Valahol mélyen, fakóképként él bennem az a kislány, aki egyszer voltam, de az évekig tartó "nevelésem" miatt egyre távolabbi és távolabbi lesz. Mégis emlékként őrzőm és reménykedem benne, hogy nem tűnt el teljesen belőlem és valaki képes lesz lebontani a hatalmas acélfalakat, melyeket magam köré építettem. A mesékben azonban már nem hiszek...

Citrom, bors, ecet
Ezek az illatok jellemeznének legjobban, amikor mérges vagy éppen bosszús vagyok. Eléggé negatív tudok lenni és keserű, mint a citrom. Annyira tudok irritálni másokat, mint a bors, amikor belélegezzük, egyből próbálja a szervezetünk kitaszítani tüsszentés formájában. Amikor pedig igazán mély ponton vagyok, akkor még a citromnál is keserűbb ecet vagyok, aminek elég intenzív és irritáló illata van. Az biztos, hogy sosem jó, ha valaki felbosszant, nincs szükségem senki segítségére, kiválóan megvédem magam szavakkal vagy éppen tettekkel.

Alma, fahéj, narancs
Mint másoknak, úgy nekem is vannak meghitt és szeretetteljes pillanataim, de ezt általában csak a családom és a hozzám legközelebbállóbb emberek tapasztalhatják meg. Ha valakit szeretek, akkor tényleg, igazán szeretem azt az embert és sosem hagynám, hogy baja essen, mindig és minden körülmények között megvédem, kerül bármibe.
Az sem érdemes tagadnom, hogy nagyon nehezen engedek bárkit a bizalmamban és elég nehézkesen lehet engem megközelíteni. Nagyon sok türelemre és kitartásra lesz szüksége annak, aki a barátjának akar nevezni engem.

Levendula, eper, jázmin
Az esetek nagy részében vidám vagyok, szerencsére képes vagyok mindenben meglátni a jót és általában másokra is szeretem a jókedvemet ráragasztani. Nem vagyok otthonülő típus, szeretek társaságba járni, egyedül csak a mély és tartalmas emberikapcsolatok alakítására vagyok alkalmatlan, ennek ellenére bárkivel szívesen szóba is állok. A legtöbb beszélgetésem amolyan felületes gyors csevej. Sosem volt és talán soha nem is lesz majd olyan, hogy "legjobb barátom", mert nem igazán tudok senkit sem elképzelni az életemben, aki eltudná fogadni mondjuk a családi dolgaimat vagy éppen a túlságosan is védelmező barátomat.

Dohos könyv, eső, por
Persze tudom, hogy erősnek, függetlennek mutatkozok, de sokszor én is magányosnak érzem magam, nekem is jól esne valakinek a társasága, hiába is taszítok el mindenkit, akit csak tudok. Egyszer tényleg csak az a naiv, barátságos, hiszékeny és kedves kislány akarok lenni, aki már voltam, de... már nem vagyok naiv, így tudom, hogy ez nem lehetséges.

Mindig is szerettem az őszt, az egyik kedvenc évszakom volt, imádtam a különböző színekben pompázó falevelek táncát. Imádtam nézni, ahogy szép lassan lehullnak a földre, megnyugvással töltött el és erre most szükségem is volt. Papá is ide fog költözni és fejébe vette, hogy az egész család átköltözik Amerikába és itt fogják folytani az üzleteiket, de ha ez még nem lenne elég, folyamatosan az egyetemről kérdezget. Csak egy sóhaj hagyja el az ajkaimat, amire történetesen rosszallóan pillant rám és karosszékéből felállva felém közelít, léptei pedig mintha örökké tartanának, mintha sose érne hozzám.
- Tudom, hogy szokatlan helyzet és neked is szokatlan lesz, de szükségünk van erre a költözésre. - mindig is imádtam azt a mély és karcos hangját. Gyengéd puszit lehel a homlokomra és kezeit a vállamra helyezi. - Egyszer minden a tied lesz, tudod, hogy sose bíznám a családot az ostoba öcsédre. - neveti el magát, de mindketten tudjuk, hogy minden egyes szavát komolyan gondolja.
- Tudom papá, de arról volt szó, hogy amíg nem fejezem be az egyetemet, addig nem jöttök. - én még emlékszem az alkura, amit évekkel ezelőtt kötöttünk egymással. Egyszerűen csak szabadulni akartam otthonról, nem akartam több üzletibeszélgetést, nem akartam, hogy a "barátai" méregessenek és körülöttem ólálkodjanak. Túl jó emberismerő vagyok, azonnal kiszúrom a rossz alakokat és papá csak olyanokkal vette körül magát.
- Egyelőre nem te vagy a család feje mi princesa. - tekintélyt parancsolóvá válik a hangja, ilyenkor tudom, hogy jobb nem firtatni tovább a témát, egyszerűen csak megvonom a vállam. - Remek, tudod, hogy mikor kell visszavonulni hija. Ezért bízok benned. - újabb csókot lehel a homlokomra, én csak átölelem, idő, idő kérdése már és végre nyugtom lehet. Nyomok egy puszit az arcára, majd elindulok a szobám felé.
- És mikor mutatod be a fiúdat mi princesa? - kérdezi érdeklődve, mire csak én felkuncogok. - Adios papá. - és már ott sem vagyok, nem igazán szeretném neki bemutatni Alex-et, tudom, hogy mi lenne a véleménye róla, mindenkinek megspórolom ezt a csalódást.

Papá sose szerette, ha fiúkkal vagyok és azt sem igazán szerette, ha nálunk szegényebb emberekkel állok szóba. Olyan érzésem volt, mintha csak próbált volna elszeparálni a világtól, mintha csak egy eszköz lettem volna én is neki. Kinézem belőle, hogy már évek óta megtervezte, hogy ki lesz a férjem, amolyan klisés családegyesítés néven, mégis rengeteg szép emlékem van vele és a családommal is.
Emlékszem az első hóemberre, amit az egyik családi nyaraláson csináltunk közösen, akkor még hermano meg sem volt. Nem volt kesztyűnk és olyan sokáig formáztuk a mi kis hóemberünket, ameddig le nem fagyott a kezünk. A szálloda helyett csak egy kis hegyikuckót választottunk és magunk raktunk tüzet, utána pedig forrócsokit szürcsölgettünk. Akkor még nem tudtam, hogy papá mit rak az övébe, de már tudom, hogy rumot rakott és történetesen én is imádom a rumot. Mindig szeretett mesélni, nagyon sokat mesélt nekem, neki sose volt szüksége mesekönyvre, mindig tudott valamit mesélni lefekvés előtt, egyszer sem hagyta ki, ez volt az egyik legszebb szokása egészen addig...
Hermano születése után kicsit megváltozott, mintha kicserélték volna, sokkal komolyabb lett papá és már nem járt fel mesélni hozzám. Igen, mint minden gyerek én is kicsit féltékeny voltam, de ennek ellenére imádtam az öcsémet, annak ellenére is, hogy őt választotta helyettem. Nem tudom megmondani miért, de éreztem és féltettem is őt, papá is jó megfigyelő volt, hamar leesett neki a tantusz. Hermano meleg volt, így biztosan sem a nevet, sem a vérvonalat nem fogja tovább vinni.
Papá még sem tagadta ki, próbálta feldolgozni az egészet a maga módján, majd minden figyelmét újra rám fordította és elkezdte a nevelésemet... Rengeteg magántanárt fogadott fel, így hát magántanuló lettem elég hamar. Számtalan családi vacsorán vettem részt, megtanultam olvasni az emberekben és már tudtam, hogy kivel hogyan kell bánni. Papá volt a manipuláció mestere és ezt én is örököltem tőle, én is képes voltam erre, ha nagyon vágytam rá.
Talán legnehezebb dolga a naivitásommal és az érzékenységemmel volt, mesék helyett inkább horrortörténetek és olyan tanulságokat mesélt, amikből nyilvánvalóvá vált, hogy járnak azok, kik keresztbe tesznek neki. Egyszerre rettegtem tőle és tiszteltem, míg végül szép lassan bezártam a szívemet, én is megtanultam immunisnak lenni a környezetemmel és a szívemmel szemben. Végül csak elérte a célját... megváltoztam, okos, ravasz és manipulatív nővé váltam, akire szüksége volt papának, igazi Ortega lettem.

Eleinte csak ürügyként döntöttem az önkénteskedés mellett, de minél több időt töltöttem el itt, annál jobban megszerettem. Mindig is többre értékeltem az állatokat, nem véletlen van két kutyám. Nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel, de egy állatokról szóló szomorú videó előbb megérint, mintha emberekről mutatnának hasonlót.
Mélyen elítélem azokat az embereket, akik kidobják az állataikat vagy éppen bántalmazzák őket, nem véletlen döntöttem az állatmentők mellett. Lassan a hobbiból is már inkább hivatásommá vált, bár bevallom azért elég nehéz összeegyeztetni az egyetemmel néha, de mindenkinek arra van ideje, amire akar. Nekem fontosak ezek a bajba jutott állatok és minden tőlem telhetőt megfogok tenni értünk, amúgy sem ismert szó a szótáramban a lehetetlen.
- Bob beteg lett, ma mással foglak összerakni és ameddig fel nem épül, addig vele kell majd lenned. - Margaret sosem húzta az időt, mindig lényegre tért és elmondta, amit csak akart. - Odakísérlek, gyere, itt vár. - nem igazán hagyott más választást, főleg, hogy elindult, mint akinek olyan sok dolga lenne, pedig csak a Szívek szállodája ismétlését akarja megnézni, egyszer már lebukott.
Mire észbe kapok, már bent vagyok egy szobába, egy idegen srác van előttem, aki bugyután vigyorog. - Victor, Bonita. Bonita, Victor. Jó mulatást. -tényleg rövidre fogta ezt az egészet. Már ki is lépne az ajtón. Nem, én nem fogok ezzel a sráccal dolgozni, inkább felkötöm magam vagy nem tudom, de egyszerűen nem!
- Biztos van valaki más Margaret, szívesen megyek egyedül is. - próbálom meggyőzni, de valahol sejtem, hogy teljesen felesleges, egyszerűen nem fogja beadni a derekát. Rám néz, már szóra nyitná a száját, de mindenfajta válasz nélkül otthagy. Komolyan?! Még egy nemet se mond?!
Megkéne fordulnom és javítanom a helyzeten vagy legalább mondani valamit a srácnak, de tudom, hogy engem bámul. - Puta! - elfojtott hangom tör ki belőlem a csúnya szó és még be is mutatok Margaret távozó alakjának.
A telefonom megszólal, egy üzenetet kaptam. Amikor a képernyőre nézek, Papá nevét látom... van egy olyan érzésem, hogy nem igazán fog javítani a helyzeten ez az üzenet sem. "Este fontos vendégeink lesznek, öltözz ki, legyél csinos, van egy facér fiúk is... Tudod, hogy jobbat érdemelsz a mostaninál mi princesa".