yong ge; Yebi & Blayze

**Blayze M. Yim**

Yebi & Blayze

Mindig úgy gondoltam, hogy az összes pc játékom közül határozottan a wow és a lol a leghypeoltabb darabok. Persze még megtalálható volt nálam is a jól ismert CS go, telepítve van a Fortnite, illetve a PUB G is – amiket egyébként olykor a mobilomon is játszok – viszont talán ha kettőt kellene kiemelnem ezen játékok közül, akkor határozottan az első sorban emlegetettekre esne a választásom. Ezekben ugyanis van valami közös: mind a kettőt nagyon szeretem, viszont iszonyatosan ki tudnak hozni a sodromból. Alapvetően egy nyugodt embernek vallom magam, ugyanakkor ha valamit mondhattam ezekre az alkotásokra hát... Mindenképpen a geciség jutott eszembe, pedig a káromkodás sem tartozik a repertoáromba.
A Wow-nál állandó harcban állnak az allisok illetve hordások – én egyébként az előbbit preferálom – viszont ami engem a játékkal kapcsolatban kiborít az, hogy az utazások miatt mennyire unalmassá válik az egész. Hiába vettem meg a kiegészítőket, számomra a játék addig rejt izgalmakat, amíg egy karaktert felhúzok nyolcvanas szintre. Ezzel ellentétben a Lol sokkal inkább azért idegesít, mert néha hajlamos vagyok belépni egyes ázsiai szerverekre, ahol öt percet sincs lehetőségem eltölteni, máris megöltek. Illetve nem igazán voltam jó minden pozíción, ezért nem szerettem random kiválasztani magamnak őket. Sokszor kaptam büntetést a játékban, bár hála az égnek ez nem a gépem fagyási átlaga miatt volt, az jól bírt elég bika játékokat is. Az asztalim, amit értelemszerűen Sydney-ben kellett hagynom, nyilvánvalóan nem hozhattam ide, így be kellett érnem egyelőre a Switch-emmel, meg a laptoppal... Ha egy kicsit több hely lenne, akkor biztos összrakatnék ide is egy normálisat, illetve talán nem ártott volna a nagyiéktól az új PS-t kérnem karácsonyra, de hát mindegy. Majd megvesszük később, Jonah amúgy sem biztos, hogy örülne annak, ha csak úgy fognám magam, és rákötném a nappaliban levő tévére a cuccomat.
A mai nap azon volt a sor, hogy Yebinnel LOL-ozzak egyet. Én ettől boldog voltam, ugyanakkor egyelőre nem tudtam, hogy a játék mit fog kihozni belőlem a későbbiek során. Három dologgal lehet igazán felidegesíteni... A wow lassúságával, a lolos büntetésekkel, illetve azzal, ha valaki nagyon bénán vagy szabálytalanul vezet. Attól féltem, hogy jelen esetben az egyik biztosan be fog következni.
Amint beléptem a közös Discordunkra, észrevettem, hogy a fiú már rég ott van. Én ennek némiképp örültem, hiszen még ilyen helyzetben sem szerettem túl buzgónak tűnni és elsőként érkezni a csoportba. Mindig attól tartottam, hogy ennek hatására megutálhatnak idővel a barátaim.
- Szia – köszöntem a kelleténél hangosabban, mivel időközben elkezdtem matatni az asztal alatt. A kamerám meg a mikrofonom már rég be volt kapcsolva, csupán a fülhallgatómat akartam összeszedni, amiről fogalmam sincs mit keres a földön. Inkább bele se akartam gondolni.
- Mizu? – tettem fel a kérdést, aztán hátrébb toltam a gépet, és bedugtam a kábelt a helyére, hogy innentől kezdve már ott hallhassam a fiút a továbbiakban – Jönnek még mások is, vagy ketten leszünk és választunk random csapatot? Szerintem meg kellene beszélnünk azt, hogy milyen poziban akarunk menni a többiek ellen... Most még van lehetőségünk vita nélkül választani.
Az én esetemben teljesen megfelelt volna mondjuk a middle játékos, és egy Katarinával azt hiszem tökéletesen ellettem volna a mai játék során. Elég jó vagyok vele, és ha néhány gyakornok még jön a cégtől, akkor minden bizonnyal rá fognak bólintani, mivel már nem először játszunk így együtt.

533 szó || ruha || ◤ kr ◥

**Min Ye Bin**

Blayze & Ye Bin

"Gamers never die, we respawn."

Ha egy dolgot szerettem abban, hogy szoftverfejlesztő céget működtetnek a szüleim, akkor az határozottan az, hogy ennek köszönhetően rengeteg játékot nem csak hogy ingyen megkapok, de vannak olyan esetek is, amikor már a tesztelésben is részt vehetek. Nem jelenti ez persze azt, hogy olyan sokat számít a szakmai véleményem a végső termék kidolgozásában, ami a MINWIRE alatt fut és kerül kiadásra, de attól még legalább olyan fontos ezeket a játékokat tesztelnie valakinek, aki végső felhasználónak tekinthető. Hiszen hiába van mondjuk egy olyan ember a cégnél, aki már évek óta ezzel foglalkozik és nagyon ért a programozáshoz, ha nem játszik a játékkal, akkor nem fogja teljesen megérteni, hogy pontosan mire is vágynak a felhasználók.
Azt hiszem ennek köszönhető egyszerűen az is, hogy az én szüleim másokkal ellentétben jobban megértik azt, hogy miért szeretek annyit a gépem előtt ülni és pontosan mivel is foglalom el magam, amikor online vagyok. Lehet, hogy attól még szigorúan kezelték a legelején azt, hogy mennyi időt tölthetek a gép előtt, vagy hogy pontosan milyen tartalmakat fogyasztok, de mára már megbíznak bennem annyira, hogy tudják, ha a barátaimmal játszom, akkor szimplán csak jól szórakozunk valamilyen játék közben. Az pedig, hogy ezt tekintem a hobbimnak, nem jelenti azt, hogy ne vennék részt az általuk elvárt eseményeken és unatkoznék ott minden alkalommal, amikor szükségük van arra, hogy Ye Na-t és engem úgy mutogassanak, mintha csak trófeák lennénk.
A legideálisabb mindig az volt, amikor nem voltak itthon a szüleim és a nővérem sem úgy tervezte a programját, hogy előtte a barátnőivel nálunk lógtak, mert akkor olyan dolgokat is megengedhettem magamnak egy Discord hívás közben, amelyeket az éles szülői fülek előtt talán nem tettem volna. Ekkora szerencsém persze nekem sem lehetett mindig, hogy enyém legyen az egész ház. Nem akartam magam ettől úgy érezni magam, mint aki rosszat cselekszik, egyszerűen csak velem is előfordult, hogy néha annyira elkapott a játék heve, hogy észre sem vettem mit mondok pontosan. Egyelőre azonban egyáltalán nem kellett figyelnem ilyesmikre, mert Lay volt az első aki csatlakozott.
- Szia! - Egészen jókedvűen szólaltam meg, majd hallgatóztam egy keveset a fél fülemet takaró fejhallgatón át. - Hm, semmi extra. Nemrég ebédeltem, de még nem fejeztem be, szóval felhoztam. Veled? - Tisztában voltam vele, hogy az ő helyzete nem olyan egyszerű, mert Laynek például egy olyan konkrét gaming bázisa sincsen, mint mondjuk nekem. Ami érthető volt, hiszen azt Ausztráliában hagyta.
- Elvileg úgy volt, hogy még jönnek. Ami nem lenne gond a létszám miatt. - Úgy magyaráztam, hogy közben már írtam is az üzenetet a discord beszélgetésünkbe azzal kapcsolatban, hogy ki milyen hamar tud csatlakozni. - Nekem oké, ha megbeszéljük most. Mi voltunk az elsők, szóval így fair. - A homlokomba hulló hajamat igazgatom, míg gondolkodom, mellé még "mmm" hangot is hallatva. - Én elvagyok a junglerként, ha neked is jó. Mondjuk Sejuani. Vagy support és akkor Zilean vagy Yuumi. Nekem mindegy, attól függ, hogy ki csatlakozik még. Vagy hogy neked van-e preferenciád. - Igazából magam sem tudtam eldönteni pontosan melyik szerephez van inkább kedvem. Előre dőltem és az asztalomra könyököltem. - Hány hősöd van már?

503 |

| öltözék

☆

**Blayze M. Yim**

Yebi & Blayze

A magam részéről azt hiszem sosem lett volna merszem ahhoz, hogy csak úgy a semmiből elmenjek egy céghez, akik gyakornoki munkát ajánlanak diákoknak. Egyrészről, mivel nem voltam egyetemista, nem éreztem ennek túlzottan szükségét, ugyanakkor nagyon nagy szerencsém van, hogy a sulimban már nem szimplán technikus szerepet töltök be, hanem egy neves cégnél is dolgozhatok. Ez egy jó mód arra, hogy tapasztalatot szerezzek az informatika terén, mert én magam már egy ideje szemezgetek például egy mérnökinformatikus szakkal. Biztos, hogy jól fog mutatni egy ilyen hely az önéletrajzomban, de nem ez volt a fő szempont, ami miatt nagyon örülök az egésznek.
Sokkal fontosabb volt nekem az, hogy mennyi barátra lelhettem az utóbbi időben, ami kellőképpen elvonta a figyelmem arról, hogy pontosan mi történt a családommal. Amióta anyáék már nincsenek közöttünk, és Archie is eltűnt, sokat segített a lelkiállapotomon az együtt töltött idő a többi gyakornokkal, illetve az is, hogy a szabadidőmet el tudtam tölteni mondjuk Yebiéknél. Vagy ha éppenséggel külön voltunk egymástól, akkor is számíthattam vele egy jó kis közös LOL partira, amire ma is készültünk. A nagyinak azért kellett elküldenie a rendes mikrofonomat, hogy ne abba a szarba recsegjek bele, amit a fülesemhez adtak. Nem is értem, hogy a normális fejhallgatók mellé már miért derogál csatolni egy olyan mikrofont, ami ér is valamit, és nem úgy hallatszik benne a hangom, mintha két szobából arrébb próbálnék suttogni a mikrofonba.
- Velem sincs nagyon más – a vállamat vonogattam csak, aztán felmutattam a kamerába a magam mellé készített dobozt. Ebben mindössze annyi érdekesség volt, hogy dugig tömtem nasival – Nekem ez lesz itt az ebédem.
Szerintem én voltam a világ legegészségtelenebbül étkező sráca. Mondjuk az is igaz, hogy Henry előszeretettel dézsmálta meg a készleteimet, mert megengedtem neki, így nem győztem újra tölteni a fiókomat, de egyáltalán nem zavart a dolog, mert én szerettem másokkal osztozkodni. Yebivel is mindig megfeleztem a csokimat, ha kérte, ha nem.
- Egyébként, neked Henry nem említette, hogy játszana? – tettem fel a kérdést, bár én sem szóltam neki a partiról, amit tartani terveztünk – Ha időközben hazaér lehet, majd levált engem egy kicsit. Biztos be akarna szállni.
Mivel egy csapatban ugyebár fix számban játszottunk, valakinek nyilván ki kellett szállnia azért, hogy a fiú tudjon játszani, ha ahhoz van kedve. Én szívesen vállaltam volna ezt a szerepet, mert egyrészről jobb a békesség. Bár az is igaz, hogy ha ő magának más pozíciót választana, akkor borulna az egész felállás és valakinek talán váltania kellene egy olyan karakterre, akivel annyira nem jó.
- Őszintén, én sem szeretek random játékosokkal lenni – időközben felbontottam az egyik hagymás tejfölös chipset, és valamennyit a számba tömtem belőle – Egyébként neked is jó étvágyat! Szóval, nem szeretek azon aggódni, hogy kezdőkkel kerülünk össze esetlegesen. Nem akarok lejjebb kerülni a ranglistán.
Legalább ez valami volt, amit fel tudtam mutatni az életben. Soha nem akartam Esport babérokra törni, mert alapvetően is rossz a szemem és csak gyorsabban romlana, ha még többet bámulnám a gépet, illetve akkor Lizzie-vel sem tudnék annyit foglalkozni, mert napi 10-12 órát játszanom kellene. Talán gond lenne a hátammal is, és lehet akkor tényleg megtanulnék hízni amiért minimálisan sem mozgok. Nem nekem való volt a dolog.
- Én mides akarok lenni most – elég határozottan jelentettem ki a dolgot – Kaptam karácsonyra pénzt skinre Katarinához, szóval vele mennék, mert azt hiszem elég jó vagyok vele.
Az pedig köztudott tény, hogy ha Katarinát valaki jól kezeli egy csapaton belül, akkor könnyen fölénybe tud kerülni a másikkal szemben. Én pedig mindig arra koncentráltam, hogy csak akkor vegyek új karaktereket, ha egyel már elég jó voltam.
- Majdnem minden orgyilkos megvan már, illetve elkezdtem begyűjteni a supportokat is. A múltkor kipróbáltam Evelynnt, de nem voltam vele túl jó. Ha beleszámolom azokat is, akiket nem használok, akkor azt hiszem olyan hetven karakterem lehet – a vállamat vonogatva nyúltam megint a zacskóba, aztán megráztam a fejem. Ha valami, akkor a Lol volt az a játék, ami egyszerre idegesített fel, és mégis tudtam élvezni a játékot.
- Yone-t egyébként próbáltad már? Én gondolkoztam rajta, hogy talán össze kellene szednem, de túlságosan meg vagyok már szokva azokkal, akikkel menni szoktam – a vállamat vonogattam, aztán folytattam – Múltkor elment az internet és kaptam büntetést. Remélem most hasonló nem fog történni majd.

689 szó || ruha || ◤ kr ◥

**Min Ye Bin**

Blayze & Ye Bin

"Gamers never die, we respawn."

A cégnél dolgozókkal és a barátaimmal játszani két teljesen különböző dolog volt. Hiába javasoltam mindig anyáéknak, hogy legyenek fiatalabbak is a csapat tagjai, akik kifejezetten az a korosztály, akiket egy-egy játékkal megcélzunk, sosem talált túl jó fogadtatásra. Pedig azzal még én is tisztában voltam, hogy ha olyan emberek dolgoznak a MINWIRE-nek, akik tesztelni is tudnak, akkor nem kell külön fizetni azért, hogy egy másik csapat fiatal legyen a tesztcsapat. Annyira már én sem értettem hozzá, hogy pontosan miért is ne érné meg az én ötletemet kivitelezni, de nem gondolom, hogy a szüleim, vagy a cég többi vezetője annyira buta lenne, hogy ne jutott volna eszükbe nekik is ugyanez. Emiatt talán jobb is volt, ha nem gondolkoztam hasonlókon és a játék megmaradt legfőképp játéknak, nem vette át teljesen a helyét az, hogy ezen a területen kellene dolgoznom később.
Blayze lelkesnek tűnt, aminek én is kifejezetten örültem, mert valamilyen szinten azt is jelentette, hogy sikerült rábeszélnem valami olyanra, amiről később kiderült, hogy tulajdonképpen élvezi. Annak pedig tulajdonképp még inkább örültem, hogy korban nagyon közel vagyunk egymáshoz, mert így Layvel sokkal egyszerűbb volt mondjuk a kommunikáció, mint Javierrel.
- Király - kuncogva figyeltem a képernyőt és mértem végig a nasikat, amiket Lay az ebédjének titulált. - Van már kedvenc amerikai édességed? - Tettem fel a kérdést viszonylag nyugodtan. Illetlenségnek éreztem volna, ha arról kezdek beszélni, hogy a szüleim nekem valószínűleg soha nem engednék, hogy annyi édességgel rendelkezzek egyszerre. De még szerencse, hogy Elmonak és nekem volt egy megállapodásunk és olyankor is szerzett nekem csokis sütit, amikor egyáltalán nem volt kedvem azokra a foglalkozásokra menni, amikre ő vitt engem rendszeresen.
- Nem, nem igazán. Úgy volt, hogy dolgoznia kell. - Azzal már nem teljesen voltam tisztában, hogy meddig és hogy mennyi idő lesz onnan hazaérnie. - Oké, az majd úgyis kiderül menet közben. Legközelebb majd meghívjuk őt is. - Plusz remélhetőleg sikerül akkorra szervezni a partit, hogy ő is ráérjen. Mondjuk egy mindenki számára szabad hétvége teljesen jól jönne.
- Akkor nem csak én vagyok így - bólogatva értek egyet és talán kicsit még túl heves is vagyok, mert megmoccan a fejem a fejhallgató, amit most vissza kell igazítanom, hogy ne csússzon félre kényelmetlenül. - Steve Suptic múltkor csatlakozott egy nyilvános Among Us szerverhez, elég vicces volt. De én sokkal szívesebben játszom a barátaimmal. - Ebben azt hiszem mindketten egyet érthettünk.
- Jó étvágyat! - szólalok meg újra, amikor meghallom, hogy enni kezd. - Köszi - mosolyogva bólintok és a kezembe is fogom a tányéromat, hogy lehetőség szerint ne kenjek össze mindent evés közben. - Legutóbb megpróbáltam megmagyarázni a nővéremnek, hogy miért nem jó kezdőkkel játszani és nem értett velem egyet... - A szemeimet forgatva csavarok újabb adag tésztát a villámra, a falat bekapása után pedig viszonylag agresszív hörcsögöket megszégyenítő arckifejezéssel kezdek rágni.
- Persze, simán lehetsz. - Helyezkedtem valamennyit a székemben, közben pedig újra lehelyeztem a tányéromat az asztalra. - Úú, menő. Egyszer játszhatnánk úgy, hogy cserélünk, ha átjössz. - Nálunk helyben valamennyivel több lehetőségünk lett volna az ötlet megvalósítására.
- Király! Akkor tényleg elég rendesen összegyűjtötted már őket. - Én abban sem voltam biztos, hogy tudnék mondani ilyen konkrét infókat, mert az is előfordul, hogy egyszerűen nincs időm játszani. Ha lehetne, még a szüleim miatt kötelező eseményeken is inkább játszanék, mintsem hogy az ő beszélgetéseiket hallgassam.
- Aha, pont nemrég. Szerintem megéri. De nálam is kipróbálhatod majd. - Bólogattam finoman, miközben felvettem ugyan a villámat, de nem kezdtem bele újra az evésbe, mert közben valamit figyeltem a képernyőn. - Ha maradsz New Yorkban, nem lenne jó, ha megkapnád a setupod? - Nem voltam tisztában azzal, hogy mekkora töredelem a tengeren túlról postázni ilyesmit, de tény és való, hogy én senkire nem bíztam volna rá a saját gépemet, hogy küldje el a világ másik felére épségben.

615 |

| öltözék

☆

**Blayze M. Yim**

Yebi & Blayze

Az a helyzet, hogy soha életemben nem szorultam rá arra, hogy dolgozni kezdjek, emellett pedig nem is feltétlenül gondolkoztam azon sem, hogy mondjuk mit kellene kezdeni az életemmel. Mivel még fiatal voltam, ráadásul tizenegyedikbe jártam a szüleim halála előtt, úgy éreztem, hogy bőven van időm még dönteni. Ennek ellenére végül gond nélkül mondtam igent arra a felkérésre, amit a MINWIRE tárt elém. Egyáltalán nem attól félek, hogy bármiről is lemaradnék, szimplán csak én magam is érzem azt, hogy egyedül maradtam. A bátyámmal jó ideje nem beszéltem már, és talán a nagyszüleimre számíthattam, Archie nélkül mégsem voltam hajlandó hazamenni. Az iskolát elhanyagolni butaság lett volna, a nagyi meg azt mondta nekem, hogy talán Amerikában kellene maradnom és próbálkozni. Mégiscsak több eséllyel kerülhetnék be innen egy borostyán ligás egyetemre, mint otthonról… Szóval egyelőre úgy nézett ki, hogy mindenképp maradni fogok, hiába féltem annyira nagyon, amikor idejöttem.
Az ittlétemet az is könnyítette, hogy Lizzy is jött utánam idővel, bár a mai napig nagyon szégyellem magam, amiért korábban nem szóltam neki a történtekről. Emellett pedig lehetőségem volt pár új barátot is találni magamnak, de a legközelebb mégis Ye Bin személyisége állt az enyémhez. Emiatt mindig őt hívtam magammal amikor játszottam… Alapvetően kötve hiszem, hogy Braylen hasonlóban benne lenne, szóval szerencsésnek éreztem magam, amiért volt egy olyan barátom, aki tényleg komolyan foglalkozik játékokkal.
- Nem tudom… A legtöbb eléggé ízlik – halkan nevettem el magam, amikor kimondtam a szavakat – Talán még nem próbáltam ki eleget. Neked melyik a kedvenced?
Alapvetően a márkát sosem néztem, szimplán csak megettem azokat a dolgokat, amiket többek között Hailee is hazahozott nekem. A boltokban is teljesen random kaptam le a polcról a különböző édességeket, általában sokkal inkább a csomagolás befolyásolt, nem pedig az, hogy mit eszek. Emiatt mondhatom, hogy néha kicsit csalódott voltam azzal kapcsolatban, amit kaptam.
- Egyébként, te ettél már valaha mályvacukor krémet? – egészen nagy szemeket meresztettem, amikor rákérdeztem erre. Valamelyik reggel, vásárlás közben botlottam bele az üvegbe. Azon gondolkoztam, hogy keksszel és csokival biztos finom lehet, de nem mertem megvásárolni.
- Akkor innentől kezdve nem tud beszólni, hogy miért nem hívtuk – finoman vontam meg a vállam – Nem mindig könnyű vele egy szobában tartózkodni.
Ettől függetlenül türelmesen bántam vele és abban reménykedtem, hogy ha elég kedves vagyok vele, akkor idővel össze fogunk tudni barátkozni. Valójában pedig világ életemben féltem az olyan srácoktól, mint amilyen ő is volt. Ijesztőnek találtam azt, ha valaki annyira jól bánt a szavakkal, hogy azzal másnak fájdalmat tudott okozni… Henry szerintem ilyen ember volt. Vannak, akik egyszerűen csak nem félnek attól, hogy másokat megbántsanak. Ettől nem lesz valaki rossz, szimplán csak szókimondóbb az átlagnál.
- Jó, hívjuk. Úgy hallottam, hogy van érzéke a videojátékokhoz – tapasztalni nyilvánvalóan nem tudtam ezt. a MINWIRE-nél kifejezetten ritkán találkoztunk, mivel mind a ketten teljesen más időbeosztással rendelkeztünk. Szerintem az órarendünket sem hasonlóan raktuk össze, ami tök oké volt, mivel nyilván más iskolába is jártunk, meg amúgy sem tartoztunk egymásnak elszámolással a házon kívül végzett tevékenységeinkről.
- Áh, ilyenkor én valahogy sosem vagyok elérhető. Én is jobban szeretek veletek játszani, de jó lenne egyszer elkapni valaki hasonlót egy nyilvános szerveren – ezen a ponton úgy éreztem, hogy már mondhatom magunkat barátokat. Sok időt töltöttünk együtt a cégnél, általában az ebédet is közösen oldottuk meg. Már az első beszélgetésünkkor is éreztem, hogy mi ketten össze tudnánk barátkozni, szóval boldog voltam, amiért nem csak a vállalaton belül akart velem lenni.
- Senkinek sem jó, ha kezdők is vannak a csapatban, az biztos – még nekem sem. Nyilvánvalóan kedves lettem volna azokkal, akik még nem voltak a mesterei egy játéknak. Viszont ennek ellenére is bosszantó tud lenni, amikor húsz másodpercet sem bírnak ki, mert agyon lövik őket. Kétlem, hogy számukra ez élvezetes lenne.
- Benne vagyok, de én nem vagyok minden karakterrel olyan ügyes, mint te. Csak ne nézz kezdőnek, kérlek – nevettem el magam. Nem élt a fejemben az a kép, ahogyan mérgesen üvölt velem, amiért nem megy a játék. Minden bizonnyal ez nem is történne meg, de ettől függetlenül magas labda volt annak fényében, amit a nővére mondott.
- Jó, jó mindenképp kipróbálnám – talán túlságosan is lelkes voltam a témát illetően – Mikor mehetek majd át?
Nyilván nem akartam magam ráerőltetni, de jó lett volna a házon kívül is programot csinálni már. Kicsit nehéz volt egy házban tartózkodni egy olyan lánnyal, aki korábban megcsókolt, én pedig még arra is képtelen voltam, hogy a lassan már tizennégy éve tartó érzéseimet bevalljam neki.
- De, egyszerűbb lenne. Viszont amíg Jonah-nál lakok, szerintem sehova nem férne el a setupom. Majd egyszer el kell jönnöd hozzám, hogy lásd… Persze ha van kedved.
Mondjuk a téli szünetben megérné. Vagy nyári… Már teljes mértékben időzavarom volt attól, hogy mi hogyan van otthon New Yorkhoz képest.
- Egyébként, izé… - magam sem tudtam, hogy pontosan miért hozom fel ezt a témát, de éreztem, ahogyan a füleim szinte azonnal vörösödni kezdenek – Neked volt már barátnőd, ugye?

802 szó || ruha || ◤ kr ◥

**Min Ye Bin**

Blayze & Ye Bin

"Gamers never die, we respawn."

Anya valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy azzal, hogy rám bízta a feladatot Blayze felvételével kapcsolatban a gyakornoki programunkba, elintézett nekem egy olyan barátságot, amit nem tudott úgy felügyelni, mint azokat, amelyeket a nekik, felnőtteknek fontos eseményeken igyekeztek nekünk felkínálni. Egyáltalán nem azt mondom, hogy ne érdekelnének azok a kortársaim, akikkel ezeken az eseményeken vagyunk összezárva, mert ki mással értenénk meg egymást, ha nem velük? Kivéve persze Braylen Yangot, mert hiába csak néhány évvel idősebb nálam, a nővérem valamiért nem szeretné, ha vele barátkoznék. Megtehetném, hogy nem hallgatok rá, de a horror filmekkel kapcsolatban is tudja, hogy mit beszél, szóval jobb nem belebonyolódni a dolgokba. Nem véletlenül Ye Na lett az idősebb nálunk.
Hiába barátkozom könnyen, a szüleim szeretik megszűrni azokat, akikkel igazán közeli kapcsolatban állok. Az egyetlen előnyöm, hogy ők túl elfoglaltak ahhoz, hogy tényleg minden pillanatban oda tudjanak figyelni rám. Elmo pedig, aki elvileg az ő szemük és fülük ezekben az esetekben, sokkal inkább az én oldalamon áll, mint az övéken.
Hiába barátkozom viszont könnyedén, sokszor előfordult már, hogy úgy éreztem, nem értem meg teljesen a kortársaimat. Nem azt mondom, hogy nem érdekelnek, szimplán csak sok olyan velem egykorú gyerek van - vagyis nem gyerek, mert én sem vagyok már gyerek! -, akiket nagyon más dolgok érdekelnek, mint engem. Vagy inkább engem nem érdekelnek azok a dolgok, amik őket. De az is lehet, hogy érdekelnének azok a dolgok amik őket is, ha a szüleim nem szabnák meg állandóan, hogy mit csinálhatok és mit nem. Így lényegében azt csinálom, amit ők elvárnak tőlem, de nem jelenti azt, hogy ezt élvezem is. A cégnél szerzett barátaim voltak azok, akikkel tényleg igazi barátok voltunk, mert volt bennünk valami közös, ezt pedig nehezen tudtam volna elengedni. Még ha szidást is kaptam, amiért túl sokat játszottunk együtt, vagy olyasmivel ütöttük el a munkaidőt, amit nem lehet feltétlenül kemény munkának nevezni, mindig megérte. A mai nap merőben más volt, mert puszta szórakozásból ültünk össze Layvel egy kis játékra, amit már eléggé vártam.
- Igazából minden, ami csokis. A Reese's dolgok a kedvenceim. - Arról nem is beszélve, hogy szégyentelen mennyiségben tudom fogyasztani ezeket. Csodálkoznék, ha öreg koromra nem lenne mondjuk cukorbetegségem, de túl fiatal vagyok ahhoz, hogy most ezen izguljak. - Aha, de magában nem lehet megenni, mert őrült édes. S'mores-nak tök jól lehet használni és még tábortűz sem kell hozzá. - Egészen jókedvűen adtam az ötleteket, mert ha édességről volt szó, akkor tényleg én voltam a megfelelő ember, akit kérdezni lehetett. Még ha nem is látszott rajtam.
- Majd máskor csatlakozik ő is. Ebből most kimarad, de nem kell tudnia róla. - Mosolyogva vontam meg a vállaimat. Tipikusan az amiről nem tud, az nem fáj esete ez, de ha mindketten tartjuk a szánkat, akkor nincs is miről beszélni. - Erről én is hallottam már. - Pedig nem is én lakom vele együtt. Amiről eszembe jutott egy újabb kérdés.. - Meddig laktok ott az ismerősötöknél együtt? - Szívesen áthívtam bárkit magunkhoz, mert itt minden lehetőség adott volt, hogy közösen kockuljunk, de persze beköltöztetni nem volt jogom senkit.
- Láttál valami jó streamet mostanában? Ki kéne próbálnunk majd valami újat is. - Nem mindig csak azokat a játékokat nyúzni, amit már megszoktunk. A MINWIRE miatt részben volt is ehhez kapcsolódó feladatunk, de az nem mindig jelentette, hogy végig tudtunk játszani egy teljes játékot az elejétől a végéig.
- Ha valamikor ráérsz átjönni, kipróbálhatjuk majd. - Nem feltétlenül az emlegetett játékra céloztam, inkább arra, hogy teljesen ismeretlenekkel bohóckodjunk a neten. Szerintem nem kell minket annyira félteni, hogy eladnánk a fejünk felől a lakást.
- Pont ezt mondtam én is neki. Ők csak lelassítják a dolgot, meg ha elrontják, akkor a jobb játékosoknak is rosszabb... De nem hitt nekem. - Elhúztam a számat, de nem akadtam fenn túlzottan a témán, mert utólag amúgy sem hoztam volna már fel Yenának sem.
- Nem néznélek kezdőnek egyáltalán - elnevettem magamat a feltételezésen. Még a fejemet is megráztam, hogy érzékeltessem, hogy nem tennék hasonlót. Layről valahogy amúgy is sejtettem, hogy ügyesebb a nővéremnél, aki totál kezdőnek számított ebben. Neki teljesen más feladata volt a cégnél, mint nekem, úgyhogy ő abban jó, amit tanul is. Ilyen egyszerű. Én meg a sminktermékeiről és hajformáló eszközeiről nem tudnék semmit mondani.
- Mikor érsz rá? - A fiú lelkesedése rám is egyértelműen átragadt és fejben már a nem létező naptáramat lapozgattam, hogy rájöjjek, mikor vannak olyan elfoglaltságaim, amikor nem lehet alkalmas. - Csütörtökönként francia óráim vannak, hétfőnként meg egy másik különórám, de azon kívül bármikor. A hétköznapokon még a szüleim sincsenek itthon. - Ami nagy előny, ha órákig bele akarunk merülni a játékba.
- Persze, tök szívesen megnézném - bólogatva egyeztem bele a dologban, még ha nagyon hosszú távú is volt ez a terv a részünkről. Attól még ugyanolyan szívesen mentem volna és nem csak azért, hogy lássak egy setupot. A korábban emlegetett tényleges barátokhoz visszatérve... Blayze-vel kapcsolatban is úgy éreztem, hogy azok vagyunk, ez pedig jókedvűvé tett.
- Hát... - megköszörültem a torkomat és mocorogtam valamennyit a székemen, aztán még az is belefért, hogy megigazítsam a fejhallgatót a fejemen. - Nem, ami azt illeti nem volt. - Mindenhová néztem, csak a megfelelő irányba nem ahhoz, hogy Lay azt gondolhassa, hogy rá pillantok. Nem tudom miért hozott ennyire zavarba a kérdése, de nem tudtam rá nem őszintén felelni. - Miért kérdezed? - Ez volt ez első dolog, amire érdemes lett volna választ kapnom. De még azelőtt folytattam, hogy meggondoltam volna mit mondok pontosan. - Nem igazán volt még olyan lány, aki tetszett volna. - Vagy sokkal inkább, aki érdekelt volna annyira, hogy megtetsszen. De az is lehet, hogy ennek is a szüleimnek és a szigoruknak, illetve odafigyelésüknek van köze.

923 |

| öltözék

☆

Ajánlott tartalom

» you can STAY | Yebi & Kai
» Blayze Yim
» real talk - - Javier & Yebi
» ◤ a brand new day ◥ Alice & Blayze
» still with you | Yebi & Natie