Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Nem tudom, hogy mire érti Domi, azt hogy nem kell átrendeznem a szobát, most akkor azért nem kell, mert a lánya nem fog leesni az ágyról, vagy mert itt fog aludni vele, azonban jelenleg nem érzem magamban az erőt, hogy erre a kérdésre akárcsak én is pontot tegyek. Nem szoktam az ilyenekre ráfeszülni, majd alakul valahogy. Rájuk hagyom a dolgot és kimegyek a konyhába valami kajáért kutatni. Nem szoktam nagyon vendégeket fogadni, egyszer-egyszer feljön ide egy csajszi, néha Qadir, de nagyjából ennyi. Még Amara előtt sem leplezem le ezt a helyet, tudva ugyan, hogy úgyis megtalálna itt, ha kutakodni akar utánam, de mi tagadás, van neki elég dolga és jelenleg nem én vagyok a legnagyobb baja, akit le kellene követnie. Az asztal szépen megtelik mindenféle étellel és itallal.
Én nem tudom, hogy mit ehet a lánya és mit nem, de most azokkal tudok csak szolgálni, amiket látnak, Dominique viszont úgy ítéli meg, hogy ezek is jók lesznek, úgyhogy innentől le is zárom a témát. Én nem kívánok most semmit, de majd megeszem azt, amit ők meghagynak.
Ez az ölelés eléggé más mint bármelyik eddig köztünk megesett, általában szexuális vágyaktól fűtött közeledés. Nem is vagyok képes jelenleg megcsókolni őt, ellenben tudom, hogy mire megy ki ez az egész, egy kis nyugtatásra bújik hozzám, talán hálája jeléül, míg én is talán egy cseppnyi ellazulást remélem általa. A következményekre mondjuk nem számítottam. Olyan érzés kerít hatalmába, amit eddig még nem éreztem, nagyon váratlanul jön és kellemesnek kellene lennie, engem mégis lesokkol a tudat, hogy a semmiből milyen helyzetet teremtettem magamnak azzal, hogy felhoztam őket ide.
Bemenekülök a szobámba, amely mától az én személyes terem, ha már a lakás többi része nem az többé. A másik szobát megkaphatják, az nem érdekel, de azért megfogadom magamnak, hogy lefekvés előtt azért mindent jócskán átnézek, hátha maradt ott valami számomra fontos, vagy számukra veszélyes. Kibelezve a táskát ülök le az ágyamra és bámulok lefelé. Gondolkoznom kell, átgondolni a történteket és a közeljövőt is, különben hatalmas hibákat véthetek, amik az életembe is kerülhetnek.
Nem tudom, hogy Dominique felfogta-e már, hogy mennyire nem ismert eddig engem. Amit eddig látott az csak a felszín, semleges vágyak és buja kívánságok, s szerintem még nem tudatosult benne, hogy mennyire veszélyes is vagyok. Vagy túlságosan is megbízik bennem... vagy csak nincs másik lehetősége, nem tud hova máshová menni. Nem hittem volna, hogy ma be fogok mutatkozni neki, megismeri azt a munkámat, amiről eddig nem tudott. Lakásokat szerződtetek és apám éttermében segédkezek, tökéletesen elég feladat egy akkora lusta döghöz, mint amilyen én is vagyok és ha nem lenne nagybátyám, biztosan valóban ennyiből állna az életem. Bele is hülyültem volna. Meg pénzem se lenne...
Csak akkor veszem észre, hogy remegnek az ujjaim, mikor rápillantok a papírokra. Erőt veszek magamon és megszorítom kezemet, megállítom a remegést, mert nem vagyok hajlandó elviselni, hogy így kell látnom magamat. Elkezdem végignézni az iratokat, melyeket gyorsan begyűrtem csak a táskába. Látom Céline személyazonosságát igazoló okmányok fénymásolatát, ezeket egyből félredobom az ágyra magam mellé, mert nem érdekelnek. Van itt még pár lesifotó, amint Domi és a lánya van, ezek is mennek az iratok közé és csak azt tartom meg a kezemben, amin én is szerepelek. A legtöbbön Domival vagyok, például az étteremben, mikor találkoztam vele, vagy mikor hazakísértem őt. Benne van az autó is, ami ugyan már nincs meg nekem, hála annak, hogy folyton cserélgetem. Annyira nem hiányzott nekem, hogy még egy ember elől bujkáljak, így is van ezer, de Mathias nem tűnik úgy, mintha nagyon embert tudna ölni, ettől függetlenül jelenthet ránk veszélyt.
Megérzem Domi tekintetét a hátamon, de nem fordulok felé. Nem érzem szükségességét tudatnom vele, hogy látom őt a tarkómon lévő szememmel, mert gondolhatja, vagy éppenséggel kurvára mindegy. Ekkor megcsörren a telefonom, s afgán-perzsa nyelven szólalok bele, miközben felállok az ágyról és az ablakhoz lépek. Hunyorgó szemeim végignéznek a városon, annak minden gyönyörén és mocskán.
- Salâm - hangom mélyen csengő, kőkemény. Nagybátyám ezek szerint már úton van, ahogy hallom, valamerre a távolba mennek, hogy elégessék és teljesen megsemmisítőség a felvágott testet. Csak úgy tudták kihozni onnan, hogy végtagjait levágták, a nagyobb részeket is kisebbekre osztották, hogy két táskában elférjen. Ezt semmiképpen sem várhattam volna meg Domival. Azt is megtudom, hogy a szoba is tiszta, azt mondjuk nem tudom, hogy csinálták, de azért óva intett, hogy mikor este visszamegyünk - a tettek helyszínére - kiiratkozni, akkor azért nézzük meg a szobát, hátha valami gáz lenne ott.
- Dobd bele a postaládámba - mondom továbbra is perzsául, majd kinyomom a hívást. Újra a papírt kezdem bámulni, melyen én vagyok Domival. Lehet egy kicsit nagyobb figyelmet kellene Mathiasra fordítanom, mint amire számítottam. Újra telefonálok, ezúttal egy női hang szólal bele.
- Szia! Emlékszel, azt mondtad pár hónapja, hogy annyira hazamennél már Párizsba egy kis időre. - Hallom, ahogy a vonal végén a liba boldogságban tör ki, kuncogni kezd, mert érzi, mire akarok kilyukadni. Ez a csaj egyben nagyon édes, és brutálisan veszélyes is. - Lenne egy feladatom a számodra. Legyen mondjuk ötvenezer dollár. - legyintem fel a jutalmat, amit kapni fog, ha sikerrel jár és ebből kikalkulálja a küldetésének fontosságát és jelentőségét. - A részleteket később személyesen megbeszéljük. Holnap átmegyek hozzád, ha úgy jó. Oké... Szia! - Ez is letudva. Sóhajtok egyet, s összegyűjtöm az ember is tartalmazó bizonyítékokat, megígérem magamnak, hogy mihamarább elégetem őket, de előbb megragadom Domi okmányait és képeit és átviszem neki. Némán megállok az ajtóban, a látvány, ahogy egy anya játszik a gyerekével a szobámban felér egy gyomrossal, de azért leküzdöm valahogy. Jelenleg azt érzem, hogy soha nem fogom tudni megszokni ezt a képet.
- Majd mondj el mindent, amit tudni kell Mathiasról és az őt körülvevő emberekről. Lakhelytől kezdve a személyiségükig tudnom kell mindent, hogy segíteni tudjak. - Nem kutakodni akarok a múltjában, azt már ő úgyis kisírta nekem, most a részletek érdekelnek, a férje és annak ismeretségi köre. Nem fogom emiatt az ügy miatt elveszíteni Séraphinet, úgyhogy csak akkor küldöm őt oda, ha biztonságban tudhatom. A lány nekem dolgozna, most csakis nekem, nem a bandának, úgyhogy nekem kell biztosítanom, hogy nem lesz gondja. Meg én is fizetem őt zsebből... drága mulatság, de ha ezzel örökké el tudom tenni láb alól Mathiast, akkor megéri.
Kutakodni kezdek a szobában. A szekrények nincsenek tele, egy-két ruha van bennük, amiket én most tüzetesen végignézek. Egyelőre nem találok bennük semmit, de ismerve magamat, brutálisan el tudok rejteni dolgokat, annyira hogy nem csak az illetéktelenek, de én sem találom meg egy idő után, mikor feledésbe merül.
- Elvileg tiszta a hely, de ha a lányod bármilyen fehér port talál, azonnal szólj. A hánytatás a legjobb módja annak, hogy kitisztítsd a szervezetét. Ugyanez igaz rád is... - Jobb felkészíteni a bajra, de nem hiszem, hogy lenne ilyen probléma, csak hát, a gyerekek néha nagyon ügyesek és nagyon kíváncsiak is. Nem véletlenül tartok tőlük ennyire...

1pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Próbálom elterelni a gondolataimat és bár látszólag úgy tűnhet, hogy nyugodt vagyok ez közel sincs így. Majdnem szétvet az ideg, még mindig abban reménykedem, hogy ez az egész csak egy rossz álom és amikor felébredek keserű szájízzel gondolok vissza minden részletre, de megnyugszom mert nem történt meg. Az igazság azonban az, hogy nagyon is megtörtént, és bármit is csinálok ezen a tényen sajnos nem változtathatok. Viszont meg kell próbálnom erősnek maradnom, a lányomért és magamért is. El kell fogadnom, hogy ez a helyzet és lehetőségeimhez mérten kihozni belőle a maximumot. Szóval, belülről őrlődök, a bántudat és félelem ólomként nehezedik rám, de mosolyognom kell, úgy tenni, mintha jól lennék, azért, hogy őszintén tudjak nevetni a lányom társaságában. Nem tudom, hogy mit tartogat számunkra a jövő, hogy meddig lehetünk biztonságban, de abban Tigernek igazat kell adnom, hogy csakis a most számít. Abban pedig nincs se hulla, sem vére, sem bűntudat sem pedig kétségbeesés, a jelenben csak a lányom van és édesen csilingelő nevetése ami nem csak az üres szoba csendjét tölti be, hanem a szívem is. Ilyenkor mindig újra és újra tudatosul bennem, hogy érte megéri a legnagyobb kockázatokat is magamra vállalni. Mosolyom lefagy az arcomról amikor meghallom Tiger hangját, játékos kedvem egy pillanat alatt tovaszáll. Elengedem a kuncogva ficánkoló kislányt én pedig felállok, hogy beszélhessek a férfivel, aki az otthonába fogadott.
Teljesen összezavar, fogalmam sincs, hogy ki is ő valójában, az egyik pillanatban úgy érzem, hogy valamennyire ismerem már, aztán midig rádöbbenek, hogy igazából fogalmam sincs ki ő. Csak azt látom, amit látni szeretnék, mert annyira elrejti saját magát, hogy egyszerűen képtelenség a közelébe férkőzni. Csak állok és nézem őt, próbálom kitalálni, hogy vajon melyik az igazi Tiger, vajon létezik, hogy csak én vagyok ennyire idióta és beképzeltem magamnak azt, hogy egy picit közelebb enged magához?
- Mire készülsz? kérdezem néhány perc csend után, tekintetemmel azonban a botladozó gyereket figyelem. - Elmondok róla mindent amit tudok. Azt tudnod kell, hogy az üzleti életébe alig volt belátásom, de ismerek néhány embert, akikkel tudom, hogy kapcsolatot ápolt. Nem biztos, hogy szeretném tudni pontosan mire készül, de ez az ügy rám is tartozik, még akkor is jogom van hozzá, ha nehezen tudok megbarátkozni a tényekkel. Átveszem tőle a dossziét és hangosan dobogó szívemmel a mellkasomban leülök az ágyba, hogy átolvassak mindent. Ijesztő, hogy egy nyomozó mennyire alaposan képes utána nézni a dolgoknak, minden tökéletesen pontokba van szedve rólam, a legelső naptól, hogy megérkeztem Amerikába, a legutolsóig, hogy megfigyelt. Felfordul a gyomrom, úgyhogy összecsukom a dossziét és az ágy másik végébe hajítom. Figyelem ahogy Tig alaposan átkutatja a szobát. Őt hallgatva ismét felfordul a gyomrom, talán mégsem vagyunk annyira biztonságban, mint azt reméltem.
- Jobb lenne, ha elmennénk innen. Porocskák? Hánytatás? Tiger.... veszek egy mély levegőt. - Nem, ez nem fog menni. Láthatóan egyáltalán nem örülsz annak, hogy itt vagyunk, sőt, most még több gondod lett miattunk. Revolverek, drogok, nem jó ötlet, hogy itt vagyunk. hátradőlök az ágyban, a plafont és a csillárt vizsgálgatom tekintetemmel.
- Miért vállaltad be, hogy idehozol minket, hogyha ennyire feszélyez téged a jelenlétünk? Vihettél volna máshova is, vagy mondhattad volna, hogy oldjam meg magam. Miért hoztál ide Tig? nem hiszem, hogy valóban őszinte választ fogok kapni, nem is számítok rá, inkább olyan, mintha hangosan gondolkodnék és magamnak tenném fel a kérdéseket.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Nem akarok semmit sem elkapkodni, de jeleznem kell a csajnak, hogy terveim vannak vele, úgyhogy legalább lélekben kezdjen el készülni. Séraphinet már hat éve ismerem, első pillanattól kezdve láttam a szemében, hogy kurvára veszélyes a lány, persze mit sem rejtegette előlem, hogy mennyire nem az az ártatlan lányka, aminek ő tűnik. Leginkább egy kígyóhoz tudnám hasonlítani, szép teremtés, de... de! Jó pár kémakciót megjárt már, olyanokból is visszatért sikerrel, melyek előtt én úgy búcsúztam el tőle, mintha gyászolnám. Nem tudom, hogy csinálja, de sokadszorra is lenyűgöz, többek között azzal is, hogy mennyire szereti amit csinál, szereti az izgalmas életet és, hogy beépülhet leplezetlenül bármilyen szereppel. Múltkor egy politikust vesztegetett meg így. Nem mellesleg francia. Nem csak nyelvtudása, de akcentusa is eredeti.
Nem lepődöm meg Dominique kérdésére, sejtettem, hogy tudni akarja, mire készülök és ami azt illeti, nem szándékoztam titkolni előle, leszámítva az én ütőkártyámat, Séraphine kilétét.
- Megtudni mindent Mathias terveiről. Elintézem, hogy mindig egy lépéssel előtte tudjunk járni. Leszámítva persze, ha mégis úgy döntesz, hogy átadod neki a lányodat. - Tudom, hogy nem fogja megtenni, családónék is benne, de azért nyitva hagyom ezt a lehetőséget is, mivel ezzel mégiscsak megoldódna minden. - Nem kizárt, hogy bevonja a rendőrséget is ebbe és ha a helyében lennék, biztosan velem és a droghálózatról megtudott információkkal állítanám magam mellé a zsarukat. Vagy egyenesen a DEA-t. Csak még azt nem tudom, hogy megéri-e neki magára haragítania egy teljes szervezetet, ezért is kell, hogy mindent elmondj róla - tudatom vele a gondolkodásmódomat miközben átkutatom a szekrényeket. Nem szándékozom kihagyni belőle teljesen, mivel ez főként róla szól és saját magamat lőném tökön, ha nem használnám ki a Dominique által tudott információkat.
- Viszont ha Mathias a DEA-hoz fordul, attól a perctől kezdte az életed eléggé összefonódik velünk. - Szerintem tudja, kikre gondolok. - Lehet elfajulnak majd a dolgok, lehet a főnököm sem kezelné jól, ha a lányod miatt még egy irányból ránk küldik a rendőrséget és ha a nagykutyák mérgesek, rosszabbra fordulhat az életed, mint eddig bármikor. Jó ha ezekkel tisztában vagy, persze ezidáig minden csak feltételezés. - Mit is értek ezalatt? Ha valamelyik főnök rájön, hogy nyakunkba kaptunk egy francia pénzes ember által felbérelt DEA csoportot, akkor holt biztos, hogy Mathiast azzal fogják megfélemlíteni, hogy kést tartanak a gyereke nyakához, akár el is rabolják a lányát és addig fenyegetik, míg meg nem adja magát. Eközben meg Dominique végleg össze fog omlani mentálisan. Fel kell fognia, hogy amibe talán belekerül most, az sokkal brutálisabb tud lenni annál, hogy lenyeli a békát és átadja a gyerekét az apjának. De ha azt érezném, hogy elfajulnának a dolgok, úgyis ráparancsolok majd, hogy itt legyen vége és váljon meg a lányától az ő és a gyereke, na meg ki tudja még hány ember életének érdekében. Azt sosem fogom hagyni, hogy több emberünket elveszítsük miatta.
Figyelmeztetem a szobában rejtőző esetleges veszélyekre és hallom, ahogy felfogja, miről is van szó. Nem árulok zsákbamacskát, sose tettem.
- Dominique! - szakítom meg erős hangon, de nem emelem fel a hangerőt. - Drogcsempész vagyok egy erős és nagy hálózati láncban. A munkám veszélyes, az életem véges, mivel nem hibázhatok egyszer sem. Tény, hogy eddig semmit sem tudtál rólam, de tessék, már tudod, hogy nem csak egy lakásszerződéseket lebonyolító suttyó vagyok. Feladataim vannak, kötelességeim, amikért esküt tettem és egész éltetemet erre tettem fel. Mit gondoltál, mikor megtudtad, hogy csempész vagyok, láttad a hullát és mégis azt mondtam, hogy gyere fel hozzám? - Közelebb lépek hozzá és leguggolok elé, hogy egy síkban legyünk. - Még egyszer mondom: drogcsempész vagyok - mondom annyira lassan és annyira érhetően, amennyire csak ki tudom hangsúlyozni, ezzel pedig azt akarom, hogy átgondolja, mit is jelent ez a szó. - Fegyverekkel és kábítószerekkel élek együtt. Ez vagyok én. Ha úgy érzed, nem felel meg ez a lakás neked és a lányodnak, megértem. - Ez esetben akkor viszlát. Mit akar? Egy király lakást, ami tiszta, szép és otthonos, semmi bűnnel és hátránnyal, miközben még olcsó is, na meg bevehetetlen? Itt én meg tudom védeni, van kulturált lakrésze, egyedül annyit kell elfogadnia, hogy szemet huny a munkaeszközeim felett. Ha erre nem képes, vagy túlságosan is védi a lányát, elfogadom, de nem fogok másképpen segíteni rajta.
Mikor lefekszik az ágyra a hátára, én felállok és elkezdem kigombolni az ingemet. Utálok abban a ruhában lenni, amihez akár vér is tapadt. Lehet csak beképzelem, de borzasztóan mocskosnak és sárosnak érzem magam, legszívesebben lefürödnék, hogy tisztára sikáljam pórusaimat.
A kérdésére azonban elgondolkozom. Jogos, bár nem tudok azonnal válaszolni erre, mivel még nem volt időm elmélyülni az érzéseimben, csakis azon voltam eddig, hogy mi lenne a megfelelő, hogyan tudjuk túlélni a mai napot és lehetőleg a holnapit is. Bele se gondoltam, hogy mennyire feszélyez engem a jelenlétük.
- Nem tudom. - Első válaszom ez. Őszinte vagyok, de azért sóhajtok egyet és próbálok valami értelmes választ nyújtani nem csak neki, de saját magamnak is. - Itt vagytok legnagyobb biztonságban, pont azért, mert ez a lakás tényleg a nevemen van. Egyedül a rendőrség tud beállítani könnyebben - mondom gondterhelten, szinte suttogva immáron félmeztelenül. - Kitől félsz jobban: a rendőröktől, vagy a bűnözőktől? - Szerintem tudom a választ, de lehet meg tud lepni.

3pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Ha okosabb lány lennék, akkor még hatszor átgondoltam volna azt a cselekedetem, hogy megszökjek. Azzal tisztában voltam, hogy Mathias keresni fog, hiszen ha soha nem is szeretett, a büszkesége akkor sem engedi, hogy csak úgy megtorlás nélkül maradjon a cselekedetem. Vállaltam annak a kockázatát, hogy bujkálnom kell majd egész életemben, de abba nem gondoltam bele, hogy eddig elfajulhat a dolog. Azt pedig legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy mások is ennyire érintettek lesznek az ügyemben. Valahogy mindig is különleges képességem volt az, hogy meggondolatlanul tönkretegyem mások életét. A lányomét is beleértve.
Egy röpke pillanatig megfordul a fejemben, hogy talán Tignek igaza van és minden megoldódna, ha átadnám a férjemnek a gyereket, de akkor lepillantok a vidáman játszó kislányra és még azt is megbánom, hogy ez a gondolat megszületett a fejemben. Nem tudom megtenni. Nem tudok lemondani róla, megcsóválom a fejem Tig számára talán teljességgel érthetetlen ez a makacs ragaszkodás a gyerekem iránt, nem is várom el tőle, hogy megértse, pusztán arra kérem, hogy ne erőltessen bele olyasmibe, amit soha nem lennék képes megtenni. Csendben és figyelmesen hallgatom a férfi minden szavát, úgy érzem magam, mintha hirtelen egy akciófilm kellős közepébe csöppentem volna.
- ismerem Mathiast. Ő nagyon elszánt és bosszúálló ember, minden követ meg fog mozgatni azért, hogy megtaláljon, de végletekbe nem menne bele. Nem véletlen, hogy William-et küldte maga helyett, ő szeret a háttérbe meghúzódni és onnan irányítani. Azt is mondhatom rá, hogy gyáva. A pénzét és a befolyását használja arra, hogy megfélemlítsen másokat. tartanom kell egy rövid szünetet, mert megjelenik előttem a gyűlölt férfi arca. - Ő sem egy szent ember, azt a hatalmas vagyont amivel rendelkezik nem a lottón nyerte és nem is becsületes munka révén, sokkal több sár van a füle mögött, mint azt bárki is gondolná, nem hiszem, hogy a rendőrséghez fordulna. Bár pénzzel mindent el lehet intézni úgyhogy teljes mértékben nem lehetek biztos semmiben. Ha valamit, akkor ezt ma megtanultam.
- Ha adsz egy kis időt...mondjuk legkésőbb hajnalig minden leírok róla amiről tudomásom van. Hosszú idő telt el azóta, hogy bármi közöm is volt Mathiashoz, de egy fedél alatt éltünk, sokkal több mindent láttam és hallottam, mint amiről neki fogalma lehet.
Olyan gyorsan történt ma minden, hogy egészen addig fel sem fogtam teljesen, hogy tényleg az Ő lakásába jövünk, amíg itt nem kuporogtunk már a küszöbön. Az is csak akkor tudatosult bennem, hogy nem boldog a jelenlétünktől, amikor félrevonult a szobájába, szerintem úgy érezheti most magát, hogy kitúrtuk az otthonából, az egyetlen helyről, ahol igazán önmaga lehet.
Szemrebbenés nélkül állom a tekintetét, miközben beszél egy másodpercre sem szakítom meg a szemkontaktust vele. Érzem, hogy őszintén beszél, olyan őszintén, amit eddig még soha nem tapasztalhattam tőle. Talán nem volt felkészülve arra, hogy felfedje az igazat előttem, mégis megtette és ez iszonyatosan nehéz lehetett neki. Óvatosan érintem meg ujjaimmal arcvonásait, szinte csak egy másodperc az egész mielőtt kezem visszahull az ölembe. Nem erőszakolhatom rá magam, nem engedhetem meg magamnak, hogy rá zúdítsam az érzéseimet. Ha még nem vette észre magától akkor nem szabad beszélnem róla. Nem kell, hogy mindenek mellett még azzal is megküzdjön amit én érzek és amit nyilvánvalóan nem viszonoz.
- Nem gondoltam semmire. Azt hiszem nem is igazán sikerült felfognom, hogy mi is történik pontosan. Csak arra tudtam gondolni, hogy a lányomnak biztonságot kell nyújtanom... és mert azt hittem, hogy így szeretne közel tartani magához. Buta, buta Dominique.
Hátravetem magam az ágyban, hogy ne kelljen tovább a szemeibe bámulnom, mert minden egyes másodperccel közelebb szeretnék kerülni hozzá. Amíg ránk telepedig a csend, ízlelgetem a szavakat amiket elmondott nekem. Drogcsempészet. Hálózat. Fegyverek. Kábítószerek. Most kezdem igazán érteni, hogy amit az autóban mondott mennyire igaz: számára tényleg nem ez lehetett a legrosszabb tett az életében.
- Ne haragudj, nem akartam hálátlannak tűnni. Köszönöm, hogy segítesz, figyelni fogok a gyerekre és ígérem nem okozunk neked galibát. Ennél nagyobbat. néhány napig meghúzom magam nála, amíg valamennyire csillapodik a vihar és utána keresek valami olcsó lakást ahova beköltözhetünk, hiszen Tig nyakán sem élősködhetek sokáig. Kézfejemre támaszkodok nyomom fel magam, hogy ismét ülő pozícióban legyek. Nem számítottam arra a látványra ami elém tárul Meglepődve mérem végig felsőtestét. Nem most látom így először, mégis minden alkalommal képes lennék órákig ülni, nem csinálni semmit, csak bámulni őt. Feltérképezni testének minden egyes részecskéjét.
- Miért, a kettő nem ugyanaz? próbálom oldani a hangulatot egy elég gyenge viccel, de közben nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy ne bámuljam tovább tökéletesen kidolgozott felsőtestét.
- Tudod, hogy mitől félek a legjobban? Magamtól. Az érzéseimtől. Attól, hogy nem tudom kontrollálni őket. Attól, hogy rád nézek és biztonságban érzem magam. A saját szemeimmel láttam ahogy elveszed egy ember életét, és minden bizonnyal hatalmas idióta vagyok, de sehol nem lennék szívesebben jelenleg, mint itt.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Bármennyire is szakmabelinek tartom magam és bármennyi csúcsgazdag szélhámossal volt már dolgom, Mathiast mégis csak sokkal jobban ismeri Dominique, az egykori felesége és pont ezért gondolkodok hangosan. Szükségem van az ő tapasztalataira, minden egyes hasznos információra, olyanokra is, amiket ő semmiségnek tart. A szavaiból azonban nekem valami nem tiszta, nem áll össze a kép, s újabb kérdéseket és gyanakvásokat fogalmaz meg bennem.
- Biztos, hogy ennyire gyáva, amint aminek mondod? Egy félős ember nem sokáig marad meg egy sárral teli világban... - Nekem nagyon ütközik az a két állítása, hogy nem menne el a végletekig, nem olyan bátor ember ő, miközben a hatalmas vagyonát nem legális úton építette fel. Ha annyira gyáva lenne, már rég túljártak volna az eszén, rég megfosztották volna őt mindattól, amije van. De ki tudja, simán lehet, hogy igaza van a lánynak, mindössze újabb információkra van szükségem, hogy értelmezzem felvázoltakat. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Dominique nem tart annyira a férjétől, mint én azt feltételeztem. Ami jó, nagyon jó, mint ahogy az is, hogy nem fordulna a rendőrséghez. Ha tényleg így lesz, a legnagyobb bajunk menten elszáll.
- Köszi. Nem kell kapkodni, gondold át nyugodtan. - Úgyis csak holnap ülök össze a csajjal, annak sincs semmi értelme, ha Domi mindent fejvesztve próbál papírra vetni és nem megfontoltan, okosan teszi azt.
Nem számít, hogy mit gondol a lakásról, azonban megérzem annak jelét, hogy mintha nem teljesen fogta volna fel, hogy ki vagyok és mi nekem a munkám, amit megértem, hiszen eddig teljesen másnak gondolt, feltételezem annyira komolyan sem vett, egy buta fiúcska voltam számára, aki szeret dugni és valóban, mindössze ennyi is akartam lenni vele, mellette félredobtam az igazi nagy terhet, mi beszőtte az életemet. Ám most fordult a helyzet, s szeretném, ha világosan átlátná, mi is a szitu jelenleg. A fegyverek nem fognak innen elkerülni, mert azok kellenek ide, ahogy a drog sem szokatlan eszköz számomra. Egy ügyvéd is hazaviszi a laptopját és iratait, egy zenésznek is van gitárja otthon. Ebben a lakásban ami egyedül nem idevaló, azok ők. Pontosabban a lánya. Érthetően elmondom neki a szitut, bemutatom a világot, amibe hirtelen belecsöppent és szeretném, ha megértené ennek a veszélyét.
Fürkészem arcát, de nem tudok róla leolvasni semmit sem, nem kapok visszajelzést arra, hogy megértettem szeme se rezzen, csupán arcom felé nyúl érzésekkel telt szemekkel. Hátrébb húzom arcomat, nem akarom, hogy hozzám érjen, ne ez vonja el a figyelmét, hanem térjen észhez.
Úgy döntök, hogy ráhagyom a dolgot, ha megértette, akkor jó, ha nem, én ennél többet nem tudok tenni. Kicsit olyan ő most nekem, mintha másik világban lenne, teljesen máson kattogna az agya, de nem tudom... A szavaitól sem szállok el, ám legalább őszintén bevallja, hogy nem gondolt ő semmire, csak hagyta hogy a sors sodorja az árral.
Jól esik a csend és nem bánom, hogy ő is együtt marad a gondolataival, míg én kigombolom az ingemet. Hallva köszönetét talán mégis most kezd neki leesni minden. Jólesően bólintok és körmeimet kezdem vizsgálni, hogy ragadt-e bennük vér. Nem feltűnően, de a kést fogó kezem körmei alatt ott maradt egy kis vörösség. Gusztustalan! Felfordul a gyomrom, azonban igyekszem elfojtani magamban a káoszt. Arra eszmélek fel csak, hogy Domi tekintete lyukat éget a bőrömbe.
- Nem. Már miért lennének ugyanazok? - nézek rá érthetetlenül. Nem értem, mi a faszról beszél. - A rendőrök csak börtönbe csuknak, a másik a börtönnél ezerszer rosszabb dolgokra is képesek -magyarázom a legfőbb különbséget. A törvényt védők nem oltják ki az életedet, nem fenyegetnek a családoddal, nem ölik meg a hozzátartozókat, nem vernek át. Szerintem ezek olyan dolgok, amik Dominak igenis számítanak, az más kérdés, hogy számomra, mint a bűnös világ egyik résztvevőként a börtön ezerszer rosszabb, mint a halál, leginkább azért, mert egyből életfogytiglanra ítélnek, ha megtudják miket csináltam és mi a szerepem.
Mélyet sóhajtok, nem a gúnyos módon, ahogy Domi bevallja legfőbb félelmét. Nem lep meg, sőt, egy ideje már én is azt érzem rajta, hogy saját magával és az érzései kell elsősorban megküzdenie, nem képes azokat elrejteni egy széfbe, így gyakran rosszul befolyásolják őt a döntései meghozásakor. Ez mától nem fog beleférni, de inkább nem közlöm vele most. Semmi értelme tovább szítanom benne a félelmet, mikor azt kellene, hogy megnyugodjon.
Akkora bizalmat szavaz nekem, amit nem tudom, honnan érdemeltem ki. Azt mondja, sehol sem lenne szívesebben, mint itt és kezdek rádöbbenni, hogy Dominique lehet túl sokat érez irántam. Megijesztenek a szavai, de legfőképpen hatalmas nyomást helyez rám azzal, hogy ennyire a kezeimbe helyezi magát és a lányát.
Nehezemre esik válaszok után kutatni. Nem akarok neki semmi lehangolót mondani, nem akarom megbántani, vagy összetörni a szívét, főleg, hogy most én jelentem számára a fényt a sötétségben. Én, aki mindig is a sötétbe merülve élte az életét...
- Lefürdök - szökik ki ajkaim közül egy elhalóban lévő szó, kevés erővel. Nem akarom, hogy szétzúzzam a szívét, márpedig nem tudnék jelenleg úgy válaszolni, ahogy megérdemelné erre.

A zuhany alatt állva harmadszorra mosom át magamat a szappannal és még mindig koszosnak érzem magam. Még sosem kaptam vallomást, ilyet, ennyire őszintét és érzelmeset nem. Sok nő az ágyamba akart már férkőzni, még többen akartak flörtölni, de ekkora bizalmat és kötődést még egy lánytól sem tapasztaltam. Behunyom szemeimet, azonban egyből ki is kell nyitnom őket, mert amint elsötétül a világ és befelé fordulok, minden kavarogni kezd. Nem tudom mi ez, de nincs erőm menekülni előle, most biztosan nem.

3pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

- Úgy értem, hogy ahhoz gyáva, hogy szembenézzen az ellenséggel, inkább felbérel csatlósokat és azokkal intézteti a mocskos munkát, mint a kisujját is megmozdítsa. felvonom a vállam. Nem tudom, tőlem ez az egész dolog annyira távoli és olyan érthetetlen, hogy igazából fogalmam sincs milyen információra lesz szüksége. Azt tudom, hogy Mathiast én egész életemben telefonnal a kezében láttam, mindig mindenkit utasít. Rápillantok Tiger-re.
- Az apám kulcsfigura lehet a dologban. Nem tudom, hogy neki van-e bármi köze Williamhez, de azt tudom, hogy nagyon sok ügyben kéz kezet mos alapon falaznak egymásnak. Nem véletlenül hozzá adott feleségül. Szerintem mindenképp érdemes utána is járni. Ha szükséges én bizony a saját apámat is beköpöm, amúgy sem jellemző a kapcsolatunkra az apa-lánya szeretet, hiszen csak úgy odadobott az első férfinek aki a legtöbbet ígérte neki. A lányomért pedig nem minden követ megmozgatok, ha arra van szükség.
- Hol találok egy papírt és tollat? mivel nálam jelenleg csak néhány ruhadarab és pelenka van nem igazán kerül olyasmi a kezembe, amit írásra használhatnék. Kutakodni pedig nem szeretnék.
Ha eddig nem tűntem kellően ostobának neki, aki mostanra már biztosan változott a véleménye. Fogalmam sincs, hogy milyen véleménnyel lehet rólam, de azt hiszem jobb is, hogyha egyáltalán nem tudom. Hallom és értem amit mond, fel is fogom csak az agyam valahogy nem képes feldolgozni az információt. Talán azért, mert így próbálom védeni magam. Tudom, hogy amit Tiger csinál az rossz, van megannyi elképzelésem, hogy miket is kell bevállaljon munka kifejezés alatt, azt is megértem, hogy a lakás is egy kész egércsapda számunkra. Mégis...miért nem maradhat nekem ő csak Tig? Miért kell mindennek felborulni az életemben? Tisztában vagyok azzal, hogy hosszútávon nem maradhatok itt, azt hiszem az senkinek nem tenne jót. Egyszerűen én nem illek bele az életébe. Én nem akarok teher lenni senki számára, nem akarom, hogy minden alkalommal ideges legyen, ha a gyerek szétszór egy játékot. Nem akarok fehér porocskákat keresni, hogy nehogy a gyerek találja meg előbb. Nem akarok úgy egy fedél alatt élni vele, hogy látom őt ez mennyire megviseli. Ostoba, ostoba lány vagyok.
- Nagyon jól tudom mit a különbség bűnöző és rendőr között, ez csak egy buta vicc volt. Biztos azt hiszi, hogy nem veszem komolyan amit mond, pedig minden egyes szavára tökéletesen emlékszem, vissza tudnám idézni, mint a kedvenc könyvem sorait: de a szívem nem tudja befogadni, hogy egy olyan emberbe lettem szerelmes, aki sosem fog tudni szeretni, mert én mindig kívülálló leszek az életében. Mert a mainál több bűnt nem bírna el a lelkem.
Érzem, hogy talán túl messzire mentem a szavaimmal éppen ezért nem is veszem zokon, hogy nem kapok rá semmilyen reakciót. Igaza van. Bólintok csupán kijelentésére és amikor eltűnik a folyosón becsukom utána azt ajtót. Szükségem van most arra, hogy egyedül legyek és a lehető leggyorsabban elfelejtsem ami történt, hogy erőt vegyek magamon és felemelt fővel próbáljak továbblépni, hogy minél gyorsabban megoldódjon ez a helyzet és elköltözhessek innen.

Nem csinálok semmit, hátammal a falnak támaszkodva kuporgok a földön. Assia békésen alszik az ölembe. Meg kellene mozdulnom, ki kellene mennem a szobából, de úgy érzem magam, mintha végtagjaim teljesen ledermedtek volna. Csak azt nem tudom, hogy a karom – amin kislányom súlya fekszik – vagy a szívem sajog jobban. Ki kellene mennem és úgy tenni, mintha nem mondtam volna semmit, mintha nem lennék ennyire ostoba. De nem tudok.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Az mondjuk már nem túl kellemes, ha bárkit felbérel, mert történesen mások sokkal jobban végezhetik az adott munkát nála, ami ránk nézve szívás. Bólintok az ötleteire, megjegyzem őket, ahogyan azt is, hogy ha az apja is benne van a dologban, akkor az érzések is jócskán szerepet fognak játszani ebben a játékban és nem csak a puszta eltökéltség. Nem hinném, hogy az apja hagyná, hogy bajba kerüljön a lánya, ha meg arra kerül a sor, hogy minden kötél szakad, én még mindig megfenyegethetem a lánya megölésével az apját, hogyha nem állítja le Mathiast, akkor elveszíti a gyerekét. Nyílvám színészkedés.
- Az asztalon -  intek a kis asztal felé, aminek fiókja elvileg tele van papírral. Remélem, hogy csak papírral, baszki, bár ilyen feltűnő helyre azért nem rejtenék kellemetlen dolgokat.
Nehezen tudom elfogadni, hogy nem kapok olyan reakciót tőle, ami egyértelműen tudtomra adná, hogy felfogta a helyzet jelentőségét és azt, hogy mennyire veszélyes, de úgy vagyok vele, hogy hagyom. Lehet csak idő kell neki, lehet barom vagyok és olyan dolgot várok el tőle, ami nekem is két hétbe telt minimum. Nem akarom rajta levezetni a feszültségemet, úgyhogy igyekszem minél inkább befogni a pofámat.
Ordítani tudnék, hogy most tud viccelődni, ráadásul olyan komoly kérdésekben, amiket én feltettem neki, Őszintén kíváncsi voltam rá, hogy kitől fél jobban, mivel jelenleg van esély rá, hogy a rendőrök is üldözőbe veszik, ahogy az sem kizárt, hogy könnyen magára haragíthat minket. Minkét személy kopoghat az ajtón és érdekelt, hogy melyik esetben félne jobban, mikor legyen jobban résen, nem mintha annyira meg tudnám védeni őt mondjuk egy rendőrtől. Az a rendőr inkább kapna el engem, már így is van rajtam egy nyomozás, amit még nem simítottak el, én meg még azt az ügyvédet sem hívtam fel, akit Amara javasolt. Eléggé szétestem az utóbbi időkben.
Tisztában vagyok azzal, hogy mindketten állatira feszültek vagyunk, rajtam is most jönnek elő az érzések, érzelmek, melyeket megtűzdel az is, hogy kezdem felfogni a mai tettemet, azt, hogy elvágtam egy ember torkát. A semmiből jött, könnyen is ment, lehet én is azt állítottam, hogy megbirkózok a teherrel, ami egyfelől igaz, másfelől idő kell hozzá. Ez egy nagy hullámvasút, amit ilyenkor végigjárok. A gyilkosság után nagyon megkeményedik a szívem, majd átfordul, mintha egy vulkánban nőne a feszültség és végül kitör. Hogy robbanásszerű, elsöprő lesz, vagy csendesen folydogál csupán a láva azt nehezen tudom előre megmondani, ha pedig nem vigyázok, kirobbanok, mint a Vezúv és letarolom a környezetemben lévőket, akárcsak Pompeit.
Talán jobb is most, ha elvonulok, fürdés közben lemosom magam és gondolkodok kicsit. Nem úgy működöm, mint Dominique, máshogyan gondolkozok és mások is a fontosak számomra, nem csoda, hogy nem tudjuk ugyanúgy látni a világot. Nem is értem, miért vártam el tőle, hogy majd pont annyira komolyan vegye az életem szerves részét képező munkám velejáróit, mint én magam. És sem tudom annyira átérezni azt, amit egy anya érezhet a gyereke iránt, apám se sokat szeretettel halmozott el, a törődésekben, féltésekben sem jeleskedett, mindig a magam útját jártam, amire aztán később rájött, csak már túl késő volt. A zuhany forró vize legalább eléri azt, hogy lehiggadjak és ha nem is megszűnik a bennem tomboló vihar, de valamennyire egy csendes esővé alakul át. Nem fogok küzdeni azért, hogy egy cipőben járjunk Domival, nem fogom arra kérni többet, hogy érezze át a helyzetemet, vagy fogadjon el így és mindazt ami velem jár. Én se tudok vele együtt érezni, legfeljebb részben. Majd alakul valami.
Kijövök a fürdőből, vizes talpam nedves foltokat hagy a padlón, s elárulja, hogy a egyenesen a hálóm felé veszem az irányt, hogy felöltözzek. Sajognak izmaim, a stressz, mely a motelben volt most fejti ki hatását. Innom kellene, de vezetni fogok hamarosan, olyan őrült pedig nem vagyok, hogy ittasan üljek autóba, túlságosan is kellenek a jó reflexek baj esetén. Én sosem vagyok biztonságban, egyszer sem mehetek le úgy a boltba, hogy ne szoruljon össze a gyomrom. Nem élek normális életet, lehet leginkább ezt próbáltam Dominak elmagyarázni, csak szarul tettem.
De most csend van. Olyannyira, hogyha nem tudnám, hogy altatja a lányát, akkor meg mernék fogadni arra, hogy nincs itthon senki sem rajtam kívül. Eljátszok a gondolattal a nappali kanapéján gubbasztva telefonommal a kezemben, hogy milyen lenne, ha tényleg egyedül lennék. Nem nyilall belém kellemes érzés, üresebbnek érzem magam.
Előre dőlök és bekapcsolom a tv-t, némán hallgatom a híreket, de csak halk alapzaj, ha nagyon be akarnám magamnak vallani, azt mondanám, hogy segít nem egyedül éreznem magam és annyira mégsem vagyok kíváncsi a világ híreire. Ha valami gáz lenne, egy telefonhívás úgyis érkezne.
S megcsörren a telefonom.
- Igen? - szólalok bele. A gyomrom görcsbe rándul a főnököm nevét olvasva a kijelzőn. De nincs semmi gond, egyszerűen a holnapi munkát részletezi, miközben felállok és a polchoz megyek, hogy levegyem onnan a cigarettás dobozt és az öngyújtót. - Ezek a kibaszott hajók miért mindig a hajnali órákban futnak be? - költői kérdés, tudom miért, de azért kibaszottul irritáló érzés újra hajnali háromkor kelni, hogy négyre felszerelkezve a kikötőben legyek. - Meglesz, majd jelentkezünk. - A feladat ilyenkor ugyanaz, mint eddig, azonban az útvonal időnként változik, hogy ne lehessen kinyomozni, milyen utakon visszük végig a drogot. Nem csak a rendőrök miatt kell ez, rengetegen vannak, akik el akarják venni tőlünk és saját maguk akarják majd értékesíteni. Gyorsan telefonálok még egyet. Azt nem tudom, hogy Domi hallotta-e valamelyik beszélgetésemet, mindenesetre én most kimegyek az erkélyre rágyújtani, mert különben itt fogok megpusztulni a függőségben.
- Elaludt? - kérdezem tőle, mikor kijön a szobából. - Ha olyan egy óra múlva megyünk vissza, az jó? Grace jön ide, vigyáz addig a gyerekre. - Annyira azért nem lelkesedett, mikor az előbb megkértem, hogy egy órát figyeljen már a lányra, de azért beleegyezett. Miért pont ő? Nem tudom, Grace nő, lehet érzéke a gyerekekhez, meg a múltkor egészen jól kijöttek Domival az alagsorban, nem igazán tudnék Grace-en kívül olyan embert hívni, akire Domi is rá merné bízni a gyerekét. Bár nem azért, jócskán meglepődött a csajszi a telefonban, mikor megtudta, hogy Dominak van gyereke, szinte kihallottam a furcsállást a hangjában, hogy ugyan miért vagyok én vele és ő miért van a lakásomban, de nem kérdezett. Tudta, hogy nem kérdezhet most.

4pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Nem vagyunk egyformák. Úgy is fogalmaznék, hogy tűz és víz vagyunk, nem is értem igazán, hogy hogyan lehettem annyira ostoba, hogy minden lapomat kiteregessem előtte. Azzal, hogy elmondtam neki, vagy legalábbis utaltam arra, hogy hogyan érzek iránta teljesen fegyvertelen lettem előtte. Bármikor kihasználhatja ha akarja és még védekezni sem tudok ellene. Tiger olyan, mint a hold, időszakosan megjelenik az éjszakában, a fénye beragyogja az életem, majd mielőtt a nap első sugarai megjelennek ő eltűnik. Számomra csak az emlék marad arról, hogy milyen vidáman sütkéreztem a fényében, milyen kellemes volt és ragyogó. Ettől a pillanattól fogva, minden nap azt várom, hogy a nap le ereszkedjen és a holdam ismét megjelenjen. De ő nem szereti a kötöttséget, azt szereti ha az egész égbolton beragyoghat, így vannak éjszakák amikor csak várom és várom, de nem kapok belőle semmit. Most viszont azt hiszem, hogy olyan messze került tőlem, hogy sosem fogja többé beragyogni a sötét és hideg éjszakáimat. Ez az érzés összeszorítja a szívem, mintha satuba szorítaná a legértékesebb szervem és addig szorítaná, amíg az utolsó csepp vérem is kifolyik belőle, amíg még bír dobbanni, amíg arcom fehér színbe nem öltözik, míg el nem tűnnek azok a vonások amiktől én én vagyok.
Assia már régen alszik a kezeim között, de én még mindig képtelen vagyok megmozdulni. Hallom elhaladni az ajtó előtt lépteit, tudom, hogy előbb vagy utóbb szembe kell néznem vele, hiszen még sok munka vár ránk a mai nap folyamán, de valahogy még nem érzem felkészültnek magam rá. Csendesen ringatom a lányomat, megnyugtat ahogy békésen szuszog a kezemben. Csak nézem gyönyörű, még álmában is mosolygós arcocskáját és igazán hálás vagyok, hogy az életem része.
Amikor már azt érzem, hogy nem bírja tovább a sajgó kezem, óvatosan felállok. Lassan fektetem le a kislányt a párnák közé, betakargatva a puha paplannal. Nyomok még egy puszit homlokára mielőtt elindulok a nappali irányába. Ujjaim csendesen fonódnak rá a kilincsre, odakintről Tiger hangja szűrődik be. Nem hallom pontosan, hogy miről beszél, de azt leszűröm a nem túl hosszú társalgásból, hogy munkáról lehet szó. Úgy érzem magam, mint egy kém, és ez eléggé kellemetlen. Megvárom amíg bontja a vonalat és csak azután lépek ki a szobából óvatosan becsukva magam mögött az ajtót.
- Mint egy kis angyal. talán ő is érzi, hogy mennyire feszült az anyukája, az ilyesmit a gyerekek mindig érzik a maguk ártatlan módján. A kagyló irányába indulok, hogy engedjek egy kis vizet magamnak, most tudatosult bennem hogy sem étel sem folyadék nem sok járt ma bennem. Elhaladok Tiger mellett, de még véletlenül sem nézek rá, nem akarom látni a tekintetében azt, hogy esetleg megvet azért ami történt.
- Igen, az úgy jó lesz, addig Assia még bőven aludni fog, észre sem veszi, hogy nem vagyok itt. válaszolok majd egy szuszra kiiszom a pohár tartalmát. A gyomrom összerándul annak a gondolatára, hogy vissza kell mennem a bűntény helyszínére amit alig vártam, hogy magunk mögött hagyjuk. Fogalmam sincs, hogy mi fog ott várni rám, hogyan fogom viselni a visszatérést. A kanapéig sétálok, leülök és a TV képernyőjét bámulom. Nem érdekel a műsor, de még mindig jobb, mintha az ő tekintetében veszne el az enyém.
- Csak annyi lesz a dolgom, hogy kijelentkezek és összeszedem a cuccainkat? nem túl nagy dolog, remélem, hogy végig bírom csinálni összeomlás nélkül is.
- Szerintem ezt képes leszek megoldani egyedül is. mármint nem feltétlenül lesz szükség arra, hogy feljöjjön velem a szobába, eljátssza a hős szerelmest a recepciós hölgy előtt.
- Ettél már? Hagytunk neked kaját. lábaimat magam alá húzom és szinte pillantás nélkül figyelem a televízió képernyőjét, pedig baromira nem érdekel most, hogy mi történik a világban.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Állandó telefonhívások legalább annyira jellemeznek engem, mint a munka érdemi része, amikor akcióban vagyok és cselekednem kell, sokszor másodpercek tört része alatt. Néha tényleg azt érzem, hogy nincs megállás, sosincs az, hogy nem a munkámnak élek, mert bár van, mikor kurvázok, van, mikor elküldenek nyaralni, de az életem minden percében meglapul a bujkálás és a rejtőzködés rosszakaróktól és rendőröktől egyaránt. Az a kegyetlen az alvilágban, hogy nem csak a jogfenntartóktól kell tartanunk, hanem egymástól is és ez kimeríti az embert. Nem lehet belőle kilépni, ha egyszer benne vagy, az életed végérvényesen is megpecsételődött.
Éppen ezért még a puszta gondolatát is mélyre ástam annak, hogy valaha is családom lesz. Nem tudnám őket megvédeni, ha tízezer alkalommal mégis sikerülne, elég egyetlen egy rossz lépés, figyelmetlenség és máris elvesztem őket, még több eséllyel vesztenek ők el engem és leszek csak egy űr az életükben. De én soha a büdös életben nem mondtam azt, hogy szívem mélyén nem vágyok egyre.
Váratlan helyzet kellős közepén találom magam, hirtelen elhomályosultak ez elkövetkező napok, nem tudom mi lesz és hogyan fogom megoldani, mivel - ahogy a telefonhívás is figyelmeztet - nekem állandó feladatom van, benne vagyok a körforgásban és nem fogok tudni vigyázni rájuk, nem tudom azt mondani, hogy ne nyalja meg a sót, ami marhára nem só. Nem azért hoztam fel őket, hogy meghaljanak, bár nem tartozok nekik semmivel, négy - vagy több - falat adtam köréjük, ennél többet sosem ígértem.
Mire elszívom a cigarettát, addigra Dominique is előkerül, ezúttal már a lánya nélkül. Még jó, hogy nem vagyok az a fajta, aki hangosan dübörögtetni a zenét... Nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire nem akar a szemembe nézni, én csupán megállok a kanapé környékén összefont karokkal és figyelem őt, miközben próbálok ellazulni. Most van még egy óránk arra, hogy fejben kikapcsoljunk.
Arra számítottam, hogy majd ki fog akadni, mondván, hogy ő bizony senkire sem hajlandó rábízni a gyerekét, főleg nem egy mocskos világban mozgó emberre, így hát pozitívan hallom a reakcióját. Valószínűleg ő is tudja, hogy nincs más választása, meg Grace személye sem egy pszichopatával ér fel.
- Igen. Gyorsak leszünk. - Helyeslek neki röviden. -  Nem, veled megyek. Elég nagy öngyilkosság lenne egyedül maradnunk, akár neked, akár pedig nekem. - Sosem árt több szem és több kéz, ilyenkor kétszer is meggondolják, hogy ránk támadjanak-e. A távolsági fegyverek ellen amúgy sem tudnánk egyik esetben sem védekezni, de nem tartom valószínűnek, hogy lövöldözésre kerülne sor. Ha nagybátyámék jól végezték a dolgukat, akkor az égvilágon semmi furcsaság nem lesz a motelban. Felvetném, hogy én bemegyek a cuccaiért és akkor neki nem kell visszatérni a tettek helyszínére, nem kell átéreznie azt az aurát, amit a holttest egykori megléte okoz, de azóta magamat is meggyőztem afelől, hogy egymás mellett kell lennünk fizikailag is támogatva a másikat, ez a legbiztosabb.
- Még... nem. - Eddig eszembe sem volt a kaja, de most, hogy mondja, lehet ezért vagyok ennyire gyenge. - Miért, te ettél? - Nem úgy látom a megmaradt mennyiségen, hogy igen. Meg amúgy is, előbb-utóbb meg kell szakítania a makacsságát és szemembe kell néznie. Leülök a tálalóasztal magasított székére egy villával és magamhoz húzom az egyik kínait. Ránézek, de marhára nem kívánom, ám kell az energia.
- Ennél velem? - Tudom jól, hogyha nem kérem meg, akkor csípőből nemet mondana, azonban az udvarias kérés, amellyel azt is kifejezem, hogy szeretném, ha velem együtt étkezne talán megpuhítja a lelkét. Nem igazán tudom, hogy mit vétkeztem, de ha tippelnem kellene, szerintem ott, hogy nem reagáltam megfelelően a vallomására. Így most kvittek vagyunk.
Nem kapcsoltam villanyt, a felhők miatt viszont enyhe szürkület telepszik az üvegfalú nappalival egybenyitott konyhára, a felhőkön keresztül próbál besütni a nap, melynek sugarai sárgás homályt idéznek elő. Egyébként még romantikus is, pláne a közös vacsorával.
- Azt mondtad, magadtól és az érzéseidtől félsz a legjobban - szólalok fel egy kisebb csend után, visszatérve arra a témára, amin szerintem mindketten azóta is kattogunk. - Nem tudlak megvédeni saját magadtól, ez az egyetlen, amire nem vagyok képes. - Próbálok szókimondó lenni, bár eléggé falba ütközöm. Azért lehet kihallja a szavakból, hogy elfogadom az érzéseit, de egyelőre nem tudom őket viszonozni, ha tudnám se merném, most biztosan nem, ellenben az érzelmein kívül bármi mástól megvédem, ha engedi. És bizony, akár hiszi, akár nem, minden szavára pontosan emlékszem!
- El sem tudom képzelni, hogyan tudok neked biztonságérzetet okozni, de nem hátrálok ki ebből, ha így érzed, akkor örülök neki. - Iszok egy kicsit a nemrégiben kitöltött narancsléből. - Szerintem gimi óta nem éreztem magam igazán biztonságban. Nem tudom félelem nélkül lehunyni a szemeimet, nagyon ritkák azok az alkalmak, amikor nem kell minden érzékemet kiéleznem és ez fárasztó. De... azért megéri. - Nem szoktam panaszkodni, most sem akarom ezt tenni, szóval a végén vállat vonok és halvány mosollyal fejezem be az egészet. Így hogy beszélgetünk a kaja is jobban csúszik.

4pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Olyan sok érzés, gondolat és érzelem kavarog most bennem, hogy nem tudok egyedül maradni. Nem vagyok képes kettesben maradni a gondolatimmal, mert egyszerűen nem tudok megbirkózni velük. Minden, ami ma történt az örökre az életem marad és nem tudom, hogy képes leszek-e valaha ezzel a tudattal élni. Hogy képes leszek-e elfogadni annak a gondolatát, hogy a történteken már nem lehet változtatni, a kiontott emberi életet nem lehet visszaadni, a kimondott szavakat nem lehet semmissé tenni és a meg tudott titkokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bármennyire is próbálok küzdeni ellene, bármennyire is úgy teszek, mintha nem lennék azon tudás birtokában amiben vagyok, egyszerűen nem képtelen vagyok kizárni az életemből. Mint ahogyan képtelen lennék Tigert is kizárni belőle, és nem azért, mert jelen pillanatban ő az egyetlen ember, akire számíthatok, hanem azért, mert az érzéseimet nem tudom megváltoztatni. Megpróbálhatom figyelmen kívül hagyni őket úgy tenni, mintha soha nem léteztek volna, – a színészkedés egészen jól megy, az elmúlt évek alatt lediplomáztam belőle – és ha a külvilágot sikerül is becsapnom, magamat nem tudom. Ezért nem szeretek egyedül lenni, mert saját magammal, a gondolatimmal képtelen vagyok megküzdeni. Tehetetlennek érzem magam ez pedig csak egyre erősíti a félelemet bennem. Egész életemben megmondták nekem, hogy mit csináljak, mikor, miért és hogyan, éppen ezért volt hatalmas vállalkozás a szökésem, az, hogy azóta is megpróbálok megállni a saját lábaimon, végre önálló döntéseket hozni, szembenézni a problémákkal, értéket adni át a lányomnak, és akkor mindig történik valami, ami elbizonytalanít és ami rádöbbent arra, hogy önálló életre képtelen vagyok. Egyetlen fegyverem van, az pedig a mérhetetlen szeretet és ragaszkodás, és mint néhány perccel ezelőtt kiderült, még ezt is képes vagyok magam ellen fordítani.
Ismerem magam, tudom, hogy hossztávon képtelen leszek arra, hogy így csináljak mintha Tiger nem lenne jelen, mintha nem mondtam volna ki mindazt amit igen, de egyelőre még képtelen vagyok szembenézni vele és a valósággal, amit a szavaim okozhattak benne.
Nincs sok választásom, nem engedhetem meg magamnak, hogy válogassak a bébicsőszök között és bár az igaz, hogy alig ismerem Gracet, de a sok rossz közül azt hiszem ő a legjobb választás arra, hogy a lányom mellett maradjon. Teljesen, száz százalékig soha nem fogok senkiben megbízni, ha a gyerekemről van szó – néha még magamban is kételkedem – de Gracet kedveltem, ő olyan lánynak tűnik, akiben bízhatok és akit még a barátommá is szívesen fogadnék, azokból amúgy is túl sok az életemben.
- Ahogy gondolod zárom le ezt a témát. Úgy sem tudnám lebeszélni arról, hogy feljöjjön velem a szobába, szerintem látni szeretné, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben van, és igazából, azt hiszem talán tényleg nem lennék képes egyedül mindenre. Nekem szükségem van rá.
- Egy falat sem menne le a torkomon. De neked enned kellene... válaszolok kérdésére miközben még mindig kerülöm a tekintetét és úgy bámulom a színes képernyőt, mintha valaki ezért fizetne nekem. Felsóhajtok kérdését hallva. Bár legszívesebben inkább visszavonulnék a szobába, valahogy mégsem tudok nemet mondani neki.
- Rendben foglalom el a vele szemközti széket az asztal mögött, ez eléggé távol van tőle, nem kell folyamatosan kontrollálnom maga, ha késztetést éreznék arra, hogy megérintsem. Magam elé húzom a másik kis doboz kaját és próbálom kerülni a tekintetét. Még mindig. Némán tömködök be a számba egy kis falatot az ételből. Igazán ízletes falatok, én mégis alig bírom lenyelni őket, már-már erőszakosnak kell lennem magammal, mert abban Tignek igaza van, hogy valamit muszáj enni. Senkinek nem használ, ha össze esek a gyengeségtől. Az evőeszköz kihull a kezemből, hangosan koppanva az asztalon. Tényleg muszáj most erről beszélnünk? Nem tehetnénk úgy, mintha meg sem történtek volna a dolgok? Nem léphetünk csak át rajta és kész? A hangjából kiszűrődő őszinteséget hallva összeszorul a gyomrom. Hosszú percek után most először pillantok rá, hogy szemeibe nézhessek. Az őszintesége megérdemli, hogy én is hasonlóan cselekedjek, most nincs itt az ideje a női duzzogásnak, egyikünknek sem könnyű ami történt és nem segítek azzal, ha még nehezebbé teszem számára a dolgokat.
- Nem kell megvédened magamtól Tiger...ezt, soha nem lett volna szabad elmondanom neked. Ne érezd kötelességednek azt, hogy mellettem legyél, hogy megvédj én megvívom ezt a csatát saját magammal. Azt hiszem annál, hogy nincsenek viszonozva az érzéseim, csak az rosszabb, ha kötelességének érzi azt, hogy mellettem legyen. Tudom, hogy nagy valószínűséggel ő munkája révén ahhoz van hozzászokva, hogy jó katonaként mindig ott álljon helyt, ahol szükség van rá.
- Nem szeretnék a kötelességed lenni... hangom szomorúság van, de ugyanakkor valahogy meg is könnyebbülök, hogy kimondhatom ezeket a szavakat, mert úgy érzem, hogy hatalmas terhet akasztottam a hátára a vallomásommal és szeretném megszabadítani tőle. Megpróbálok ismét egy falat ételt gyömöszölni a számba, de csak nagyon nehezen csúszik le bármi is a torkomon. Szinte egy másodpercre sem veszem le róla a tekintetem miközben beszél. Minden egyes szavát gondosan elraktározok agyam és szívem legmélyebb zugába és hálás vagyok azért, hogy ennyire nyíltan beszél hozzám, biztosan nehéz lehet kimondani neki mindezt.
- Tényleg megéri? és itt most nem a dolgok anyagi vonzatára gondolok, a szép a lakásra, az autókra vagy a rengeteg pénzre, hanem arra, hogy tényleg megéri folyton félelemben élni? Megéri, hogy nem enged be senkit a szívébe? Megéri egyedül és magányosan élni? Tényleg, őszintén azt tudja mondani minderre, hogy megéri?
- Olyan embernek ismertelek meg, aki nem fél a kezébe venni az irányítást, ma nyilvánvaló lett, hogy nem félsz fegyvert használni, ha szükséged van rá. Attól miért félsz, hogy őszinte legyél önmagaddal?

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Nem fogok olyat játszani, amiben tudatjuk a másikkal, hogy én mennyire nem vagyok éhes, viszont kimutatjuk az aggodalmunkat a másik iránt. Tudom, hogy nekem ennem kell, mert nem mehetek úgy vissza a motelbe, hogy gyenge vagyok. Ha legyengülök, meghalok, ilyen egyszerű ez a képlet, szóval nincs is más választásom, mint lehuppanni az asztalhoz és minél több szénhidrátot és fehérjét magamba tuszkolni. Kicsit olyan érzésem van így némán étkezve Domival szemben, mintha teljesen meg lenne rám sértődve. Nem szólal fel, pedig aztán van beszélőkéje, nem néz a szemembe. Nem szeretem az ilyet, de ahelyett, hogy kérlelni kezdeném, inkább visszatérek arra a témára, ami feltételezésem szerint a kiváltó ok és ezzel megspórolok jó néhány perc kérlelést és duzzogást, amivel kihúzhatnám belőle a baját. Bár ahogy hallom a villája csörömpölését, talán nem volt felkészülve rá, hogy nem fogom hagyni csak úgy elszállni a szálkákat.
- Nem érzem - felelem két falalt között, szeretném ezt egyből leszögezni. Tudom, hogy nincs semmi kötelezettségem felé és amint nem fogom úgy érezni, hogy tovább támogatnom kellene őt, egyszerűen nem fogom tenni, emiatt nem kell aggódnia.
- Sosem leszel az - felelem a legnagyobb őszinteséggel, a hangomból is hallhatja, hogy nem a jópofizásomról vagyok híres és nem fogom csak azért nem kimondani a tényeket, mert neki esetleg fájnának. Tisztában vagyok azzal, hogy ki vagyok, mi a dolgom és milyen egyéb feladatok tartoznak a munkámhoz, azonban nincs benne más, bandán kívüli emberéletek megmentése, vagy védelme. - Nem foglak a munkám elé helyezni, ez biztos. Úgyhogy ne töpreng ilyen tehernek lenni vagy nem lenni kérdéseken - teszem hozzá, hogy egyértelműsítsem, mire is gondolok, már a kétszavas válaszok is nyilvánvalóak lehettek.
A kissé keményebb, tényszerűbb és szigorúbb percek után viszont elvonatkoztatok részben a munkámtól és próbálok beszélni arról neki, hogy én mit érzek, mit gondolok a vallomásáról.
-  Nagy árat fizetek érte, de igen, megéri. Eladtam a szabadságomat és a biztonságomat, ha úgy tetszik, életemen is ketyeg már egy óra, de cserébe rózsásan megfizetnek, kaptam egy családot és egy töretlen célt - sorolom fel a pro és kontra érveket. Sose feltételezném, hogy egyetértene velem, vagy hogy nem néz hülyének, amiért nekem ez az élet teljesen megfelel, de nem is az ő szemével kell nézni ahhoz, hogy átérezze a helyzetemet. Rettenetesen mások vagyok. - A jelenben élek, nem számít a jövő, mert sosem lehetek biztos benne, hogy egyáltalán megélem. Nem nézek se előre, se hátra, mindig az adott pillanatokból kell kihoznom a maximumot és élveznem a perceket. - Így már azért tudhatja, hogy miért engedem el annyira azt, hogy átbaszott és miért nem érdekelt, hogy milyen terhet fog rám akasztani azzal, hogy ideköltözik. Azt sem tudom, mennyi időt fog itt lenni, a jelenben ebben a lakásban tartózkodik és ez a lényeg. Ha előre elterveznénk, hogy egy hétig marad, az faszság lenne, mert mi van, ha a zsaruk holnap bekopognak az ajtón és bevisznek minket a sittre?  
Eltöprengek a kérdésén, miközben azzal terelem el a saját zavaromat is, hogy újabb adagokat pakolok a számba. Sosem gondolkoztam azon, hogy félek-e őszintének lenni magammal. Talán igen, tényleg nem tudom. Lehet hogy szó sincs ilyesmiről és valami teljesen másról van szó. Mindenesetre abban maradok, hogy ezen még elrágódom egy ideig, most meg mondom, ami eszembe jut.
- Honnan veszed, hogy nem vagyok őszinte önmagammal? - Ez tényleg érdekel. Tud valamit, amit én nem? Nem tudom, mire gondolt, mikor ezt kérdezte, de elég ijesztő, hogy a lelkembe akar látni, de valahol meg jó érzés is, hiszen eddig nem sok ember volt, akivel megoszthattam volna az érzéseimet, még kevesebb olyan, aki érdeklődött is. A lelkem iránt...
A kaja nagyját elfogyasztom, mikor csengetést hallok. A telefonomra nézek, látom, hogy Grace írt, hogy itt van a kapu előtt, úgyhogy felállok és beengedem a főbejáraton. Nem sokkal később pedig a kopogás is megérkezik. Egyből ajtót nyitok.
- Fú hallod, ez a környék állati baró! Baszki és még a villa se semmi, nem akarsz örökbe fogadni? - csillogtatja szemét a lány és kicsit sem visszafogottan felfedezi a lakást. Tudom, hogy Grace-től aztán tényleg nem kell tartanom, ő is elég... gyenge, de ettől még nagyon bírom. Szájára tapasztom a kezem, túlságosan hangosan ujjong.
- Alszik a gyerek
- Oh. Elnézést - vált át suttogásba, de látszólag azért a lakás még mindig jobban lefoglalja. Ha nem fog hangoskodni, a gyerek se fog felébredni és kedve szerint élvezheti a lakásomat.
- És hogy vagytok? - ül le Domi mellé az asztalhoz, s én is újra elfoglalom a helyemet. - Hoztam ám én is kaját - Letesz néhány dobozt az asztalra, de látszólag most nem éhes, nem nyúl hozzájuk. Meglepően laza, ő mindig az, most is úgy kezeli ezt a helyzetet, mintha teljesen természetes lenne, hogy egy nő és gyereke a lakásomban van, holott még Grace sem volt itt sohasem. Én persze tudom, hogy amúgy nagyon is gyanakszik valamire, de ennek nem ad hangot, semmit sem érne el vele. Elég okos lány a maga energikusságával és örök optimizmusával, ami úgy kell nekem, mint egy pohár víz a sivatagban.
- Történt egy kis fennakadás, eltettünk láb alól egy embert - avatom be a történtekbe, miközben befejezem a kajámat.
- Hallottam róla. - Na igen. Ez vagyunk mi, történt valami és az én körömben máris mindenki tud róla. Mint ahogy az is biztos, hogy Domiról is tud mindenki, a személyéről és arról, hogy itt van nálam.
- Qadir üzeni, hogy tiszta a terület. Chris meg azt, hogy, idézem: "Basszad meg magad!". Nyakamra kötötte, hogy adjam át neked. - a lány arca elsőre rezzenéstelennek tűnik, de én szemben vele látom, hogy próbál nem elmosolyodni. Mindig jókat röhög rajtunk.
- Köszönöm. Én is üdvözlöm őt. Mehetünk?- nézek Domira. Jobb túlesni rajta gyorsan, Grace idejét se húzzuk, mert amúgy tökre nem akarna itt lenni. Előhúzom zsebemből azt a pénzköteget, amit Dominak is meglengettem még a motelszobában. Egy  pár óra bébiszitterkedéshez képest becses összeget nyújtok át Grace-nek, aki szó nélkül elveszi és zsebre teszi. Csak egy része a gyerekfelügyelet, a nagyobb hányadát azért kapja, hogy ne kotorásszon, ne vizsgálja át a területet. Úgyis kiderülne, ha valamihez hozzányúlna, de azért jobb a békesség és így még csak a kísértés sem lesz meg benne. Ebből is látszik, oké, hogy elviekben barátok vagyunk, de azért nem ennyire egyszerű ez a világ.

5pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Néha igazán irigylem azokat az embereket, akik képesek lazák maradni a legnehezebb pillanatokban, irigylem azokat, akiknek nem esik nehezére megrázni magukat és tovább lépni, csak a jelennel foglalkozni. Én nem ilyen vagyok. Rendszerint napokig töprengek valamin, amit el kell engednem, sokáig rágódom a saját érzéseim felett, nagyon sokszor fogalmam sincs arról, hogy legyen lépjek túl mindenen amit érzek, hogyan kellene egyik napról a másikra túllépni önmagamon. Mindig is túlságosan érzelmes ember voltam egyszerűen megérintenek az emberek, a világ történései és nem tudom elképzelni, hogy olyan legyek, aki csak a saját életével van elfoglalva. Nem tudom elképzelni, hogy csak élem a kis életem, a munkámnak szentelem minden időmet, kockáztatom a testi épségem, amikor már úgy érzem, hogy kezd sok lenni akkor néhány órára megpróbálom kikapcsolni az agyam, de nem annyira, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz. Én azt hiszem, hogy beleőrülnék, ha ilyen életet kellene élnem. Nekem szükségem van a személyes kontaktusra a figyelemre, de mindezek ellenére elfogadom, ha Tignek – vagy bárki másnak- nincsenek ilyen jellegű igényei.
Nem akarok hisztis kislánynak tűnni úgyhogy bármennyire is kavarog a gyomrom az étel gondolatától és bármilyen vihar dúl is a szívemben Tiger miatt el fogadom a meghívását és megpróbálok valamennyi táplálékot juttatni a szervezetembe. Nem ez az első alkalom, amikor meglep az őszinteségével, néha úgy érzem, hogy mintha akarata ellenére döntögetné le az őt körülvevő falat és minden alkalommal amikor észreveszi, hogy egy tégla hiányzik, gyorsan kettővel pótolja a hiányt. Titokzatos és megfejethetetlen, olyan, mint a tavaszi időjárás, egyik percben a nap meleg sugarával kényeztet a másikban pedig hideg záport zúdít a nyakadba. Mindig felkészületlenül ér a kiszámíthatatlansága. Tekintetem egybefonom az övével, é hosszú másodpercekig csak figyelem arcvonásait.
- Nem is kérném, hogy bármikor bárki vagy bármi elé helyezz az életedben. mert egyáltalán nincsenek felé elvárásaim és soha nem is voltak. Én egyszerűen abba az emberbe szerettem bele, akit megmutatott nekem, minden alkalommal, amikor levett egy tégladarabot és bepillantást engedett a lelkébe egy kicsit közelebb került az én szívemhez is, mindezt úgy, hogy semmiféle elvárásokat nem görgettem elé, sőt, azon voltam, hogy küzdjek ellene, de elvesztettem az érzéseimmel vívott csatát.
- Ha téged ez tényleg boldoggá tesz, ha neked ennyi elég én elhiszem. Nekem nem volt elég. bármennyire is fura így kimondani a szavakat, de az a lány, aki elmenekült Párizsba idáig nagyon sokban hasonlít Tigerre. Én is egy olyan életet éltem ahol folyamatosan alkalmazkodnom kellett ahhoz, amit mások elvártak tőlem. Életveszélyben igazából soha nem éreztem magam, de nem lehettem az az ember, akit szeretnék, mert nem mertem átlépni a szabályokat. A szabályokat, amik megszegéséért engem is megbüntettek volna. Nálam viszont elérkezett az a pont, amikor úgy éreztem, hogy ebből elegem van, hogy ledobom magamról a láncokat és megpróbálok új életet kezdeni, valahol messze, ahol senki nem ismer. Lehet, hogyha Assia már nem növekedett volna ott a pocakomban, akkor soha nem tettem volna meg ezt a lépést, bármennyire is féltem megtettem. Lehet, hogy ez életem legrosszabb döntése és sokszor meg fogom még bánni, de azt soha, hogy szabad lettem.
- Elárulok neked valamit Tig, ez nem a te kiváltságod, senki nem tudhatja, hogy mit hoz még a holnap. Egyáltalán nem biztos, hogy akár én megérem. Kiléphetek az utcára és azonnal elcsap egy autó, vagy a fejembe esik egy tégla. És akkor úgy halok, meg, hogy soha nem mondtam ki azt amit igazán éreztem vagy nem éltem úgy ahogyan akartam. nem élek jobban, mint Párizsban, nincs könnyű dolgom boldogulni a világban, de mégis van valami ami miatt jobb: a magam ura vagyok.
Tartok egy kis szünetet a társalgásban amíg ismételten megpróbálok néhány falat ételt leküldeni a torkomon. A gyomrom hálásan kordul meg minden falat után, éhesebb vagyok, mint az gondoltam.
- Miért az vagy? direkt válaszolok kérdéssel a kérdésére.
- Lehet, hogy butának tartasz, de egyáltalán nem vagyok ostoba Tiger. Az igaz, hogy sok szempontból nem ismerlek és talán nem is foglak, de minden egyes alkalommal amikor találkoztunk elárultál magadról valamit. Annak ellenére, hogy úgy tűnhet nem figyelek, én mindig hallgattam és mindig figyeltem. Minden alkalommal, amikor veszélyesebb vizekre terelődött a beszélgetésünk témája te egyszerűen visszavonulót fúj és kihátrálsz belőle. Nem vagy a szavak embere, ezt tudom, de azt is látom rajtad, hogy folyamatosan vívódsz magaddal. Most is kérdéssel válaszoltál a kérdésemre, mert nem tudom, hogy valójában mit is kellene mondanod erre. elmosolyodom. Nem akarok idegesítőnek tűnni a szemében, nem is akarok egyáltalán elérni ezzel a beszélgetéssel semmit, elfogadom, hogy az ő életében én nem férek bele és nem akarom megváltoztatni. - Ki tudja, lehet, hogy téved. Csak egy ostoba francia lány vagyok, aki eddig burokban élt, nem tudhatok rólad semmit rántom fel a vállam, remélve visszavonulót fújva, remélve, hogy nem mentem még túl messzire.
Még egy villányi ételt begyömöszölök a számba, ezzel is elhallgattatva saját magam. Valamelyest megnyugszom, amikor megjelenik Grace vidám és harsány valója. Bár csak egyszer találkoztunk és én akkor sem voltam teljesen magamnál, de most is ugyanazt a nyugalmat és érthetetlen jókedvet érzem a közelében.
- Sziaaa intek felé miután lenyelem a számban forgatott tésztát. Ez a lány olyan mint egy kis pacsirta, most azért elgondolkodom, hogy ő vajon mindig ennyire energikus? Sosem fárad el? És valóban mindig ilyen jó kedve van? Figyelmesen hallgatom őket, nyilván, nem meglepő, hogy Grace tud arról ami a hitelszobában történt, mégis ahogyan Tiger kiejti a száján a szavakat hirtelen azt érzem, hogy nem kapok levegőt, ideges leszek és fura köhögésroham tör rám. Olyannyira, hogy felpattanok a székről, hogy a csaphoz sétáljak, ha nem ihatok meg egy korty vizet megfulladok. Nem tudom hogyan képesek ennyire nyugodtan beszélni egy gyilkosságról, ezt az én butuska, tapasztalatlan agyam nem képes felfogni. Mikor sikerül ismét levegőhöz juttatnom a tüdőmet térek csak vissza az asztal mellett hagyott kettőshöz. Tigerre pillantok, majd vissza Grace-re.
- Meglesztek? intézem szavaimat a lány felé, a gyerekcsőszködésre utalva. - Assia most alszik, nagyon - nagyon gyorsan összeszedek mindet a szobából és sietek vissza. Remélem addig nem fog felébredni. Ha mégis...csak adj neki egy kis kaját és kapcsolj valami rajzfilmet. Ha nagyon sírna és nem tudod megvigasztalni hívd fel Tigert jó? Nekem most nincs telefonom. ami újabb nyugtalansággal tölt el, hiszen a gyerekem egy idegenre bízom és még fel sem tudom hívni őket, ha valami baj lenne. Némán, fülig vörösödve figyelem ahogy Tig átad egy köteg pénzt a lánynak. Annyira szánalmas és visszataszító, hogy még ezt is neki kell fizetnie helyettem, hát milyen anya vagyok én?
- menjünk. fordulok Tig felé, de mielőtt követném őt a kijárat irányába magamhoz ölelem Gracet. - Nagyon köszönöm semmim sincs, amit adnék tudni neki csak hálám, remélem nem utasítja vissza.
Amint kiérünk a folyosóra és bezárul mögöttünk az ajtót, halkan szólalok meg, hogy csak a férfi érthesse a szavaimat.
- Nem fogok az adósod maradni, minden dollárt visszafizetek neked.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Gondolhat akármit, én tökéletesen megvagyok azzal, hogy vannak emberek, akikkel együtt lehetek, akikre számíthatok és szórakozhatok és családot alkotnak, van életcélom, tudom, miért élek és sosem fekszem le úgy, hogy elbizonytalanodok a jövőmmel kapcsolatban, mivel elfogadtam, hogy nincs más választásom, ellenben egy akkora folytonos körforgás része ami, ami sosem hagy unatkozni, megvan az élethez kellő szenvedélyem, élvezetem, pezseg a vérem, mert egyáltalán nincsenek unalmas napjaim. Semmivel sem vagyok különb, mint egy irodában gubbasztó jogász, aki a huszonnégy órájából tizenhatot a munkájának szentel és csak aludni jár haza, nyilvánvalóan az üres ágyába, mert ilyen szoros munkarendnél neki se lenne ideje csajozgatni. Nekem van időm rá.
Nem kezdem el neki ezeket részletezni, mivel sosem fog a cipőmben lenni és mint ahogy mondja is, nem hasonlítunk, innentől pedig nincs miről beszélni. Elfogadtuk egymást, ennyi.
Egyre inkább hiszem azt, hogy elbeszélünk egymás mellett, vagy tudom is én. Sosem beszéltem a kiváltságaimról, nincsenek nekem olyanjaim, ez az autód dolog pedig... most komolyan? Persze, így is lehet felfogni azt, amit mondtam, bár én másokról nem beszélek és nem is állítok semmit. Nem feltételezem, hogy egyedül vagyok és egyedül gondolkodok úgy, ahogy azt megpróbáltam kifejteni neki, én csak azt mondtam, hogy velem mi a helyzet. Úgy döntök, hogy az lesz a megfelelő ha erre nem válaszolok, mindössze szemmel jelzem neki, hogy felfogtam a szavait.
- Miért ne lennék őszinte magammal? - folytatom csak azért is a kérdésdobálást, aztán hátradőlök a székben és hallgatni kezdem őt. Elmosolyodom, nem tudom megállni. Domi nagyon aranyos, mikor milyen komolyan kezd el beszélni.
- Tudtad? Én sosem titkoltam magamat előtted. - Kezembe veszem a poharat és beleiszom, hogy eltűnjön valahogy arcomról a vigyor. - Van, amit eddig nem mondtam el, azért, mert az információ hatalom és egyben veszélyforrás is. De szemem sem rebbent azzal, hogy tudomást szereztél rólam, a munkámról, vagy... bármiről. Van, amit önmagamtól nem mondok el, van, amire már én sem tudok mit mondani, mivel épp nem érzem azt, hogy megalapozottak lennének a szavaim. - Leteszem a kiivott poharat az asztalra és veszek egy nagyobb levegőt.
- Azt látod, amit látni akarsz. Túlságosan a saját fejeddel akarsz megérteni engem. - Közelebb hajolok hozzá. -  Én nem vívódok magammal, nem úgy, mint te. Vannak érzéseim, van, amire nincs egyből válaszom, de nem gyötröm magam velük és nem is engedem, hogy nagyban befolyásoljanak. - Ez a válaszom rá, a mondatom végén le is viszem a hangsúlyt, hogy érezze, nincs több mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Annyira nem szeretem ezt! Utálom, ha boncolgatnak, erőltetik, hogy beszéljek magamról, olyan dolgokról, amihez semmi köze.
Hatalmas különbség köztünk az, hogy én elfogadtam önmagamat, a múltamat és jelenemet is, de még a kiszámíthatatlan jövőt is beleértve. Tisztában vagyok azzal, hogy egyes érzések erősebbek, mások gyengébbek, fájnak, nehezek, vagy fordítva, de hagyom őket kiforrni a maguk módján, adok időt önmagamnak. Nem értem, mit akart most ezzel a monológgal, miért várja el, hogy olyan dolgot tegyek, amit soha életemben nem tettem és most sem fogok. Azt akarja, hogy ebben a pillanatban nyögjek egy olyat, hogy szeretem? Ha erre megy ki az egész, akkor csomagolhat. Nem az az ember vagyok, akit ő keres bennem.
Sosem örültem jobban Grace-nek, legfőképpen azért, mert kiszakított a reflextorfénnyel megvilágított orvosi székbe leszíjazott szituációtól, amiben Dominique szikekéssel akarta felvágni a szívemet, altatás és érzéstelenítés nélkül. Tényleg ennyire szenvedtem tőle, még ha nem is mutattam ki.
A köhögésére emelem rá tekintetemet újra, kérdésekkel nézve rá, hogy vajon megfullad-e, vagy mi lesz. A látszat szerint nincs gond, úgyhogy újra összenézünk Grace-szel és folytatjuk a társalgást. A lány csak elvigyorodik Domi kérdésére.
- Nyugi! Lehet, hogy nem látszik rajtam, de irtó csöndben tudok ám lenni. - Nem bírom ki röhögés nélkül a válaszát. Domi szerintem nem tudja, de én igen, hogy Grace-nek köze sincs a gyerekneveléshez, ő a legfiatalabb a családjában, úgyhogy mindig inkább rá kellett vigyázni.
- Értettem! - szalutál a csajszi egészen meggyőzően. Hát majd lesz valami, idegeskedni miatta meg semmi értelme, ez van és kész. Nem fogja lenyelni a gyereket.
A cipőmet veszem fel, mikor látom a lányokat ölelkezni. Nem akarom bámulni őket, inkább végigpörgetem agyamban, hogy mikre kell felkészülnöm amíg vissza nem érünk ide. Grace eközben olyan lelkes boldogsággal viszonozza az ölelést, hogy kitűnően látszik rajta, mennyire szeretethiányos. Abban nagyon hasonlítanak, hogy mindkét nő meglehetősen érzelmes típus, adja az ég, hogy sose beszéljenek ki.
- Oké - felelem a fogadalmára, de tudom, hogy nem lesz rá képes. Gracet felőlem kifizetheti, teszem azt, az elmaradt lakbéreket is, de például azt az összeget, amitől én Séraphine miatt válaszok meg, feltehetőleg csak akkor fogja tudni visszaadni, ha bankot rabol, viszont hülye is lennék vitába szállni vele, újra, pláne egy ilyen helyen.
Hamar visszaérünk a tettek helyszínére. Első dolgom rálesni az autóra, ami Williamé és még mindig ott áll a parkolóban, ahogy hagyta. Ebből még messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de én azt mondom, hogy ma éjszaka, vagy holnap reggel már Mathias is tudni fogja, hogy William kikerült a sakktáblájáról. Nagyszerű futó volt.
- Először bemegyünk, átfésüljük a szobát, kihozzuk a cuccaidat, majd kifele jövet te kijelentkezel. Itt a kulcs. - Szép is lenne, ha otthon hagytam volna, de nem, lefelé jövet kivettem a postaládából. Kiszállok az autóból, és Domival oldalamon a bejárathoz megyek kényelmes tempóban. A recepciónál sármosan intek a még mindig helyén ücsörgő csajszinak, látszólag pont annyira unja magát, mint amennyire pár órával ezelőtt és neki aztán tökmindegy, hogy mi történik a motelban, amíg megkapja a pénzét. Lehet nagybátyámék is lefizették egyébként.
Megérkezünk a szoba elé és én helyt adok a lánynak, hogy kinyissa az ajtót a kulccsal. Gyors körbenézés után fürkészni kezdem arcát, de nem szólok semmit, a vonásaiból olvasok, hogyha szeretné, benyitok helyette én, nem kell törnie magát. Mihelyst bent vagyunk, felkapcsolom a villanyt és körbenézek. Az ablak tárva nyitva - hiszen szellőztetés az kellett nagyon -, a szőnyegnek és az azon fekvő holttestnek nyoma sincs. Jelenleg úgy tűnik nekem, mintha semmi sem utalna rá, hogy itt pár órája valaki meghalt. Általam...
Megragadom a két csomagot, ám szemeim még mindig szélsebesen szkennelik a területet. A padlók közti résektől a mosdókagylón át a függönyöket is végig átnézem, nem maradt-e vérnyom rajtuk. Én nem látok. Elmosolyodom a tudattól, hogy mennyire nem kezdők már, nagybátyámat meg egyenesen hagyjuk is. Latin-Amerikát túlélni egy dolog, az Egyesül Államokat túlélni megint egy másik. Egy latino könnyen megtanulhat élni a saját világa mocskában, ahogy egy amerikai is tökéletesen beleolvadhat a jogi szigorba, ami az USA-t jellemzi, na de hogy valaki a kettőben egyszerre fantasztikusan mozogjon, ahhoz kell tudás és tehetség. El se tudom képzelni, hányan akarták meg megölni, egy biztos, Amara rosszabb napjain szívesen jelentkezik a feladatra, s mégis... tudja, hogy aranyat ér az embere.
Bólintok Dominak, részemről mehetünk. Ne húzzuk feleslegesen az időt. Most ő jön, ideje kijelentkezni, lehetőleg feltűnésmentesen.

6pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Azt hiszem most érkezett el az a pillanat, hogy az anyám által belém sulykolt szavakat megfogadjam, hogy az általa kapott nevelést kamatoztassam. Vagy legalábbis megpróbáljam. Duzzogva fogadom meg magamnak, hogy ettől a perctől fogva a kötelező kommunikációs körökön kívül nem fogok bármilyen mélyebb beszélgetésbe belebonyolódni, az érzéseimről pláne nem fogok semmit mondani, mert a vak is látja, hogy fölösleges. Ugyanazokat a köröket a futjuk le végig, én csak mondom és mondom a saját véleményem ő meg magasról leszarja.
- Te most kinevetsz? Hát remélem jól szórakozol. duzzogva nyomom számba a falatot. Csak most tudatosul bennem, hogy majdnem teljesen elfogyasztottam a doboz tartalmát, ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy tegnap este ettem utoljára, viszont igenis nagy meglepetés tekintve, hogy semmi étvágyam nem volt és azt hittem, hogy egy falat után visszajön minden.
Grace megjelenése üdítő hatással van rám, nagyon szeretem, hogy ennyire energikus és kis mosolygós. Attól a ténytől viszont nagyon nehezen tudok csak elvonatkoztatni, hogy most már mindenki tud arról ami történt és ez azt jelenti, hogy valószínűleg „a család” összes tagja tud arról is, hogy ki vagyok valójában. Hiába mondja Tiger, hogy biztonságban vagyok mellette ez a gondolat mégiscsak megrémít, bárki bármikor felhasználhatja ellenem az információkat és még védekezni sem tudok ellene. Ez a szervezet minden különösebb erőlködés nélkül meg tud semmisíteni, számukra csak egy porszem vagyok a levegőben.
Jó, nem gond, szórakozzanak csak rajtam nem bánom, az egyetlen ami számít, hogy Assia rendben legyen, ha ők ketten meg mulatságosnak találják a szituációt hát valahogy majd csak kibírom. Nem ismerem Gracet, úgyhogy elég nagy előrelépés számomra, hogy mindenféle aggály nélkül engedem, hogy a legféltettebb kincsem közelében legyen. Azt, hogy neki milyen kapcsolata van a gyerekekkel nem tudhatom úgyhogy szerintem anyai kötelességem ellátni őt néhány tanáccsal, akkor is ha ezért kigúnyolnak. Mindezek ellenére hálás vagyok neki, hogy bevállalta a bébiszitter szerepét erre az órára, minden bizonnyal lett volna ennél jobb dolga is. Hálásan ölelem magamhoz őt és felkerül azon emberek listájára akiknek hálával tartozom.
Csendben utazunk, én jobbnak látom, ha nem szólalok meg, neki meg minden bizonnyal nincs mondanivalója. Gondolataimba merülve bámulok ki az ablakon, a mellettünk elsuhanó autókat és fákat figyelve, csak akkor kezdek el mocorogni ültömben, amikor megpillantom a motel ismerős parkolóját. Gyomrom ismételten görcsbe rándul, egyáltalán nem biztos, hogy én erre fel vagyok készülve.
- Értettem! veszem el a felém nyújtott kulcsot mielőtt kiszállok az autóból. Én totálisan megfeledkeztem az olyan dolgokról, mint a kulcs és enyhén szólva is lenyűgöz az, hogy neki még erre is volt lélekereje, hogy ennyire pontosan átgondolt mindent. Ismét átfut rajtam a hála nyugtató érzése. Próbálok nem furán viselkedni, normális tempóban, Tigerrel az oldalamon haladok végig a recepciós pult előtt, félszeg mosolyt küldve a rágózó csaj irányába, aki inkább hasonlít egy kérődző tehénre, mint egy nőre.
Megtorpanok az ajtó előtt, kezemben forgatva a kulcsot. Egy pillanatra lehunyom a szemem és veszek egy mély levegőt mielőtt kinyitom az ajtót. Remegő lábakkal lépem át a küszöböt, tekintetem azonnal azt a helyet fürkészi, ahol néhány órája még a hulla volt. Pontosan arra számítottam, hogy nyoma sem lesz a gyilkosságnak van annak, hogy rajtam kívül járt más is itt, de azért ledöbbenek, hogy mennyire tökéletes munkát végeztek. Az összes holminkat próbálom a lehető leggyorsabban összeszedni, de közben kerülöm azt a részt, ahol meghalt William, mintha még mindig ott lenne a teste vagy a vértócsa amit hagyott maga után. Bár friss levegő van a szobában, én mégis úgy érzem, mintha nem kapnék levegőt. Képtelen vagyok arra, hogy feldolgozzam a történteket, akár hová nézek a pici szobában az élettelen, üveges tekintetű férfit látom magam előtt vörös tócsába meredve.
- Én megyek kijelentkezem kapkodva veszem a levegőt és kezemben az egyik táskával ami kézügyben volt kilépek a folyosóra. Meg kell állnom néhány percig amíg oxigént juttatok a szervezetembe csak ezután indulok meg a látványosan unatkozó hölgy felé.
- Szeretnék kijelentkezni. csúsztatom elé a kulcsot a pulton. Unottan teszi le a telefonját és rám pillant.
- Kilences szoba hö? Bólintok. Nagyon jól tudja, hogy hányas szoba, két hónapja már a vendégük vagyok.
- Csak egy pillanat... néz rám ismételten majd hatalmas körmeivel pötyög valamit a billentyűzeten. - Dominique drága, itt az van, hogy még két hétre előre ki van fizetve a szoba.
- És?? nem értem mire akar kilyukadni.
- És, semmi, csak gondoltam érdekel, hogy azt a pénzt nem adhatom vissza, ez benne van a foglalási szabályzatban. Szóval vagy maradsz még két hetet és lelakod vagy buktad a dollárokat.
- Elmennék... sóhajtva rántja fel a vállát, neki aztán mindegy stílusban, valamit pötyög még, majd az orrom elé tol egy papírt amit alá kell írnom. Ezen nem fog múlni, amilyen gyorsan csak tudom lefirkantom a nevem, elköszönök és már robogok is a parkolóba.

Látszólag minden a terv szerint haladt, csak remélni tudom, hogy nem mulasztottunk el semmit és tényleg minden jól alakult. A hazafelé vezető úton ismét csendben kémleletem a tájat, gondolataim még mindig a hotelben történtek körül forognak. Képes leszek nem erre gondolni minden alkalommal amikor egyedül maradok? Könnyebb lesz ez az érzés? Megszűnik?
Haza érkezve megnyugodva látom, hogy Grace egyedül ücsörög a TV előtt, kezében egy tál pop-cornnal, ezek szerint Assia még az igazat álmát alussza. Legalább ő nem érzékelt semmit a történésekből. Hálásan mosolygok a lányra.
- Minden rendben volt? remélem, hogy igen, e azért biztos ami biztos rákérdezek.
- Ha nem bánjátok én most lezuhanyoznék. Hosszú nap volt ez és szeretnék pihenni. Hagylak beszélgetni titeket. nekem amúgy sincs sok mondanivalóm most. - Remélem, hogy még lesz alkalmunk találkozni Grace és valóban bízom abban, hogy egyszer végre olyan körülmények között találkozhatunk, amikor beszélgetni is lesz időnk. Magamhoz veszek egy törölközőt és kihasználva azt, hogy a lányom alszik a fürdőszoba felé veszem az irányt. A forró víz teljesen ellazít, a mai napra nem jellemző nyugodtság egy egészen rövid ideg ugyan, de eluralkodik rajtam. Nem akarok sokat időzni a fürdőben, abban a tudatban, hogy talán a házigazda is használná, így közel húsz perc múlva, magam köré csavart törölközővel, a lehető legcsendesebben indulok a szobám irányába.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

- Ha kinevetnélek, azt hangosan tenném. - Inkább aranyosnak tartom őt, elsősorban azért, mert nem először jegyzi meg azt, hogy butának tartom. Én nem tartom őt butának, de úgy tűnik, ő magát igen, vagy érezheti lelke mélyén, hogy még nem állt össze neki teljesen a kép és nem látja át a dolgaimat. Ez nem szégyen, inkább örülne is neki, de ebbe aztán tényleg nem akarok belemenni, pláne amilyen szemekkel néz most rám. Bizonyára egy szörnyen nagy és érzéketlen barom vagyok, még én magam sem állítom az ellenkezőjét. Talán így majd könnyebben kiszeret belőlem még mielőtt olyasmibe temetné magát, ami nem valós.
Biztosan tetszhetek neki, vonzónak találhat, akár még van olyan elvetemült is, hogy szimpatikusnak vél, ezekre mind képesek azt hinni a nők, hogy szerelmesek. Nem csak magamnak akarok időt adni, hogy "hazudok-e magamnak vagy sem", hanem neki is. Ugyan már, alig pár órája még sátán fiának gondolt, soha többé nem akart látni, nem akart többet találkozni velem. Pontosan melyikünk is őszinte magával?
Grace lenne az utolsó, aki megbántana akarattal bárkit. Sokáig nem akartam, hogy velünk lógjon, mert túl ártatlan lelkű és kár lenne őt elrontani. De nem is nagyon tudtuk, s éppen ezért nyűgözött le, nem hagyta magát az őt marcangoló hatásoknak. Ha Christől, vagy más úton nem tudnánk meg, milyen nehéz neki a családja miatt, sosem néznénk ki belőle, hogy fájdalmai vannak.
Én kifejezettel élvezem a csendet, ami az autóban telepedik ránk, mondjuk nehéz nem arra gondolnom, hogy már megint felkapta valamin a vizet. Egy dolgot nem szeretek, az pedig az állandó hiszti, ez nekem nem hiányzik az életembe, de egyelőre még izgalmasnak fogom fel. Mint egy játék, húzni Dominique macskabajuszát és megvárni, amíg odakap.
Látom Domin, hogy fél, vagy tart attól, hogy belépjünk a szobába. Én nem siettetem, mondjuk az is igaz, hogy egy idő után azért átvenném tőle, különben feltűnővé válnánk. Nem mintha olyan sok ember mászkálna erre, a recepción is halálra unják magukat, lehet még azt sem bánnák, ha gyilkosság történne itt, mint ahogy történt is.
Megindulok kifelé, amint Dominique is erre szánja el magát. Végignézek rajta, látom felzaklatott testét, amiért nem tudom őt hibáztatni. Nem is vártam mást és nem gyengeségként érte. Némán, mint egy kitűnően betanított kutya megyek utána, tekintetem a körülöttünk lévő téren körülvezetem, kiváltképp figyelek, mert érzem, hogy Domi agya egy kicsit elhomályosult, amint beléptünk a szobába. Csakugyan némán létezek mellette, mikor beszél a recepcióssal és megoldják a kialakult problémát. Nem örülök túlságosan, hogy bárki által nyomon követhető lesz, hogy mennyire hirtelen lépett le innen Domi, de majd talán ezt is elintézem. Egy dolgot azonban fennakadok és meg is jegyzem, miután bepakolunk a kocsiba és útnak indulunk.
- Szóval két hónapot előre ki tudtál fizetni... - persze, hogy ki tudott, nem vettem el tőle a pénzét, csak azért valahol szarul esik, hogy míg máshol előre ki tud fizetni két hónapot, addig a mi lakásunk esetében egy hónapot is alig tudott összekaparni, pedig nincs nagy különbség az árban. Igaz, nálunk is ki tudta volna fizetni, ha nagyon akarja, csak nem akarta és ez szarul esik, hisz bármely vitánk a pénzre eredeztethető vissza.
Ugyanígy megfogadom magamnak, hogy ha elhúzódna ez a baromság, amelybe belekeveredtünk - belekeveredett ő -, akkor kitanítom, hogyan kell ilyen helyzetekben viselkedni, hogy a lehető legkevésbé legyen gyanús. Márpedig elég feszülten, szinte már görcsösen félre vágta rá akaratát a recepciósra, hogy ő márpedig most azonnal lelépne, ahelyett hogy mondjuk átkarolt volna és huncut mosollyal odalökte volna a lánynak, hogy már van barátja és összeköltöznénk.
Vetek még egy pillantást William autójára, majd rátaposok a gázra, hogy lehetőleg minél gyorsabban hazakerüljünk. Nem basztatom Domit visszafelé sem tovább, éltem én, hogy fel kell dolgoznia a történteket, megértem, mennyire nehéz ez neki. Nekem is az volt anno.
- Teljesen - feleli Grace Domi kérdésére és egy újabb adag popcornt töm a szájába. Nem hiszem el, hogy tényleg egy órás netflixezésért fizettem neki ennyit... - Szerintem biztosan - feleli halvány, nem túl ártatlan mosollyal Grace, majd felém fordítja a fejét. Én meg gondolatban elküldöm melegebb éghajlatokra, amit ő persze szintúgy érzékel és csak ennél is jobban elkezd vigyorogni.
- A szekrényben találsz törülközőt - mondom Dominak, aki épp benyit a fürdőbe, aztán beteszem magam a fotelba Grace-szel majdnem szembe.
- Ne röhögj már! - mordulok a lányra, aki erre átadja a popcornos tálat és előredől felém. Megőrülök tőle is.
- Jaj ne csináld már! Annyira látszik rajtatok.
- Mégis mi?
- Összeilletek. De nagyon! Meg... ahogy ránézel, ahogyan bánsz vele - próbálja magyarázni, mire megforgatom szemeimet.
- Ő pedig ezt másképp gondolja - vigyorodom el én is és kiöntök magamnak egy kis whiskyt a Grace dohányzóasztalon hagyott poharába. Látom kiszolgálta magát. Egész nap erre a pillanatra vártam: hogy a lemenő nap által megvilágított szoba félhomályában iszogassak végre.
- Na és te? - dől hátra a kanapén, újra magához ragadva a pattogatott kukoricás tálat. - Te hogy gondolod? - Megforgatom kezemben az alkoholt, tekintetemet nem veszem le a folyadék hullámzó felszínéről.
- Téged nem várnak otthon? Fogadjunk, hogy egész nap haza se kerültél még. - Fájdalmas mosoly kerül erre a hirtelen témaváltásra Grace arcára, de nem hagyja magát, ellenben feláll, megigazítja hátánál összegyűrődött pólóját, majd odalép mögém. Ajkai fülemet súrolják, kivár néhány másodpercnyi csendet, aztán suttogó hanggal szólal fel ismételten.
- Helyes válasz. Szurkolok nektek!

Grace utolsó szavai még akkor is visszhangoznak fülemben, mikor a lány már rég pár utcasaroknyival arrébb jár és mikor halkan, nyekergés nélkül nyílik ki a párától telített fürdő ajtaja. Én azóta ott ülök részben komoly, részben elgondolkodó tekintettel a sötétedő város látképét fürkészve. Grace távozása óta csak a poharamban lévő whisky változott.
- Látom jól kijöttetek Grace-szel - szólítom meg a törülközőben tündöklő lányt és megakadályozom, hogy csak úgy beslisszoljon a szobájára. Szívesen látnám így, de nem erőltetem, se nem kényszerítem őt semmire, hagyom, hogy belátása szerint forduljon, majd induljon el felém, vagy pedig folytassa útját a szobájukba.

8pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Fogalmam sincs, hogy hogyan fog alakulni ez az egész kálvária körülöttem, de nem is akarok ezen gondolkodni, mert akárhányszor eszembe jut, hogy mekkora a szar körülöttem, rosszul vagyok. Konkrétan pánik uralkodik el rajtam, megbolondulok és fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes lépés, hogy mindezt átvészeljem. Azt leszámítva, hogy átadjam a lányomat, mert bármennyire is félek arra képtelen lennék. Tudom, hogy Tiger és az egész bűnszervezete miattam keveredett bele, és abban sem lehetek biztos, hogy ők nem fordulnak ellenem. Tiger szerint nem lesz gond velük, de vajon tényleg így van? Ha Mathias a várakozásaim ellenére mégis váratlan lépésekre szánná el magát, vajon akkor is ugyanezeket mondaná? Kétlem. Egyelőre viszont nem akarok erre a lehetőségre még gondolni sem akarok, mert így is úgy érzem, hogy túlnő rajtam a kétségbeesés. Csak szeretnék minél gyorsabban túllendülni a dolgokon, összeszedni a cuccaimat, visszaadni a szobát és lehetőleg soha többé még a Motel közelébe se jönni.
Bocsánatkérő pillantással nézek Tiger-re, tudom, hogy ő is pontosan tisztában van azzal, hogy abból a bizonyos pénzből fizettem ki a szobát és teljességgel megértem, ha ez rosszul esik neki. Pontosan emiatt a két havi bér miatt veszekedtünk és néhány órával ezelőttig még örökre búcsút akartunk inteni egymásnak. Bárcsak megtettük volna, szívesebben megküzdenék a hiányával, mint azzal ami történt. Akkor legalább tükörbe tudnék még nézni.
Nincs mit mondanom miközben visszafelé autózunk. Sejtem, hogy mindkettőnk gondolatai ugyanott járnak, mindkettőnknek van bőven min gondolkodni és amin túltenni magunkat. Az én részemről nem jelenthetem ki teljesen őszintén, hogy ez sikerülni fog, de muszáj lesz valami megoldást találnom, mert nem szeretném, ha beleőrülnék.
Megnyugszom, amikor hazaérkezve azt tapasztalom, hogy a kislányom konkrétan végi aludt mindent és Grace-nek nem volt az égvilágon semmi gondja vele. Azért, szerencsém van, hogy ennyire jó kislány és nem kell ma este még az ő hisztijével is megküzdenem, azt hiszem, hogy nem lenne hozzá türelmem. Talán ő is érzi, hogy türelmem sincs sok ma és feszült is vagyok. Persze, ő egyáltalán nem tehet arról, hogy hogyan alakulnak az ügyei az anyjának, arról sem, hogy az apja szeretné visszakapni őt, az egész történetben Assia a legártatlanabb és mégis, talán ő fog a legjobban sérülni. Hálásan rámosolygok Grace-re és intek neki mielőtt elindulok a fürdő irányába. Elképzelésem sincs arról, hogy egy olyan csupa-szív lány, mint ő hogyan keveredhetett bele egy ilyen veszélyes banda életébe. Valamiért egyáltalán nem tudom elképzelni róla, hogy bármi köze lenne az alvilághoz.
Azt hiszem, hogy a mai nap legjobb része ez a zuhanyzás. Ahogy a meleg víz végigfolyik a testemen, szinte érzem ahogyan fokozatosan ellazulok. Szükségem volt már erre, hogy lemossam magamról a mai nap mocskát. Kár, hogy a lelkemre nehezedő koszttól nem ennyire egyszerű megszabadulni. Amennyire csak tudok igyekszem, nem akarok útban lenni, végül is én csak egy vendég vagyok itt, ne érezze azt Tiger, hogy teljesen megfosztom a magánszférájától már így is több, mint eleget tett értünk.
Csendben próbálok a hálóba osonni, csak egy vékony törülköző takarja el a testem, nedves hajam hullámokban omlik a vállaimra és hátamra, itt-ott lecseppen még róla a víz. Kezem megáll a mozdulatban amikor meghallom a férfi hangját. Elengedem a kilincset és elindulok az irányába.
- Kedvelem Gracet. fogom össze ujjaimmal a törölköző két összeérő végét. - Szimpatikus lány. Tetszik benne, hogy ilyen kis energikus. túlságosan sokat nem beszélgettünk egymással sem most, sem legutóbb, de van egy olyan kisugárzása, ami bizalmat ébreszt bennem. Zavartan toporgok a fotel mellett, amelyben Tig ücsörög.
- Azt hiszem egy kis whiskey nekem is jól esne. Ha nem bánod a társaságot. mert eszem ágában sincs zavarni, ha most egyedül szeretne inkább lenni.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Értem én a tekintetét, nem is terveztem cukkolni, csak halkan megjegyeztem, hogy kicsit feltűnően játszik a pénzemmel, ráadásul előttem. De mindegy, lenyelem, még ha igencsak nagy pénzt nyel el ez a pár nap nekem, amiről tisztában vagyok, soha sohasem fogja Dominique megadni nekem, nem is várom el. Ha nagy baj lenne, egyszerűen nem költekeznék ennyit, elsősorban Séraphine-re értve, mert hát Grace azért semmiség volt, a csak meg legalább örült, hogy csurrant-cseppent egy kis zsebpénz a dílermunka mellett is. Ezt nem kell otthon letagadnia sem.
Grace-szel beszélgetni olyan, mint a tengerparton napsütésben besétálni a tengerbe. Először kibaszottul égeti a lábunkat a forró homok és minden lépés fáj, aztán beérünk a tengerbe és a csodálatos, felfrissítő érzéstől rájövünk, hogy mennyire megérte. Nem fél kimondani a szavakat, mondjuk Dominique sem, de a különbség a két lány között az, hogy míg Domi lassan boncolgat és fokozatosan vágja bennem a szikét, addig Grace egy erős döféssel belém vágja a kést és én gyors halált halok. Mindkettő borzasztóan irritáló! De úgy tűnik, mindkét nőt kurvára bírom.
Meglátom Domi a szemem sarkából és érzem, hogy teljes lényem akarja a közelségét, buja vágyakkal fedezném fel testét újra és újra, hiába tettem már meg ezt nemrég.
- Igen... Az - suttogom, miközben tekintetem a naplementéről a pohárra esik le. - Néha nekem is ő jelenti az energiabombát. Elég eltölteni vele egy kis időt és olyan mintha újjászülettem volna - osztom meg vele a tapasztalatomat, hátha később ez Dominak is haszon lehet. - Kell nekünk és mi is kellünk neki. - Talán egyszer majd megérti Domi is, hogy miért éri meg nekem feláldoznom a munkámért a biztonságomat és mit értettem az alatt, hogy családra leltem, pont, ahogy Grace is általunk.
Kinyújtom a kezem, hogy jelezzem Dominak, szeretném, ha az ölembe ülne. Mozgásomat a fáradtság uralja, belassultam mintha fűt szívnék, pedig ma a whisky mellett döntöttem. Teletöltöm a poharat, majd Dominak nyújtom át.
- Sikerült valamennyire feldolgoznod a történteket? - Nem akarom újra felzaklatni, inkább ez amolyan segítségnyújtás a részemről, hátha tudom valahogy enyhíteni a benne kavargó vihart, miközben combját kezdem el simogatni. Az ernyedt testem hirtelen beindul a lánytó, szemeim is tüzesebbek lesznek, látszik bennük a vágy, de nem mozdulok rá, csak gyönyörködök testében. - Nem sok mindenhez értek, aminek köze van az érzelmekhez, de hasonló eseteket feldolgoztam már párszor és... ne kövesd el azt a hibát, amit én. Beszéld ki magadból, különben hetekig nem fogod tudni elengedni. - Nem tudom, hogy most csakis tanácsolom, vagy egy kicsit ezzel a magam hibáját is fel akarom tárni előtte, de ezúttal próbálok úgy fogalmazni erről a kényes témáról, hogy ne bántsam meg. Ennek megfelelően hangom halk és inkább lágy, mintsem erős.
- Mi ejtett benned nagyobb sebet: a gyilkosság, vagy a holttest tudata? - Bennem anno még a gyilkosság tudata, de ez érthető is, elvégre én voltam az elkövető, pont úgy, ahogyan most is.

8pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

Minden porcikámmal érzem, hogy mennyire fáradt vagyok, de szent meggyőződésem, hogyha ledőlnék az ágyba és megpróbálnék elaludni, nem jönne álom a szememre. Ahhoz túlságosan zaklatott vagyok. Eléggé jellemző rám,, hogy máshol járnak a gondolataim és ilyenkor rendszerint órákig csak forgolódok az ágyban. Tudom, hogy előbb-utóbb szükségem lesz pihenésre, de amíg csak tehetem húzom az időt, hogy ne keljen egyedül maradnom saját magammal.
Végignézek Tiger fáradtságtól meggyötört testén és vonásain, bármennyire is erősnek próbált tűnni ma, látszik rajta, hogy őt is megviselték a történtek és szeretne végre pihenni. Elmosolyodom amikor Grace-ről beszél, tisztán hallani a hangjából, hogy mennyi szeretet sugárzik belőle. A családot nem a vér határozza meg, néha sokkal jobban tudnak kötődni egymáshoz a valamikor ismeretlen emberek.
- Tényleg jó lenne egyszer úgy találkozni a családod tagjaival, hogy valamiért nem vagyok teljesen kómás állapotban. gondolkodás vagy bármiféle töprengés nélkül helyezem tenyerem az övébe és kényelmesen befészkelem magam az ölébe. Itt-ott egy kicsit felcsúszik a törölköző szára, de nem foglalkozom vele, nem láthat semmi olyant, amit már nem látott.
- Hol ismerted meg őt? érdekel, hogy egy olyan energiabomba, csupaszív lány, mint Grace hogyan keveredett be közéjük. Átveszem a felém nyújtott italt, az már bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem bírom a piát, de úgy érzem, hogy most mégis szükségem van néhány kortyra. Óvatosan belekortyolok a tüzes vízbe, ami végig égeti a nyelőcsövem, a mellkasom amíg meg nem érkezik a gyomromba. De kifejezetten jól esik. Fejem óvatosan a mellkasára hajtom, nekem most tökéletes lenne az is, ha csak itt ücsörögnénk csendesen. Ujjainak érintése felébresztik bennem a pillangókat, minden simítása után eszeveszett repkedésbe kezdnek odabent.
- Nem. válaszolok őszintén a kérdésére. - Fogalmam sincs, hogy hogyan tudjak túllépni rajta. Minden egyes pillanatban amikor egyedül maradok saját magammal bűnösnek érzem magam. Mocskosnak. azt már megtárgyaltuk, hogy nem én vagyok a gyilkos, ne érezzem rosszul magam, de minden biztatása ellenére úgy érzem, hogy az vagyok.
Elgondolkodom a kérdésén, miközben egy újabb korttyal locsolom meg torkomat.
- Mindkettő. De ha lehunyom a szemem akkor azt látom magam előtt ahogyan Williamből elszáll az élet. Az üveges tekintetét, élettelen testét. A vértócsát. Nem tudom, hogy képes leszek-e valaha kiverni a fejemből ezt a látványt. Visszaadom neki a poharat, egyelőre több alkoholra nincs szükségem. Ujjaimat szórakozottan táncoltatom nyakának vonalán, mellkasán.
- El fog múlni valaha? A bűntudat és az, hogy rossz embernek érzem magam. Nem akarok rá gondolni, nem szeretném mindig őt látni lelki szemeim előtt. felsóhajtok, fejem a vállgödrébe temetem és hosszan belélegzem az illatát.
- Nem vagyok olyan bátor, mint te.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

Grace még alig egy éve csatlakozott a társaságunkhoz és erre ez a legjobb szó, mivelhogy hivatalosan sosem lett a szervezet tagja ám ígéretet tett, hogy amit köreinkben hall vagy lát, azt nem használhatja fel semmilyen módon. Nem hülye lány ő, tudja, hogy mivel járna, ha kitálalna rólunk valaki másnak, szóval hallgat mint a sír, s ami azt illeti, állati jól beilleszkedett közénk, sőt, kisebb munkákat elvégez, alánk dolgozik, járja a várost és figyel, jókor van jó helyen, ha meg úgy alakulnak a dolgok, akkor Christ helyettesíti.
Nem tudom hirtelen, hogy Dominique ezúttal a valódi családomra gondolom, vagy a nagyra, amit én képletesen értek családnak, de nem akadok fenn ezen, alapvetően mindegy is. Ölembe húzom, meglepően könnyen megy, mintha elillant volna belőle az a neheztelés, amit a délután nagy részében éreztem rajta.
- Hát nem kizárt, hogy az elkövetkező rövid időszakban fogsz is. - Minden csak attól múlik, hogy mennyit van velem. Ha sokat, nem tudja elkerülni, hogy ne lépjen kontaktusba az ember szorosan körülvevő emberekkel, mint ahogy a mai napon Grace-szel.
- Megjelent az alagsorban - talán nem ilyen egyszerű és békés válaszra számított. - Chris mutatta be nekünk, mint kuzinját, aztán úgy tűnt, hogy tök jól érzi magát velünk. - Átnyújtom felé a poharat, szemeimet nem tudom levenni róla, míg belekortyol az italba. Annyira... ártatlan egy lánynak tűnik, hogy szó szerint bűntudatom van amiért a mai napot át kellett élnie velem. Combját kezdem el simogatni, szeretem végighúzni lábán és más testrészén is az ujjaimat, imádom érezni kezem alatt!
- Ez teljesen normális. Én is azért fürödtem le egyből, mert éreztem magamon a véres testet és annak szagát is, hiába voltam tulajdonképpen tiszta. Nem kizárt, hogy ezért terjedt el az a kifejezés, hogy "sáros". Ez az érzés hamarosan el fog múlni - felelem kissé belassulva, elmerülve a nagy félhomályban. Lassan lemegy a nap és nekem nincs kedvem felállni villanyt kapcsolni, úgyhogy elfordulhat, hogy sötétben leszünk. Ami engem egyáltalán nem zavar.
- Pont ezért mondtam, hogy fordulj el. - Ha visszaemlékszik, akkor tudhatja, hogy fülébe súgtam valamit, gyengén elfordítottam Williamtől. Nyilván nem vádlom azért, mert mégis megfordult, majdnem biztos is voltam abban, hogy így tesz, de néha azért nem baromság, amit kérek tőle. - Azt könnyebben meg lehet emészteni, ha látjuk előző állapotot, amiikor még él és virul, majd csak a holttest látképe vetül elénk. A halál pillanatait átélni a legnehezebb - mondom jótanácsként, bár sose kívánnám se neki sem pedig magamnak, hogy újra átéljünk hasonló szituációt, mondjuk tudom, hogy nekem részem lesz még jó párban.
Elveszem tőle a poharam, gyorsan megiszom annak tartalmát, majd az üres üveget az asztalra helyezem magunk mellé.
Élvezem, miként ujjai nyakam ívén vándorolnak, szemeimet is becsukom néhány mennyei pillanatra. Most nagyon jól érez magam, ellazult vagyok a téma ellenére is és egészen biztos, hogy ez Dominique miatt van. Kérdését hallva kinyitom szemeimet, egyik kezembe veszem arcát és olyan szemekkel nézem mélyen a lelkébe, amilyenekkel még - szerintem - nem tettem. Hatalmas vágy kerekedik úrrá rajtam, közelebb húzom magamhoz, hogy homlokaink egymáshoz tapadjanak.
- Ha rajtam múlik, minden fájdalmadat megszüntetem - suttogom mérhetetlen vággyal ajkaiba, kezeimet törülközője alá csúsztatom, ami ennek következtében teljesen elengedi a lány testét.
Nem bátor vagyok, hanem tapasztalt és megedzett. Én is félek, én is aggódok és bűntudattal is rendelkezem, bár ezúttal William esetében egyáltalán nincs bűntudat bennem. A lelke ártatlan volt, hiszen csak a munkáját végezte, de ahogy megfenyegette Domit, tudtam, hogy nem fogja csak úgy megúszni. Ha nem is ma értem volna utol, egy másik nap elkerülhetetlen lett volna a találkozásunk az eredménytől függetlenül.
Egyik combját megfogom és nem túl erőltetve, de arra kérem, hogy üljön az ölembe. Ha egy képességem lehetne, biztosan azt kérném, hogy egy csettintésre meztelen tudjak lenni, buja gondolatok fordulnak meg fejemben ahogy végignézek az ölemben felém magasodó Domin.
- Az én szememben te nem vagy mocskos! - mondom, miközben végigvezetem kezeimet derekától a nyakáig. Ha kérdeznék, hogy Domit akarnám, vagy egyszerre három kurvát az ágyamba, azonnal, gondolkozás nélkül nyakon csapnám a kérdezőt.

8pm | ⚶

Tiger & Domi

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I your willing victim
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them

A mai nap olyan volt, mintha a világ legnagyobb és legveszélyesebb hullámvasútján ültem volna. Ami érzelmileg lehetséges, azt hiszem mindent át éltem a haragtól, a félelmen keresztül egészen az igazi, őszinte, mélyről jövő szerelemig. Egyáltalán nem erre voltam felkészülve, nem RÁ voltam felkészülve, mégis úgy érzem, hogy boldogabb aligha lehetnék, mert minden borzalom ellenére, amit át kellett élnem, itt van velem. Talán gyerekesnek tűnhetek, olyannak, aki nem tudja felmérni, hogy mi is történik valójában, viszont egy dologban olyan biztos vagyok, mint hogy itt ülök az ölébe: szeretem őt. Nem akartam, nem vágytam rá, minden porcikámmal megpróbáltam gyűlölni, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Oly sok minden történt kettőnk között, én mégis úgy bújok karjaiba, mintha tőle várnám a biztonságot. És valóban, ő nyújt számomra biztonság, a két ölelő karja a menedék, szívének dobbanása - amit csendesen hallgatok miközben a fejem a mellkasán pihen – pedig a biztosíték arra, hogy mindez így is marad.
Elmosolyodom szavait hallva. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Ilyen könnyen sikerülhet beilleszkedni a bandájába? Fura, de miközben beszél egyre inkább értem, hogy miért fontos számára ez a család és bár iszonyatosan félek, valahol mélyen legbelül mégis szeretnék hozzájuk tartozni. Szeretnék Tigerhez tartozni.
- El tudom képzelni milyen arcot vághattál, amikor megismerted és ő csak beszélt és beszélt fáradhatatlanul. mivel Tig nem a szavak emberek, el tudom képzelni, hogy mennyire idegesíthette a lány szókimondása és beszédkészsége, talán néha még most sem szereti. Kuncogok a gondolatot, a képzeletemben megszületett képen. Kuncogásom nem tart sokáig, elég csak kényesebb témákról beszélni és ismét lehervad a mosoly az arcomról. Csak bújok, a lehető legszorosabban hozzá, mintha az ölelésével képes lenne meg nem történtté tenni a gyilkosságot.
- Nem akarom, hogy ez az érzés normális legyen számomra. Nem akarom „sárosnak ” érezni magam. és ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy neki se keljen így érezni magát, sem most sem pedig máskor. Nekem talán nincsenek meg az eszközeim sem a tapasztalatom arra, hogy megvédjem őt, - tudom, hogy nincs rá szüksége – mégis valami belső hang azt súgja, hogy nyújthatok neki valami újat, sosem tapasztalt érzést ami ha csak egy hangyányit is , de biztonságot ébreszt benne. Fegyverrel nem tudok bánni, de a szívét sosem törném össze.
Lehet, hogy néhány hét vagy hónap múlva én is ilyen könnyedén fogok tudni beszélni a történtekről, de egyelőre minden egyes kimondott szó után látom magam előtt a férfi ernyedt, élettelen testét, Tiger kezében szorongatott kést és a tekintetében az eltökéltséget.
- Soha, de soha nem szeretném még egyszer átélni ezt a pillanatot. Nem tudnék együtt élni vele, sem önmagammal.
A téma ellenére sem lennék szívesebben sehol máshol, mint az ölében. A pillanatnyi csendet kihasználva, szórakozottan rajzolgatok köröcskéket nyakának vonalára, miközben érzem, hogy teljes testemmel és lelkemmel vágyakozom utána. Már-már fájdalmasan szeretném megérinteni őt, adni neki valamit, amivel bebizonyítom, hogy milyen sokat jelent számomra. Felpillantok rá, amikor érzem kezét az arcom körül, belenézek a szemeibe. Azokba a gyönyörű szemekbe, amikkel most a lelkem legmélyéig hatol, amiből tiszta és őszinte érzelem árad felém, amivel eléri, hogy szívem hevesebben dobogjon a bordáim között. Szaporábban veszem a levegőt és lehunyom a szemem, amikor homlokunk összeér. A szavai szívem legmélyéig hatolnak, érzem ahogy egész lényem megtelik boldogsággal és szenvedéllyel miatta. Azt hiszem ebben a pillanatban értem csak meg igazán, hogy mi is játszódik le benne, hogy az egész nap arra volt bizonyíték, hogy fontos vagyok neki. Az ő sajátos módján, de fontosa vagyok. Egész életem első pillanata, amikor elfogytak a szavaim, az első olyan gondolat, amire nem szeretnék reagálni szavakkal, pusztán tettekkel. Mindkét kezemmel átölelem a nyakát, ajkaimat az övére tapasztom és úgy csókolom meg, hogy minden érzelmem benne van ebben a mozdulatban. A legutóbbi alkalmunkhoz képest sokkal lágyabban, de mégis szenvedéllyel tele. Elmondhatatlanul hiányzott ajkának játéka és az érintése ami perzseli a bőröm.

A percek órákká alakultak, miközben teljes lényem, minden hibámmal és vágyakozásommal együtt átadtam neki. Miközben itt fekszem mellette, ziláltan, még mindig lényének hatása alatt vagyok, még mindig szavai visszhangoznak a fülemben és csókja égeti az ajkam. Lábamat átkulcsolom az övén, jobb kezemmel átölelem a derekát és fejem a mellkasán pihentetem, miközben tekintetemmel a plafont bámulom. Meztelen testünk összeolvad a sötét és felforrósodott szobában, még érzem illatát, ami minden egyes alkalommal elveszi az eszem. Nem szólalok meg, nem akarom beszéddel elrontani a pillanatot, csak fekszem ott és azt kívánom, hogy soha ne keljen elszakadnom tőle. Nyomok két aprócska puszit meztelen mellkasára és engedek a pillámra nehezedő fáradtságnak, hogy elvigyen az álmok országába.

Domi & Tiger

Egy hatalmas hurrikán sűrűjében állunk

- Szerintem félreismersz. Sosem volt bajom a beszédes emberekkel, szívesen hallgatom őket, mert nélkülük unalmasok lennének a napok. Nekem egyedül azzal van bajom, ha tőlem is elvárják, hogy sokat dumáljak - javítom ki a lányt, mivel esetemben legalábbis az, hogy nem száz szót darálok le másodpercenként nem egyenlő azzal, hogy idegesítőnek is tartom mások ezen tulajdonságát. Meg amúgy én is tudok néha beszélni rendesen, csak akkor vagyok szitává lőve, ha az érzésekről kellene megtennem.
- Az jó, mert nem is vagy az. Úgyhogy innentől a te akaraterődön múlik csak, hogy elmúlik-e az érzés. - Nem egyről a kettőre fog elillanni benne, azt ne várja, de ha nem áltatja magát, akkor idővel csillapodhat benne a bűntudat, amíg apróra nem zsugorodik.
Dominique szavaira elhatározom, hogy megpróbálom úgy rendezni a dolgaimat, hogy minél kevesebbszer kerüljön embert megrázó helyzetbe. Lehet,hogy elkerülhetetlen lesz egyszer-kétszer, de törekedni fogok azért rá. Erre egyébként figyelni szoktunk, nem az utca kellős közepén rendezünk mészárlás ártatlan emberek szeme láttára, ahogy például Chris is aggódó tekintettem mondta nekem, hogy jobb, ha elvinnék Domit, még ha ezzel magukra is hagyom a mocsok eltávolításában, ami nem kis és még annyira sem szép munka. Valahol azért az embertelenségben is fel lehet fedezni az emberséget.
Testem próbál ellazulni, a lemenő nap látképe ebben sokat tud segíteni, pedig nem sokszor van lehetőségem végignézni ilyen kényelmes módon. Sokszor az én melóm csak ilyenkor kezdődik, de ma nem, ma nem volt dolgunk, ellentétben a holnap reggellel. Nem gondolok arra, hogy mi lesz akkor, Dominique bájai elveszik a gondolataimat minden másról és nekem most pontosan ez kell. Magamhoz húzom és megcsókolok, hagyom, hogy magába kerítsen a gyengédség.

Végül csak az én hálószobámban kötöttünk ki, mikor is meztelen testét áthoztam karjaimban és az ágyamra fektettem. Fekete haját simogatom, hol őt, hol pedig a szoba látképét bámulom. Tudom, hogyha lehunyom a szemeimet, két perc alatt elalszom. Tudatosan is kitanultam a gyors alvást, mint a katonák, mondjuk sokszor nem kell noszogatni, hogy aludjak, annyira fáradt tudok lenni, hogy menten összeesek. Gondolkozom, hogy vajon mondjam-e a holnap reggelemet neki, de... olyan békésen veszik itt most az ölemben, hogy úgy vagyok vele, hogy inkább hozom fel újra a munkámat. Inkább majd reggel.

Mikor Dominique felébred, üres lakást találhat. A reggeli forgalom így a belvárosban még olyan magason is hallatszik, mint amilyenen a lakás van. Szinte már megszokott módon eltűntem reggel, mindössze az összegyűrt takaróm mutatja, hogy nemrégiben még ott feküdtem mellette.
Ha a francia konyhás nappaliba megy, a tálalóasztalon egy feltűnő, kék dobozt talál, rajta egy jó minőségű telefonnal és egy papírcetlivel, amire a tőlem telhető legszebb írásommal véstem a betűket.

Hajnali négyre már a kikötőben kellett lennem, de ti maradjatok. Grace hozott valamennyi kaját, szóval tudtok enni, a kulcsot nem vettem ki a zárból, de zárd be!!! utánam.
Majd jövök...

u.i.: Ha nem jövök, akkor meg van egy lakásod.

Köszönöm a játékot! | ⚶