-Néhány gyakornokom, azt hiszi, hogy megválthatja a világot. A nagy álmaival, azokkal az édesen dédelgetett elképzelésekkel, amik végig kísértek a gyerekkorát, és előre segítették. Hogy most itt legyen.- támaszkodok meg menet közben az asztalon. - Ezen csodálatos fennkölt, motivációs mondatok, maradványaiból méretkezhetnek. Legalábbis a sok buta tekintetből ítélve, gondolom itt is majd átsegíti magukat, a nehézségeken. Mert önök kiválasztottak. Persze...-hatásszünetet tartok, és egy pillanat alatt sikerül magamat felhúznom. - csillámpónit ne hozzak, hogy azon átlovagolhassanak a szívárványhídon?- teszem fel erőteljesebb hangnemben a kérdést, majd az asztalra csapom, azt a szerencsétlenséget, amit Ők reklámnak neveznek. Többen is megrezzenek, ahogy a hatalmas köteg papír az asztalon csattan. Végig tekintek a gyakornokaimon, akik majd valamikor....megszervezik a bemutatókat, és majd valamikor...a marketing részével fognak foglalkozni. De egyelőre egyetlen remény sugarat sem látok, csak azt a rakás romhalmazt, amit ezek itt 10-en alkotnak. - Első kérdésem például...- nézek végig a látványterveken, majd megakad a szemem a lehető legízléstelenebb őöszkompozíción. - Ez például..- dobom be az asztal közepére, azt ami nálam leginkább kicsapta a biztosítékot. - Ez egész jó.- szólal meg valaki halkan, körül nézek, de az illető már annyira nem bátor, hogy fel is vállalja magát. - Egész jó? Komolyan? Szóval maguk szerint, ha egy bundában lévő nő, épp egy kutyát ölelget, majd aláírjuk, hogy kutyák számára is nyitott rendezvény...az maguk szerint jó? - próbálom felvenni valakivel a szemkontaktus, de mivel erre senki nem igazán hajlandó senki, így random rámutatok az egyik lányra. - Te ott.- szólítom meg, nem tudom mi a neve, de különösképp nem is érdekel.- Mit gondolsz, az állatvédők egy ilyen reklámszövegért mennyiért perelnek majd be? - teszem fel a költő kérdést, amire remélhetőleg nem válaszol senki. Síri csend uralkodik, a teremben. Pont amire számítottam, nem a megoldást keresik, hanem magukba roskadnak. Ez már eleve egy nem jó jel volt, mert nyomás alatt is kutyakötelességük teljesíteni. Nem mélázhatnak el magukba, és sajnáltathatják magukat. Úgy éreztem ma túlságosan is fáradt voltam ehhez, nem tudtam most tíz ember helyett gondolkodni. És pátyolgatni se volt energiám. Így hamar úgy döntök, hogy mára elég volt ebből. - Hazamehetnek, és ha lehet többet ne rakjanak állatott, egy bunda mellé.- nyomatékosítom, majd én is összepakol a holmimat, és hazafelé veszem az irányt. A koncentrációm, anyámmal való beszélgetés óta, odaveszett. Azzal a beszélgetéssel együtt. Bár arra kért, hogy vonjam ki magam a forgalomból, de mikor hagyatkoztam én anyám döntéseire, egyáltalán mikor hallgattam rá? Ez is mind az Ő baklövésének köszönhető, amit nyilván próbál másra testálni, de ez már túlment egy határon. A hetekben már többször hívott ismeretlen szám, ami aggodalomra adott okot, de én mégsem foglalkoztam vele. Persze a tudatalattimba alaposan befészkelte magát, amik rémálmok formájában mutatkoznak meg. Bár soha nem találkoztam Gordonnal, és nem is szándékoztam, de ennek ellenére is sikerült megkeserítenie az életemet. Kezdve azzal, hogy az Ő vére is vagyok. Ezzel a ténnyel, pedig mai napig sem tudtam megbarátkozni. Ahogyan anyám sem, így mindenféle óvintézkedésnek eleget téve, úgy tett mintha én is D’Onofiro lennék. Pedig közöm sem volt hozzájuk. - Jó estét Sofia.- ismerős hang hallatára elmosolyodom, a mai nap folyamán mindenféle megjátszás nélkül. - John.- biccentek mosolyogva a portás felé, és a lift felé tipegek. Amikor a saját emeletemre érek, csak még jobban elgondolkodom az előbbi gondolatmenetemen. Még jobban kínoznak azok a dolgok, ami ellen tudtam, hogy nem nagyon tudok tenni semmit. Így amikor beérek a lakásba, Megkönnyebbülten bújok ki a magassarkú szorításából, . Igazából semmire se vágytam most jobban, mint egy jó forró fürdőre. Elindulva a fürdő felé azonban a periférikus látásomnak köszönhetően, elég gyorsan rájövök, hogy bizony nem vagyok egyedül. Felszegve az államat fordulok a férfi felé, és felveszem vele a szemkontaktust. Johnn elfelejtett szólni, hogy valami elromlott a házban? Ki a fene ez? - Maga meg mit keres a lakásomban? - teszem fel a kérdés, mialatt többször is végigfuttatom rajta a tekintetemet.- Egyáltalán ki maga? - teszem fel a kérdést, de csak fáradtan meg rázom a fejemet. - Mindegy is, csak menjen haza, akármi is romlott el...- teszem hozzá, és a fürdő irányába fordulok.
Mindennapjaimban nem sok unalmas pillanatban van részem: ott az autógyárnak álcázott fegyvergyáram, a klubom, az éjszakai élet, a nők, egyéb… azonban egy hónapja egy kicsit beütött a szar, amikor a mentoromat bebörtönözték, s itt változott meg gyökerestől az életem. Nem önszántából került oda, most mégis önszántából van bent. Könnyűszerrel kijöhetne, hiszen baszottul sok a korrupt ügyvéd, ügyész, bíró, zsernyák, miegymás, nekünk pedig rohadt sok pénzünk és befolyásunk van. Másképp is kijöhetne, de én is kihozhatnám, akár erőszakkal is, de azt állítja, hogy neki most a legjobb, hogy börtönben van. Nem mindig értem, hogy Gordon mit miért tesz, vannak dolgok a múltjában, amibe nem avat be, de azt az egyet biztosra megtanultam, hogy a szavait soha ne vonjam kétségbe. Nem vagyok az a hallgató, bólogató kutya, az a belenyugvó típus, aki azt teszi, amit mások mondanak neki, helyette mások teszik azt, amit én mondok, viszont a mentorommal kapcsolatban kicsit másképp áll a helyzet. Annak idején ő kirántott a mocsokban való senyvedésből, helyette pedig én az életem is oda danám érte. Na, persze ezt nem hangoztatom. Hiába nem mondok ellent neki, azért biztos vagyok abban, hogy most is, mint mindig, meg fogom próbálni meggyőzni őt arról, hogy neki idekint a helye. Ezek a gondolatok cikáznak fejemben akkor is, amikor a New Yorktól mintegy 30 mérföldre található Sing Sing börtön beszélője előtt várakozom. - Axel. – szólal meg Gordon ismerős reszelős, velem szemben mégis kedélyes stílusában, melyet még az üvegen keresztül is kiérezni. - Gordon. Csinálhatom végre? – térek azonnal a lényegre, miután fülemhez veszem a telefonkészüléknek álcázott beszélő alkalmatosságot. Érzelgősködni, unalmas udvariassági köröket lefutni nincs idő, hiszen nem sok kell ahhoz, hogy jöjjön valamelyik nyavalyás börtönőr, hogy véget vessen a látogatásnak. - Nem, fiam. Nincs még itt az idő. Én most pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, és hidd el, számomra most idebent a legbiztonságosabb. – magyarázza komoly hangján, amivel én koránt sem értek egyet. - De most nem ezért hívtalak ide. - vált át hirtelen olyan hangnembe, amiből azonnal tudom, hogy nem szórakozik és nem is hajlandó tovább pedzegetni ez előző témát. - Hallgatlak. – adom végül meg magam, de lelkesedésem most sem túl nagyméretű. - Nos, míg én itt bent vagyok, addig sokat tudtam gondolkodni. Én itt biztonságban vagyok. Viszont van valami, amit még neked se mondtam el: van egy lányom. – magyarázza, miközben a meglepettségtől kissé felvonom szemöldököm. Igazán nem tudom, hogy most valóban igazat mond, vagy szórakozik velem, de őszintén a röhögés környékez eme tény hallatán. Gordon és a gyerekek? Olyan, mint a tűz és a víz, a fekete és a fehér, Káin és Ábel. Pontosan úgy, ahogyan én is állok a gyerekekkel. Mégis van valami Gordon tekintetében, amiből tudom, hogy nem állít valótlant. Van még valami más is abban a pillantásban, ahogy kimondja előbbi szavait. Egy bizonyos érzés, igen, a félelem, azt hiszem, a félelem halvány szikráját látom felfedezni sötét szemein keresztül. Vagy talán még ez mellett a féltés, ami lerí róla, amit én az elmúlt 17 év alatt még sosem láttam. - Az ellenségeim még nem szereztek róla tudomást, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan kiderül, és akkor valakinek meg kell védeni a lányomat, amíg börtönben vagyok. – magyarázza tovább, nem törődve kétségeimmel, amiket én természetesen nem mondok ki. - Azt akarom, hogy ha eljön az ideje, védd meg a lányomat az életed árán is! De addig is tarts szemmel, légy mellette, nem eshet bántódása! – mondja most már szinte parancsoló hangon. Egyáltalán nem okoz gondot feláldozni az életem egyetlen kérése miatt, viszont a gyerekekkel való viszonyom nem a legfényesebb, szóval nem biztos, hogy most én vagyok az embere. - Tudod, hogy ezt bármikor megteszem neked. De nem vagyok egy óvó bácsi típus, te is tudod, hogy rohadtul rühellem a gyerekeket. Nem felelne meg erre a célra más? Természetesen felügyelném az illetőt. – mondom ki, amit gondolok válaszadás helyett. - Ó, Sofia már nem gyerek. – neveti most el magát őszintén a főnököm, mire elég bambán nézhetek rá. - Ő már egy meglett, gyönyörű 25 éves nő, céget vezet és hasonlók. A nőkhöz igen jól értesz, ha jól tudom. És amúgy sem bíznám másra az életét, csakis rád.- kacsint rám, mire nekem is felcsillannak a szemeim, de erre azonnal le is int. - Eszedbe ne jusson, Axel, megkörnyékezni! Ő számodra és mindenki más számára tabu. Legeléssz máshol, annyi a jó nő számodra. – hangsúlyozza ki azonnal, hiszen ismer engem. Na, de én sem vagyok idióta, hogy meghúzzam a mentorom lányát. Hm, 25 éves. Ez a Gordon sem volt éppen egy szűz gyerek fiatal korában, ezek szerint. Persze, ez megint nem az én dolgom. - Rendben, főnök, de ha belém szeret, arról igazán nem tehetek. – mondom kissé fellengzősen, de persze, azért viccnek szánva, hiszen mindketten tisztában vagyunk a nőkre kifejtett hatásommal. - Ha beléd szeretne, akkor sem! – emeli fel szigorúan mutató ujját, mire bólintok, hogy megértettem és vállalom is az ügyet. Választásom sem igen van, ha ő kér meg.
EGY HÉT MÚLVA
Miután Gordon egyik széfjéből megszerzem azt a dossziét, amiben mindent leír a lányáról, annak családjáról, barátairól, pasijairól, már meg is születik fejemben a tervem egy része. Persze nem nagy terv, de a lényeg, hogy mindképp megvalósítom, amit akarok. Amint minden információ birtokában vagyok, egyik este belopózok Gordon lányának lakásába. Eléggé jártas vagyok az ilyesmiben, szóval egyszerű emberek, portások nem vehetnek észre,.ahogy behatolok az elegáns luxuslakásba. Elég jó helyre rakta a seggét Gordon ex nője, az már biztos, most már csak az a kérdés, hogy az elkényeztetett hölgyike vajon tudja e, hogy baj van a tökéletes életében és tulajodképpen egy bűnöző kislánya. Igen sokat olvastam a csajról, amiből én csak azt állapítottam meg, hogy csak egy beképzelt, elkényeztetett hisztérika, aki visszaél azzal, hogy hova született. De ez nem tartozik rám, nekem csak a feladatomra kell koncentrálni, az pedig a testi épségének megőrzése. Komolyan, mint valami idióta gyógyszerreklám. A behatolást követően unottan járkálok a nő lakásában arra várva, hogy végre hazavonszolja a kis fenekét és végre kettesben, a családja lihegése nélkül beszélhessek vele. Azt is tudom, hogy a negatív tulajdonságain kívül okos nő, talán megérti, amit mondani fogok neki és nem a makacssága győzedelmeskedik agya felett. Amikor végre hazaér, én a nappalijában várom, ami miatt egyáltalán nem érzem magam feszélyezve vagy zavarban. Mikor belép és rám néz, akaratlanul is szinte azonnal meg tudom állapítani, hogy egy gyönyörű és egyben dögös nőről van szó, még ha nem is nézek úgy rá, mint nőre. Persze azonnal megmutatkozik pökhendisége, amikor jóformán rám sem néz, de azonnal egy szerelőnek vagy mi a faszomnak néz engem. Ha nem kizárólag magával lenne elfoglalva, hanem csak egy pillanatra igazán rám nézne, a ruhám alapján megállapíthatta volna, hogy hasonló társadalmi helyzettel rendelkezünk, és nem egy munkás vagyok. - Attól tartok, most nem vagyok én sem szerelős kedvemben. – jegyzem meg először első szavaira reagálva. - De, ha gondolja, én zuhanyzás közben is elmondhatom, ki vagyok meg azt is, hogy miért jöttem. Engem nem zavar. – teszem hozzá lazán, mire a hölgy végre méltóztatik komolyabban rám figyelni és észlelni, hogy talán nem az vagyok, akinek hisz. Amikor felém néz, még egy gúnyos vigyort is megengedek felé, pedig a vigyorgás igazán nem az én stílusom.
Alaposabban végig mérem a férfit, a magam kimért stílusával. De szokásos módon, nem nagyon reagálok semmit rá. Nem igazán szerettem, ha valami nem úgy van, ahogy azt Én szeretném. Vagy ha valami hiba ütközik a terveimbe. És ezt a férfit egészen biztosan nem hagytam itt a reggel folyamán, mikor elindultam dolgozni. Nehezen kezeltem a váratlan fordulatokat, persze azért megoldottam őket, de jobb szerettem, ha minden a maga medrébe halad, és úgy ahogy Én diktálom. Úgy látszik ennek a tervemnek lőttek, azóta amióta anyám közölte velem, hogy ki is az apám valójában. Ennek tény, pedig mindig elképzelésemet felborította, és a munkámat sem tudtam úgy végezni, ahogyan eddig. Akármennyire is ridegen álltam mindenhez, anyámnak sikerült bogarat ültetni a fülembe. De ezt az istenért sem vallanám be neki. Még csak azt kéne, hogy azzal a szánalommal telt tekintetével rám nézzen, majd tökéletes ajkain kiejtse azt a két szót, amitől a hideg rázott. Nem, ilyet nem játszunk. Magamhoz mérten kezeltem a helyzetet, tekintetem folyamatosan keres valamit, amiből rájöhetek, hogy milyen szándékkal jött. Igaz, ha azért jött volna, hogy megöljön, esélyesnek tartom, hogy már nekem rontott volna. Ez a pasi pontosan tudta, hogy juthat be ide, és nem véletlen várakozott ilyen játszi könnyedséggel a lakásomban. Alig láthatóan bólintok egyet, mindenesetre óvatosan közelítettem meg a fogast, amire felakasztottam a kabátomat. Mert soha nem lehet tudni. És bár a tárgyalótermeimen belül, másként folytak a beszélgetések, és másról. Úgy gondoltam, most is jól fog jönni, az a modor, amit ott szoktam alkalmazni. Bármit is akart, el kellett érjem, hogy komolyan vegyen. - Gordon küldte.- jelentem ki egyszerűen, tömény undorral a hangomban, amikor apám nevét újra a számra veszem. Nem akartam, hogy bármi közöm legyen, ahhoz az emberhez. Gyakorlatilag egyetlen embert viseltem el magam körül, és szerettem őszinte szeretettel, az pedig a bátyám volt. Ő soha nem hagyott cserben, és még annak ellenére is húgaként kezelt, amikor kiderült, hogy valójában nem D’Onofrio vér csörgedezik az ereimben, hanem valami egészen más. Ezzel a ténnyel egyikünknek sem volt könnyű megbirkózni, mert anyánk évekig hazudott nekünk. És rajtunk kívül mindenki másnak. Azzal pedig, hogy mi tudtuk az igazságot, szépen lassan minket is magával rántott abba a mocsokba, ahol Ő kedvére dagonyázott. Ez persze azzal járt, hogy mi ketten tartottuk fent a cég hírnevét, anyánk pedig learatta a babérokat magának. Ha pedig valami balul sült el, mint ahogy a mostani bemutatón is, ránk hárított mindent. Igazából, el tudtam volna képzelni, egy egyszerűbb életet is magamnak, de azt hiszem ehhez rossz helyre születtem. - Nem tudom mit akar Gordon, de egyáltalán nem vagyok kíváncsi rá. Anyám, már tájékoztatott, hogy megeshet, hogy keresztül lövik a fejemet. Szóval újat nagyon nem tud mondani, úgy érzem.- fonom össze karjaimat magam előtt, még mindig ott ácsorgok, ahol eddig is. Nem voltam egy beszari típus, sőt általában fejjel mentem a falnak. De jól tudtam, hol vannak a határaim, tisztában voltam azzal, hogy egy nehéz fiúval, nem tudok elbánni. Szóval, jobb ha inkább a kedvére teszek, mintsem ellene. - De jól van, mondja csak el miért jött Mr....- vonom fel kérdőn a szemöldököm, a minimum az volt, hogy legalább a nevét elmondja, mert Ő minden bizonnyal, már mindent tudott rólam. -Esetleg egy italt? Vagy már kiszolgálta magát?- teszem fel gúnyosan a kérdést. Feszíted a húrt Sofia..nem jó ötlet, kiváltani belőle akármit is, így inkább a falnak támaszkodva figyeltem őt. Míg próbáltam némi határozottságot varázsolni a tartásomba. Miért gondolja, azt az “apám”, hogy bármi joga van rám küldeni valakit. Nekünk semmi közünk egymáshoz. Nem tudtam magam sem eldönteni, mi zavar jobban, egy idegen férfi a lakásomban, vagy annak a ténye, hogy apám kapcsolatba akar velem lépni. Ezt akartam a legjobban elkerülni, nem csak a cég miatt, de eddig is el voltam, most is elleszek. Akármivel is jár, ez az egész...
Akárki más kért volna meg erre a feladatra, bizonyára nem vállalom, vagy legalább is az egyik emberemmel végeztetem a dolgot, de Gordon szava számomra szent volt, így nem mondhattam nemet. Ha az az érzékeny és sértődős fajta lennék, bizonyára igazán nagy ütés érné az egómat, amikor egy egyszerű szerelőnek hisz a csaj, de ebből is azonnal látszik, hogy milyen is a ”hölgy” személyisége. Beképzelt, pökhendi, gőgös, mint a legtöbb ember, aki a felső tízezerből származik, pontosabban beleszületett a pénzbe, a vagyonba, amiért valójában ő maga semmit nem tett. Rühelltem az ilyesfajta embereket, hiszen jómagam keményem megdolgoztam mindenért, amim van. A nulláról indultam, és ma már New York egyik legbefolyásosabb embere vagyok. Azért is nem passzol hozzám, ez a feladat, amit Gordontól kaptam, hiszen megszoktam, hogy a bábjaim pattognak az utasításaim hallatán. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy nagyon kényes ügy, és Gordon rajtam kívül másban nem bízik, ráadásul úgy kell óvni a kicsi lányát, mint valami hímes tojást. Minden esetre az is lerí a csajról, hogy nem szívbajos és nem is az a félős fajta. Az eszét és a logikáját úgy néz ki, az apjától örökölte, mert hamarosan az is leesik neki, hogy ki küldött engem és miért. A hülye is látja rajta, hogy mennyire iszonyodik a ténytől, hogy apuci nem az, akinek hitte, hanem ő történetesen egy bűnöző lánya, s ekképp összemocskolódni látszik a csillogó aranykalitkája, amelyben eddig élt. - Okos kislány. Vagy mégsem. – jegyzem meg szemtelenül őszintén a lány arcát vizslatva. Meg kell hagyni, nagyon szép példányról van szó, de mivel tiltott gyümölcs, nem gondolhatok úgy rá, és amúgy sincs itt ennek a helye. Okos lány, mert azonnal leszűrte, hogy mi okból vagyok itt, de azért már kevésbé, ha azt hiszi, pár elutasító szóval engem eltántoríthat a célomtól. Még azt hiszi, van választási lehetősége és dönthet saját maga, hát nagyon téved. Amiért idejöttem az a dolog meg fog történni, ha tetszik neki, ha nem, ha beleegyezik, ha nem. Amúgy sincs szükségem a beleegyezésére, a dolgom csak annyi, hogy profin elvégezzem a rám bízott feladatot. - Talán mégis tudok olyat mondani. – jelentem ki most már egy kicsit szigorúbb tekintettel, mint eddig, hiszen szemmel láthatóan ez a Sofia nem vesz komolyan engem, pedig nagyon is kellene. Talán van benne kurázsi, amiért nem fél a jövője miatt és nem félti az életét, de az én terveim közt nem szerepel a halála, hát vegye egy kicsit komolyabban a veszélyhelyzetet! - Mr. King… Axel King. – felelek azért a kérdésére, amiből a nevemet szeretné meg tudakolni, hiszen lehetséges, hogy hosszú időt fog eltölteni a védelmem alatt, így nem árt, ha tudja, ki is vagyok. A nevemet elég gőgős stílusban ejtem ki, hiszen megszoktam, hogy a nevem hallatán az emberek általában vagy megrémülnek, vagy pedig felnéznek rám. Nos, rajta egyiknek sem sok jelét látom, de ez bizonyára a az előbb röviden levázolt személyiségjegyei miatt vannak. - Az ital jöhet. Scotch tisztán. És nem, nem szokásom kiszolgálni saját magamat. – jegyzem meg goromba hangnemben, hiszen valóban megszoktam, hogy másoktól kapok meg mindent. Na, nem mintha nem lennék képes magamnak kiönteni egy pohár töményt, de jelen esetben nem folyamodtam ilyesmihez. - Szóval akkor vázolom is gyorsan, hogy miért vagyok itt. – kezdek bele monoton, ám határozott hangnemben, amíg a piámra várok, hiszen utálok magyarázkodni. Én inkább az a tettek embere vagyok, ráadásul nem szoktam elszámolni senkinek. - Én nem valami hírhozó vagyok, hanem a leendő testőre, felvigyázója, gorillája, gárdistája…de úgy hív, ahogy tetszik. – mondom ki végül a nagy büdös igazságot, amin már semmi nem változtat. - Szóval, kislány, akár tetszik, akár nem, akár meg akar halni, akár nem, én ezen túl az élete része leszek, és vigyázok az életére, ameddig Gordon úgy akarja. – folytatom tovább a tényállás közlését szemrebbenés nélkül, de csak olyan stílusban, mintha valami hétköznapi dologról lenne szó. Persze látom rajta, hogy Sofia-nak ehhez továbbra sincs az ínyére, de mint mondtam, neki ebbe nincs beleszólása. - És mielőtt tiltakozni kívánna… - emelem fel mutató ujjamat hirtelen, ezáltal csendre kötelezve őt egy pillanatig még – ez nem valamiféle vita tárgya. Leegyszerűsítve: nincs választási lehetősége, és olyan nem létezik, hogy én meghátrálok. – fejezem be végül a mondatot sötét arckifejezéssel. - A hiszti helyett pedig jobb lenne, ha kitalálná, hogy maga költözik hozzám, vagy én költözzek ide? – vonom fel szemöldököm egy olyan idegesítően csibészes vigyor keretében, mert biztos vagyok benne, hogy ez a mondatom kiveri nála a biztosítékot.
Kezdőlap
