Vannak olyan helyzetek, amikor az emberek egyszerűen nem akarják se a barátaik, se a családtagjaik dolgába beleártani magukat, pont a saját maguk védelme miatt. Dahlia helyzete egy kicsit ilyen volt, amit ép ésszel még mindig nehezen tudtam felfogni, azonban abban mind a ketten meg tudtunk egyezni, hogy segítek neki szívesen, de figyelembe kell vennünk azt, hogy az öcsém vagy a családom veszélybe kerülhet. Pont ezért megvolt annak az előnye, hogy az akkori főnököm túlzottan szexualizált és megtette azt, amit kértem, aonban sajnos megtapasztaltam ennek a kapcsolatnak a hátrányát is. Szerencsére mind a ketten egyetértettünk abban, hogy mi az a szint, amiben még a segítségére lehetek, ő pedig valószínűleg igaz barát volt a számomra, mert egyetlen pillanatig sem kért tőlem túl sokat. Más kérdés volt mondjuk az, hogy mennyire nehezen viseltem azt, hogy nem merülhetek el abban, ami az ő életében megy most végbe, és ennek elég sok köze van ahhoz, amiért végül az ügyvédi pályát választottam magamnak. Viszont az én életem is épp elég bonyolult jelenleg ahhoz, hogy egyáltalán ne akarjam más problémáját is a nyakamba venni, mert akkor gyakorlatilag mindkettőnket csak a katasztrófa súlytana le. Én nem tudnék kellőképpen gondoskodni róla, ő pedig több problémát venne a nyakába feleslegesen. Mindössze annyit tehettünk jelenleg, hogy megpróbáltuk a saját életünket egy bizonyos mederben tartani, hogy legalább az együtt töltött idő minőségi lehessen és kellemes.
- Ezzel mondjuk most nem nyugtattál meg teljesen – igyekeztem mosolyt varázsolni az arcomra, de az csak félig volt őszinte, amivel a helyzet súlyának próbáltam meg elvenni az élét – Mi lenne, ha beszélnék valakivel, aki a segítségedre lehet?
Akkor végül is nem közvetlenül én keveredek bele ebbe a dologba, de nehéz lett volna úgy folytatnom a mindennapjaimat, hogy nem tudom mennyire van biztonságban. Azt pedig, hogy milyen vége lesz az ügyének, nem biztos, hogy meg akartam várni. leginkább abba nem voltam hajlandó belegondolni, hogy történetesen mi a legrosszabb forgatókönyv, ami megtörténhet.
- A butik pedig már működik igaz? Akkor most már nyugodtan koncentrálhatsz másra – elég ellentmondást nem tűrő volt a hangom, ahogy ezt kimondtam. Ő már jóideje egyedül van, ráadásul most lenne a leginkább szüksége egy társra. Egyáltalán nem gondoltam jó döntésnek azt, hogy valami toxikus kapcsolatot építsen fel, de ettől függetlenül megérdemli, hogy ne egymagában kelljen megbirkóznia ezzel az egésszel. Mindenkinek vannak redflagjei.
- Nem fogok kevésbé aggódni érted annak tudatában, hogy miben vagy most benne – halkan sóhajtottam fel – Így is korlátozott az, hogy meddig mehetek el, pont Henry miatt, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok melletted.
Ebben határozottan biztos voltam. Ugyanakkor az a szerencsétlen gyerek csak rám számíthat, mert az anyja azóta nem kereste, hogy megszületett volna. Egyáltalán nem bántam, hogy nem veszi el tőlem annak a lehetőségét, hogy továbbra is az én felügyeletem legyen a fő a fiú számára. Nem gondolom, hogy már készen állnék a szülőségre, de büszke voltam arra, hogy ilyen szép, már majdnem felnőtt férfi lett belőle. Mert ebben apával nagyon kemény munkánk volt.
- Ugyanúgy néz ki, mint piciként, csak már hatalmas magasra nőtt – nevettem el magam – Jól van egyébként. Gondolt egyet és hozzám költözött, mert elméletileg elege volt abból, hogy Houstonban nincs jövője. Gyakorlatilag meg itt tudtam meg, hogy egy ideje becsajozott.
Azt mondjuk már nem mertem megkérdezni tőle, hogy pontosan hány barátnője van, de megértettem azt is, hogy nem akart vele távkapcsolatban lenni. Apának mondjuk nem ezt mondtam, de összességében én is úgy láttam, hogy nem feltétlenül baj, ha New Yorkban érettségizik le, egy jobb iskolában, mint ahova járt. De ez Henryt szerintem sokkal kevésbé érdekelte, mint minket. Én szerettem volna, ha egyetemre megy, mert a vízvezetékszereléshez nem értett túlzottan.
- Persze – horkantam fel, aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon az én agyamban mi járt, amikor ez az egész megtörtént. Valószínűleg csak bosszút akartam állni Noelen, amiért megcsalt – Vannak ebben gázabb részletek is. Például az, hogy ő volt eddig a főnököm.
Egy ideig nekem a férfiakból teljesen elég volt. Ennyi rossz kapcsolat, és egy zaklató után végül úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem egy darabig egyedül. Talán egyre jobban közeledik a pillanat, amikor be fogom tölteni a harmincadik életévemet, de egyáltalán nem érzem azt, hogy bármiről lemaradtam volna. Szülni azután is tudok, hogy betöltöttem volna a 3. X-emet, amúgy meg jelenleg semmim sem volt. Szóval gyakorlatilag nagyjából ugyanott tartok, mint a húszas éveim elején, és ez egészen elkeserítő volt.
- Talán működhetett volna, de egyikünk sem volt túl professzionális – nem tudtam, hogy miként lehetne ezt jobban megfogalmazni. Nem vagyok az a fajta ember, aki csak a másikat okolja, ha valami félremegy. Talán Noelnek is volt oka arra, amiért megcsalt. Gondolom ez a saját nézőpontomban sehogy sem lett volna elég, de összességében meg az ő szemszögéből tekintve pedig lehet jogos is. Csak nem értem miért akart velem lenni a másik lány helyett, amikor a mi kapcsolatunk következő állomása a házasság lett volna.
- Cégjoggal foglalkozik – vontam meg a vállam – Maximum a kapitalizmust támogatja, de abban egy kicsit mindannyian benne vagyunk.
Voltak ennek a területnek is olyan pontjai, amik kifejezetten izgalmasnak is számíthattak, de összességében valóban unalmasabb munka volt, mint egy büntetőjogi ügyvéd esetében. Furcsa belegondolni, hogy magamat én is erre a területre szántam volna, de végül megmaradtam egy fix és biztonságos talajon. Változik az ember, az ambícióival együtt, és ez így van rendjén. Most már úgy gondolom, hogy jól döntöttem, amikor utolsó mentsvárként ezt az irodát választottam magamnak.
- Nos – finoman mosolyodtam el – Noel és Hwan után én eldöntöttem, hogy csak akkor lesz valakim, ha az betoppan az életembe anélkül, hogy vágynék rá. Lehet, hogy te most pont erről maradnál le és később megbánnád. Szóval szerintem ne engedd el annyira könnyen a dolgot.
Elvégre tudta, hogy hol volt a srác munkahelye, és egy olyan gyönyörű nő, mint ő, biztosan nem lenne annak ellenére. Nem gondoltam azt, hogy majd pont ő nem fog magának párt találni, ugyanakkor attól még van lehetőség arra, hogy megbánja idővel, ha hagyja veszni a dolgot. Talán pont azért tökéletes az időzítés, mert egyáltalán nem vágyott kapcsolatra.
- Meg gondolom az nem elég, hogy jól nézzenek ki – soha nem válogattam revü táncosokat, ezért nem lehettem biztos abban, amit mondok – Ha nincsen kisugárzásuk, akkor megette az egészet a fene.
Nem vagyunk sokkal bonyolultabbak mi a férfiaknál, ugyanakkor mégis úgy gondoltam, hogy a romantikusabb természetünk miatt fontos, hogy egy adott férfi ne csak a külsejével tudjon minket elvarázsolni. Hiába voltam egy olyan nő, aki igyekezett két lábbal állni a földön, attól még szerettem, amikor kedveskedtek nekem.
- Elég ijesztő lenne, ha így viselkedne – húztam el a szám – szerintem egy olyan férfi nem éri meg a fáradozást, aki azon a jogon mindent akar magának, hogy jól néz ki. Az ilyenek csak szimplán hatalmas seggfejek.
Én sem gondoltam magam egy csúnya nőnek, mivel mindent megtettem annak érdekében, hogy a maximumot kihozzam magamból. Karban tartottam a testem, igyekeztem ízlésesen és szépen, de mégis az egyéniségemnek megfelelően felöltözni, emellett, ha kitettem a házból a lábam, akkor igyekeztem legalább a bőrömet rendbehozni, és alapvetően annak az állapotára odafigyelni. Szóval összességében azt gondolom, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy kihozzam magamból a maximumot, mégse hordtam fenn az orrom emiatt. Szóval ugyanezen a jogon a férfiaknak sem kellene köcsögnek lennie csak azért, mert beleszülettek egy testbe.
- Ez nem véletlen volt – éreztem, ahogy a mosolyom egyre szélesebb lesz az arcomon – Mondd, hogy cseréltetek elérhetőséget!
Szerettem volna tudni, hogy hogyan folytatódik a történetük, mert nincs olyan forgatókönyv, hogy ennek az egésznek csak így vége lesz. Látva a lelkesedését én is úgy éreztem magam, hogy léteznek még rendes férfiak – rögtön kettőt is ismerek a közvetlen környezetemben – akikkel megéri ismerkedni. Csak azért, mert nekem éppenséggel nem sikerült, nem fogom elirigyelni azt, hogy Lilahnak potenciálisan lehet egy jóképű, értelmes párja.
- Egyelőre még nem tudjuk mi lesz, de ez a megoldás nem végleges – ebben teljesen biztos voltam – Biztos vagy benne? Emlékeztetnélek rá, hogy Henry kamasz, ráadásul nagyon. Ő már nem az a kisfiú, akire emlékszel.
Nem voltam benne biztos, hogy meg akarom ismertetni vele az öcsém mindenre kiható, fantasztikus terveit, bár most meg olyan embereket fárasztott ugyanezzel, akiknek nincsen semmi közük hozzá. Ezért egy kicsit sajnáltam a Chwe család tagjait, de összességében úgy voltam vele, hogy az öcsém nagyon szórakoztató, amit valószínűleg mindenki tud, csak hangosan nem ismerjük be, nehogy elszálljon magától.
- Csak remélni tudom, hogy tényleg örül – sóhajtottam fel halkan. Talán néha nyaggatom, meg nem örül neki, ha a házifeladatával jövök, de attól függetlenül nagyon szeretem őt. Abban viszont biztos vagyok, hogy ezekért a dolgokért nem lesz hálás pár éven belül, hanem ugyanúgy mondani fogja, hogy haszontalan volt az egész iskola, mert ő képes önállóan élni bármikor, bárhogy.
- Igen, Dae Ilnek hála elfogták – még mindig nehéz volt arra gondolnom, hogy min mentem keresztül az elmúlt időszakban, ami miatt fogytam is, pedig soha életemben nem voltam egy díjbirkózó.
- Sajnálom, hogy így kellett megtudnod az egészet, de még mindig jobb, hogy tudsz róla, nem? – ha bele kellene gondolnom abba, hogy az öcsém nélkül éljem az életem, akkor minden bizonnyal az nagyon unalmas és fájdalmas lenne. Nem akarok elképzelni egy olyan életet, aminek ő nem a része.
- A fiú hogyan állt az egészhez? – ez nem volt mindegy. Talán valami tanáccsal még szolgálhattam a nőnek, mert mi is félárvák voltunk Henryvel, bár nagyon sok mindent nem tapasztaltunk meg, amit Delilah öccse igen – Mihez fogsz így kezdeni?
Talán ez volt a legbutább kérdés, amit összességében fel tudtam tenni, de attól függetlenül azért nem lett volna rossz, ha rendelkezik egy harci tervvel. Szerettem volna valami tanácsot adni neki, de ahhoz ismernem kell a körülményeket is.
- Jó kérdés – vontam meg a vállam – De mivel már rendes fizetést kapunk, legalább kivásárolhatjuk magunkat. Van olyan bolt, amit mindenképp meg akarsz majd nézni?

Gondolkodnom kellett, mielőtt válaszoltam volna Haileenek. A szám egy pillanatra elnyílt, a torkomon azonban nem jött ki hang. Úgy néztem rá, mintha azt vártam volna, hogy a következő pillanatban visszavonja a kérdést és nem érdeklődik többet a hogylétem felől, hiszen egy részem igenis meg szerette volna osztani valakivel mindazt, ami velem történik, egy másik pedig attól való félelmében, hogy kellemetlen dologba kever másokat, inkább elhallgatta volna az egészet. Mindig igyekeztem úgy élni az életemet, hogy ne higgyem azt, hogy körülöttem forog a világ. Tulajdonképpen már vagy tíz éve sokkal inkább mindenki életének mellékszereplője szerettem volna lenni, nem túlságosan kitűnve a környezetemből, hogy nyugodt életem lehessen. Tényleg nem vágytam sokra. Egyértelmű volt, hogy nem vállalhatok olyan munkát, ahol a figyelem középpontjába kerülök, de az igazat megvallva nem is vágytam hasonlóra. Sokkal szívesebben csináltam valami olyat, ami boldoggá tett, mivel mindig is szerettem öltözködni. A butikom révén pedig lényegében másoknak is át tudtam adni azt a lelkesedést, amivel én rendelkezem a témában. Ez persze nem válaszolja meg Hailee kérdését, amin valószínűleg épp olyan hosszú ideig gondolkodtam, hogy azzal elárultam magamat és azt, hogy bizony nincs minden rendben.
- Nem is tudom... - Finoman megráztam a fejemet, miközben tovább kerestem a szavakat. - Bízom benne, hogy hamarosan enyhülni fognak. - Ideig-óráig lehet valakit sakkban tartani olyan információkkal és "ajándékokkal", mint amilyeneket én kapok. Ha nem én botlok bele az egész forrásába, akkor hamarosan valakinek egyébként is le kell majd lepleznie előttem, hogy mi ez az egész. Nem lenne értelme elkezdeni ezt a játékot, ha a végén nem derülne ki, hogy mi volt a tétje. Talán csak túlságosan vonakodom beszállni, ezért nem tudok még mindent. Talán el kellene mennem magamtól Chicagóba.
- Annyira szerettem volna, hogy működjön a butik, hogy nem is nagyon tudtam eddig másra koncentrálni. - Az, hogy szeretem amit csinálok, sosem jelentette azt, hogy ne vágynék olyan dolgokra, amelyeknek semmi köze a bolthoz. Ha épp volt olyan ember az életemben, akit megismerve kedvem volt vele randizni és kapcsolatban lenni, sosem féltem meglépni azt. Az, hogy egyik kapcsolatom sem volt annyira komoly, hogy esetleg életem végéig benne akarjak maradni, több dolog miatt történhetett így, amit jelenleg egyáltalán nem bántam. Nem éreztem úgy, hogy bármiről lemaradnék.
- Látod, épp elég ha az öcséd miatt aggódsz és miattam nem teszed. - Kedves volt a hangom, mellé pedig egy mosoly is odaköltözött az arcomra. Jól esett az érdeklődése és törődése, de olyan sokáig álltam meg kizárólag a saját lábamon, hogy bár az orrom előtt volt a kéz, amit csak meg kellett volna fognom, nem fogtam meg, amíg nem volt muszáj. - Ő hogy van? Szerintem már nem ismerném fel. - Kivéve, ha Hailee társaságában látnám a srácot. Piszkálta a gondolataimat, hogy milyen lehet olyan kapcsolatban lenni egy testvérrel, mint amilyen Haileenek és az öccsének van, hiszen én a sajátommal jelen állás szerint sosem leszek annyira szoros viszonyban.
- Köszönöm - mosolyogva bólogattam, miközben a pillantásomat a nő arcára szegeztem. Más-más okokból, de azt hiszem mindketten olyan embereknek számítunk, akik szeretnek gondoskodni másokról, még ha mi magunk nem is mindig osztjuk meg a gondunkat-bajunkat másokkal, mert nem akarunk teher lenni más emberek életében. Nem véletlenül lettünk barátok.
- Na és kihasználta a pasi a dolgot? - Egyértelműen volt egy sejtésem a válaszát illetően, de jobban szerettem volna tőle hallani. Akkor jogosan adhattam volna hangot a felháborodásomnak, amit a Haileevel való igazságtalan hozzáállás miatt éreztem. - Gáz, de azért, amit ő csinált. Nem a te hibád volt. - Akkor is ezt mondtam volna, ha ismerem a történtek minden részletét. Mi nők hajlamosak vagyunk előbb magunkat okolni bizonyos dolgokért, csak mert nem szeretnénk felbosszantani a férfiakat, ami kapásból hibás hozzáállás, de nem tehetünk róla, belénk van kódolva.
- Olyan ez, mint amikor azt mondjuk egy exünknek, hogy legyünk barátok, nem? Hiszünk benne, de azért ez nem így működik. - Finoman megvontam a vállaimat. Van aki képes erre, mert van annyira laza, hogy elfogadja, ha valakivel már nem olyan érzelmek kötik össze, mint a kapcsolatuk alatt, mások ennek a szöges ellentétét vallják és csinálják. Sőt, olyanok is vannak, akik képesek együtt dolgozni, függetlenül attól, hogy volt közöttük valami, vagy sem. Hailee pedig a szavai alapján képes lenne olyan emberrel dolgozni, aki éppenséggel velem randizik. Engem mégis megmosolyogtatott az egész dolog.
- Rendben, szólni fogok - nevetek fel halkan, a válaszomat követően. - De előtte mesélned kell róla kicsit részletesebben is, mert ha olyan embereket véd, akik nem szimpik, akkor nem fogok bízni benne. - Jókedvűen magyarázok, nem is teljesen gondolom komolyan az egészet. Tényleg nem tudnék olyan ember párja, aki gyilkosokat hoz ki a börtönből, de Hailee sem olyan helyen dolgozik, ahol hasonlóakkal foglalkoznának, így ennek a lehetősége gyakorlatilag nulla.
- Jó volt vele beszélgetni. - És ezzel nem is hazudtam nagyot. Szimplán csak nem tettem hozzá, hogy nem csak a beszélgetés volt kellemes, hanem Kian látványa is olyasmi, ami mosolyt csal így utólag is az arcomra. Szerintem mindenki egyetértene velem abban, hogy nagyon jóképű. - Sosem voltam a kapcsolatok ellen, szimplán csak... Nem tudom, vágyhatok ilyesmire, amikor annyi mást el kellene intéznem az életemben? Ráadásul hogyan vallok be ilyesmit valakinek, aki irántam érdeklődik, ha valójában nem is az vagyok, akinek vallom magam. - A végére valamelyest lehalkítottam a hangomat, hogy véletlenül se gondoljon rólam senki furcsákat, aki a közelünkben van. Nem mintha nem jelenthetne kapásból legalább három dolgot az, amit mondtam. Szimplán csak elég megosztanom egy emberrel, nem szeretném, ha rögtön az egész kávézó tudna róla.
- Egyetértek. Szerintem komolyabb válogatáson lehetnek túl, mint a modellek - halkan felnevetek. Rögtön kicsit kevésbé éreztem magamat kellemetlenül, amiért ilyen helyen voltam, amikor kiderült, hogy Hailee is volt már. Van abban valami kínos, amikor felnőtt nők úgy reagálnak egy-két férfi testére, mintha életükben akkor látnának először olyat.
- Szerintem igen. - Bólintva erősítettem rá a szavaimra. - Totál értelmes srácról van szó, sok dolog szóba került. Nem az a fajta volt, aki akar valamit, csak mert tudja, hogy jól néz ki. - Legalábbis én ezt a következtetést vontam le. - Hát... Képzeld, másnap reggel egymásba botlottunk, teljesen véletlenül. - Mosoly kúszott az arcomra, még igyekeztem is visszafogni azt valamennyire. Ennek ellenére még mindig szórakoztatott valamelyest a helyzet. - És azt az alkalmat randinak is tekintettük - összepréseltem az ajkaimat, hogy csak a mosolyom látszódjon, holott nevetni támadt kedvem. Mekkora az esélye, hogy egy véletlenszerű találkozásból másnap reggelre randi lesz, egy olyan emberrel, mint Kian? Ha jobban belegondolok, még most is egészen hihetetlennek tűnik az egész.
- Segít valaki elrendezni a dolgot és hogy legyen hol laknod? - Az ember hiába társasági lény, azért szereti a saját maga kis birodalmában jól érezni magát. Volt olyan nap, amikor én sem szerettem volna senkivel találkozni, elég volt a növényeim társasága. Ez gyakorlatilag teljes mértékben az elmúlt időszak miatt volt. Azt, ha egy teljesen ismeretlen emberre lettem volna bízva, ráadásul mások is éltek volna velünk, el sem tudtam volna képzelni jelenleg. - Ha nem lenne az a helyzet, ami szívesen látnálak titeket. Ha nem rendeződnek a dolgaitok, mielőtt nekem sikerül ezt lezárnom, költözzetek át hozzám. - Én biztosan nem bántam volna a dolgot, mert akármennyire nem vágytam idegenek társaságára, Hailee és az öccse nem számítanak annak.
A pincér érkezése nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen, de nem is estem túlzottan kétségbe, olyasmit választottam, ami körülbelül minden kávézóban alap - flat white és répatorta. Nevethetnékem támadt, amikor Hailee körül írta az öccse magasságát, végül azzal foglaltam el magamat, hogy a fülem mögé tűrtem néhány tincset, amíg a pincér segített a sütemények között való választásban. - Henry örülhet, hogy ilyen nővére van. - Jegyeztem meg mosolyogva, miután a pincér felvette a rendelésünket és távozott is az asztalunktól. Ez a téma azonban újra azokhoz a gondolatokhoz tereltek engem vissza, amelyek miatt rögtön eszembe jutott Louis.
Ahogyan a velem szemben helyet foglaló nő mesélni kezdett, úgy lett egyre meglepettebb és talán egyben riadtabb az arckifejezésem, minél többet megosztott. - Úgy örülök neki, hogy már nem dolgozol ott. - Nem csak azért, mert nem kell olyan dolgokat csinálnia, amik szembe mennek az elveivel, hanem mert nem találkozik többet olyan emberekkel, akik miatt félelmet kell éreznie. - Hogy képes valaki ilyesmire? Elfogták az illetőt? - Kíváncsian pillantottam rá, a testtartásom is megváltozott, finoman előre dőltem. Frusztrált, hogy nőként át kellett ezen esnie a barátnőmnek, főleg hogy az én értelmezésemben az ilyen ügyek megfelelő biztonsági intézkedéseket is vonnak maguk után, amelyeket nyilvánvalóan nem kapott meg.
- Egész pontosan féltestvérem. - Nem mintha számított volna, mert ha igaz volt, amit eddig megtudtam, teljesen meg tudtam érteni édesanyámat. - Említettem, hogy kaptam képeslapot és képeket valaki teljesen ismeretlentől... Hát ő is kapott. - Pár pillanatig az asztalt bámultam, próbálva úgy sorrendbe szedni az eseményeket a saját fejemben is, ahogyan megtörténtek. - Kezdem azt hinni, hogy nem véletlen volt, de találkoztam a fiúval, még mielőtt megkapta a képet. Édesanyám volt rajta egy babával a karjaiban, a hátoldalára pedig egy név volt írva. A srác meg ráadásul árva... - Hosszan fújtam ki a levegőt, mert ez önmagában is elég zavarosnak tűnhetett, nem hogy úgy, ahogy sikerült előadnom.
- Miért nem lehet nekünk egyszerű életünk, Hailee? - Halkan nevettem fel, miközben a nőre pillantottam, s finoman megemeltem a szemöldökeimet. Fél óra alatt szerintem több olyan dologról is beszélgettünk, ami egy átlagember életében sosem történik meg, mi pedig hősiesen próbáljuk állni a sarat.

- Enyhültek valamit a körülmények? – miközben rápillantottam a nőre, próbáltam valahogy azt sugallani neki, hogy nem fog tőlem könnyen megszabadulni. Értékeltem, hogy nem akar belekeverni ebbe az egészbe, ugyanakkor már valamilyen szinten mindegy volt a dolog. Innentől kezdve nekem csak a biztonsága számított, mivel semmilyen körülmények között nem akartam őt idő előtt eltemetni. Talán volt pár év kihagyás a barátságunkban, de határozottan egy olyan emberről volt szó, aki számított nekem annyit, hogy fontos legyen a biztonsága.
- Ez nem rossz ötlet. Meg szerintem amúgy sem kellene megszakadnod – nyilvánvalóan itt sokkal többről volt szó annál, hogy mennyire tudja rendezni az életét, vagy sem. Viszont, ha ennek az egésznek vége lesz, én boldog lennék, ha találna valakit, aki tud róla gondoskodni, és a jövőben nem egyedül kellene minden problémájával megküzdenie. Alapvetően gyönyörű nőnek tartottam őt még női szemmel is, ezért volt számomra egy kicsit érthetetlen az, hogy még mindig egyedülálló. Talán tényleg nem volt egyszerű megbízni az emberekben. Ezt már én is kezdtem érezni az utóbbi időben a bőrömön, mivel egyre több félresikerült kapcsolatot számolhattam.
- Ha nem lenne az öcsém, akkor ezzel most nem értenék egyet – elég nyomatékos volt a hangom – Továbbra is azt mondom, hogy ha a jövőben tudok segíteni, akkor szólj.
Ugyanakkor hálás voltam neki, amiért szem előtt tartotta a saját biztonságomat. Mivel Henrynek csak apa és én voltunk ott, ő pedig még szinte gyerek volt, nem igazán engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy egyszerűen elrakatom magam láb alól. Hülyén hangzik, de ha csak rólam lenne szó, akkor talán kevésbé érdekelne a dolog. Jelenleg annyira félresiklott az életem, hogy ha valahol segíteni tudtam, akkor azt hajlandó voltam meglépni anélkül, hogy belegondoltam volna a saját testi épségem megőrzésének fontosságába. Talán túlságosan sok kellemetlen dologgal kellett szembenéznem az elmúlt időben.
- Nekem ez elég – minden bizonnyal ő volt a legnehezebb helyzetben, amiért egyáltalán rákényszerült arra, hogy segítséget kérjen. Ez egy olyan dolog, amit az ember sosem szeret túlzottan meglépni. Talán veszélyes dologba keveredett, talán az lett volna a részemről helyes döntés, ha egyszerűen hagyom, hogy mindent maga oldjon meg. Azonban mégsem gondoltam, hogy ez lenne a dolgok helyes menete, mivel az én értelmezésemben egy barátság nem csak addig tart, amíg minden jól megy körülöttünk. Azért tartottam ki Lilah mellett ebben az időszakban, mert úgy éreztem, hogy ő is megtenné ugyanezt értem.
- Persze – halkan sóhajtottam fel, a kezeimet pedig összefűztem az asztal felett. Ezzel próbáltam meggátolni azt, hogy elkezdjem dörzsölgetni az arcom szégyenemben és teljesen elmaszatoljam a sminkem – Annyira gáz ez az egész.
Elsősorban azt kellett letisztáznom magamban, hogy miért voltam ennyire hülye. Egyrészt sejtenem kellett volna, hogy mit akar tőlem, másrészt pedig nemet kellett volna mondanom. Magam sem tudom, hogy miért voltam képtelen az elmúlt pár évben többször is a saját lábamra állni, amikor korábban sokkal inkább a határozottság volt rám jellemző. Talán az lehetett az oka a dolognak, hogy tényleg túlságosan elgyengülhettem azok után, hogy Noellel szakítottunk. Tisztában voltam vele, hogy nem foghatok mindent erre, de így még mindig tisztább volt a lelkiismeretem. Jelenleg pedig csak magamra tudtam gondolni, mivel egyetlen olyan férfi sem volt mellettem, akiért megérte volna tovább szenvedni.
- Nekem is lehetett volna több eszem – ezen a ponton vettem fel vele újra a szemkontaktust – Nem tudom miért gondoltam azt, hogy ezek után együtt fogunk dolgozni.
Ráadásul ezek szerint még egy buta kis fruska is vagyok, amiért bele tudtak keverni egy ilyen kapcsolatba. Mégis, hálásan pislogtam Dahliara, amikor azt monda nekem, amit. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, miközben eltűrtem pár zavaró tincset az arcomból. Örültem neki, hogy legalább ő nem ítélkezett felettem, mert az sokat nem segített volna a saját megítélésemen.
Az, hogy ő pontosan miért volt szingli, valamennyire érthető volt. Az, hogy egyáltalán új személyazonosságot kellett felvennie, már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy én is érezzem a helyzet súlyát. Ugyanakkor viszont úgy éreztem, hogy talán tudna rajta segíteni egy társ, mivel valószínűleg elég sok teher nyomhatta a vállát.
- Kár… - kicsit elhúztam a szám – Pedig szerintem tetszettél volna neki és ő is neked. Ha majd úgy alakulna kérlek szólj, hogy meggondoltad magad.
Számomra az a férfi egyrészt nagyon rosszkor is jelent meg az életemben, másrészt valahol boldog voltam amiatt, hogy a kapcsolatunk nem haladt meg egy bizonyos szintet. Kényelmes volt vele együtt dolgozni, kedveltem. Ezek mellett viszont nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy egy hozzá hasonlóval egyáltalán legyen kedvem kikezdeni, szóval azt hiszem tökéletesen megfelelt a közöttünk húzódó beosztott-főnök kapcsolat.
- Nagyon jó benyomást tett rád az a férfi – a hülye is láthatta volna, hogy mennyire. Nem akartam kioktatni semmiről, mivel én még nem is találkoztam vele, ugyanakkor felesleges lett volna azzal takarózni, hogy egyáltalán nem érdekli őt ez az ember.
- Nem – határozottan jelentettem ki – De valójában nem is vágysz senkire?
Az, ahogyan a férfiről beszélt, elég egyértelművé tette a helyzetet, szóval bármit mondhatott volna, már valójában tudtam a választ. Talán én túlságosan társas lény voltam ahhoz, hogy el tudjam képzelni magam egyedül. Kicsi koromtól kezdve szerettem volna férjet meg gyerekeket. Nem vagyok benne biztos, hogy mindez Henry miatt fogalmazódott meg bennem, de valószínűleg komoly szerepe volt benne akkor is, ha nem feltétlenül akartam ezt beismerni.
- Bevallom, én egyszer voltam az egyetem alatt – halkan nevettem el magam – azok a srácok tényleg olyanok, mint akik nem erről a bolygóról származnak. De nem lett volna merszem odamenni a színpadhoz.
Egyrészt, akkor már együtt voltam a vőlegényemmel, másrészt én személy szerint zavarban lettem volna attól a produkciótól, amit ezek a táncosok lejtettek a színpadon. Valószínűleg Dahlia is azért maradt távolabb, mert úgy ítélte meg, hogy nem akar egy csapat visító nő közé beállni és végül a színpadra kerülni.
- Tudtatok fesztelenül beszélgetni? – egészen meglepődtem azon, amikor elmondta, hogy pontosan milyen férfiről van szó – Mármint olyan fura ez. Közben pedig más nőknek vetkőzik
Lehet azt mondani, hogy a színészek is rendelkezhetnek stabil párkapcsolattal attól függetlenül, hogy néha megcsókolnak mást, de én pont ezért nem is járnék soha színésszel. Egyáltalán nem a bizalom kérdésről lenne szó, csak túlságosan hiszek a monogámiában ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatba belemenjek. Meg alapvetően nem örülnék annak sem, ha a páromat idegen nők zaklatnák. Ezek a táncosok pedig biztos bőven kapnak ajánlatokat. Alapvetően furcsának találtam, hogy ha egy táncosnőhöz nem lehetett hozzáérni, akkor egy férfi táncos testének megérintése miért volt rendben.
- Nem szeretnél újra találkozni vele? – ha tényleg kellemesen töltötték el az időt azzal a táncossal, akkor szerintem nem lett volna ciki odamenni csak azért, hogy megint láthassa. Minden bizonnyal nem csak a férfi tett rá jó benyomást.
- Nem arról van szó. Nagyon sokan élünk együtt, ráadásul vinnem kellett az öcsémet is. Tudod milyen – egyáltalán nem pejoratív értelemben mondtam azt, de most, hogy próbáltam egyáltalán Jonahnak besegíteni sok mindenben és kézben tartani bizonyos dolgokat, Henry féltékeny lett, mert nem csak vele foglalkoztam, hanem azzal a másik két gyerekkel is, akik szintén ott éltek. Sokszor próbáltam meg kiengesztelni, de azt láttam, hogy kifejezetten nehezen találja meg a helyét ebben a szituációban, amiért összességében nem tudtam okolni.
- Ez nem miattad volt, ne értsd félre – rögtön feltartottam mind a két kezem, aztán a pincér érkezése miatt, gyorsan rendeltem egy presszó kávét egy szelet citromtortával és vízzel – Voltál már itt korábban? Van valami különleges süti, ami elég fiú ahhoz, hogy hazavigyem a majdnem kétméteres gyerekemnek?
Elmosolyodtam, amikor láttam a pincér arckifejezését. Minden bizonnyal egyáltalán nem számított arra, hogy egy ilyen fiatal nő szájából hall majd hasonlót, viszont a sütik között ő maga megtalálta a megfelelőt, amit én megjegyeztem és majd később terveztem kikérni a fiúnak.
- Szóval – magam sem tudtam hogyan kellene belekezdeni – Az előző előtti helyen, ahol csináltam a gyakorlatomat, be lettünk lökve a mély vízbe. Nagyon komoly ügyeket adtak nekünk, el is ment a kedvem a büntetőjogtól. A lényeg az, hogy védenem kellett volna valakit, aki nemi erőszakokat és gyilkosságokat követett el, de nem tudtam megtenni. Ő keresett meg.
Mert persze az engem megillető védelmet, amit az ügy megkívánt volna, egyáltalán nem kaptam meg. Ebben semmi meglepő nem volt., csak kicsit szomorúvá tett az, hogy nőként ennyire nem törődnek egyes irodákban az ember biztonságával. Viszont úgy, hogy az egésznek már vége volt, csak örültem, hogy senkinek nem esett baja a környezetemben.
- Mi? – eléggé döbbent arckifejezéssel nézhettem rá, mivel ez volt az utolsó olyan megszólalás, amire számítottam bárkitől is – Ez biztos? Hogy derült ki?
Ezer meg egy kérdés volt még a fejemben, de egyelőre elhallgattam, mert úgy éreztem, hogy semmi értelme nem lenne lerohanni őt. Egyszerűbb megvárni, hogy magától meséljen és utána kitérni a részletekre.

- Így lesz, hidd el. - Mint ahogyan az ördögöt is a falra lehet festeni, ha elég erősen szeretném, hogy valami jó is történjen az életemben, akkor annak idővel be kell majd következnie, igaz? - A körülményekhez képest jól vagyok. - Mosolyogva bólintottam néhányat, majd egészen tanácstalan pillantást vetettem a nőre. Magam sem voltam benne biztos, hogy mit kellene válaszolnom a másik kérdésére, elmondhatom-e egyáltalán csak úgy, hogy van egy öcsém, vagy jobb lenne titokban tartani. A korábban Haileevel megosztott információkhoz képest azonban maga a tény, hogy van egy olyan tagja a családomnak, akiről eddig nem tudtam, gyakorlatilag nem is tűnik olyan vészesnek. - Az az igazság, hogy megfordult a fejemben, hogy fel kellene vennem valakit a boltba, amíg én nem rendezek el pár dolgot, mert a kettőt nem tudom egyszerre csinálni. - Egyedül abban voltam bizonytalan, hogy tényleg ez lenne-e a megfelelő és helyes döntés, tekintve, hogy egyel több támadási felülete lenne az illetőnek, aki eddig információkat küldött nekem. Senkit nem akartam bajba keverni azzal, hogy felveszem, mint segítséget a boltba, aztán egyik napról a másikra eltűnök. De a bolt is túl fontos volt nekem ahhoz, hogy addig bezárjak, amíg el nem rendeződik minden. Az pedig gyakorlatilag meg sem fordult komolyabban a fejemben, hogy itt kellene hagynom mindent és még messzebb menekülni a múltamtól.
- Én viszont nem szeretném, ha miattam esne bajod. Amiben tudtál segíteni, azt már egyébként is elmondtam. - Egyáltalán nem akartam lekicsinyíteni az ő szerepét az életemben, mert nagyon is értékeltem azt, hogy egyáltalán eljött velem arra az első találkozóra itt New Yorkban, holott simán lehettem volna épp baltás gyilkos is olyan névvel, amiről nem ismert fel engem. Habár ezt a dolgot a mi helyzetünkben nem éppen szerencsés emlegetni. Arról pedig már ne is essen szó, hogy a korábbi tanácsai mennyit segítettek nekem, még ha nincs is vége ennek az ügynek. - Megígérem, hogy szólni fogok ha történik valami. - Nem akartam belegondolni, hogy mi minden történhet. Jó esetben egyébként sem jutok odáig, hogy újra szólnom kell Haileenek.
- Gondolom utána tudtad meg, hogy ő lesz a főnököd. - Felvont szemöldökökkel pillantok felé. Normál esetben nem vagyok sem gyanakvó típus, sem pedig olyasvalaki, aki egy férfi rossz cselekedete vagy viselkedése miatt elítélné minden más férfitársát. Csak mert valakibe nem neveltek jó modort, nem lesz mindenki más is teljes mértékben szemtelen. Ugyanakkor egy befolyásos férfi hatalommal, aki kihasználja mások kiszolgáltatott helyzetét olyasvalaki, akit nem tudok jó szemmel nézni. - Nem szabadott volna már az elejétől együtt dolgoznia veled, ha felismertétek egymást később. Mindkettőtök jövőjét szem előtt kellett volna tartania - megcsóválom a fejemet, miközben magyarázok. Nem vagyok ügyvéd és kisebb koromban sem voltam benne biztos, hogy az akarnék lenni, csak mert a szüleim büszkék lennének rám és támogatnak. Nem is lett belőlem az, utólag pedig egyáltalán nem bánom. - Neked ilyen fiatalon sokkal kevesebb választási lehetőséged van, mint neki, szóval ne hibáztasd magad. - Nem feltétlenül arra próbáltam biztatni ezzel, hogy meggondolatlanul feküdjön le bárkivel, mert lehet hogy egyszer szerencséje volt és egy intelligens férfiról volt szó, de vannak szabadlábon kifejezetten veszélyes emberek is ebben az országban.
- Igazán szép tőled - halkan nevettem fel, amikor meghallottam a válaszát. Nem kifejezetten gondolkodtam azon az utóbbi időben, hogy mi lesz velem párkapcsolat terén, ugyanakkor határozottan hittem abban is, hogy nem kell annak a típusnak lennem, aki egyik kapcsolatból a másikba ugrik fejest és állandóan keresésben van az igazi után, hogy aztán végül sose elégedjen meg azzal, amit megkap. Mindig kifejezetten váratlan helyzetekben ismertem meg azokat a férfiakat, akik életem részesei voltak, most pedig egyszerűen képtelen lettem volna elképzelni hasonlót. Ráadásul az még egy embert jelentett volna, akinek akarva akaratlanul is, de hazudnom kell. - Azt hiszem megfogtad a lényeget. Bizonyára intelligens is, ha ügyvéd. De sajnos nem hiszem, hogy most van időm egy kapcsolatra. - Nem mintha az, hogy be akar valakinek mutatni egyet jelentene azzal, hogy hozzá is kell mennem az illetőhöz. Viszont akármilyen jól hangzott a leírás, nem éreztem magamban annyi lélekjelenlétet, hogy igazán fel tudjak lelkesedni rajta.
- Én nem hittem benne, hogy jó ötlet lesz. Plusz, ha úgy vesszük, nem is az előadás miatt élveztem a végére. - Ezen a ponton egy kifejezetten elvarázsolt mosoly költözött az arcomra, miközben előre billentettem a fejemet és ez pillanatig nem is néztem Haileere. Nem akartam naiv kislány lenni, akinek egy beszélgetés - gyakorlatilag egy, meg egy közös reggeli - elveszi az eszét, de ha belegondolok, hogy eredetileg úgy mentem bele a programba, mint akinek a fogát húzzák, a végére pedig kaptam két olyan találkozást ugyanazzal az emberrel, aminek egy-egy jóleső beszélgetés volt a vége... Már megérte. - Miért, szerinted csak akkor vagyok rendben, ha van valakim? - Nem kötekedésből kérdeztem vissza, sokkal inkább vidámság csendült a hangomban, mert be akartam őt húzni a csőbe.
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én soha nem voltam még hasonló helyen, szóval elképzelésem sem volt milyen lesz - újra kitör belőlem a nevetés, amikor az egész téma abszurditására gondolok. Tényleg elég őrültségnek hangzik, hogy egy olyan helyen ismerkedjek meg valakivel, mint ahol Kian dolgozik, de csak azért mert megismertük egymást, még nem jelentette azt, hogy részesei is leszünk egymás életének. - Egy táncos. - Jelentem ki néhány másodperc hallgatást követően. Lehet, hogy régen volt már, hogy rendszeresen találkoztunk Haileevel, de attól még sejtettem, hogy a jelleme nem változott - tehát addig nem hagyna békén, amíg ki nem szedi belőlem azt az információt, amit tudni akar. Nem véletlenül illik hozzá a jogi pálya.
- Gyanítom, hogy úgyis kiszeded belőlem, amit tudni akarsz. - Mosolyogva pillantom a nőre. Lehet, hogy a már New Yorkban megismert barátnőim kitaláltak egy programot, amiről azt gondolták, hogy jót tenne nekem a fáradt gőz kieresztésére. Ugyanakkor határozottan volt abban valami, hogy újra itt ültünk Haileevel, egy asztalnál és olyan dolgokról beszélgettünk, amiről sok más korunkbeli nő is, háborítatlanul. A Kiannal való találkozás olyasmi volt, ami mosolyt csalt az arcomra, de a lelkemnek szüksége volt olyasmire is, amit most a Haileevel való találka jelentett.
- Hogyhogy nem döntötted el? Nem érzed magad biztonságban? - Igazán kíváncsi voltam a válaszára, mert ha azt mondta volna, hogy nincs így, hogy egy új hely nem segített rajta, az csak még több gondolkodást szült volna a részemről a saját helyzetemmel kapcsolatban. - Azt még mindig nem mondtad meg, pontosan miért... - Várakozóan néztem őt, amikor azonban meghallottam a szavait, nehezen tudtam volna megszólalni jó néhány másodpercen át.
- Atyaég... - Mély sóhaj bukott ki belőlem, miközben a vállaim is kissé előre estek. Ha korábban akartam is abban hinni, hogy ha pozitívan gondolkodom, akkor majd bevonzok mindenféle pozitív dolgot, akkor most kicsit megcsappant a hitem abban, hogy ez tényleg megtörténhet. Annyi nő van a világon, mekkora az esélye, hogy pont olyasvalakikkel történnek ezek a dolgok, akik ismerik egymást? És ha kettőből két embert mondhatni zaklatnak, mi a helyzet a többi nőtársunkkal? Mindenkinek ilyen szerencsétlen az élete, vagy csak minket sújt valamiért a karma?
- Azt mondod már vége... De mi történt pontosan? - Nem tudom mennyire volt jó ötlet arra kérni őt, hogy beszélje át velem a dolgot, amikor én fordított esetben csak szeretném lezárni a témát és úgy is tartani, de ezen a ponton minden Haileen múlt. Viszont mivel ő maga is arra ösztönzött, hogy legyek vele nyílt és mondjak el mindent, azt hiszem az volt a minimum, ha nem csak hogy fordított helyzetben is elvárok hasonlót, de kifejezetten ösztönzöm rá. A probléma mondhatjuk csak az volt, hogy amiért annyira éreztem a törődését és azt, hogy őszintén aggódik irántam, kezdtem rosszul érezni magamat, amiért még mindig van olyan dolog, amit nem osztottam meg vele.
- Hailee... - Az ujjaimmal babráltam, amikor megszólítottam őt és jó pár másodpercig a kezeimet néztem, mielőtt bármi egyebet mondtam volna. Nem csak őt akartam felkészíteni ezzel a hatásszünettel, hanem nekem magamnak is össze kellett szednem a bátorságot ahhoz, hogy kimondjam. - Azt hiszem van egy öcsém.

- Remélem ez végre nálad is így lesz majd – jelentettem ki határozottan, aztán kicsit oldalra billentettem a fejem és úgy próbáltam megfejteni az arckifejezését – Hogy vagy mostanában? Történt valami?
Nyilvánvaló volt, hogy a saját, jelenlegi problémáim mellett nem lett volna egyszerű pluszban foglalkozni az övével is, de ennek ellenére véletlenül sem akartam elzárkózni tőle. Lehet, hogy valamiben tudok segíteni neki, sok esetben az is nagy segítség lehet, ha az ember egyáltalán hajlandó a figyelmét adni egy másik személynek. Nekem például rengeteget jelentett nem csak az, hogy Dale vigyázott rám és a kezembe vette az ügyemet, hanem az is, hogy mindennek ellenére képes volt férfiasan kezelni a kiakadásomat és elvonatkoztatni attól, hogy kollégák vagyunk. Hajlandó volt végighallgatni, ahogyan elsírom neki először a vőlegényem, aztán a főnököm, közben pedig szótlanul simogatta a hajam és gondoskodott a biztonságomról is, pedig annyira régóta nem is ismerjük egymást.
Talán ez a vásárlós alkalom ilyen lehet Lilah számára is. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magam arra, hogy miként kellene magamban hívnom őt, mert véletlenül sem szerettem volna lebuktatni. Viszont határozottan úgy éreztem, hogy talán a legtöbb, amit tehetek érte ebben a helyzetben az az, hogy egy olyan szálként vagyok jelen az életében, ami normálisnak számít. Illetve, ha jobban belegondoltam, határozottan egyszerűbb volt olyan emberek gondjaival foglalkoznom, akik sokat jelentettek nekem. Addig sem a saját fejem volt tele a hülye gondolataimmal, és én magam is egy kicsit képes voltam azt érezni, hogy élek. Tehát az ilyen dolgok oda vissza működtek szerencsére.
- Az a baj, hogy én magamtól akarok belekeveredni – egy határozott mozdulattal simítottam a fülem mögé az egyik elszabadult, tökéletesen egyenesre vasalt hajam – Akkor legalább csak szólj, ha baj van. Tudni akarom, hogy jól vagy-e.
Apa mindig hangsúlyozta azt, hogy mennyire fontos az emberségünk, emiatt pedig szinte képtelen voltam úgy tekinteni rá, mint egy idegenre. Én magam is éreztem, hogy elég sok idő telt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást, de azt is pontosan tudtam, hogy ha valami olyan történne vele, az engem nagyon megviselne. Képtelen voltam nem törődni azokkal az emberekkel, akikről tudomásom volt, és lényegében ezért voltam képes arra, hogy Henryről több fényképet összegyűjtsek egy albumba. Oda akartam adni az édesanyjának, mert reménykedtem benne, hogy a viszonyukat helyre tudják hozni, és legalább ő nyer majd egy anyukát. Túlságosan szerettem az öcsém, bár tuti, hogy meg fog rám majd haragudni emiatt, de úgy éreztem, hogy el fogom tudni viselni, ha később boldogabb lehet. Melyik szülő ne akarna tudni a kisfiáról, főleg egy olyan szépről, mint amilyen a testvérem?
- Volt egy kis incidens az előző főnökömmel, ami nagyon megnehezítette a közös munkát – elhúztam a szám – Ha érted mire gondolok… Persze nem akkor történt, amikor ott dolgoztam, hanem előtte, véletlenül. Nem vagyok rá túl büszke mondjuk.
Meg is fogadtam, hogy ennyire részegre soha többé nem iszom le magam, főleg nem egy férfi miatt. Eléggé elgondolkoztam azon, hogy viszont mibe kellene vennem egy olyan alakot, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy hazavigyen, vagy egy hotelszobát béreljen. Ennél még az is jobb lett volna, ha velem fizetteti ki a dolgot. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért nem mondtam rögtön nemet, amikor megláttam őt… Mindenesetre választhattam egy idős és egy fiatal perverz közül, az utóbbi pedig kifejezetten szexi volt, ez a tény határozottan letagadhatatlan.
- Ugyan, én csak jót akarok. Neked is és neki is – érezhetően más volt a viszony köztem és Dale között, szóval attól egyáltalán nem féltem, hogy itt is félresiklik majd bármi. Egyébként határozottan kedveltem őt, viszont én magam is éreztem, hogy talán érzelmileg eléggé kiégtem az utóbbi időben, és szükségem lenne némi feltöltődésre. Ezt pedig nem úgy akarom megoldani, hogy keresek magamnak egy ki tudja hányadik férfit és reménykedek benne, hogy ő lesz a szőke herceg a fehér lovon. Ilyenekben már amúgy se nagyon hittem.
- Magas szexi harmincas – jelentettem ki határozottan – És elég udvarias. Bármi egyéb érdekel még?
Nyilvánvalóan nem ezekre az infókra volt kíváncsi, de ennek ellenére húzni akartam egy kicsit az agyát. Nem tudtam pontosan, hogy mibe keveredett, de ha valakinek, akkor neki meg határozottan egy társra lett volna szüksége. Aki megérti, és törődik vele… Ez pedig nem lehetek csak én, tisztában voltam vele. Igazából soha egyetlen alkalmat sem tudtam felidézni a közös múltunkból, amikor barátja lett volna, bár az én életem is felpörgött annyira az utóbbi időben, hogy sokat nem lehetett adni a memóriámra.
- Azok a lányok minden bizonnyal tudhatnak valamit – elég határozott volt a hangom, amikor kimondtam ezt – Őszintén állítom, hogy ha valakire ráférne egy terápia pasik terén, akkor az te vagy.
Nem lehettem teljesen biztos az egészben, de ennek ellenére úgy jelentettem ki a dolgot, mintha tényleg az egyetlen dolog, ami az életéből hiányzik az egy férfi lenne. Hozzátenném, hogy ez akár valid is lehet, bár majd valahogy ki kell puhatolnom belőle, hogy milyen előélete volt, ami a férfiakat illeti. Az tuti, hogy valami jó dolog történt akkor vele, mert nem mosolyogna így, ha egy bunkóba vagy átlagos srácba botlott volna bele.
- Furcsa, én eddig úgy képzeltem el, hogy ezen a helyen nem beszélgetni szoktak az emberek – nyilvánvalóan tény az is, hogy ezek a srácok is csak a munkájukat végzik, tehát minden bizonnyal a legtöbbjük nem vállal szexuális szolgáltatásokat. A következő kérdésem az lett volna, hogy amúgy mit keresett egy férfi egy vetkőzős buliba, de vagy voltak nők, vagy a pincért kapta el… Vagy az egyik táncost!
- Egyetlen kérdésem maradt… Ki volt a srác? – kicsit félrebillentettem a fejem és vártam. A magam részéről szerettem volna biztosan tudni ezt az információt. Nyilvánvalóan lenyűgözhette, ha utána reggelizni is elmentek, de én vagyok annyira önző típus, hogy ne tűrjem el azt a lehetséges páromtól, hogy más nőknek vetkőzzön.
- Túlságosan érdekes volt ez a történet, de akkor megtartom a többi kérdésemet magamnak – kicsit elmosolyodtam – A mentorom egyik barátjához mentem, mert azt mondta, hogy tartozik neki a srác valamivel, és ott biztonságban leszek. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire volt jó döntés, vagy sem.
A saját kamasz öcsémet sem voltam képes kordában tartani, innentől kezdve csak a baj volt azzal is, hogy figyelnem kellett még x másikra. Nem mintha probléma lenne számomra, szimplán csak nehezebbé tette a beilleszkedést az, hogy több gyereknek kell megszoknia a társaságom.
- Tudod, az utóbbi időben engem is figyelt valamit – a tekintetemet az asztalon összekulcsolt kezeimre vezettem a figyelmem – Elég ijesztő volt, de már vége van. Ezért is szeretném, ha megosztanád velem a dolgokat. Nem akarom, hogy hasonlón kelljen keresztül menned.

- Ne mondj ilyet! - Kedvesen dorgáltam őt, mellette viszont megrándult a szám sarka, még ha egy konkrét mosoly nem is formálódott végül az arcomon. - Egyelőre itt vagyunk egymásnak, a többi pedig majd követi. Mindig a rossz időszakok után jön valami jó is. - Én legalábbis szerettem volna ebben hinni és ezáltal bevonzani minden pozitivitást, amit csak elbírt jelenleg az életem. Mondhatni gyakorlatilag bármit el tudtam volna fogadni, legyen szó a legapróbb dologról, vagy éppen olyan szintű nagy és boldog változásról, ami túl szép, hogy igaz legyen és ezért nehéz elhinni, hogy valóban megtörténik. Nem akartam elvakultan a felhők között élni és azt várni, hogy majd megoldja magát a helyzet, nekem pedig két szalmaszálat sem kell keresztbe tennem a további nyugalmam érdekében. Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán bízhatok-e egyáltalán abban, hogy mostantól biztonságos életem lesz - annyira, mint bármelyik másik egyszerű, földi halandónak.
Viszont azt sem szerettem volna figyelme kívül hagyni, hogy olyan dolgokat köszönhettem ennek a mondhatni szerencsétlenségnek, mint az is, hogy Hailee újra az életem része. Igaz, hogy évek teltek el, mióta utoljára találkoztunk, de maga a tény, hogy egyikünk sem volt elutasító a másikkal, gyakorlatilag arra engedett következtetni, hogy egyszer ugyanolyan szinten leszünk, mint régen, amikor én még a Dahlia névre hallgattam. Azt hiszem ezért is volt értelme annak, hogy megpróbáltunk hétköznapi emberek módjára viselkedni és olyan dolgokkal ütni el az időt, amivel két szimpla barátnő is szokta.
- Nem szeretném, ha mindig minden rólam szólna. Ráadásul... Hailee, mondtam már, hogy nem szeretnélek jobban belekeverni, mint amennyire már így is megtettem. - Akármennyire szükségem volt a segítségére és arra, hogy szakemberként tanácsokat adjon nekem, nem szeretnék visszaélni a kedvességével és azzal, hogy ismerem őt. Jól esik, hogy törődik velem és egészen szokatlan is, mert neki nem kell hazudnom. Egyszerűen csak nem mondok el mindent.
- Azt remélem te is tudod, hogy ez nem hangzik túl biztatóan... - Fürkészve pislogok rá, úgy nézem a nő arcát, mintha meg tudnám fejteni pontosan mi történt és mintha csak hirtelen tudnék a gondolataiban olvasni. A tényleges válaszra és az igazságra azonban azt viszem várnom kell; és mindenekelőtt tenni egy ígéretet. - Rendben. Nem fogok kiakadni. - Nem nagyon, de azt hiszem ismerjük már egymást eléggé ahhoz, hogy számítson erre. Minden attól függ, hogy pontosan mit készül velem megosztani.
- Nem is tudtam, hogy már kerítő is lett belőled - széles mosollyal az arcomon mondom ezt ki. Jelenleg nem az áll a prioritási listám elején, hogy rögvest szerezzek magamnak valakit, mert ahogyan Haileet sem rángatnám bele teljes mértékben mindabba, amin keresztül megyek, úgy valaki idegentől sem várnám el, hogy megpróbáljon megérteni, vagy elfogadni. Lehet, hogy ha valaki tudná rólam a teljes igazságot, egyébként sem tudna már ugyanúgy nézni rám. - Milyen a te mentorod? - Teszek fel a kérdést, csak hogy megmaradjon a társalgás kellemes hangneme.
Végig mosolygok, ahogyan Haileet figyelem és azt, ahogyan közelebb húzódik hozzám. Képtelen vagyok nem még szélesebben mosolyogni, amikor rákérdez a dologra és egy pillanatra a fejemet is lehajtom, a hajam pedig az előre esik, eltakarva ezzel az arcomat. A számhoz emelem egy pillanatig a kezemet, amíg újra a nő felé fordítom a fejemet és csak aztán válaszolok, hogy néhány tincset hátrasimítottam. - Tulajdonképpen de. - Gyorsan veszek újabb levegőt, hogy folytathassam. - De nem én találtam ki! A lányok, akikkel jógára járok azt mondták jót tenne... - Grimaszolok, aztán elnevetem magamat, mert azóta sem sikerült eldöntenem, hogy tényleg jót tett-e. Szerencsére épp megékezik a pincér, én pedig azzal vagyok elfogadva, hogy kérjek egy szójatejes lattét, ahelyett, hogy Hailee szavaira válaszolnék, amit így is meg kell tennem, miután a srác, aki felvette a rendelésünket eltűnik mellőlünk.
- Esküszöm nem követtem el semmi olyat! - Nem túl hangosan, de annál biztosabban mondom ezt. - Találkoztam valakivel, aki... Tulajdonképpen azon a öhm helyen futottunk össze a pultnál és egész este beszélgettünk. - Azt bölcsen kihagyom, hogy pontosan milyen jelenet játszódott le akkor a pultnál, mert egy olyan problémákkal küzdő nőt, mint Hailee, most nem terhelnék ilyesmikkel. - Aztán másnap is teljesen véletlenül összefutottunk a boltban és elmentünk reggelizni. - Kellemes érzés önt el, miközben magyarázok, amikor pedig befejezem egyszerűen beharapom az ajkam és egy pillanatig csak meredek magam elé, lényegében visszaemlékezve az esetre és Kianra.
- De Hailee... - Határozottan a nőre szegezem a pillantásom. - Megint rólam van szó és pont ezt nem akartam. Mesélj inkább arról, kihez költöztél pontosan? És hogyan? - Ha egy-egy ilyen nehéz helyzetben egymás mellett tudunk lenni azt hiszem az sokkal fontosabb, mint hogy hány évig nem tartottuk a kapcsolatot.

Sokan a helyemben biztosan több fenntartással kezelték volna azt a dolgot, amin Dahlia ment keresztül az elmúlt időszakban. Lehet, hogy én is másképp cselekedtem volna, ha az életem nem borul teljesen a feje tetejére nagyjál abban az időben, amikor ő is felkeresett engem. Tudtam, hogy ha segítek neki, azzal lényegében el fogom tudni terelni a gondolataimat, ugyanakkor elkövetem ezzel együtt azt a hibát is, hogy teljes mértékben homokba dugtam a fejem. Ezzel lényegében olyan szintű problémát generáltam magamnak, amit már egyedül képtelen voltam kezelni. Tudtam, hogy ez az egész zaklatásos ügy teljes mértékben ki fog hatni nem csak az én, hanem mindenki életére aki a környezetemben volt. Mivel a munkahelyemen is találtam fényképeket, nagyon féltem attól, hogy ismét veszélybe kerülhet az állásom. Joan nem biztos, hogy veszélyeztetni szeretné az irodájában dolgozó embereket csak egy jelölt miatt. Innentől félő volt az is, hogy rövid időt fogok eltölteni az irodában, ahol egyébként élvezem a munkát, és a jelenlegi mentorom miatt tényleg megtapasztalhattam azt, hogy milyen a cégjogban dolgozni, amit már nem is tartottam annyira unalmasnak, mint a korábbiakban. Vagy talán éppen elég volt az izgalom az életemben ahhoz, hogy többet már ne is kérjek belőle?
Mindenesetre eléggé rámfért az, hogy normális dolgokat csináljak, és mivel Dahlia – Delilah – ügyét egészen könnyen meg tudtuk oldani, most már nem volt olyan kapcsolat közöttünk, ami miatt aggódnom kellene. Ha nem segítettem volna neki, akkor a lelkiismeretem semmilyen módon nem marad tiszta, viszont egyelőre hála az égnek nagyon úgy néz ki, hogy mi ketten tartani tudjuk azt a viszonyt, ami még Chicagoban volt közöttünk... Ha nem is lesz ugyanolyan, legalább a fonalat megpróbáltuk felvenni és ez sokkal pozitívabb annál, amit mondjuk akár elképzelni mertem volna.
- Lassan már senkiben – mosolyogva forgattam meg a szemeim, de az utóbbi történések miatt nagyban hozzájárult minden ami vele, illetve velem is történt. Hiába nem ismertem az ügyének minden részletét – nem akartam már tapintatból sem rákérdezni a dolgokra – azzal határozottan tisztában voltam, hogy valami elég nagy dolognak kellett történnie, ha úgy döntött, hogy végül talán jobb neki a családja és a személyazonossága nélkül.
- Meg gondolom némi mesélni valód neked is van – inkább volt nyomatékos a hangom, nem kérdeztem rá. Legalább annyit tudnom kell, hogy az egész korábbi mizéria milyen irányba halad az életében és, hogy meglesz-e. Mert ha ezek az információk elmaradnak, azt hiszem én magam sem tudok megnyugodni. Mint korábban, most sem fogok tőle részleteket követelni, de tudnom kell azt, hogy a segítségem nélkül megoldja-e a dolgokat.
- Ha segítségre van szükséged, akkor szólj, jó? Nem szeretném, hogy ha legközelebb a kórházban kellene sütiznünk – durvább kijelentést nem mertem tenni, mert én magam sem akartam belegondolni abba, hogy Lilah akár sokkal komolyabban megsérülhet... Még annál is komolyabban, ami a kórházi kezelésen túl van.
- Csak akkor mondom el – a kezemben tartott itallapot lassan az asztallapra ejtettem és komolyan néztem a nőre – Ha megígéred, hogy nem akadsz ki. Egyébként az új helyen többet is keresek és ha gondolod nagyon szívesen bemutatlak a mentoromnak. Ha jól tudom nincs barátnője.
Igyekeztem nem túl idegesítően mosolyogni a mellé, hogy a szemöldökömet is megrángattam. Szinte biztos voltam abban, hogy ők egymás esetei lennének és egy akkora férfi, mint Dale, biztos képes lenne megvédeni Lilah-t. A korábbi megjegyzésemet pedig csak akkor vagyok hajlandó kifejteni rendesen, ha tényleg ígéretet tesz nekem. Én a magam részéről nem voltam büszke a múltbéli tetteim egy részére, ezért nem is volt túl könnyű beszélnem mindarról, amin keresztül kellett mennem idáig.
Éppen nyúltam volna ismét a lapért, amin megtalálható volt a cukrászdában árult összes kávé, de a kezem a mozdulat közepén megállt. Képtelen voltam nem rápillantani a nőre, akinek igyekeztem véletlenül se félreértelmezni a szavait. Pár mozdulattal közelebb húztam magam az asztalhoz a székemmel, elegánsan keresztbe tettem a lábamat és csak utána suttogtam oda neki a szavakat.
- Csak nem valami vetkőzős buliban voltál? – igyekeztem komoly pillantással felmérni a vonásait, de az arcomra lassan mosoly kúszott és próbáltam elképzelni a velem szemben helyet foglaló nőt egy olyan közegben – Elkövettél valami olyat, ami szóra érdemes és megosztanád valakivel? Azt hiszem engem már nem tudsz felülmúlni, de azért hallgatlak.
Az időközben megérkező pincérnek én gyorsan leadtam a rendelésemet, ami most egy egészen egyszerű választás volt. Úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz számomra egy capuccino, aztán pedig a barátnőmre néztem, hogy ő is megtehesse ugyanezt.

Sokat gondolkodtam azon, hogy talán rossz hozzáállást választottam a velem történő dolgokkal kapcsolatban és ahelyett, hogy hagyom hogy megtörténjenek, vagy újabb meg újabb furcsa utalásokat kapjak, egyszerűen elébe kellene mennem a problémának és felkeresni a családomat. Talán hihetetlen lenne számukra, hogy én vagyok az, talán nem is érdekelném őket, de abban is biztos vagyok, hogy tudnának részletekkel szolgálni azt illetően, hogy mi folyik itt. Kétségtelen, hogy a képeslapnak és a képeknek Chicagóhoz van köze. Önző módon azonban túlságosan megszoktam már azt az életet, amit itt New Yorkban élek már tíz éve és bár egyszerre volt hátborzongató, hogy valaki mindent tud rólam itt, sőt talán még többet is, mint gondolom, ettől függetlenül épp eléggé távolinak tűnt az egész, hogy ne akarjak fejvesztve menekülni és megpróbálni valahol máshol újrakezdeni.
Megtehetném, mert nem jelentene pénzügyi akadályt, de úgy érzem nem faragtak olyan fából, hogy szó nélkül lelépjek, túlságosan szentimentális vagyok hozzá. Ráadásul nem volt olyasmi, ami miatt panaszkodnom kellett volna. Rendelkezem barátokkal, hobbikkal, ismerősökkel, volt részem olyan párkapcsolatokban, amelyeket minden korombelinek meg kell már tapasztalnia, kibékültem azzal is, hogy milyen egyedül lenni és úgy érzem sikerült épp eléggé elengednem életem első felét, hogy a második már biztos alapot jelentsen egy élvezhető élethez.
A múlt előbb talált meg, mint én Haileet, az egész pedig egy lavinát indított el, de mégis úgy érzem, hogy ha ezt kibírom, akkor bármi menni fog. Csak mert vannak dolgok, amiket újra fel kell elevenítenem még nem jelenti, hogy meg kell hátrálnom és feladni mindazt, ami Delilah Barker. Dahlia Salerno már nem létezik az én szívemben.
- Köszönöm! - mosolyogva fogadom a bókot, a pillantásom azonban már lassan a környéket pásztázza, hogy paranoiából, vagy türelmetlenségből, azt én magam sem tudom. Győzködnöm kell magamat azt illetően, hogy nem fog semmi komoly történni, az ilyen és ehhez hasonló találkozók pedig pont ezt a folyamatot hivatottak segíteni.
- Ne haragudj, tényleg nem kellene ilyenekkel viccelődnöm. Kiben bízzon az ember, ha már a taxisofőrökben sem lehet? - Bármelyik másik ember számára talán nem jelent túl nagy gondot beszállni egy taxiba, mi ketten viszont épp eleget szenvedünk mostanság a bizalmatlansággal, hogy legyen bennünk valamennyi félelem - különösen nőként.
- Még jó, hogy van időm meghallgatni azt a sok mindent - kijelentésem határozott, mellé pedig finoman bólintok is, igyekezve figyelmen kívül hagyni az össze-vissza csúszó hajtincseimet, amiről megint csak eszembe jut hogyan tűrte őket a fülem mögé korábban más, ami miatt rögtön elvörösödöm. Jobb is, hogy idő közben Hailee berángat a cukrászdába, mert van időm rendezni az arcvonásaimat. - Kaptam, de... - halk sóhaj tör elő belőlem, majd igyekszem úgy megfogalmazni az egészet, hogy ne keverjem bele nagyon a nőt, hiszen nincs rá szükség, hogy esetlegesen más is bajba kerüljön rajtam kívül. - Annak én magam fogok utánanézni, hogy mennyit hihetek el belőle és mi az, ami igaz. Sok olyan dolog van, amit nem tudtam a családomról. - Pedig mindig is azt hittem, hogy ennek a tudásnak a birtokában hagytam el Chicagót. Most pedig szép lassan kiderül, hogy kevesebbet tudtam, mint gondoltam.
- Micsodaa? - Egészen meglepetten pislogok Haileere, miután helyet foglaltunk. Óvatosan előrébb dőlök és hátrasimítom a hajamat, hogy ne hulljanak a szemeimbe a tincsek. - Munkahelyet is váltottál? Mi történt? - Elkerekedett szemekkel, kíváncsi pillantással figyeltem az arcát, próbálva rájönni arra, hogy mennyire lehet szó komoly dologról, mennyire viseli meg a barátnőmet, ami vele történik.
- Miért épp velünk történnek ezek a dolgok... - sóhajtva jegyzem meg, majd körbepillantok a helyiségben, végül pedig megállapodik a pillantásom Haileen. - Ha egyszer vége lesz ezeknek a rémálmoknak, el kell mennünk szórakozni. De valami olyan helyre, ami nem túl vérlázító, mert olyanban nemrég volt részem. - Finom mosoly jelenik meg az arcomon, s közben ténylegesen tisztában vagyok vele, hogy túlzás, amit állítok. Talán nem abból a szempontból tudtam élvezni a revüt, mint amiért odavittek, de mégis megvolt a maga bája.

A magam részéről egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy valóban jól alakultak-e a dolgaim, vagy pedig csak a vihar előtti csendet éljük meg most. Mindenesetre egyrészt boldoggá tett az, hogy Henry biztonságban van és valamennyire meg tudtuk nyugtatni, illetve van fedél a fejünk felett. Van étel a hűtőben és minden gond nélkül tudjuk folytatni az életünket. Legalábbis alapvetően ez lenne a koncepció, de ettől függetlenül sem volt minden rendben.
Nehezen aludtam el az éjjelenként így hálás voltam Jonah-nak, amiért a szobában maradt. Hiába próbáltam megkérni többször, hogy ne aludjon a földön, mert ketten is elférünk abban az ágyban, ő ezt állandó jelleggel elutasította. Nagyobb biztonságban éreztem magam amióta itt voltunk, de ettől függetlenül még mindig aggódtam.
Pontosan tudtam, hogy kivel állok szemben, azonban úgy, hogy egy pici szép kislány is velünk lakott, én erről nem feltétlenül voltam hajlandó beszélni. Mi felnőttek mind megegyeztünk abban, hogy nem kell mindenkinek tudni azokat a részleteket, hogy pontosan tisztában vagyok a zaklatóm személyének kilétével. Nem kell a tönkretenni a házunkban lakó gyerekek életét, illetve Jonah-val megegyeztünk abban is, hogy az öccsét teljesen kihagyjuk ebből a történetből. Ha többen tudnak róla, akkor potenciális veszélyforrássá válnak. Hiába nyomoztunk Dale-lel, egyelőre még nem volt érdemi előrelépés az ügyben.
Viszont ettől függetlenül én élni akartam tovább az életem. Nem járhattam zsákokban az utcán smink nélkül és igénytelenül azért, hogy senki ne nézzen rám. Nem zárkózhattam be a szobámba, találkoznom kellett a barátaimmal, mert rajtam is az segített volna a legjobban, ha egy kicsit elvonatkoztattam ettől az egész helyzettől.
Alapvetően busszal akartam menni Lilah elé, de túl sokat bíbelődtem el a készülődéssel, mai miatt taxit kellett hívnom. Nem kifejezetten vagyok oda ezért az utazási módért, és most is kicsit aggódtam amiatt, hogy taxiznom kellett, de végül minden gond nélkül megérkeztem a lányhoz... Magam sem voltam biztos abban, hogy ez a kialakult helyzet miatt van-e. Az biztos, hogy taxizni sosem túl biztonságos, de jóval gyorsabb tud lenni, ha az embernek nincs ideje a buszokra várni.
- Szia! – mosolyodtam el és rögtön széttártam a karjaim, amint megpillantottam őt. Finoman öleltem magamhoz a testét, aztán amikor elengedtem, kisöpörtem az arcomból néhány kósza, egyenes hajtincset.
- Te is csinos vagy – bár szerintem ő az a kategóriás nő, aki kócosan és smink nélkül is csinos lenne. Egyszerűen képtelen lennék elképzelni reggelente úgy, mint egy félhullát. Illetve határozottan igazságtalannak tartom azt, hogy a fiúk egyszerűen édesek a reggeli kómájuktól, én pedig úgy nézek ki, mint aki éppen most mászott ki a koporsójából.
- Ilyeneket ne is mondj – sóhajtottam fel halkan – Ha elrabolna egy taxisofőr lehetséges, hogy már nem térnék magamhoz... Ha másba nem, az ijedtségbe úgyis belehalnék.
Az utóbbi helyzetben tényleg úgy éreztem magam, mint egy mániákus, ahogyan folyamatosan a hátam mögé nézegettem és a zaklatóimat kerestem. Illetve a sok újdonság miatt sem voltam felkészülve példának okáért arra sem, hogy Alice kevésbé fog kedvelni.
- Sok minden történt – óvatosan fogtam meg a nő csuklóját és elkezdtem behúzni az általam javasolt cukrászdába – Mi a helyzet veled? Kaptál azóta valami kéteset, hogy intézkedtünk?
Első körben erre voltam kíváncsi. Mert úgy éreztem, hogy az ő testi épsége jelenleg fontosabb, így nem is igazán akartam teljesen beavatni a saját problémáimba és csak akkor tettem elégtételt a kérésének, amikor helyet foglaltam az egyik boxban.
- Elköltöztünk és munkahelyet is váltottam – ismertem be végül kezdetnek a dolgokat. Egyelőre nem akartam többet mondani, mert arra voltam kíváncsi, hogy ezzel kapcsolatban mit fog kérdezni.

A legutóbbi alkalom óta - amikor belementem, hogy szórakozni menjünk a barátnőimmel egy olyan helyre, amit józan ésszel biztosan nem választottam volna - bőven akadnak kétségeim afelől, hogy pontosan mennyire éri meg számomra, s a jelenlegi lelkiállapotomban, ha úgy döntök, hogy az állandó jellegű stresszt és idegességet megpróbálom valamilyen formában oldani. Járhatnék végtelenített mennyiségű jógaórára, de az nagy eséllyel csak rontana a dolgon, tekintve, hogy ott lenne időm gondolkodni - még annál is többet, mint amennyit jelenleg töltök a helyzetem elemzésével és a lehetséges megoldások felsorakoztatásával. A Hailee-vel való találkozó azonban nyilvánvalóan nem olyasmi volt, amit akár csak kétszer is meg kellett volna gondolnom. Talán hosszú ideje nem találkoztunk már, azóta jócskán meg is változtunk. Mindenesetre, ha hinni akarok benne, hogy volt valami oka annak, hogy mindketten New Yorkban kötöttünk ki végül, akkor úgy érzem mindenképpen szeretném, ha ez azért lenne, hogy most újra felvegyük a kapcsolatot és megjavítsuk azt, ami évekkel ezelőtt a saját elhatározásom miatt dőlt meg. Kétségem sincs afelől, hogy ne lehetnénk barátok, vagy ne lennénk most azok, hiszen csak úgy, valaki ismeretlennel nem lenne olyan könnyű újra felvenni a fonalat.
Tény, hogy oka volt annak, hogy megkerestem őt, saját magamat is megleptem azonban azzal, hogy milyen mértékben kerített a hatalmába a kellemes nosztalgia, amikor újra találkoztunk. Rengeteg olyan dolog volt az életemben, amelyet legszívesebben letagadnék, s meg is teszem minden újabb nappal. Hailee megismerése viszont soha nem volt ilyesmi, talán ezért is volt olyan nehéz elengedni már a legelején is, nem is ment teljes mértékben. Valószínűleg ez az oka, hogy a legutóbbi alkalom után most mégis hajlandó, s egészen lelkes vagyok emiatt a program miatt. Korántsem azzal volt bajom a legutóbbi estén, hogy valaki teljesen idegennel kellett beszélgetnem, hiszen ez a része kifejezetten élvezetesnek bizonyult. Sokkal inkább az előzménye annak, ahogyan elkezdtünk beszélgetni... Még mindig nem igazán fogom fel, mi is történhetett volna, ha akkor nem lép közbe, de talán jobb nem is stresszelni tovább ezen.
Ha lehetne, inkább azzal tölteném a mai estét, hogy Haileet faggatom ki, ugyanis az ő élete sem eseménymentes, s ha már ő is feltétel nélkül segítőkész volt velem, a legkevesebb amit megtehetek, hogy ha esetleg szüksége van rám, akkor ott legyek neki. Ahhoz nyilván előbb meg kellene érkeznie, s akkor nem álldogálnék tanácstalanul nézelődve a megbeszélt hely előtt, az utcán parkoló autók közelében, azt figyelve, hogy melyik lassító taxi lehet az, amelyikből majd a nő ki fog szállni. Magassarkúba bújtatott lábaimat fixírozom egy ideig, s igyekszem nem arra koncentrálni, mennyire megvizsgálnám már magamat egy tükörben, hogy lássam elcsúszott-e a rúzsom, úgy, hogy nem a telefonom elsötétült képernyőjével kell ezt a műveletet végrehajtanom, potenciálisan úgy, hogy bármelyik ember aki az utcán tartózkodik, hülyének néz miatta.
Mikor végül megpillantom Hailee-t, teszek felé pár lépést, hogy végül öleléssel köszöntsem. - Szia! - Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, miközben finoman megsimogatom a hátát, majd hátrahúzódom. - Csinos vagy! Kezdtem félni, hogy rossz helyen járok, vagy elrabolt téged a taxisofőr. - Nyilván az utóbbi megrázó bár, de sajnos nem elképzelhetetlen opció.
- Bemegyünk? Ne álldogáljunk itt.. - A mosolyom enyhén szélesedik, mellé kérdőn vonom fel a szemöldökeim. Ha elhelyezkedünk már egyszerűbb lesz beszélgetni is. - Remélem felkészültél rá, hogy elmesélj mindent, ami azóta történt, hogy nem láttuk egymást!