Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Jóideje Isával már sajnos megint marni kezdtük egymást, pedig az utóbbi időben tényleg kezdtem azt érezni, hogy talán még menthető a kapcsolatunk. A legutóbbi alkalmával én voltam az a fél, aki túlságosan felidegelte magát egy olyan dolgon, ami talán nekem fontos volt, de... Ettől függetlenül akkora jelentőséggel mégsem bírt, mint amennyire felfújtam az ügyet. Nagyon sok minden közém és Isa közé állt az elmúlt időszakban és mindezeket egyikünk sem kezelte a helyén... Ezzel tisztában vagyok. Viszont a múltkori az egyik legdurvább veszekedésünk volt, bár a szakítás lehetősége még így sem merült fel egyikünkben sem... Mert még mindig túlságosan függtünk ahhoz egymástól, hogy ezt meg merjük lépni.
Mindenesetre én magam már jó ideje megint a békülésen gondolkoztam, miközben Manhattan utcáit jártam. Persze enm az volt a tervem, hogy hozzávágok valami ajándékot, amivel majd jól lekenyerezem őt, és innentől kezdve pedig minden rendben lesz az életünkben.... Kifejezetten rossz módszernek találtam ezt az egészet, viszont tisztában voltam azzal, hogy a lányok szíve könnyebben meglágyítható, ha az ember némi ajándékkal próbálkozik.
Persze ismerem a barátnőmet, de ettől függetlenül nem is igazán tudtam, hogy pontosan miféle cuccal kéne neki kedveskednem, de aztán... Hirtelen megpillantottam egy butikot, aminek a nevébe ékelt Barker szó kifejezetten ismerős volt számomra... És némi gondolkozás után be is ugrott, hogy honnan. Delilah Barker. A fiatal nő, akinek a támadóját amúgy magamhoz nem méltó módon csíptem nyakon, és vertem le rajta azt, hogy egy szerencsétlen nő táskáját el akarta lopni... És bár a vacsorával már bőven viszonozta a szívességet, ettől függetlenül reménykedtem abban, hogy most is a segítségemre lesz. Pont ezért, hezitálás nélkül léptem be az üvegajtón, amire a felakasztott kis csengők jelezték az érkezésemet. Szerencsémre bent elég színes és modern volt a választék ahhoz, hogy ne kelljen udvariasságból vásárolnom valamit, majd kifordulni a helyről.
- Szia – köszöntem a nőnek mosolyogva, amikor feltűnt a pult mögött – Nem tudom mennyire emlékszel még rám, de... Most azt hiszem szükségem lenne a segítségedre... És a női szemeidre. Barátnő megbékítési projektba kezdtem, de mégiscsak pasiból vagyok, szóval szükségem lenne ilyen téren némi... iránymutatásra, a boltod pedig megfelelőnek tűnt a célhoz.
Barátságos hangon beszéltem hozzá végig, amiből remélem kiérezte, hogy nem feltétlenül lekenyerezni akarom Isát, csupán tényleg csak... Kifejezni neki, hogy sajnálom.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 514

Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Végigtekintve a fiatal nőn, óvatosan bólintottam egyet, és reméltem, hogy túl nagy megkönnyebbülés azért nem ült ki az arcomra azzal kapcsolatban, hogy felismert. Örültem neki, hogy nem merültem azért teljesen feledésbe, ezáltal pedig a tettem is egy kicsit jobb színben tűnt fel a saját szememben is. Valószínűleg tényleg nagyon hálás lehetett azért, hogy megmentettem a táskáját, ez pedig nekem is sokat jelentett.
Az Isával való veszekedős időszakom pedig sajnos volt annyira borzalmas, hogy ténylegesen állandó békülési szándékaim legyenek. Tudtam – illetve már csak reméltem – hogy túl fogunk lendülni ezen az egészen, de ettől függetlenül nem volt egyszerű a dolog. Éppen ezért is éreztem, hogy a mostani vitánk nem olyan volt, amit meg lehetne oldani egy újabb közös piknikkel, vagy együtt töltött hétvégével... Ide már más kell.
- Valami olyat szeretnék, amiről nem ordít, hogy meglengettem előtte a fehér zászlót – vontam meg a vállam, és reménykedtem, hogy ezzel nem tettem túl bonyolulttá a helyzetet – Tudod, ami nem túl egyértelmű. Bár ősszel született, ettől függetlenül a szülinapja még viszonylag messze van, szóval tényleg valami apróság kéne, ami nem teljes mértékben lekenyerezés... Tudod egy igazi latina a lány, heves vérmérséklettel és tartok tőle, hogy maga a szándék rosszul jönne ki.
Nem, Isa nem volt egy hisztigép. De ettől függetlenül pontosan tudtam, hogy egyes nők félre tudják érteni a jó szándékot is, és furcsán reagálnak az ilyenekre. Én a magam részéről csak reménykedni tudtam abban, hogy esetünkben ez nem teljesen így fog történni majd...
- Kedvenc kiegészítő? – összevont szemöldökkel kezdtem el gondolkozni azon, hogy mi fér bele kiegészítőnek, ami nem ékszer– Igazából már kalapokat, sálakat, meg minden egyéb dolgot láttam rajta, szóval így... Nem vagyok benne biztos, de amikor elkaptam pár szót a barátnőivel való beszélgetésből, mindig valahogy a sálakra csorgatták a nyálukat. Van neki vagy ötezer, aztán körülbelül csak egyet hord, ami akkora, mint egy takaró, és kockás... Szóval valami ehhez hasonlóra gondoltam én, ősziesebb színekben, csak nem tudom ez így összességében mennyire hülyeség.
Próbáltam valamennyire a lány fejével gondolkozni, és mivel töltöttem időt vele akkor is, amikor a barátnőivel volt, rájöttem, hogy a lányok hihetetlenül bonyolultak. Míg nekem télen nyáron a sötétkék volt a kedvenc színem, addig Isa odavolt a pirosért, de nyáron inkább pinkes verzióban viselte volna, télen és ősszel bordóban, tavasszal meg isten tudja, hogy miként öltötte magára a színt, én ezekhez valahogy túl egyszerűnek érzem magam, szóval egyszerűen csak képtelen vagyok átlátni a dolgokat.
- A slágerszínekben nem igazán vagyok otthon mondjuk, szóval a dolog ezen részét meghagyom neked... Elindulásnak úgy összességében ennyit tudtam kitalálni vagy három nap alatt – szégyenlős kis vigyorral az arcomon vallottam be neki, hogy lényegében én, a szegényes férfi gondolkodásommal nem jutottam sokra. Mert míg mi képesek lennénk konkrétan a borotva habbal hajat mosni, addig egy nő mindenféle kacatot felhalmoz, miközben próbálja elhitetni velünk, hogy azokra mind szüksége van... Szóval kifejezetten büszke is voltam magamra, hogy egyáltalán épkézláb ötletem lett, és pont egy nő fogja tökéletesíteni a tervemet.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 482

Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

Egyre inkább kezdtem fárasztónak találni azt a helyzetet, amibe sikerült belekeverednem. Annak idején ténylegesen azt hittem, hogy Alexba szerelmes vagyok, amit talán így is volt... Viszont az tény és való, hogy egyáltalán nem viselt meg annyira vele a helyzet, mint amennyire érzem, hogy Isa mellett tönkre fogok menni. Az eddigi veszekedéseink nagyrészt megtörténtek, viszont olyasmi soha egyikünk száját sem hagyta el, hogy szakítani kéne. Lehet, hogy meggondolatlan kijelentés volt. Lehet, hogy nem kéne komolyan venni, de én ténylegesen elgondolkoztam azon, hogy ez így jó-e nekünk. Mert folyamatosan csak marjuk egymást, viszont... Én a magam részéről úgy érzem, hogy képtelen lennék mindezt kimondani. Lehet, hogy megbántott, de már annyira az életem részévé vált, hogy talán már nem is igazán akarom elképzelni azt, hogy milyen lehet nélküle.
- Rendben – bólintottam egy nagyot arra, hogy a ruha túl sok lenne. Én mondjuk simán megvettem volna, de Lilah nő, ráadásul idősebb is, szóval nyilvánvalóan jobban ért ezekhez nálam. Én pedig nem feltétlenül akarom, hogy Isa végül hozzámvágja a göncöt azzal a szöveggel, hogy csak le akarom őt kenyerezni.
Jelen esetben leginkább úgy éreztem magam, mint egy engedelmes kiskutya, ahogyan a fiatal nő minden egyes szavára csak nagyokat pislogva bólogattam, majd követtem őt a bolt elejébe, ahol állítása szerint voltak a sálak. Az mondjuk kifejezetten boldoggá tett, hogy nem feltétlenül gondoltam hülyeségre, ami a jelen helyzetet illeti, így már nagyobb magabiztossággal vettem szemügyre az ottani darabokat.
- Mennyire lenne önző dolog olyat választani, amit én nézegetnék szívesen rajta? – vigyorodtam el szerényen. Abban szinte biztos voltam, hogy egy rózsaszín darabot nem vinnék oda neki, ha nem muszáj. Ahogyan egy szürkét sem feltétlenül tudok elképzelni rajta, mert túl jellegtelen lenne hozzá. A zöldek már okésabbak, de valamiért mégiscsak a piros és bordó árnyalatok felé húzott a szívem... Mert Isa önmagában elég tűzrőlpattant, és szexi. Én meg egyszerűen csak szeretem ha pirosban van szóval...
- Talán azt a kettőt – intettem egy fakóbb bordó és egy élénkebb vörös árnyalatú felé – Meg azt.
A harmadik választásom egy kicsit lilásabb darabra esett. Személy szerint nekem talán az lett volna a kedvencem, de azért meg akartam őket tapogatni, hogy legalább el tudjam játszani azt, hogy értek az anyagokhoz, mert Stella mindig ezt csinálta, amikor ruhát vásárolt és engem is magával rángatott.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 369

Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

A magam részéről leginkább azt éreztem, hogy ez az egész vásárolgatás annyira nem az én stílusom... Legalábbis nem akkor, ha női ruhákról van szó. Isa mindig tapintatosan kezelte ezt, és nem feltétlenül rángatott el engem magával vásárolni. Ellenben én sem köteleztem a focimeccsekre való járásra, amiken valamilyen oknál fogva mégis mindig eljött. Mondjuk azért néha megmutogatta, hogy miket vett, de úgy néz ki, hogy ez már a részletkérdés kategóriába tartozik a szememben.
- Határozottan nem akarom, hogy annak tűnjön – bólintottam egy hatalmasat. Ha pedig ő nőként állítja, hogy egy ruhadarab már sok lenne, akkor én elhiszem neki... Tény és való, hogy én ismerem jobban Isát, viszont a nők gondolkodásának megértésében nem vagyok túl nagy ász. Szóval lényegében simán lehet, hogy rosszul választanék egy három éves kapcsolat esetében is, mert nekem a ruha az ruha, csak egy rongy, amit magamra veszek, hogy ne fázzak. Nyilvánvalóan persze igyekszem figyelni a divatra meg arra, hogy rendesen nézzek ki, de ettől függetlenül nem több. Hogy ez a nőknél miként megy, arról pedig már végképp nincsen fogalmam.
Úgy követtem a nőt a bolt közepére, mintha legalábbis a világ legengedelmesebb kiskutyája lennék. A magam részéről az egész helyzet kényelmetlen és furcsa volt. Ha magamnak veszek ruhát, általában bemegyek a h&mbe, és lekapom a polcról az első fekete vagy fehér pólót ami a kezem ügyébe kerül. Ha úgy ítélem meg, hogy jól néz ki rajtam, akkor megveszem. Ennyi. Ugyanez vonatkozik a farmerokra meg minden másra is. Egy nőnek viszont nézni kell a színt, az anyagot, meg tudom is én mi a fene alapján veszik a cuccaikat... Elég bonyolult teremtmények ők mind ilyen téren.
Óvatosan, összevont szemöldökkel vettem szemügyre a két sálat, miközben leginkább azt próbáltam eldönteni, hogy mit kéne nézni az adott darabokon. Tapintásra mind a három elég jó volt, és az áruk is azt mutatta, hogy minden bizonnyal minőségi darabok. Viszont ettől függetlenül is egy kicsit tehetetlennek éreztem magam a dologgal kapcsolatban, ugyanis valahogy... Egyik sem volt olyan Isás. Szépek voltak, de egyik sem volt túlságosan Isás.
- Ne haragudj... – hebegtem oda Lilahnak – De párat még megnézhetnénk? Ezek valahogy nem az igaziak...
Nem akartam őt megbántani. Nyilvánvalóan egy eladó készletét kritizálni nem túl jó dolog, viszont ez még a tényen nem változtatott. Óvatosan megpróbáltam visszahajtogatni a darabokat, majd miután visszaadtam neki őket, én magam is elindultam a sálak felé.
- Mennyire hódítanak idén mondjuk a kockák... vagy a több színű sálak? – mert én a magam részéről valamiért úgy gondoltam, hogy talán extrább lehet egy olyan darab, aminek nem csak a színe kiemelkedő, hanem elég feltűnő a minta is ahhoz, hogy az ember szemét az outfitre vonzza... Vagy mi, legalábbis ezt tudom elképzelni egyes lányok gondolkodásáról.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 439

Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

- Hát, eléggé – sóhajtottam fel, majd lesütöttem a szemem. Nem akartam teljesen belemenni a részletekbe. Igazából az egész valahol az én hibám is volt, de ennek hatására legalább el tudtam gondolkozni azon, hogy határozottan nem állok készen arra, hogy kilépjek ebből az egészből. Bár tény és való, hogy ha Isa esetlegesen találna mást, akkor gond nélkül félreállnék az útból. Nem is kifejezetten haragudnék rá, mert pontosan tudom, hogy az utóbbi időben én magam sem voltam egy szent. Viszont amíg meg lehet, harcolni akarok kettőnkért.
Kifejezetten rosszul érintett viszont ez az egész vásárlósdi. Ez sosem változott a három évünk alatt, sosem szerettem ékszereket vagy bármi más nőies cuccot venni Isának. Mondjuk más volt, amikor éppen hozzámenet elküldött tamponért is vagy bármi, mert a lány biztosra ment és elküdte a típust. Viszont ezekben a helyetekben én lényegében csak toporogtam, mint egy elveszett kisfiú, mert közben meg azon gondolkoztam, hogy lényegében a lány mindenben szép. Akkor pedig miért kéne túlcifrázni az egészet?
A nő válaszára viszont mégis megkönnyebbültem egy picit. Tartottam tőle, hogy őt is kiidegelem a határozotlanságommal, de ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki így ugráltatja a munkanapjain. Nem mintha szándékos lenne, vagy kötekedni szeretnék és minden bizonnyal nálam rosszabb vásárlói is akadnak, de ettől függetlenül mind a kettőnk érdekében akartam minél hamarabb túllenni már a dogon. Mert biztos őt is idegesíti a töketlenségem.
A kockákra való megjegyzése valamiért megnyugtatott. Lényegében emiatt már egy kicsit konfortosabban éreztem magam a bőrömben. Engem kifejezetten nem érdekelt a divat, mert az összeállításaim nagyrészt farmerekből pólókból, pulcsikból, és esetlegesen kabátokból álltak. Nem divatoztam, mert igazából az alkatomnak köszönhetően nem volt rá szükségem, inkább a kényelmes és praktikus ruhadarabokat vettem magamnak. Viszont a lányok mások, mind tudjuk, hogy nekik mennyire fontos ez az egész dolog.
- Köszönöm, hogy ennyit fáradsz értem – ejtettem meg felé egy mosolyt, még mielőtt elindult volna a raktárakhoz. Az idő alatt pedig volt időm körbenézni a butikban. Határozottan szebbnek tűnt mondjuk egy h&mnél ahol én vásároltam eddig. Lehet a modernebb berendezés adta.
- Hmm – pillantottam rá a két sálra, amikkel időközben visszatért. Az anyaguk első ránézésre hasonlónak tűnt az előzőkhöz, de egy nő persze biztosan talált volna különbséget.
- Ez tetszik – kaptam fel végül az egyiket, amit Lilah hozott oda nekem – Szerintem volt hasonlója, amit a mosással tönkretettek, szóval őt viszem.
Vagyis hát rémlik a sztori még tavalyról, hogy Ana sikeresen összemosta a sálját valami mással, amitől állítólag rosszabb lett a tapintása, összement meg már nem is emlékszem mi volt a valódi probléma, mert igazából szegény Isán csak nevettem. Viccesnek találtam, ahogyan pattog... Mindez már kevésbé igaz a kapcsolatunkra.
- Egyébként, most meg én jövök neked egy kávéval – jegyeztem meg csak úgy, és utólag jöttem rá arra, hogy ez mennyire félreérthetően hangzik. Veszek a barátnőmnek egy sálat, aztán egy másik nőt hívok el kávézni? – Máármint... Emiatt. Nem tudod, hogy most mennyit segítettél.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 439

Lilah & Lou

A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb titok, amit meg kell tanulnod

- Igazából most ez ilyen kellemes a hasznossal gesztus felé – vontam meg a vállam mosolyogva – Lassan jön a születésnapja is, tehát valamivel meg kell ajándékoznom.
Az már részletkérdés, hogy a születésnapjára is illene valamivel megajándékoznom őt, ha ez a békülős ajándék. Lényegében semmiben sem vagyok jobb a többi férfinál ha vásárlásról van szó. Teljesen más a helyzet ha magamnak kell ugyanezt megtenni, azt lerendezem nagyjából tíz perc alatt... Viszont az egészen az sem segített, hogy van egy lánytesóm. Karácsonykor mindig Isával mentünk el, hogy együtt találjunk neki valamit, mivel én nem vagyok otthon a női dolgokban annak ellenére sem, hogy bárhol alszom, a fürdőszobák tele vannak tamponokkal. A többi cuccot már nem igazán próbáltam fejtegetni, mert a feléről fogalmam sem volt, hogy mire való.
- Akkor megnyugodtam – mosolyodtam el végül halványan. Nagyon ritkán kerültem olyan helyzetbe, hogy az eladók segítségére szorultam volna. Általában célzott kérdéssel mentem feléjük, ha valamit mondjuk nem találtam meg a polcokon, de esetlegesen a webshopban hirdették. Ilyenkor mindig csak az érdekelt, hogy raktáron van-e belőle, vagy lehetséges a rendelés. Viszont amióta Stella is állandóan dolgozik meg tanul, egy kicsit nehezebb őt magammal rángatni és nem is feltétlenül van szívem hozzá.
- Tényleg aktuális lesz egy kávémeghívás emiatt – vakargattam meg zavartan a tarkómat. Én magam olyan elveszetten toporognék a különböző női kiegészítők között, mint egy hatéves gyerek. Lényegében ezért is offoltam mindig a vásárlós programjaikat a lányoknak – igen volt olyan, hogy Isa barátnői gondoltak egyet és meghívtak – és estem be az engem is érdeklő részre a nagy shoppingtúra után. Gondolok itt a kajálásra meg arra, hogy utána a barátnőmet hazavigyem és én magam boldogítsam a továbbiakban.
- Köszönöm minden türelmed és segítséged – mosolyodtam el végül – Egész életemben sok nő vett körül, de valahogy ez a vásárlási szeánsz számomra mindig érthetetlen volt.
Mármint egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy miképpen lehet ennyire felhypeolni egyes darabokat, de nyilvánvalóan a férfi mivoltomból tettem ezt. Tény és való, hogy nem csak azért öltözködünk, hogy praktikai szempontokat vegyünk figyelembe, de ettől függetlenül nem volt nagy dilemma nekem a vásárlás. Mindig azt vettem meg, ami árban a legkedvezőbb volt, és jól is nézett ki, feleslegesnek tartottam a göncöket felhalmozni.
- Jó ötlet – mondtam neki, kis mosollyal az arcomon, miután a pulthoz sétáltunk, ahol be tudta nekem csomagolni az ajándékot – Úgyis elhagytam a mai kávéadagom.
Nagyjából 19 voltam, amikor ténylegesen rászoktam a fogyasztására, de mindenki ki szokott akadni a presszó minden nélkül kombináción. Kifejezetten nem voltam édesszájú, és egyetlen húzásra tüntettem el a csodaszert. A tejtől és a túl sok cukortól mindig rosszul voltam az italban.
- Mennyivel tartozom? – tettem fel a kérdést, aztán a farzsebembe nyúltam, hogy elő tudjam venni a tárcámat. Feltett szándékom volt némi borravalót hagyni neki már csak azért is, mert egyrészt ő maga üzemelteti a helyet, de nem volt utolsó szempont az sem, hogy tökéletes volt a segítségnyújtása.

Öltözet; Egyéb megjegyzés: remélem nem lett szörnyű  ; Szószám: 467

Lou & Lilah