Váratlan pillanatok, történések és személyek; Anyám életében, Én ezt mind megtestesítettem. Olyan voltam akár egy, egy csomag, amit ugyan senki sem várt, de már túl késő volt, hogy visszaküldjék. Persze, mindez nem lenne akkora probléma, ha édesanyám a megfelelő embernek nyitja szét a lábát. Például : A férjének. Nos, ez korántsem így történt, de persze mire anyám észbe kapott, már visszafordíthatatlanná váltam. És nem kívánt gyerekként berobbantam az életébe. Ez már megalapozta, a Mi rendkívül “kiegyensúlyozott” kapcsolatunkat, ami mai napig is töretlenül tart.  Ennek  a szeretetteljes kapcsolatnak a lényege, hogy feltétel nélkül ki tudnám kaparni anyám szemét, Ő pedig az enyémet, amiért betolakodtam a családba. Mondanám, hogy ez változni fog. De nem, a helyzetet mi sem súlyosbíthatná, mint a hazugságok tömkelege. Amit anyám szépen lassan felhalmozott, és amivel feldöntheti a kártyavárat, amit még véletlen sem Ő épített fel. Azt hinné az ember, hogy innen már úgy sincs lejjebb. De igazából a mi családunk számára, külön kialakítottak egy liftet a pokolba. Szóval én, és a fivérem jövőképe, egy elcseszett térkép, amit forgathattuk akárhogy, ugyanoda vezet.  Ugyanolyan mélyre taszít, majd minket. Mi pedig kéz a kézben kereshetjük, a kiutat abból a labirintusból, amit anyánk árgus szemekkel követ majd. Az apánk pedig...az az csak Trenton apja?! Éli világát, azzal a tudattal, hogy Én az Ő lánya vagyok. Már nem mintha érdekelné, ha ez az állítás hirtelen, felborulna. Anyámat már annál inkább, hisz nem mocskolhatjuk be a D’onofrio nevet némi félrelépéssel. És hogy mivel jár az, ha ezt a nemes nevet viseled ? A nyakadba szakad egy divatcég, és annak minden gyöngyszeme, amit én a hátam közepére kívánok. Mégis minden alkalommal úgy mosolygok a címlapokon, mintha az életem egy tündérmese lenne, és nem csak egy elkorcsosult felnőtt film. Aminek a rendezője, az én anyucikám. Mi pedig a főszereplők. Az “apám” pedig a díszlettervező.
Szóval, számomra megadatott minden ahhoz, hogy a világszemléletem kicsit sem jó irányba menjen. Ez gyakran érezhető is rajtam.
Kegyetlennek látsz ? Az is vagyok..
Érzelem mentsen állok a dolgokhoz? Nem nagyon volt kitől látnom érzelmeket, anyámtól való tapasztalással, pedig kitörölhettem a seggemet.
Vannak álmaim? Anyám megölte őket már akkor, amikor megszülettem.
Ki vagyok én? A Te legrosszabb rémálmod.


Mindig is úgy gondoltam, hogy vannak egyes emberek, akiknek előnyére válna, ha kivágnák a nyelvét. A gyakornokom is ebbe a státuszba tartozott. Oly lelkesen, áll a kivetítő előtt, és mutatja be az e-heti munkáját, hogy menten elsírom magamat. És nem a büszkeségtől! Leginkább azért, mert már vagy másfél órája itt ülök, és még mindig semmi érdemlegessel nem állt elő.  Gyakorlatilag ugyanazt feszegetjük, mint múlthéten, annyi változással, hogy a reklám felületbe belenyúlt, amire nem kérte senki.  Mélyről tör fel belőlem egy lemondó sóhaj, amikor végre befogja a száját.
- Sofia...- ejti ki a nevemet kétségbeesve, én pedig csak felemelem a kezemet, hogy még csak véletlenül se kezdjen el beszélni.
- Roy, nem ezt beszéltük meg, én egy teljesen új látványtervet kértem tőled. Te pedig fogtad magad, és belenyúltál a tavalyi dizájnba, ami már elavult, és amit Én magam terveztem. - pillantok rá újra a kivetítőre.
- Nem azzal van a baj, hogy az én terveimmel dolgoztál, de nem hozhatjuk le ugyanazt a sémát, minden egyes rendezvényen. Nekünk haladnunk kell a trendekkel, sőt mi több ..új trendet kell alkotnunk. Divatcég vagyunk, és nem csak egy szimpla vállalkozás, ha nincs fantáziád Riley, akkor nincs itt helyed!- ejtem ki az utolsó szót erőteljesen.
- Randy...
- Tessék? - nézzek fel rá, míg igyekszem a halántékom masszírozásával csillapítani, az idegességemet, ami kezd úrrá lenni rajtam.
- A nevem Randy asszonyom.- válaszol némi félelemmel.
- Jó akkor legyen az!- soha nm jegyeztem meg senki nevét, mert igazság szerint, nem sok időt töltöttek nálunk. Én pedig egy idő után rájöttem, hogy így felesleges is megjegyeznem a nevüket.
Épp szóra nyitnám az ajkaimat, amikor anyám megjelenik az ajtóban. Azt hiszem, már-már ösztönös reakció, de fejemben lévő zsongás még erősebb lesz.
- Randy, végeztünk, holnapra próbálj meg, valami olyat alkotni, amit még nem láttunk.- a fiú felé se nézek, ahogy elhagyja a helyiséget, csak hevesen elkezdem a papírokat rendezgetni. Anyám jelenléte, minden alkalommal felzaklat. Egymás életét tettük tönkre, miért kéne bármilyen más érzelmet tanúsítanom iránta. Ám sehogy sem tudom figyelmen kívül hagyni, mert azaz édes parfüm az egész irodát körbe lengi, amitől egyenesen felfordul a  gyomrom.
- Miért vagy itt ? - vágom hozzá a kérdést, de továbbra se nézek fel rá. Jelenléte nem volt indokolt, hisz csak akkor tisztelt meg minket a jelenlétével, ha éppen fürdőzni kellett, az elismerésben. Ehhez értett a legjobban, na meg ahhoz, hogy hogyan érje el a két gyerekénél, azt hogy semminek érezzék magukat.
- Beszélgetni jöttem. - szólal meg végül, de kicsit sem gondoskodó a hanghordozása, soha nem volt az. Soha nem volt gondoskodó.
- Ó, és miről? Letört az egyik műkörmöd?- teszem fel gúnyosan a kérdést. Igazából mi soha nem beszélgettünk, amióta az eszemet tudom, csak veszekedtünk. Aminek gyakran a bátyám szívta meg a levét, de egyedül Ő volt akiben megbíztam. Igaz egymással is keményen bántunk, de ott vagyunk egymásnak.
-  Komolyan beszélnem kell veled, Sofia.- hangjában érezni lehetett valamit, ami most nem volt a szokványos. Mintha félne. De nem voltam hajlandó, ennek jelentőséget tulajdonítani, így továbbra is a papírjaimmal foglalkoztam.
- Az apádról van szó.- szólalt meg újra remegő hanggal, én pedig nem túl nőies gesztusként, felhorkantottam.
- És ugyan melyikről? - dőlök neki lazán az asztalnak, karjaimat keresztbe fonva, ezzel is jelezve, hogy nem látom szívesen.
- Gordonról.- ejti ki a vér szerinti apám nevét, aki valójában, több volt anyám számára, mint egy egyszerű kaland. Gondolom némi együttérzést vár tőlem, legalábbis a tekintette, erről árulkodik, de azt hiszem erről már régen lekésett. Így nem szólalok meg,csak felvont szemöldökkel nézek rá, várva a folytatást.
- Börtönbe került.- közli végül, némi megtörtséggel. Ami engem hidegen hagy, az meg végképp, hogy az apámmal mi történt, soha nem kerültem vele kapcsolatba, mert ...mert nem éreztem szükségét, annak hogy még egy felesleges szereplő legyen az életemben.
- És most mit csináljak?- kezdem úgy érezni, hogy anyámból csípőfogóval tudom, majd csak kihúzni a dolgokat.
- Voltam bent nála.- hajtja le a fejét, mintha nem akarna a szemembe nézni.
- Tessék?-  pattanok fel a helyemről, és közelebb megyek ahhoz a nőhöz, akitől egészen eddig érzelmeket nem láttam. Most viszont, egy egész érzelmi skála játszik az arcán.
- Muszáj  volt vele beszélnem..- fakad ki, de ez engem egy cseppet sem hat meg.
- Igen? És arra nem gondoltál, hogy ez milyen fényt vethet a cégre ? Mi van ha követtek? Hm? Esetleg lehet, hogy holnap reggelre a Times címlapján fogsz virítani.- fordulok el hirtelen anyámtól, és az ajtó felé lendülök.
- Most hova mész?- teszi fel egy fokkal ingerültebben a kérdést.
- Helyre hozom, amit te elrontottál- zárom rövidre a kérdéskört, és megindulok, de hirtelen elkapja a csuklómat.
- Sofia, beszéltem neki rólad...ez most nem ilyen egyszerű. Minél  előbb el kell tűnőd innen
Újra szembefordulok vele, és a szemeibe nézek.
- Mégis ki a franccal feküdtél Te össze? -  meredek az anyámra, és most már nem csak ideges vagyok, hanem egy  fokkal feszültebb is.  Ám a válaszra nem voltam felkészülve, úgy nézz ki anyám mindig meg tud lepni...valamivel.

.