múlva lépek ki a hálóból, ott találva még mindig Aidant, aki egy könyvet olvas a lámpa fényénél.
- Mondanám, hogy örülök neked, de jelen pillanatban az örömömet cseszted szét a felbukkanásoddal.- közelítem meg, és kissé lehajolva próbálom elolvasni a könyv címét, amit olyan elmélyülten olvas. Az ujjai takarják, úgyhogy nem sokat látok belőle. Talán nem is lényeges.Ellépek hát tőle, tekintetem végigfuttatom az üvegen, amelyet az asztalra tett. Aztán közelebb is megyek. Előre nyúlok és az ujjaimmal az üveg nyakán simítok, végig, mintha éppen egy férfi lenne, akit becézni kell, akivel törődni kell, akinek kedveskedni kell, hogy az enyém legyen. Ujjaim játékával egy darabig megajándékozom a hűvös üveget, aztán egyszerűen tovább sétálok, hogy az egyszerű, ám praktikus kis szekrényből két poharat vegyek elő, és azzal menjek vissza Aidan-hez és az általa hozott üveghez. A két pohár koppant az asztalon az üveg mellett, és ráhagyom, hogy majd felbontsa ha akarja, és töltsön mindkettőnknek. Elvégre gondolom ezért hozta. Egy széket fordítok be végül kettőnk közé, melybe lazán, és nemes egyszerűséggel lovagló ülésben teszem le magam. Csupasz lábaim, lágyan feszülnek neki a lakkozott hajópadlónak. Alkarommal megtámaszkodom a szék támláján, a köntösöm pedig szemérmetlen egyszerűséggel fed fel néhány részletet belőlem.
- Kicsinyes beszólás volt az előbb a hálószobában Tonynak. Engem nem érdekelt, hogy nős, és mint láthattad őt sem túlságosan. De azért sikerült valamiféle lelkiismeret furdalást felébreszteni benne a felesége emlegetésével. Gratulálok, igazi faszfej vagy, Aidan!- nem, egy percig sem sajnáltam Tony-t, elvégre az ő döntése volt, az ő házassága lehet olyan gyenge lábakon, hogy máshol keresi a gyönyört. Miért hiszi mindenki, hogy a hűség automatikusan érkezik azzal, hogy hagyja magát az ember meggyűrűzni?
- Eddig már láthattál akkor amikor te juttattál a csúcsra, most láthattál akkor amikor Tony. Esetleg szeretnél még másféle helyzetben is megszemlélni? Most közöld, mert akkor a következő alkalmat úgy időzítem, hogy neked is megfelelő legyen az időpont.- magyarázom, miközben a kezem néha felemelem, és mint egy karmester magam előtt hadonászok vele, alkaromat a szék támláján pihentetve továbbra is. A hangomban van egyfajta vidámság, egyfajta cinizmus, egyfajta pökkhendiség.
- És mielőtt megjegyeznéd, igen, tudom, hogy nem áll jól a cinizmus, de egyszerűen kiváltod az emberből. - legyintek, végül hagyom, hogy a két karom lazán lógjon lefelé, és érdeklődőn billentem oldalra a fejem.
- Most pedig hallgatlak, hogy mi volt olyan égetően fontos, hogy meglátogass? Két hét után realizálódott benned, hogy én is itt vagyok? Óóóóó bocsáss meg, el is felejtettem, hogy említetted mennyi dolgod van!- teszem az egyik kezem a mellkasomra, még bűnbánó és bocsánatkérő arcot is kerül vágnom.
- Vagy esetleg valaki panaszkodott a munkámra?- teszem még hozzá érdeklődőn. Arról egyelőre hallgatok, hogy valami nő felbukkanásáról pletykáltak a srácok, akinek köze van Aidan-hoz. De az igazság az, hogy nem foglalkoztam vele túlságosan. Közöm nincs hozzá.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Hogy baromira pipa voltam az nem kifejezés. Nem mintha nem könnyítette volna meg Aidan a felbukkanásával az amúgy valószínű kínosra és kissé sutára sikeredett búcsút ami a Tony-val való afférom után következett volna. Itt nem volt lehetőség arra ami alapvetően egy semlegesnek számító hotelben, ahol bármelyik fél diszkréten és mindenféle magyarázat nélkül leléphet. Meg aztán itt lesz másnap is, vagy akár harrmadnap, ahol megvan az esélye annak, hogy közösen dolgozzunk. Nem éreztem ettől függetlenül elhibázott lépésnek, hogy végül összegabalyodtunk. Én nem fogok lelkiismeretfurdalást érezni miatta, sokkal inkább jól eső érzéseket generált bennem, ami némiképpen csillapította a bennem eddig tomboló feszültséget. Mondhatnám, hogy buddhai nyugalomban lebegtem, de ez nem teljesen lett volna igaz, hiszen itt volt Aidan, aki az érkezésével gyakorlatilag sikeresen beállította a vérnyomásomat, és nem feltétlenül pozitív értelemben.
Bocsánat. Ennyire futja és én még el is képedek, az arcomra van írva valamiféle meghökkenés, és egyfajta várakozás is, hogy folytassa nyugodtan, de nem érkezik a riposzt a szavaimra. Kezeimet oldalt széttárom, és megvonom a vállaimat.
- Hahh!- forgatom meg a szemeimet, és egy fél fordulattal magam körül hátat fordítok neki, hogy a poharakért induljak. A vállam felett visszafordulok a köntösömre tett megjegyzést hallva.
- Nem az enyém. A tied. Jobban mondva a farmhoz tartozik, meg ehhez a szálláshoz. Kicsit úgy érzem magam benne mint egy nyilvános fürdőben utolsó napjait tengető nyugdíjas masszőrnő, de az anyaga egész kényelmes. Nem mellesleg a selyem ezen a helyen nem igazán lenne túlságosan környezethű, nem beszélve arról, hogy nem is nagyon lenne ki miatt viselni. Errefelé jobban díjazzák ha egy nő mellig sáros, és lóg a szájából a szalma, meg a kapanyél. Némelyik lánynak olyan redneck akcentusa van, hogy egész Texas kiömlik a száján.- magyarázom, mintha ugyan a mindennapok hamisítatlan romlott bájáról akarnék neki élménybeszámolót tartani. Visszasétálok a poharakkal, és leteszem azokat az asztalra. A felsorolt lehetőségeket hallva a homlokom ráncolom, mintha ugyan számbavenném úgy alapvetően bármelyiket, aztán kéjenc macska módjára vigyorodom el, és ragyogó szemekkel adok elő egy újabb verziót, amire ő nem gondolt. Mondjuk én sem, de így kimondva egész viccesen hangzik.
- Vagy esetleg vállalhatod a lány szerepét. Egész helyes kis cuccok léteznek manapság az efféle hóbortos játékokhoz.- nevetem el magam jóízűen, a tarkómnál a hajam alá túrok és egy kicsit összekócolom.
- Nem mellesleg, még akár fontolóra is vehetem a dolgot.- hazugság. Nem fogom fontolóra venni. Vagy legalábbis nem itt és nem most. Ez egy olyan közeg amibe valahogy túl mocskosnak hatnak azok a dolgok, amelyek az én rejtett és sötét fantáziámban megfordulnak. Mindenki tagadja, hogy ő nem szokta, az ő fejében soha és semmikor….és még csak meg sem fordul hasonló. Álszentség! Az ember érzésekből, nyers és zsigeri ösztönben tobzódó vágyból van összerakva. A kettőt egyensúlyban kell tartani, különben megzizzenünk. A testnek ugyanúgy szüksége van arra, hogy szeressék, hogy törődjenek vele, mint ahogyan a léleknek is. Persze nálam az előbbi sokkal mohóbb, mint az utóbbi. Az utóbbiról szeretek nem tudomást venni.
Szokatlanul csendesen és még szokatlanabbul őszinte érdeklődéssel hallgatom Aidan beszámolóját arról, hogy ő alapvetően törődik az embereivel.Sokat kijár hozzájuk ha éppen ideje van, és ha a helyzet úgy hozza még akár este is itt marad kártyázni, iszogatni a világ dolgairól eszmecserélni. Elhiszem neki. Leginkább azért mert amióta itt vagyok én is beszélgettem az emberekkel, és kirajzolódik róla valamiféle kép, de ettől még nem leszünk barátok. Ez egy kényszer szülte kapcsolat: egy elhibázott lépés következtében bekövetkezett okozat, amely elmúltával többé nem lesz közünk egymáshoz. Miközben beszél, átnyújtja a poharat én pedig kortyolok belőle, majd az alkarjaimat továbbra is a szék támláján pihentetve, a poharat forgatom magam előtt. A gyér fényben csodás, borostyán színe olyan mintha hívogató, mézédes bűnbeesés lenne. Elmosolyodom, és felpillantok rá.
- Óóóó szóval emlékeztél rá, hogy ez a kedvencem! Azért elég komoly kis processzor lehet a fejedben, hogy minden nőnek emlékszel a kedvencére. Vagy várj, hadd találjam ki! Van aki a nőknek a mellméretére, az alsóneműje színére emlékszik, de Aidan Guinness nem! Nem ám!- emletem meg a kezem, benne az itallal, és a mutatóujjam eltartva a pohártól megingattam azt. Majd egyik szememmel hunyorítva, mintha rá céloznék, az előbb ingatott mutatóujjam egyenesen felé céloztam.
- Ő arra emlékszik, hogy egy nőnek mi a kedvenc itala!- aztán itt meg is akadok, amikor a lábával a combomhoz ér. Ösztönösen összerezzenek. Én nem tudom hogy csinálja, de ez a pasas még mindig hatással van rám! Fizikálisan biztosan. Van abban valami, hogy egy fickó minél inkább fel tudja húzni egy nő agyát, annál inkább képes felvinni az egekig a vágyait, és fél perc alatt elérni, hogy úgy kívánja, mint egy bolond macska tavasszal a kandúrt a hátsó kertben.
Nem tudom eldönteni, hogy még jobban felhúz, vagy inkább megnyugtat, ahogy az előbbi pofátlan és minden ízében nagyon is kiszámított flört hirtelen megszűnése után valamiféle űr keletkezik. Pár másodperces, de mégis ott van. Iszok inkább. A bourbon végigégeti a torkomat. Lehunyom a szemeim, és élvezettel adózok ennek a páratlan és nagyon kellemesen maró italnak. Lassan nyitom ki a szemeimet a szavai hallatán.
- Ha még egyszer bocsánatot kérsz esküszöm, hogy kizavarlak.Nem áll jól neked. Amúgy meg nem sajnálod. Abból ahogy rám néztél miközben elmentem, kurvára nem sajnáltad. Volt valami perverz önelégültség abban ahogy néztél. - nem, eszem ágában sincs elhinni azt, hogy tényleg nem sajnálja. Bár nem is számít mit hiszek.
A felvetett téma hallatán azonban elkerekednek a szemeim. Nem szólok, de az arcomra van írva, hogy finoman szólva sem nagyon tudom hova tenni a kérdést. Oldalra nyúlok az asztalhoz, ahova az üveget tette. Ehhez most nagyobb adag kell. A poharamat félig töltöm. Nem aprózom el. Ha úgyis nekem hozta, nem mindegy? Jöjjön az a bódulat!
- Szóval ha jól értelek, vásároltál egy üveg jó minőségű bourbont. Ami a kedvencem. Most tekintsünk el attól, hogy emlékeztél rá, hogy ez az.Ha vissza tudnád idézni, hogy milyen combfix volt rajtam Vegasban, vagy azt, hogy hány órakor rendeltük fel a szobába csokoládés epret, netán még azt is, hogy milyen lapokkal mérted rám a végső csapást, istenemre térdre borulok előtted.- a poharat az ajkaimhoz emelem és kortyolok belőle. Aztán még egyet. Apám mindig azt mondta, hogy a bourbont nem úgy isszuk mint a bort. Van ebben valami pátosz és kényelem, amivel az ember megtiszteli ezt az igen becses és nagyon is nemes nedűt.
- Mindezt azért, hogy megkérdezd hogy érzem itt magam? - a kérdés hangszíne cseppet sem nélkülözi a méltatlankodást, vagy éppen a hitetlenkedést. Felegyenesedem, majd a lábam átlendítem a széken, és felállok. A poharat a kezemben tartva, azzal hadonászva magyarázok neki. Ha már kérdezte…..
- Megvagyok. Vegetálok. Elviselek és túlélek. Mégis mit vártál hogy érzem itt magam? Szerinted azért vagyok itt, mert jönni akartam? Szerinted azért maradok, mert olyan hűdejóóóóó itt nekem? Hát nem!- lendítem fel a poharat, benne az ital ide-oda lögybölődik, néhány mozdulatnál úgy tűnhet mindjárt ki is löttyen de azért arra figyelek, hogy ez ne történjen meg.
- Nem bírom ha szabályok közé szorítanak.Ha minden reggel arra ébredek, hogy vagy Johnny próbálja beindítani azt a szutyok buickot és már negyedszer ad rá gázt, és nem veszi észre, hogy a gyújtáson kellene állítani akkor talán nem szenvedne az a szerencsétlen kocsi. Hogy jövök ki a többiekkel? Nos, az egyiknek, mondhatjuk úgy az elsőnek éppen a szemtanúja voltál, és hála neked valószínű messziről el fog kerülni mint a leprást. Kösz szépen! Ha esetleg cölibátust akarsz elrendelni az embereidnek, akkor most szólj, mert akkor inkább bejárok a Vak Nyúlba én is a srácokkal. Az önmegtartóztatásnál még az is jobb.- miközben nagyon lelkesen magyaráztam neki, és hadonásztam a poharammal, amelyből időnként, meg-megállva ittam is, a köntös elől összekötött öve kioldódott és ide-oda lebegett miközben beszéltem. Hol megvillantott mindent, hol eltakarta.
- Itt vagyok, mert ez volt az alkunk része. És itt maradok ameddig kell. Ennyi, nem több.- tártam szét a kezeim, a köntös pedig azzal együtt, mint két óriási szárny szétnyílt. Nem kötöttem újra össze. Minek? Lényegtelen, hogy mégis hogy van. Helyette, rövid időn belül harmadszor töltöttem újra a poharamat. A bourbon-ről két dolgot kellett esetemben tudni: gyorsan hat és még őszintébbé tud tenni. Már ha ennél jobban lehet. És amúgy lehet, mert vannak dolgok amikről nem tettem még neki említést.
- Szeretném én is megkérdezni, hogy hogy vagy megelégedve a munkámmal….de szerintem aaaaaannyniiiraaaa….- húztam el magát a szót a szemeimet forgatva kicsit talán teátrálisra véve a figurát
-....fogalmad nincs mit csináltam ez alatt a két hét alatt, hogy felesleges lenne.- vontam meg a vállaim, és újabb kortyot küldtem le, a bódulat felé lépve egyet azon a bizonyos pokolba vezető lépcsősoron.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Egy héttel ezelőtt baromira díjaztam volna, hogy felbukkan. Váratlanul és meglepetésszerűen sétált volna be az ajtón azzal a letörölhetetlen és igazán vonzó módon féloldalas vigyorral, amit soha nem tudok figyelmen kívül hagyni. Még akkor sem ha éppen a legrosszabb passzban találkozunk. Jobban a dolgok mögé nézve mi tulajdonképpen az első alkalmat leszámítva csak rossz passzban találkoztunk idáig. Ha valaki csupán abból akarna megítélni, ahogyan a beszélgetéseimet folytatom Aidan-el, valószínű egy kiállhatatlan nőszemélynek gondolna, aki képtelen kipréselni magából legalább egy kedves szót. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Aidan személye az ami mégis ezt hozza felszínre.
- Én szépszavú? Jesszus!- mutattam magamra és felnevettem. Őszintén szólva mindent lehetett rám mondani a közelében csak azt nem, hogy szépszavú vagyok.
- Inkább talán valóban szofisztikált, abból is a radikálisan minimális fajta. És én megmondtam már az elején, hogy nem passzolok ide.- ingattam a fejem, és ez valóban így is volt. A nők rémesen unalmasak, a többsége igazi pletykafészek. Nincs ezzel baj valószínű azoknak, akik vevők rá. Persze nem mondom, hogy nem akadt közöttük olyan akivel én is szívesen elbeszélgettem, és némelyik egész kellemes meglepetést okozott, nem elsősorban a választékos megfogalmazásával, sokkal inkább a tudásával. Ha valaki, én igazán mentes vagyok mindenféle előítélettől,elvégre tíz évig egy afroamerikai felesége voltam.
- A dac mióta zárja ki, hogy fontolóra vegyek valamit, ami akár nekem is jó lehet? Cihhh...hitetlen vagy, szivi!- cöccentettem néhányat a fejem ingatva, és valamiféle pofátlanul huncut mosollyal megtoldva. No jó, azért nem akarok teljesen ellentmondani magamnak, hiszen érte valóban nem tenném meg. Magamért annál inkább. Világ életemben elsődlegesen magamat helyeztem előtérbe. Nem azért meg egoista vagyok, sokkal inkább azért, mert a világon senki más nem fog engem előre helyezni magával szemben. Nem hittem és nem hiszek az emberi önfeláldozásban, hiszen azt sokan az esetek többségében úgyis megbánják. Akkor meg minek?
- Nem. És ez nem szavahihetőség kérdése, hanem annak a kérdése, hogy nem ismerlek. És nem is szeretnélek jobban megismerni. Nekem ez a felszínes ismeretség tökéletesen elegendő, és úgy vélem neked is. - vontam meg a vállam. Nem akartam szépíteni a dolgot, hiszen lássuk be, hogy ha nem lopom meg akkor éjjel Vegasban, most tulajdonképpen két ember lennénk, akik egy rohadt jó éjszakát töltöttek együtt, aztán elválnak az útjaik. Én nem lennék itt az isten háta mögött még két lépéssel, ő pedig sosem jött volna most ide, egy üveg itallal, hogy az állandó piszkálódásomat hallgassa. Mennyivel egyszerűbben működne a világunk, nem igaz?
Azt hiszem elhamarkodtam azt a leborulós dolgot, mert már megint egy olyan húzást visz be, amivel sikerül meglepnie. Ennek pedig elkerekedő szemeim, és enyhén elnyíló ajkaim adnak tanúbizonyságot. Ahogyan sorolni kezdni a felvetéseimre a maga válaszait úgy jelenik meg az arcomon egy lassan terebélyesedő vigyor, és egy halk, alig hallható kéjes hümmögéssel nyugtázom, hogy valóban tökéletes feleletet adott. Most akkor térdelnem kellene? Hm….még nem.
- Full house, édesem, nem drill. A három király és a két dáma az full house. Bár gondolom most úgy elvettem az eszedet a kérdéseimmel, és annak felidézésével, hogy mégis mi történt akkor éjjel, hogy egészen összezavarodtál a póker szabályaival kapcsolatosan. Nem igaz?- haraptam be enyhén az alsó ajkam és amikor elengedtem, még meg is nyaltam, mielőtt kortyoltam egyet az időközben megkapott italból. Kicsit gyorsan ittam, gyorsabban mit azt szabad lett volna, és nem számoltam azzal, hogy hamarosan meglesz majd a böjtje és be fog ütni.
Felállva azonban egészen másféle hangnemet ütök meg. Nem haragos vagyok, sokkal inkább frusztrált. Az egész hely, az egész helyzet, az összes szabály, amit itt be kell tartani. Nekem ez sosem ment. Én sokkal szabadabb, és szabadosabb vagyok ennél.
- Nana! Óriási különbség, hogy azzal dugok akivel akarok, vagy akivel lehetőségem van. Az elsőben megvan az élvezet, a második inkább feszültségoldás, ami momentán megteszi. Rövid távon. És lássuk be, ezen a helyen elég limitáltak a lehetőségeim.- biggyedt le az ajkam játszi méltatlankodás mimelve.
Aztán persze előadom a probléma nagy részét. Jobban mondva azt hiszem, hogy nem mondok vele semmi konkrétumot, de közben nagyon is mondok. Tulajdonképpen a szavaimban benne van minden ami az egész két hét alatt felgyűlt bennem, és amit még egy ideig vissza is tudok fogni. Mert őszintén, eleinte nem állt szándékomban semmit mondani neki. Feltett szándékom volt, hogy a hallgatásommal, és a cinizmusommal fogom büntetni. Ám az alkohol, amit olyan sietősen és hirtelen öntöttem magamba, szépen lassan megteszi a hatását. Igazságszérumként kezd el működni, és az agyam beszédközpontjára hat, nem meg útjára engedi a megállíthatatlan őszinteséggel és spontaneitással kevert koktélt.
- Nem!- csattanok fel hirtelen, és még mindig nem törődöm a köntössel, ami megint libben és én idegesen seprem félre. Kezd idegesíteni, lassan eljutok arra a pontra, hogy inkább ledobom magamról. De még nem indultam be annyira a nagy hévvel előadott monológgal, hogy ezt megtegyem….
- Kurvára nem érted!
Még mondanám, már a levegőt is veszem, hogy így teszek, amikor közelebb lép, és egy pillanatra elhallgattat. Csak a ködös tekintetem vizslatja őt. Pillantásom lesiklik a kezére, amivel a karomat cirógatja. Felpillantok rá, és egy sóhajt követően lehunyom a szemeimet, majd amikor újra kinyitom a komoly ábrázatán időzik el a pillantásom.
- Tartogasd az embereidnek a lelki szarságokat, Aidan! Én nem vagyok a munkásod, nem vagyok senki más csak egy szerencsétlen hülye, aki inkább idejött, hogy egy tartozást megfizessen, semmint bemerészkedett volna a volt anyósa házába, hogy kölcsönkérjen a volt férjétől. Nem mellesleg a te farmodon dolgozni kevésbé mérgező, mint ott eltölteni pár órát. És ez bók akart lenni a részemről.- jegyzem meg most én is komolyan. Aztán sikerült ebből kibillenteni a következő megjegyzésével, ami után kell néhány másodperc mire realizálom mekkora kihagyhatatlan ajánlat volt ez a részéről. Oldalra billentem a fejem, és érdeklődve nézek rá, le nem véve róla a tekintetem, emelem az ajkamhoz a poharat, hogy a harmadik kört is eltűntessem belőle. “Sok lesz ez, Blanche!” súgja egy belső hang ám én nem törődöm vele. Lehajolok, és a lábam mellé helyezem a poharat, majd amikor kiegyenesedem a kezeim megemelve sürgetőleg mozgatom meg a kézfejem felé.
- Gyerünk, emeld fel a kezed! Gyerünk, ha már felajánlottad!- ha így tett és nem ellenkezett, úgy a fehér felsőt megfogtam és áthúztam a kezén és a fején. Ha viselt még alatta bármit, akkor azt is lehúztam róla. Csupasz felsőtesttel állt előttem. A mellkasa emelkedett és süllyedt, én pedig éreztem a felőle áradó forróságot. Kábult voltam és végtelenül felajzott. Gyűlöltem, hogy ilyen hatást vált ki belőlem. A kezem előre vezettem és a nyitott tenyerem a mellkasa elé helyeztem, de nem értem hozzá. Csak egyszerűen a levegőt simogattam át, alig egy fél centiméterre tőle.
- Tudod mit? Játsszuk le a dolgot! - kissé ködösen fogalmaztam, miközben én magam is megváltam a köntöstől. Itt volt az ideje. Halkan, surranva zuhant a másik ruhadarab mellé. Már ha volt másik ruhadarab, az ő felsője.
- Van egy pakli a fiókban. A tétet határozzuk meg. Ha nyersz, akkor ma este te dirigálsz! Mesélek ha akarod, faggathatsz, bármit….de ha én nyerek…- tartottam némi hatásszünetet, miközben elléptem mellette és ringó léptekkel, alaposan rájátszva a helyzet különleges és pőre voltára a komódhoz sétáltam, hogy a felső fiókból elővegyem azt a bizonyos paklit. Mikor visszasétáltam, akkor fejeztem be a mondanivalómat.
-....akkor nincs több faggatózás, nincs több lelki törődés mára. Itt maradsz. Éjszakára. Aztán két hétig megint békén hagysz. Mit gondolsz, fair az ajánlat?- tettem le végül a paklit az asztalra, majd az üvegért nyúltam, hogy újabb kört öntsek magamnak. Miért érzem úgy, hogy a saját csapdámba sétálok jelenleg bele?

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

- Öribarik, öriszerik, hát persze. A fényképedet valami rémes aranyozott, szív alakú keretben fogom tartani az előszoba komód tetején, hogy valahányszor elmegyek otthonról vagy visszatérek mindig te nézz rám! Menthetetlenül a tiéd lesz a szívem egyik csücsökje!- tettem a két kezem a mellkasomra, megforgatva a szemeimet, mintha a szerelem mámora vonta volna körbe az eszemet és nem tudnék semmi másra gondolni, csak az ő mosolyára, a szemére...a mindenére.
Hozzá kell azért tenni az igazság kedvéért, még ha az utolsók között is lennék hajlandó beismerni, hogy Aidan személye igenis szórakoztat. A legtöbb pasas vagy hátat fordított volna nekem és egyszerűen kisétál, pofátlan módon még az üveg italt is vitte volna, amit elvileg én kaptam, de mindegy. A legtöbb pasasnak csak elméletben nagy a szája, és az első csörte után simán lezárja azzal az egészet, hogy neki van igaza. Amit persze bizonyítani nem akarna. Vagy vannak azok, akik mindig mindent jobban tudnak, mindenben felül akarnak kerekedni a másikon, mintha az élet ezen szegmense egy rohadt kutya pózos szex lenne. Aidan azonban olyan higgadtsággal, olyan humorral kezeli az egészet, hogy nem tudok nem remekül szórakozni rajta, miközben egyszerre bosszankodom is, hogy miért képes valaki ennyire kihozni belőlem a szipirtyó géneket? Az ital, amelyet elég gyorsan, mondhatni túl gyorsan gurítgatok le egymás után, egyrészt feszültségoldásra tökéletes, másrészt ellazít, harmadrészt pedig még inkább beindítja a beszédet, ami az idő előrehaladtával és az elfogyasztott alkohol mennyiségével átvált majd nevetgélésbe, totális komolytalankodásba. Egy fél üveg bourbon után azt hiszem asztorfizikáról nem lenne tanácsos társalogni velem. Nem mintha amúgy értenék hozzá.
Legyintek a kitárulkozás említésére, aztán csak elnevetem magam még meg is pördülök a saját tengelyem körül, a köpeny persze felveszi a mozdulatomat és kavarog mellettem, mint valami csíkos lenvászon a nyári szélben. Mikor újra előtte állok valamiféle angol etikettet követő módon az egyik lábam hátul keresztbe téve, féltérdre ereszkedem, és meghajtom a fejem, a kezemben a poharat kicsit meglengetem.
- Igazán megtiszteli szerény személyemet azzal a bókkal, hogy gyakorlatilag olyannak talál mint valami dombos tájképet egy magaslesről. Egyáltalán mi ez a szóhasználat? Remek kilátás! Mondd ki konkrétan, hogy izgatónak találod!- emelkedtem fel végül és tovább hadonásztam, és magyaráztam, mintha ugyan bármit a szemére akarnék vetni. Ami amúgy némiképp igaz is. Limitáltak ezen a helyen a lehetőségeim, mellette még itt vannak a hülye szabályai, nem beszélve arról, hogy ha tényleg jól akarom magam érezni, akkor utazhatok, zötyköklődve azon az istenverte buickon, aminek a hátuljából szerintem Johnny legalább egy éve nem seperte le a tavalyi aratásból megmaradt töreket.
- Tehát ha ehetnék egy ötcsillagos étteremben fekete kaviárral töltött fokhagymás cipót, de erre nincs lehetőségem, ezért elégedjek meg azzal, hogy ha jut egy kis maradék, két napos paradicsomos pizza. Attól mert ez van, még nem lesz finom. Ugyanolyan szar lesz, de legalább nem halok éhen. Az étel élvezete elmarad. Ahogyan a test élvezete is. Ami pedig azt illeti, úgy állítasz be, mint valami fehérmájú nőszemélyt, akinek az élet kizárólag a szex körül forog.- mondom mindezt persze úgy, hogy gyakorlatilag csont pucéran mászkálok előtte hol láttatni engedve mindent  amit a köntösnek takarnia kellene, de kötés híjján nem takarja. Azt hiszem a szavaimnak némiképp ellentmondanak a körülmények. Szóval mondhatjuk egész nyugodtan, hogy a körülmények áldozata vagyok.
- De ezen a helyen túl sok mindent nem lehet csinálni, csak dolgozni-dugni-durmolni. Vagy ha van más is, akkor világosíts fel kérlek!- magyarázom tovább, bár azt hiszem azért ez részemről egy elég meredek csúsztatás, hiszen néztem én filmet a srácokkal, és röhögtem is rajta velük nagyokat. Picsáztak el römiben, amit eddig még nem nagyon játszottam korábban, ahogyan canastában sem túlságosan remekeltem. De azt sem lehet mondani, hogy a hangom kárpótol mindenért, mert szerintem tavasszal a bagzó macskák különb koncertet adnak, mint az első hétvégén, amikor Howie az istállós fiú beállított egy kiszuperált, lábbal rugdosós karaoke géppel. És nekem kellett énekelnem. A gép valamikor a kései hetvenes évekből származott, így a repertoár is onnan került ki, de a lelkesedésem, meg a két üveg gin, amit megittunk mindent feledtetett. Ők hallották ugyan, hogy hamisan énekelek, de nem érdekelte őket, engem meg alapból sem érdekelt, hogy az vagyok, igaz nem is hallottam annak magam.
- Szivi, a vegasi estéről, meg a farkadról már eleget bókoltam. Túl is teljesítettem a megengedett és egészséges mértéket, noha minden bizonnyal az egód és a férfiúi önérzettel vegyes hiúságod végtelen mennyiséggel is megbírkózna. És igen, ez a hely azért jobb mint az a viperafészek ahonnan mindig egy-két marással térek vissza, ami persze nem halálos, de arra pontosan elegendő, hogy pocsékul érezzem magam tőle. A volt anyósomnak valahogy mindig remek érzéke volt és van hozzá, hogyan vágja haza az ember önbizalmát. Akkor is ha az magasabb mint a Burdzs Kalifa.
Igazából nem tudom, hogy a hirtelen leküldött italok jótékony gőzében fürdőző agyam, az egyre kevesebb és amúgy sem túl sok visszafogottságom, esetleg az állandóan jelen lévő spontaneitásom, vagy úgy alapvetően Aidan jelenlétének megkérdőjelezhetetlenül negatív és pozitív hozadéka hívja életre az ötletemet a játékra. Vagy mert azóta is bántja a csőröm, hogy olyan szépen elvert a pókerasztalnál és keresem a lehetőséget arra, hogy visszavágjak. Ami persze nem hozza magával azt, hogy ezúttal én fogok győzni, de az esély megvan rá.
- Mást? Miért van még más is, vagy csak egy költői kérdésnek szántad? Ha ez utóbbi akkor ráfáztál, mert azt a mást tartsd meg, a maradék bourbont, meg akkor egyszerűen behúzom saját használatra.- jelentettem ki, miközben a levetett köntöst egyszerűen otthagyom, és az üveget ezúttal magamhoz véve sétálok oda hozzá, és vele szemben ülök le. A lábaimat srégan magam mellett félig felhúzom, félig kinyújtom.. Magam mellé teszem az üveget, amiből azért a biztonság kedvéért még iszok egy kortyot és derült szórakozottsággal, oldalra döntött fejjel figyelem hogyan keveri a paklit.
- Vetkőzős póker? Ne viccelj már! Annak akkor lenne értelme, ha egy friss kapcsolatban valami kispolgári izgalomra vágynánk. A tested melyik felületéről fogom kortyolni az italomat, annak már lenne izgalmi értéke. De igen, egyet értek veled, legyen a klasszikus hét lapos, kettő a kézben, öt nyílt lap variáció.- összedörzsöltem a kezeimet, mielőtt megnéztem volna a nekem osztott két lapot. Két egyforma szín, az egyik ráadásul ász. Nem tudom mit fogok vele kezdeni, de majd kiderül. Várom, hogy Aidan borítsa a flop-ot. Újabb két szín egyforma. De hát ebből még bármi lehet. Ha lejön a riverből akkor nyert ügyem van, mert a turn egyelőre nem hozza a várt eredményt. Izgatottan simogatom az utolsó nyílt lapom, egy egész percig nézem Aidant igen intenzíven, próbálva valamit leolvasni az arcáról, de ez egyszerűen lehetetlenség. Ugyanaz a veszett módon izgató mosoly, ami mindig, de semmi több. Ez szólhat nekem is, de szólhat a lapoknak is, amiket eddig már felfedtünk. A river végül beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Flush. Színflush.Nem nyúlok az italért, pedig nagyon kívánnám, hiszen mégiscsak elég komoly lapok vannak a kezemben. Túl árulkodó lenne. Egyszerűen csak megnézem a lapjaimat, és várok. Várom, hogy ő mit fog lépni, és én csak azután mosolyodom el szélesen, lassan, a kártyákat  a kezemből egyesével helyezve a kirakott öt lap alá. Nyilvánvalóan elég szép és erős flush-t raktam ki, méghozzá két magas lappal is, amiből az egyik az én kezemben lévő ász volt. Most van az a pillanat, hogy végül megragadom az üveg nyakát, és az ajkamhoz emelem, egy rövid, izgalmat oldani kívánó korty erejéig.
- Na jól van nagyfiú, lássuk, hogy ma éjjel itt maradsz nálam és az én szabályaim szerint játszunk, vagy duplán is te leszel a főnök? Mid van?
Érdeklődőn még meg is emelkedtem kicst, közelebb merészkedve hozzá, mintha pofátlan, hízelgő macska módjára akarnám kikunyerálni a lapjait. Szélesen vigyorogva nyaltam meg az ajkaimat.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Ha így folytatja, akkor a cinizmusával hamarabb levesz a lábamról, mint a Turkey-vel, amit hozott nekem.Fene a gusztusomat, kifejezetten kedveltem ha egy férfiban volt egyfajta egészséges mértékű önhittség, valamiféle büszke pátosz, amit nem volt rest fennkölt módon hangoztatni, és azért szorult bele annyi spiritusz is még, hogy mindezek tetejében mégis az érdeklődésem középpontjában maradt. Aidan pontosan ilyen volt. Bár a környezet, ahova tartozott, a hely ahol élt, vagy éppen az amivel foglalkozott, nem az én világom, soha nem is tudnám itt elképzelni magam, de két hónap után nem is kell itt maradnom. Nem is akarnék. Nem mintha én olyan sok dolgot értem volna el egyedül, és nem a férjem pénzén és arany Amexén felsétálva a beteljesülés magaslatára. A tanulmányaim egyedül amit magam finanszíroztam, minden mást Benton biztosított. És nem csináltam belőle titkot, ahogyan bűntudatom sem volt soha miatta. A bocsánatkérés, vagy az örök exkuzálás, a hajlongás annyira kicsinyes és megalázó.Talán ezért is érintett olyan érzékenyen a válás és annak minden következménye. Úgy menni vissza a Rosewood villába minden alkalommal mint valami koldus aki alamizsnáért könyörög, finoman szólva is hazavágta az önérzetemet. Nem mintha ez azért alapjaiban távol állt volna a valóságtól.
- Lássuk csak hova sikerült jutnom az egyik vegasi estémmel…- tettem mutatóujjam az ajkaim elé, mintha igen intenzíven gondolkodnék, nem pedig pusztán színházasdit játszanék ebben a közegben ahol jól felismerhető, hogy csupán egy olcsó ripacs vagyok, semmi több.
- Arra gondolsz, hogy megloptam egy pasast, akinek korábban úgy lovagoltam az ölén, hogy alig kaptam levegőt? Ó igen, mennyire igazad van! Majd legközelebb ha templomba járok, akkor kérek a szentatyától feloldozást rá! Istenem, Aidan! Annyira kispolgári vagy!- mondom ezt úgy, hogy megrövidítettem nem kevés zsetonnal. Azért a nevetséges sznob pofátlanságért nekem sem kell a szomszédba menni.
A verbális csörte pedig folytatódik, és nehezen engedek. Nem azért mert ne lenne igaza, hanem mert sok tekintetben nagyon is igaza van, de ezt a világért sem fogok neki beismerni. Sem most, sem később.
- Nanana! Azért álljunk meg egy pillanatra! Kurvára elfelejted, hogy ebbe az egészbe én egyeztem bele!- emelem meg  a kezem, mutatóujjam a nyomaték kedvéért az eget célozza és többször arra is bökök. Mintha hibáztatnám a nem létező mindenhatót mindazért ami velem történik, holott egyértelműen minden az én hibám.Senki nem kötelezett azon az estén semmire, és ahogy később meg tudtam tenni, úgy akkor is meg tudtam volna, hogy elvonszolom a formás kis hátsóm a Viperafészekbe, és lemegyek kutyába, csakhogy rendezni tudjam a felelőtlenül felhalmozott adósságokat.
- Nem, nem kell alkalmazkodni. Én akartam alkalmazkodni!- böktem a mellkasomra többször is, és ha így folytatom a végén még szentté is avatom magam annak tekintetében, hogy inkább a két kezi munkát választottam, holott az alkalmatlanságom elég egyértelmű volt, semmint a meghunyászkodást az egész Rosewood família előtt. Mert azt talán senki el sem tudja képzelni milyen egy ebéd ezen a helyen. Kíváncsi tekintetek kereszttüzében találod magad, akik azon gondolkodnak, vajon mi lehetett az oka, hogy zátonyra futott a házasságotok, hogy mit követtél el, amiért Benton Rosewood, ez a szent ember, ez az örök nyugalom mintaszobra végül csendesen kiadta az utadat? És vajon mit tudhatsz még, hogy örökké visszafogad és segít neked? Keresztkérdéseket tesznek fel, valamiféle lárva mosoly mögé rejtve a megvetésüket irányodba, de te a szavaik mögött is tökéletesen érzed a mérget. Azt amivel elüldözni akarnak, és azt remélik, soha vissza se tévedsz ide.Mennyire ostobák!
- Az más kérdés, hogy ehhez a helyhez nem lehet alkalmazkodni. Te meg szivi, olyan csökönyös és fafejű vagy, hogy kaput lehetne veled betörni! “Így állsz hozzá a farmerélethez, ez van teszek rá!”- ingatom a fejem, a szemeim forgatva, kifejezetten erőteljesen mélyítve el a hangom, mintha utánozni akarnám őt az utolsó mondatnál. Nem sértegetni akarom, ó tévedés ne essék, őszintén nincs ilyesmi szándékom, de a szabad estémet nem azzal akarom tölteni, hogy neki magyarázok arról hogy egy magamfajta nőnek miért egy pokol az élet ezen a helyen. És ezen nem fog se két hét, se két hónap változtatni.
- Ha te teszel rá, hogy nekem ez így jó vagy sem, akkor én meg teszek rá, hogy te mit gondolsz magadban. Nem mellesleg nem én vonultam be egy üveg itallal a szent házadba, ahova egyeztetés nélkül nem lehet belépni, nehogy a főnök méregbe guruljon. Én betartottam a kérésed. Ha meg amúgy is teszel mindenre, akkor nem értem miért is vagy itt. De tudod mit? Ne válaszolj! Én sem fogok a te kérdéseidre, és így mindenkinek meglesz a lelki nyugalma.
Persze azért ez enyhülni látszik a továbbiakban, amikor a paklira, meg persze a szerencsére bízok mindent. Ha ő nyer, egye fene válaszolok a kérdéseire, nem mintha ez neki tetszene, mert ő úgyis meg fogja találni a lehetőséget arra, hogy kötekedjen velem. Mondjuk én is vele, szóval azt hiszem ebben igazán egy frekvencián mozogtunk. Vagy hát Aidan is képes még nekem meglepetéseket okozni. Kivált, hogy lassan a fél üveget eltüntetem, és egy vállrándítással veszem tudomásul, hogy ő azért hozta, hogy osztozzunk az üvegen és nem azért, hogy egyedül tüntessek el mindent a csöpp ajkaim mögött.
Mire azonban a játékot megkezdjük, újra visszatalálok valamiféle bolond, kissé kapatos nő jelleméhez. Úgy tűnik, hogy ez a pasas számomra egy érzelmi hullámvasút és képes a végleteket pro és kontra felszínre hozni. Ami amúgy igencsak komoly fegyvertény, tekintve, hogy azoknak sem sűrűn sikerül ezt elérni, akik már évek óta ismernek. Igaz, a hétköznapokban, a saját környezetemben valóban egészen más vagyok, mint itt.
Az esélytelenek nyugalmával, mégis valamiféle gyermeki lelkesedéssel várom, hogy fordítsa ő is a lapjait, és amikor meglátom a kirakott drill, győzelmem teljes és megsemmisítő tudatában dőlök hátra kényelmesen.
- Egyetértek. A jövőben a sorsdöntő kérdésekben jöhet a hét lapos, egy körös  póker. Hirtelen halál. Azért azt nem írhatod a számlámra negatívumként, hogy nem tudom elviselni a vereséget. És azért, hogy tudd, ha én veszítettem volna, akkor valóban állom a szavamat. Ellenben úgy tűnik, hogy a szerencse ma nekem kedvezett.- sóhajtottam és huncut vigyorral tornáztam magam először rendes ülő helyzetbe, majd felálltam, és magamhoz vettem az üveget, meg ami még maradt belőle. A kezem nyújtottam Aidan felé, és félrebillenő fejjel, beharapott alsó ajakkal, a szobám felé biccentettem. Ha elfogadta a hívásom, és a kezét az enyémbe adta, úgy besétáltunk arra a részre, ami már nem volt közös, ahova senki más nem jöhetett be hívás nélkül. Kivéve persze ő, amit meg is tett korábban, de az már az én felelőtlenségem, hogy a nagy szenvedélyes összegabalyodás közepette elfelejtettem az ajtót zárni. Nem úgy most. Kattant a zár a kezem nyomán, és megfordultam felé. A színes takaróval borított ágy felé mutattam.
- Hasalj az ágyra és helyezkedj el kényelmesen! Cipőt lerúgni előtte!- kuncogtam, miközben a széles komódhoz sétálva kihúztam annak fiókját, és két kisebb, meg egy nagyobb flakont vettem ki belőle. Ha ez idő alatt elhelyezkedett, amit nagyon reméltem, hogy megtett, úgy a flakonokat az ágy melletti éjjeli szekrényre halmoztam, mind a hármat, én pedig egyszerűen felmásztam az ágyra, és ráültem Aidan-ra, úgy, hogy a fenekem egy picivel a farokcsont alatt volt, hogy ne nyomjam azért teljesen, meg, hogy jobban hozzáférjek a hátához. Nyitott tenyerem előre nyújtva lassan végigsimítottam a hátát két oldalt a lapockától indulva, egészen a csípő vonaláig. Érzéki igyekeztem lenni, mégis volt benne picit nagyobb presszió, erő, ami már majdnem masszírozás volt.
- Tudod, Aidan Guinness, egy igazán kívánatos, fafejű pasas vagy! Még nem döntöttem el melyik jelző illene hozzád leginkább a kettő közül.- kuncogtam, majd továbbra is fel le járt a kezem, hol lassan, hol kicsit erősebben, hogy lágyabban, néha megállva az ujjammal nonfiguratív mintákat rajzolgatva a hátára szórakozottan. Kellemes bódulat lepte el az agyamat és ellazított kellően ahhoz, hogy mindenféle őrültséget rögtönözzek.
- Van ott három féle masszázsolaj. Eukalpitusz. Van ott fahéj és szegfűszeg, illetve grépfrút.De csinálhatom anélkül is, ha ez így kellemesebben ellazít. Közben pedig ha már annyira beszélgethetnéked támadt, akkor meg is tehetjük. Csakhogy ezúttal nem én leszek a főszereplő, hanem te.- ujjaimat a nadrág felső vonalán vezettem végig, egy-egy ujjpercet hagytam alászaladni, és lágyan mozdítottam el először egyik irányba vízszintesen, majd a másik irányba.Előre hajoltam és óvatos csókot leheltem a hátára, majd visszaegyenesedtem és abbahagytam egy picit a cirógató masszírozást.
- És most áruld el nekem, de őszintén, mi volt azzal a célod, hogy felajánlod nekem ezt a munkát? Nyilvánvaló, hogy nem fogok megváltozni, és nem is illek ide. Mégis, mi értelme ennek az egésznek? Biztos van valami a fejedben ezzel kapcsolatosan. És ne nagyold el a választ, őszintén áruld el!
Én úgy érzem büntetni akart….de aztán….Aidan is okozhat még nekem meglepetéseket.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Kivételesen egy dologban totálisan egyet kell értenem Aidan-el: ha egyszer meghalok, akkor a pokolra jutok. Már ha ott hajlandóak egyáltalán befogadni, mert lehet még a pokol is kivetne magából.
Gúnyos vigyor, összehúzott szemek, majdhogynem nevetségesen gyerekes arcberendezés, félrebillenő fej, amivel reagálok azon megjegyzésére, hogy ott is élvezhetem majd a társaságát. Hurrá, de jó nekem. Ha minden pasas, akivel dolgom volt az életben, vagy ha nem is volt, de éppen nem zártak a szívükbe, ezt mondanák, valószínű külön királyi lakosztályt nyitna számomra a pokol mindenható ura. Nem baj, legalább nem fogok unatkozni. Ott sem. Amúgy is ez az egyetlen dolog amit világ életemben ki nem állhattam: unatkozni. Az nekem valahogy nem ment. Mindig csinálnom kellett valamit, az életemben történnie kellett dolgoknak, hogy ne érezzem a nyomasztó érzést, mely szerint folyamatosan és megállás nélkül, következetes módon baszom el az életemet. Ebben legalább profi vagyok. Hibás döntések egész sorozatát elkövetve, csak mert hajtott a becsvágy, és a pénztelenség totális elkerülése. Megvolt hozzá minden adottságom, hát ki is használtam, ahogyan teszem a mai napig is. Érzelmek nélkül, következmények nélkül, lelkiismeret furdalás nélkül, csupán azért mert megtehetem, és mert meg akarom tenni. Bentonnak talán egy-két halovány, gyenge és erőtlen próbálkozása volt arra nézve, hogy némiképp megszelídítsen, de azt hiszem rájött, hogy könnyebben törhették be egykor Hidalgo-t, mint, hogy belőlem jó feleség, otthon ülő derék és minden szempontból kifogástalan nőegyleti csiszolt gyémánt legyen. Így feladta. A házasságunkat talán azért nem, akkor még legalábbis, mert még mindig számtalan dolog kötötte hozzám, mint amennyi elválasztotta. És ez így van a mai napig is, függetlenül az aláírt válási papíroktól.
Aidan érvelése a megszokásról, vagy arról, hogy az ember alkalmazkodjon a körülményekhez, és nincs olyan amit ne lehetne tiszta és totálisan elfogadható, igaz. Nem is lehetne vitába szállni vele, tevőlegesen nem is teszem, csak a szemeimet forgatom, és hörcsögként fújom fel az arcom, majd engedem is ki a levegőt, meg legyintek. A nőknél, ez valami egyezményes jel lehet arra nézve, hogy kifogytunk az érvekből ugyan, de a sértett büszkeségünk nem képes ezt szavakká formálni, elismerni meg még kevésbé fogjuk, hogy a másiknak, aki történetesen férfi, igaza van. Én sem fogom. Bár valószínű Aidan ezen a ponton már feladta az én győzködésem, amiért kifejezetten hálás vagyok. Én nem nyúzom tovább azzal, mennyire szarul érzem magam itt, ő meg nem próbál meggyőzni arról, hogy ha talán megpróbálnék alkalmazkodni, akkor talán jól is érezhetném magam. Kizárt dolog. Legalábbis itt és most így gondolom. Ezen véleményem pedig az elfogyasztott alkohol mennyiségével sem változik, csak talán oldottabbá és kevésbé tüskéssé válok. Még arra is ráveszem magam, hogy tréfálkozzak a póker közben, amiben persze a szerencse kivételesen mellém áll. Azért ott rohadjon meg Fortuna ahol van, jó? Miért nem tudott nyerő szériám lenni Vegasban azon az estén? Talán mert akkor rágörcsöltem a dologra, most meg egyszerűen, és lazán fogadom.
- Ó nem, egy szavam sincs. Tökéletes úriember módjára viseled a vereséget.- fogom meg a kezét, és húzom magammal a saját kis szobám felé, és mielőtt belépünk, még egy szóra visszafordulok.
- Sőt, igazán megleptél. Számítottam valami...hmm…..nem is tudom.- csücsörítek, a szemeim a plafont bámulják, mintha gondolkodnék, aztán csettintek a nyelvemmel, és kacsintok mellé, mielőtt hátat fordítanék neki.
-....talán valami elmés beszólásra. De igen….határozottan megleptél.- odafigyelek, hogy ezúttal az ajtó zárva legyen. A srácok sosem jönnének be, legalábbis nagyon remélem, hogy nem most jut eszébe valamelyiknek áthívni magához közös chilli főzésre. Igaz az két napja volt. Meg aztán elég kellemetlen lenne, ha arról beszéltem percekkel korábban Aidan-nek, hogy mennyire rühellek itt lenni, közben meg kiderülne, hogy a srácokkal főzőcskézünk, és némi italozás után a lámpa arany fényénél a Yenki Doodle-t énekeljük tele torokból, olyan hamisan, hogy az már sértő. Rontaná a sértettségi rátámat, szóval maradjunk abban, hogy nem akarok ma este több váratlan vendéget.
- Miért, a hívatlan vendég esetleg látna olyasmit, amit te is láttál?- kérdezem egy enyhe, de mégis érzékelhető kacér kihívással a hangomban, ettől függetlenül ellépek az ajtótól és jelzem, hogy feküdjön az ágyra. Indulnék is tovább, de a megszólalása megtorpanásra késztet, és a tekintetem végigvezetem rajta, le egészen a lábujjáig. Egy percig nagyon komolyan fixírozom a lábujjait, majd csak megvonom a vállaim, és a mosolyom, a kuncogásom elárulja, hogy remekül szórakozom.
- Bocsáss meg, nem hagyott bennem maradandó emléket ez a momentum. Majd esetleg  a későbbiekben megismételjük, hátha felfrissül a memóriám. Elvontad a figyelmem a Turkey-vel, maradjunk abban.- végül elhozom amiért eredetileg indultam. Hogy mi mindent hoztam még magammal a farmra, ami elsősorban városi holmi, annak a listája elég hosszú. Kis helyen is elférnek és nagyon hasznos. A sminkkészletem elég hiányos, de mondjuk egy két kényeztető illóolaj vagy éppen füstölő, ami segít ellazulni, nem beszélve a testápolókról, számtalan kézrémről. Ruhát csak keveset hoztam. Itt aztán nincs szükségem kisestélyire és koktélruhára. Valljuk be, azért szerintem nekem a kockás ing is jól áll.
Végül lovagló ülésben telepedem rá, és masszírozni kezdem. Igazából nem feltétlen az a cél, hogy felizgassam, noha a mozdulataimban ez is benne van. Inkább az ellazítása a cél, meg a sajátom is. Meg aztán ebben a testhelyzetben azt hiszem kicsit kötetlenebbül lehet beszélgetni.
- Ó igen, ez találó. Kívánatos fafej! Bár továbbra sem tudom melyik az erősebb jelző. Momentán, így a hátad, az izomzatod, meg úgy alapvetően mindent elnézve a kívánatos felé billen a mérleg, de holnap, vagy azután már tiltakoznék, és közölném, hogy a fafej sokkal jobban illik rád. Néha olyan csökönyös vagy mint az öszvér. Adod a nemtörődöm pasast, de közben nagyon is érdekel...úgy minden….én is.- súgom előre hajolva, az utolsó szót a bőrére lehelve, aztán megint egyenesbe igazgatom magam és folytatom, közben persze kérdezek. Időközben, mivel rám bízta a döntést a fahéjas masszázsolajból nyomok egy keveset a kezemre, és azzal folytatom. Lassan olyan lesz az illata, mint egy finom és harapnivaló karácsonyi óriás mézeskalácsnak. Nyamm!
Mikor hátranéz őszintén mosolyodom el. Tényleg. Na ez nem azt jelenti, hogy itt most sikerült bármit is elérnie….illetve de. A fenébe is! Őszinte volt velem, és éreztem a szavaiból. Egy faszi, ha így masszírozzák a hátát, akkor nem kezd bele mindenféle baromságba. A sóhajtása, vagy az ahogyan rám nézett, én elhittem neki.
Odakint hatalmasat dörren az ég, és az ablakon át láthatóan egy villám cikázik át, egészen lilás színnel vonva be a szobát.Megállok egy pillanatra, tenyerem lassan, szinte másodpercről másodpercre mozdítva simítom el a hátán lefelé haladva csípő irányba.
- Tegnap Mike mondta, hogy eső lesz, de mindenki csak nevetett rajta, mert hét ágra sütött a nap. Aztán Zimbo, az a nagy fülű melák vörös ír azt mondta, hogy Mike szimata soha nem csal, mert mindig beszélget  a tavi békákkal, azok mondják el neki milyen lesz az idő. Mondtam már, hogy némelyik embered kattant? Jó srác, de tényleg zizzent. Viszont tegnap segített felhányni a szalmát a padra a csűrben. Mármint Zimbo. Anyám, olyan karja van, a Mississippi folyót is átérné. Kétszer.- az alkohol egyre jobban áradt szét a testemben, és mire az eső eleredt odakint már egészen beszédes kedvembe kerültem, pedig eredetileg nem így terveztem. Nagyon nem.
- Az én életemet már nem igazán lehet hova rontani. Hogy miért kötök ki mindig Vegasban? Eleinte unalom ellen játszottam. Nem lehet örökké dolgozni. Aztán meg azt vettem észre, hogy élvezem, hogy hiányzik. Hogy néha jobb mint a szex. Mert örökké dugni sem lehet, hogy kielégítse az ember az örökös izgalmat, amit a szervezete igényelne. Szerintem nálam az adrenalin szükséges anyag az életben maradásomhoz, vagy nem tudom.- vontam meg a vállam, majd a kezem az ő vállához vándorolt, és az ujjam mintha láthatatlan zongora lenne táncolni kezdett a testének azon a részén. Szinte észrevétlen kezdett mozogni az ujjam egy képzeletbeli ütemre. Aztán lassan a dal is az emlékeim közé kúszott. Baromi régi dal volt, a kórboncnokok hallgatták mindig, állítólag megnyugtatta őket. A gyakornoki éveim alatt vagy ezerszer meghallgattam, mégsem untam meg. Tovább dúdoltam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a lábam átvetettem rajta, leugrottam az ágyról, és a bezárt ajtóhoz indultam. Úgy mezítelenül ahogy voltam.
Megálltam az ajtónak háttal és nevetve kezdtem csalogatni Aidant. Énekelve, megrészegülve. Azt hiszem a Turkey most dolgozta be igazán magát a szervezetembe.
- Hi!We're your Weather Girls.And have we got news for you.Get ready, all you lonely girls.And leave those umbrellas at home.Alright!
A zár kattant a kezem nyomán, én meg ahogy voltam mezítelenül a karjaimat széttárva, táncolva, és énekelve, magamba hallva azt a bizonyos dallamot egyszerűen kirohantam a zuhogó esőbe.
- Gyerünk Aidan…..azt mondtad meg lehet szokni a farmot. Hát szokjuk meg! Tessék! Ez is a farmélet, az eső, a természet, minden! Én nem tudom megszokni? Hát segíts! Azt mondtad ezt akarod, akkor gyere és táncolj velem, az esőben. Gyerünk! Ugye nem félsz?- kiabáltam szinte összefüggéstelenül. Nem őrültem meg, csak egyszerűen kiengedtem végre minden feszültséget, mindent ami bennem volt azóta, hogy betettem ide a lábam. Közben pedig megállás nélkül énekeltem a klasszikus Raining man-t.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Aidan nem tele van meglepetésekkel. Ő maga egy nagy meglepetés kupac. Bár ezt valószínű józanabb fejjel még egyszer átgondolom majd, de jelen pillanatban az ital szépen lassan kezdi birtokba venni az ép agysejtjeimet, és egy olyan tudatállapotba taszít át, ahol nem igazán van lehetőség, no meg kedv mérlegelni nem pusztán a szavaimat, hanem a tetteimet sem. Mikor azonban a szobámba húzom magammal a nyertes játékot követően, még egészen jól tudom kontrollálni magam. Illetve ez ebben a formában azért nem teljesen igaz, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy a Turkey nélkül nemhogy masszázst nem adtam volna neki, hanem egyszerűen bevonulok, és bevágom az orra előtt az ajtót. Dugja fel magának a két hetes érdeklődését. Úgy nagyjából.
Még mindig kettősség van bennem egyébként, hiszen egyrészt bosszant változatlanul, hogy egyáltalán felajánlotta ezt az egészet, magamra még jobban haragudtam, hogy miért nem próbáltam valamiféle módon kibúvót keresni alóla? Mégis mi a francot keresek én itt? Másrészt viszont azért ennyi idő után mégis idedugta a képét, még üres kézzel sem jött, és úgy tűnik őszintén érdeklődik affelől, hogy mégis miképpen érzem magam.
- Óóóh! Tehát két hónapig egy kalap alá veszel az inszeminátor Bobby-val. Mit ne mondjak, észbontó megtiszteltetés! - húztam el a számat, és a szavaimból a nehéz formáltság ellenére is cseppent némi gúny. Nem mintha nem esett volna jól, de lássuk be, azért ez erős ferdítés ebben a formában. Hiszen ezzel a saját, korábbi szavait csapja agyon, másrészt, meg soha nem leszek ugyanolyan mint azok az emberek, akik gyakorlatilag itt élnek, ez teszi ki a mindennapjaikat és még élvezik is. Ujjaim azonban nem álltak meg és tovább futkároztak a hátán. Időnként késztetést éreztem, hogy a gerince vonalára csókot leheljek, ami a franc tudná megmagyarázni honnan jött, másrészt meg nekem is jól esett. Mondjuk ez volt az elsődleges szempont. A másodlagos, hogy talán neki is.
- Hm….hogy is mondtad? Nem foglak pátyolgatni, nem tudok mindig ott lenni, találd fel magad! Jelentem feltaláltam, és ha ez érdekel, akkor ahhoz ital sem kellett volna, csak megkérdezed hogy vagyok, én meg mondtam volna, hogy “Jóvagyok főnök nézzemán he!”- adtam valamiféle déli, igazi földműves akcentust a szavaimnak. Az én számból inkább nevetségesen hülyén hangzott, semmint hitelesen, vagy minimálisan is közel járt volna a valósághoz.
- Vagy a többi embereddel is hasonlóan szoktál törődni, mint velem itt és most? - nevettem fel jókedvűen, mert nyilvánvaló, hogy nekik legfeljebb hoz egy üveggel, elbeszélget velük a gázlámpa fényénél. Talán az a különös, hogy még el is tudom róla képzelni. Tényleg. Csak talán sokkal erősebb bennem már az irányába kialakult dac, amiből nem igazán tudok vagy éppen akarok engedni. Nem megy. Vagy csak nagyon lassan. Talán ennek első és legbiztosabb jeleként kezdek egy kicsit kötetlenebb hangnemet megütni vele. Kicsit mintha időt is utaznék, mint akkor éjjel Vegasban, amikor megvolt közöttünk valamiféle egészséges és minden szempontból kielégítő kis csörte, főleg az én vereségemet követő puffogásom közepette, de korántsem voltam olyan tüskés sündisznó amilyen most vagyok vele. Mondjuk nincs ezen mit csodálkozni, elvégre nem azért vagyok itt a farmon mert én így akartam, hanem mert ő így akarta én meg idióta módon belementem. Mondjuk a szobámba már én hívtam be. Egy-egy.
- Nekem már az is extrém sport, ha felmegyek egy toronyház tetejére, ugyanis irtózom a magasságtól. Egyszer próbáltam meg legyőzni ezen félelmemet, amikor rávettem magam, hogy tandemugrok valakivel. Addig nem is volt gond, amíg a repülőn poénkodtunk...hanem amikor realizáltam, hogy na eljött a pillanat és ugrani fogunk.- magyarázom neki némiképp már fátyolosabb hangon, és időnként bele is kuncogok, mert eszembe jut a rémesen kellemetlen élmény, ami miatt akkor úgy éreztem földet érés után szeretnék azonnal a föld másik oldalára szublimálni.
- Szóval...akivel ugrottam képzett ejtőernyős, milliószor ugrott már, tandemet is már vagy ezerszer, de olyan még nem fordult elő, állítása szerint, hogy valaki végigrókázzon egy több ezer méteres zuhanást. És ez még akkor is több mint kellemetlen, ha a szélirány nem az arcába fújta. Úristeeeeeen! De ne! Ezt soha ne merd a fejemhez vágni! Letagadom, hogy valaha elmondtam neked!- arcom elé tettem egy percre a kezeimet, és abba röhögtem bele, majd megdörzsölve az arcom, már érzem, hogy a bourbon a vérrel együtt, különleges és nagyon varázslatos elegyet kezd alkotni a szervezetemben. Szinte az utolsó sejtem is lángokban állt, de nem a vágytól. Hanem attól a veszett szabadságtól, amit hirtelen éreztem, amint realizáltam az esőt.
Nem gondoltam át. A spontaneitás és a hülyeség között időnként veszett vékony a határvonal, és amíg én azt hiszem, hogy csak laza és nagyon spontán vagyok, akkor éppen bolondot csinálok magamból. Onnan nézve legalábbis. Az én szemszögemből azonban féktelen és nagyon szabad vagyok, amikor mindenféle gondolkodás nélkül rohanok ki énekelve az esőre. A szervezetemben lévő forróság dacol a kinti mínuszokkal, de valószínű nagyon rövid időn belül az agyam is realizálná, a nyomokban még fellehető - mert azért matt részeg nem vagyok - józanságom ködén túl, hogy valami nem kerek. Egyelőre azonban csak mezítláb dagonyázom, és énekelek, teljes torokból, és nézek az ég felé, mintha ugyan onnan potyognának az ölembe azok a bizonyos férfiak, akik a dal szerint elvileg eső helyett esnek.
Aidan hangjára kapom fel a fejem, és vigyorogva állapítom meg, hogy utánam jött. A kérdését hallva csak széttárom a kezeimet, majd a dal egyik meghatározó refrénrészletét kezdem énekelni, megint hamisan és megint veszettül teli torokból.
- It's raining men! Hallelujah! It's raining men! Amen.I'm gonna go out, I'm gonna let myself get.
Absolutely soaking weeeeeeeet!- a végét természetesen jól elhúzva, és a fejem hátravetve hagyni, hogy a hideg eső rám zuhogjon. Basszus, ez jéghideg! De ettől függetlenül nem indulok meg a ház felé, így aztán Aidan úgy dönt, hogy sós zsákot játszik velem, és a vállára dob. Ott sem hagyom abba az éneklést, de már egyre jobban vacognak a fogaim, és mire beér velem a házba annyi hideg eső ért, hogy szinte jégtűként szaggatta meg a bőröm, és némiképp tisztított a fejemen is. Nem úgy a lábaimon, amik azt hiszem kicsit koszosak lettek. Kicsit nagyon. Konkrétan szügyig saras vagyok. A hajamból csepeg a víz, az egész testemen apró cseppekbe gyűlik az esővíz, libabőrös is leszek. Lassan realizálom, hogy rohadtul fázom, és kurvára idióta vagyok.
- De majd elugrom egy manikűrre ha nem bánod….- motyogom inkább csak magamnak, amikor arra kér, hogy nem mozduljak. Ki nem állhatom a koszt az otthonomba, így máshol is szokásom vigyázni a rendre.
Meglep. Őszintén és már nem először. Vizet hoz, meg tiszta törölközőt, és egy darabig nagy kussban vagyok, nem nagyon szólalok meg. Csak elveszem a törölközőt és engedelmesen pakolom a tappancsaimat a vízbe. Közben lassan felengedek a kezdeti sokkból és idétlenül kezdek vigyorogni.
- Ez annyira bibliai. Tudod, mikor Jézus megmossa a tanítványok lábát…..jó persze nem azt mondom, hogy te vagy Jézus, de most így játszásiból csak….okés, befogtam!- egy pillanatra mintha felpillantott volna rám, és akkor mondtam, hogy csendben maradok, de persze nem én lettem volna, ha képes lettem volna tartani is magam hozzá.
- Akkor is bibliai….- mormogom, és a hajamat törölgetem. Enyhén össze is göndörödött mint mindig amikor vizes lesz, és alapvetően ezt ki sem állhattam. A kérdését hallva végül lehúzom a fejemről a törölközőt és lefelé nézek rá, a kezeimmel magam mellett megtámaszkodom két oldalon. Nem szólok még semmit, egyszerűen csak figyelem őt. Ahogy a lábaimat törölgetni, van abban valami….hogy is mondjam kevésbé bibliai….sokkal inkább izgalmas. Félredobtam a törölközőt, és a lábaimat visszahúztam, amikor már én is úgy éreztem, hogy száraz és tiszta, akkor léptem csak le a földre A fogashoz indultam, az ajtó mellett lévőhöz, hogy egy tiszta, hófehér egyencsíkos köntöst leemeljek róla. Belebújtam. Sokkal inkább azért mert fáztam, semmint a szemérmességem miatt. Ez utóbbi nekem ritkán volt, főleg olyan férfi közelében akivel már legalább egyszer lefeküdtem. Odaléptem az ajtóhoz, és kinyitottam azt, mintegy jelzés értékkel hívtam fel őt a távozásra. Még ekkor sem szóltam semmit. Csak álltam ott, az ajtónál, fogva annak az élét, mintha arra várnék, hogy megmozduljon, és kilépjen rajta. Ha vette ezt az adást, és elkezdett készülődni a távozáshoz, egyszerűen és minden további nélkül mielőtt még eljutott volna addig, hogy egyáltalán az ajtóig eljusson, becsaptam, azt majd elé álltam, és a hátam mögött a két kezem annak lapjára simítottam.Felnéztem rá. A tekintetem még mindig fátyolos volt az alkoholtól, valószínű ha teljesen magamnál vagyok, akkor nem így magyarázom el neki a lényeget, de ugyebár az ital sokszor igazságszérum is egyben. Esetemben különösen. Engem egyszerűen el kellene tőle tiltani.
- Ezzel most azt akartam neked megmutatni, hogyan zavartál engem össze azzal, hogy idejöttél. Italt hozol, arról beszélsz, hogy érdekel mi van velem...teszed mindezt úgy, hogy tökéletesen tisztában voltál azzal, hogy milyen hatással vagy rám. Elsősorban szexuálisan.- bólintottam is mellé, mintegy nyomatékosítva, hogy ez bizony a színtiszta igazság.
- Szóval vagy azért jöttél ide, hogy megkínozz, amiért pofán tudnálak csapni. Csak ugye pech, hogy más megadta azt amit te nem tudsz, nem akarsz….részletkérdés. Gondolom félúton elhagytad a tökeidet Vegas és Baiting Hollow között, és úgy teszel, mintha én nem lennék hatással rád. Vagy teljesen hülye vagy és az égvilágon semmit nem akarsz tőlem, csak tudni hogy vagyok. Ha ez így van, akkor….- ekkor léptem el az ajtótól és ismételten kitártam azt, félre is álltam az útból, hogy amennyiben szeretne, úgy távozzon.  Az ajtó tárva nyitva. Aidan dönt, hogy mit szeretne. De ha az ajtó ismét becsukódik, onnan nincs visszaút. Akkor sem ha kívülről mögötte és akkor sem ha belülről mögötte.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Ha nagyon sarkosan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy kétféle ember létezik: az egyik akit ha sarokba szorítanak, akkor a félelemtől reszketve meghunyászkodik, a másik pedig csípőből és gondolkodás nélkül támad, még akkor is ha jól tudja, hogy vert helyzetből, a sarokból vajmi kevés esélye van a győzelemre. De harc nélkül sosem adja olyan könnyen a bőrét. Én egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolom magamat. Abból is az extramódon hülye prototipusaként funkcionálok.
Tisztában voltam a feltételekkel, amikor idejöttem. Azzal is tisztában voltam, hogy Vegasban bármi is történt, az olyan mintha egy nagy törléssel semmissé tettük volna és indult minden majdhogynem tiszta lappal. Csak talán azt nem gondoltam, mert miért is gondoltam volna, hogy Aidan-t valóban érdeklem. Nem mint nő, nem mint a körítés a punci körül, nem mint egy nő akit könnyen meg lehet kapni, hanem mint ember. És azt hiszem a tudtán kívül valami olyasmire tapintott, ami az egyik legérzékenyebb pontom. Leszámítva a fülem tövének és a nyakamnak a találkozását, amire ha valaki rálehel, azzal már gyakorlatilag utat nyit a gyönyör legmagasabb útvesztőinek irányába. De nyilván most nem efféle érzékeny pontra gondolok, hanem valami lelkire, valami mélyebbre, amiről nem szívesen vagy jobbára egyáltalán nem beszélek, és nem azért mert nincs. Hanem mert olyan mélyre ástam magamban, hogy lassan már én sem találom a hozzá vezető utat. A dac és a cinizmus eddig tökéletesen működött mindenkivel szemben, mert a férfiak többsége tényleg nem akar mást, ahogyan én sem akarok, csak pár kellemes órát, napot, vagy akár egy heti masszív szexet, és utána tovább állni. Mert farokból is számolatlanul van ezen a planétán, és nem kell feltétlenül beleadnom úgy alapvetően bármit az egészbe a testemen kívül. Nem várnak mást, amiért én majdhogynem hálás is vagyok. Most azonban, a picsa tudja miért, de Aidan olyan konok módon ragaszkodik ehhez a beszélgetős dologhoz, meg ahhoz, hogy mégis hogy érzem magam, milyen itt lenni, hogy egyszerre vált ki belőlem érdeklődést, és egyszerre engedem ki az összes tüskémet, ami csak létezik. Nem akarok beszélgetni. Sem most, sem később. Nem akarom, hogy a lelkembe akár csak egy másodpercre is belelásson. Nem akarok semmi mást, csak inni, jól érezni magam esetleg dugni, és aztán folytatni a mindennapokat, amíg le nem telik az idő amiben megállapodtunk, és örökre búcsút nem intünk egymásnak. Valószínű az életemben ha valaha is felvetődik ennek a farmnak a neve még azt is letagadom, hogy valaha hallottam róla. Egyértelműen nem az én közegem, és bár megtalálom a módját, hogy könnyebbé és elviselhetőbbé tegyem a magam számára, mert elvégre nem vagyok azért egy szívtelen szörnyeteg, de továbbra sem érzem, hogy akár egy percig is jó döntésnek gondolom azt, hogy ide jöttem. És ez nem fog változni. Talán majd hónapokkal később….talán.
A bourbon azt mondja, hogy mit nekem kinti mínuszok mit nekem holmi eső, engem arra teremtettek, hogy a lehető leghamisabban, és legnagyobb beleéléssel énekeljek, a csillagokat rengessem meg az égen, toljam odább a refrénnel a göncölszekeret is akár. Aidan azonban józanabb most kettőnk közül, amiért ha normál állapotban látnám magamat, még hálás is lennék érte. Most azonban egész egyszerűen hülye vagyok és felelőtlen. Nem beszélve arról, hogy lassan már magam sem tudom mit akarok pontosan. Túl gyorsan ittam túl sokat és a szókimondásom elért egy olyan határt, amit már ő sem tolerál. Mint mondtam józanul teljes mértékben megérteném, csakhogy jelen pillanatban a józanság a legkevesebb ami akár csak nyomokban fellelhető bennem. Ennek megfelelően pedig a reakcióm is elég szélsőséges, amiben talán az a különös, hogy mégsincs benne hazugság. Én tényleg így gondolom, csak talán nem feltétlen mondtam volna ki, vagy nem most és nem így.
Nem akarom igazán elküldeni, de azt sem akarom, hogy maradjon. Már nem. Viszont a játékot megnyertem, és én kértem ezt az opciót. A nekem szánt monológ közben számtalanszor nézek el a válla felett, vagy éppen horkanok fel egy-egy szaván, prüszkölök mint a macska akit víz ért, vagy nevetek fel hitetlenkedésem jeleként, vagy talán azért mert érzem, hogy mindaz amit mond nagyon is őszinte, nagyon is elevenembe talált vele, de a pokolba is, nincs erre szükségem!
- Igen, naív voltál! Hányszor kell még velem kapcsolatban pofára esned, hogy felfogd, nincs szükségem arra, hogy a lelkem pátyolgasd? Nem kell, érted? Felfogtad? Megértetted? Köszönöm.- szúrok, ahogyan a sarokba szorított vad, aki egyetlen lehetőségének a támadást látja, holott talán nyilvánvaló, hogy soha nem szorult még ennyire a védelemre.
- Én az a fajta nő vagyok, akit megdugsz és ott hagyod. Mert nincs szükségem másra. És különben is, mi a faszért jöttél ide, amikor a te kis magánbirodalmadban vár valaki más? - szép volt Blan! Pont ez az amit el akartál kerülni, hogy a füledbe jutott pletykákból akárcsak egy hangyányit is visszaadj!
- Talán ezt a kurvanagy érdeklődést és figyelmet oda kellene fordítanod, és nem ide! Komolyan mondom, Aidan!- amúgy tényleg. Bourbon ide vagy oda, ezt most így gondoltam. Semmit nem tudtam, csak tényleg azt a pár információt ami a fülembe jutott egy szőke hajú lányról….még a nevét sem tudom, de nem is érdekel. Tényleg. Nem az én dolgom, csak azt tudom, hogy ennek az egésznek itt most nem így kellett volna történnie, és talán nekem is lehetett volna több eszem….veszett fejsze nyele.
A szemeibe néztem. Határozottan, noha volt nem kevés határozatlanul homályos csillogása az íriszeimnek, és jó ideig csupán csak merültem a kék íriszekbe, hagytam, hogy magával rántson, mintha emléket akarnék magamnak gyártani. Egy olyan emléket, amire keserű borzongással gondolok vissza. Végül megráztam a fejem. Elhúztam a számat, le is hajtottam pár pillanatra a fejem, majd újra felemeltem azt és megint a szemeibe néztem.
- Nem. Nem fogunk semmit megpróbálni. Sem holnap, sem holnap után, sem két hét múlva. Holnap elmegyek. Számold össze mennyivel tartozom neked! A kamatokat is. Nem érdekel, hogy le akarod dolgoztatni, nem érdekel mit akarsz, Aidan. Ennek, ennek az egésznek itt és most vége! - emeltem meg a kezem és mutattam körbe. Hogy a hangomban némi csalódottság, vagy vereség keserű íze vegyült nem tudom miért volt így. Talán mert nem szokásom semmit feladni, de amikor úgy érzem a méltóságomon esik csorba, és nem tudok ellene tenni, akkor nem marad más, csak ez és csak így.
- A nadrágodról pedig annyit, hogy ha nagyon akartam volna, vagy hagyom, hogy az a masszírozás valami más is legyen, már rég nem lenne rajtad. Te is tudod…- billent oldalra a fejem, a szavak gömbölyűen, kicsit összemosódva gurultak le az ajkaimról.
- Nem szorulok arra, hogy egy férfi ha nem akar velem lenni, akkor azt kierőszakoljam. Jesszus! Ilyen mélyre azért még sosem süllyedtem. Nem most fogom elkezdeni. Nem akarsz….hogy is mondtad….- csettintettem a nyelvemmel, a szemeimet forgatva az ég felé néztem, aztán megint vissza rá, a felismerés szikráival az íriszeimben
-....félholtra dugni, akkor nem hiszem, hogy problémát fogok ebből csinálni.- vontam meg a vállam hanyagul, majd ellépve az ajtótól a szobában lévő egyetlen fotel felé indultam amin egy közepesen vastag, kék kockás flanel takaró pihent. Néha, hűvösebb éjjeleken még magamra dobtam azt is. Nem vagyok hozzászokva a központi fűtés állandó hőmérsékletének hiányához. Magamhoz vettem a takarót, majd az ajtóhoz léptem. Ujjaim a kilincsre fonódtak.
- Holnap szerda. Csütörtökre meglesz a pénz, akkor még találkozunk, utána pedig azt is szeretném elfelejteni, hogy valaha ismertük egymást. Most pedig, én tartom magam a megállapodáshoz: töltsd itt az éjszakát.Az ágyam egész kényelmes, és ma éjjel csak a tiéd. Ja, a nadrágod nyugodtan maradhat, nem fogja magát elszégyellni az ágynemű. Jó éjt, Aidan!- lenyomni készültem a kilincset, hogy én kint alszom a kanapén, a közös részben. Rajta múlt, hogy elfogadja az örök búcsút, vagy van még számomra bármiféle mondanivalója.

megjegyzés, satöbbi | ⚶

A munka olyan, mint a szex. Van haszna is, de nem ezért csináljuk.

Aidan and Blanche

Megértette. Végre. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és bevallom egy percig szerettem volna az időt visszapörgetni, és Aidant már az elején elküldeni az üveggel együtt. A Turkey tehet róla. Ha valami mást hozott volna, mondjuk olyat amit amúgy sem szeretek vagy esetleg nem is hozott volna semmit, csak simán átsétál, megkérdezi hogy vagyok, én meg a szokásos laza és nem kevésbé csípős stílusomban elhajtom, hogy érdeklődjön másnál. Szóval minden történhetett volna másképp. De nem történt. Most pedig már kellően ingerült vagyok, kellően csalódott és kellően frusztrált ahhoz, hogy bármit is vissza akarjak fogni. Bármit, ami bennem van….elvégre ezt akarta! Hogy őszinte legyek vele. Csak talán nem így és nem ilyen formában. Miért vagyok képtelen kulturáltan és normális hangnemben beszélni vele? Miért ingerel folyamatosan arra, hogy kizárólag marni tudjam? Pedig voltak egészen szép másodperceink? Amit persze jó szokásomhoz híven elbasztam. Bocsánatot azonban nem fogok kérni ezért, mert ez is én vagyok. Jobban mondva ez vagyok igazán én. Rosszabb napjaimon. Aidan úgy tűnik mindig a rossz napjaimat fogja ki. Pech. Megemlítem neki azt amit nem kellene, ami tudom, hogy talán a legérzékenyebb pont a számára. Nem vagyok hülye. A szóbeszédeket össze tudtam rakni azzal, hogy hívás nélkül vagy úgy egyáltalán lehetőség szerint ne menjek az ő magánterületére. Valószínűnek tartom, hogy az a bizonyos lány, az a búzaszőke, ahogy a srácok hívják, nem tud rólam, vagy nem tudja, hogy itt vagyok, és nem lenne nehéz kitalálni, hogy egy ilyen nő mint én, elég nehezen képzelhető el bármiféle munkában a farmon, hacsak nem állatorvos. Akinek meg ugye nem feltétlenül kellene itt is élnie.
- Ne keverjem bele? Hahh! Mennyire egy álszent faszfej vagy te! Ez az egész az elejétől róla szólt!- nevetek fel cinikus élccel a hangomban, és komolyan is gondolom amit mondok.
- Ez nem vékony jég Aidan! Ez már baromi régen beszakadt. De nem alattam, hanem alattad. Próbálsz úgy tenni, mintha ez a birtok lenne az életed, mintha az a lány lenne a világod közepe…..de tudod, ha valaki, én igazán tudom milyen elrejteni azt akik vagyunk, és egy álomvilágba menekülni. És mint ilyen, felismerem ha ilyennel találkozom. Csak eddig vak voltam ezt észrevenni. De úgy tűnik te is az vagy. Köszönöm. Most már tisztán látok. És te mutattad meg. Ezzel a mondatoddal, és ahogyan nézel, ahogyan védelmezel valamit….valakit. Félsz, hogy eltörik az egész mert nem vagy túl óvatos, hm? Vagy rájöttél a közelemben, hogy mi az a szabadság, amit önszántadból dobtál el magadtól, hm?- szegezem neki a kérdést, de többet már valóban nem mondok. Ne  félek tőle, nem is hiszem, hogy a fenyegetése ellenére valóban olyasmit tenne amit még ő is megbánna. Ha pedig igen, akkor lelke rajta, engem már valóban nem érdekel.
Nem fogom meggondolni magam. Ezek után meg főleg nem. El akarok innen, sőt el is kell mennem. Ezek után főleg. Nem ér ez az egész ennyit, és minél hamarabb szeretnék szabadulni ettől a helytől, Aidan közelségétől és úgy alapvetően mindentől amit áthatott az egész személye. Hogy nem csak én voltam rá megmagyarázhatatlan hatással az nyilvánvaló. Még részegen sem szokásom ilyen vérre menően és ennyire kegyetlenül lélekből adva ki mindent veszekedni senkivel. Nekem soha nem ér ennyit egyetlen konfliktus sem. Normális esetben valószínű már az első pillanatokban kitessékeltem volna, ha nem azért jött, hogy pár kellemes órát okozzunk egymásnak. Más miatt meg nem volt rá szükségem. A lelkizés nem az én világom, vagy jobban mondva nem mindegy kivel teszem. Lance és Lucian voltak az alapvető kivételek.
- A srácokkal azért jöttem ki jól, mert nem akartak megváltoztatni. Mert nekik megfeleltem egy szexéhes, szókimondó, szerencsejátékfüggő városi nőnek, akinek történetesen volt egy rossz lépése, ami miatt egy időre itt kötött ki. A srácok nem akartak velem lelkizni, nem akartak tőlem az égvilágon semmi mást, csak hogy ott legyünk egymás közelében, úgy ahogy vagyunk. De te, te meg akartál változtatni, hogy gondolkodjak el...bla..blaaa….- forgattam a szemeim, és jeleztem, hogy igen, megadta az esélyt sok mindenre.
- És ne felejtsük el, hogy ide nem azért jöttem, hogy megváltozzam, hanem azért, hogy egy tartozást kiegyenlítsek. Nem önszántamból vagyok itt. Ha pedig valakit rabságban tartasz, még ha úgy is tűnik, hogy nyitva hagyod az ajtót, az nem fog veled kedves lenni. Tettem amit tettem. Nem vagyok rá büszke. Már akkor sem voltam amikor megléptem. Kétségbeestem, de tudod, ha eljössz hozzám, számon kérsz, vagy visszaköveteled a pénzed ahogy tetted, és hagyod, hogy megfizessem, ahogy én akarom, lehet utána még beszélgetni is tudtunk volna.De te más utat választottál.- vontam meg a vállaimat, és a takarót szorongattam még mindig, noha a testtartása és a szavai egyértelműen elárulták, hogy a mai estét mindenki a saját lakhelyén tölti.
Megráztam a fejem, de csak keserű mosollyal hajtottam le azt és a lehulló barna tincsek mögé menekítettem a vonásaimat, majd így oldalról sandítva néztem vissza rá.
- Mindenképp elmegyek holnap, de mi nem fogunk békével elválni egymástól. Mert ez egy olyan helyzet amiben nem lehet. Beszélni pedig többé nem fogunk. Én nem foglak keresni, ebben nyugodt lehetsz, ahogyan nagyon remélem, hogy ugyanez, neked sem fog eszedbe jutni. Meg aztán miért is keresnél? A pénz csütörtökön átutalom a számládra, és onnantól már az sem fog összekötni minket, ahogy eddig sem kötött össze az égvilágon semmi, csak egy félresikerült vegasi éjszaka meg a következményei. - vontam meg a vállaimat, és a pokrócot az ágyra dobtam, majd az ajtó mellett, a falhoz dőltem háttal és a fejemmel a kijárat felé biccentettem.
Ahogy távozott, még figyeltem amint összeszedi a cuccait a közös helyiségben, egyszer még visszanézett az ajtóból, én pedig becsuktam a sajátomat és egyszerűen csak az ágyra vetettem magam.
Nem éreztem bűntudatot, de még haragot sem. Csalódott sem voltam, egyszerűen tudomásul vettem, hogy ez az egész, ebben a formában most nem működött. Talán csak az önérzetemet bántotta a visszautasítás ténye, mert ilyesmiben egyébként nem volt még nagyon részem az utóbbi időben. Az azonban világosan látszott, hogy Aidan ezen döntése sokkal inkább egy visszafojtott és visszafogott tudatosság eredménye, semmit a valódi vágyai. Nem vagyok hülye, tudom, hogy mit váltottam ki belőle, ahogy azt is tudom, hogy azon a ponton az este egy egészen más fordulatot is vehetett volna. De talán jobb is, hogy nem vett, mert a szex csak elnyomta, de nem szüntette volna meg azt a fajta elnyomott frusztrációt, ami bennem volt irányába. Ezt valahogy szabadon kellett engedni, és én most megtettem.Vajon jó döntés volt?
Az idő majd eldönti. Ha eldönti.

megjegyzés, satöbbi | ⚶