Sage & Panadda

Évről évre nagyon várom, hogy elkezdődjön az iskola, aminek ezer meg egy oka is lenne, ha el kellene kezdenem sorolni. Az egyik például az, hogy rendszeresen láthatom a barátaimat, akikkel egyébként a szünetben sem ignoráljuk egymást, szimplán alig lehet összehozni egy normális találkát a nyári szünet hónapjai alatt, mert mindenki más időpontban megy nyaralni, vagy rokonokat látogatni, vagy bármi. Aztán egy másik ok mindig is az volt, hogy suli előtt a szüleink elvittek engem és Darikát vásárolni és olyan füzeteket és tollakat, meg tolttartót választhattunk magunknak, amihez csak kedvünk volt. Én idén egy komplett pasztell szettel rendelkeztem. A tantárgyakat különböző színek jelölték. Ha őszinte akarok lenni, akkor engem a tanulás része is vonzott az egésznek, mert bár nem minden tantárgyat élvezek egyformán, de örömmel tanulok mindent, aminek köze van a természettudományokhoz. Egyszer szeretnék tengerbiológus lenni, ami azt is jelenti, hogy nem lógathatom a lábamat, ha a tanulásról van szó. De az is igaz, hogy mindig is kíváncsi voltam azokra a témákra, amiket természetismereten, vagy biológián vettünk. Nem mondom, hogy olykor-olykor nem fogott ki rajtam az anyag és nem ragadtam órákra a tankönyvek fölött, vagy épp a neten, amikor próbáltam utána keresni valaminek és plusz információt szerezni, de ha hibáztam is, hát legalább annál inkább megjegyeztem később a valódi helyes válaszokat.
Akármennyire vártam is az iskolát és az órákat ugyanakkor, a családunknak egy olyan szokása is volt, hogy a suli kezdete előtt annyi közös programot csináltunk, amennyit csak tudtunk. Ez azért volt fontos, mert bár a szüleink dolgoztak, de Darika és én visszamentünk tanulni és a suli mellett határozottan kevesebb időnk jutott csak úgy együtt lógni, vagy elmenni valahová. Ezek a programok mindig függtek attól, hogy milyen az idő, vagy a szüleink szabadságon vannak-e, ami valójában csak apa szempontjából volt releváns. Ő irodában dolgozik, ahol megvan annak a rendje hogyan kérhet magának szabadságot, míg anya könnyedén tud hozzá igazodni, ami annyit jelent, hogy jó előre tájékoztatta a vendégeit, hogy mikor nem lesz elérhető. Ilyenkor általában előtte és utána jóval több dolga volt azok miatt, akik nem kalkuláltak vele, hogy anya egy vagy két héten át nem dolgozik.
Idén nem vállaltunk be olyan komoly utazást az iskola kezdete előtt, azt már letudtuk a nyár elején. Helyette közösen mentünk a Central Parkba, amit utólag már kifejezetten bánok, mert ha jól emlékszem, részben az én ötletem volt. Nem az ottani fák, vagy növényzet bántott meg ugyanakkor, szóval túlzottan nem hibáztathattam a parkot magát - ami egyébként még mindig érdekes volt, hiába jártam már ott ezerszer. Inkább az nem esett jól, hogy ott láttam Sage-et a barátnőjével, Aviával együtt. Nem volt jogos, hogy neheztelek rájuk, mert semmi közöm nem volt a kapcsolatukhoz, mégis összeszorult a szívem, amikor a parkban megpillantottam őket és realizáltam, hogy tényleg ők azok, nem pedig két másik ember, akik nagyon hasonlítanak rájuk.
S hogy miért is volt ez érdekes? Mert a folyosó túlsó végén megpillantottam a fiút, akiért kábé alsós korom óta odavagyok, és aki biztos vagyok benne, hogy viccnek gondolja, hogy egyáltalán szóba áll velem, amikor olyan szép lányokkal lóghat, mint Avia. Hogy miért akartam kerülni őt? Nem csak azért, mert nem tudtam volna ugyanúgy a szemébe nézni annak tudatában, hogy nemrég láttam, ahogyan megcsókolja a barátnőjét, hanem mert előző félévben együtt voltunk labortársak, és félév végén megbeszéltük, hogy most is azok leszünk. Én azonban nem akartam már elvenni a lehetőséget Avia elől.
Nem létezett más megoldás, el kellett tűnnöm Sage szeme elől, még mielőtt észrevett volna! A fejemet ide-oda kapkodva néztem körbe, és még az is megfordult bennem, hogy egyszerűen hátat kellene fordítanom és elsprintelni, amilyen gyorsan csak tudok, de hamar rájöttem, hogy ez az én fizikumommal egyébként lehetetlen vállalkozás. Helyette bevetettem magamat a közeli könyvtár ajtaján és addig kapkodtam a lábaimat, amíg nem éreztem úgy, hogy már eléggé a polcok labirintusait járom ahhoz, hogy ne legyen olyan könnyű megtalálni, még ha Sage netán észre is vett volna a folyosón.
A kezeimet a mellkasomra téve igyekeztem nyugtatni az odabent dübörögve száguldó szívemet, és magamban számoltam a lélegzetvételeim között eltelő másodperceket. Vajon mikor lesz biztonságos újra kimennem a folyosóra? És ha ő is a tárgyfelvétel miatt van itt? Akkor összefutunk majd a titkárságon? Minden bizonnyal. Akkor egyelőre muszáj itt maradnom a könyvtárban, a... A pillantásommal a könyvtári osztályozó rendszer táblácskája után kutattam, hogy legalább azt tudjam, hogy melyik polcsor mögé rejtőztem, amikor valaki olyannal akadt össze a pillantásom, akitől rögtön paradicsom vörösre pirultam.
- Sage! - Meglepetésemben szinte csak lehelni tudtam a nevét, értelmes hang alig akart kijönni a számon. A kezemet feljebb emeltem, hogy el tudjam takarni a finoman tátva maradt számat.
- Én ööö... - Lázasan kutattam a mondat folytatása után, végül zavaromban csak lekaptam egy könyvet a polcról és megmutattam neki is. - Ezér jöttem be. - Meg sem néztem komolyabban a kezemben tartott kötetet és csak reméltem, hogy nem mondjuk a Szürke ötven árnyalatát tartom a kezemben.
- Hogy vagy? - Úgy cincogtam oda neki a kérdést, hogy közben reméltem, hogy nem leszek még vörösebb. - Te is a tárgyaidat felvenni jöttél? - Oldalra fordítottam a fejemet, hogy a jóképűsége ne legyen rám hatással, habár ez akkor is igaz lett volna rá, ha nem fél méterre áll tőlem. Ő már csak ilyen. És sosem lesz az én barátom.

854 ♡ haragszom ám rád ♡ outfit ♡ fromis_9 - glass shoes ♡ ℗

- Sage, azonnal gyere ide! – annak ellenére, hogy nem nőttem magasra, sikeresen kerültem meg az asztalt és húztam ki a széket az apró termetű anyám elé, aki már vagy öt perce kergetett a fésűvel és tépte olyan dolgokért a száját, amivel teljesen tisztában volt, hogy soha és semmilyen körülmények között nem fogok neki megtenni.
- Anya, már megmondtam tegnap, tegnapelőtt és egy hete is! – nem értem minek ez a szigor. Ő Thaiföldön nevelkedett, én pedig farkasok között. Fogadja el, hogy ez a helyzet és ne háborgasson – Nem fogod levágni a hajam! Teljesen jó így.
- Nem akarom levágni a hajad! – érződött a felháborodás a hangján, de ennek ellenére én pont úgy helyezkedtem a szék mögött, hogy azokkal a rövid karokkal képtelen volt elérni. Ennek ellenére én is meglepődtem, amikor az ujjai a hajamba fúródtak, és teljes pánikkal a tekintetemben emelkedtem ki a védelmező szék mögül.
- Ide ülj le – az asszony okos volt, nem véletlenül nevelt fel előttem egy olyan felnőttet, mint Tay. Mielőtt bármit tehettem vagy mondhattam volna, a csuklómra kulcsolódtak az ujjai, ő pedig már a széken ült, amikor az ölébe huppantam. Határozottan túl nagy gyerek voltam már ahhoz, hogy ezt csináljuk mi ketten, ezért általában, ha a családomat nyúzni támadt kedvem, az apámra vagy a tesómra szoktam ráülni.
- Mit csinálsz? – egészen zavartan néztem rá, ahogy a helyére igazítja a homlokomból gondosan kiszedett tincseket. Már vártam, hogy előveszi az ollót, és fejben készültem azokkal az érvekkel, amiket fel tudtam volna hozni a hajam épségének megőrzéséért. Az egyetlen érv az volt a fejemben, hogy nekem így tetszik, ezért nem szeretném megváltoztatni a hajviseletem akkor sem, ha az amúgy jó látásom elromlik. Létezik kontaktlencse is és akkor az egyértelmű helyességem sem fog változni.
- Csak át akarom nézni veled, hogy mindened megvan az iskolába! – finoman lökte meg a fejem – Miért nem tudtál legalább egy fehér inget felvenni? Csak ma kellene rendesen felöltöznöd és tudod, hogy utána úgy sem szólunk bele…
- Anya! – ezen a ponton már úgy vinnyogtam, mintha lány lennék, aki épp hisztire készül, mert nem engedik el a térd fölé érő szoknyájában iskolába – Nem vagyok hatéves, hogy úgy járjak az évnyitókra, mint egy pingvin. Másrészt meg nem fogok felvenni ebben a melegben hosszú nadrágot, hogy bepáljon a...
- Jó. Nem kell részletezni, Kisfiam – pár apró simítást éreztem a hajamban, aztán közelebb húzta hozzánk az asztalt, ahova korábban gondosan kikészítette a matt, fekete füzeteimet és a tolltartómat, amibe több, különböző színű tollat is eltett egy öntapadós jegyzettömbbel is, mert úgy gondolta, hogy erre szükségem lehet. Én nem fordítottam az ilyen dolgokra figyelmet, gyakorlatilag végig szenvedtem az összes vásárlást, egyedül azért fordítottam több figyelmet az iskolakezdésre, mert ruhákat és új táskát is kaptam. Öltözködni pedig szeretek, csak nekem nincs meg a furcsa perverzióm az írószerek iránt, amit a legtöbb csaj érez. Szóval gyakorlatilag hagytam, hogy az anyám bepakoljon helyettem és szinte biztos voltam benne, hogy egy héten belül Avia rózsaszín tintás tollával és Pandi cuccaival fogok írni, mert mindent elhagyok valahol. Az nem buzis.
- Ezt tedd el – a felém nyújtott ötvendollárosra úgy meredtem, mintha anyám azt akarná, hogy pillangós bicskával menjek iskolába – Csontos a segged. Egyél valami táplálót is, ne csak péksüteményt és cukros üdítőket.
Rosszalló volt a pillantásom, amikor felálltam és tekintve, hogy anyám rá is csapott az említett tesztrészre még ugrottam is egy nagyot. Úgy néztem rá, mintha elárult volna. Emiatt gondoltam arra, hogy felhívom Tay-t és bepanaszolom nála az öregasszonyt.
Az iskolába érve szinte azonnal észrevettem a folyosón Pandit, ennek pedig az volt az oka, hogy kifejezetten őt kerestem. Az első napokon az olyan fazon srácok, mint én, általában kerülik a könyvtár környékét. Kicsit sem érdekelt, hogy milyen krediteket tudok teljesíteni, a szüleim ezzel pedig pont annyira voltak tisztába, hogy már emlékeztető volt beállítva az egész családnak azért, hogy felhívjanak emiatt. „Sage, vedd fel szépen az óráidat”. Mind a hárman szó szerint ezt mondták. Öklendezni támadt volna kedvem a törődésüktől. Ha egyszer elfelejtenék, akkor megúsznám, hogy fél évig iskolába járjak.
Mindenesetre sok minden volt a számlámra írható, tudom én, hogy rengeteg dolgot elkövetek, de jelenleg tippem sem volt arra, hogy Pandi miért menekül ilyen hévvel előlem. Jó fej vagyok, ezért adtam neki egérutat, de pár másodperccel később utána sétáltam a könyvtárba.
- Izé… Meglepetés? – kis mosoly volt az arcomon, amikor láttam, hogy sikerült halálra rémisztenem a lányt, pedig nem arról voltam híres, hogy hangtalanul suhannék a célom felé. Anyám szerint pont úgy mentem, mint egy tank. Már épp szólásra nyitottam volna a szám és kérdezősködtem volna, hogy miért menekül, meg egyáltalán, hogy van, amikor kiszúrta a szemem egy olyan könyvvel, ami miatt rögtön felszaladt a szemöldököm egészen a hajam vonaláig.
- Biztos vagy benne? – úgy vettem el tőle a könyvet, mintha a következő pillanatban az megharaphatná a kezét. Vetettem rá pár pillantást, aztán felé fordítottam a borítóját – Barátod lett? Szerintem nem ebből kellene tájékozódnod.
A könyv címe Bumm a gatyába volt. Ismertem, mert a szexuális felvilágosítás során a kezembe nyomták, és még engem is traumatizáltak a felskiccelt nemi szervek, nemhogy egy ilyen lányt. Pont ez volt az oka annak, hogy nem a helyére, hanem a polc tetejére tettem fel a könyvet.
- Aha, olyasmi – csak megrántottam a vállam, amivel a véleményemet fejeztem ki a tárgyfelvételről – Jól vagyok, köszi a kérdést. Szerintem menjünk.
Még mielőtt esélye lett volna arra, hogy a könyvért visszamenjen, egyszerűen mögé kerültem és a nyakába raktam az egyik karom, a másikkal pedig megfogtam a vállát, hogy határozottan kifelé tudjam irányítani az ajtón.
- Tudom, hogy szeretsz tanulni, de nem extrém egy kicsit, hogy már rögtön az első napodon a könyvtárban kötsz ki? – elég társalkodó volt a hangnemem – Ráadásul egy ilyen könyv miatt mész oda?
Ezen a ponton közelebb hajoltam hozzá, egészen a füléhez, hogy ne hallgassa végig mindenki a beszélgetésünket.
- Ha kérdésed van, inkább tedd fel őket nekem – igyekeztem megkeresni a tekintetét, ezért kicsit előrehajoltam a vállánál még akkor is, ha ezzel nagy pofátlanságot követtem el [/b]– Egyébként cuki a pulcsid. Nincs benne meleged?[/b]

982 szó ⁝ öltözék ⁝ ne tedd    ⁝ Bring me the Horizon - LosT ⁝ S.

Sage & Panadda

Néha... Nem, valójában az esetek többségében szerettem volna a nővérem magabiztosságával rendelkezni, hiába döbbentem le néha azon, amilyen könnyedén képes volt nem csak fiúkhoz, hanem férfiakhoz is szólni. Szerinte én voltam a ciki, amiért még a szupermarketben is én kértem elnézést, ha nekem jöttek, ami így felvázolva gyakorlatilag meg is felelt a valóságnak. Nem tudom miért éreztem úgy, hogy néha a létezésemért is bocsánatot kell kérnem másoktól, de sem a könyveimben olvasott főhősnők, sem a valóságban előttem álló két szép és csodálatos nő példája nem segített azon, hogy ne akarjam reflexből rácsapni az ajtót olyanok orrára, akik valójában tetszettek nekem. Anya azt mondta könnyebb lenne, ha egyszer hagynám neki és Darikának, hogy segítsenek a kinézetemen, amin egyébként nem gondoltam, hogy segíteni kellene, de szerintük meg kellett volna mutatnom, hogy mennyire csinos lány vagyok és akkor nem nekem kellett volna megpróbálnom megszólítani fiúkat, hanem ők jöttek volna hozzám. Hiába mondtam mindkettőjüknek, hogy így is jönnek, a házi elkérése valamiért nem nyűgözte le őket.
Pedig millió fiús dologról képes lettem volna beszélgetni bárkivel, mert több időt töltöttem apával, együtt pedig olyan dolgokkal, amik klasszikusan talán inkább a fiúkra jellemzőek. Nem undorodtam annyira a horgászattól és attól, hogy a kezeimbe fogjak egy élő halat például, mint Rika. Régen imádtam őt kergetni azokkal a kifogott halakkal, amiket később apa visszaengedett a vízbe. Golfozni is együtt jártunk és a nővéremmel ellentétben én nem tartottam minden ilyen alkalommal divatbemutatót a legújabb golfozáshoz vásárolt ruháimból, megfelelt nekem az a tavaly vett nadrág, amit még mindig nem nőttem ki. Én határozottan azt gondoltam, hogy már nem is fogok sokkal nagyobbra nőni, hiába fordulhat elő, hogy valaki egészen húsz éves koráig nem áll meg a fejlődésben.
Ugyanakkor bántam is, hogy nem vagyok olyan, mint a nővérem. Hogy nem érdekelnek jobban a legújabb divat trendek és nem tudom hogyan csináljak magamnak olyan szép sminket, mint amilyeneket ő alkotott magának. Nem zavart volna, ha nem rágom a körmeimet és kaparom le unalmamban a körömlakkomat és az sem, ha Rika vidámsága és nemtörődömsége néha rám is száz százalékig átragadt volna. Így néha szorongtam attól, hogy mások unalmasnak tartanak és könnyebb volt otthon maradni a szobámban, vagy átmenni a barátnőimhez, mint hetente plázázni.
Akkor talán nem találom magamat a könyvtárban, miközben valaki olyan elől próbálok elbújni, akit ismerek. Egyébként sikertelenül. - Észre sem vettelek... - Amikor rájöttem, hogy ez mennyire rosszul hangozhat, megköszörültem a torkomat és igyekeztem valami jobb kifogást találni a saját ijedtségemre. - Úgy értettem, hogy nem számítottam rá, hogy itt fogunk találkozni. Egyedül jöttél? - A pillantásommal úgy mértem fel az egyébként rajtunk és a könyvtárosnénin túl üresnek tűnő helyiséget, mintha valamelyik sorból hirtelen Sage modell szépségű barátnője is kisétálhatna, hogy lenyűgözzön mindenkit a divatos ruháival, a kecsességével, meg a hosszú hajával. Ezzel szemben én túlméretezett farmerben és szemüvegben voltam, ami korántsem volt olyan vonzó kombináció, mint az Aviaról fejemben alkotott kép. Nem is csodálom, hogy Sage miért épp vele jár.
- Ha? - Értetlenül néztem a fiúra, aztán rájöttem, hogy mit hordtam össze korábban a most már kezemben tartott könyvvel kapcsolatban és oda pillantottam, hogy szemügyre tudjam venni. - Óóó... Én... - Zavaromban legszívesebben behajítottam volna a polcra a könyvet, helyette csak figyeltem, ahogyan Sage kiveszi azt a kezemből és felrakja valahová. - Nem, nem lett. Nekem... Valaki ajánlotta azt a könyvet. - Nagyot nyeltem. Még én is éreztem, hogy gyenge lábakon áll a magyarázatom, de ha kellett, képes lettem volna ráfogni az egészet Rikára, amibe persze később be is avattam volna... De határozottan csak később.
- És még? - Talán nem kellett volna, hogy érdekeljen, hogy mit csinál itt, elvégre mindkettőnknek ugyanannyi joga volt ebben az iskolában lenni épp ma. Pont mint ahogy amiatt sem kellett volna rosszul éreznem magamat, hogy láttam őt Aviával, hiszen ő volt a barátnője és nem én. Valószínűleg ezért foglalkozom többet romantikus könyvek olvasásával, mint azzal, hogy legyen egy barátom. Mert nem tudnék olyan lenni, mint az olyan lányok, mint a nővérem, vagy a barátnői. - Hova megyünk? Én.. én... - Először ugyan csak botladoztam a fiú mellett, de olyan határozottan indult velem kifelé a könyvtárból, a karjával a vállamon, hogy nem volt értelme ellenkezni. És menekülni sem.
- A könyvtár nem csak arra való, hogy ismeretterjesztő könyveket lehessen kivenni. Csomó más is van ott. - Magyaráztam, már-már kissé védekező hangnemben, holott tudtam, hogy Sage biztosan tisztában van a könyvtárak koncepciójával. - Ho-hogy érted? Milyen könyv? - Őszintén szólva fogalmam sem volt mit vettem le a polcról és bár a címét végül elolvastam és a borító sem tűnt olyasmiben, amit őszintén a kezembe vennék azzal a céllal, hogy el is olvassam, azért még nem voltam biztos benne, hogy mi minden lehetett abban a kötetben.
- A kérdéseimet...? Nem is tudom, hogy vannak-e. - Zavaromban halkan felnevettem, miközben a gondolataimat mindenféle más dolog körül próbáltam járatni, csak épp nem arra koncentrálni, hogy Sage mennyire közel volt hozzám és hogy a lehelete szinte a nyakamat csiklandozta és hogy ez valójában nem is volt rossz érzés.
- Köszönöm! - Úgy kapaszkodtam bele az új témába, mintha korábban fulladoztam volna egy medencében és most megtaláltam volna a felszínt, ahol levegőhöz is jutottam. - Igazából... Egy kicsit tényleg melegem van benne, de nem akartam a hasamat mutogatni a tömegközlekedésen. - Nem mintha bárki megszólt volna érte - a szüleimen kívül, akik szerint a Rika és az én ruháimat egyébként sem szabták soha elég hosszúra. - De nem tudom hova tenni, mert nem kapunk még szekrényt a héten. - Tágra nyílt, őszinte pillantással néztem fel rá, miközben reménykedtem, hogy Sage jóképűsége miatt nem fognak összeakadni a lábaim és nem esem orra a folyosó közepén.
- Hogy telt a nyarad? - kérdeztem végül, miközben elfordítottam a fejemet. Amikor összeakadt a pillantásom néhány mellettünk elsétáló kortársaméval, hirtelen dupla olyan súlyosnak éreztem Sage karját a nyakamban és megfordult a fejemben az is, hogy talán nem szabadna hagynom, hogy ilyen közvetlen legyen velem.

961 ♡ haragszom ám rád ♡ outfit ♡ fromis_9 - stay this way ♡ ℗