Jake & Seung

Pár napja tértem vissza a kényszerszabadságomról, és elég sok a bepótolandó, és még több a papírmunka, így esélyem sincs a műtétekre, mert az osztály el van úszva a hivatalos iratokkal, és a legtöbbről az én aláírásom hiányzik. Aktakukac orvos lettem, és rohadtul unom, de Tessa szerint ne kísértsem a sorsot, és érjem be azzal, hogy a kórház vezetősége ilyen hamar visszavett. A gyógyszereket már elhagytam, és az éjszakák is kellemesebben telnek, mint eddig, de nem jelenti azt, hogy megszűntek volna a panaszok, csak másra koncentrálok, és nem a sajátjaimra. A harmadik paksaméta kerül a kezembe, és csak részben futom át, mert majd szétrobban a fejem. A héten Malik is kivett néhány napot, Blake meg az isten tudja, merre van éppen, de nem fogom zaklatni egy kávéért. A laptopom bekapcsolva áll reggel óta, néhány beteg kórképét nyitottam meg, direkt kerülöm az elveszített dél-amerikai kissrác mappáját, de néha odatéved a tekintetem, és akkor nagyot kell nyelnem. A levelezéssel meg aztán végképp nem foglalkoztam, hiszen sokan csak azért írnak, hogy időpontot kérjenek tőlem, de ez a lehetetlennel egyenlő. A szakmában az egyik legjobb vagyok, de nekem is csak két kezem van, és a saját betegeimmel se értem utol magam, nemhogy újakról halljak. A főorvosi szék nem álommeló, több a papírmunka, meg az irányítás. Végül beadom a derekamat, és felállva teszek egy egészségügyi sétát a legközelebbi automatáig. A köpenyem zsebében kallódik néhány pénzérme, amiket be is dobok, aztán beállítom a feketét, kettő cukorral, de megkívánom a ropit is. Az ebédidő már bőven elillant, és a két napos szendvicsemet rágcsáltam el, meg a vízzel is hadilábon álltam. Megkapom a kis műanyagpoharamat az éltető koffeinnel, meg a hónom alatt recsegő zacskóval, ami a mai táplálékomat jelenti, és bevonulok a rezidenciámra. Az egyensúlyozás soha nem volt az erősségem, de azért sikerül nem kiborítanom a kávét. Kulcsra zárom az irodámat, és a lábamat feldobva az asztalra bontom ki a ropimat. Az egyik szálat bekapom, és a feketét kevergetve az egyik kórlapot veszem a kezembe. MRI eredmények, egy kislány neurológiai vezetése a fejfájásáról, meg a vérkép eredményei. Az előző orvosa pajzsmirigyproblémára gyanakodott, de nem találtak semmit, és láthatólag az értékek is rendben vannak. Bármi okozhat fejfájást, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, hacsak…szóval el is ájult tornaórán. A kamaszkor elején jár. Mi van, ha nem is hozzám kellene vinni, hanem egy nőgyógyászhoz? A hormon háztartással én nem sokat tudok kezdeni, ha a menstruáció a ludas, de ne bagatellizáljunk el semmit. Átfutom még egyszer, amikor egy csipogás keretein belül a képernyőm elsötétül, és totál kék lesz, aztán meg egy halálfej is feltűnik.
- Mi a fasz? – ülök fel rendesen, és közelebb húzom, de addigra egy nyávogós hang is kíséri a jelenséget, aztán meg a pornóra emlékeztető nyögések. Több billentyűzetet is megnyomok, de nem történik semmi, vagyis de…egy chatablak ugrik be a semmiből. Odahajolok, és elolvasom az üzenetet.
- Ki vert át? Ki a jó…isten vagy? – majdnem káromkodok, és azonnal felmegy a pumpa bennem. Ki szórakozik a gépemmel? Ha megtalálom a bűnöst helyben meglékelem a homloklebenyét.

Jake & Seung

Szeretem a rendet, és a biztonságot az irodám, és a munkám keretein belül is, de most valahogyan az a tény, hogy valaki belenyúlt a gépembe, nagyon gyorsan kihoz a sodrómból. Ki mondta, hogy ez normális? Könyörgöm ez egy hivatalos épület, ahol egy csomó titok lappang, és valaki szórakozásból most úgy gondolta, hogy meglep engem? Nem értem, hogy miért éppen ezen a laptopon randalírozik, de esküszöm, ha megtalálom az elkövetőt, annak nem lesz jó vége. Egy szürke sáv tűnik fel a semmiből a gépemen, és most veszem észre, hogy a nevem is feltűnik a képernyőn. Nagyra tágulnak a kéklő íriszeim, hogy még meg is mondja, hogy hova küldjek neki üzenetet. Felnézek a plafonra, meg a szemközti polcra is, hátha akad valahol egy kamera, és egy átverés részese vagyok, de nem találok semmit, így muszáj közreműködnöm a pofátlan idegennel, aki a gépembe nyúlkál bele.
- Igazán köszönöm, de megtaláltam egyedül is. Ki vagy te? Ez lenne az első kérdésem, a második, hogyan sikerült feltörnöd a gépemet? Tudod, ezt igen súlyosan büntetik. Nem játszótéren vagy… - pattognak az ujjaim a klaviatúrán, és a fejem majd szétszakad, mert a kávémat sem sikerült meginnom, de kíváncsivá tett ennek a személynek a kiléte. Micsoda érdekességek történnek errefelé. Megvárom, hogy lepötyögje a megfelelő elérhetőségeket, de újabb kérdést kapok. Belekortyolok a bögrémbe, és előrehajolok, hogy jól lássam a leírt betűket.
- Ez a munkám. Nem tudod mi az a neurológus? Kórházban jártál már, vagy most is itt vagy? – én se most jöttem le a falvédőről, és azon agyalok, hogyan bukkanhatnék rá, de talán az lesz a legjobb, ha megemberelem magam, és kifejtem neki ezt.
- A neurológus más néven idegsebész. Az a feladatom, hogy kiderítsem az aggyal, és a gerinccel kapcsolatos betegségek okát, és ha kell, akkor műtéti úton hozzam helyre a hibákat. Rengeteg vállfaja van, és nem tudom, hogy mi az, ami neked még hírértékű lehet. Miért pont az én gépemet választottad ki? Ott van a kis hülye a radiológián, na abból kiderülhetett volna, hogyan csalnak a gyakornokok a vizsgákon, vagy éppen ki, hol könnyít magán. – mosolyodom el az önelégült írásomon, mert bizony nekem is megfordult a fejemben, hogy feltörjem mások laptopját. A kicsik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek már a kórház falain belül, de az egyiküknek sem esett le, hogy tőlünk függ a jövőjük.