Azon a ponton vagyok, hogy úgy érzem, ha nem török ki a komfortzónámból és indulok el valami bulizós helyre, helyben megőrülök. Dex természetesen szarik a fejemre napok óta, nem enyhült meg, ahogy gondoltam, tökre magam alatt vagyok napok óta, szóval ez az egyetlen megoldás. Úgy vagyok vele, hogy ezúttal nem dobom körbe Snapchaten, hogy ki az, aki ráér, mert pont a napokban mondták a haverok, hogy Ada is szakított a pasijával, szóval egész biztos vagyok benne, hogy ő lesz az én emberem. Már csak rávehető egy kis bulira. Ha nem, esküszöm, elmegyek egyedül, de hát az mégsem lenne olyan szórakoztató. Felkapok magamra egy egyszerű, fekete, de csinos ruhát, meg egy farmerdzsekit és a sminket sem viszem túlzásba. Úgysem akarok senkinek tetszeni, ez most csajos buli lesz és kész. Az Uberem már dudál is, én pedig körbe sem nézve a házban csapom be magam mögött az ajtót, egy „majd jövök” kiáltással Bennek, ha itthon van, bár... hol lenne? Bemondom Ada címét, az úton a telefonomat nyomkodom, a tizenöt perces út alatt úgy hússzor nézek rá az „elérhető” fül alatt az exemre – hú baszki, ez még mindig nagyon furcsa-, mikor pedig megállunk fizetek, és egy gyors üzenetet dobok Adának: „Itt vagyok előttetek, beengedsz?” Amíg pedig az ajtó előtt várok, úgy döntök, hogy jobb, ha most ki is kapcsolom a mobilt, mert így lehetetlen lesz elvonatkoztatnom és nem ránézni öt percenként, hogy hátha hívott ez a faszkalap. Ahogy nyílik az ajtó, rögtön le is támadom a barátnőmet. - Szia. Csajos bulit tartunk. Te meg én. A Club B66-ban jó buli lesz. – Az információkat szinte levegővétel nélkül zúdítom rá, és kikerülve őt, be is tessékelem magam, ezzel nem hagyva választást neki. Remélem gyorsan elkészül, aztán mehetünk is. - Sziasztok – intek a nappaliban ücsörgő két lakótársa felé, majd máris Ada szobája felé veszem az irányt remélve, hogy ő is jön, és beérve a széket a lábaim közé véve ülök le, majd úgy lesek fel rá. - Nem is nézel ki olyan rosszul – biccentem oldalra a fejem, és elengedek egy széles mosolyt. – Na szóval, remélem, nincs mára programod, ha mégis lenne, akkor az sztornózható? Muszáj innom némi alkoholt és elengedni magam egy kicsit, mielőtt teljesen becsavarodnék, és szerintem ez rád is naggggggyon rád fér. – Tekintetem kérdőn fürkészi az arcát, és habár a részleteket még nem ismerem, miért, melyikük és hogyan szakított a másikkal, egy ilyen break up után nem lehet az ember teljesen jól, vagy? Vagy csak én érzem ennyire veszettül szarul magam? Simán lehet, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Érdekes, hogy az előző pasijaimmal, mikor szétmentünk, simán túltettem magam rajta, de most... ez más. Én csesztem el, és a lelkiismeretem is egy kicsit mardos, meg tényleg tök jól elvoltunk, azt leszámítva, hogy én hülye elég meggondolatlan voltam.
It means no worries for the rest of your days. It's a problem-free philosophy.
Ahhoz képest, hogy soha életemben nem akartam ránézni egyetlen férfira sem többé, Henry Cavillt meglehetősen nagy örömmel bámultam a képernyőn, ahogy a fordított kis alsónacijában repked össze-vissza és Batmannel bunyózik. Batman is elég szexi volt. Oh, istenem, ez a szakítás legalja, mikor egy alapvetően normális értékrenddel megáldott nőt a szerelmi bánat rávesz arra, hogy DC filmeket nézzen. Nem mintha a DC rajzfilmekkel vagy sorozatokkal bármi gond lenne, de hát köztudott tény, hogy a filmeket nagyon elrontották, és most mégis itt fetrengek az ágyon, cicanaciban és lófarokba fogott hajjal, egy képzeletbeli fickóról ábrándozgatva, hátha berepül az ablakomon és elvisz magával a világűrbe... Kis híján lefordulok az ágyamról, mikor megszólal a telefonom, de aztán megnyugodva - és enyhén csalódottan - elkönyvelem, hogy "csak" Nessa az. Kétszer kell nekifutnom az üzenetének, mire leesik, hogy konkrétan tényleg itt van, úgyhogy megállítom a laptopomon a filmet és már szaladok is ki, hogy ajtót nyissak. Még csak meg sem próbálom emberibb külsőbe vágni magam, hiszen a barátnőmről van szó, márpedig két, szakításból épülgető lánynak nincs semmi szégyellnivalója egymás előtt. Oké, borzasztó szarul festek és az ágy alatt kéne élnem mostantól; ezt állapítom meg, ahogy végigmérem Nessát. Mármint... Woahh! A fekete mindig is az ő színe volt, de... Woahh! - Bocsi, a lábadat stíröltem. Hogy tessék? - emelem az említett testrészről barátnőm arcára a pillantásom, de már bent is van a lakásban. Elnéző mosollyal húzódom félre és csukom be utána az ajtót, hogy aztán a nyomába eredhessek. Lassan kezd összeállni a dolog, a hirtelen felbukkanás és az egyszerű, de határozottan bulizós outfit, így mire a szobámba érünk és befoglalja a székemet, már nagyjából kész vagyok az érvekkel, amiket fel akarnék hozni a kimozdulásom ellen. - Öhm, köszi. Azt hiszem. - Ezen a ponton azért meg kell igazítanom a kinyúlt, oroszlánkirályos pólómat, mert a "nem olyan rossz" az egyaránt lehet sértés és bók is. Míg próbálom eldönteni, hogyan értelmezzem, alattomosan megtöri az ellenállásomat az érveivel. Szegénynek tényleg nehéz lehet most, azt pedig, amit a becsavarodásról mondott, határozottan átérzem. - Ahm... - Ahj, miért olyan nehéz nemet mondani? - Tudod, mit? Miért is ne. Rég nem mozdultam ki és igazad van, muszáj kicsit szórakoznunk. - Helyeslőn bólogatok, csak aztán esik le, hogy a cicanaci és a disney-s póló nem éppen bulizni való. - Oké, adj úgy... Nem tudom... Húsz percet? Addig nyugodtan bámuld tovább Supermant, én már vagy ezerszer láttam. - intek a laptopom felé, miközben megrohamozom a szekrényem. Sorra kapkodom ki a ruhadarabokat, amit elfogadhatónak ítélek, azt kérdőn felmutatom Nessának, és attól függően dobom az ágyra vagy teszem vissza a szekrénybe, hogy ő leszavazza-e. Végül egy absztrakt mintás, nyakpántos ruha mellett döntök, amit öv fog meg a derekamon és a szoknya része combközépig ér. Ehhez tök jól megy a bőrdzsekim és a csizmám, csak előtte még ki kell bontanom és fésülnöm a hajam, hogy álljon is valahogy. A sminket nem viszem túlzásba, szemceruza, szájfény, nagyjából kész is. - Club B66, azt mondtad? Az egy jó hely. Tisztázzuk: együtt megyünk, együtt jövünk? - fordulok hátra hozzá a tükröm elől a kérdés erejére, aztán vissza is térek magamhoz. Csajos buli, azt mondta, és ehhez tartva magam a legkevésbé sem szeretnék rajta kívül más társaságot estére.
Ada látszólag nem sokat fog fel az elhadart mondandómból, amit az ajtóban intézek felé, mellesleg a lábamnál meg is áll a tekintete, amit nem annyira tudok hová tenni, de csak vállat vonva beljebb megyek. Lehet, hogy egy kicsit erőszakos vagyok ma, de nem vagyok abban az állapotban, hogy elfogadjam a nemleges választ, szóval... meg kell értenie. Ahogy helyet foglalok és rápillantok, oldalra biccentem a fejem. - Ugye nem akarsz cserben hagyni, Adelaide Friedman? – ráncolom össze a szemöldököm. Ha most nem jön, akkor mikor? Vagy lehet, hogy ő tényleg nincs kibukva annyira, mint én? Lehet hogy csak én vagyok ilyen kibaszottul magam alatt? Pedig nem kéne. Dex majd rájön, mit veszített. Mikor pedig hümmögni kezd nekem, lemondó pillantással tekintek rá és már épp az égnek emelném a tekintetem, mikor végül valamilyen belső hang folyamán belemegy a buliba. - Ez a beszéd! Nem fogod megbánni, ki kell engedni a fáradt gőzt – helyeslek. – Jó, csak kapkodd magad, én nem rajongok annyira Supermanért, hogy húsz percnél tovább tudjam bámulni ebben a feszülős cuccban – mondom, de azért csak ott ragad a szemem a képernyőn pár perc erejéig. Csak akkor nézek vissza Adára, mikor a véleményemet kéri a ruhákat illetőleg, és hol bólogatom, hol pedig kis fintorba hajló arckifejezéssel ingatom meg a fejem a darabokra. Közös megegyezéssel ki is választjuk a megfelelőt, és miközben sminkel, csak rákérdezek arra, amire később már nem fogok többet. - Az este hátralévő részében nem beszélünk pasikról, de miért szakítottatok? – A haverok hablatyoltak valamit, de mint tudjuk, mire egyik embertől eljut a másikig, már más a sztorit, így jobbnak látom a hiteles forrást megkérdezni, hogy hogy is volt. Utána tényleg annyi, hallani sem akarok pasikról. - Aha, remélhetőleg nem is hagyjuk el egymást. – Erre bőven volt már példa, ami után üvöltve próbáltuk telefonon elérni a másikat -a szöveges üzenetek bepötyögésének nehézsége végett-, több, de inkább kevesebb sikerrel. – De ha arra irányul a kérdés, nem szándékozom felszedni senkit az este folyamán – egyértelműsítem. Lazítani akarok, nem pedig bepasizni. És szerintem neki sem ez a célja. Lehajtom a laptopot, mikor már elég volt Supermanből a háttérben, és én is a tükör elé igyekszem egy gyors smink-igazításra, meg a ruhám is a helyére teszem, aztán oldalra pillantok Adára. - Na, kész vagy? Jó lesz, jól nézünk ki, anyukám – bököm oldalba a könyökömmel, miközben széles mosoly rajzolódik ki az arcomon. – Még simán fel is szedhetnénk valakit, ha akarnánk, dehát ugyebár... nem akarunk. – Megerősítésképp azért Adára pillantok, mert hát ki tudja, ő milyen típus így szakítás után?! Nekem nem hiányzik senki most, az egészen biztos, de az is lehet, hogy valahol mélyen még reménykedem, hogy Dexnek megjön az esze.
Kezdőlap
Ahhoz képest, hogy soha életemben nem akartam ránézni egyetlen férfira sem többé, Henry Cavillt meglehetősen nagy örömmel bámultam a képernyőn, ahogy a fordított kis alsónacijában repked össze-vissza és Batmannel bunyózik. Batman is elég szexi volt. Oh, istenem, ez a szakítás legalja, mikor egy alapvetően normális értékrenddel megáldott nőt a szerelmi bánat rávesz arra, hogy DC filmeket nézzen. Nem mintha a DC rajzfilmekkel vagy sorozatokkal bármi gond lenne, de hát köztudott tény, hogy a filmeket nagyon elrontották, és most mégis itt fetrengek az ágyon, cicanaciban és lófarokba fogott hajjal, egy képzeletbeli fickóról ábrándozgatva, hátha berepül az ablakomon és elvisz magával a világűrbe... 