Ó, Vegas. Az életem örök hullámvasútja. A hely, ahová nyerni járok, de sosem érzem magam pluszban. Igaz, hogy teszek is ezért. Ha nyerek, az összegnek csak egy részét költöm el önös célokra, a kimaradtat pedig mindig valami jó ügyre próbálom felhasználni. Próbálom, de lássuk be, nem vagyok Jézus reinkarnációja, aki minden vagyonát elosztja a szegények és gazdagok között egyaránt. Nem egyszer volt már, hogy a nyereményemet eltettem magamnak a vészesebb időkre. Mondhatnám, hogy azért tettem, mert nem találtam támogatható programot, ügyet... mondhatnám, de akkor hazudnék. Ahányszor nyerek, annál többször veszítek. A legtöbb emberrel ellentétben azonban én tudom, hogy hol kell kiszállni, nem hajszolom bele magam többezres, akár többmilliós adósságokba, mert próbálom folyamatosan visszanyerni a pénzem. Ha elbuktam a belefektetett összeget, akkor elbuktam, kész, majd próbálkozok legközelebb és akkor hátha jobb szerencsém lesz. Ilyen ez a Vegas. Talán szerencsésnek mondhatom magam olyan téren, hogy a két véglet az én életemben valahogy mindig kiegyenlítésre talál. Lehet, hogy öt egymást követő alkalommal mindig veszítek 10-10 ezret, de a hatodik estén 100-at nyerek vissza, sokszor még ennél is többet. Helyén kezelem a játékot, és nem ringatom magam hamis képzetekbe. Köztudott, hogy a szerencsejátékokban mindig a ház élvez előnyt. Olyan oddsokkal próbálnak csalogatni, amelyek csábítóan hangzanak, de rettentően kockázatosak. Roulette-t például ezért nem játszok. Pókert azonban annál inkább. Itt is szükséged van a szerencsére, azonban ha kellően jó játékos vagy, azzal ki tudod egyenlíteni az esélyeket. Ebben is megvan az az örök egyensúly, amelyre az élet minden terén próbálok törekedni. Nem vagyok se profi, se túlságosan szerencsés, de ahhoz kétség sem fér, hogy jól tudok blöffölni és ismerem a játékot. A világ elitjeit nem tudnám megverni, de egy valamivel átlagon felülibb pókerasztalhoz leülve abszolút nem tartom magam esélytelennek. Sokat pókereztünk gyerek-, és fiatalkoromban, és volt mit megtanulnom ezidő alatt. Talán pont ez az oka annak, hogy a vegasi látogatásaim során szinte mindig a pókerasztalnál kötök ki. Most sincs ez másképpen. Jól fésülten, pár napos borostával, elegáns szürke öltönyben ülök le az asztalhoz, hogy kezdetét vehesse a játszma. Az este meglepően jól alakult, ami még számomra is szokatlan volt. Nem elég, hogy két ember kivételével teljesen átlagos játékosok voltak az ellenfeleim, de még jó lapokat is kaptam. Sorra nyertem az újabb és újabb köröket, míg a hosszas játék végére már csak ketten maradtunk. Én, és a szépszemű, barna hajú nő. Az asztalnál töltött idő alatt többször is hátsó szándék nélküli őszinte dicséretekkel illettem, mint szép kör volt, remek blöff, majdnem megfogtál, majd legközelebb több sikert, és hasonlók. Tipikus játék közbeni évődés. Végül elérkeztünk az utolsó körhöz. Játszhattunk volna reggelig, nekem viszont túl jó kezem volt ahhoz, hogy hagyjam elúszni az all-in lehetőségét. Kedves, cinkos mosollyal vártam a nő válaszát, óvatosan kopogtatva a mutató-, és középső ujjaimat az asztalra helyezett lapjaimon. Ez a mosoly semmivel nem volt különb annál, mint amit a játék azon része óta mutatok neki, mióta ketten maradtunk. Nem tartom magam rossz partnernek, tisztességesen tudok nyerni és büszkén fogadom el, ha veszítek. Én nekem ez az egész tényleg az, mint aminek eleve lennie kellene: csupán egy játék. Az már mellékes részlet, hogy itt súlyos százezrekben van meghatározva a végső tét, nem csak pár műanyag pókerzsetonban. Aki nem mer, az nem nyer. Aki mer, nos… Vegasban az sem nyer. Felállok az asztaltól. - Nagyon jó játék volt, élveztem minden egyes percét. A szerencse azonban úgy néz ki, most nekem kedvezett. Nem sokon múlt - szólalok meg, és átnyúlok az asztal fölött, hogy egy kézfogással megpecsételhessük az eredményt. Akár elfogadja, akár nem, én úgy érzem, ennyi izgalom bőven elég volt a számomra. Negyedmillió dollár… azt a mindenségit. Rég nyertem már ekkorát, és addig akarom kiváltani, míg el nem csábulok az utálatos rulettasztalig és fel nem teszem az összeset a feketére.
[…]
Egy olyan órával-másfél órával később érkezem vissza Vegas egyik híres – vagy inkább hírhedt? – bárjába. Nem túl gondosan, de el van téve a szobámban a pénz, bennem azonban túlságosan is tombolt az adrenalin, hogy csak úgy veszni hagyjam az estét. Aligha volt bármilyen konkrét szándékom, egyszerűen csak inni szerettem volna egyet-kettőt, mielőtt visszatérnék a lakrészembe. Vagy esetleg máséba, ha a csillagok is úgy állnak. Kikérek magamnak egy dupla adag 18 éves Jamesont, és leülve a bárszékre lassan elkezdem kortyolgatni, miközben az embertömeget vizsgálom. Egyedülálló apuci pici lányai, kétgyermekes anyukák, hűtlen férjek, minden van itt, ami csak a szem-szájnak ingere. A szememet legeltetem, a gondolataim azonban a nyereményem körül járnak. Mégis mire kellene ezt elköltenem? Egy részét kétségkívül Rá fogom költeni, de a többivel mi legyen? Ha jobban belegondolok, a farmon is elférne már egy-két újítás. A legfőbb gondot a gépek okozzák, amelyeket nem ártana soron kívül elvinni szervízbe, nehogy egyszer a munka közben robbanjanak le. Hogy miért nem veszek újakat? Mert ezek újak… Nem az ezéviek, az igaz, de nincsenek 5 évnél idősebbek és alapvetően teljesen jól vannak tartva, de a folyamatos használat előbb-utóbb megteszi a maga hatását. A gondolataimból egy ismerős arc szakít ki, akit a bárpult túlsó felén pillantok meg. Belekortyolok az italomba, majd a poharat a kezemben fogva lépek oda hozzá. Nekidőlök a pultnak, és megszólalok. - Nahát, kit látnak szemeim! Nagy hely Vegas, de úgy néz ki, nem eléggé - kezdek bele mosolyogva. - Két kérdésem lenne. Egy: szabad ez a hely itt? - mutatok a mellette lévő üres székre, miközben folytatom. - Kettő: meghívhatlak esetleg valamire? Csak bökj rá a mérgedre és ha kéred, megkapod az egész üveget. Ez a minimum, amit felajánlhatok - azok után, hogy elnyertem az összes pénzedet. De ezt azért már nem teszem hozzá, akármennyire is igaz.
Négy teljes hónap. Ennyi volt amennyit kibírtam anélkül, hogy megint és ismételten bűnbe esnék, vagy ellen tudnék állni a kártya, vagy a zseton hívogatásának.Legutolsó vegasi látogatásom során egész szépen megúsztam ami azt illeti, és majdhogynem nullára jöttem ki. De legalább adósságot nem hagytam magam után. Akkor olyan voltam mint a másnapos alkoholista, aki felébred egy csomó üres üveg között, és mielőtt egy újabbat nyitna ki, még ebben a fájdalmasan tiszta pillanatban megfogadja, hogy leszokik. Mondjuk holnaptól. Ma még azért áldoz a mámor istenének. Egy keveset mindenképp. Persze én is már akkor tudtam, hogy csupán egyetlen pillanat, ahogy a hajnali repülőjáraton ültem, a reggel derengésében, egy új napra ébredve, hogy mire landolunk New York-ban, már az egész fogadalmamra nem fogok emlékezni. Ebből a szempontból sosem voltam elég kitartó, ahogyan elég sok minden másban sem voltam az. A munkám talán az egyetlen amiben nincs pardon és nem csupán megkövetelem a pontosságot és a precíziót, de élen is járok benne. A magánéletem azonban a kezdetektől fogva, már az egyetemi éveim alatt is egy hatalmas és kiismerhetetlen káosz volt. Sosem a szelíd és visszahúzódó, csendes és pazar módon udvarias stílusomról és természetemről voltam híres. Vagy inkább hírhedt. De őszintén szólva az valahogyan soha nem tudott érdekelni, hogy mások mit gondolnak rólam. Ez önző dolog lenne? Ha az, akkor sem érdekel! A négy hónap nem azért telt el szerencsejáték nélkül, mert ez idő alatt is próbáltam visszafogni magam, hanem mert dolgoztam. A nyaralásokról visszatérő páciensek mindegyike ilyen vagy olyan panaszokkal jött hozzám, vagy mindent összezabált, és ettől elmozdult a korona, vagy lötyögött a híd, esetleg elszineződött a foga az egzotikus helyszíneken elfogyasztott ételektől. Szóval telítve volt a naptáram, és nem sok időm volt úgy alapvetően a magánéletemre, vagy a kissé költséges hóbortomra. A mostani kiruccanásra már vagy két hete készültem. Hirtelen elhatározás volt, de hamarabb egyszerűen nem tudtam rá sort keríteni. Hónapok óta szinte csak aludni jártam haza, vagy néha eljutottam az edzőterembe, ahova akkor is elmegyek, ha kaszinózni mondjuk nem.Vagy kozmetikus és fodrász sem ártott volna már egy ideje. Lassan lelakottabb vagyok mint egy közepesebb apartman Brooklyn egy kissé lepukkantabb környékén. Most azonban, indulás előtt két órával tökéletesnek éreztem magam. Mint akit kívül és belül is kicseréltek. Friss voltam, teljesen feldobódott, aminek csak részben volt köze ahhoz a pohárka gin tonic-hoz amit a repülés előtt fél órával gurítottam le. Rettegek a repüléstől, és ez valahogy érződik is rajtam, valahányszor egy gép emelkedik, vagy landol. Olyankor legalább öt percen keresztül átélem a saját, lélekben már lezajlott halálomat. Ha egyedül megyek Vegasba akkor valahogy mindig a magányosok gyűjtőhelyeként funkcionáló szivar és brandy szagú pókertermekben kötök ki, többnyire privát szektorokban, ahova a bejutást nem elsősorban a pénznek köszönhetem. Sokkal inkább egy megragadott lehetőségnek, egy elhintett és betartani nem kívánt ígéretnek. Mert ha van Vegasban valami, amivel fizetni lehet, az egy olyan éjszaka ígérete, amiben nincsenek határok és gátlások sem. Szerintem mindenki tudja, hogy az ilyen ígéreteket elsodorja a lapjárás, mégis valahogy megvan ennek a maga varázslata. Úgy tűnik azonban, hogy a varázslat engem ma elkerül. Amilyen lendülettel és nagy reménnyel, hosszú hónapok után végre betettem ide a lábam, olyan gyorsan illant el annak a lehetősége, hogy bármi ki tudok hozni. Már akkor sem vagyok éppen a legjobb formában amikor a szürke öltönyös pasas megjelenik. Túlságosan kijöttem a gyakorlatból, túlságosan kiszámítható vagyok, s túlságosan kapkodok. És itt van még a fickó, azokkal a vesébe látóan kék szemekkel. A mosolya pedig időnként tökéletesen összezavar. Vonszolt magával a pókerasztalhoz valamiféle ellenállhatatlan kisugárzást. Nekem pedig az első vesztes kör után fel kellett volna állnom. Mert onnantól, hogy bármelyik partnerre figyelni kezdek, ha elfelejtem a kezdeti taktikámat, hogy ők csupán fafejű bábuk, semmi más, onnantól megindulok a lejtőn. Pofátlanul flörtölni kezd velem. Apróságokkal, de nem vagyok nyeretlen kétéves, hogy ne vegyem észre. Az egészben az a legszebb, hogy válaszolok ezekre az apróságokra. Én hülye! Blanche, az isten verjen meg a lapjaiddal foglalkozz! Azzal foglalkozom, éppen ezért egy gyenge pillanatomban a teljes nyereményem betolom. Imponálni akarok, vagy egyszerűen hülye vagyok? Azt hiszem mindkettő egyszerre. Kettőszázötvenezer. Bukom szépen mintha muszáj lenne, egy olyan drillel, amivel normál körülmények között nyernem kellett volna. De hol is vesztettem el a kapcsolatomat a lapokkal? A negyedik vagy az ezredik kacsintással fűszerezett mosolyánál? Számít ez? Buktam. Méghozzá mindent. A kétségbeesést az erőm utolsó morzsáival igyekszem leplezni, a vigasztaló szavaira, a távozásom előtt csak megvonom a vállam. - Elég sokon múlt ami azt illeti. Pontosan azon a két percen amíg elvesztem a tekintetedben. De lássuk be: nem a víz a hülye ha a kacsa nem tud úszni. Élvezd ki a nyereményed! Vegas elég hamar bedarál, ha nem figyelsz oda!- kacsintottam felé, próbálva valami könnyedséget magamra erőltetni, de belül üvöltöttem és vertem a fejem a falba, hogy mégis hogy a pokolba lehettem ennyire óvatlan?
Egy órával és egy átöltözésnyi idővel később,végül egy olyan bárban kötöttem ki, ahol korábban még sosem jártam, és ha kellően elázok, akkor lehet többé nem is fogok. A korábbi elegánsabb, estélyi hatású ruhát egy merészebb koktél ruhára cseréltem. Volt talán egy olyan hátsó szándékom, hogy ha már sikerült seggére vernem a magammal hozott készpénzállománynak, akkor legalább az élvezetek oltárán áldozzak egy jót. Talán az sem számít ki az illető, talán a neve sem fontos, csak akarjon engem, és másnap reggel lépjen le úgy, hogy nem marad utána más csak egy félig üres fogkrémes tubus, és pár szál cigaretta dekk az asztalon. A mixer egész helyes, vagy lehet, hogy már az a pár pohár, amit hirtelen és majdnem öt percen belül legurítottam annak mutatja? Komolyan odáig süllyedek, hogy egy csapossal akarok flörtölni? Talán csak meg akarom alapozni a mai ellenállhatatlan vonzásomat. Itt azt hiszem messziről kiszagolják, ha valakiből kifogyott a Vegasban nélkülözhetetlen pénzmag. - Töltenél még egyet? Charlie? Ugye Charlie-t mondtál, hogy úgy hívnak?- kocogtattam meg az üres poharamat, és próbáltam valóban olyannak tűnni, aki nem kétségbeesve vágyakozik arra, hogy kapjon valamiféle figyelmet. - Igen hölgyem. Megint jöhet a dupla? Bólintottam, majd mintegy mellékesnek szánva kérdeztem meg, teljesen ártatlannak beállítva a kérdést, noha azt hiszem ettől nyilvánvalóbban ember nem is nyomulhatna, mint én. - És meddig húzod az igát ma éjjel Charlie? A fiú elmosolyodott, majd még egy poharat megtöltött és elém tolta. Ez már két dupla volt. Értetlenül de még mindig mosolyogva néztem rá. - Maga gyönyörű nő, hölgyem, félre ne értsen. De én….nos….én nem a maga csapatában játszom, ha érti mire gondolok. De nem hiszem, hogy sokáig lesz itt magányos.- biccentett a fejével a másik irányba. Ő ugyanis már hamarabb észrevette a pult másik végéből határozottan engem néző és felém közeledő férfit. Én is arra néztem, és amikor megláttam szemforgatva nyúltam a poharamért. Bassza meg! - Nem eléggé ahhoz, hogy ne fogjam ki gyakorlatilag a környék valószínű egyetlen meleg mixerét, aki ellenben remek minőségű Wild Turkey-vel töltögeti a poharamat. És nem elég nagy, hogy ne veled hozzon össze a végzet. Sajnálom, már nincs semmi amit elnyerhetsz tőlem.Kocsim nincs, a szüzességem pedig valamikor tizenhat évesen veszítettem el. Szóval jelen pillanatban én vagyok Vegasban a legrosszabb parti.- magyarázom neki félig azt hiszem kicsit tréfásan, kicsit keserűen, kicsit meg a csuda tudja hogyan. Vonzó pasas. És idegesít, hogy elnyerte a pénzem és mégis annak találom. Belekortyolok az italba, és miközben nyelem le a poharammal lendítve mutogatok a mellettem lévő székre. - Hogy a kérdésedre is válaszoljak: ez a hely szabad, legalábbis nem tudok róla, hogy a láthatatlan ember éppen ezen melengetné a hátsóját, vagy ha igen, akkor fájdalmas lesz a felismerés, hogy ráültél.- megemelem felé a poharam, és a körmömmel meg is kocogtatom. - Wild Turkey. Bourbon. Azt mondják, hogy a bourbon inkább a nők kedvence, kevésbé szívettépően fanyar mint a scotch. Nem tudom. Én megiszom mindkettőt, de ha választani kell, akkor inkább ez. Jókedvűen, és hangosan nevetem el magam, mikor felajánlja, hogy megvesz egy egész üveggel. Charlie is felvonja velünk szemben a szemöldökét és kíváncsian nézi a pasast. A második, ajándék italért nyúlok, de nem kortyolok bele, de Charlie-ra nézek. - Figyelj cukorfalat. Ez pasas ma az összes pénzemet elnyerte, szóval ha már ennyire gáláns módon akarja szórni, nem fogom visszatartani. A legrégebbi üveggel hozd ki, ami van nektek! A számla pedig az övé lesz.- böktem a poharat tartó kezemmel a fickó felé, majd mikor Charlie távozott azért csak elővakartam a jólneveltségemet a szekrény mélyéről és felé nyújtottam a kezem. Ha elfogadta persze, mert most már szerettem volna tudni, ki volt képes ennyire elvonni a figyelmem a lapjaimról. - Amúgy Blanche vagyok. Ne, ne is mondd! Átok ez a név! Mint egy múlt századi Moulin Rouge beli táncosnő és call girl, az olcsóbb kategóriából.Anyám valami romantikus regényben olvasta. És én kaptam a stigmát belőle.- magyarázom nagy lendülettel, persze várom az ő válaszát is. Miközben a kezét szorongatom, valahogy elfelejtem visszahúzni a sajátomat.
Van Vegasnak egy megfoghatatlan bája, ami mindig visszahúz engem ide. Nem egészen tudom megmondani, hogy mi az. A nyeremények? A játék? Az emberek, akiket megismerhetek? A legjobb válasz erre talán az, hogy mind egyszerre. Mindenki szeret nyerni, én azonban jobban élvezem magát a játékot, a játék helyett pedig szívesebben beszélgetek esténként a bárban, minthogy üljek a babérjaimon. Más kaszinókról is el lehetne ezt mondani, viszont határozottan merem állítani, hogy én még rosszul nem éreztem magamat Vegasban, nem úgy a többi helyen. Nem vagyok törzsvendég, meg tudnám számolni a két kezemen, hogy hányszor jártam itt az elmúlt tíz évben, de ez aligha számít. Életem legjobb bulijait ennek a helynek köszönhetem, még annak ellenére is, hogy csak a szűk felében sikerült home runnal zárnom az estét. Négyszer, hogy pontos legyek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a ma este folyamán melyik számsorozatot fogom bővíteni? A jót buliztam félét – vagy a home run típusút? Akárhogy is legyen, én nyitottan állok elébe még akár egy harmadik verziónak is. Egy játszmát már megnyertem, innentől kezdve pedig szabad a pálya, enyém az éjszaka, ami még csak most kezdődik el. Messze van még éjfél, a reggel pedig még inkább. Lehet, hogy csak képzelődtem, lehet, hogy csak játszotta magát ez a nő, de úgy érzem, sikerült elérnem a pókerasztalnál nála valamit. Ezért is nélkülöztem a gondolkozást, és álltam fel máris a megpillantása utáni pillanatokban, hogy határozottan az ő irányába induljak meg. - Ezzel azért vetekednék. Pont az imént felsoroltak miatt vagy határozottan te a legjobb parti a környéken, nem ez a dísznép itt - jó, nyilván csak hízelgek, azért messzemenő következtetést aligha tudnék már most levonni. De tény, hogy sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint bárki más ebben a lebujban. Hogy ez a jelenlegi felhozatalnak köszönhető, vagy a pókerasztalnál nyújtott teljesítményének, az már más téma. A szabados nyelve azonban mindenképp tetszik nekem. Aztán ki tudja, hogy azt a nyelvet ma csak beszélni fogom látni, vagy másra is tervezi használni. Ha csak az előbbi, akkor biztos tűrni fogom egy jó hosszú ideig, de aztán a megközelítésem lendületével fogok kicsekkolni erről a helyről. Felhorkantok a következő szavaira. Nem gúnyosan, inkább csak jót szórakozva. - Tény és való: nem mindennapi módját választottad annak a közlésének, hogy: igen, szabad ez a hely, foglalj csak helyet. De nekem ez is tetszik - végül csak leülök a már túldiskurált ülőalkalmatosságra. A bourbonnel kapcsolatos eszmefuttatására nem reagálok túl sokat. Nem tudom, hogy a mi nők, meg mi a férfiak itala, de egy biztos: a Wild Turkey nem az enyém. Legszívesebben egész este ezt a Jamesont kortyolgatnám, és ki tudja, ha nem szándékozza megosztani velem az üveget, akkor lehet így is lesz. Ami azt illeti, ezzel igazi szívességet tenne nekem. Miután feladja a rendelést, és a pultos srác engedélyt kérve rám pillant, halvány mosollyal az arcomon bólintok. Ő már el is iszkol, hogy az újdonsült vagyonomnak egy részét elverhessem egy darab ósdi bourbonre. Lepillantok a nő felém nyújtott kezére, majd vissza rá. Kezet fogok vele és jót mulatok a kisnovellán, amit előad nekem. A nevéről. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a whisky dolgozik benne ilyen módon és azért beszél ennyit, vagy eleve így forog a lemeze? Erre sajnos nem fog fény derülni, hisz lássuk be, nem lesz hosszú éltű a mi kapcsolatunk. Ha az este mindkettőnk számára élvezetesen zárul, másnap reggel aligha fogunk számot cserélni, hogy megismételjük ezt a kis légyottot. De ne szaladjunk ennyire előre, még korai lenne bármit is kőbe vésni. - Örülök a találkozásnak, Blanche. Én Aidan vagyok - továbbra is mosolygok, majd túlontúl lovagiasan még egy csókot is nyomok a kézfejére. Engedek a fogásból, de ő még nem döntött így. - A kezemet azért visszakaphatom? - kérdezem nevetve. Ha elenged, akkor jobbosommal máris odanyúlok a poharamért, hogy a maradék italomat egy húzásra eltüntessem. - Ha ennyire zavar a neved, akkor miért nem változtatod meg? - az ilyet egyébként sosem értettem. Sok ember panaszát hallottam már a nevükre, de egyikükben sem lett volna annyi, hogy elsétáljon az első önkormányzatig és tegyen is valamit ellene. - Egyébként szerintem szép a Blanche. Különleges. Mint ez az üveg - a szavaim közben megérkezik a pultos és lerakja mellénk a pénztárcám megsínylőjét. - Önthetek? - kérdezem tőle, és ha igenlő választ kapok, akkor kibontva az üveget máris kap belőle a poharába. Figyelem, hogy meddig önthetem, és csak utána töltök magamnak is egy pár kortynyi mennyiséget. - Egészségedre! - emelem fel a poharamat egy koccintásra. - Sokat jársz Vegasba? Még nem láttalak, pedig egy ilyen arcot és ilyen beszélőkét nehezen felejt el az ember - érdeklődöm, miután belekortyolnék az italomba. Vagyis az övébe. Amit én vettem. A miénkbe - Természetesen a jó értelemben ¬- pontosítok, mielőtt félreértené a mondandómat. Más az én esetemben már lehet hátat fordított volna ennek a beszélgetésnek, annak a döntésnek a nyomán, hogy neki valami könnyebb prédára van szüksége. Én viszont szeretem a kihívásokat, és még ha nem is jutunk el se az ő, se az én lakosztályomba, én akkor is próbálkozni fogok. Bármikor szívesebben töltöm el az időmet egyetlen érdekes emberrel, mint tíz sablonossal. Blanche pedig mindenképpen annak tűnik, még ha az ismertségünk ki is fog merülni ebben az éjszakában. Nincsenek hamis képzeteim és valószínűleg neki sem. Szerintem bőven jól tudja, hogy egy ilyen bárban – ami ráadásul Vegasban van - miért közelítik meg egymást a nők és a férfiak. - Egyébként, ha szabad megjegyeznem, ez a ruhád valahogy jobban tetszik, mint az asztalnál viselt. Nem takar sokat, de ahhoz pont eleget, hogy megmozgassa az ember fantáziáját. Szerencsédre én kellően fantáziadús vagyok - a mondanóm kezdetén még a szemeibe nézek, a közti részen nem szégyenlősködve pillantok végig először a szabad, mély dekoltázsán, majd a ruhája végéből előbújó lábain, és mire az utolsó mondatomhoz érek, már ismét a tekintetébe mélyesztem az enyémet. Szerintem tisztában van az értékeivel, de ettől függetlenül határozottan láthatja rajtam, hogy tetszik az elém táruló látvány.
Üdvözli Önt a Mesés Las Vegas! Hirdeti az ikonikus felirat már évtizedek óta a város határában. A mesés jelző azonban csak abban az esetben lesz helytálló, ha az ember nyereménnyel távozik valamelyik kaszinóból, esetleg egy kisebb szórakozóhelyről, ahol szintén egymás mellett sorakoznak a hirtelen pénznyelőként funkcionáló félkarú rablók. Ellenben ha veszít, nem lesz boldog. Én sem vagyok az. Nem lerészegedni jöttem ide, azt meg tudom tenni otthon is, bár az kevésbé szórakoztató és kevésbé kihívó, mint ezen a helyen. Azért jöttem, hogy nyerjek, és élvezettel fürdőzzek a pénzben, de legalábbis ne bukjak el mindent. Most azonban úgy tűnik, hogy ismét egy kisebb adósságba vertem magam, pedig az eredeti célom nem csupán az élvezetek hajszolása, hanem a nyereményből a korábbi adósságaim rendezése volt. Pech, hogy az ábrándos kékszemű pasas az észbontó mosolyával minden dolláromat, kis műanyag zsetonok formájában gyakorlatilag beseperte. Tulajdonképpen szerettem volna őt hibáztatni, de mégis ki az a hülye aki egy tízpertízes pasast hibáztatni akar azért mert balfasz volt és nem figyelt? Mondjuk én? Tudom, hogy normális ember ilyenkor mit tenne: fogná magát, visszamenne a szállodába, kifosztaná a lakosztályához tartozó ingyen minibárt, felfalná az összes, üdvözlés gyanánt kapott gyümölcsöt abból a rémes fos sárga kosárból, ami a lakosztályának egyetlen óriási asztalán a püspöklila orchideákból álló ikebana mellett áll. Normális ember valószínű kilépne az erkélyre “még egy utolsó pohár” pezsgővel, és megfogadná, hogy legközelebb óvatos lesz. Ámbátor normális emberek ritkán jönnek úgy Vegasba, hogy felelőtlenül kezdenek hazardírozni azzal a pénzzel amit már így is kölcsönbe kaptak. Meg úgy alapvetően is ritkán teszik be ide a lábukat olyanok, akiknek a vérében nem a roulette golyó visszhangja ver ritmust a véredényekben. Normális ember nem szerencsejáték és szexfüggő. Az utóbbi élvezetes, az előbbi veszélyes és nem vezet jóra. De az élet túl rövid, hogy élvezetek és veszély nélkül hagyjuk tovább futni, szóval azt hiszem nem teszek többé felelőtlen fogadalmakat, mint korábban. Úgysem fogom betartani. Nem csak azért mert képtelen lennék erről az érzésről lemondani, hanem azért sem mert nem is szeretnék. Én nem fogok a lakosztályban egyedül kuksolni, hallgatni valami rémes zenét, vagy a szomszéd szobából, a nyitott ablakon át a mélytorkos akció minden arcpirítóan izgalmas hangját. Nem fogok az erkélyen állva azon meditálni, hogy vajon mit basztam el. Kb mindent, úgy alapvetően. Helyette úgy döntök, hogy ha ez az egész már így alakult, ha a szerencsejátékban nem nekem kedvezett a lapjárás, és ma este a pókerben kegyetlenül és kritikán aluli módon játszottam, akkor valami mással ütöm el az időt a másnap délben induló repülőjáratomig. Úgy vagyok vele, hogy majdhogynem bárki megteszi, csak csillapítsa a bennem tomboló haragot és csalódottságot a veszteségem okán. Az azonban már szégyen és gyalázat, hogy éppen a mixerrel kezdek ki, akiről, ha jobban figyelnék a részletekre, messziről süt, hogy meleg. Ugyanakkor hirtelen és majdhogynem a semmiből egy érdekes társaságom akad. A kékszemű. Érdeklődve és kíváncsian fordulok felé, miközben az elém rakott tálkát közelebb húzom. Belekukkantok, de nem mogyoró, hanem pisztácia van benne. Két szemet az ajkaim közé dobok, és elmosolyodom a megállapításán - Nocsak és a kocsim vagy a szüzességem hiánya tett hirtelen ennyire jó partivá? Esetleg az, hogy nem jövök be a mixernek?- pillantottam az említett irányába, aki éppen valakinek keverte az italát a shakerben, és elvigyorodott. Normál körülmények között valószínű szórakoztató társaság lehettünk volna egymás számára Charlie-val, de az érdeklődésem egyértelműen a szürke öltönyös vonta most magára. Kacsintottam a mixer felé, majd visszafordultam a férfihoz, és a magam sajátos módján hellyel kínáltam. Megvontam a jobb vállam, és megint két pisztácia szemet kivettem a tálból, és a szájfénytől csillogó ajkak közé csippentettem, végül a nyelvemmel finoman bekanalaztam. - Nem túl hétköznapi az sem, hogy egy olyan pasassal hoz össze a véletlen, aki néhány órája legombolta rólam az összes pénzt. Ó ne! Nem a te hibád, mint azt már a játék végén is említettem.- na igen. Arról valószínű tehet, hogy jobban játszik, hogy jobban blöfföl mint én. Arról viszont nem, hogy a szerencse neki kedvezett, ahogyan az erőteljes és igen intenzív kisugárzásáról sem, ami jellemzi, és ami tagadom vagy sem, de bejött nekem. Be kellett, hogy jöjjön, ha annyira sikerült elvonnia a figyelmem, hogy csesztem a lapjaimra figyelni, vagy arra, hogy ne legyen túl beszédes az arcom. - Aidan? - vontam fel derülten a szemöldököm, miközben a kezét szorongattam, oda se figyelve, vagy talán nagyon is odafigyelve, és szándékosan nem engedve el. Franc tudja! Az ilyesmi mindig jön magától. - Mint abban a régi dalban, a hősszerelmes lovag, aki felmászik valami nagyon magas torony tetejére és ….ó bocs, lecsavarozható a kezed, hogy vissza akarod kapni?- nevettem el magam, inkább csak oldva az egész helyzet hülye voltát. Nyomulok? Jah, elég sanszos. -... szóval van az a dal, az a gyerek dal….hogy is van... - tekintetem a csillogó, fényárban úszó menyezet felé emeltem, és kerestem a megfelelő dallamot, arra a régi dalra, amit anyám előszeretettel dúdolászott, és amit imádtam, mert volt benne egy kese, vékony gebe, aki alig bírta cipelni a lovagot a nehéz páncéljában.Szórakozottan legyintettem. - Hagyjuk. Jelen pillanatban ha agyon ütnének se jutna eszembe. Hogy én miért nem változtattam meg? Rém egyszerű: az anyám belebetegedne. Lehet, hogy csapnivaló az ízlése, és lehet, hogy időnként az agyamra megy, de az anyám és szeretem. Unalmas egy nő vagyok mi? Itt ülök egyedül egy bárban, kifosztva, iszogatva, pisztáciát majszolva, és mindezek mellett bevallom egy majdnem vadidegen pasasnak, hogy szeretem az anyámat.Tragédia.- a megérkező üvegre pillantok, aztán a kezére. Rájövök hirtelen, hogy miért szorongattam annyira. Nagyon szép a keze. Odáig vagyok a szép férfi kezekért. Mindenkit más indít be. Engem ez. - Mi? Ja persze, kösz.- kapom fel a fejem a kérdésére, és közelebb is tolom az időközben kiürült poharat, meg kettőnk közé a pisztáciás tálkát, hogy ha akar akkor ő is jobban hozzáférjen. A kitöltött italomat megemelem, és az övé felé lendítem finoman, majd hagyom, hogy a poharak diszkréten összekoccanjanak. - Csirió!- kortyolok egy aprót, majd a fejem rázva, még épp csak lenyelve az előbbit, elnevetem magam. - Miért, te olyan sokat jársz Vegasba, hogy minden remekül beszélő, szép arcú nőt ismersz?- kérdezek vissza inkább csak a móka kedvéért, és az ajkaim finoman beharapva figyelem őt. - Természetesen jó értelemben.- teszem hozzá én is homlokráncolva, de még mindig a huncutság csillan a szemeimben, a komolyabb arcom ellenére. A ruhámmal kapcsolatos megjegyzésére végignézek magamon. - Hm….igazad van. Legközelebb azt hiszem inkább fordítva kellene csinálnom. Ilyen ruhában leülni játszani, a másikban meg utána búfelejtésként beülni valahova iszogatni. Igaz akkor nem feltétlenül lenne egy ilyen igazán vonzó társaságom.- emeltem az ajkaimhoz a poharat és a pereme felett két apró korty közepette íriszeim az ő kékjeibe mélyesztettem, miután gyakorlatilag a szemével tökéletesen feltérképezett magának. Nem, egy percig sem zavar. Szégyenlős sem vagyok, pirulni sem fogok, sőt kifejezetten élvezettel lubickolok a helyzetben, amit teremtett ebben a pár másodpercben. Eléggé érezhetően csusszantam hozzá közelebb, a poharamat is magammal húzva a pulton, az ujjaimmal a pereme felett játszadozva. Félrebillen a fejem. - És mesélj nekem, Aidan…- élvezettel, lágyan ejtettem ki a nevét, ügyelve a lassúságra, mintha éppen csak egy adag, olvadó vattacukor lenne a számban. -...mi minden van abban az igazán dús fantáziádban?- most én voltam aki végigmérte őt, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy ő engem. Nyilvánvalóan nem ugyanazt láttuk vagy éppen kerestük a másikban legalábbis a külsőségeket illetően, egyszerűen csak jól esett a látvány a tekintetemnek. Aidan valóban vonzó pasas, valóban az a tipus, aki mellett nem unatkoznék, aki minden bizonnyal az éjjeli fényekkel együtt távozna, amikor reggel a nap felkel, aki pontosan azt keresheti itt most, amit én. Korlátok és gátlások nélküli éjszaka lehetőségét. - Vagy úgy is kérdezhetném... - enyhén előre dőltem, miközben egy szem pisztáciát vettem ki a tálkából és felé nyújtottam, az ajkai előtt megállva. Ha elfogadta, akkor az ujjaimmal segítettem a falatka bejutását a szájába, és kitartó vággyal, nagy sóhajjal engedtem el végül. Ha nem akkor saját magam tüntettem el a saját ajkaim között. -....mi minden nincs rajtam abban a fantáziavilágban? Merthogy itt már nyugodtan játszhatunk nyílt lapokkal úgy hiszem.- mosolyodtam el, hiszen ez az igazság. A csúsztatásnak vagy a blöffnek itt már nincs értelme.
- Nos… ha bejöttél volna a mixernek, nekem nem sok lehetőségem lett volna idejönni - felelem mosolyogva, kicsit oldalasan megdöntve a fejemet. Általában hidegen szokott hagyni másoknak a szexuális beállítottsága, most azonban még örülök is, hogy az említett srác a saját nemére pályázik, nem az ellenkezőre. Mondjon rólam bárki bármit, ha azt láttam volna, hogy a beszélgetésen túl már más is alakul köztük, akkor nem léptem volna közbe. Kíváncsi vagyok erre a nőre, de annyi… bajtársiasság van azért bennem, hogy ezzel ne tegyem tönkre másvalaki estéjét. De, ahogy azt a helyzet is mutatja, Fortuna most nekem kedvezett. Hogy a későbbiekben mennyire leszek szerencsés, az pedig csak azon múlik, hogy mennyire tudom eladni magam, illetve hogy a csinos nő mennyire vevő erre a csomagra. Azt azonban mindenképp pozitív jelnek fogom fel, hogy nem küldött el egyből egy félfordulattal. - Ó, dehogynem. Én, és a sármos mosolyom összezavartunk téged, valld csak be! - incselkedem vele, csak olyan 30 százalékban gondolva komolyan. Akárki akármit mond, a póker is egy szerencsejáték. Nagyobb befolyásunk van rá, mint mondjuk egy Black Jackre, vagy rulettre, de ha a leosztott lapjaink rosszak, és mi azt rosszul is játsszuk ki, akkor ugyanúgy bukni fogunk, mint bármelyik másik játékban. Ha viszont kellően jól tudunk blöffölni, és tudjuk, hogy mikor kell megjátszani a lapjainkat, és mikor kell dobni, akkor máris nagyobb esélyekkel indulunk, mint a társaink. Szeretem azt hinni, hogy én ebbe a kategóriába tartozom. - Inkább ez legyen felcsatolható, mint más - felelem játékosan, mikor próbálja a túlságosan hosszúra nyúlt kézfogás közbeni kínosságot oldani. A bemutatkozások után felvont szemöldökkel, ugyanakkor határozottan érdeklődve hallgatom végig a kis históriáját a nevemről. Először értetlenül állok hozzá, végül csak lágyan elmosolyodom, ahogy a szavait iszom. Bevallom őszintén, fogalmam sincs, miről beszél, szóval nagy kíváncsisággal követem a gondolatmenetét, ami sajnos korai véget ér. - Hát két valamit bizton állíthatok: nem vagyok se hősszerelmes lovag, se gyerekdal-kompatibilis - felelem nevetve, mikor elengedi a témát. - Bár mászni szeretek, ami azt illeti. Hegyeket… dombokat… völgyeket… na meg falat is. Természetesen - a kacér mosolyom most sem maradhat el a szavalásom közben. Utalni próbáltam ezzel valamire? Abszolút. De egyébként van benne igazság. Az előző munkámban többször is nagy szükségét kellett vennem ennek a készségemnek, amit az Amerikába költözésünk óta inkább csak kikapcsolódás, vagy hobbisport céljából űzök. - Unalmas? Ugyan mááár! Ki ne szeretné az anyukáját? - nevetek fel együttérzően. Én is szerettem őt, csak sajnos már jó pár éve nincs köztünk. Az apámról már… egyértelműen másabb véleménnyel vagyok, de azt jobb nem felhántorgatni, mert félő, hogy ha túlságosan belelovallom magam, az az este rovására fog menni. Akárhogy is, édesanyám halála egyszerre volt az egyik legborzasztóbb, és legjobb dolog is, ami velem történt, hangozzék ez akárhogy. A történtek jó oldalát csupán az képezi, hogy ezáltal képes voltam végre továbblépni, és magam mögött hagyni a dublini életem. Ő volt az utolsó szál, ami odakötött. - Nem, tényleg nem járok olyan sokat ide, hogy ismerjem mindet. De az időm javát nem a termekben töltöm. Egy-két játék, aztán attól függően lesz abból három-négy, vagy több, hogy épp nyerő, vagy vesztő szériám van, de az időm javát inkább itt és a többi ehhez hasonló agyonárazott bárban töltöm. Na meg hol a saját, hol más hotelszobájában. Azért remélem ma sem kell egyedül éjszakáznom - újabb utalás lenne? Határozottan. Hogy mennyire harap rá erre, azt egyelőre még csak kóstolgatom, de mindenképpen arra próbálok törekedni, hogy a mai estét velem töltse el Blanche. - A kérdésemre azonban nem válaszoltál - egy kisebb mosollyal tarkítva döntöm meg kicsit a fejemet, miközben a feleletét várom. Nem mintha bármit is tenne a latba, hogy mennyi időt tölt el ebben a keselyűk lepte városban, csupán kíváncsi vagyok. Nem szokásom egy éjszakánál hosszabbra nyújtanom az ilyesfajta kapcsolataimat, de ki tudja, ha az előttem ülő hölgy jobban játssza ki a lapjait, mint a pókerasztalnál, még lehet meg is szegem ezt a szabályomat. Hogy az érdeklődésemet mivel keltette fel, arra sajnos nem tudnék egyértelmű választ adni, akármennyire is szeretnék. Megfogott benne valami, de hogy mi, az sajnos kész rejtvény számomra. - De akkor gazdagabb is lennél. Két elég jó elterelést is látok, amelyek miatt az asztanál ülő férfiak nem az arcodat néznék, hogy vajon blöffölsz-e éppen - hogy a szavaimnak jelentést is adjak, nem túl szégyenlősen nézem meg magamnak azt az említett két pontot, amelyet sajnálatos módon még takar a V kivágású dekoltázs. Örülök neki, hogy nem kezd el pironkodni ennek hatására, hanem láthatóan még élvezi is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nem sokkal később közeledni kezd hozzám. Mosollyal az arcomon kapok be két pisztáciát, és kortyolok bele a bourbonbe. Kihívóan vonom fel a szemöldököm, mikor rákérdez a fantáziavilágom tartalmára. Most rajta a sor, és ő mér végig engem elég sokatmondóan, ami csak még inkább arra ösztönöz, hogy ne fogjam vissza magam. Már épp válaszolnék a kérdésére, mikor folytatja a gondolatmenetét. Az előre dőlése újabb betekintési szöggel gazdagít, amely egyértelműen nem tudja elkerülni a tekintetemet. Elfogadom a számomra kínált pisztáciát, és vele együtt én magam is felsóhajtok egy kisebbet. - Egy valamit bizton állíthatok, a fantáziavilágom egyre és egyre bővül - próbálom az arcán tartani a tekintetem, de lássuk be, a jelenlegi testhelyzete másfelé terelné bármelyik egyedülálló férfi tekintetét. Egy újabb korttyal kísérem le a pisztáciát, mielőtt érdemben is válaszolnék a kérdésére. Most én csúszok közelebb hozzá, bár sajnálatos módon én nem tudok a bedőlésemmel semmilyen extra izgalmat kiváltani belőle, ezért nem is próbálkozok vele. Ehelyett kezemmel rásimítok a térdétől indulva a combjára. - Nos… vegyük szépen sorban. A fantáziavilágom elemei több rétegből épülnek fel. A legfelül lévő elem valahol itt kezdődik… - szólalok meg, ahogy a bőréről eltávolodva a ruhájára teszem a tenyeremet. - És ennek eltávolításával. Mivel ruháról van szó, ezért véletlenül sem a kezem mostani helyzeténél kezdenék, hanem… - a szavaimmal pedig átvezetem a kézfejemet a combjáról a tarkójára, onnan pedig egészen le a nyakán át a vállára. Óvatosan, lassan simítom végig a kezem hidegségétől forrónak tűnő területet. A ruhánál azonban megállok. - Itt. A kezeim útján először a válladat szabadítanám fel, közben minden egyes felszabadult területre apró, mégis izgató csókokat lehelve. Lassan, hisz hosszú az éjszaka, én pedig nem sietek sehova. Így folytatnám az utamat a kezemmel és az ajkaimmal, egészen addig, amíg el nem érek… ide - a felsőteste közepén, a két melle között húzom végig a mutatóujjamat, amíg a V alsó csücskéhez nem érek. - Itt azonban lehet vissza kellene fordulnom, mert az én kis fantáziavilágomban nem csak ennyiben vagy, drága Blanche. Mielőtt tovább haladhatnék, még lenne egy kis dolgom, mégpedig, hogy az alatta lévő fehérneműtől is megszabadítsalak. Vagy talán fekete… vörös? Még nem egészen döntöttem el, hogy melyik állhat jobban - mosolyodom el, majd szabad kezemmel ismét a poharamért hajolok, hogy újabb kortyot guríthassak le a torkomon. - Amint ez megtörtént, az újultan felszabadult területeket is hasonló figyelemben részesíteném, mint a többi bőrterületedet. Kit álltatok… még valószínűleg többen. Attól függően, hogy mennyire lelnéd kedvedet benne. És utána pedig… - az ujjam nem halad tovább, a szavamat is félbe hagyom, majd felpillantok a nőre. Elhúzom a kezemet. - Nem-nem. Ahogy egy jó bűvész sem fedi fel a titkait, úgy én sem foglak mindenbe beavatni. Ha viszont úgy gondolod, hogy sikerült ezzel felkeltenem az érdeklődésedet, akkor szívesen megmutatom. És visszük az üveget is. Egye fene, a pisztácia is jöhet, látván hogy mennyire jól esik - a tenyeremet ismét a combjára helyezem, lágyan fel-alá simogatva középső ujjammal egy körülbelül tízcentis területet. - Szóval mit szólsz hozzá, Blanche? Gondolod, hogy magunk mögött hagyhatjuk ezt a bárt, és megmutathatom még mire vagyok képes, vagy inkább maradnál, hogy kicsit… közelebbről megismerjük egymást? A döntés a tied - érdeklődöm tőle, miközben egy újabb adagot töltök a drága bourbonből mindkettőnknek, és a kezébe adom a saját poharát.
Ha a mai este elkapom a nyerő szériát, akkor nem üldögélnék itt a bárban, pofára esve azon, hogy a mixernek nem vagyok az esete. Nem azon agyalnék, hogy ha visszatérek New York-ba, akkor mégis hogyan fogom megoldani azt az ügyet, ami miatt elsősorban most itt voltam, és megkísértettem a szerencsémet. Lássuk be, hogy akinek tetemes összegű tartozása van, annak jobb lenne ha más módon próbálna lehetőséget találni arra, hogy visszafizesse. Negyedmillió pedig nem kevés pénz, főleg, hogy olyantól kértem, akitől nem lett volna szabad. De néha nálam is eljön az a pillanat, amikor lerohad rólam a pléhpofa, és sem kedvem, sem pedig hangulatom nincs tiszteletköröket futni Bentonnál vagy éppen Lucian-nél. Úgy hittem vagyok annyira jó póker játékos, hogy ezt végig tudom csinálni. Ha megnyerem akkor kiszálltam volna. Most az egyszer tényleg megteszem, de sajnos vagy sem, a vak végzet az utamba sodorta Aidant. Elterelte a figyelmem, és azon kaptam magam, hogy az utolsó körbe is beszállok, holott nem lett volna szabad. Egy all in pedig egyenesen halálos volt az én nézetem szerint. Majdhogynem szó szerint nézve is. Maradhattam volna a hotelben azon gondolkodva miféle megoldást találok arra nézve, hogy kimagyarázzam Vaszilij-nél a pénz hiányát, vagy éppen gyárthattam volna egyéb frappáns, de átlátszó hazugságokat, kifogásokat. Talán előránthattam volna a régi jól bevált testi gyönyörök szolgáltatása adu ászt, de semmi kedvem nem volt a praxisomat kockáztatni azért, hogy két hétre az orosz hústorony luxus prostija legyek. Mondjuk ha nem adom meg neki a pénzt, akkor már praxisom sem lesz valószínű amit félthetek. Miközben itt ülök Aidan-al szemben, és próbálom nem tudomásul venni mennyire észbontóan hatásos a mosolya, és lássuk be rohadtul igaz, hogy elterelte vele a figyelmem, egy elég merész terv kezd körvonalazódni a fejemben. Még csupán csak egy ötletként tűnik fel, de nem vetem el, vagy kezd az erkölcsi aggályom felülkerekedni a kétségbeesésemen. Még nem….és talán nem is fog. Elvégre egy kellemes este ígéretét kutatom, és úgy tűnik, legalábbis abból a nem burkolt, sőt nagyon nyilvánvaló flörtből, hogy neki sincs ellenére. Mondhatjuk, hogy valamiféle verbális előjáték, amit éppen űzünk a pultnál, de bevallom azért ezt a részét kifejezetten élvezem. - Felcsatolható? Neeehheeem…- nevetem el magam fejcsóválva, még a kezem is megemelem, és ingatom az egyenesen meredő mutatóujjam felé. - Bár talán nem hinnéd, de alapvetően konzervatív tipus vagyok. Úgy értem….mint a legójáték. Passzoljon az aminek passzolnia kell.- emelem meg a másik kezem mintha éppen azt a bizonyos két építőelemet pakolnám egybe, mutogatom, prezentálom neki lelkesen. A konzervatizmus meg az én számból egyenesen röhejesnek hangzik, tekintve, hogy alapvetően a szex és a szenvedély körül forog az életem, megfűszerezve egy leheletnyi játékfüggőséggel, és persze a munkamaximalizmussal….de igen, ebben egyértelműen a szex vezet. Abban azonban azon ritka kivétel vagyok mostanság, aki kizárólag fantázia, és szavak szintjén szórakozik mindenféle mocskos perverz, vagy kellemes fantáziával. Némelyiket megvalósítom, némelyik azonban megmarad azon a szinten amikor elég csak beszélni róla. Például, hogy az ágyban a férfiakat részesítem előnyben. Lehet egy, lehet kettő, lehet három is, de hús vér pasi legyen. Ebből a szempontból meg azt hiszem a mai trendeket figyelembe véve kőkemény vaskalaposnak számítok. - Reméled, sejted vagy tudod?- teszem fel a kérdést egyszerűen, az éjszakára vonatkozó kijelentésére, halkan egy apró, de nagyon is nyilvánvalónak szánt mosollyal, meg egy óvatosan előre dugott nyelvvel, amit megakasztok a fogaim között, és belemosolygok még egyszer a mozdulatba. - Nem, valóban nem válaszoltam. Bár felesleges is lenne, mert a választ úgyis reméled…..sejted….vagy nagyon is tudod.- kacsintok egy aprót, majd a széken finoman igazítok a helyzetemen, és úgy hallgatom őt tovább. Az igazság az, hogy ha nem lenne olyan szemét terv a fejemben, ha nem ülne a kisördög a vállamon és suttogna a fülembe, olyan dolgokra próbálva rávenni, amit ha nem lennék úgy kétségbeesve még csak eszembe se jutna megtenni, akkor is érdekesnek találnám ezt a fickót. Nem tipikus vegasi arc, ezt meg kell állapítanom. Járok ide elég sokat, hogy ezt leszűrjem. Pisztácia és Wild Turkey, nálam már totális afrodiziákum, főleg ha hozzávesszük Aidan elég egyértelműen perzselő tekintetét, amelyet a szavak is követnek. A bővülő fantázia említésére hátravetem a fejem és úgy nevetek jóízűen, majd amikor ismét rá szegezem a zöldjeim egyértelművé válik, hogy az ő fantáziájában nem annyira a lélektükrök kapnak főbb szerepet, sokkal inkább az a dekoltázs, amivel elég egyértelműen igyekeztem még inkább magamra vonni ma este minden érdeklődő pasas figyelmét. Érdeklődve vonom fel a szemöldököm, és kicsit ki is egyenesedem amikor közelebb csusszan hozzám. Ujjam a tálkába mélyednek a pulton, de tekintetemmel őt figyelem. Két szem pisztáciát dobok be, és azokat rágcsálva derűsen és figyelmesen hallgatom őt.Látható azonban az arcomon, hogy nem csupán a kölnijének illata az ami magával ragadott, vagy éppen a közelsége, hanem a hangja, vagy éppen a mondanivalója is. Van ebben a fickóban, kivált ilyen közelről valami észbontóan vonzó. Nem tudom megmagyarázni, de valószínű ő is érzékeli a saját hatását, amit rám gyakorol, kivált ilyen távolságból….vagy mondjuk inkább közelségből. A hangja a bőrömet csiklandozza. Az jut eszembe, hogy milyen lehet egy tonnányi selyem között fekve, csont pucéran, három napja csak vizen élve, és a szexből ki sem látva hallani ezt a hangot. Azt hiszem egy heti szeretkezés után is lázba tudna hozni. Vagy csak az újdonság varázsa gondoltatja ez velem? - Oh!- sóhajtok halkan és pillantok végig a ruhámon, majd a kezére siklik a tekintetem, végül vissza rá. Érdeklődve és továbbra is szórakozottan, valamiféle kezdetleges tűzzel az íriszeimben nézek rá. - Mi a baj a ruhámmal? Jaaaaaa vagy úgy! Útban van. Hát persze. Nem mintha ez olyan sok lenne, tulajdonképpen….- de a szó benn szakad, mert folytatja tovább, és….édesistenem, a keze felfut a tarkómon. Vajon tisztában van vele, hogy éppen egy kegyetlenül érzékeny erogén zónán bóklászik azokkal a gyönyörű ujjaival? Nem, esélyesen nincs vele tisztában, de azt éreznie kell az ujjbegyei alatt, hogy másodpercek alatt minden apró kis pihe a nyakszirtemen katonás vigyázzba áll az érintésétől. Ám nem időzik sokat, tovább vándorol, le a vállamhoz. Sóhajtok egy hatalmasat és a poharam után nyúlok. Kell a bódulat, mert érzem, hogy ezt el kell ismernem kurva jól csinálja, és elég komolyan eléri azt a hatást, amit szeretne. Főleg akkor amikor a dekoltázsomhoz ér. Én nem bánnám ha most azonnal feldöntene a pultra, esküszöm még csak egy sóhajjal sem tiltakoznék, csak behunyt szemmel élvezném, hogy az ajkai átveszik a kezek és a szavak helyét….de ezen a ponton megáll, én meg csalódottan fújom ki a mélyen beszívott és legalább egy fél percig benn tartott levegőt. Amint a kezét elhúzza felszisszentek. - Bazd meg!- szűröm alig érthetően és csendesen a fogaim között. És még a fejem teteje is lángol, szerintem magával a gondolattal képes volt még a hajhagymáimat is felgyújtani, nem beszélve egyéb más helyekről. Ráöblítek a whiskey-vel, de ez a tipikus olaj a tűzre esete. Nálam az alkohol csak még erősebb stimulátor. Nem tompulok, sokkal inkább felpörgök tőle. Olyankor pedig az őrületnek csak az szabhat határt, ha valaki leállít. - Tudod….szivi…- húzódom most én közelebb vissza hozzá, és a jobb kezemet a bal combjára helyezem, majd lassan, nagyon óvatosan csúsztatom végig a finom anyagon, a comb belső vonalán haladva egészen előre, majd az ágyéktól alig pár centire megállva és szorítva rá az izomra. - Az jutott eszembe, hogy mivel lehetne téged elhallgattatni….mert a hangod elég komolyan haza tudja vágni az érzékeimet, és elég nehéz uralkodni magamon. Ha tovább folytatod, akkor ma este minden bizonnyal közszemérem sértésért fogunk egy cellában csücsülni. Ne szépítsük a dolgot: valami történt ott a pókerasztalnál, aminek kurvára semmi köze a játékhoz. Sokkal inkább ahhoz, amire most gondolunk. Gyanítom abban a sok rétegű fantáziádban már egy ideje egy icipici ruhadarab sincs rajtam, igaz?- szorítottam rá ismét finoman a combjára, miközben ismét előre hajoltam, hogy közelebb kerülve hozzá a füléhez hajoljak. Ajkaim a fülcimpáját súrolták, a leheletem forró volt, a sóhajom követelőző. - Az igazság az, hogy nem akarok az égvilágon semmit tudni rólad, a neveden kívül. És én sem akarok többet mondani neked ennél. Nincs rá szükség.- óvatosan és lágyan simítok rá ajkaimmal a fülcimpájára, és játszom vele egy ideig, majd, visszahúzódom, ajkaimon egy apró, talán jelentéktelennek tűnő, de nagyon is beszédes mosollyal. A korábban felém nyújtott ital, mely eddig a pulton hevert, most a kezembe kerül és kortyolok belőle. Ha a tekintetem elcsípi a mixert, akkor felvonom a szemöldököm és Aidan felé biccentek. Egyértelmű jele annak, hogy rendezni kívánjuk a számlát, illetve ő fogja rendezni, ez számomra egyértelmű és evidens, majd a távozás mellett döntünk. Ha ez megtörténik, akkor egyszerűen megragadom Aidan kezét, és magammal húzom, egy időre véve át az irányítást….egy időre…. - Gyere!- húzom magammal a kijárat felé. A sötét, szinte barlang szerű folyosón, amelyet helyenként világítanak meg lila neonlámpák fényei egészen szürreálisnak hat a hely. Egy apró kis alkóvnál azonban megtorpanok, behúzódom, a hátam a falnak vetem, és a nyakkendőbe, zakóba kapaszkodva rántom be magammal őt is. Ajkaimmal szinte másodpercek alatt tapadok az ajkaira. Tudnom kell, hogy a csókja valóban olyan amilyennek elképzeltem, mert ha nem akkor innen még van visszaút, később már elég kellemetlen lenne. - Szóóóhhhóval a bűhhbéééssszz méééhhhggg mindig titkolózik?- harapom és csókolom őt, nevetve, kacagva, aztán szusszanva és szenvedélyesen. Ujjaim a tarkón felfutva, alulról a hajába túrnak. - Gyerünk Aidan...engedd még jobban szabadjára a fantáziád! Mert én azt fogom tenni ha végre eljutunk a szobádig.- mert egyértelmű, hogy hozzá megyünk. Hozzá kell…..
Vegas mindig is közel állt a szívemhez, egyetlen fontos indok miatt: az anonimitás. Nem azt mondom, hogy itt mindenki mindent megtehet – bár a lehetőségek tárháza hatalmas -, de itt akárkivel találkozok, nem fog az életem után kérdezni, nem lesz kíváncsi rá, hogy évente mennyit keresek, hanem közösen, kérdés nélkül megelégszünk azzal, hogy minél kevesebbet, csupán a szükségeset tudjuk meg a másikról. Vannak itt férjezett nők, házas férfik, akiknek azzal együtt szűnnek meg a gondjaik, és fenntartásaik, ahogy leveszik az aranygyűrűt a kezükről, és minél mélyebb fiókba eldugják azt. Nem tartom kizártnak, hogy Blanche-nak is van otthon valakije, aki hazavárja, viszont ezzel a legkevésbé sem szeretnék törődni. Szabad akaratából választotta az én társaságomat az éjszakára, amely vagy rövid, vagy hosszú éltű lesz, és ugyan mindez a bárnál történtek függvényében változhat, csalódást keltő már biztos nem lesz. Elég csak ránézni. Ez az összkép sokáig fog lakbér nélkül élni a fejemben – hát még, ha később kevesebb ruhadarabban is láthatom. - Igazad van. Tényleg nem hiszem. Nem feltétlenül a konzervativizmus az első szó, ami eszembe jut, ha rád nézek. És ezt értsd a lehető legjobb értelemben - nem vágyom kifejteni a gondolataimat, de ha a szükség, és a kíváncsisága úgy hozza, akkor állok elébe. Nem tudom, hogy a mindennapi, átlagos életében milyen személy lehet, milyen beállítottságú, de ez nem is számít azon a helyen, ahol most vagyunk. Itt mindenki hazudik, ámít, és csak kevesen vannak, akik a teljes igazságot felfedik – kár lenne tagadnom, én sem tartozom az utóbbi csoportba. Kiteregethetném a szennyesemet, de minek, ha csupán egy jó, független éjszakára vágyom, és semmi többre? Nem az életem következő párját keresem. - Ez a három dolog számomra nem zárja ki egymást - hisz remélem, hogy lesz valami, sejtem, hogy a másik fél is vevő rá, illetve tudom, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a terveim szerint alakuljon az este. - Remélem, sejtem, és tudom, csak hogy pontosítsalak - kacsintok rá sokatmondóan. Viszont mivel véges az este, és minden beszéddel töltött percet valami sokkal kellemesebbel is tölthetnénk, úgy döntök, ideje taktikát váltanom. Az előjátékot úgy érzem, bőségesen kimaxoltuk, és ideje rátérni a tárgyra, amit a lehető legcsábítóbban próbálok előadni neki. Sosem a szavak, hanem a tettek embere voltam, de az est lehetőségét a szemem előtt tartva nem mondanám, hogy bármennyire is erőt kell vennem magamon, hogy minél jobban kifejezhessem magamat. - A ruháddal bármi baj? Az egyetlen talán, hogy túlságosan feltüzeli bármelyik ép-, vagy nem épeszű férfi elméjét, többek között az enyémet is. Hogy ez baj-e? Nos… az majd kiderül - örülnék, ha legalább egy kicsit hidegen hagynának engem a szavaim, tetteim. Őt próbálom az őrületbe kergetni, de bennem is megmozdul valami minden ki nem mondott szónál, minden meg nem tett cselekedetnél. Szeretem az ilyesfajta felvezetéseket, a végtelenségig tartó kínzást, főleg ha ilyen élénken reagál rá a partnerem. Ahogy gondoltam, ezt a játékot nem egyedül fogom játszani, és amint végeztem a magam részével, ő is akcióba fog lendülni. A combomra tett kezét érezvén akaratlanul is átfut egy kellemes bizsergés az egész testemen, a mosolyom egy pillanatig sem lankad. - Abban a sokrétegű fantáziámban már négykézláb vagy az ágyamon - válaszolom pimaszul, majd halkan, de tagadhatatlanul élvezettől átjártan sóhajtok fel az újabb szorítást érezvén. Lehunyt szemmel, fülig érő szájjal fogadom az ajkai játékát, és reszketeg sóhajjal fújom ki a levegőmet, mikor eltávolodik és indulásra készen veszi a kezébe az üveget. Nyelek egyet, és megköszörülve a torkomat jelzek a mixernek, hogy szeretném rendezni mindkettőnk számláját – a ma este után bőségesen van miből. Felállok a székből, és már épp fordulnék a nő irányába, mire az kézen ragad, és ellenkezést nem tűrve húz magával. Én, mint egy kiéhezett vad csaholok utána, beszűkült látóteremben csak őt, és a szobám felé vezető utat látva magam előtt. A képzelgéseimből azzal szakít ki, hogy megáll és magához húz egy kissé elbújtatott részen. Levegőt is elfelejtek venni, úgy tapadok rá az ajkaira, csókolva-falva őt, amennyire csak az erőmből és oxigénraktáramból telik. Hajamba túró tenyerével egyre közelebb kerül ahhoz, hogy minden idegsejtemet kisüsse. - Félő, hogy ha itt és most elengedem a fantáziám, akkor ki fognak tiltani minden Vegas-ban található létesítményből - most sem vagyunk a kimondott nyilvánosság előtt, de törvényszerű, hogy ha ennél jobban belelovallnánk magunkat, akkor előbb-utóbb valaki ránk találna. Hogy ez elrontaná az estét, vagy tovább fokozná, azt pedig nem szeretném megkockáztatni, mikor már eleve stabil úton haladok egy felejthetetlen éjszakához. Ettől függetlenül képtelen vagyok türtőztetni magamat, és a kezemmel, ahol csak érem a ruhától fedett és fedetlen részeket, próbálom felfedezni az ismeretlen, de kétségtelenül vadító testet, formákat, vonulatokat, miközben ajkaimmal is áttérek a nyakára, mohón tapasztva rá a számat az érzékeny bőrterületre, és szívom meg azt. - Menjünk, mert mindjárt szétrobbanok - sóhajtom a fülébe, és aztán kézen ragadva, határozottan indulok meg az egyik irányba. Öt lépés után azonban irányt változtatok, szabad kezem mutatóujját az megváltozott oldal felé nyújtva ki. - Erre van a lift - igen, ennyire sikerült megbódítania, hogy már az irányokban sem vagyok biztos. Míg várjuk valamelyik lift megérkezését, egy gyors körbepillantást követően ellentmondást nem tűrve tolom oda a falhoz, kezeit a feje fölött szorítva össze jobbosommal, és kiéhezve tapadva rá az ajkaira. Nem tudnám letagadni az izgatottságomat, ha akarnám sem, amit jelzésértékűen nyomok az ágyékához. Középhangos csilingelés, és megérkezik a hintónk. Mire kinyílik az ajtó, már összeszedetten, rendezetten egyenesedek ki, és húzom magam elé Blanche-ot, tenyereimet a hasán kulcsolva össze. Szükség is van rá, mert nem egyedül fogunk utazni. Nem szakadva el tőle követem a lift leghátuljához, miután benyomtam a választott emeletet, és hátamat a túlsó falnak döntve csókolok bele ismét a nyakába. A választott emeletig érve egy pillanatra sem maradunk magunkra, ami jelentősen megnehezíti a liftben elérhető lehetőségeket. A magam részéről egy-két csóknál többet nem is teszek, hogy ő viszont milyen módon akar kínozni – főleg a jelenlegi pozíciónkra való figyelemmel -, azt már nem tudom befolyásolni. - További szép estét! - biccentek mosolyogva a szintünkre érkezést követően a többi utasnak, és amilyen gyorsan csak lehet, ki is iszkolok onnan Blanche kezét fogva, hogy a szobám felé vegyem az irányt. A zakóm belső zsebéből kiveszem a kártyát, lecsippentem, és már ki is tárul a lakosztályom. - Hölgyeké az elsőbbség - engedem előre, és miután belép, haladéktalanul követem. - Végre kettesben. Ne haragudj, ha nem mutatlak körbe a szobámban, de van rá jobb mód is, hogy felfedezzük. Kezdjük az előszobával - szólalok meg újra, amint bezárul mögöttem az ajtó, és ismét teljes testemmel az övéhez simulok. Lágy, érzéki csókokat lehelek a füle mögé, kezeim pedig gyakorlottan siklanak a vállára, hogy az első ruhadarabtól minél hamarabb megszabadíthassam ezt a bombázót. Gyengéim az ilyen erőteljes kiállású, határozott nők, és most nem is vágyok többre, minthogy ez a bizonyos nő bármilyen és minden módon maga alá gyűrjön, s hogy én is ugyanezt tehessem vele. - Ó, vörös és fekete! Ezt már szeretem… - búgom a fülébe, továbbra is ugyanazt a pontot – csupán a másik oldalon - ostromolva a csókjaimmal. - Ettől is ideje lenne megszabadulni, nem gondolod? - eddig határozottan tartottam őt a jelenlegi pozíciónkban, nem engedve neki túl sok mozgásteret, hát még lehetőséget a megfordulásra. A kérdésem feltételével azonban érezhetően megenyhülök, és hagyom, hogy ha szeretné, akkor ő is a kezébe vehesse kicsit az irányítást – na meg akár mást is.
Alig múltam tizenhat, amikor anyám folyamatosan és megállás nélkül azt szajkózta, hogy az életben nem lesz más belőlem, csak egy feslett nőszemély. No nem ilyen szép szavakkal fogalmazott, bár anyám szájából a káromkodás rémesen idétlenül hatott, tekintve, hogy mindig ügyelt a kifejező és szinte irodalmi mondatalkotásra. A lakás falain kívűl persze. “Kurva leszel mint Rosemary nénikéd, bár remélem nem úgy fogod végezni!” Ó igen, a drága jó Rosemary, akinek a neve legtöbbször szitokszóként gördült le anyám ajkairól, és soha, egyetlen alkalommal sem volt képes kizárólag azon tulajdonságát kihangsúlyozni, hogy Rosemary igencsak kedvtelve ugrált farokról farokra, időnként hobbiból férjhez is ment némelyikhez valamelyik vegasi kápolnában, hogy aztán pár nap tömény nász után elváljon tőlük. Éppúgy sietve, mint ahogy az igent kimondta nekik.Pedig Rosemary mindezeken túl egy kiváló műfordító volt, nem egy írását közölték irodalmi lapok, vagy éppen szóltak elismerően az átiratairól görög vagy éppen török nyelvről. Sajnos csúnya vége lett a töménytelen hedonizmusnak, hiszen egy reggel vérben fagyva találtak rá a vegasi The Mirage előtti vízesés valamelyik kőpillérén. Állítólag az utolsó férje végzett vele, bár soha nem derült ki, mert a nyomozást bizonyítékok hiányában lezárták, és a nénikénk ügye a döglött akták között végezte egy nevadai központi irattárban. Anyám szemében azonban örökre az a visszataszító és meglehetősen mozgalmas, bár számára megvetni való életet élő rokon volt, akit legszívesebben letagadott volna. Meg is tette számtalan alkalommal, és legtöbbször csak olyankor emlegette, ha elrettentő példaként akarta előttem lebegtetni, mint a véres rongyot. Rábaszott. Merthogy számomra Rosemary sokkal inkább volt őrült, belevaló, és kissé flúgos ez tény, ugyanakkor bátor, merész és extravagáns, aki nem törődött a konvenciókkal, aki ki tudott lépni a család meglehetősen visszafogott és unalmas árnyékából. Egy ideig azt hittem én is ezt akarom, míg egy nap rá nem döbbentem, hogy ha valóban azt az életet akarom élni amit ő, akkor nem csak izgalmas életem lesz, hanem kurvamagányos is leszek egyben. Tíz évig azt hittem révbe értem. Feleségül mentem az unalmas, kispolgári vagyonhoz, egy olyan férfihoz, akinek volt ugyan farka, de nem nagyon használta, vagy ha igen, akkor sem volt benne köszönet. Egy férfi aki pénzzel mindent el tudott és el is akart intézni. Aztán rájöttem, hogy anyámnak igaza volt. Kurva lett belőlem, csak éppen nem úgy ahogyan Rosemary-ből. Ő élvezte az egészet, én elviseltem. A játékszenvedélyemet azt hiszem az unalom szülte, majd később egyszerűen rákaptam az ízére. Volt abban valami felemelő, és egyszerűen megfoghatatlan, hogy néhány óra alatt a szervezetem annyi adrenalint és dopamint termel amennyi gyakorlatilag már majdhogynem függőséget okoz nálam. És okozott is. A pénzem megvolt, hát kerestem magamnak hozzá élvezetet. Eleinte tényleg elég volt csak a játék, aztán kellett a szex is. A kettő együtt működött tökéletesen. Amíg tudtam, hogy hol a határ, hogy mennyit költhetek, hogy mikor kell megállnom. A probléma akkor kezdődött, amikor nem tudtam és nem is akartam többé megállni. Bár a házasságomat nem ez tépázta meg. Benton nagyjából egy évig még csak azt sem tudta mire szórom el a pénzt. Később azonban nagyban kezdtem játszani. A válásom után pedig megcsúszott velem az egész, és zuhantam egy olyan spirálba, amiből nem igazán lehet kimászni anélkül, hogy ne süllyednénk még mélyebbre a moralitás mocsarában. Az adósságok között eleinte elég szépen lavíroztam, és mindig bejött valahogy a szériám, akár az utolsó pillanatban is, hogy végül mindent rendezni tudjak. Csakhogy eljött egy olyan pillanat, amellyel nem számoltam, amikor cserben hagyott a kurva szerencsém, és gyakorlatilag világosan látszott, hogy ma este mindent egy lapra feltéve, mindent buktam. Nem tudom, hogy ebből mégis hogyan fogok kivergődni, és egy olyan terv született meg a fejemben, amitől kevés merészebb és megalázóbb, egyben mocskosabb dolog létezik. Már nem csak anyám nem lenne rám büszke - nem mellesleg erre a részére magas ívben teszek- de valószínű Rosemary is ráncolná a homlokát, és ingatná a fejét, ide-oda repülnének a halványrózsaszínre festett loknijai. Olyan volt mint egy két lábon járó habcsók, fuxialilára festett, húsos ajkakkal. De azt szokták mondani, hogy ha Fortuna valahol elvesz, akkor egy másik oldalon két kézzel szór pofán a kegyeivel, mert az utamba sodorta azt a pasast, akinek a mélyrepülésemet ma este köszönhetem. Egyszerre rugdalt a pokolba azzal, hogy elnyerte minden pénzemet,és adott esélyt helyrehozni, és a mennybe mászni, gyakorlatilag a testén keresztül. Nem mondom, hogy hidegen hagy a jelenléte. Ha így lenne, akkor az asztalnál sem gyakorolt volna rám semmiféle hatást, de nagyon is gyakorolt. Finoman szólva is elindítja a vezérhangyát a fantáziámban a hangja, a stílusa, mindaz amit mondd és ahogy tálalni képes. Érdekes játékba kezdünk a pultnál és egyre nyilvánvalóbbá válik mindkettőnk számára, hogy ez az este, noha a pókerasztalnál kezdődött, de nem egy kellemes, és majdhogynem baráti iszogatással fog végződni a pultnál. Vegas a bűn városa, mondják szinte közhelyesen, ahol az álmok egyszerre válhatnak valóra, és törhetnek darabokra. Az én álmom pedig jelen pillanatban az, hogy visszaszerezzem azt, amit a pasas elnyert tőlem. És nagyjából nem érdekel, hogy mennyire volt tisztességes a játszma. Nincs kedvem úgy visszamenni New York-ba, és találkozni Vaszilij-el, hogy egy rohadt centet nem tudok neki visszafizetni. Van alternatívám, de ezt most én akarom megoldani. A nevetésem, az izgalmas suttogásom, az ahogy az érintésére, a közelségére reagálok őszinte. Minden porcikám, a testem minden rezdülése, és reakciója rá teljesen valódi. Csak éppen a hátsó szándék megszületik bennem. Ettől még élvezhetem a felvezetést nem? Hiába a szex az előjáték, valami egészen máshoz. Nem bízok semmit a véletlenre, ahogy úgy tűnik a feltüzelésben, és a forró ígéretekben ő sem szenved hiányt. De a szavak szintjén nem ragadunk le. Valami elkezdődött az asztalnál, ehhez kétség sem fér, ugyanakkor azt hiszem mindketten tudjuk, hogy ha most nem találkozunk itt a bárban, ha nem jön valaki, aki hamarabb csap le rám, mint ő, akkor mi nem ülnénk itt, egy már megkezdett Wild Turkey társaságában, közel lépve egymáshoz, ígérve az ujjak, és a lehelet játékával valamit, amit mindketten ugyanúgy akarunk. Nem maradunk tovább a pultnál.Azt hiszem itt az ideje, hogy elinduljunk. Hozzá. Egyértelmű. Elvégre a pénz nála kell legyen. Már csak abban bízom, hogy nem volt még túlságosan ideje gondoskodni róla, hogy jól elzárja, és remélem sikerül annyira elvennem az eszét, hogy ne erre fókuszáljon a továbbiakban. Persze nem állítom, hogy a koncentrálás nekem jobban megy, mert elvégre….bassza meg, rohadtul izgalmas az egész pasas. Van valami rezgő, remegő, vibráló az egész lényében, ami arra ingerel, hogy futtában megálljak egy pillanatra, és egy félreeső kis mélyedésbe perdülve magam után rántsam.Ajkaira úgy tapadok, mintha attól félnék, hogy ha nem érzem a forró csókját a bőrömön, akkor köddé válik, elillan, akár egy tűnékeny látomás. A hangja nevetésre és rekedt sóhajok egymás utánjára ingerel.Ujjaim mohó csápként feszülnek bele a tincseibe, ujjbegyeim követelve húzzák közelebb, a fejbőrbe kapaszkodva. Belehajolok a nyakába, mint egy élvezetre éhes pióca. - Nehm….azt semmi….esetre sem akarjuk…mármint….de akarjuk…akarlak….még….többet.- szuszogom és követelem tőle, hogy adjon ízelítőt magából, bármilyen keveset is. Apró, majd egyre mohóbb falatokkal ízlelem az ajkait, tudva, hogy indulnunk kell tovább. Az idegeim pattanásig feszültek, a testemben olyan tűz tombol, mint egy életre kel, örökkön izzó és mindent bekebelezni kész lávafolyam. Követem őt, majd megtorpanok vele együtt és fejem hátravetve nevetem el magam, ujjaim az ujjai közé fűzve indulok meg a másik irányba, amerre a lifteket mutatja. Őszintén szólva nem látok mást, csak a falakat, melyeket időnként díszes, kristály búrás lámpák pettyeznek. Minden más, a külvilág, egyszerűen elmosódott papírmasé díszlet csupán. A liftnél próbálunk először levegőhöz jutni, de elég csak oldalra pillantanom egy másodpercre, beharapni az alsó ajkam arra gondolva, hogy csupán egy kis idő….már csak egy kicsit, és bezárul mögöttünk a lakosztálya ajtaja.Hirtelen mozdul, és mintha minden idegszálam tizedmásodperc pontossággal hangolódna rá, hagyom, hogy a falhoz préseljen, a kezem pedig a fejem fölé vezesse. A csípőmet előre tolom, neki az ágyékának, és a jobb lábam felemelve a derekára kulcsolom magam.Velem együtt mozdul, mintha a világ erre a várakozásnyi időre megszűnne körülöttünk. Fulladok és zuhanok, mégis belőle jön az oxigén….ő adja nekem azzal, ahogy ajkaim közé leheli a vágyait.Kiürül az agyam, és bármilyen terveim voltak korábban azt sikeresen sutba dobom. Úgy tűnik az volt a célom, hogy elvegyem az eszét és eltereljem a figyelmét, de ezt ő tette meg velem. A csilingelésre nem is én, hanem ő figyel fel először, és én némi fáziskéséssel követem abban, hogy magamhoz térjek az előbbi kis közjátékból. Mások is vannak, úgy tűnik, hogy nem engedhetjük szabadon magunkat, noha bizonyosan ingerlő lenne ha most egy kicsit játszanék a tűzzel, én azonban nem teszem. És pontosan azért, hogy azt a bizonyos tüzet. Érzem a nekem feszülő vágyakozását, én azonban csak hátrafordítom a fejem, és finoman kidugom a nyelvem, lágyan simítva végig annak hegyével a felső ajkamon, majd formálva felé érthetően és tisztán, ugyanakkor teljesen némán, hogy csak le tudja olvasni a számról a szavakat. - Türelem….- pontosan az, amire én is képtelen vagyok, még akkor is, amikor végül megáll velünk a lift, és kezem a kezébe téve indulok meg amerre vezet. Puha léptünket elnyeli a folyosó lágy szőnyege. Hátam a falnak vetem az ajtó mellett, és kipirult arccal, mosolyogva várom meg, hogy kinyissa az ajtót, és előre engedjen. Az ajtó egy halk kattanással zárul, én pedig nem jutok messzire a lakosztályban, igaz nem is terveztem messzire jutni. Legalábbis nélküle. Másodpercek alatt szűnik meg közöttünk a távolság, és az eddig visszafogott, a külvilág számára fenntartott álca lehullik, mintha sosem létezett volna.Szinte az ajkai közé fúrom magam, az eddig visszatartott csókok számolatlanul forrnak rá, miközben beszélni is próbálunk, nem túl sok sikerrel. A szavak közötti levegővétel majdhogynem a fulladáshoz közeli. Mohóak vagyunk. Most tudatosul bennem, hogy immáron kettesben vagyunk, hogy bárhogy is alakul ez az egész este, akár sikerül bármit megvalósítanom abból amit szerettem volna - bár jelen pillanatban a vágy gőzében ez még csak eszembe sem jut -, akár nem, ez már akkor is egy veszett jó éjszakának ígérkezik. A pasas vérprofi, és nem mellesleg kurvamódon izgató. Az ahogy gyakorlatilag első nekifutásra megtalálja az egyik legérzékenyebb pontomat a fülem mögött, és ösztönösen ostromot indít ellene, az egy apró, mély és érzéki sikkantások egymás utánjára ingerel. Mozdítom a nyakam, és a kezemmel az inget kezdem gombolni rajta. Remeg a kezem…baszki….olyan nagyon akarom ezt a faszit, hogy szó szerint reszket a kezem. Ez már téboly! A ruhám jobb pántja szinte megadja magát a mozdulatának.Kevés a mozgásterem, hát kikövetelem magamnak. Amikor az utolsó gombbal is végzek, széthajtom az inget, és kezem felvezetem a vállán, hogy kibontsam azokat belőle. Lábujjhegyre emelkedve apró csókokat lehelek az egyik vállhalom, alá, majd a másik alá is. Kuncogva pillantok fel rá a szavait követően. - Vörös és fekete, mint a kártyalapjai. Lássuk, ebben is olyan nyerő szériád van, mint az asztalnál? Lássuk mi van itt. - lépek egy kissé hátrébb, amikor enged a szorításából, nekem is hagyva egy kis mozgásteret. Ha nem így tett volna, én akkor is kiköveteltem volna magamnak. - A-a….maradj csak ott!- nyújtom előre a kezem, mutatóujjam az ajkaira siklik, és végigsimítok a felső ívén, de nem lépek közelebb. Másik kezemmel lehajtom a melltartó egyik pántját. - Ez itt egy fekete kör dáma….és a másik?- a hangomnak van valami kedveskedő, valami őrületbe kergető rekedtsége, amit azzal teszek teljessé, hogy halkabb tónusra váltok. - Van még itt egy fekete káró dáma….- nyúlok a másik kezemmel a másik pántom után, és azt is lehajtom oldalra.Már csak hátul a csat fogja össze.Hátravezetem a kezem és megfogom, de még nem pattintom szét. Mosolyogva billen oldalra a fejem. - Vajon ott is van egy dáma? Lesz ebből esetleg egy reményteli full?- még mindig ott tartva a kezem lépek hozzá immáron közelebb, majd ismét közelebb. Ha átölel, és magához húz, akkor hagyom, sőt egy kissé meg is hajlik ívben a hátam, hogy még jobban hozzámférjen. Kezem a tarkójára simítom, és a mellkasom felé irányítom, miközben a csaton lévő kezem mozdul.Pakk! És a patent enged a nyomásnak, megszabadít az említett ruhadarabtól.Elengedem, így immáron csak az tartja a melltartót a helyén, hogy Aidan ott van előtte. - Full. Három dáma….bezsebelnéd esetleg a nyereményedet?- kérdem vigyorogva, miközben a kezem a hátára vándorol, és a finomra manikűrözött körmeimmel, lágyan, inkább csak izgató jelleggel húzok végig rajta egy egyenletes vonalat. Lassan, könnyedén, néha megállva, várva, hogy újabb csókokkal fojtson meg, újabb mozdulatokkal vegye el az eszem, és húzza ki a lábaim alól a talajt. Átvitt értelemben és valóságosan is.
Nagyon sok mindent a fejembe vertek fiatalkoromban. Megtanítottak rá, hogyan épüljek be akárhova, hogyan vegyüljek el mindenféle tömegben, különböző nyelvekre, sokszor azon belül is több dialektusra, mindezt annak érdekében, hogy minél könnyebb legyen az életem, akármilyen célpont vár rám, vagy akárkinek is a fogságába esnék. Egy valamire nem tudtak csak igazán megtanítani: hogy hogyan is éljek. Volt nekem magán-, és társasági életem Írországban, ráadásul nem is akármilyen, de az inkább szolgálta a beolvadást, mint bármi mást. Ez nem azt jelenti, hogy ne élveztem volna, de valami mindig ott motoszkált a fejem hátsó szegleteiben. Valami, ami azt suttogta, én nem vagyok ezek a fiatalok közé való. Egyszerre éreztem hazámnak Dublint, és egyszerre a tőle legtávolabbi helynek. Az életem több, mint fele csak a szigorú munkáról szólt, amelyet néha-néha szakított csak meg egy kis kikapcsolódás – bár ott is mindig fél szemmel figyelnem kellett valamire. Mióta szakítottam ezzel az élettel, sok minden megváltozott. Végre képessé váltam élvezni az életet, új dolgokat kipróbálni, miközben már arra sem volt szükség, hogy lépten-nyomon másokra fókuszáljak. Csakis magamra, és arra, amire én akartam. Valamennyire azért hiányoznak a gondtalan ír esték, ez szerintem természetes. Azok az éjszakák, amelyeknél ténylegesen elengedhettem magam, ahol én is egy fiatal tinédzser lehettem. Mindezektől függetlenül a mostani életemet semmiképp sem cserélném vissza rá. A lehetőségek tárháza kiszélesedett, és ugyan eleinte nem tudtam azt az óvatos szokásomat elhagyni, hogy mindenhol, mindenre odafigyeljek, hogy állandóan tervezzek; mostanra már, ahogy az évek is elteltek, úgy tudtam én is egyre jobban felszabadulni. Vegasba eleinte a kíváncsiság vezérelt. Sokat hallottam már róla fiatalkoromban is, és mindig el akartam látogatni ide. De mit tehet egy frissen Amerikába érkezett férfi, oldalán egy tizenéves minden-lében-kanál tinédzserrel, és egy épülő farmmal, amibe minden energiáját, és pénzét bele kellett ölnie? Vártam, mert csak ezt tehettem. Türelmesen, évekig hamis ábrándként dédelgetve a gondolatot, hogy egyszer ide is eljutok – aztán négy éve végre sor is került rá. Eljöttem Vegasba, zsebemben egy rakat pénzzel, és hatalmas kíváncsisággal. Elértem arra a pontra az életben, ahol már nem volt szükségem minden félretett pénzemet a farmba fektetni, és a magam, illetve a partnerem igényeinek kielégítése mellett is rengeteg megtakarításom volt. Mit tettem tehát? Felraktam a kétharmadát a rulettasztalnál a feketére, a nyereményből leültem a pókerasztalhoz, később Black Jackezni, és olyan profittal tértem haza, amit alig tudtam hova tenni. Éreztem, hogy ennek nagyon csúnya vége is lehetett volna, és hogy ennél sokkal gondosabban kell eljárnom. Az enyém volt a kezdők szerencséje, de tudtam, hogy ha többször vissza akarok menni, akkor másra is szükségem lesz, mint a szerencsére, és a csábító nyereményekre – hisz mi van, ha rossz napom van? Ha rossz paklit osztanak, ha nem pont arra esik a rulettgolyó, amire én feltettem a megtakarításaimat? Az első alkalommal az újdonság vezérelt, az ismeretlen, és a nyerni akarás. Azóta már inkább az óvatosság, és az „akár vesztek, akár nyerek, jól fogom magam érezni” mentalitás. Mindig csak annyi pénzt hoztam magammal, amit nem bántam se megsokszorozni, se teljes mértékben elveszíteni – cserébe kiismertem, milyen játszmákban vagyok jó, mire kell odafigyelnem, és tapasztalatokat gyűjtöttem. Akárhogy is sikerült a nappalom, az éjszakámat mindig megkoronáztam valamivel – pontosabban valakivel. Ha épp nyerő szériám volt, akkor azért, ha elvesztettem mindenemet, akkor pedig azért. Vegasban sokan csak a szerencsejátékot látják, és a szemük előtt lebegő, elnyerhető irdatlan pénzmennyiségeket – én viszont egy olyan világot, amit ha helyén kezel az ember, akkor sosem érhetik csalódások. Egy olyan helyet, ahol adnak magukra az emberek, és ahol mindig érdekes figurákkal találkozhatok. Egy helyet, ahol feltöltődhetek, néha csak anyagilag, ellenben testileg-lelkileg minden alkalommal. Ezért sem tud érdekelni, hogy milyen események vezettek ma ahhoz, hogy először a bárban, később egy elvont, rejtett részen, aztán pedig egy nyílt színtéren boruljunk egymásba azzal a nővel, akinek eddig, a rövid együtt töltött időnk alatt csak veszteséget, és rossz szájízt tudtam okozni. Sajátos módon próbálom ezt orvosolni, amelyre szerencsére a másik fél is vevő. Ó, de még mennyire! A liftig vezető út kész kínzás volt a számomra. Örülök, hogy a szobám ilyen közel van a bárhoz, és nem a város másik felében lévők közül választottam egyet, mert ha egy valami biztos a most történtekkel kapcsolatban, az az, hogy egy taxiutat nem bírtam volna ki. Szerencsére tudom egy-két olyan sofőrnek a számát, akik egy kis plusz fizetségért felhúzzák a sötétítőjüket, és mennek még pár kört a városban, ami idő alatt pedig hátul azt csinálhatunk, amit csak szeretnénk. A ma elnyert összegből bőségesen futotta volna rá, de ha tehetem, inkább másba fektetem bele. Vannak terveim, amiket a bárba érkezésem előtti zuhanyzás alatt ötlöttem ki, és biztosra veszem, hogy eszembe fog még jutni nagyon sok minden – most viszont teljesen más köti le a figyelmemet. De hogy a liftben végül nem történik semmi, csak hátra fordítja a fejét, és egy szót artikulál a számomra, az kikészít. Türelem. Türelem?! Mindezek után még türelemre próbál inteni? A türelmem már valahol ott elfogyott, mikor bevont minket abba az alkóvba, és úgy tapadt rá a számra, mint légy a légypapírra. A türelmemből azóta folyamatosan csak vesztek, amit Blanche is tökéletesen érezhet, miközben az a fenekének feszül. Jóságos ég… Alig bírom már kivárni, hogy ugyanezt a pózt sokkal kevesebb ruhadarabban idézhessem fel vele. És ő még képes türelemre inteni! Addig szerintem én megőrülök. Kétszer áll meg a lift, mielőtt a mi szintünkre érnénk, én viszont ahelyett, hogy izgalmamból bármit is vesztenék, a fel-felvillanó lehetséges jövőképek csak még kényelmetlenebbé teszik a nadrágom szorítását. Ezért sem bírok tovább várni, mikor megérkezünk a szintre. Még az ajtó sem nyílt ki teljesen, már kihúzom onnan Blanche-t, és a szobám felé vesszük az irányt. Pár nyugtató légvételre nekem is szükségem van, míg a kulcsot előkeresem, az ajtót kinyitom, és őt előre engedem, de a zárással egyetemben valahova a bejárat melletti bútordarabra dobom a kártyát, és teljes figyelmemet a nőnek szentelem. A levegőt élesen szívom be az orromon, hisz a számat olyan mértékben, és pironkodás nélkül sajátítja ki, hogy félek, lassan le is szedi a helyéről. A teljes értékű légvételeim akkor sem lesznek gyakoribbak, mikor végre elszakadok tőle, és a többi fedetlen bőrterületre térek át az ajkaimmal. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy az egyik pontra milyen élénk feleletet kapok - ezt az információt pedig elraktározom a szürkeállományomban. Örülök, hogy a pár órával ezelőtt történtek nem nyomták rá a bélyegjüket a most következőkre. Érzem a kezének a remegését, és nem tartom kizártnak, hogy én nekem is így reszketnek a tagjaim, csupán képtelen vagyok rá felfigyelni. Ahogy a hűvös keze az ingtől felszabadult, felforrósodott bőrömet érinti, akaratlanul is kiráz a hideg, és egy megfogalmazhatatlan bizsergés szalad végig rajtam. Nem tétlenkedem közben én sem, csupán lassabban haladok, mert jelenleg annyira képtelen vagyok dönteni afelől, hogy mindenétől megszabadítsam-e, vagy csak a szükségesektől, és máris a következő szintre lépjünk. Akár már itt, az alattunk elterülő szőnyegen. Míg ő az egész ingemtől megszabadít, addig én épphogy csak letolom róla a ruhája tetejét. A csupaszságának ennek ellenére is gátat szab még valami, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Ki gondolta volna, hogy majd pont ez a megszólalásom lesz az, ami miatt újra feszegetésre fog kerülni a vészesen fogyó türelmem? Nem értem, hova szeretne annyira távozni, ugyanakkor nem ellenkezem. A kíváncsiságom még képes arra, hogy legyűrje a vágyaimat, ezért érdeklődve hallgatom a szavait, és figyelem a tetteit. Már helyezném át a súlypontomat az egyik lábamról a másikra, hogy még közelebbről figyelhessem, ő viszont megállít. Én pedig, jó katona módjára, nem lépek tovább, helyette karba teszem a kezeimet. Élvezetesen figyelem a műsorát, és jelenleg minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne lépjek közelebb hozzá, majd lökjem az ágyra, és teperjem le. Az elmúlt percek kínzásai egyre és egyre türelmetlenebbé tesznek, amitől már másra sem vágyok, minthogy teljes valójában, a meztelen igazságban láthassam őt. De mivel nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, ezért hagyom, hogy megálljt parancsoljon nekem, és úgy korbácsolhassa fel a vágyaimat, ahogyan csak tudja. Amit, teszek hozzá, mesterien csinál. Mikor újra a karjaim közé foghatom a nőt, nem tudok mást tenni, csak arra gondolni, hogy milyen észveszejtő éjszakának nézünk elébe. Teljes mértékben tisztában van az adottságaival, és tudja is, hogy azokat hogyan használja ki. Mindig is szerettem az ilyen nőket. Érdekesek, izgatóak, és nem utolsósorban kiváló partnerek az ágyban. Nem véletlen tehát, hogy az egyik ilyen személyt úgy döntöttem, csak megtartom magamnak hosszabb távra is. Jó, azért ez valamivel bonyolultabb ennél, tudom, de ez most nem lényeges. Ahogy valószínűleg ő is épp egy másik férfival kufircol, úgy én is egy másik nővel készülök ugyanerre – és ez pont így van jól. Az előttem álló fogalmam sincs, hogy mit tartogathat még az éjszakára, de az eddig látottakkal, és tapasztaltakkal is képes volt úgy feltüzelni, mint ahogy másnak egy éjszaka alatt sem sikerül. - Jelenleg egy valamiben vagyok csak biztos: hogy a szádat másra is használhatnád, mint beszédre. Például… ilyesmire… - nem fejezem be, helyette éppen csak annyira húzódok el tőle, hogy a melltartó anyag leeshessen kettőnk közé. A szavaimat tettekkel folytatom, mégpedig úgy, hogy közelebb hajolok az adottságaihoz, és egy-egy apró csókot lehelek mindkettőre. Az egyből aztán kettő lesz, végül három, aztán már egy fél tucat, miközben céltudatosan kezdem őt az ágy felé tolni. Amint odaérünk, gyengéden a mellkasára teszem a kezemet, és kisebb noszogatással lököm fel az ágyra. Ekkor viszont kiegyenesedek, leszedem magamról az övemet, és vágyakozóan pillantok le Blanche-ra. A mosolyom még a jelenleginél is szélesebbre húzódik, ahogy kezemmel megfogom a ruhája anyagát, és ellenkezést nem tűrve húzom le róla. Az ágy mellé ejtem, és ahogy fölé hajolok, egyik tenyeremet a hajába vezetem, másikkal az övéért nyúlok, és a megfelelő helyre vezetem, a nadrágom, és az alsóneműm alá. Az ajkaiért kapok, amelyet szenvedélyes csókba vonok, szabad kezemet pedig végig vezetem a csipke anyagától kezdve, a hasán át egészen a melléig, amit birtoklóan vonok a markomba. Beleremegek az érzésbe, és a gondolatba, hogy milyen tökéletesen simul a tenyerembe, és míg az ajkaival vagyok lefoglalva, addig lágyan masszírozni kezdem ezt a pontját – mint ahogy remélem ő is teszi valamimmel. Ha így van, muszáj lesz néha-néha megállnom egy sóhajtásra, egy gyors légvételre, mielőtt visszatérnék hozzá. Az eddigi játszadozásunknak köszönhetően nem kell sokat dolgoznia rajtam, hogy felkeltse az érdeklődésemet. - Tudom, hogy valószínűleg nem nekem öltöztél ki így, de… elérted vele a célod. Viszont sajnos meg kell szabadulnunk tőle - szakadok ki végül az elnyúló csókból, és nyúlok le kettőnk közé, kíváncsian kémlelve Blanche izgatottsági állapotát. Aligha hiszem, hogy sok győzködésre lenne még szüksége, így ha erről megbizonyosodtam, az eddig tarkóját cirógató kezemmel az engem izgató csuklójáért nyúlok, és megállítom benne. Pimaszul mosolygok rá, és minden további szó nélkül indulok meg lefelé. Nyomok pár csókot a nyakára, a mellkasára, mindkét mellére, majd továbbra is türelmetlenül haladok a hasán át egyre délebbre. A megfelelő helyre érve két ujjamat, mindkét oldalon beakasztom a csipke anyagába, és ha ő megemeli magát, akkor le is húzom róla a felesleges ruhadarabot. Mély levegőt szívok magamba, mielőtt letérdelnék az ágy mellett, arcomat pedig a lábai közé fúrnám. Tudom, hogy nem leszek képes sokáig kínozni se őt, se magamat, de míg a vágyai forrásához közeli pontokat csókolgatom, addig, amennyire képes vagyok rá, megszabadulok az én felesleges ruhadarabjaimtól is, amelyek már jó pár perccel ezelőtt is kényelmetlennek bizonyultak. - Hosszú még az este. Ne siessük el, én azt mondom. Ráadásul tudod, mire lehetne még használni a te szádat? Valami ehhez hasonlóra… - ezekkel a szavaimmal pedig a játszadozásnak is hamar vége szakad, és rögtön rátapasztom az ajkaimat a legérzékenyebb pontjára. Az első két csók után felemelem a fejemet. - Persze csak, ha végeztem veled - teszem hozzá vigyorogva, mielőtt visszahajolnék rá. Átkarolom az egyik combját, és a hasán pihentetem meg a tenyeremet, miközben úgy ízlelem meg ezt a nőt, mintha heteken át tartó böjt után most kóstolnék bele a világ legfinomabb édességébe. Nem hagyom elszállni magam, hogy a saját kényem-kedvem szerint cselekedjek, helyette arra próbálok ügyelni és figyelni, hogy mire-hogyan reagál. Minden, az évek alatt kitanult praktikámat igyekszem hasznosítani ebben a helyzetben, megtalálva azt a tökéletes kombinációt, amivel ha akarnám, akár pillanatokon belül elrepíthetném a csúcsra. Ha ehhez az kell, hogy a számat, és az ujjaimat egyszerre, egymást kiegészítve használjam, akár több helyen is, hát állok elébe! A jelenlegi célom addig felkorbácsolni a vágyait, olyannyira elvenni az eszét, hogy ha kell, ő maga segítsen a saját sietségére, mert tudja, én mennyire élvezem ezt a fajta vonaglását – én pedig ekkor, csakis ekkor engedjek neki, és ejtsem meg a végső hajszát. Ha ez öt perc, vagy fél óra múlva érkezik el, én egyiket sem fogom bánni, kitartóan maradok lent a lábai között, és terelem egyre tovább a kielégülés felé. Sok mindent el lehet mondani rólam, de azt aligha, hogy önző lennék az ágyban. Nekem nem az a célom, hogy aki megjött, az minél hamarabb el is menjen – vagyis de, csak más értelemben -, hanem, hogy minél tovább maradjon, és minél tovább boldogíthassuk egymást. Lehet, sőt valószínű, hogy soha többé nem fogom ezt a nőt látni, ezért ki akarok vele próbálni mindent, amit csak lehetséges. Az este pedig még csak most kezdődik.
Kezdőlap
Négy teljes hónap. Ennyi volt amennyit kibírtam anélkül, hogy megint és ismételten bűnbe esnék, vagy ellen tudnék állni a kártya, vagy a zseton hívogatásának.Legutolsó vegasi látogatásom során egész szépen megúsztam ami azt illeti, és majdhogynem nullára jöttem ki. De legalább adósságot nem hagytam magam után. Akkor olyan voltam mint a másnapos alkoholista, aki felébred egy csomó üres üveg között, és mielőtt egy újabbat nyitna ki, még ebben a fájdalmasan tiszta pillanatban megfogadja, hogy leszokik. Mondjuk holnaptól. Ma még azért áldoz a mámor istenének. Egy keveset mindenképp. Persze én is már akkor tudtam, hogy csupán egyetlen pillanat, ahogy a hajnali repülőjáraton ültem, a reggel derengésében, egy új napra ébredve, hogy mire landolunk New York-ban, már az egész fogadalmamra nem fogok emlékezni. Ebből a szempontból sosem voltam elég kitartó, ahogyan elég sok minden másban sem voltam az. A munkám talán az egyetlen amiben nincs pardon és nem csupán megkövetelem a pontosságot és a precíziót, de élen is járok benne. A magánéletem azonban a kezdetektől fogva, már az egyetemi éveim alatt is egy hatalmas és kiismerhetetlen káosz volt. Sosem a szelíd és visszahúzódó, csendes és pazar módon udvarias stílusomról és természetemről voltam híres. Vagy inkább hírhedt. De őszintén szólva az valahogyan soha nem tudott érdekelni, hogy mások mit gondolnak rólam. Ez önző dolog lenne? Ha az, akkor sem érdekel!