Több okból sem kedveltem annyira a munkámat. Mindenek előtt, nem vagyok biztos benne, hogy én erre születtem volna. Parancsokat teljesíteni és mindent feladva a munkára koncentrálni. Másodszor, az FBI nem a legkedvesebb és legegyszerűbb munkahely a világon. Egy kis hiba és már írhatod is alá a felmondásodat. Mert itt nem lehet hibázni, hiszen sok ember élete múlhat rajta. Ugyan az én munkaterületemen leginkább a pénz meg a börtönbüntetések csúszhatnak csak ki a kezünkből, de mindenesetre arra sem mondanám azt, hogy nincs jelentősége. A pénz élteti a mai világot, így nem hagyhatjuk, hogy olyanok, akik nem érdemlik meg, meglóghassanak vele. Nem mondom, hogy sikerül mindenkit elkapnunk, de a legtöbb embert kézrekerítjük és rács mögé juttatunk. És a harmadik, egyben utolsó ok, amiért nem bírom ezt az állást: a futás. Rühellek futni.
Pedig sajnos az én szakmámban ez nem egy elkerülhető dolog. A közelmúltban a környéken tevékenykedő maffiacsoport egy tagja épp az orrom előtt sétált el, aktatáskájában az éppen megszerzett pénzzel, amikor utánaeredtem. Már vagy fél Manhattanen végigkergettem de csupán annyit értem el, hogy nagyjából 10 centivel közelebb kerültem hozzá. Már vagy ötször hívtam a központot, hogy jelentést tegyek a célszemély aktuális helyzetéről. Nemrég megint rájuk csörögtem, hogy merre várják és ha minden igaz, a többiek már valahol a közelben várják a fickót. Bár én csak hozzávetőleges helyzetet adtam meg, így lehet, hogy elkerüljük majd egymást.
Ismételten rákiabáltam a fickóra, hogy álljon meg, de persze ez nem használt. Miért is próbálkozok egyáltalán? Egy rövid pillanatra ő elakadt egy embertömegben, mire én közelebb kerültem hozzá. Átugrottam valamit, amin majdnem átestem, majd elkezdtem keresztülfutni a zebrán. A fickó egyre közelebb került, mikor valaki hanyatt vágott a zebra közepén.
Gyorsan megpróbáltam ledobni magamról, de mintha eszeveszetten azon igyekezett volna, hogy ne tudjak felkelni. Végül sikerült lelöknöm magamról felkelnem a földről, de addigra a célszemély eltűnt. Próbálkoztam nézelődni, hogy merre mehetett, de nem láttam sehol. Csak reménykedni tudtam benne, hogy a többiek elcsípik, miközben megfordultam, hogy jól beolvassak annak a tagnak, aki megpróbált feltartani. Ugyan én csak gyakornok vagyok, de a főnök nem fogja jó néven venni, hogy egy ilyen pitiáner dolog miatt szalasztottam el életem első üldözését.

A mai nap teljesen átlagosan indult. Kipihenve keltem ki az ágyamból, kávét se ittam, annyira jól éreztem magam. És ami a legjobb az egészbe, hogy kimondhatom ezt… szabadnap. Mivel ma nincs munkám! Ez egy nagyon ritka alkalom, amikor mindennel időben kész vagyok és nem kaptam még újabb melót. Bár gyanítom, hogy estére már egy rakat kuncsaftom lesz megint. Ilyen az élete egy hackernek, aki a legjobb a környéken. De amíg nincs ez, addig is kiélvezem az időmet. Egy piros pólót vettem fel, arra még egy bőrdzsekit, plusz egy farmert meg a bakancsom. Ezen kívül még vittem magammal Bella kedvesemet, a telefonom és a fülhallgatóm, szóval a szükséges felszerelést. Bár mára nem terveztem, hogy bármit is feltörök, azért mindig jobb, ha felkészülünk erre is.
Utam a Times Square felé vezetett, ahol mint mindig, most is nagy volt a tömeg. Igyekeztem minél jobban ellavírozni közöttük, közben figyeltem minden holmimra, mert itt elég sok a zsebtolvaj, így jobb, ha kéznél van az ember értéke. És míg nekem sikerül kikerülnöm az embereket, addig valaki persze sokkal ügyetlenebb nálam és el is esik egy másik ember társaságában. Én tőle nem messze állok meg, közben kitör belőlem a nevetés, ahogy igyekszik leverni magáról a másik pasast. Már eloszlott a nagy tömeg onnan, ahol ő állt, így tökéletesen látszik, hogy ki vihog úgy, mint egy őrült. Nem vagyok persze teljesen bunkó, ezért mikor alább hagy a röhögésem odamegyek és felsegítem.
-Jól vagy? Ilyen nagy tömegben nem ajánlatos futni, akkor csak te járod meg. Inkább kényelmesen menj, akkor tovább érsz. Vagy ha sietsz, akkor ajánlatosabb a metró. – mondom, miközben felsegítem, meg persze még mindig mosolygok, de az amúgy is levakarhatatlan rólam. Alaposan végignézek rajta, már csak azért is mert lehet még később rákeresek az illetőre. Illetve, ha megtudok róla akármit. Persze azt is csinálhatnám, hogy készítek róla egy fényképet a város kameráival, aztán megpróbálom megtalálni az egyik kormánytitkos szervezet arcfelismerő rendszerével. Már ha lenne ehhez elég kedvem, meg erőm, de sajnos nem vagyok hülye, így nem mászok bele ilyen rendszerekbe. – Amúgy minek rohantál? Randid lett volna valakivel?  – kérdezem kedvesen, talán még a nevét is elárulja nekem, onnan meg már sima ügy lesz kideríteni mindent.

♫ Kötelező meghallgatni  ♫ ×  Keep calm. I’m a hacker unicorn! ×

Oké, az egy dolog, hogy valaki annyira béna volt, hogy egy FBI ügynököt próbál meg megállítani a munkájában…
Rendben, kezdjük előröl. Kicsit elszaladt velem a ló. Mert se FBI ügynök nem vagyok, és ez még csak nem is az én ügyem, csak besegítek, mint gyakornok. Puszta véletlen volt, hogy felismertem a fickót az utca közepén és ahogy szokás, utána eredtem, hogy le tudjam tartóztatni. Egy gyakornoktól már az is nagy teljesítmény, hogy egyáltalán kiszúr valakit, akit keresnek. Bár már látom a főnökömet, amint pirospaprika arccal közli velem, hogy ilyenkor maradjak a fenekemen és várjam meg a segítséget. Aztán fene se tudja, lehet hogy a végén még meg is dicsér. Már amennyiben a többieknek sikerült elkapniuk.
A fickó, aki feltartott, azt se várta meg, hogy beolvassak neki, máris nyúlcipőt húzott és elhúzott a helyszínről. Pedig most nagyon jól esett volna, ha leordíthatom valakinek a fejét. És láss csodát, már akadt is egy kamikaze jelölt, aki fejest ugrott a lecsóba azzal, hogy szemmel láthatóan rajtam röhög.
Azzal, hogy az előbb zöld lámpa volt a lámpán, kicsit eltűnt az embertömeg, így tisztán láthattam annak a fiatal srácnak az arcát, aki mint egy idióta, úgy röhög. Mire kettőt pislogtam, már mellettem termett és felsegített. Igazán rendes, tényleg… Khm, szarkazmus.
Mielőtt válaszoltam volna a futásra tett nagyszerű megjegyzésére, a pólójánál fogva magammal húztam, hogy lehetőleg ne üssön el minket az első autó, ami bekanyarodik. – Öreg, ha olyan okkal futsz, mint én, akkor nem a metrót választod. – Azt mégsem köthettem az orrára, hogy kit vagy miért üldöztem, így inkább ráhagytam, hogy erre részletesebben is rákérdez-e. Ha megteszi, vagy előrukkolok valami kellemes kis hazugsággal, vagy faképnél hagyom.
Ha az előző igen értelmes megszólalása nem lett volna elég, még rögtön olyan dolgot is kérdez, amihez semmi köze. – Mi van? – Csak ennyire tellett tőlem. Most gyorsan elő kell állnom valami jó kis mesével, mert túl sok ember volt körülöttem ahhoz, hogy leléphessek. De sajnos nem jutott eszembe semmi értelmes, mert egyenlőre túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy sikerült-e elkapni a fickót vagy sem, így inkább figyelmen kívül hagytam a kérdését. – És te mégis miért röhögtél úgy, mintha ez lett volna a legviccesebb dolog, amit eddig életedben láttál? Tele volt a játszótér? – Nagyjából 17-nek tippeltem. Így kicsit erős volt a beszólás, de hátha békén hagy. Bár az is igaz, hogy simán leléphettem volna, de egy belső hang azt súgta, hogy inkább maradjak és beszélgessek. Fura az a belső hang, az fix…

Tudom, rémes egy ember vagyok, hogy mások szerencsétlenségén röhögök, de nem tudtam visszafogni, mikor a srácot fellökte egy fickó és ők ott fetrengtek a földön. Most az én helyembe mit tettél volna? Figyelmen kívül hagyod és elsétálsz? Abba meg mi a buli? Sokkal jobb, ha kiélvezed az élte apró helyzeteit, mint ez. Bár általában csak beszólnak nekem, mikor ezt teszem, most mondhatom, hogy rossz embert fogtam ki. Amint felsegítettem, mert én ilyen rendes vagyok, megragadta a pólóm és rángatni kezdett. –Miért mi volt az indok? Amúgy… nem akarlak elkeseríteni, de én inkább a csajokra bukok, szóval elengednél? Van ismerősöm, akinél be tudnálak ajánlani, ha magányos vagy.  – mondom vigyorogva. Nem tudom, hogy amúgy miért rángatott el, valószínűleg csak azért, hogy elmagyarázza, hogy rajta nem kéne nevetnem. De nem bírtam ki muszáj volt kimondanom. Ha viszont mégis olyan ferdehajlamai vannak, mint amivel poénkodtam, akkor végül is jól jövök a szituációból. Jiji, találtam neked valakit, remélem örülsz! Na persze ez majd csak később derül ki, hogy tényleg így van-e, de fő a pozitív gondolkodás.
Közben felteszem a következő kérdésemet, mire egy igen furcsa választ kapok. – Hmmm… pedig azt hittem, hogy már nem hallatszik a koreai akcentusom. – kezdek el gondolkodni elég komolyan. Illetve úgy tűnik, mintha ezt tenném. Szerintem már nem érezhető ki annyira. Vannak olyan szavak, amiket még mindig nem ejtek ki jól nyilván, de lássuk be, hogy három év alatt azért egészen jól megtanultam beszélni. Amúgy is tanultam az angolt és mikor ideköltöztünk, akkor csak még többet fejlődtem. Szóval nem ez lesz a baj, inkább csak nem akarja elmondani, amit megértek, csak úgy kérdeztem. Amolyan beszédbe elegyedés szempontjából. –Én kérdeztem előbb! De jól van elárulom neked.  – Eltűntetem a mosolyt az arcomról és érzéketlen arcot öltök magamra. – Egy olyan betegségben szenvedek, ami miatt nevetek, ha valakit sajnálok és sírok, ha valami nagyon vicces. – Még úgy tíz másodpercig tudtam ezt az ábrázatot tartani, aztán elröhögtem magam. Tényleg van ilyen, nem hülyéskedek, de ő sem vehette be, hogy komolyan ilyen bajom van. – Bocsi, bocsi. Na szóval, igen a játszótér tele volt, azért jöttem ma ide ki és sajnálom, hogy nevettem, de nagyjából mindenen tudok, nem számít miről van szó. Ne haragudj.  – nyújtom ki a kezem, hogy barátságosan belecsapjon, vagy megrázza, vagy amit akar. Persze ha nem fogadja, el, akkor csak visszahúzom, engem nem zavar.
Hitelen egy macskanyávogás hallatszik, mire én belenyúlok a bal zsebembe és kiveszem a munkatelefonom. Igen, kettő van, az egyik, amit alapból használok, a másik, amire a munkákat kapom. Semmi érdekeset nem kaptam, csak egy internetes oldalt kell majd feltörnöm. Majd este, ez nagyjából negyed órát vesz igénybe, nem fogok most ezzel szórakozni. Visszacsúsztatom a mobilt oda, ahonnan elővettem, majd érdeklődve nézek a srácra, hogy mihez is szeretne kezdeni velem.

♫ Dallam ♫ ×  Keep calm. I’m a hacker unicorn! ×

Kezdtem úgy érezni, hogy direkt szórakozik velem a srác. Szerencséje van, hogy csak félig hallottam azt, amit akkor makogott, amikor próbáltam megmenteni mindkettőnk életét azzal, hogy elrángattam őt az útról. De akárhogy is próbálkoztam, nem bírtam kihallani a Köszönöm szócskát. Sebaj, még mindig bennem van az az érzés, hogy beolvasnék valakinek, akárkinek, szóval legalább lesz rá okom.
-Koreai? – kérdeztem. Azt láttam, hogy vágott szemű, de meg nem tudtam volna mondani, hogy épp Koreából jött, így ez az információ tényleg meglepett és érdekelt is. Mindettől függetlenül a haragom nem múlt el, így a bocsátkérése után még vörös fejjel, némileg hangosabban a kelleténél elüvöltöttem magam. - Sajnálod? Sajnálod? Én tudod mit sajnálok? Azt, hogy a… – Itt hirtelen abbahagytam, mert megláttam, hogyan bámulnak rám az emberek. Tényleg rengetegen voltak körülöttünk, én meg kezdtem egy kicsit rosszul érezni magamat, hogy végül is most csesztem le egy kiskorút, miután bocsánatot kért tőlem. És mégis mit várhatok tőle? Egyébként pedig nagyon is emlékszem rá, hogy az ő korában én is pont ugyanezt csináltam.
Végül elmosolyodtam, teljes skizofrénnek tűnve, lágy hangon szólaltam meg. - Bocs. Gyorsan felkapom a vizet. Csak tudod, láttad, ahogy az a fickó elmenekült… – Na igen. Pont most vallottam be, hogy üldöztem valakit. Koreai gyerek-Flinn 1-0. Ha valamit meg akar tudni rólam, most sikerült neki.
Mi a fenéről beszélek??? Kezd rajtam is elhatalmasodni az FBI üldözési mánia. Le kéne higgadnom, és normális emberi kapcsolatokat kiépítenem, azon a páron kívül, ami jelen van az életemben. És mi van, ha a gyerek amúgy jófej? És mi van, ha… - Bocs, mit is mondtál, hogy éves vagy? – Már csak nekem is jobb érzés lenne, ha kiderülne, hogy nem egy kiskorú lelki világát sértettem meg, így csak reménykedni tudtam, hogy legalább közel van a 21 évhez…

Még szép, hogy csak húzom az agyát. Ha valamihez a munkámon kívül nagyon értek az a viccelődés. Na persze az is megeshet, hogy másokból csinálok, jelen esetben ez a drága ember volt az áldozat. De nem szabad úgy mellre venni, amit mondok, csak tréfának szánom. Bár jelen esetben, ha tényleg arról van szó, hogy a saját neméhez fűződik, akkor lenne jelöltem, aki vevő lenne rá. De egyelőre ezt felejtsük el és gondoljuk azt, hogy a lányokért van oda. Közben kicsúszik a számon, hogy koreai volnék, amin számomra úgy fest, meglepődik. Pedig nem értem, szerintem látszik, rajtam, hogy nem törzsgyökeres amerikai vagyok. Egyébként tipp… a kínaiaknak van a legvágottabb szemük, aztán a japánok és utána a koreaiak. Szóval egész nyugatias a kinézetem. Na jó nem, ez csak poén volt, de amit az előbb mondtam az tény. –Azt hogy a Télapó mégsem létezik? Igen azt én is, tuti több időt kérnék tőle. – Hogy leordította a fejemet? Engem ugyan nem zavar, már megszoktam, hogy ezt teszik, így továbbra is csak mosolyogtam és befejeztem helyette a mondatot, a szokásos Seung stílusban. Az meg hogy az emberek bámultak minket egy kicsit rosszul esett így inkább odébb húztam a srácot olyan helyre, ahol kevesebb az ember egy kicsivel. Utálok a figyelem középpontjában lenni.
-Semmi gond nem veszem zokon. Üldöztél valakit? Hogy hívják? Lehet van fönt róla valami a neten. – Vagy ha eleget a fizet, akkor szívesen megkeresem neki. De itt helybe nem fogom neki fölfedni az arcom, mondjuk máskor se senki másnak. Fontos a magánszféra.
Közben jön a következő kérdése, amire kicsit furcsán nézek. Tudom, hogy babapofim van, de azért magas is vagyok, ebből nem tud következtetni?  – 23, de nemsokára 24. Miért? És amúgy te?  – Gyanítom ő is valami ilyesmi korú. Legalábbis én annyinak nézem. Bár aztán lehet mellé lövök, de hát ez van, az ilyenekbe nem vagyok jó.  – Amúgy rendőr vagy, hogy mások után rohansz? Vagy csak egy segítőkész járókelő? Vagy kém? Vagy éppen rossz fiú?  – kezdem el húzogatni a szemöldököm. Most miért? Engem érdekel, hogy barát vagy ellenség. Mondjuk egy zsaru is lehet barát, amíg nem tudja ki vagyok.

♫ Dallam ♫ ×  Visszatértem   ×

Értetlenül meredtem rá. Először is, kicsit sem zavartatta magát és szerintem eszébe sem jutott, hogy kinek szólogat be éppen. Bár én még azt is el tudom képzelni, hogy nem is veszi észre, hogy beszól másoknak. Másodszor, nem nagyon vágtam, miért akar több időt kérni. Annyi idő van ezen a világon, mint a tenger. Igazán felesleges még többet kérni belőle. Hacsak… - Mármint azt akartad mondani, bárcsak visszamehetnél az időben és újra gyerek lehess? Vagy még most is az vagy? – kérdeztem tőle úgy, hogy a kezeimet összekulcsoltam magam előtt, majd az egyiket felemelve az államat támasztottam. Próbáltam komolytalanul nézni, mert én csak viccnek szántam a megjegyzésemet. Bár ahogy ránézek, érteni fogja, vagy nem veszi fel magára. Vagy csak nem érdekli. Ez is egy lehetőség, abból kiindulva, hogy vigyorog, mint egy tejbetök. Vajon le lehet vakarni róla?
Hagytam, had húzzon magával, végül is nem sülhet ki belőle nagyobb gond. Meg tudom védeni magam, és a gyerek nem is tűnik egy közveszélyes bűnözőnek. Inkább úgy néz ki, mint mama kedvence, aki nem ment haza időben vacsorára. - Jaj a mama de mérges lesz… – Mire rájöttem, hogy ezt hangosan is kimondtam egy jó nagy sóhaj kíséretében, még aközben, hogy ráncigált valahova, már túl késő volt. Remélem, nem hallotta meg, különben komplett idiótának nézhet. Bár az előző futásom miatt is valószínűleg annak nézett.
Oké, bebizonyosodott, hogy nem csak én vagyok a komplett idióta. Ki kezd úgy egy beszélgetést, hogy lehet fönt rólad valami a neten? Próbáltam pókerarcot vágni, de kétlem, hogy sikerült volna és inkább bambán meredek előre és próbálom kitalálni, hogy ezt mégis miért mondta. - Kétlem, hogy számodra elérhető helyen lennének fel rólam információk a neten – válaszoltam végül. Ha csak nem valami hacker, akkor nem sok esélyt látok rá, hogy feltörje az FBI rendszerét némi adathalászatért. Az üldözős kérdésére hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Elég egyértelmű, hogy üldöztem, nem? Mellesleg ki is kotoyogtam már a dolgot. Vajon most faképnél kéne hagynom vagy elárulni annyit, hogy ne legyen kedve tovább kérdezősködni? - Egy… vendég. Nem fizetett a bárban, és én vagyok a biztonságiőr. – Biztonsági őr? Biztonsági őr? Megbuggyantam? Tényleg megőrülhettem, ha képes voltam így lealacsonyítani magamat. Kész őrület. El se hiszem, hogy ilyet tettem magammal.
Kerek szemmel bámultam, majd óvatosan bólintottam, mikor elmondta a korát. Kb 17nek nézem, vagy annyinak sem. Tényleg 23? - Jól tartod magad – bukott ki belőlem az idióta válasz. Ezek után esélytelen, hogy bevalljam neki, én csupán 21 éves vagyok. Csúnya képet festene rám. Szóval inkább rákontráztam. Ha már a melómról hazudtam, akkor ez nem árt…  - 25. 25 éves vagyok. – 26ot kellett volna mondanom. Balfék.
Ismét megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Azt hiszem, az előbb nem hallotta, vagy csak meg akar bizonyosodni róla, hogy nem hazudtam. - Mondom, biztonsági őr. – Csak meg ne kérdezze hol…
- Figyi, nekem kezd egy kicsit az agyamra menni ez a sok járókelő, akik folyton nekem jönnek, nem tudom, te hogy vagy vele. Nem akarsz beülni valahova? Tudok egy jó hambist a sarkon. – Hogy ezt miért mondtam? Egyszerű. Egy, egész okésnak tűnt a srác, nekem meg az Akadémia óta nincsenek rendes emberi kapcsolataim kb. Kettő, nagyon érdekelne annak a burgerezőnek a főnöke. Úgy tudom, pénzmosással is foglalkozik. Nagyon-nagyon nagy mértékben. És most miért ne használhatnám ki a lehetőségeimet? Két legyet egy csapásra. Szerintem briliáns. Csak le ne bukjak…

Rendben, akkor tisztázzuk. Nem szólok be senkinek, csak szeretek viccet csinálni mindenből. Ha valaki emiatt rosszul érzi magát, akkor szóljon rám én meg készséggel elmagyarázom neki, hogy miért csinálom. Nincs bennem rossz szándék, ha meg mégis akkor kerek perec megmondom, hogy igen, tényleg az a célom, hogy végre békén hagyj. De akkor is jelzem, ha pedig ennek ellenére maradsz, akkor sajnálom, el kell viselned, a stílusom. – Mindenkiben ott él a gyermeki éne, amíg él. Legalábbis Láma ezt mondta. De nem, én több időt szeretnék, mert a munkám nem sűrűn engedi a szabadidőt.  – Na puff, már előre látom, hogy a következő kérdés. De én a sztenderd választ fogom neki adni. Valamiért az embereket érdekli, hogy mivel foglalkozok, hogy olyan jól keresek. Csak az a baj, hogy némileg illegális az, amit teszek, így nem sűrűn árulhatom el.
Nem tehettem mást el kellett húznom őt onnan. Ezzel neki is segítek meg magamon is. Hiába mosolygok még mindig, azért zavar, ha engem néznek tök ismeretlen emberek. Nyilván a bárokban is van, aki kiszemel magának, de azok lányok szoktak lenni, nem pedig idegenek, akik csak azért néznek rám, mert valaki épp most ordította le a fejem. Következő kijelentésére visszanézek rá és összeráncolom a homlokom. Ez még honnan a pékből jött? – Ezek az amerikaiak eszelősök.  – mormogok az orrom alatt, na persze halkan meg koreaiul, fő a biztonság. Végre a nekem megfelelő helyre vittem, ahol sokkal kevesebb volt az ember, így nem kellett attól tartanom, hogy ezernyi szempár mered rám egyszerre. Nem vagyok tömegiszonyos, de már megszoktam, hogy a háttérben maradok, ha lehet.
Mindenki tudja, hogy a net a legnagyobb információforrás, ahonnan szinte bármit meg lehet tudni. Szóval miért lenne olyan meglepő, hogy azt javaslom neki, hogy a neten nézzen utána az illetőnek, akit keres? Én persze máshol is tudok, de annak megvan az ára. Lehet küldök neki egy levelet hackerként, hogy némi díj ellenében segítek neki. – Tudod az a jó a netben, hogy csinálsz egy képet valakiről és a google tartalmaz arcfelismerő rendszert is, így az alapján meg lehet keresni. Ha ez nem jön be, akkor marad az illető facebook profilja, amihez pedig csak egy név kell. Ha ez sem jön be, akkor légy FBI-os vagy szerezz be egy hackert. – Hidd el, bármit kiderítek rólad, csak tudnom kell, hol keresselek. Egyébként ez tényleg így van. Nekem adnak egy képet vagy egy nevet és minden létező információt megmondok róla. Még azt is hogy kiskorában mi volt a kedvenc plüssállatának a neve. Na jó ennyire részletesen nem, de értitek mire gondolok. – Bár? Melyik bár? Én elég sokba voltam már és még nem láttalak. Vagy új vagy? – Különös. Én azért elég jól ismerem a bárokban dolgozó embereket, bár az is igaz, hogy a biztonsági őrökkel kevésbé vagyok jóba, én a csendesen iszogató vagyok, nem az, akit ki kell dobni.
Nem tudom, hogy jól láttam-e, de mintha meglepődött volna a koromon. Tutit fiatalabbnak nézett, mindig annak néznek. A személyimet is mindig elkérik, ha inni akarok. Kész röhej. – Köszönöm, a babapofi teszi. – Kezdem el simogatni a jobb pofimat. Tényleg az van, de azért a magasságból ki lehet kalkulálni, hogy nem vagyok tizenéves. Tudom, hogy vannak magas tinik, de azért na. Olyan rosszul tud esni, mikor egy kisgyereknek néznek, bár valóban néha úgy viselkedek, de azért mégiscsak férfi vagyok. – Akkor jól tippeltem, hogy olyan körül vagy, mint én.  – Fél lábbal a sírban, ezt még hozzátehettem volna, elvégre az ötven felénél jár. Te jó ég… jövőre már én is. De nem ezért nem mondta, hanem mert elég a humor masinából egy időre és kicsit normálisabb leszek, mert mintha neki nem jönne be a bohóc oldalam. – Igen, igen egy bárban.  – Felfogom én az információt. Valamikor. Egyszer. Valószínűleg.
-Na álljunk csak meg. Még egyszer mondom, hogy nem vagyok meleg. Másodszor, ha szeretnéd, hogy adjak neked így is egy esélyt, akkor előbb a nevedet áruld el. Utána lehet szó a randiról.  – teszem karba a kezem és felhúzom az orrom, mint ahogy a mai libák szokták. Nem tudom, hogy amúgy tényleg a saját neméhez vonzódik, vagy csak szimplán így jött ki, de vicces lássuk be.

♫ Dallam ♫ ×  Nem ráhajtani ×

Úgy néz ki, a gyerek tartogat pár meglepetést. Először kiderül, hogy nem egy intézeti eset, aki csupán megszokott a gyogyós osztályról, hanem ismeri Láma szövegeit. Na ez már meglepetés a javából, ez az öcsi. Kezdem egyre többre tartani a srácot. Egy bólintással nyugtáztam, hogy értem, mit mond, és hogy valamennyire még egyet is értek vele. Na meg Lámával. Mert hogy ezt ő mondta, nem a srác. Azonban a mondanivalójának a második fele felkeltette a figyelmemet. – Ha csak nem vagy zsaru vagy bűnöző, akkor biztos van némi időd, hogy a szabadidődet otthon töltsd a macskáiddal. – Juj, szegényem, ez nem volt szép, még tőlem sem. Az ilyeneket azokra szoktuk mondani, akik vagy nagyon öregek, vagy látszik rajtuk, hogy jobb dolguk sincs, mint reggeltől estig élvezni az életet. Bár azért piszkálta a csőrömet, hogy mégis miféle munkáról beszélünk, de nem kérdezhettem rá erre csak úgy direktbe, mert szabály numero akárhány: köntörfalazz, mert különben úgyse árulja el az információkat, amikre szükséged van. Vagy valami hasonló, kicsit nyakatekertebben megfogalmazva. De a lényege ugyanaz.
Valami más nyelven beszél. Pár szót makogok kínaiul, de az fix, hogy ez nem az volt. Vagy, értelemszerűen, csak nem ismertem fel a szavakat. De reménykedek benne, hogy nem vagyok ennyire analfabéta, és csak valami más nyelven beszél a srác. Így reakció helyett csak annyit kérdezek: - Hé, időzsaru, hogy is nevezhetlek?
Egy pillanatra komolyan elgondolkodtam rajta, hogy egy internetzsenivel vagy valaki olyannal állok szemben, aki túl sokat tud az ilyen dolgokról, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Próbáltam póker arcot vágni, de éreztem, hogy úgy nézek ki, mint akit pofon vágtak. Tudja, hogy FBI-s vagyok vagy csak ráhibázott? Biztos én vagyok túl paranoiás. Már nem bízok semmit a véletlenre. És mi van, ha direkt röhögött ki úgy, mert tudta, hogy az egy FBI-nál dolgozó fiatal gyakornokot úgy is felidegesít, és ahelyett, hogy bevinné, leállna vele csevegni? Na jó, Flinn, most fejezd be a hülye összeesküvés-elméleteidet és szállj le a magas lóról. Nem vagy te annyira fontos senkinek, hogy bármiért is téged kéne használnia. – Oké – mondtam, mert nem akartam elárulni neki, hogy engem az FBI rendszerén kívül nem sok helyen fog megtalálni. A végén még tényleg elkezd gyanakodni.
-N…nem vagyok új – habogtam. Jesszus, ha D látna, tuti, hogy leordítaná a fejemet, hogy ennyire balfasz nem lehetek. – Én viszont láttalak már párszor a bárban – tettem hozzá. – Csak tudod, nekem nem aza a feladatom, hogy a többiekkel bulizzak, hanem hogy figyeljem a helyet. A bár olyan pontjairól, amit a vevők nem biztos, hogy észrevesznek. – Most gondolatban vállon veregettem magam, hogy szép kis hazugság volt Flinn.
Olyan körül, mint ő, jesszus, fiatalabb vagyok, ez elég gáz. De semmi pénzért nem mondanám meg neki. Egy jobb szemöldök felemeléssel letudtam a témát. Aztán felvetettem, hogy menjünk el enni. Erre ő rögtön azzal jött, hogy meleg vagyok. Te jó ég, ki akarok hallgatni valakit a hamburgerezőben, közben pedig a srác is gyanús, így őt se akarom szem elől téveszteni egyenlőre, erre rögtön az jön le neki, hogy meleg vagyok. Fenomenális!
-Ugyan már, öregem, csak egy kis – neked – ingyen kajáról lenne szó. Éhen halok. Ja, és van barátnőm – tettem hozzá nagyon gyorsan. Így talán leesik neki, hogy nem akarok ráhajtani. Most azt a módszert próbáltam meg alkalmazni, amit D szokott ellenem használni. – De jól van, akkor megyek és megeszem én a te adagodat is – mondtam már félig hátra fordulva. Kérlek, add, hogy utánam jöjjön. – Egyébiránt Flinn vagyok – mondtam még gyorsan. Tényleg, le se esett, hogy én ugyan megkérdeztem az ő nevét, de én nem mondtam el a sajátomat. Tapló…

Tudom, meglepő, hogy egy olyan dinka, mint én ismeri láma szövegeit, de mit mondhatnék, szeretem a változatos olvasnivalókat. A kitalált történetektől kezdve a történelemkönyvekig nekem bármi jöhet. A lényeg, hogy minél több információt gyűjthessek, meg szórakoztathassam magam. Ez nálam amolyan… mánia? Ez a jó szó rá? Szóval szeretek minél többet tudni arról, akivel beszélgetek, ahol tartózkodom, ami történik. Élő könyvtárnak is lehetne nevezni, vagy számítógépnek az alapján, amilyen sok információ eltárolására képes vagyok. Bár a legtöbb el van mentve a gépemen. – Igen, bevallom egy tömeggyilkos vagyok. – mondom erősen látszódó színészi játékkal. Igaz, bűnöző az vagyok.  – Csak poénkodtam, de azért nem csak ezek a munkák azok, amik mellett nincs időd. Mondjuk én programozó, informatikus és számítógép szerelő vagyok. És manapság, minden olyan könnyen elromlik, plusz a kölykök figyelmét fent kell tartani valamivel, szóval mindig kell valami újat alkotni. – vonom meg a vállam. Ezzel lényegébe nem hazudtam, tényleg foglalkozok ezekkel is, de nyilván kevesebbet, mint magával a hackeléssel. Ezt azonban mégsem köthetem az orrára. Milyen lenne már? Odamennék valakihez és „ Helló! Én vagyok LOL, igen az a hacker, aki túljut minden biztonsági rendszeren és te?” Tök gáz volna, arról nem is beszélve, ha egy rendőrbe sétálok bele. Az meg még pluszba ott van, hogy ő egy őr, így simán beköphetne.
Közbe megszólalok koreaiul, mire ő kínaiul válaszol. Nem tudtam mit tenni, hangosan felnevettem. Ugyan ötletem sincs, hogy mit mondott, mivel nem beszélem, de akkor is cuki, hogy próbál visszavágni. Azonban van egy olyan sanda gyanúm, hogyha igazi szócsatába keverednénk, én jönnék ki végül győztesül, ha keleti nyelvekről van szó.  – Nem vagyok zsaru, amúgy hívj Seung-nak. Tudom, nehéz kiejteni, de ha nagyon nem megy, inkább ne próbálgasd, fáj a fülemnek.
Hmm? Mi az nem tudta, hogy az internetnek ilyen lehetőségei is vannak? Ez azért meglepne, általában a mai emberek már tudják, hogy mire jó a legtöbb funkció, bá így is csak néhány lehetőséget használnak ki, ami a fejlesztő részérő biztosan csalódás. Megannyi opció kárba vész, mert nem használjuk, pedig vannak egész praktikusak is. Na de mindegy ez nem az én dolgom. Inkább érdekes, olyan arccal néz rám, mint aki most hall ezekről először. Na persze lehet, hogy ez így is van, de akkor inkább csak sajnálom szegényt, hogy ennyire tudatlan. Lehet órákat kéne adnom az ilyeneknek a számítógép használatáról, de félek, hogy nem lenne annyi pénzük, mint amennyit kérnék. Vagy ráhibáztam volna, hogy FBI-os? Esetleg egy másik hacker? Nem. Ebben a városban csupán még egy hackerről tudok, aki számítana, és ő biztos nem az.
-Való igaz, nem ez a feladatotok, de a legtöbben szeretnek csevegni a vendégekkel. Főleg a lányokkal. De komolyan, melyikbe? Kíváncsi vagyok, hogy miért voltam olyan vak, hogy nem láttalak még.  – Lehet csak részeg voltam és nem emlékszem. Bár az ritkán van, hogy annyira leiszom magam, hogy örülök, ha hazatalálok, de elképzelhető. Vagy szimplán jól fejbe vertek. Az is megeshet, nem mondtam, hogy nem. De ha ő látott már, hát rendben, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az igazát? Úgyis ki fog derülni, amint rákeresek.
Közben pedig meghív kajálni, mire én poénból, vagy lehet, hogy már nem is abból, egyből úgy reagálok, mintha meleg lenne. Ne ítéljetek el, nincs bajom velük, a legjobb barátom is az, és ennek ellenére imádom, na persze nem úgy, én a csajokra bukok. De most őszintén, nem úgy hangzott, mint egy randi?
-Nyugalom, csak ugratlak ám ilyenkor. Legtöbbször. Jobb, ha megtanulod… sose vegyél komolyan.  – Gyorsan közlöm vele, hogy leessen neki, nem szabad elhinni minden szavamat, sőt szinte egyet sem.  – Milyen önfeláldozó vagy, hogy megennéd, de ha már ilyen cuki fiúka vagy, hogy felajánlottad, akkor szívesen megeszek egy hamburgert.  – Vagy kettőt, attól függ mennyire vagyok, meg mennyit, fizet, de legrosszabb esetben állom én a saját részem. – Flinn? Hívhatlak Flinnynek? Olyan aranyosan hangzik, mint egy cica név.

♫ Dallam ♫ ×  Bocsika, most már leszek >< ×