Nagyi szerint ízig vérig spanyol jegyekkel rendelkezem, mind külsőleg, mind belsőleg. Szerint olyan, mintha két személyiségem lenne. A húgommal a szüleinket öt évvel ezelőtt vesztettük el. Igaz, hogy a Nagyihoz kerültünk, de én mégis felelősséget érzek iránta, pont úgy, mint a Nagyi iránt. A barátaim szerint talpraesett, temperamentumos, szenvedélyes,impulzív személyiséggel rendelkezem. Igen csak szókimondó vagyok, egyesek szerint talán éles nyelvű is. Ebből adódóan elég sokszor szoktam kellemetlen szituációba keveredni, mondjuk hamar fel is találom magam. Valamint humoros, hiperaktív, makacs, önfejű, ezek a szavak is jellemeznek engem. Ugyanakkor mint említettem felelősséggel tartozom a családom iránt. Először is a Nagyi iránt, akiről három éve derült ki, hogy szívbeteg, egy kisebb stressz is elviheti a sírba. Amiről a tizenhét éves húgom előszeretettel gondoskodik, hiszen folyton bajba kerül. Valószínűleg úgy érzi, hogy lázadnia kell, ezért én anyáskodom fölötte, de ez nem érdekel. Mind a ketten csak rám számíthatnak, én viselem  a gondjukat. A Columbiára ösztöndíjjal kerültem, bár ezért keményen tanultam és tanulok a mai napig is.  Az egyetem mellett egy étteremben melózom, ha marad időm akkor még különböző rendezvényeket szoktam bevállalni. Nem mondanám, hogy New York legszegényebb negyedében élnénk, de jól kell meg kell gondolni mire költünk. Brooklyn egyik bérháza hatodik emeletén élünk. A Nagyi gyógyszerei és orvosi kezelése elég sok pénzt visz el. A szabadidőmben a barátaimmal a környéken rendezett latin bulikba járunk. Imádom a zenét, a latin zenét és táncot. Ugyanakkor olykor szeretem kiereszteni a gőzt pole-dance edzésekkel, már tizenhét éves korom óta járok.  Ha meghallok egy jó zenét, bárhol képes vagyok táncra perdülni, az sem izgat, ha az emberek megbámulnak. Könnyen kötök barátságot bárkivel, és könnyen megértettem magam másokkal. Viszont utálom a gazdag, beképzelt kölyköket, akik apuci a fenekük alá pakol mindent és azt hiszik bármit megtehetnek emiatt, övékké a világ. Ha nagy leszek, gyereksebész szeretnék lenni, igaz ehhez minden követ megmozgatok majd.
Nem büszkélkedhetek túl magas méretekkel, sőt, apró termetem van, talán eléri a százhatvan centimétert.  Szív alakú arcom enyhén napbarnított bőr takar. Amit csokoládé színű fürtök kereteznek, leér egészen a fenekemig, hangulattól függ, hogy feltűzve, vagy leengedve hordom-e.  Mogyoró színű íriszeim mindig pajkosan csillognak, arcomra folyton ki ül az amit gondolok, sosem bírom palástolni őket. Szintén napbarnított színű bőrbe vont tökéletes idomaim pont ott kerekednek és formásodnak ahol éppen kell. Minden ruhadarab jól áll rajtam. Kedvenc ruhadarabjaim közé tartoznak a színes, vidám, fodros ruhák, szoknyák. Egyébként magassarkút részesítem előnyben, de ha úgy alakul szívesen húzok tornacipőt is. Szeretem feldobni a külsőm különleges kiegészítőkkel, ékszerekkel.

Ránézek az órámra, ez az első munkanapom... és el fogok késni. Még soha életemben nem késtem el, nem most szeretném elkezdni. Sajnos... az előző munkahelyemtől meg kellett válnom, ugyanis történt egy kis baleset. Egy kávézóban melóztam, nem is messe tőlünk, ez pont jó volt, mert ha haza kellett ugranom a Nagyi, vagy Lola miatt hamar haza értem. Csak, hogy egyik este az egyik részeg seggfej azt hitte vicces lesz a pultos csaj fenekét fogdosni, nos.. Én nem pont a nyugalmamról vagyok híres ezért a képbe öntöttem a drága whiskey-ét. A pasinak sem tetszett, főleg nem a főnöknek, így kiléptem. Aztán Hardin, a pasim említette, hogy van ez a lehetőség... hát gyorsan lecsaptam rá. Hardin és az én kapcsolatom nem egészen... szokványos. Amikor anyuék halála után a Nagyi magához vett minket és ide költöztünk Amerikába Barcelonából ő kedvesen fogadott minket, szerencsére itt a környéken itt a spanyol és latin-amerikai lakos több, mint az amerikai. Nem mintha bajom lenne velük... csak éppen nekik van velünk, valamiért. Aztán Hardinnal össze melegedtünk, bár számomra ez nem olyan nagy eget rázóan szerelem, inkább a biztonságos tudat vonz, hogy tudom mire számítsak tőle. Autószerelőként dolgozik, tök nyugodt srác, semmi meglepetés, nem megy az idegeimre, kiszámítható. Megegyeztünk, hogy ha befejezem az egyetemet akkor majd összeházasodunk. Ahogy igyekszem az étterem felé... hirtelen meglátom a húgomat, először elkerekednek a szemeim, majd mérgesen lépdelek elé és a barátnői elé.
-Dolores,- ha dühös vagyok mindig a teljes nevén szólítom,- megtudhatom mit keresel erre?- húzom fel a szemöldököm, kezeimet még csípőre is teszem... a hatás kedvéért.
-Izé... Bonnie... csak úgy gondoltuk plázázunk egy kicsit,- veszek egy mély levegőt, hogy ne akarjam itt helyben kitépni a haját. Bűbájos mosolyt erőltetek magamra és a léhűtő barátaihoz fordulok.- Nos, sajnos a húgomnak dolga van... holnap találkoztok az iskolában,- azzal karon ragadom Lolát és erőszakkal rángatom távolabb.
-Még, hogy plázázni. Azonnal menj haza a Nagyihoz, valószínűleg tudsz segíteni neki. Nem mellesleg nem volt elég tegnap? Nem érdekel, hogy egy nagyobb stressz és meghalhat? Arra nevelt téged, hogy lopj a boltból? Ráadásul egy vacak szemüveget?- látom az arcán, hogy ő is kezd mérges lenni, és nem nagyon tartja magában a mondandóját.
-Akkor adj pénzt, és nem kell lopnom, tudod milyen szar dolog nézni a többieken a márkás cuccokat? Nekem elegem van ebből az életből! -elkezd viszketni a tenyerem a pofon iránt, ami már régóta esedékes neki,- menj el dolgozni! Szerinted a hülyeségeidre van pénzem? Tudod jól, hogy a nagyi gyógyszere mennyibe kerül. Most pedig tűnj a szeme elől mielőtt tényleg olyat teszek amit megbánok, menj haza tanulni, hogy legyen az életbe valami belőled, mert a börtönben elég szar az élet!- majd bele túrok hosszú tincseimbe. Veszek pár mély levegőt, mielőtt tovább indulnék. Komolyan még egy ilyen hálátlan némbert! Nem hogy hálás lenne, amiért a Nagyi magához vett minket. Nem tudom, hogy azért tesz-e ilyeneket, mert nem bírta feldolgozni a szüleink halálát, de én sem akartam lopni, meg a többi baromság amiket csinál. Mondjuk attól függetlenül szeretem... csak nem tudom hogyan tereljem jó útra. Mit rontottunk el a Nagyival, hogy ilyen lett?
Az első napom az étteremben nem tűnik vészesnek, annak ellenére, hogy puccos a hely... legalább több fizetést kaphatok. A bőrszínem miatt először kicsit furcsán néztek... de aztán adtak egy lehetőséget. Felkapom a pultról a tányért amiben a paradicsomos tészta van. Sebesen igyekszek az asztal felé amikor hirtelen neki ütközöm valaminek... vagy valakinek. A tányér tartalma egy része a magas srác mellkasán... a többi a földön landol. Ahogy lépnék tovább hirtelen megcsúszom a tésztán, reflexből kapok a srác után aminek a végeredménye, hogy alatta találom magam. Hirtelen feltámadt dühömben elhordom spanyolul minden olyannak a nyomda festéket nem tűrne, azzal a nyugalommal, hogy úgy sem érti. Tommy szalad oda hozzánk.
-Úr Isten, Bonita, jól vagy?- kérdezi, mire még jobban elkap az ideg.
-Szállj már le rólam?- valahogy kibújok alóla és segítség nélkül állok fel. Majd olyan szemekkel meredek az ismeretlen fickóra, mint aki menten megakarja ölni.
-Kösz Tommy, igen... jól leszek, csak jön a “fiatalember” a tisztítói számlával, valamint a vendég felé kártérítéssel... és nekem egy érzelmes bocsánatkéréssel amiért ilyen béna pancser. Most ha megbocsájtasz rendbe szedem magam!- azzal még egy utolsó gyilkos pillantást vetek az ismeretlen felé, majd távozom a mosdó irányába.