Az egyenruhás diáklány kedves mosollyal lecsippantja a jegyünket a kapunál, majd egy bájos intéssel tovább enged minket a forgóajtókon túlra. Teljességgel elfogulatlan, külső szemlélő is könnyedén megállapíthatja, hogy mérföldekkel lelkesebb vagyok az unokahúgomnál, és ezt még csak leplezni sem próbálom: ahogy feltárul előttünk Disneyland tornyokkal és kastélyokkal magasló képe, felkurjantok, mégpedig jó hangosan, magamra vonva néhány általános iskolás és egy-két anyuka figyelmét, ez az aprócska közjáték azonban a legkevésbé sem hoz zavarba.
- Jól van, kisasszony, első utunk a szuvenírshop, de csak mert tudom, mennyire ragaszkodsz hozzá, hogy passzoló Mickey-Minnie füles hajpánttal rángathass végig az egész parkon. - A jegyemet és a mellé kapott térképet egyfajta legyezőnek használva kezdem el terelgetni Bree-t a bejárat közelében található ajándékbolt felé, mintha legyet hessegetnék. Úgy sejtem, egyből levágja majd, hogy a helyzet valójában fordított és én áhítozom mindennél jobban valami eredeti fejfedő után, és valószínűleg én leszek az is, aki egyik járműről a másikra, egyik nevezetességtől a másikig fogom cibálni a nap folyamán. De hát ez Disneyland! Milyen gyakran jutunk el mi, bennszülött New York-iak Anaheimbe? Na ugye! Hülyeség nem őrülten lelkesnek lenni.
Akár kell Bree-t noszogatni, akár nem, a kezem végül papírokkal együtt a vállán köt ki, így kormányzom a bolt felé, vagy ha esetleg nem adta volna meg magát feltételes önkényuralmamnak és gyermeteg pénzköltési vágyamnak, akkor lebegek utána, bármerre is indul.
- Remélem, tudod, hogy bár anyád a lelkemre kötötte, hogy ne tömjelek minden vacakkal és együnk valami rendeset is... Estére szivárványt fogunk hányni a sok cukortól. Én biztos, te nőből vagy, neked a füleden jön ki. - Az mégis csak elegánsabb, mint az általam említett mód. Az intés ellenére feltett szándékomban áll kirúgni Bree-vel a hámból és annyifélét összeenni, amennyit csak elbír a pénztárcánk; főleg az enyém, mégis csak én volnék a büszke nagybácsi, aki hétvégi kirándulással lepte meg az unokahúgát. Egyébként is, bárminek ellen tudok állni, csak a pénzszórásnak és Disneylandnek nem. Valószínűleg ez minden korombeli, egészséges állatorvossal így van.
- Úgyhogy, ha bármi megtetszik, csak szólj. És ha bárkit látsz a Bosszúállókból, akkor is, mert fotózkodni akarok Lokival - Gyengéden megszorongatom a lány vállát, mielőtt elengedném vagy azért, hogy ajtót nyissak neki a szuvenírshopnál és előre engedhessem, vagy hogy mellé zárkózva ellenőrizzem, melyik látványosság felé tartunk éppen és mennyi az aktuális várakozási idő. Egyik kimeneteltől sem csappan a lelkesedésem.

Sam & Bree

"Let the good times roll."

- Héé, minket néznek! - szólok oda Samnek, amikor úgy kurjantja el magát, mintha épp a lottót nyerte volna meg. Körbe is pillantok, a felénk pislogó emberekre, a pillantásommal pedig igyekszem azt üzenni nekik, hogy nincs itt semmi látnivaló és a nagybácsikám teljesen rendben van, mind a négy kerékkel. Még véletlenül sem gurult el nála egyik sem! Végül azonban kénytelen vagyok elmosolyodni, mert mégiscsak abban a kivételezésben van részem, hogy engem és egyedül csak is engem hozott el Disneylandbe. Ezek után mondja nekem valaki, hogy nem én vagyok a kedvenc unokahúga!
- Naa, ne kend rám, valld be, hogy a passzoló hajpánt volt minden álmod ezen a kiruccanáson - bökdösöm oldalba, mielőtt a legyezgetésének engedve néhány vánszorgó lépést teszek, csak hogy véletlenül se találjon el a papírral, még ha komolyabb bajom nem is esne tőle. - És előre szólok, hogy csinálhatunk majd képet vele, de ha posztolod valahová, én esküszöm...! - Nem tudom befejezni, mert fogalmam sincs pontosan mit csinálnék, ha valóban megtörténne a dolog és ország-világ láthatná, hogy húsz évesen én még Disneylandbe látogatok. Még akkor is, ha egyébként mélyen - nagyon mélyen! - tetszik ez az egész. De ezt Samnek nem kell tudnia.
- Remélem anyu nem azért beszélt már megint arról, hogy mit ehetek vagy mit nem, mert kitalálta, hogy mióta nem látott, szedtem fel pár kilót. Mert akkor megint el kell vele beszélgetnem, hogy ne fecsegjen ilyesmikről mindenkinek. Rosszul esik! Vagy szerinted igaza van? - Valamelyest megroggyan a vállam, talán annak a gondolatától, hogy tényleg baj lehet a súlyommal, talán attól, hogy Sam a vállamnál fogva kezd irányítani az emlegetett szuvenírshop felé. - Olyasmiket szeretnék kipróbálni, amiket nem lehet máshol kapni, csak itt. Hallottam pletykákat arról, hogy vannak titkos elemek bizonyos menükön! - Meg nem mondom, hogy pontosan honnan is az információ, mindenesetre az elhatározást fenntartom, mi értelme elcsapni a hasunkat, ha nem olyasmikkel tesszük, amit csak Disneylandben lehet kapni?
- Szóval Vasember, meg hasonlók? - pislogok hátra a vállam fölött, miközben felvonom a szemöldökeim. Nem élek egy kő alatt, nyilván tudom miről van szó, de azért annyira nem is a kedvencem hogy mondjuk tudjam, hogy hányadik Bosszúállók résznél járunk már. - Húú...ÚÚ! - tör ki belőlem a meglepett reakció, amikor a szuvenírshopba lépve egyáltalán felfogom mennyi lehetőségem van választásokat tekintve. - A rózsaszín masnis szebb, vagy az a flitteres? Úristen, nézd! Fánk alakúak a fülek! - A szüleim ugyan megtanították, hogy ha mutogatok, rá fogok szokni a lopásra, most viszont megkockáztatom, mert úgy lendül a kezem az emlegetett rózsaszín, fánk alakú fülekkel díszített hajpánt felé, mint a villám. - Melyik? - mutatom fel a három lehetőséget a nagybátyámnak. - Van terved, hogy mi legyen a következő állomásunk? Melyik látványosság? És ugye megyünk kísértet kastélyba? - pillantásom ugyan kérdő, a hangomat mégis igyekszem számonkérőre venni, mert ha már tényleg Mickie és Minnie fülekben töltjük a napot, akkor cserébe hadd nézhessem végig ahogy Sam bácsikám végigjárja a kísértetházat.