Kedvelt dolgok:
🎔Iskola: bár a legtöbb diák messzire kerülné, ha tehetné, ő mégis örül, hogy bejárhat. Igazán szomjazik a tudásra és reméli, hogy egy nap a neves egyetemek egyikére sikerül a felvételije. Emellett itt legalább nem érzi egyedül magát.
🎔Gyümölcsök: főképp az eper és a kókusz. Él-hal minden olyanért, ami ilyen mintával, ízben, vagy illatban kapható. Állítása szerint ritkán haragszik meg valakire, de olyankor érdemes epres vagy kókuszos dolgokkal nekiindulni a békülésnek.
🎔Mozgás: Sosem vallotta magát sportembernek, de kifejezetten szeret úszni, futni, illetve jógázni. Mostanában kicsit kevesebb ideje van rá.
🎔Segítségnyújtás: szereti hasznosnak érezni magát, így ott segít, ahol csak tud. Egy megállapodás keretében ezért is segíti ki az iskolaorvost szabad óráiban, legyen szó felügyeletről, kisebb sérülések ellátásáról, vagy csak papírmunkáról.
🎔Zene: hisz az mindenre gyógyír. Legyen szó lelki fájdalomról, ünneplésről vagy pihenésről, a zene ott van az emberek mindennapjaiba és az teszi gördülékennyé az olykor rögösnek tűnő utat.

Utált dolgok:
🗙Tartozás: Bármilyen formájáról is legyen szó, igyekszik kerülni. Sajnos a családjától már így is eleget örökölt.
🗙Bogarak és pókok: Mint minden tisztességes nő, úgy ő is fél minden olyantól, aminek több mint négy lába van, mérettől függetlenül.
🗙Szűk helyek: pánikroham tőr rá minden szűkebb helyen. Ezen okból még akkor is kerüli a liftet, ha a 15.-re kell felmennie. Előbb mássza meg a felhőkarcolókhoz tartozó lépcsőket, minthogy csak úgy egyedül liftbe szálljon.
🗙Titkok/meglepetések: Tapasztalata, hogy ebből a két dologból sosem származik jó, így már csak ezen szavakat sem szereti hallani, nemhogy megvárni a hozzájuk kapcsolódó információt.
🗙Ha ki kell kapcsolnia a mobilját: Nem nevezhetnénk függőnek, csupán több eset is bizonyította, hogy akkor lett volna rá a legnagyobb szükség, mikor nem volt elérhető.

Életcélok:
🖈Bekerülni egyetemre: Főképp a gazdasági szakok érdeklik, de elég sok témában nyitott, és előszeretettel próbálná ki magát több területen is.
🖈Letudni a tartozásait: Nem bánná már, ha eltudna kezdeni gyűjteni egy lakásra vagy autóra, hiszen a keresetének egy jó része így is a tartozásokra megy el. Hitelt hitellel fizetni pedig csak nagyobb butaság lenne.
🖈Egy normálisabb pasit kifogni: Sajnos nincs sok szerencséje pasik terén, hiszen hiába csendes, türelmes és nem szokása nyávogni, valahogy egy idő után mindenki ráun, vagy pedig csak kihasználja. Lassan már kezdi hitét veszteni az erősebbik nemben.
🖈Saját vállalkozást létrehozni: Mindig is nagy álma volt egy modern cukrászdát nyitni, ahol a kedvelt és megszokott édességeket egészségesebb formába öntheti, úgy, hogy mindenki bűntelenül élvezhesse az életet.
🖈Egy nagy és boldog családban élni: mivel neki sosem adatott meg egy rendes családban élni (édesapját sosem ismerte, mert kiskorában elhunyt, édesanyja pedig 15 éves korában hagyta e világon), ezért reméli, hogy talál valaki olyat, akivel nyugodt szívvel felnevelhet 2-3 porontyot is akár.


- Zhanna Fedorova, itt van? – vágódik be a teremajtó a tesztírás közepén, majd egy erősen lihegő nő áll meg a szemét jártatva az egész osztályon. Mindenki kezében megáll a toll és pár szem rám szegeződik. Hirtelen meghűl bennem a vér, még sosem hallottam a nevem, csak a kitüntetésekkor. Bátortalanul nyújtom is a magasba kezem jelezvén az ittlétemet, mire a nő csak csalapálni kezd, hogy menjek utána. – Gyere gyorsan, baj van! – először csak értetlenül állok fel, aztán igyekszem minden cuccomat a táskámba söpörni és követem is a folyosóra. – Anyukádat kórházba vitték, próbáltak téged utolérni, de nem vetted fel, így végül itt érdeklődtek. – ad is pontosabb magyarázatot, de valahogy az anyukám a kórházban van részlet után le is blokkol az agyam. Az nem lehet! Gyorsan elő is kapom a telefonom, ami most az egyszer lett kikapcsolva a tesztírás végett. Csakugyan van jó pár nem fogadott hívásom. Ezt szokás Murphy törvényének nevezni, ugye? Szerencsémre a tanárnő felajánl nekem egy fuvart, így mihamarabb behozhatjuk az elvesztegetett időt. A pulthoz érve érdeklődöm is, hogy melyik szobát keressem, de a válasz már az, hogy egyiket sem.


Bár már tizenöt évesen annyira nem gyerek az ember, mégis fiatal és tapasztalatlan. Nem most terveztem ellesni azon procedúrát, ami egy halott családtaggal jár. Nem akartam temetést szervezni, nem akartam kiköltözni a lakásból, ahol felnőttem és nem akartam szembesülni azon tetemes összeggel, ami befizetésre vár. Sosem volt fogalmam arról, hogy anya ennyi hitelt vett volna fel, ahogy arról sem, hogy beteg volt és az a pénz a kezeléseire kellettek. Utólag már bánom, hogy nem figyeltem oda rá. Észre kellett volna vennem, hogy valami nincs rendben. Többet kellett volna segítenem neki és támogatnom őt. Milyen nehéz is lehetett neki minden nap úgy tenni, mintha a legnagyobb rendben lenne? Azt sem tudom, hogy innentől hogyan lesz tovább az életem. Árvaházba nem szeretnék menni!
Őszintén fogalmam sincs mióta ülök a földön anyám képét szorongatva miközben a padlóra meredek. Szinte meg sem hallom a körülöttem lévőket, teljesen megszűnik a világ előttem. Többé nincs családom, s ez egy olyan érzést kelt bennem, hogy ezzel együtt megszűnt minden értelme léteznem. Egy pár fekete folt jelenik meg a szemeim előtt, amik lassan formát öltenek és cipővé rajzolódnak ki. A tulajdonosa pedig szép lassan mellém lép, hogy leguggoljon mellém és finoman a karjaiba zár. Őszintén fogalmam sincs ki lépett hozzám, hiszem még mindig nem emelem fel a fejem, csupán ösztönösen bújok hozzá és reménykedem abban, hogy ez csak egy rossz álom, amiből egyszer felébredek.


Már lassan a harmadik éve annak, hogy anya elhunyt. A tartozások viszont, mintha sosem fogynának el, hiába dolgozom. Olyan ez, mintha ebből sosem lehetne kilépni. Persze, diák munkákkal csak a töredékét keresem meg annak az összegnek, ami elegendő lenne. Most viszont az érettségire való felkészülés nagyban lefoglal. A különórák miatt kevesebb időm van, ami miatt lehetetlen több munkát is összeegyeztetni. Így hát arra jutottam, hogy egy normálisabb legyen, a több kicsi helyett. A kávé iránti szenvedélyemet is kiélhetem legalább most. – A vaníliás lattéd. – teszem is le a férfi íróasztalára, ahogy beérek az orvosi szobába. – Halkabban, még azt hiszik éppen vesztegetsz. – nevetve nyúl is érte a férfi, aki mondhatni a jelenlegi otthonadóm és legfőbb támogatóm. Régen az ő felesége volt az, aki szólt, majd a kórházba vitt. A történtek után rájuk számíthattam a leginkább. Magukhoz vettek és igyekeztek felkaparni a padlóról. Sokat köszönhetek nekik azért a figyelemért, amit rám szántak. – Ugyan már, ki vesztegetne meg egy iskolaorvost? Hát van ennek bármi értelme? – mosolyogva billentem is meg a fejem, mire csak nekem engedi a pontot.  – Zhani, egyébként lenne egy kérdésem. Tudom, nem szeretsz csak úgy pénzt elfogadni tőlünk, de… az a helyzet, hogy kéne mellém egy asszisztens, míg Tami babázni van. Nem kéne sok mindent csinálni, főképp papírmunka, adminisztráció és kisebb sebek ellátása, de fizetés is járna érte és nagyon nem fárasztod le magad vele. Itt is tudnál tanulni, mert szerencsére annyira nem forgalmas, mint maga a könyvtár. Ha gondolod megemlítelek az igazgatónak. Persze, csak ha belefér neked is. – a mondat végén rám sem pillant, inkább a pohár szájára tapad reménykedve, hogy most az egyszer nem emelem fel a hangom azért, amiért pénzt ajánl nekem. Sajnos a pénz kérdéssel elég hamar fellehet húzni. Már így is túl költségesnek érzem magam, így sosem mertem elfogadni zsebpénzt, kaja pénzt, ajándékot és egyéb kiegészítést. Pofátlan dolognak éreztem, nem akartam élősködőnek tűnni. A mostani helyzet viszont merőben más, mert így nem az ő pénztárcájukból jön. Hangos hümmögéssel gondolom is végig mennyire férne bele nekem, majd csak egy aprót bólintok. – Mi, most tényleg belementél? – hitetlenkedve pillant rám a férfi, mire én csak elnevetem magam. – Ugyan már, valakinek meg kell fejtenie az írásodat is.