Nemrég volt a stúdió megnyitója. St. Vincent Studio’s néven jegyeztettük be magunkat, és nekem és az öcsémnek volt nagyobb része belőle, és persze a banda többi tagjának is. De itt, a banda szabadon gyakorolhatott, a legtöbbi idő az övék volt, korlátlanul a fő próbateremben. Volt még két stúdió, amit bérbe lehetett venni, és most, hogy volt hivatalos helyem, érkeztek felkérések dalszövegekre is, és zenékre is. Felpörgött körülöttem az élet, és élveztem. Emailben egyeztettem Caitlin Star menedzserével, és meg is lett, péntek egész nap rá érek, és ha már valakinek elvállalom, hogy dalt írok, először szeretném megtudni, hogy kölcsönösen szimpatikusak vagyunk-e egymásnak. Nem szeretek személytelenül írni. Nem várom el senkitől, hogy legjobb barátok legyünk, csak ahogy én szoktam, megérzem, ha valaki hülyének néz, és csak azt teszteli, tényleg tudok-e dalt szerezni neki, vagy csak jót akarna röhögni rajtam. Az öcsém bandája a tanú, hogy jó szövegeket gyártok, és dalokat is, mert valamilyen alapra rá kell húzni a szöveget is. Tisztáztuk, hogy ha kell, akkor fogadok tolmácsot, és segít a jelelésben, mert én nem beszélek. Azt nem adtam a tudtukra, hogy fontos lelki problémáknál, előfordulhat, én most egyébként is a kreatív vonalat képeztem. A biztonság kedvéért, beszereltünk ide egy lámpás jelző rendszert, ha megnyomták, felvillant egy kis , Thor kalapács az asztalom sarkán, ebből tudtam ,hogy valaki be fog jönni. A telefon szándékosan nem csörgött itt, és csakis skype, viber, vagy más egyéb videohívásokat intéztem innen, hogy lássam a beszélgető partnereim arcát, miközben ők beszélnek. Én pedig írtam nekik. Ez is hatékony volt, és ha elfogadták, akkor gördülékenyen haladt is. Jó fej volt Caitlin menedzsere is, könnyedén lehetett vele tárgyalni, és végül is örültem a felkérésnek. Nem cicomáztam ki magamat, semmiképp sem vettem fel nyakkendőt, meg egyéb más hivatalos öltözetet, egyrészt, még jobban feltünést keltenék az egyébként sem mindennapi kinézetemmel, ami a k 2 méter 10 centit súrolja így is. Ehhez hozzá vesszük a nagy oroszlán sörényemet, és a széles vállaimat, és máris összetévesztenének, egy biztonsági őrrel. Megérkezett a vendégem, mert látom, a laptopon felugrani a titkárnőm üzenetét, jó fej ő is, van egy fia, imádom a kissrácot, a gyerekekkel hamar megértettem magamat ,eddig is. Azt is tudom, hogy Caitlint tájékoztatta a menedzsere a jegyzetelős irogatósdiról, de már van a tabletemen is olyan program, ami felolvasta neki hangosan, amit írtam, csak épp dart vader, vagy ar2d2 hangján, csipogva. Ha épp átállította Sean, de most megnéztem, most normális emberi hang volt bepipálva a beállításokban. Úgy terveztem, hogy nem megyünk messzire, felmegyünk a tetőkertbe, rendelünk pizzát, és odafent van egy igazi nagy, kólás hűtő is, mint a boltokban, mindenféle üdítővel. Felkelek a székemből, és elé lépek, üdvözölni. Már utána néztem, tudtam, hogy most jelenleg fehér színű a haja, így nem lepődtem meg annyira, ellenben élőben még csinosabb, mint a képeken. „Szia! A nevem Sebastian St. Vincent.” – mutattam meg neki a beszélő kártyáim egyikét, ezek is nálam voltam, gyakorlott voltam, nem estem kétségbe, az alaphelyzetekre volt egy kártyám. Ráadásul most jó a kedvem, így nem morcosan mutatom felé a kártyát. „Caitlin, arra gondoltam, hogy amíg jó idő van, kiülhetnénk fentre, pizzázhatunk, és kávézhatunk, és közben beszélgethetünk, hogy mik az elképzeléseid.” – pillantottam rá kérdőn a tabletet felé nyújtva.
Kicsit válságban vagyok az írás terén és még nem éreztem magam ennyire kiégve és üresnek, viszont még három dal várt arra, hogy megalkossam és megírjam a dalszövegeket. A managerem ötlete volt, hogy keressünk valakit, akivel közösen valami nagyszerűt alkothatunk és a nevem bevési magát a történelembe, aki meg segít, természetesen kap részesedést. Én ettől kicsit húzódzkodtam, mert hát vad idegennel írni elég gáz, főleg ha nincs is meg a közös hang és hát a hitelességem is féltettem, mert amikről énekeltem érzések, azok belőlem jöttek. Most is érzek, csak a szavak nem jönnek a tollvégre. Az Aliz csodaországos pólóm vettem fel, amiből kilátszódik a hasam és a piercingem is. Tudom, hogy csinos vagyok és hát ha már a melleim nem dobom ki, mert túl kihívó lenne, legalább ennyi legyen kint. Fekete farmert húztam hozzá és magas talpú és sarkú cipőt, hogy ne érezzem magam alacsonynak. Igaz nem vagyok olyan apró, de egy százkilencven magas mellett még így is talán a pont jó alacsony méretet érem el. Fogalmam sincs, hogy kivel találkozok, csak elküldtek ide minden instrukció nélkül. Azt mondta füzetet meg tollat hozzak, de az mindig van nálam általában. A studió, ahová jöttem elég kellemesen néz ki amúgy és lent a titkárnő is kedvesen köszön, ahogy én is neki. Mikor a székből egy óriás felkel és felém fordul, hát meglepődök, hűha! Mekkora ember és egy pillanat alatt érzem magam ismét aprónak. - Szia! Caitlin Star, de csak Caitnek szólíts, vagyis hívj, vagyis érted, bocsi. Szerencsére vagy sajnálatomra mindig jól artikulálva beszéltem, de most nem is a hangomra figyeltem, azt hiszem néma vagy ilyesmi és én meg azt mondtam neki, hogy szólítson. Kicsit szégyenlem magam, de talán megérti, hogy nem volt még ilyen találkozóm. Mondhatta volna a managerem, de mindegy, én nem fogok ezért senkit elítélni. Kedvesen mosolyog rá, hát izomból ő sem szégyenkezhet az már biztos! Valahogy ez a második meglátásom és utána már olvasom a következő kártyát. - Rendben, jól hangzik, mutasd merre. Mutatok magam elé, mert hát fogalmam sincs, hogy merre kell menni és nem vagyok csirke sem, amit maga előtt terelgessenek, inkább csak menjen ő elől én meg követem. Útközben azért még megkérdeztem tőle, hogy ugye ott napernyő fent, de nem válaszolt, szóval elengedtem a dolgot inkább. Majd meglátom, ha ott leszünk, nem zavar, ha titokzatos akar lenni, tőlem aztán. Beszélgetünk odafent, úgy is egy egész napra kellett készülnöm. A telefonomra nézek, hátha kaptam üzenetet, de semmi és vissza el is teszem. Amint látok valami ülőalkalmatosságot, ahol megállunk helyet is foglalok és a táskámat leteszem az asztal szélére. Ekkor jut eszembe, hogy milyen barom vagyok, hogy egy némától kérdezek útközben! Ez nem lesz könnyű menet, nem szeretném, ha bunkónak tartana.
A kezemben cipelem a tabletemet is, mert a kártya nem megoldás hosszú távon. Lehet, hogy akadozni fog a kommunikációnk, lehet, hogy el kellett volna hívnom valakit fordítani helyettem, hogy ő legyen a hangom? Fenébe! Ebbe azért nincs olyan nagy gyakorlatom, igen, szoktam másnak is dalt írni, de olyan fiatal lánynak, mint Caitlin, még nem írtam. Ők hamar elítélik az embert, mármint a fiatalok. A nyakamon ott van a speciális fejhallgatóm is, arra az esetre, ha zenét hallgatnánk. Mert érzem a ritmust, és a hangokat, csak másképp. Ez eléggé fura, de így van. Nem tudják, hogy pszichésen vesztettem el a hallásom, vagy tényleg a kezeletlen prolbéma miatt alakult ki, de hallottam, és a rezgéseket érzem. Felérve a tetőre, kényelmes raklap kanapék és fotelek felé veszem az irányt, amik jól ki vannak bélelve matraccal, hogy ne legyen olyan kényelmetlen rajtuk ücsörögni. A fejünk felett pedig egy árnyékoló van kihúzva, a levegő is jó, és nincs beállva, fúj a szél is. Így nem fogunk megsülni, de ha tudtam volna, hogy nincs idekint széljárás, nem jövünk fel. „Szeretném,ha megismerkednénk, és nem az lenne, hogy csak úgy erőlködjek ki egy dalt, ami lehet ,hogy nem is fog neked tetszeni. Meghallgattam már pár számodat ,így tudom,hogy milyen bandában vagy énekes. Kérsz inni?” – a hűtő felé intettem. „szolgáld ki magad, nyugodtan” – én még nem voltam szomjas, egyelőre. „Tudom, hogy egy csomó minden fent van a biodban arról, hogy mit mikor kezdtél, és mit csináltál előtte. De szeretném, ha te magad mesélnél magadról, mi motivál, miért énekelsz, mit szeretnél elérni vele?”- kisimítottam a hajamat az arcomból, majd felkötöttem a fejem tetejére, ilyen kis fokhagymába. „ Persze, ez nem egyoldalú beszélgetés, te is kérdezhetsz bármit, tényleg. Szeretném, ha oldott lenne a hangulat, hiszen ettől függ nagyban a közös munkánk, és kérlek ne ijedj meg, de gyakran nézlek majd, hogy leolvassam a szádról azt, hogy mit mondasz.” – töprengve pillantok magam elé. – „elfelejtette a menedzsered mondani ,hogy siket vagyok?” – pillantok rá kíváncsian, és mosolygok halványan is. Próbálok nem nyomulós lenni, és…tudom,hogy írásban teljesen más beszélgetni, úgy hogy a másik ép és egészséges mellettem. „Ha beszélgettünk, utána még mindig el tudod dönteni, hogy szeretnél-e megbízni bennem, és megpróbáljuk együtt a közös munkát, persze ehhez többször kell majd találkoznunk, ha benne vagy.” Rá mosolyogtam, és kérdőn pillantottam rá. „ fenébe! Elfelejtettem mondani, hogy ha látod rajtam, hogy ha elvonta a figyelmem valami arról, hogy épp hozzám beszélsz, érintsd meg a karom. A kezem, nem lesz semmi baj.” – itt egy szégyenlős pillantást küldtem felé, némi tarkó vakarászással, és megvontam a vállamat, ember vagyok, megesik velem is.
Én nem tartom magam olyan átlagos tininek, mert a dalaim nem kicsinyes tartalommal bírnak általában. Most azért jöttem el, mert más sem jön, mint a szerelmes dalok és nem akarok egy egész albumnyi szerelmet, szóval kell valami olyan világhoz szóló valami, ami nem erre vetül vissza. Követem és azért jól megnézem magamnak, mert hűha. Sokkal izmosabb mint amit én valaha is láttam és olyan arányosan az, meg nagyon magas lenne hozzám képest, ha nem magassarkú és talpú cipőben flangálnék itt. A tető nagyon hangulatos, tetszenek ezek a raklapos megoldások, annyi, de annyi videót láttam erről, de sose jutottam el oda, hogy megcsináltassam a tetőkertembe, pedig tök hangulatos. Az árnyékoló is tökéletes, mert legalább nem süt ránk a nap, az én fehér bőröm hamar leégne szerintem. - Ha erőlködni az kell az régen rossz, természetesen megértem és nincs ellenemre, hogy ismerkedjünk. Válaszolok és követem a kezét a hűtő felé, majd vissza a tabletra figyelek, hogy mit ír. Valahogy tök fura ez az egész, de amíg ír, elmegyek a hűtőhöz és kiveszek magamnak onnan valami alkoholmentesen és leteszem az asztalra és ismét helyet foglalok. A kezemen támaszkodok a lábam között és úgy nézem a következő szöveget is. - Oh, hát hű. Elharapom a szám, nem szeretek erről beszélni, pont kényes téma, szóval át kell gondolnom, hogy mondjam el, a miért kezdtem el, mert a cél az világos, de nem kezdhetem azzal. Utána viszont megvilágosodok, amikor írja, hogy siket. Szóval totál nem hall és valszeg ezért nem is beszél, hát remek. Az ilyesmit azért illik közölni az emberrel, Jasont kinyírom. - Igen, elfelejtette, majd leszedem a fejét érte. Elmosolyodok, mert amúgy semmi bajom a beteg emberekkel, én biztos nem fogok se fintorogni, se pedig elhúzódni emiatt és kevesebbnek se fogom érezni, mint magam, elvégre így is remek karriert futott be a testvérével. - Rendben, bár bevallom, nem szokott gond lenni az írással, csak most valahogy másra vagyok hangolódva és nem szeretnék nyálas számokat írni. Minden tini életében eljön ez, hogy vágyakozik a szerelemre vagy netán meg is találja azt. Én még nagyon az elején vagyok valaminek és rengeteget aggódok, hogy mi lesz, ha jön egy másik nő, akivel nem kell titkolózni meg ilyenek. Na de gyors el is hessegetem a dolgot és elnevetem magam az utolsó mondatokon, amit írt, nem tudom hová kalandozna el meg mikor , de biztos szólni fogok neki akkor. Hű szinte már kicsit kívánom is, hogy így legyen és letapizhassam a karját. - Szóval, a szüleimnek kedveskedtem és akkor írtam nekik egy számot, amit előadtam és annyira tetszett nekik, hogy felkaroltak és az ő kedvükbe akartam járni. Utána viszont már nem nekik énekeltem, hanem a közönségnek és mivel alapból is megvan a hátterem nem akarok nagyon dicsekedni, de biztos tudja, hogy a világ leggazdagabb emberei között vannak a szüleim egy hotelláncolattal ezért a bevételt mindig jótékony célra szoktam fordítani, legalábbis, ami az én gázsim tenné ki. Azért énekelek, mert szeretnek hallgatni és ezzel segíthetek olyanokon, akiknek még ételre sem jut vagy taníttatásra meg ilyenek. Szeretném, ha sokáig csinálhatnám ezt még, bár a hírnévre annyira nem vágyom, ezért sem szerepelek sokat sztárműsorokban. Kibontom az italt és iszok belőle pár kortyot, majd leteszem magam elé. - Utána néztem, hogy sok dalszöveget szoktál írni, szoktad érezni valahogy a zenét is közben vagy csak a rímekre szoktál menni? Érdeklődöm, mert tök fura ez és azt nem tudom, hogy szokott-e komponálni is, de én azt nagyon szeretek és bár hallhatná, hogy mi születik majd a közösen írt szövegből. A válasza után remélem tesz fel kérdéseket, mert nem nagyon tudok magamról úgy beszélni, csak ha faggatnak, akkor is nehézkesen. Most is néha a hajam simogattam, miközben beszéltem, kicsit szégyenlős vagyok.
Nagyon örültem neki, hogy egyetért velem abban, hogy nem jó ,ha erőlködik az ember, és nincs meg az összhang. Szeretem a zenében a lehető legjobbat nyújtani, és törekszem is arra, mert meg kell mutassam, hogy igen is tudok zenét szerezni, csak másképp, és vagyok olyan jó, mint a halló társaim. Mosolygok ahogy leolvasom a szájáról, amit mond. Mintha a mi menedzserünkről beszélne, ő is ugyan ilyen, bár ő képes volt megviccelni azzal, hogy fétis bárba küldött, egy normális bár helyett. Viszont, azóta ő bánja, és szó szerint megszívta, mert én is elküldtem oda. Én jól jártam, ő nem, mert a madame megszivatta , seggre nem bírt ülni egyáltalán. „A mi menedzserünk is ilyen, ez valami menedzser betegség lehet…” – és komolyan pillantok rá. „Viszont, írd ki magadból, és tedd el. Nem jó, ha magadban tartod, tapasztalatból tudom. Lehet, hogy most nem ezt szeretnéd közvetíteni a közönségednek, de nem árt, ha van egy-két ilyen a tarsolyodban, és akkor később bele-bele tudod csempészni egy-egy albumodba. Így elveszik annak az éle, hogy épp milyen állapotban lehetsz most.” – vonom meg a vállamat könnyedén. Leengedem a sörényemet, és hátra simítok néhány tincset az arcomból. Kedves lány, és érett gondolkodásra vall, hogy jótékony célra fordítja a pénzét, ha már a háttere megvan, és ezt könnyedén meg is teheti. Ráadásul, kicsit még irigylem is, mert ő neki megvan a támogatása, mi Seannel és a bandával, a két kezünnkel kapaszkodtunk fel oda, ahol most tartunk. Ahogy a fellépéseken a hangfalakat cipeltem, nekik. Vagy már ott is a dalokat írtam nekik. Emlékszem, jól. Másképp hallom a zenét, mint ők. De talán ez a jó benne. „Mindent én csinálok, ha zenét írok. A szövegtől kezdve a komponálásig, mindent. Elég durva fejhallgatóim vannak, és a stúdió is kész, így most már sokkal jobb a felszerelésem, amivel érezhetem a zenét, a rezgéseket, az ütemet. Tudom, hogy furcsának tűnhet. De a hallásomon kívül, minden más érzékem tökéletesen, és talán még élesebben is működik, mint az egészségeseké. Egy ideig, még gyerek koromban, hallottam, aztán történt néhány dolog, ami miatt elvesztettem a hallásomat. De ez nem gátolt meg abban, hogy felhagyjak azzal, hogy a zene világában mozogjak.” Tartok egy kis szünetet, és most én vagyok az, aki a hűtőből kivesz egy üveg narancslevet. „Érzem, itt…” – a mellkasomra, és a nyakamra mutatok, ahol a fejhallgató pihen. „és az ujjaimmal, és persze úgy is, hogy ha közel bújok a másik hasához, akkor az ő hangját érzem. Ezért furcsa ez, mert elég közel kerülünk egymáshoz, de ez nálam tényleg csak a munkáról szól, hogy hallhassam a hangod. Tudom, hogy furcsa…” Belekortyolok az italomba. „persze, volt már olyan, hogy hasonlót alkottam máséhoz, akkor viszont az öcsém mondta, hogy kuka, nem jó, mert hasonlít valakiére. Ebből a szempontból nehéz, viszont szeretem. Sosem töri le a lelkesedésem.” Hátra dőltem a helyemen és elgondolkodtam a következő kérdésemen. „Sok zenész, irigy lenne a hátteredre, és, hogy ennyire támogatnak téged, van, akinek nem volt lehetősége erre. De te ügyesen eldöntötted, hogy mit szeretnél. Divatja van mostanában a világokat megmozgató énekeknek, amikor kifejezed, hogy valamiből eleged van. Példaképpé tudsz válni az emberek számára a szövegeid alapján, mert azonosulni tudnak veled. Nagyon jó, hogy most már a közönségednek énekelsz, de mit szeretnél? Megmutatni magad, vagy elvagy ebben a kényelmes közegben, amiben most is?” Kíváncsi voltam, és egyáltalán nem voltam se ideges, se fenyegető. Tényleg érdekelt minden Caittel kapcsolatban. „ Nyugi, ha valami olyan kérdést tettem fel, szólj ,hogy erre nem akarsz válaszolni.”
Felnevetek, amikor elolvasom, hogy az ő menedzserük is ilyen és valami betegség lehet. Bármennyire is komolyan néz, ez akkor is ütött, legalábbis nálam igen. Nem jellemző Jasonre az ilyesmi. Utána olvasok tovább is. Kicsit fura így beszélgetni, de nem gond, igazából ráérek egész nap, mert ha valamit szervezünk, akkor az nem két perces szokott lenni és jobb, amikor kiderül, hogy mondjuk a fél napom még felszabadul, ellenben azzal, hogy tervezek és elhúzódik a dolog. - Rendben, úgy lesz, vagyis ki szoktam írni, csak nem mutatom meg senkinek, tele van egy fiókom ilyen számokkal. Legyintek, sose fogok emós számokat énekelni, legalábbis nem szeretnék senkit ilyesmire biztatni, mert nem helyes. El kell menni dokihoz, kezeltetni a dolgot és ennyi. Persze könnyen beszélek, mert nekem is el kellene mennem, de valahogy nem tudom, hogy miként is tegyem, mert nem kellene a sajtó felé kitudódnia. Nézem, ahogy a nemrég felfogott haj ismét szabaddá válik, fura, hogy egy férfi ennyit tollászkodik a hajával, én nem szoktam ennyire szenvedni, pedig nekem is elég dús sörényem van mondhatni. - El sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett elveszíteni a hallásodat, de jó, hogy ennyi minden a segítségedre van és érzed a zenét. Mosolygok rá kedvesen, mert a technika csodái azért segítenek. Persze megkérdezném, hogy miért nem beszél, ha már minden más érzéke tökéletesen működik, de nem szeretnék ennyire belemászni a személyébe, én sem szeretem ha az enyémben turkálnak. Elmegy italért és én is a számhoz emelem a poharat, amíg ír, majd olvasva az ottaniakat lassan tudatosul valami, amit nem tudom, hogy csak poénkodik vagy perverz vagy mi a franc. Félrenyelek és a mellkasom ütögetve nyugszom meg. Egek, ha a hasamhoz akar bújni hát nekem végem lesz. - Ez kicsit bizarr. Mutatok a szövegre, de amilyen nyugodt, arra következtetek, hogy komolyan gondolta és nem kéne így lehurrogni vagy mi, szóval folytatom a szövegelés. - De persze benne vagyok, ha eljutunk addig, úgyis már közelebb kerülünk. Hű de fura kimondani ezt a szót, főleg úgy, hogy még csak most pár napja van ott M és erre találkozok valakivel, aki még rajta is túltesz, már izomban és nem mondanám, hogy csúnya azt sem. Na őt a hírnév se zavarná, de az, hogy fiatalabb vagyok szinte biztos. Sóhajtok egy kicsit elengedve a dolgot, mert mit akarok én? Nem pasizni jöttem. - Az a lényeg, én is néha belefutok ismerős dallamokba, ez már csak ilyen, de mikor visszahallgatom akkor tudom, mit kell átírni. Persze már vannak programok, amik szólnak, ha ismerős dallam van, már nehéz kiszűrni, hogy valaki csinált-e hasonlót, annyi végtelen számú variáció azért nincs a hangjegyekből, ami jól is cseng egymással. - Én csak énekelni szeretnék, nem a hírnév miatt csinálom vagy a nagyobb hallgatottság miatt, egyszerűen jó érzés, hogy sokan így éreznek és segít nekik egy szám elkapni a hangulatot, ha épp szomorúak vagy boldogok szeretnének lenni. Nem értem, hogy ez miért kényelmes közeg, de magamról nem nagyon szeretnék énekelni, legfeljebb rejtett kis utalással, amiből senki sem tud meg semmit. - Amiről nem szeretnék, nem fogok beszélni úgy sem. Tegye csak fel a kérdéseit, nyugodtan azért közlöm vele, nem vagyok nyitott könyv, ez nyilván már lejött neki, mindent harapófogóval kell kihúzni belőlem. - Te szoktál valamilyen hangszeren játszani? Ilyen felszereléssel gondolom hallod azokat is. Érdeklődöm, mert számomra ez új és nem tudnék úgy írni, hogy nem hallom a dallamot is hozzá.
Nem látok bele, nem tudom, hogy mit gondolhat igazán, de én szeretem megadni a kölcsönös bizalmat, mindkettőnk irányába. „Jobb esetben kiírod magadból, és senki nem látja. Ilyenek nekem is vannak. De, muszáj kijönniük, mert addig zizegnek, amíg ki nem adod magadból.” – vonom meg a vállamat mosolyogva. „Rossz volt, de túléltem. Az öcsém miatt erősnek kellett lennem.” – vonom meg a vállamat. Sokszor nem látta a srác, hogy kiakadok. Mert elvonultam, vagy olyankor buktam ki, amikor ő nem látta, és nagyon remélem ,hogy nem is hallotta. Nem láthatott megtörten, mert nem, és kész. Én vagyok az idősebb. Nekem fel se tűnik, hogy megint a sörényemmel szerencsétlenkedek. Ez afféle pótcselekvés, más cigizik, én időnként felfogom, így vagy úgy. Mikor milyen kedvem van. Ráadásul, emögé is el tudok bújni egy kicsit. „Nyugi, kész a stúdió , ott már tudjuk úgy is csinálni, hogy énekelsz, a szobában, én pedig egy másikban figyellek…” – szándékosan nem a hallgatom szót használom, mert én más érzékeimmel észlelem őt majd. De jót mosolygok az ijedelmén. Néha-néha, ha eléggé megismertem azokat akiknek dalt írtam, ki szerették volna próbálni. De, nem sűrűn folyamodtam ehhez, mert…ez azért nekem is eléggé bensőséges. Ha lenne párom, esetleg, de nincs. „Igen, a gitárokat szeretem, azokat elég közel tudom húzni magamhoz ,hogy érezzem a rezgésüket.” – ezután még beszélgetünk Caittel, és a kajánk is megérkezik. Így enni is tudunk. Nem telepszem rá, hagyok teret neki, igyekszem, hogy oldott legyen a hangulat, szeretném, ha jól érezné magát a közelemben, mert van aki már eleve a magasságomtól visszavonulót fúj, de tényleg csak egy szelíd óriás vagyok, ahogy anyám is mondani szokta. Ha nevetünk, olykor még meg is feledkezem magamról, és kiszakad belőlem, egy-egy nevető hang. Kellemes bassz bariton. Délután lemegyek vele vissza a stúdióba, és megmutatom ,hogy mire vagyok képes a gitárral. Hogy lássa, tényleg nem árulok zsákba macskát. Az egyik ismertebb dalunk gitár szólóját adom elő, amit én is készítettem el. Pörögnek az ujjaim, és élvezem. Ezután megmutatok neki néhány visszafogottabb dallamot is, az akusztikus gitáron. „Remélem tetszeni fog amit majd kitalálok neked.” – mosolygok rá a stúdió szobában ücsörögve.
✪ Caitlin & Sebastian ✪ Szerezzünk egy úgy dalszöveget!
Csak bólintok neki, hogy igaza van, amíg nem írom ki magamból, csak zizegnek ezek a dalszövegek a fejemben és nem fogok egyről a kettőre jutni, ő már jóval tapasztaltabb, szóval érdemes megfogadni, amit ír nekem. Ahogy mosolyog egyáltalán nem tűnik ijesztőnek, elvégre elég termetes és ki van gyúrva rendesen. Gyakorlatilag esélyem sem lenne ellene, de szerencsémre Sebastian nem olyan, aki bántani akarna. Elég nagy szerencsétlenség, hogy elveszítette a hallását, ő, aki annyira szereti a zenét és persze erős, mert annak kell lennie, én is az vagyok, mert annak kell lennem. Öt éves korom óta nem sírtam mások előtt, sőt még egymagam sem nagyon sikerült úgy igazán kiadni magamból a fájdalmat, csak halmozom az élvezeteket és majd bombaként robbanok, csak remélem, hogy nem a nagyközönség előtt. - Tök jó, hogy van egy ilyen különleges studiód, ami segít közel maradni a zenéhez. Tőle jobban biztos nem mondhatja senki sem, hogy érzi a zenét, elvégre aki ilyen mondjuk úgy csúnya szóval sérült valamilyen formában, nekik más érzékeik erősödnek fel, amit én el sem tudok képzelni. Jó, magas hangerőn én is érzem a basszust, ahogyan rezonál, de neki nyilván nem kell max hangerőn dübörögtetni semmit ehhez. - A gitárok zseniálisak, bár nem vagyok olyan profi benne, inkább zongorázni szoktam dalszerzéshez, ami utána meg sem jelenik a zeneszámokban, de a dallamokat ott álmodom meg általában azon. Mindenki más, egész jól elbeszélgetünk, szinte csak úgy repül az idő és a kezdeti kis félénkségem is elszáll, nem volt valami erős a kezdésem, de egész jól belejöttem, hogy ő ír, én meg szépen artikulálva beszélek felé, ha meg elkalandozna, akkor az alkarjához érek, hogy mondanék valamit. Kicsit lázadó korszakban vagyok, amikor azt akarom csinálni, amit én akarok, szóval a dal is erről szól, amit egy kis fricska lesz Jasonnek, mert tuti hallani akarja mit alkottunk. Nekem nagyon tetszik a dalszöveg és persze a nagyobb részét Sebastian írta, én is valamennyire részt vettem benne és segítettem kicsit a sajátomra formázni a dalt, de meg kell mondjam, nagyon jól megtalálta, mire lenne szükségem és nagyon kifejező lett. Mikor nevet, akkor már a hangját is hallom, elég kellemes csengése van, de inkább nem teszem szóvá, mert nem néma, csak siket. Ha valamiért nem beszél, az az ő döntése és én tiszteletben tartom inkább. Mikor felállunk, hogy lemenjünk a studióba, akkor megint olyan kislányosan érzem magam, mintha nyolc éves lennék körülbelül, de nem, nem vagyok annyi. - Nagyon jól játszol gitáron! Tényleg ügyes, de egy jó dalszerző, aki nem csak ír, hanem komponál is, már csak ilyen. Felismerem a dalt, amit játszik és persze tudom is, melyik együttes játssza, de valahogy eddig nem kötöttem még hozzá, de úgy hirtelen összeáll a kép, hogy a Lunar Eclipse énekese nem más, mint az öccse. - Biztosan tetszeni fog! Mosolygok vissza és a dallamot követve, amit Sebastian mutat eleinte csak dúdolgatok, majd énekelni is kezdem, de még nem teljes beleéléssel, csak jegyzetelgetve a szöveg felé. A dallam a lényeg jelenleg, aztán amikor megvan egy rész, akkor utána már kiengedem a hangom és ahol úgy éreztem, hogy jobb kicsit majd kitartani a hangom vagy jobban megnyomni, hát ott meg is teszem. Szívből énekelek és ami csak a torkomon kijön, hozzá vagyok szokva, szóval nem fogom vissza a hangomat, mert nem azért jöttem, hogy ne tökéletes dallal távozzak. Erre szerintem mind a ketten büszkék lehetünk majd, alig várom, hogy megmutassam Jasonnek meg Masonnak. Beletelik egy kis időbe, talán már sötétedik is, mire végzünk, de a végeredmény szerintem minden percet megér, amikor visszahallgatom. Legszívesebben a nyakába ugranék, de ahhoz túl nyuszi vagyok, nem szoktam másokkal kontaktolni, ha nem muszáj, de azért jól érezhető meg látható, hogy tetszik az új dalom. - Köszönöm, nagyon jó volt veled dolgozni és szerintem nagyon klassz számot hoztunk össze, vagyis jobban mondva inkább te alkottad persze, én meg csak énekeltem. Még sose csináltam ilyesmit. Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, elvégre mondjuk ezért fizet is majd Jason nekik és persze meg fog jelenni, hogy ezt a számot nem én írtam mindenhol. Elég szokatlan dolog, nem is tudom mit mondjak még. Eléggé megkedveltem az óriás dalszerzőt és nem akarok csak úgy, 'oké kész van csá' lelépni, de nem is vagyok annyira a beszélgető témák feldobásának a mestere sem, szóval csak állok előtte és a szám szélét rágcsálom és csak remélem, hogy ő mond valamit, amire tudok reflektálni majd.
Kezdőlap
