Vizes a haja vége, de nem kifejezetten törődőm vele. Kezdem én is azt érezni, hogy kimelegedtem, pláne, hogy még a bor is dolgozik bennem. Elsőre nem esik le neki, mit mondok neki, mondjuk ezért nem is hibáztatom. Éppen szóra nyitnám a számat, amikor megelőz. Ezek szerint leesett neki a tantusz. Pár percre tűnik el a szobájában, sóhajtok egyet, miközben a hajamba túrok. Nem kell sokat várnom rá, mert visszajön és a kezembe adja a bontatlan óvszert. Igazából, meg sem lepődők, csak kibontom és felhúzom rá. Nem nagy ügy, inkább ez, mint az aggódás. Körülbelül feleszmélni sincsen időm, mert újból alatta találom magam. Felnyögök, ahogy érzem őt magamban. Elsőre el sem hiszem, hogy lassan mozog bennem, és már a legkevésbé sem tudom követni, hol tartunk. Elkapja a kezemet, ami a fejem felett köt ki, már igazából azzal se vagyok tisztában, hogy zihálok vagy nyögök. A másikat a nyaka köré fonom. Ahogy gyors tempóra vált megremegek, és egy hangosabb nyögést préselek ki magamból. Egymás szemébe nézünk, miközben mindkettőnk lenyugszik, de nem értem hirtelen mi baja lesz. Értetlenül pislogok rá, ahogy kiviharzik az erkélyre, én pedig összehúzom magam a kanapéján. Aztán elkap az, amolyan jól esne egy cigi érzés. A kihúzom a táskám elején lévő kis zsebet, majd rám jön a felismerés, hogy basszus, ez a kocsimban maradt. Ami meg ugye éppen nincs a közelben… A nappalit pásztázom a ruháim után kutatva, de a fejem még mindig kótyagos az alkoholtól, így az első, talán a felsőmhöz hasonló ruháért nyúlok. Ahogy felveszem, rájövök ez nagyon nem az én felsőm, mert körülbelül a combom közepéig ér. Megrántom a vállamat, mondván, ha nagyon zavarja Zack-et majd… Na, jó azért ne az erkélyen vegye le. A hajam kócos, az egyik kezemmel a fejemet fogom, ahogy kisétálok az erkélyére. Azért nem hazudok látszik, hogy belőlem még nem szállt ki a pia teljesen. - Kérhetek tőled egy szálat? A sajátom lent maradt a kocsiban. – nézek rá, ártatlan kölyökkutya szemekkel, és csak remélem, hogy megszán eggyel.
Nagyon jól esett ez a szex, de csak később mikor nagyjából kitisztult az elmém, akkor fogom fel, hogy mégis csak egy zsaruval feküdtem le. Ami azt illeti nagyon is élveztem, de ezt még véletlenül sem vallanám be neki. Hirtelen pattanok fel róla és kapva magamra az alsóm és a nadrágom, viharzok ki az erkélyre. Kell a friss levegő és az, hogy elszívjak egy kis füvet. Szex után nekem úgyis az a megszokásom, hogy egyből rágyújtok, de felismerve a helyzetet, muszáj valami mással levezetnem a feszültséget. Csak csukott szemmel élvezem, ahogy átjárja a testemet és a szívem is kezd normál ütemben dobogni. Nem is foglalkozok azzal, hogy Ada-t bent hagytam, vagy hogy egyáltalán nem volt észszerű a viselkedésem az együttlétünk után. A cigit kezdem el a kezemben nézni, de már az ujjaimban érzem, hogy kezd hatni. Kinyitom a szemem és felpillantok Ada-ra, ahogy kijön hozzám az erkélyre. Kedvem lenne megint elkapni és ezt most nem tudom, hogy miért gondolom, a fűtől, vagy mert szimplán beindít a látvány, hogy a pólómban van. Azt látom, hogy még egy kicsit dülöngél és ez halvány mosolyt késztet az ajkaimra. Fura, amit kér, tudom, hogy dohányzik, mert a bokroknál is azt tette, de mégis valahogy nem áll össze most a kép, hogy miért akar. Nem fogom elutasítani, így bólintok egyet, hogy kérhet és adni is fogok, de sajna mindkét kezemben van valami, amit megoldhatnék, hogy az öngyújtót átteszem a másik kezembe, de van egy sokkal jobb ötletem. - Itt a zsebemben. – Bökök a fejemmel a zsebemre, ha kell neki cigi akkor vegye ki ő maga, engem nem zavar, úgyis van még pár szál abban a dobozban. Viszont ha így tesz, akkor el is kapom a derekát a szabad kezemmel és magamhoz húzom, a lendülettel pedig elég közel kerülök a szájához. Alig érek az ajkaimmal az övéihez, így beszélek. - Ez az én pólóm! – Suttogok és egy-két betűnél súrolom az ajkait. Majd elengedem, és az öngyújtót nyújtom felé. Ez a fű teljesen ellazított, most nagyon is jól érzem magam. Végig nézek rajta, ahogy előttem áll a pólóban, ami kicsit nagy rá, de mégis a látványban valami, amitől felizgat. Annyira szexi ebben a kinézetben, ahogy látom, hogy nincs rajta melltartó, csak beharapom az alsó ajkamat. Ahhoz, hogy eltereljem a gondolataim, inkább beleszívok még egyet a cigimbe, de azt hiszem nekem ennyi elég volt, így az ablak párkányhoz megyek, ahol a hamutálam van. Leszedem a parazsat, ez még későbbre jó lesz, egy-két szívásra még, majd megfordulok és őt kezdem el nézni. - Mondd csak, ez volt az első? – Teszem fel a kérdést miközben összefonom a karjaim magam előtt. Úgy tűnt, mintha kezdő lenne de valahogy mégsem ezt éreztem, mikor már benne voltam.
Érzem, hogy mennyire kész vagyok az alkoholtól. A járásom már valamennyire egyenesnek mondható, de azért van baj az egyensúly érzékemmel, és ez látszik is. Rám pillant, viszont annyira nem tudok az egész helyzettel mit kezdeni… Csendben lépek ki mellé az erkélyre, a friss levegő pedig úgy érzem, hogy a csontomig hatol. Bár, kijózanítania a levegőnek nem igazán sikerül, de legalább nem úgy érzem magam, mintha félkómás lennék. Bólint egyet, majd a fejével a zsebére bök. Elsőre a zsebére nézek, aztán rá. Majd megint a zsebére, és megint rá. - Hát jó. – rántom meg a vállamat. Éppen, hogy kivettem a zsebéből a cigis dobozt a kezét érzem a derekamon. Hirtelen húz magához, miközben annyira lelassulva érzem magam, hogy muszáj mindkét kezemet a mellkasára helyeznem. Mert ebben a pillanatban tényleg úgy éreztem, ha nem teszek így, a mellkasának esek. Valószínűleg, csak szerintem. A hideg fut végig a hátamon ennek hatására, és a szemeibe nézek. Az ajkai is túl közel vannak az enyémhez, de nem értem. Mi történt az előbb, amiért így elviharzott? Én csináltam volna valami rosszat, de mindketten jól éreztük magunkat, nem? Akkor mi? Ahogy az ajkai súrolják az enyémet, újból elönt a forróság. Amint elenged, kiveszek egy szálat a dobozból, meggyújtom az általa adott öngyújtóval, és kifújom a füstöt. A kezemben lévő dobozra nézek, egy mozdulattal visszacsúsztatom a zsebébe. Ekkor használom ki, a helyzetet, lábujjhegyre állva hajolok közel hozzá. - Nem találtam meg a sajátomat. – mosolyodom el. Aztán az erkély korlátjára könyöklök mellette. Beharapja az alsó ajkát, amit pont észreveszek, és elnevetem magam. Ne kérdezd miért, én sem kifejezetten tudom, csak úgy jött. Miközben a kölcsön cigit szívom, figyelem merre megy, amikor is ennek hatására fedezem fel az ablakpárkányon lévő hamutálat. Ó, ezt jó tudni. Visszafordulok, és az utcát nézem, amikor megüti a fülemet egy kérdés. Éppen a számhoz emelném a szálat egy újabb slukkért, amikor a kérdésének hatására a mozdulat felénél lefagyok. Tessék?! Végig gondolom a válasz lehetőségeket, de görcsbe rándul a gyomrom. Most vagy elmondom neki, hogy két éve nem voltam pasival, ami után jönne a jól ismert „Miért?”. Ez meg nem egy olyan téma, amiről szeretek beszélni. - Nem. – nézek rá, addig, míg ezt kimondom. Aztán újra az utcát nézem. Megtámasztom a halántékomat a hüvelykujjammal, miközben azt várom, talán a nikotin megold valamit. Vagy csak ejti a dolgot, mert látja, hogy nem szeretnék erről beszélni.
A cigi kérésre, csak a fejemmel jelzek, hogy hol találja. Ránézek és látom rajta, hogy bizonytalan, hogy mit csináljon, ez pedig megmosolyogtat. Egyszerűen úgy érzem magam, mintha mágnesek lennének rajtunk, vonzódok hozzá és nem bírok messzebb lenni most tőle. Pont ezért, mikor végre megmozdul, magamhoz húzom. Tetszik, hogy rajta van a pólóm, de nem bírom ki, hogy ne tegyem neki ezt szóvá. Szeretem ezt a fajta játékot, de nem húzom sokáig, elengedem és odaadom az öngyújtóm. Mondhatnám neki, hogy két cigivel tartozik most már, de inkább ezt megtartom magamnak. Hagyom, hogy visszacsúsztassa a cigis dobozt a zsebembe, és amikor közelebb hajol hozzám, már épp megcsókolnám, amikor ellép tőlem. Meg se hallottam, amit mondott, annyira vágytam az ajkai ízére. Beharapva az ajkaimat, próbálom magam lenyugtatni, de helyette nevetni látom, amit nem tudok hova tenni. - Min nevetsz? – Ráncolom össze a homlokomat, nem emlékszek arra, hogy mit csináltam 10 másodperccel ezelőtt, pedig már úgy érzem, hogy az a pár pohár whiskey ki ment már belőlem a friss levegőnek hála. Odamegyek a párkányhoz és a hamutálba helyezem a füves cigit egyelőre. Most jó lesz ott, majd visszafordulva felé, csak a hátát látom. Ezzel a beállással kedvem lenne repetázni az előbbiből, annak ellenére, hogy ő zsaru és most kéne igazából kitennem a lakásomból. Elég szűkszavúan beszél, gyakorlatilag azt az egy szót is úgy érzem, mintha feszült és ideges lenne. Mivel megint nem figyel rám, közelebb sétálok hozzá és átkarolom hátulról. Csak pár pillanatig maradok így csendben, muszáj beszélnem. - Akkor hosszabb ideje nem voltál senkivel… - Mondom a fülébe csak, hogy ne kiabáljunk az erkélyen, majd a füléhez hajolok. - Engem nem zavar. – Hangom tényleg arról árulkodott, hogy nem zavar egyáltalán ha bizonytalan vagy bátortalan. Reménykedek benne, hogy ezzel kicsit megnyugszik és feloldódik. Fejemet a vállára hajtom, majd egy kérdést teszek fel, szintén kicsit halkabban. Nem lenne jó, ha kihívnák a zsarukat, bár azzal, hogy Ada is közülük való, talán megúsznám egy figyelmeztetéssel. - Ezért kaptam pofont délután? A legutóbbi exed miatt, aki csinált valamit? – Vonom fel a szemöldökömet, bár nem hiszem, hogy látja, ha már mögötte vagyok. Kezdem összerakni a képet, hogy valószínűleg ez az ex volt neki az utolsó és nem volt jó vele. Nem faggatom, ha nem akarja elmondani, nekem úgyis jó, hogy csak így állunk. Gonoszság csillan meg a szemeimbe, ahogy végig gondolok arra, hogy mi történt délután, majd kicsit kiegyenesedve – de még mindig átkarolva -, egyik kezemmel kikapom a kezéből a cigit, majd beleszívok. Kifújom a füstöt, majd visszanyújtom neki a cigit. Gondolom ki fog akadni, de nem hagyom, hogy megmozduljon, amint szabad a kezem, megint két kézzel karolom át. Ha elszívta, akkor engedem el és már megyek is vissza a lakásba. Ha velem jön, akkor természetesen előre engedem, ha nem akkor egyedül megyek be, de nem hiszem, hogy sokáig szeretne itt kint álldogálni egyedül. Ha bejött, akkor felé fordulok. - Mivel megnyerted a fogadást, tiéd az ágy. Én alszok itt kint. - Biccentek az ajtó felé, ahol megtalálja a hálómat, nekem csak egy takaró fog kelleni, a díszpárna meg tökéletes lesz a fejem alá.
Közel hajolok hozzá, de amikor felnézek rá és ellépek tőle, látom teljesen máshol jár az agya. Beharapja az alsó ajkát, amire elnevetem magam. Azt pedig csak akkor veszem észre, hogy önkéntelenül az egyik tincsemet csavargatom az ujjam köré, amikor rákérdez a nevetés okára. Próbálom visszaidézni, miért nevettem el magam, de eredménytelenül. Beharapta az ajkát, de ez még nem ok arra, hogy amúgy elnevesd magad. - Talán a pia. Még mindig érzem. – fogom meg a fejemet. Zavarba ejtő érzés kerít a hatalmába, amit hirtelen nem tudok minek betudni. Gondolom végig mért, vagy valami. Általában olyankor szokott ez az érzés előtörni belőlem. Mindegy is. Érzem, ahogy a keze megint a derekamra csúszik, viszont most nem látom az arcát, csak azt érzem mögöttem van. Azt a kezemet, amelyikben nem a cigi van, a kezére csúsztatom, és a hátamat finoman a mellkasának döntöm. Szívok egy újabb slukkot, lehunyom a szemem. - Két éve. – fújom ki a füstöt, és talán egy fokkal érzem magam nyugodtabbnak. Hozzábújok, ahogy azt mondja, nem zavarja. Felnézek rá, és elmosolyodom. Nem kérdőjelezem meg, de délután még nem néztem volna ki belőle ezt. Most pedig, hogy miután lefeküdtünk valamennyire más a véleményem. Valahogy képtelen vagyok kiverni a fejemből azt, mennyire gyengéd volt, még is határozott. Ismét felé fordítom a fejemet, látom, hogy reagál, én pedig csak bólintok. - Dühös voltam, és mondtam, van, amire én sem szívesen akarok emlékezni. – zárom le ezzel ezt a témát. Most jobban esik a közelsége, nem ilyenekkel szeretném ezt elrontani. Csak egy pillanatra nem figyelek oda, és már megint kezdi, hogy kivesz mindent a kezemből. Most nem akadok ki, inkább elnevetem magam. Amolyan „Ezt nem hiszem el!” módon. Visszanyújtja a szálat, amit elveszek tőle. Ismét mindkét kezét érzem magamon, ami jelenleg meglepően megnyugtatóan hat rám. Befejezem a cigit, elnyomom a csikket a hamutálban, és vele megyek be a lakásba. Megkérném, hogy inkább aludjon velem, de támad egy ötletem. Ahogy belépünk a hálójába, kivárom, amíg szintén az ágyhoz közel lép. Az ágyára huppanok, és elkapom a kezét. - Mi lenne, ha inkább itt aludnál te is? – kérlelem, közben próbálom behúzni az ágyába. Elvégre, ezek után mindegy, hogy egy ágyban alszunk-e vagy sem.
Meg akartam csókolni, de előbb lép el tőlem, mint, hogy megmozdultam volna. Kicsit lassú vagyok már, azért kezdem megint érezni, hogy álmos vagyok. Ez a friss levegő kitisztította az agyamat és most megint úgy érzem, hogy állva el tudnék aludni. Még úgyis meg kell a kanapén ágyaznom, ami annyiban merül ki nálam, hogy odateszek egy takarót. Nem értem, hogy min nevet, így meg is kérdezem, de csak halványan mosolygok rá. Eléggé szép ütemben megitta azt az üveg bort, így nem csodálom, hogy még mindig kótyagos tőle. Miután leteszem a cigit, átkarolom hátulról. Tetszik, ahogy a kezét az enyémre helyezni, én simán csak széjjelebb nyitom az ujjaimat és összefűzöm az övéivel. Megkívántam, megint. - Oh, az jó hosszú idő. – Lepődök meg rajta. – Én azt biztos nem bírnám… A szex az jó. - Hozzáfűzök még valamit, bár azt hiszem tudom mi lesz a reakciója. Élvezem, ahogy hozzám bújik, én pedig kezeimmel a hasán vagyok. Arcommal kezdem finoman simogatni az arcát, majd egy puszit adok a halántékára. Tudom, hogy ezt nem lenne szabad, mert folyamat az kering a fejemben, hogy zsaru. Feszélyezve érzem magam, így együtt kint az erkélyen, csak nehogy valaki meglásson. Bár ezt még ki tudom magyarázni, hogy nekem is szükségem van élvezetekre és ez csak egy alkalom volt. - Oké, akkor nem kérdezlek. – Egy puszit nyomok az arcára, érzem az izmain, hogy megfeszültek, ahogy felhoztam. Mivel megkívánom a cigit, de nincs kedvem rágyújtani egy slukkért, ezért kiveszem a kezéből. Elmosolyodok, ahogy nevet, mert szerintem pontosan tudom, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót. Csak egy szívás kellett, majd vissza is adom neki. Bemegyek a lakásba vele, magunk után pedig az erkély ajtót bezárom. Igaz, nem félek attól, hogy valaki bejönne, mert nem a földszinten vagyunk, de azért megfagyni sem lenne jó, azért eső után elég lehűlt a levegő. Elmegyek vele a hálóba, csak megmutatom merre van, de arra nem számítottam, hogy húz magával. Gonosz félmosoly jelenik meg az arcomon, szívesen aludnék a kényelmes ágyamban, mint a kanapén, bár az is kényelmes. - Az lehet nem lenne túl jó ötlet. Azt hiszem repetáznék abból, ami kint történt… - Nézek rá nagy szemekkel, mert megkívántam még az erkélyen és ez a vágy nem akar elmúlni. Nem tudom, hogy ő egyáltalán benne lenne-e vagy sem. Azt meg nem tartom jó ötletnek, hogy együtt aludjunk, mert a végén még rámásznék. Nagyon is imponál, hogy húz és hagyom magam, leülök az ágyra mellé, de egyből ajkaimat az övéjére tapasztom és hátradöntöm. Nem bírok magammal, de mondtam is. Az egyik kezem végig szánt a testén, már nem ismeretlen számomra a terep. Természetesen folyamatosan csókolom, amint leélek a pólóm széléhez, ami rajta van, ujjaimmal a combján játszok. Hirtelen indul meg a kezem felfelé, azért próbálok kínzó lassúsággal menni és mielőtt még elérném, felpattanok. Az éjjeli szekrényem alsó fiókját kinyitom és kiveszek belőle még egy óvszert, majd visszafekszek mellé, alkaromra, hogy fölé tudjak magasodni. Felmutatom neki az óvszert és nagy bambi szemekkel nézek rá. - Repetázunk? – Kérdezem meg tőle, azért annyira nem vagyok biztos, hogy akarja-e. Nekem jól esne, de ez rajta múlik, nem erőszakoskodok, ha nem akarja.
Őszintén szólva, nem szívesen szakadtam volna ki a karjaiból, de az erkélyen sem ácsoroghatunk egész este. Főleg, hogy rajtam nincs más a pólóján kívül. Összefűzi az ujjait az enyémmel, ami egy mosolyra késztet. Na, ez nem egy tipikus egyéjszakás kaland, mert nem hinném, az után így viselkedne egy frissen összegabalyodott pár. Jó, istenem, mit gondolok?! Elég lesz a romantikus gondolatokból, hiszen ez még nem jelent semmit. Mármint, a tapasztalt barátnőim szerint. Nem vitatkozom ezzel, mert logikus az indok, de ne most kezdjek el furán gondolkozni. Hallom a hangján a meglepettséget, elsőre nem tudom hova tegyem a dolgot. Aztán csak nevetek, amikor azt mondja, ő nem bírná ki. Kicsit olyan érzésem van, mintha a munkában egy férfi beszélgetés kellős közepébe keveredtem volna. Bár, ott többnyire olyat is hallasz, amit nem akarsz, olyan módon, amit nem néznél ki egy ügynökből. No, de téma lezárva. Tetszik, hogy megint az arcomat simogatja. Régen volt már pedig szeretem, ha ezt csinálják. Egy puszit kapok a halántékomra. Már csak egy hajszál választ el attól, hogy dorombolni kezdjek a karjaiban. - Köszi. Tényleg. – megpuszilja az arcom, aminek hatására, az arcom felforrósodik. Viszont az meglepi, amikor a saját ágyába húzom magammal. Miért olyan fura ez? Ha már úgy is lefeküdtünk, akkor igazán nincs ebben semmi. Vagy netán tévednék? Csak akkor esik le, miért reagál erre így, amikor megszólalt. Nagy szemekkel néz rám, és mielőtt még megszólalhatnék, megcsókol és hátra dönt. A hajába túrok a csók hatására, viszont mire észbe kapnék, a keze már újra a combjaimon van. Olyan lassan indul el a keze a testemen feljebb, hogy komolyan ott tartok, megkérem, hogy egy kicsit gyorsabban. Aztán az ágy mellett lévő éjjeli szekrényben kezd matatni. Mielőtt teljesen felém magasodna, megpróbálom az ágyra dönteni, mert most én szeretnék felül lenni. A kísérletem viszont kudarcba fullad, mert nem hagyja magát. - Zack, túl sokat kérdezel. – mondom egy sunyi félmosoly kíséretében, kicsit felülök és megcsókolom. Azért, remélem ez egy teljes mértékben egyértelmű válasz lesz a kérdésére. A kinti események után, nem szívesen mondanék nemet egy újabb körre.
Jól esik, hogy most valakihez hozzá tudok bújni, az eddig „kapcsolataim”, kimerültek a szexben. Felöltöztek, vagy én – attól függ, hogy kinél voltunk -, és máris egyedül tölthettem az éjszakát. Fura, hogy ő még mindig itt van, nem kapta össze a cuccait és lépett le. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, mert ennek nem szabadna megtörténnie, mégis úgy érzem, hogy mellettem biztonságban van. Össze is fűzöm az ujjainkat és hozzábújok, élvezem a helyzetet. Hosszú kihagyás után került megint intim kapcsolatba valakivel és bár ezt nem mondom ki hangosan, de magamban megjegyzem, hogy örülök neki, hogy én voltam az. Ez hülyeség, erre nem gondolhatok. El is kezdem arcommal simogatni őt, csak hogy a gondolataim elillanjanak. Nem tudtam, hogy ennyire érzékenyen érinti a volt párja, bár sejtem, hogy valami történhetett, ha ennyire ideges lesz, amint szóba kerül. Inkább nem kérdezem, pedig furdal a kíváncsiság, hogy mi történt. Szívesen aludnék vele, de félő, hogy repetáznék abból, ami a nappaliban történt. Ahogy elnézem őt ez egyáltalán nem zavarja, így már elő is kotrom a bontatlan óvszert, gondolom megint szüksége lesz rá, ha tényleg ismétlünk. Azt viszont nem hagyom, hogy hátradöntsön, ha csak nem a szájával akar kényeztetni odalent, de nem hiszem, így marad ez a felállás, hogy ő van alul. Meglep, ahogy meghallom a nevem. - Zack? Nocsak, már is ilyen jóban lettünk? – Vigyorgok és kicsit oldalra is döntöm a fejemet. Mikor újból felül, hogy megcsókoljon, csak visszafektetem az ágyra. Jó lesz ő ott úgy ahogy van, nem kell, hogy felül legyen. Halk nyögések hagyják el a hálószobámat és az ablakom is bepárásodik. El sem hiszem, hogy egymás után kétszer is volt ebben részem. Viszont most már tényleg annyira fáradt vagyok, hogy amint mellé fekszek, már az egyenletes szuszogásomat hallja.
Másnap reggel
Reggel látom, ahogy alszik és nincs szívem felkelteni, pedig bőven itt az ideje, hogy menjen, mégis más ötletem támad. Kimászok az ágyból úgy, hogy ne keltsem fel – gyorsan felkapom a ruháim -, majd hangtalanul kimegyek a konyhába, ahol elkezdek rántottát csinálni. Berakok egy adag kávét is a kávéfőzőbe, hogy mire kész a reggeli, addigra a kávé is kész lesz. Előveszek mindent, paradicsomot, potato scone-t, paradicsomos babot és még a pirítósba is dobok be kenyeret. A babot be a mikróba, a potato scone-t pedig olajban kisütöm. Felvágom a paradicsomot, addigra a kenyér is megpirul. A rántottát a tányérra helyezem, a paradicsomot mellé, a babbal együtt. Amint a potato scone is elkészül azt is a rántotta tetejére rakom, mert már nincs hely a tányéron. Elővéve egy másik tányért, rárakom a vajjal megkent pirítósokat, majd mindezt egy tálcára rakom. Kicsit egyszerűbb az ágyban enni, mint két tányérral. Rakok neki sót meg borsot ugyanis fogalmam sincs, hogy kell-e neki. Mielőtt még bármi mást csinálnék, összeszedem a ruháit a földről és beviszem a fürdőbe, lerakva oda, majd visszamegyek a konyhába. Teszek evőeszközt és szalvétát, majd a tálcát fogva bemegyek a szobába, mikor látom, már ébredezik. - Hoztam reggelit. – Térdelek fel az ágyra, majd odaadom neki ha felül. Leülnék mellé az ágyra, de ekkor hallom, hogy pittyeg a kávéfőző. - Kész a kávé. Kérsz? – Termek is hirtelen az ajtónál, majd ha elmondja, hogy akar-e meg hogyan akkor el is tűnök és elkészítem. Ha nem akar nekem úgy is jó, én inni fogok, tehát mindenképp ki kell menne. Megcsinálom a kávékat, ha kért, és bemegyek a szobába megint. Ráteszem a bögrét a tálcára és ha akarja, akkor maga mellé teheti az éjjeli szekrényre. Én a két kezembe fogom a bögrémet és úgy ülök vissza az ágyra, a hátamat a falnak döntöm. Nem mondom, baromi jó illata van a reggelinek.
Kifejezetten meglep, hogy miért nem engedi, hogy én legyek felül. Megkérdezném, de perpillanat egy jobb móka is van kilátásban. Ez meg ráér. Majd legközelebb. Na, hátrébb az agarakkal, kislány! Miért gondolom én azt, hogy lesz ebből legközelebb? Adaline, kezdesz nagyon-nagyon elkalandozni fejben, és a legkevésbé sem a jó irányba. Egyre inkább érzem, tisztul a fejem, és azt hiszem, meg kellene fogadnom, többet nem iszok. Mármint nálunk, még egy kollégás buli sem durvul el ilyen mértékig. Na, meg persze a húszas éveim végéhez közeledve most próbáltam ki az egyéjszakást, azt is alkohol hatására. Elnevetem magam, amikor meglepetésként éri, hogy a nevén szólítom. A számon van már az a mondat: „Hosszú a neved!”. Aztán mégsem hozakodom elő a dologgal. Angyalian nézek rá, miközben élvezem azt, ami éppen történik. Bár, azt a világért sem vallanám be, hogy ez után a kör után kezdem igazán fáradtnak érezni magam. Ahogy mellém fekszik, már alszik is. Halvány mosolyra húzódik a szám, de nekem sem kell több.
***
Másnap reggel, úgy körülbelül világosodás környékén, ébredek meg. Hunyorgok, nagyon mozdulni sem merek, nehogy felébresszem a mellettem alvó srácot. A fejem valami oltári módon fáj már most is, körülbelül úgy érzem, mintha ütve fúró lenne az agyam helyén. Ránéznék a telefonomra, mennyi az idő, de nem, hogy egy éjjeli szekrény közel lenne. Az én telefonom kint a nappalijában. Én meg a hálószobájában… Baszki?! Mi a franc?! Amúgy ráadásul totál meztelenül fekszem mellette. Ja, hát, tegnap nem éppen társasjátékoztunk. Vagyis, lehetne annak is nevezni, csak akkor valami felnőtt verziósnak. Annyira hasogat a fejem! Inkább, visszaalszok egy öt percre, utána elhúzom a csíkot. Szöszmötölést hallok, meg valaminek, Úr Isten, de finom illata van! Kinyitom a szemem, és hirtelen megugrik a pulzusom. Basszus! Ebből nem öt perc lett, de nyugalom, csak higgadtan. Majd kitalálsz valamit, hogy le tudj lépni. Várjunk! Reggeli? Mi? Leesik mi a helyzet, így amikor felülök, felhúzom a térdeim, és az arcomat a kezeimbe temetem. Ezt még elpirulásnak sem nevezném, annyira rákvörös az arcom. Azért nem gondoltam volna, ennyire zavarba fog hozni. Viszont a reggelit már az ölembe rakta, miután túltettem magam a dolgon, bár a zavarom így sem elhanyagolható. Kávé? Na, azt hiszem, azért most ölni is képes lennék. Bólintok, elmondom neki, hogy tulajdonképpen tejeskávét szoktam inni, cukor nélkül. Hamarosan újra megjelenik két bögrével a kezében, de amelyik bögrét kapom én, azt az éjjeliszekrényre teszem. Elég kellemetlen lenne, ha kiborulna. A zavarom jelenleg is tagadhatatlan, de valamit muszáj mondanom. Még a végén az lesz a következő, hogy elvitte a cica a nyelvem. - Köszi. Ez nagyon… - most, majdnem azt mondtam, aranyos tőled. Aztán rájövök, hogy erre még a saját bátyám is prüszköl. Mármint, ha aranyosnak nevezik, mert az nem férfias. – Kedves tőled. – belekortyolok a kávémba, és feltűnik, hogy ő nem is hozott magának semmit. Nagy szemekkel pislogok rá. – Te nem reggelizel?
A második menet után elég gyorsan elalszok, már kijött rajtam az egész napos fáradtság. Mikor felkeltem, Ada még aludt, így mosolyogva néztem rá, de nem keltettem fel. Felöltözve, kiosonok a szobámból és miközben a reggelit készítem, küldök egy üzenetet a többieknek, hogy reggel biztos, hogy nem leszek a raktárban, mert összeszedtem egy csajt és valószínűleg egész nap az ágyban leszek vele. Ez egy olyan dolog, amit senki sem kérdőjelez meg és nem is zargatnak. Azt még nem tudom, hogy hogyan fogom kimagyarázni ebből, ha rákérdeznek másnap, de ez legyen majd a későbbi problémám. Gyorsan összeraktam a reggelit és a kávé is hamarosan kész, már hallom ahogy csepeg és az illatát érezve hamarabb felébredek. Már nagyon is vágyok a kávé ízére. Kicsit rendet rakok a nappaliban, nem szeretem ha kupi van attól független, hogy férfi vagyok még az igényt azt követelem. Ada ruháit is beviszem a fürdőbe, hogy ne a padlón legyenek szétdobálva. Beviszem a tálcát és megvárom, míg Ada felkel. Összeráncolom a homlokom, hogy az arcát a kezeibe temeti. Nem értem ezt a reakciót, de azt látom, hogy egy kicsit elvörösödött. - Szívesen. Gondoltam éhes leszel ébredés után. – Rántom meg a vállaimat, szoktam gondoskodni a barátnőimről, bár Ada-t nem lehet annak nevezni, mégis megkapta most ezt a figyelmességet. Én a bögrémmel ülök az ágyon, a falnak döntve a hátamat, és élvezem a kis kortyokat, amiket iszok. Próbálok nyitott szemmel ülni, de van mikor behunyom a szemeim, ami úgy tűnhet, hogy csak azért, mert kávézok. A kérdésére kipattannak a szemeim, de nem nézek rá. Nem tudom, hogy elpirultam-e, de nagyon remélem, hogy nem. - Ööö… Hát, ez a reggelim. – Nagy szemekkel nézek a kávémba, szoktam reggelizni és igazából fel sem tűnt, hogy csak neki csináltam, mintha együtt lennénk. Őszintén szólva érezve az illatát, nagyon is éhes vagyok. - De talán éhes vagyok egy kicsit. Majd csinálok később magamnak, csak most olyan jó ülni. – Fejemet a falnak döntöm és lehunyom a szemeim. Még most is irtó álmos vagyok és vissza tudnék aludni, lehet ez is less a tervem, ha elmegy. Ahogy szívom magamba a finom illatokat, kezdem egyre jobban érezni, hogy üres a gyomrom. - Te mint ügynök, bármikor mehetsz dolgozni, vagy van egy beosztásod? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, mert azért van már reggel 10 is, de nem is volt szívem felkelteni, mert annyira aranyosan aludt. Legalább elterelem a figyelmét arról, hogy éhes vagyok.
Szóval, ugye vannak azok a pillanatok, amikor azt kívánnád, bárcsak a föld alá süllyednél. Nos, ez most egy ilyen. Mármint, kaptál te ágyba reggelit, egy pasinál, akit egy napja ismersz, és lefeküdtetek? Ugye, hogy nem. Bele is pirulok a felismerésbe, mi a helyzet, de a kezeim takarják az arcomat, így alig látja, mennyire vörös az arcom. Viszont örökké nem maradhatok így, szóval elveszem a kezeimet, de szerintem még így is látszik. Úgyhogy, nagyon piros arccal, próbálom lelkiekben túltenni magam a dolgon. A jelenlegi érzéseim alapján nem sok sikerrel. Elmosolyodom rajta, hogy ilyenekre gondol. Tényleg éhes vagyok, de úgy, hogy ő csak kávézgat nincs szívem hozzányúlni. Holott iszonyat jó illata van. A szemem sarkából őt lesem, hogy csak azért csukja be a szemét, mert kávézik, vagy, mert néha elbóbiskol, nem tudom. Elég hirtelen reagál a kérdésemre, amit lehet, tudnék hova tenni, de van, amibe nem szeretném belevonni a munkámat. Ebbe legalább is, nem. Meg azért sem, mivel a legtöbb embert elég rosszul érinti, ha kielemzed őket. Furán nézek rá, ahogy erre csak a kávéját nézi, ami tulajdonképpen a reggelije. Legalább is, szerinte. Most, komolyan? Nekem csinált reggelit, de saját magának nem? Hirtelen jött ötletem támad, és tudom, elég hülyén fog ez kijönni. Viszont, ha tényleg nem evett még semmit… - Mi lenne, ha összekötnéd a kellemest a hasznossal? – nézek rá, majd a tálcára bökök a fejemmel. Ekkor érzem meg, a takaró, ami eddig takart elkezdett lefele csúszni. Míg a másik kezemmel a tálcát tartom, addig a szabad kezemmel magamhoz szorítom a takarót. Jó, ez közel volt, és kezd zavarni, hogy rajtam körülbelül semmi ruha nincs. Csak a takarója takar, de az is éppen hogy. - Igen is, meg nem is. – vonom meg a vállam, már amennyire a helyzetem engedi. – A főnökömtől is függ. Ha sürgős behívnak a szabadnapodon is, amúgy meg marad a beosztás. – nincs ebben kifejezetten semmi különleges. Megmosolyogtat, amikor mások azt hiszik, ez a meló valamitől másabb, mint a többi. Maximum annyitól, ha mindenki kell, akkor nincs mese, minél előbb be kell érned. Ha pedig szabadnapos vagy, ez különösen kellemetlen tud lenni. Bár, most, hogy így a munkáról beszélünk, kíváncsi vagyok az övére. Mármint, oké. Közgazdász, de az általában elég sok mindent takar. Beharapom a szám sarkát, mert gőzöm sincs, mivel kérdezhetnék rá. – Bár nem hiszem, hogy nálatok hirtelen kell ugrani, ha hív a főnököd. Vagy tévedek? – jesszus, Ada! Ne legyél már ennyire balfék. Na, jó. Kezdetnek talán megteszi.
Elvagyok a kávémmal, egészen addig amíg Ada fel nem teszi azt a kérdést, hogy én miért nem reggelizek. Most nem mondhatom azt, mert csak neked csináltam, az elég fura lenne, így inkább a kávémra fogom meg a lustaságomra. Fejemet felé fordítom, amikor látom a szemem sarkából, hogy felém nyújtja a tálcát, de csak megrázom a fejem egy apró mosollyal az ajkaimon. - Neem, nem! Inkább egyél. Majd ha hagysz valamit megeszem, de ha nem akkor sem baj, majd csinálok magamnak. Tényleg. – Simítok végig az arcán, bár mikor észreveszem, hogy mit csinálok, elveszem a kezem. Teljesen megőrültem? Csak egyetlen egy éjszaka volt, mégis olyan jól éreztem magam vele, hogy legszívesebben megkérném, hogy legyen folytatása. Hogy a gondolataimat elhessegessem, egy teljesen más témára terelem a szót. Egyszerűbb, legalább a kajára sem gondolok és legalább megtudom, hogy eddig miért nem pattant ki az ágyamból és rohant el. Arra még emlékszem, hogy megígértem neki, hogy megnézem az autóját miért nem indul, de kezd kétségem támadni afelől, hogy egyáltalán megengedi, hogy segítsek neki. - Akkor gondolom ma is szabadnapos vagy. – Nézek rá, tekintve, hogy már 10 is elmúlt, bár nem tudom, hogy egyáltalán tudja, hogy hány óra van. Valamiért mégsem szeretném, hogy elmenjen, de az tény, hogy nagyon hívogat az ágy, hogy visszaaludjak. Egyre jobban érzem, hogy mennyire finom illata van a reggelinek, majd legközelebb csinálok magamnak is, de annyira elfeledkeztem erről. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, nem szoktam a kalandjaimnak reggelit készíteni. Nem nézek a tálcára, inkább a kávémat kortyolgatom, talán az éhség érzés is meg fog szűnni. Lehet csak szomjas vagyok, viszont erre a kávéra most szükségem van, így nem akarom lehajtani, csak kiélvezni. - Nem, valóban nem kell. Amúgy is szabin vagyok ezen a héten. – Rántom meg a vállaimat, hálát adok az égnek, hogy a sok munka a raktárba elveszi annyira az időmet, hogy ezen a héten tudjak lustálkodni egy picit. Amíg itt fekszek mellette, addig legalább átgondolom a fedő sztorimat a srácoknak, hogy milyen csaj miatt kellett a reggeli szállítmányt egyedül csinálniuk. Ezerszer könnyebb lenne, ha én lennék a banda feje, legalább nem tartoznék elszámolással, de Davis-t nem akarom hátba szúrni. Felkelek az ágyról, a bögrémet az éjjeli szekrényre teszem, majd a szekrényhez lépek és kiveszek egy tiszta törülközőt. Visszamegyek az ágyhoz és visszaülök úgy, hogy a hátamat a falnak döntöm, majd Ada mellé rakom a törülközőt. - Ha zuhanyozni szeretnél… Bevittem a ruháid a fürdőbe. – Nézek rá csak, hogy ne keresse kint meztelenül, bár én ellennék a látvánnyal, mégsem akarom őt zavarba hozni, így is látom, hogy még mindig vöröslik az arca. Amit azt illeti nagyon is tetszik nekem a mellettem ülő, de persze ilyenre nem kéne gondolnom. Magamhoz veszem a bögrémet és megiszom a maradék kávémat, de még mindig a kezemben tartom. Úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger és megmozdulni nem bír.
Úgy érzem, hogy zavarba hoztam a kéréssel, miszerint reggelizzen velem. Oké, a körülményeiket tekintve, furán jöhet ki a dolog. Viszont, azt ne mondja nekem, hogy ennyire hidegen hagyja, ha nem eszik. Halvány mosoly dereng fel az arcán, amire én is hasonlóképpen teszek. Nem tudom, ezzel most a zavaromat szeretném-e leplezni vagy mi a fene. - Te tudod… - mondom vállat vonva, amikor végig simítja az arcomat. Elsőnek a kezére nézek, aztán rá. Nem zavar, jól is esik, de ezt tényleg képtelen vagyok hova tenni. Főleg azt a részét a szituációnak, hogy elkezdi, aztán abbahagyja. Az este is voltak olyan mozzanatok a viselkedésében, amit nem tudtam megmagyarázni. Mintha ösztönösen kezdené, de az agya megálljt parancsol neki. Foglalkoztatni, foglalkoztat az oka, meg a miértje, viszont ezek nem olyan dolgok, amikre csak úgy rákérdezel. Ha nem is kellemes érzettel, de enni kezdek. Tényleg nem azért, mert ne lenne finom, ám, ez így olyan kínos érzés. - Inkább kényszer szabadság. - mondom, miután lenyeltem az első pár falatot. – Rosszul sikerült az egyik meló. – tudom le ennyivel a dolgot, és akaratlanul eszembe jut az a munkánk. Egy bombát szerelt fel magára a pasi. Hatan mentünk be, három ügynök és három kommandósból, megúszta két szövetségi ügynök meg két kommandós. Viszont a lökéshullám engem még így is a falhoz vágott a másik két kommandóssal együtt. Úgyhogy a héten néha-néha be kell néznem a pszichológushoz meg a főnökömhöz. Aztán a tőle messzebb eső vállamra nézek, még mindig látszik a belefúródott repesz nyoma a felkaromon. Jelenleg, ez az egyetlen sérülésem eddig, aminek talán nyoma is marad. Mondjuk, örüljek, hogy ennyivel megúsztam, meg három nap kórházzal. Ki is ráz tőle a hideg. Fúj, de utáltam! Na, ezzel sem tudtam meg sokat. Szóval, marad a célirányos kérdés. Mondtam már, hogy az ilyet szeretem a legkevésbé? Mindig a vallatásokra emlékeztet, még akkor is, ha legalább öt percre zárnád ki a munkát a fejedből. - De, mint közgazdász, te mivel foglalkozol pontosabban? – kérdezem tőle, aztán megiszom a maradék kávémat is, mielőtt befejezném a reggelit. Egyetlen egy pirítós csúszik még le, de ha többet kellene ennem, meghalnék. Holott azon nevet a családom, amióta elkezdtem a rendfenntartásban dolgozni, majdnem annyit eszek, mint a bátyám. – Köszi. Mondták már, hogy jól főzöl? – nevetek egyet, egy mosoly kíséretében, miután végleg befejeztem. Nekem sem tájidegen dolog a konyha, tekintve, hogy az orosz konyhai fogásokat apától tanultam, a többit anyától. Meg gimisként a hétvégéimen sütiket sütöttem, csak úgy, hogy lefoglaljam magam. Egy tiszta törülközőt tesz le mellém, mire feleszmélek a saját gondolataimból. - Ööö… Köszi. – hirtelen, körülbelül azt sem tudtam merre járok. A tálcát átrakom az éjjeli szekrényre, úgy, hogy már az üres kávés bögre is rajta van. Azért arra figyelve, hogy ne tudjon leesni. Gyorsan magam köré csavarom a törülközőt, amolyan biztonsági szempontból. Otthon sem futkározok meztelenül, másnál meg pláne nem. Felveszem a tálcát. – Megmondod hova tegyem le? – gondoltam, ha már volt olyan aranyos, hogy csinált nekem reggelit, akkor az a minimum, hogy magamtól elviszem, feltéve, ha elmondja hova.
Visszautasítom a reggelit, hagyom hogy ő egyen, valahogy nem érzem úgy, hogy tudnék vele együtt enni, főleg egy tányérból. Az illatok kezdenek megbolondítani és a látvány is, de inkább nem ránézek, csak a kávémat kortyolgatom. Arra úgyis szükségem van, hogy felébredjek. - Gondolom nem akarsz róla beszélni. – Nézem az arcát és nagyon úgy veszem le róla és a szavaiból ki, hogy nem akar róla beszélni. Látom, hogy elfordítja a fejét, így inkább csendben maradok, így is elég sok olyan dolgot tudunk egymásról, amit nem is mondanék, ha valóban egy éjszakáról lenne szó. Kortyolok a kávémból, majd mikor látom, hogy ott hagyja az utolsó pirítóst, elveszem és elkezdem enni. Nagyjából három-négy harapással már meg is ettem. A kenyér nálam gyorsan lecsúszik. Kezdem tényleg elhinni neki, hogy nem nézett utánam. Eddig… A kérdését követően, nem gondolkozok túl sokat, mert nincs értelme hazudnom. A bokorban is hamar lebuktam a nevemet illetően. - Kockázat elemző vagyok. Érdekesebb munka, mint aminek hangzik. De nagyon nem tudok hozzáfűzni semmit. Monoton hétköznapok, felkelek, bemegyek dolgozni és hazajövök. Semmi extra. – Rántom meg a vállaimat, gondolom most unalmas irodai kukacnak néz, bár nem tudom ez miért érdekel ennyire, hisz többet úgysem fogjuk látni egymást. Mint ahogy eddig egyéjszakás kalandommal se tartottam a kapcsolatot, valószínűleg Ada is csak ennyi volt. Megiszom a maradék kávémat, ez most jól esett, és azaz egy szelet pirítós is, amit meghagyott. Tényleg éhes voltam és azt hiszem még most is az vagyok, mert ez a fél fogamra sem volt elég. A dicséretét nem tudom hova tenné, még senki sem mondott nekem ilyet így összeráncolt homlokkal kezdek el gondolkozni valami frappáns válaszon, de inkább maradok az igazságnál. Túl megterhelő most gondolkozni kitalált dolgokon. - Öömm… Még nem… - Kicsit akadozva mondom, mert neki készítettem csak reggelit, ami nekem is fura. Magamnak általában nem csinálok, vagy csak nagyon ritkán, egyszerűbb ha kész ételt veszek, be a mikróba és már ehetem is. Vagy rendelek, na az megy a legjobban. Felkelek az ágyról, amikor látom, hogy a kezében a tálcával neki indul ki a szobából. Beállok elé, majd kiveszem a kezéből a tálcát, véletlen hozzáérve a kezeihez. - Majd kiviszem. Addig le tudsz zuhanyozni, ha akarsz. – Halvány mosoly jelenik meg a számon és elveszem tőle a tálcát. A kávésbögrémet is ráteszem, mert megittam, majd kimegyek vele a konyhába. Amíg zuhanyzik vagy felöltözik, addig elmosogatok. Jobb most megcsinálni, mint ott hagyni és később a lustaság miatt ne csináljam meg. Amint kész vagyok, letörlöm a pultot, legalább nem néz ki úgy, mintha agglegény lennék, még ha gyakorlatilag az is vagyok, de nem igénytelen. Megvárom míg Ada előbukkant, addig többnyire csak a kanapén ülök és a telefonomat nyomkodom. Még mindig nem találtam ki, hogy a többieknek mit mondok a reggeli kimaradás miatt. Biztos vagyok benne, hogy mindent részletesen tudni akarnak, főleg, hogy csaj van a dologban.
Bevallom, jól esett a reggeli, amit készített. Bár, nagyon nem akarom hangoztatni, mert még mindig kényelmetlenül érint, hogy ő nem evett semmit. Meglepetten érint, amikor azt mondja, valószínűleg nem szeretnék róla beszélni és nem is igazán firtatja. Holott, általában az emberek előszeretettel faggatóznak, ha tehetik. Főleg, mert a hírek sem mondják el a teljes igazságot. Néha. - Köt a szabályzat, az ellen meg nem tehetek sokat. – válaszolok rá, mert nem szeretnék bunkónak tűnni. Szigorúan kezelik, ha információkat szivárogtatunk ki. Bár, ha otthon is dolgozok, akkor nem igazán azért zárkózom el a szobámba, hogy az anyám ne tudjon róla. Azt inkább azért teszem, mert a helyszíni fotókon általában nem gusztusos dolgok vannak. Kedvem lenne a fejemet csóválni, látva, milyen gyorsan falta fel az utolsó pirítóst, viszont mégsem teszem. Valahogy, nem akartam elhinni, hogy a kávé és a lustaság az oka. Ezek után pedig pláne nem így gondolom. Tényleg kedves volt tőle, amit tett, de gondolhatott volna magára is. Oké, nem fogok anyáskodni, ezért inkább csak elmosolyodom, a véleményemet meg megtartom magamnak. Ha most olyan akarnék lenni, mint drága anyám, akkor nagy szemekkel feltenném a kérdést: „Az mit csinál?” Ám, ha tippelnem kellene, szerintem már így is elég sokszor hallotta ezt, szóval hagyjuk. Majd rákeresek. - Sokan mondják ezt, ha egy zsaruval beszélnek a munkáról. – nevetem el magam. – Pedig gyakran a saját melónk is monotonná válik egy idő után. – csak több undorító dolgot látunk, meg a legtöbbször azt kívánjuk, legyen már vége. Mármint, van a munkánknak szép oldala is, de néha a saját lelkiismeretünkkel is meg kell birkózni. Meg azzal a gondolattal is, hogy a világ, amiben élünk kifejezetten veszélyes egy hely. Jó, erről ennyit. Lapozzunk. Ezeket a gondolatokat elég, ha a főnökömmel meg a pszichológussal osztom meg. Most, hogy muszáj. Kérdőn nézek rá, amint a homlokát ráncolja, mert megdicsértem. Ez akkora probléma lenne? Kedvesen lesek a srácra, mert aranyosnak hat, ahogy akadozva beszél. Komolyan, nem dicsérte meg még ezért senki? Pedig tényleg jól főz. Ennyire még a tesómnak sem megy, hiába él egyedül már egy ideje. Elveszi tőlem a tálcát, és érzem, ahogy hozzáér a kezemhez. Bizsergető érzés fut végig rajtam, de nem húzom el a kezem. A legkevésbé sem a romantika miatt – meg különben is, ez egy egy-éjszakás vagy mi - inkább azért, mert akkor felborul a tálca. Plusz munkát meg nem akarok neki csinálni. - Rendben, köszi. – húzom mosolyra a számat, majd amikor elveszi a tálcát a fürdő felé veszem az irányt. Körülbelül tíz perc alatt végzek, miközben sosem gondoltam volna, hogy még áldani fogom a Rendőr akadémiát emiatt. Gyorsan összeszedem a maradék cuccomat. Becipzárazom a táskámat, elveszem a telefonomat az asztaláról. Rápillantok a készülékre, úgy téve, mintha egy fontos üzenetem jött volna. - Ööm… Köszi, mindent, tényleg. Viszont, nekem most mennem kell. – mondom, aztán a lehető leggyorsabban húzom el a csíkot.
Kezdőlap
