ruha || 1369 || ki visz majd haza? || დ

- Van az a bizonyos elmélet a négy gyertyáról, már biztos hallottál róla – pont emiatt nem kezdtem el magyarázni neki pontosan, hogy ez mit jelent – Te most melyiket égetnéd a legszívesebben?
Én azon emberek egyike voltam, aki nem hitt benne, hogy lehet mind a négyet egyszerre égetni. Ha az ember családot akar, akkor le kell mondania a karrierjéről, mert azok az emberek lesznek a számára az elsők, akiket maga mellé vállalt. Ha a barátokkal akar találkozni és egyszerre karrierre is vágyik, akkor már nem tud úgy lavírozni a családot illetően, hogy az ne menjen az egészsége rovására. Ahogy a legtöbb ember, én is utoljára a saját testemre figyeltem oda, nem pedig azokra a dolgokra, amik körülöttem zajlottak. Furcsa belegondolni abba, hogy mennyire hajlamosak vagyunk feláldozni saját magunkat azért, hogy másokkal legyünk, vagy éppenséggel a szellemi fejlődésünk érdekében hanyagoljuk el a testünket. Az egészséghez hozzátartozik a megfelelő mennyiségű alvás is, emiatt elég cink az, hogy ezt kiiktatjuk az életünkből, nem beszélve ezek után a normális étkezésről és a megfelelő testmozgásról is. Felnőtt emberként sokkal jobban át lehet látni ezt a problémát, mint ahogy azt elsőre gondolnák a legtöbben. Ugyanakkor, amíg nem kezdünk el önmagunkról gondoskodni, addig ezeket csak azért tudhatjuk magunkénak, mert van mellettünk valaki, aki kellőképpen odafigyel ránk.
- Szerinted ezek után tudna neked bármi érdemlegeset mondani? – tanulva az előző hibámból, nem kezdtem el újra feltépni a sebeit, valószínűleg én sem lennék boldog, ha folyamatosan csak arról beszélnénk, ahogy Noellel vége lett úgy fél éve. Az, hogy én is a fejéhez vágom azt a bizonyos post-it cédulát, egyáltalán nem segíteni fog a helyzetén, sokkal inkább csak elrontana mindent.
- Persze, könnyen beszélek én is a sikertelen kapcsolataimmal – nevettem el magam – Inkább marandék azon a pályán, amit választottam.
Tekintve, hogy mi ketten nagyon hasonló dolgon mentünk keresztül, amihez hozzá társult még egy rossz választás is a részemről, szerintem egyáltalán nem lenne jogos, ha én akarnám osztani az észt a párkapcsolatokról. Főleg úgy, hogy ki tudja mióta meg voltam csalva, ráadásul fel se tűnt a dolog egészen addig, amíg nagyon sok minden nyilvánvalóvá nem vált. Mindegy, igazából az utolsó dolog, amire tényleg gondolni akartam, az a saját szakításom volt. Nem feltétlenül akartam megint elmélyedni a dologban, mert tisztában voltam vele, hogy bennem is bőven lehet hiba.
- Tetszik igazából. A főnököm egész engedékeny, ami az öltözködést és a többit illeti. Nem kezelnek csicskaként – sajnos a jelöltség sokszor azzal járt, hogy aktakukacokat csináltak belőlünk és az első két évben nem igazán hagytak minket kibontakozni. Nyilvánvalóan persze fontos, hogy ki tudjunk igazodni az ügyekben, de a szakvizsga nem feltétlenül csak abból áll, hogy az akták között kiigazodunk. Ha ennyivel el lehetne intézni ezt a szakmát, akkor valószínűleg mindenki ügyvédnek akarna menni és probléma nélkül végezné el boldog boldogtalan a jogi egyetemet.
- Nagyon szereti – vontam meg a vállam – Csak szerintem ő nem az a kaliberű férfi, akinek egyedül kellene lennie és ennyire a karrierjére összpontosítania.
Legalábbis egy férfi esetében teljesen mást jelent ez, mint egy nőnél. Mivel nekik nem kell szülniük, lényegében otthon maradhatnak a gyerekkel, de alapvetően nem ez a társadalmi norma. Emiatt a nők rákényszerülnek arra, hogy kihagyjanak a karrierjükből. De itt jönnek képbe megint azok a bizonyos gyertyák, amiket nem lehet csak úgy ész nélkül égetni.
- Bárki megtenné érte – finoman vontam meg a vállam – Olyan aranyos… Még mindig nem hiszem el, hogy már ekkora. Amilyen nagyra nőtt, annyi figyelmet érdemel.
Talán Henry azért vált ilyenné, mert igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbbet megadni neki. Ez pedig örömteli volt a számomra, és biztos vagyok benne, hogy apa is így nyilatkozott volna róla. Mind a ketten azért dolgoztunk, hogy boldog felnőtt legyen, abból a pelyhes fejű kisbabából, amikor hozzánk került. Az én szemeben az a fiú még mindig ugyanolyan törékeny volt azzal a különbséggel, hogy most már nem fér el a karjaimban, illetve előszeretettel fekszik rajtam, pedig a súlyomnak nagyjából a dupláját nyomhatja.
- Idővel jobb lesz. Egy olyan nő nem fog egyedül maradni, mint te – finoman mosolyodtam el és simogattam meg kicsit az arcát. Ennél többet egyelőre nem tudtam neki mondani, mert az ilyen szintű árulást tényleg nem lehet bármivel meggyógyítani. Viszont komolyan gondoltam, hogy Tylar döntése nem Lolát árazta be. Alapvetően róla mond el elég sok mindent, hogy ilyen dologról egyedül gondolkozik el.
- Én meg tudnám tenni, de ő engem megcsalt és ez bebizonyosodott – óvatosan rántottam meg a vállam. Onnantól kezdve, hogy Noelnek úgy betörtem az orrát, hogy nekem is a kezem bánta, már mindegy volt. Én mindent elmondtam neki, ő pedig szerintem nem akart volna többet hallani tőlem. Valahol nem tudtam érte okolni, de ennek ellenére is úgy gondoltam, hogy baromira megérdemelte a dolgot. És azt is, hogy bassza meg magát, csak ezt nem öntöttem szavakba.
- Akkor innunk kell – én sem akartam tovább feszegetni ezt az egész ex témát. Nyilvánvalóan nem rendelkezek most tartós párkapcsolattal, de ha így lenne és annak fényében adnék neki tanácsokat, gyakorlatilag arcon köpném a barátnőmet, én pedig nem vagyok ilyen. Azok a tapasztalatok, amikkel pedig ő rendelkezett, számomra is fájdalmas emlékeket idéztek meg. Nem véletlenül akartam lerészegedni vele. Tudtam, hogy ha nagyon belemelegedünk ebbe a témába, akkor csak mind a ketten tényleg rohadt depisek leszünk.
- Megteheted, csak akkor taxiba raklak és nem vállalok felelősséget, ha egy vesével kevesebbel ébredsz fel – mondjuk azt megtenném érte, hogy én is vele megyek, és akkor már rögtön ketten kockáztatjuk a veséinket. Ennyi a minimum, nem? Szerintem ő is tisztában volt vele, hogy úgysem hagynám ott szívesen valami random helyen.
- Add ide – én sem támogattam azt, hogy részegen telefonáljon, alapvetően úgy bárkinek – Maga az a tény, hogy telefon van nálad nem jó ötlet.
Őszintén azt gondoltam, hogy kettejük között mindennek helyrehozhatatlanul vége van. Emiatt nem örültem volna annak, ha tényleg elkezd telefonálgatni, mert csak saját magát bántaná meg vele, amit nem érdemelt meg. Ha ezt felmelegítik, attól még lesznek akadályok a kapcsolatukban, én pedig kicsit sem hittem benne, hogy az ilyen mértékű hibákat helyre lehetne hozni.
- Majd gondolkozom rajta – talán egy kicsit hangosabban nevettem fel, mint ahogy illendő lett volna, ugyanakkor bőven belefért, mivel már legurítottam egy kevés alkoholt a torkomon.
- Hát, ha Dale nem a főnököm lenne, akkor már hazavittem volna – vontam meg a vállam – De nem hiszem, hogy én olyan nő lennék, akire ő vágyik. De az is lehet, hogy sokkal jobban tud figyelni a kollegiális viszonyra, mint a legtöbb ember és nem lép át egy bizonyos határt egyikünk érdekében sem.
Ezt pedig nagyon tiszteltem benne. Hiába jóképű és kedves velem, hiába van stabil anyagi helyzete és tudna vigyázni rám, ha egy elég erős falat képez köztünk az, hogy gyakorlatilag a cégemnél egy seniornak számít. Úgy gondolom, hogy ha teljesen azonos szinten állnánk mi ketten, akkor sem lenne okés az, ha randiznánk egymással, mert a munka rovására menne a szakításunk. Bárki bármit mond, az emberi érzéseket nem lehet teljesen hideg fejjel kezelni.
- Most belegondoltam, hogy milyen lehet, ha két terapeuta veszekedik – és felállt tőle a hátamon a szőr – Ez ijesztő, ne is beszéljünk erről.
Örültem neki, hogy az én barátnőm egy olyan személy volt, aki tökéletesen tisztában volt a határaival. Bizonyos munkakapcsolatokba nem csak etikai háttérből nem illettek bele a párkapcsolati kérdések, hanem alapvetően nem logikus szakmán belül randizgatni.
- Persze, hogy van, de nem tudom elmondani anélkül, hogy ne innék – emiatt az italt, amit már egy ideje szorongattam, gyorsan felhajtottam teljesen és csak ezután kezdtem el mondani neki – Nem tudják, hogy mi történt azután, hogy bevertem Noel orrát. Szerintem apám sokkot kapna, Henry meg ki tudja mit tenne. Illetve tizenhét évesen egyszer elloptam apám kocsiját, hogy elszökjek a pasimhoz, akit nagyon nem bírt.
Az első infóról tudott, a másodikat már azért osztottam meg vele, hogy ne csak olyat halljon, amivel amúgy is tisztában lehetett. Szerintem sok fiatal csinált hasonlót annak idején, a gyerekek elég engedetlen személyek.
- Miért kaptál utoljára szobafogságot a szüleidtől? – alapvetően az érdekelt, hogy elő tudja-e szedni az emléket. Az én válaszom nyilvánvalóan a kocsi ellopása lett volna, de ha apa tudná, hogy mennyit hazudok az embereknek bizonyos dolgokról, akkor képes lenne megint bezárni.

ruha || 1432 || ki visz majd haza? || დ

Nagyon sokat agyaltam azon, hogy pontosan mióta és miért történt az velem, ami. Noelnek igyekeztem megadni lehetőség szerint mindent, vagy akár még annál is többet. Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán miért jegyzett el, ha szeretőt tartott, hogy miért nem próbált meg velem szakítani, ha már másba szeretett bele. Így neki lett egy törött orra, nekem pedig egy összetört szívem, illetve folyamatosan geciskedünk egymással, ami már kezdett nagyon kimeríteni.
Lola vőlegénye viszont sokkal jobban felidegesített. Valahogy mindig rendes srácnak gondoltam Tylart, éppen ezért nem is értem, hogy mi vette rá őt arra, hogy ilyen farok módjára kezdje elintézni a dolgokat Lolával. Ha valakivel, akkor egy terapeutával biztosan meg lehetett volna vitatni a dolgokat, bár az is tény, hogy a srácok elég beszari emberi lénynek születtek. Emiatt pedig simán lehet az is, hogy egyszerűen berezelt a felelősségtől és képtelen volt a helyén kezelni a dolgokat. Reméltem, hogy a korábbi kirohanásomat Lola is megértette. Mivel nagyon hasonló dolgon mentünk keresztül, a saját fájdalmam is kihat arra a helyzetre, amibe belekerültem… Pláne azért, mert baromi bonyolulttá tette a dolgokat az előző felettesem.
- Nem csúztál még le az életről – finoman elmosolyodtam, miközben kisimítottam pár tincset az arcából – Fiatal vagy és gyönyörű. És rengeteg mindent csinálhatsz most, amire talán nem jutott időd egy párkapcsolatban.
Mások voltunk mi ketten sok tekintetben. Bár elmondhatjuk magunkról, hogy őt és engem is gyakorlatilag férfiak neveltek fel, és a családunkban túlnyomó részt férfiak éltek, ennek ellenére úgy éreztem, hogy Lola sokkal nyilvánvalóbban érezhette az apukái szeretetét, mint én a sajátomét. Mondhatjuk akár úgy is, hogy ő megkapta azt a szerető családot, ahol mindent megtanult az emberi kapcsolatokról és a szeretetről magáról. Engem pedig apám túlságosan is függetlennek és erősnek próbált nevelni annak érdekében, hogy velem ne cseszhessen ki egyetlen olyan rohadék sem, mint amilyen ő maga volt fiatal korában. Bár nem lepődtem volna meg azon, hogy ha még egy kistestvért csinál nekünk, mivel apa az utóbbi időben sem változott semmit. Ugyanúgy nőzik, mint mindig, emiatt pedig rosszul érzem magam. Vajon az apám orrát is el kellene törni, amiért tönkreteszi a nőket? És a tény, hogy engem és Henryt a legféltettebb kincseként őriz… Vajon elég ahhoz, hogy én a szívem összes szeretetét odaadjam neki, amikor ugyanazt csinálja más nőkkel, mint amit velem és Lolával tettek az ex vőlegényeink?
- Ezek után pedig pont nem érdemli meg, hogy egyáltalán elgondolkozz a hibáidon – halkan sóhajtottam fel és csóváltam meg a fejem – Ha nem szembesít, azzal te egyszerűen nem fogsz tudni mit csinálni. És ha nem mondta el neked, hogy mi nem volt neki elég, akkor meg sem érdemli, hogy változtatni akarj a dolgokon.
Mindig hittem abban a párkapcsolatban, ami kölcsönös bizalomra épült. Ez azért lehetett egy kicsit abszurd, mert hasonló példa sosem volt az életemben, apám pedig konkrétan két különböző nőtől kapott két gyereket, ami elég speciális esetet idézett elő. Mégis úgy képzeltem el az ideális párkapcsolatot, hogy a másik féllel szégyenérzet nélkül meg tudom beszélni azt, hogy mi nem működik abban, amik mi vagyunk. Furcsa belegondolni, de Loláéknál határozottan azt hittem, hogy ez a dolog alapvető. És az, hogy őt teljes mértékben váratlanul érte a post-it cédula, csak erősítette bennem, hogy valami hirtelen történhetett közöttük. Ennek ellenére is úgy éreztem, hogy egyszerűen nincs jogom belemászni a mocskos részletekbe, hiába vagyunk barátnők. Talán még túlságosan fáj neki az egész dolog ahhoz, hogy erről beszélni tudjon.
- Valamiért egyszerűen nem szeretném, hogy gyengének lássanak – halkan sóhajtottam fel, aztán elmosolyodtam – Igyekszem minden potenciált megmutatni, de nem olyan könnyű a dolgom. Mindig attól félek, hogy jön egy új jelölt, aki mondjuk elhivatottabb vagy tehetségesebb nálam.
A jogszabályok ismerete nyilvánvalóan a szakmánknak egy része volt, de nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy ténylegesen jó ügyvédek legyünk. Nekem a legfőbb motivációt a testvérem adta. Ahányszor ránéztem Hencire, csak egyetlen dolog járt a fejemben: rengeteg hozzá hasonló fiatal – vagy éppen kisgyerek van – akiknek talán védelmet nyújthatok. Ahányszor megpillantottam magam előtt a testvéremet, ugyanaz jutott az eszembe. Hogy érte még azt is képes lennék eltussolni, ha megölt volna valamit. Talán nem vagyok az anyja, de képtelen vagyok úgy kimenni az utcára, hogy a gyerekekről, vagy a fiatalokról ne ő jusson eszembe. Emiatt pedig folyamatosan aggódok mind érte, mind a többi gyerekért.
- Kétségtelen, hogy az – halkan nevettem fel – Már csak azt szeretném tudni, hogy pontosan miért. Minden bizonnyal nem rám tartozik, de azért furdalja az oldalamat a kíváncsiság.
Ezzel szerintem minden létező ember így lenne. Talán Dale sikeres ügyvédként, talán könnyen veszi az elé gördülő akadályokat, de furcsa számomra, hogy emberként mennyire más. Törtető, de emberséges, ami miatt logikus lenne az, hogy vágyik a családra. Bár az is lehet, hogy nem mindenki olyan berendezkedésű, mint én, aki egyszerre mondhatja el magáról, hogy karrierista, de nagyon szeretne családot is.
- Mindig tudtam, hogy mi lenne a megfelelő irány – halkan sóhajtottam fel – Henry miatt. Fel sem fogja, hogy milyen szinten függ tőle az én életem is. Most jött el az első pillanat, amikor meginogtam.
Sosem gondoltam arra a középiskolai tanulmányaim megkezdése előtt, hogy mondjuk pénzügyi szakembernek kellene mennem. Egyrészt gyűlöltem matekozni, másrészt egyszerűen mocskosnak találtam azt a munkát. Nem abból akartam meggazdagodni, hogy más elszegényedik miattam, ennél többre értékelem azoknak az embereknek a munkáját, akik hasonlóak az édesapámhoz, és egyáltalán nem akarok hozzájárulni az ő esetleges elszegényedésükhöz.
- Valakinek rajtad is segítenie kell – igyekeztem egy biztató mosolyt varázsolni az arcomra – Hiába élsz abból, hogy mások problémáival foglalkozol, teljesen rendben vagy, ha nem vagy mindig jól, és nem tudod, hogy mi legyen a következő lépés.
Legalábbis én teljes mértékben így láttam. Mivel mindannyian emberek vagyunk, neki is lehetnek nehezebb napjai. Szomorú, hogy manapság annyira a tökéletességre hajtunk, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk elnézni valakinek, ha mondjuk éppenséggel nem olyan a hangulata, vagy a lelkiállapota, hogy ezt kihozza magából. Álszent lennék, ha azt állítanám, hogy én ennél több és jobb vagyok, mivel egyáltalán nincs így.
- A kérdés inkább az, hogy neked kellene-e bármit mondanod – komolyan néztem rá a barátnőmre – Kettőtök közül nem ő az, aki magyarázattal tartozik neked?
Elvégre ő volt a szakító fél, aki ezt különös kegyetlenséggel tette meg. Bár nem egy olyan esetről hallottam már, hogy esetleg az illető nemes egyszerűséggel a ghostingot választotta, ami még sokkal kegyetlenebb a másik módszernél is. Ettől függetlenül határozottan patkányság amit Tylar csinált, nem arról van szó. Viszont talán minimálisan számított neki valamit Lola, hiszen nem egyszerűen csak eltűnt. Szomorú, hogy manapság az emberek már ilyen szintekig süllyednek le… Hogy konkrétan megistenül a személy, aki legalább arra hajlandó, hogy üzenetben, vagy telefonon szakítson.
- Határozottan van – halkan felnevettem – Nyilvánvalóan kell a szórakozás, de negyven felett már inkább nevelném a gyerekeimet, ha van egy ilyen opció.
Az pedig szerintem kicsit sem a szülő lazaságát bizonyítja, ha mondjuk eljár a lányával vagy fiával szórakozni. Apa elég fiatalos, bár még mindig közelebb van a negyvenhez, mint az ötvenhez, de ennek ellenére nem tudom elképzelni, ahogyan egy szórakozóhelyen táncolna az öcsém mellett. Ugyanez igaz mondjuk rám is. Talán az élet velejárója lehet az, hogy az ember egyszerűen megtanul méltósággal megöregedni, meg jobb esetben egy bizonyos kor után már nem érdeklik a hasonló helyek. Úgy érzem, hogy nekünk ez a dolog még bőven belefér, bár egyikünk sem jár a családalapítás közelében sem. Főleg nem most.
- Én is – halkan sóhajtottam fel, aztán megráztam a fejem. Egy ideje már kutattam Henry édesanyja után, mert reménykedtem benne, hogy a jövőben meggondolja magát és legalább pótolni tudja a fiú életében azokat a kihagyott éveket. Ezáltal talán Henrynek máris lenne esélye arra, hogy két nyelven tanuljon. Jó lett volna, ha neki mondjuk nem úgy kell felnőnie, mint nekem, de mivel életben van a másik szülője, talán joga van megkapni azt tőle, ami jár neki. Még én sem jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy ki merem-e engedni ezt a fiút a karjaim közül. Ki utasítana vissza egy olyan gyereket, mint amilyen ő?
- Maximum végig húználak az utcán – talán egy kicsit túl hangosan nevettem fel, mivel páran felénk kapták a pillantásukat. Viszont ahogy elképzeltem ezt az eshetőséget, egyszerűen képtelen voltam nem nevetni. Ez lenne az a pont, amikor tényleg fel kellene hívnom a főnököm részegen, mivel annak az esélye, hogy egy tehetetlen testet hazáig tudok rángatni, kb. nulla. Dale viszont szerintem akkor is elbírna velünk, ha mind a ketten teljesen kiütnénk magunkat.
- Főleg egy bizonyos szakmában – éreztem, ahogyan lassan mosoly kúszik az arcomra. Nem igazán ittam az utóbbi időben – nyilvánvalóan a történt incidens miatt – illetve pár kilót sikerült lefogynom, amiért elég keményen fogtak a munkahelyemen. Csak remélni mertem, hogy nem fogom saját magam meghazudtolni és idő előtt kidőlni, ha már én ugrattam Lolát azzal, hogy felnyalja a földet.
- Gyáva – kicsit elhúztam a szám – Ez így nem lesz izgalmas.
Kettőnk közül pont nem én voltam az, aki mondjuk elítélhette volna őt bármiért is. Viszont az is igaz, hogy most nem véletlenül jöttünk ide. Neki kell tudnia, hogy pontosan mihez van kedve, ezért elég egyértelmű volt, hogy ugrattam őt. Ennek ellenére koccintottam vele, és hajlandó voltam inni az italomból. Most az egyszer elengedtem, de biztosan lesznek körök, amikor nem ússza meg majd ennyire olcsón.
- Soha – elég határozott volt a hangom aztán intettem a pultosnak, mert úgy éreztem, nhogy szükségem van még egy shotra annak érdekében, hogy ezt a kérdést a helyén tudnám kezelni – Undorító az összes.
Nem volt teljes mértékben igaz, amit mondtam. Egyáltalán nem érzek előítéletet az ügyvédek iránt, de a legutóbbi találkozásom elég extra volt ahhoz, hogy többet bottal se akarjak hozzájuk nyúlni. Még egy olyanhoz sem, mint Dale. Aki minden bizonnyal az egyik legvonzóbb férfi volt, akivel valaha találkoztam. Amúgy sem gondolom, hogy az esete lennék, vagy kockáztatná bármelyikünk állását egy affér miatt.
- Te tudnál randizni a terapeutáddal? – éreztem, ahogyan lassan elmosolyodtam. Nem akartam tojáshéjakon lépkedni csak azért, mert most ért véget a párkapcsolata. Talán az sokkal kínosabb lenne, mintha rendesen próbálnánk meg játszani egymással.

ruha || 1274 || ki visz majd haza? || დ

- Valóban nem hagynám – már csak azért sem, mert én magam keveredtem egy olyan kellemetlen helyzetbe, amit a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék. Ha valaki, akkor én biztosan azt vallottam, hogy a munka és a párkapcsolat nem fér meg egymás mellett, ugyanakkor mi, halandók nem feltétlenül tudjuk irányítani az érzéseinket. Éppen ezért is szomorított el valahol az a tudat, hogy pont én keveredtem ilyen megalázó szituációba, ettől pedig Lolát mindenképp meg akartam óvni… Még akkor is, ha ezt nem feltétlenül tudtam úgy kifejezni felé, ahogyan szerettem volna.
- Persze, hogy nem akartál – keserű kis mosoly ült ki az arcomra, de ennek ellenére is finoman végigsimítottam a nő vállán – De a dolgok sajnos így alakultak. Most az idő tényleg a te oldaladon áll, és hát arra is van időd, hogy jobban legyél majd. Utána meg minden gond nélkül eldöntöd te is, hogy kivel és milyen formában akarod eltölteni az idődet.
Elég idiótán hangzott, de ebben a helyzetben nem igazán tudtam, hogy mi az, amit lehetne mondani neki. Egyrészt azért sem volt könnyű dolgom, mert kettőnk közül ő volt az idősebb, aki több mindent megélt. Másrészt pedig nem én vagyok az, aki mások lelkének gyógyításából él, éppen ezért is volt kicsit zavarba ejtő a szituáció. Harmadrészt, mondhatni férfiak között nevelkedtem, akik előbb adtak a kezembe villáskulcsot, mint babákat, emiatt pedig határozottan másként éltem meg dolgokat… Talán éppen ezért is gondoltam azt, hogy az alkohol, meg egy jó szex megoldás lehet a problémáimra… Egyik sem jött be.
- Hiába történt ez így ahogy, nem kell keresned a válaszokat. Ha te tudod, hogy mindent megtettél érte, akkor nem a te hibád – ez volt az utolsó dolog, amit el tudtam mondani neki. Most még abban a fázisban van, amikor szenved, és nehezen találja meg az összhangot magával, főleg egy ennyire hosszú párkapcsolat után. Tényleg csak annyit tudnék mondani neki, hogy később minden rendben lesz, de ezt mintha már elsütöttem volna, illetve túl kegyetlennek tűnt ahhoz, hogy folyamatosan mantrázzam neki. Majd meg fogja tapasztalni.
Az egyetlen, amit tehetek ebben a helyzetben érte, lényegében annyi, hogy ténylegesen minden alkalommal újra töltöm a poharát, ha az kiürül, és esetleg fogom majd a haját, ha valami rosszabb dologra kerülne sor. Érdekes, én megfigyeltem, hogy a mai tizenévesek sokkal segítőkészebbek, és felkészültebbek, ha alkoholról volt szó. Mi is segítettünk a társainknak, de én nem feltétlenül mentem oda valakihez csak, amikor már a mentőt kellett hívni. Sosem szerettem volna azt, hogy egy idegen hányjon le.
Csak egy halvány mosoly volt az arcomon, amikor Lola azt mondta, hogy menjünk. Örültem neki, hogy egy kis kedve még maradt ehhez az egészhez, ugyanakkor valahol az is aggasztott, hogy ennyire könnyen el tudtam volna venni a kedvét az egésztől. Éppen ezért boldogan segítettem őt kifelé az ajtón a cipőben, amihez pár lépés után úgyis hozzá fog szokni.
- Kicsit aggaszt, hogy kettő gyakornoki helyet már elhasználtam tudod… Ha azt mondják, hogy kezdő ügyvédként a szakvizsgám után maradhatok náluk, akkor elhiszem, hogy minden jól ment – igyekeztem azért mosolyogni, hiába hangzott erőtlennek, amit mondtam. Különben is, jelen helyzetben én másodlagosnak gondoltam a problémáimat, mert nem én lettem dobva… Annak már jó ideje, nekem volt lehetőségem kiheverni.
- Jaj, ne is mondd. Amikor megláttam már rögtön elfogott a pánik – egyáltalán nem azért, mert annyira rossz benyomást tett volna rám – Nem akarok belegondolni, hogy egy ennyire udvarias és kellemes férfi olyan küllemmel miért szingli még.
Valószínűleg más állhat a dolog mögött, mint nálunk. Ha csak a külső számítana, illetve az, hogy ki mennyi mindent hajlandó megtenni a másikért, akkor minden bizonnyal mi sem jártunk volna úgy, ahogy. Tylar elég gusztustalanul zárta le a dolgot, ezért én azt hittem, hogy nő van benne, mégsem mondhattam ki ezt.
- Eddig őszintén unalmasnak gondoltam a cégjogot – némi gondolkodás után pedig hozzátettem a következőt is – Ez pedig sokat nem változott. Egy válóperes nem illene hozzám, mások nyomorán nyerészkedni nem szép dolog. Ügyésznek nem állnék, mert túl veszélyes, és ha velem valami történik, akkor Henry meg van lőve. Egyelőre még csak keressük az utamat és jó, hogy Dale a segítségemre van ebben is.
Nem mintha Hwan más lett volna velem, szimplán képtelen volt megtartani azt a két lépés távolságot, amire a kapcsolatunknak szüksége lett volna. Nincs rendjén, hogy egy irodában dolgoztunk, és gyengéd érzéseket tápláltunk egymás iránt. Hiába tűnt kezdőként jónak a lehetőség, amit nekem nyújtott, nem vagyok már tinédzser. El kellett volna menekülnöm a legelején, és nem áltatni magam azzal, hogy működhet a közös munka annak ellenére is, ami közöttünk történt.
- Ki kell hoznod magadból a legjobbat – finoman megvontam a vállát – És sokat kell mosolyognod, még ha nehezen is megy. Ha szépnek és erősnek érzed magad, egy idő után körülötted is ilyennek fog tudni a világ. Ő pedig megpukkadhat, amiért ezt tette veled és bánkódhat, hogy egy ilyen nőt kiengedett a kezei közül.
Jellemzően az összes férfi az elején nagyon biztos a szakításokban, az első két hétben jól érzik magukat, és akkor fogják fel, hogy pontosan mi volt az, amit ellöktek maguktól, amikor mi már jól vagyunk. Talán ez pont azért történik így, mert mi magunk is fejlődünk egy ilyen eset után, és képesek vagyunk jobb formánkat hozni, amiről eszükbe jutnak azok a szép emlékek. Erre minden bizonnyal Lola tudna válaszolni, mert kettőnk közül ő a szakember.
- Szerintem a legtöbbjük nem rossz szándékú – jelentettem ki elgondolkozva, aztán folytattam – Csak baromira tévúton járnak. Ez pedig engem idegesít.
Hiába csalt meg Noel is és tuskóztam le őt, vagy Tylart, attól függetlenül egyikük sem volt mindig ilyen. Emlékszem én arra, amikor először láttam azt a srácot Lolával. Udvarias volt és teljes mértékben úgy tűnt, hogy rendes családból származik. Aztán pedig fogta az egészet és elcseszte, mert a férfiak néha nem tudom miként gondolják végig a dolgokat. Elvileg ők egyszerű logikát alkalmaznak. Viszont néha képtelenség megérteni, hogy mit miért tesznek az emberrel, és talán ez az, ami miatt megbántanak minket… Ezért gondoljuk azt, hogy az összes egyforma.
- Csak te teszed fel magadnak a kérdést két orrfújás között azzal kapcsolatban, hogy mi a fenét csinálsz – én magam is nevettem azon a párhuzamon, amit Lola hozott. Sok nő hajlamos ilyenkor arra, hogy Taylor Swift számaira sírja tele a kispárnáját, viszont arra valók a barátok, hogy ezt az egészet megpróbálják megakadályozni. Ezért vagyok itt én is és próbálom jobb kedvre deríteni őt, még ha az elején nem is ment annyira jól ez az egész.
- Nem – határozottan monogámia párti voltam – Nem hiszek abban, hogy az ember kettő valakit egyszerre és egy időben ugyanúgy tudna szeretni. És abban sem hiszek, hogy a párom engem tisztelne, ha mással is ágyba akarna bújni. És egy ilyen helyzetben elkerülhetetlen a féltékenység még akkor is, ha nem feltétlenül kötötte össze a két félt először semmi. Szerintem nem létezik jól működő nyitott kapcsolat.
Ugyanez volt igaz a barátság extrákkal sztorikra is. Egyszer sem mentem bele hasonlóba, de ismertem embereket, akik próbálkoztak ilyesmikkel, és egyáltalán nem lett jó vége a dolognak. Egyszerűen a kettő nem fér össze, a barátok nem szexelnek egymással. Semmi értelme nincs ennek. Ez pedig talán a férfiak és nők közötti baráti szálakat is megkérdőjelezi.
- Ebben én sem tudok neked segíteni – Lola volt már nálunk, találkozott apával. Szegénynek az volt a sorsa, hogy egyik gyereke se hasonlítson rá, amiért két nőt is megáldott azzal, hogy felelőtlen volt. Mindenesetre apa egy nagyon kedves, de szigorú ember, akit sokra becsültem… Viszont ízig vérig texasi, ami miatt nekem inkább déli akcentusom volt, koreaiul még a saját nevemet sem tudtam leírni.
- Nem akarom, hogy felnyald a padlót, szóval részemről rendben – mondjuk egyáltalán nem garancia, hogy pár kör után jobban érzi majd magát a cipőkben, sőt talán akkor még jobban kell majd arra vigyáznia, hogy rendben legyen, de ez már lényegében részletkérdés volt. Akkor már nem lesz gáz elesni, az igaz.
- Nem tudom, az előző munkahelyemen elég szigorúan fogtak – finoman megvontam a vállam – Vannak fenntartásaim… Viszont én jövök a kérdéssel! Választhatsz, hogy iszol, vagy pedig megosztasz velem magadról valami olyat, amit korábban szégyelltél elmondani.

ruha || 1383 || ki visz majd haza? || დ

- Én se úgy indultam neki akkor – kicsit furán érzem magam, hogy Lola mást feltételezett rólam – Csak megtörtént... Amikor az ember oda kerül, csinál hülyeségeket. Azt hittem, hogy tudom mennyit iszok, de ez nem így volt.
Legalábbis számomra elég hamar lement a kör Noellel. Szerintem eltörtem az orrát, aztán úgy ahogy voltam fogtam magam, és inni akartam. Hogy utólag megbántam-e azt, hogy nem fogtam magam vissza... Az egyértelmű volt. Biztos, hogy nem hagytam volna magam annyira könnyen, másnap meg pontosan emlékszem, hogy mennyire kellemetlenül érintett az a bizonyos helyzet. Főleg, hogy nem is otthon ébredtem, és kénytelen voltam belegondolni abba, ami történt. Ezek után meg még x hónapot le kellett húznom egy olyan férfival, aki minimálisan felém fordította a figyelmét, ennek hatására pedig meghülyültem. Nyilvánvalóan nem működött a dolog már egy ideje köztem és Noel között, de ez nem jelentette azt, hogy rögtön szabad pálya lettem valaki másnak. Még akkor sem, ha egy szórakozóhely raktárhelyiségében történő affér ezt is mutatta. Már akkor meg kellett volna futamodnom, amikor úgy beszélt velem azon az interjún, ahogy. Abba meg bele sem gondoltam, hogy pontosan milyen kihatással lesz a munkahelyi légkörre az, hogy ő egyszer túlságosan is... Preferált engem. Kénytelen voltam dobbantani, mert ez egyszerűen nem apadt el körülöttem, én pedig határozottan nem szeretnék egy olyan nő lenni, aki kapcsolatból kapcsolatba ugrál. Főleg nem egy idősebb férfival, akinek minden bizonnyal a fiatalságom jelenti a legnagyobb izgalmat.
- De megyünk – végül csak beadtam a derekam és egészen sajnáltam azt is, hogy a saját sérelmeimet is Lola nyakába raktam, akinek jelenleg volt elég baja. Én már valamennyire kihevertem azt, ami velem történt, hiszen a sok rossz után végre megint egyenesbe jöttem. Neki pedig szüksége lenne rám, és hülyeségeket vágok a fejéhez – Ne haragudj, befejeztem.
Minden bizonnyal rám is fért volna egy kicsit a lazítás, mert ezek szerint már én magam sem voltam képes átadni a mondandómat úgy, ahogyan azt szerettem volna. Elég egyértelműen éreztem azt, hogy Lolát megbántottam a szavaimmal, ami egyáltalán nem volt a tervem. Szimplán csak mivel férfiak között nevelkedtem nagyrészt, nehezen találtam ki azt, hogy miként önthetnék lelket egy összetört szívű lányba... Még úgy is, hogy nemrég velem is történt hasonló dolog.
- Én arra gondoltam, hogy most kaptál egy csomó plusz időt önmagaddal – óvatosan vontam meg a vállam, mert valóban rosszul fejeztem ki magam az előbb – És ennek hatására sokat tudsz fejlődni. Nem gondollak olyan nőnek, akinek gondot okozna az, hogy boldog legyen esetlegesen egyedül. És nem is túl vigasztaló, de ez egy jó időszak lesz ahhoz, hogy levond a tanulságokat és legközelebb majd azzal, akivel talán ténylegesen leéled az életedet, másképp csináld a dolgokat. Nem is arról van szó, hogy te hibázhattál, de gondolom az ember a saját kapcsolataiból tanulja a legtöbbet, nem? Bár ez jelenleg biztos hülyeségnek hangzik, de lassan tényleg jobban fogod magad érezni.
Nem akartam olyan hülyeségekkel dobálózni, hogy számára talán nem Tylar volt az igazi, mert én magam is ezt az egész szövegelést nem tartottam jó dolognak. Nem hiszek abban, hogy az ember életében egyetlen sorsszerű szerelem létezik, minden más pedig az ember életében illúzió lenne.
- Nem úgy értettem – a magam részéről egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan magyarázhatnám ki az egészet, szóval lényegében hamar abbahagytam a kifogások keresését – Ne haragudj. Megértem, ha ezek után mégsem akarsz menni.
Magam sem tudtam miért mondtam azokat a dolgokat, amiket. Minden bizonnyal még kellőképpen utálom a férfiakat én is ahhoz, hogy tisztán lássam Lola helyzetét, ennek hatására meg lehet nem is én lennék a legjobb társaság most a számára. Némi gondolkodás után inkább kibújtam a cipőimből, viszont nem mertem a nőre nézni ezek után se.
- Azt hiszem, hogy jelenleg az a legnagyobb célom, hogy itt meg tudjak maradni – tény és való, hogy ez elég rövidtávra szól, de ettől függetlenül nem mertem messzebbre tervezni – Sokkal többet keresek, mint a másik két helyen, és kedvesebbek is velem, illetve a jelenlegi mentorom nem tárgyiasít, ez pedig nekem sokat jelent.
Furcsa, hogy manapság már ez is egyfajta feltétel, amikor az ember annyit dolgozik azért, amit végül hivatásként űzni akar. Azt már inkább nem tettem hozzá, hogy nekem viszont volt szemem és láttam, hogy Dale elég vonzó férfi, de szerencsére általában ezt csak megállapítom, amikor megérkezik és onnantól kezdve egyetlen egyszer sem jut eszembe miközben dolgozom. Talán ilyen egy normális keretek között tartott munkahelyi kapcsolat?
- Nem baj, majd addig iszunk, amíg bírod – most okosan nem tettem egyéb megjegyzéseket, de én fel voltam készülve arra, hogy talán rossz irányba is elsülhet ez az egész ivás dolog, aminek hatására Lola egy idő után sírni fog, nem pedig jól érezni magát. Ez esetben azt hiszem nekem jóval több piára lesz szükségem majd, mert úgy néz ki, hogy józanul több hülyeséget beszélek össze, mint részegen.
- Egyáltalán nem az – elengedtem Lola arcát, mert időközben félni kezdtem attól, hogy tönkreteszem a sminkjét, amin annyit dolgozott – Ugyanakkor ő szerintem nem érdemli meg azt, hogy te ezen rágd magad.
Ismét a nyelvembe haraptam, mert kikívánkozott az a megjegyzés, hogy az a faszfej lényegében Lolát szarba se vette, de féltem tőle, hogy ezzel az egész helyzeten megint csak rontanék. Nem hiszem, hogy hasonlókat lenne kedve hallgatni, főleg annak fényében, hogy végül mégis elindultunk. Nem szerettem volna visszafordulni, mert akkor minden bizonnyal még rosszabbul telt volna az utunk.
- Ha ezt csinálnánk, minden bizonnyal mind a ketten a detoxban kötnénk ki – ahogyan elképzeltem ott magunkat, akaratlanul is nevettem, pedig egyáltalán nem volt vicces gondolat ez. Sosem kerültem még kórházba alkoholmérgezés miatt, de néhányan az ismeretségi körömből már igen... És ezen nem szép dolog nevetni, de mind olyan emberek voltak, akiknél az ember másképp nem tudott reagálni.
- Vodka, lime és gyömbérsör – én magam is élvezettel kortyoltam bele az italba – Még az egyik szaktársam szoktatott rá annak idején. Ez kicsit citrusosabb, ami miatt annyira nem tömény és édes, hogy itassa magát. Én sem vagyok boros egyébként... Főleg apa miatt.
Ettől függetlenül simán le tudtam küldeni belőle többet is, ha arról volt szó. Amúgy meg kifejezetten tetszett az is, hogy volt sör az italban, mert határozottan én is egy voltam azok a lányok közül, aki inkább sörösnek számított. Nem túl előkelő, de ez van.
- Most erre majdnem mondtam valamit – legalábbis rögtön az jutott eszembe, amikor annak idején én még soháztam egy társaságban, és pont feljött a fojtogatás téma, csak éppenséggel más helyzetben és környezetben, ahogyan Lola gondolta azt – Jöhet a fojtogató. És megengedem, hogy te kérdezz először.
A szemem sarkából figyeltem, hogy a pultos eléggé felénk fülelt, de ez nem kifejezetten zavart, sokkal inkább mosolyt csajt az arcomra. Nyilván szar lehet este dolgozni, ahol neki folyamatosan pörögnie kell. Legalább talán hallana valami szórakoztatót.
- Te ki szeretnél lenni? – óvatosan dobtam hátra a hajamat a vállam felett – Én bevállalom a Lucindát és azt, hogy takarítónő vagyok.
Az már más kérdés, hogy túlságosan idétlennek hangzott ez ahhoz, hogy bárki elhiggye rólam. Azt hiszem apámat páros lábbal rúgtam volna nyakon, ha ilyen nevet adott volna nekem. Mondjuk Henry egy kicsit megszívta, de neki már akkor mindegy volt, amikor megszületett.
- És ha párosával jönnek, akkor mi van? Egy táncot csak úgy vissza kellene utasítanunk? – szerintem talán ennyi még belefért. Lolának is minden bizonnyal szüksége van most némi elismerésre, csak nem olyan mértékben, ahogy mondjuk én kaptam meg legutóbb.

ruha || 1046 || ki visz majd haza? || დ

Furcsa dolog lehet abba belegondolni, hogy Lolával barátnők vagyunk, azonban mind a kettőnket elhagyták a napokban. Lényegében nem tehettünk róla... Legalábbis mind a ketten ezt állítottuk. Hogy nem a mi hibánk, hiszen mi az égvilágon semmi rosszat nem tettünk, ugye? Igyekeztünk kiszolgálni a vőlegényeinket, viszont Noel még az esküvő előtt megcsalt, Loláé pedig egyszerűen köddé vált. Elég egyértelmű volt, hogy innentől kezdve ők egyszerűen csak nincsenek együtt, azonban kettőnk közül én bírtam erősebb jellemmel. Emiatt pedig tudtam, hogy hiába cuki ez, feleslegesen reménykedik – még ha csak titokban is csinálja – a srác nem fog visszajönni.
Ugyanakkor meg valahol szomorúvá tesz, hogy ilyen helyzetbe lett hozva. Én csakhogy kihevertem volna a saját szakításom, máris kétszer belekeveredtem egy légyottba a főnökömmel. Abból jelenleg történetesen az első az, amit figyelembe kell vennem. Lola minden bizonnyal megváltásra vágyik, amit az alkohol megadhat neki, de ilyenkor egyedül elindulni nem lenne túl okos. Arról pedig inkább ki sem fejtem a véleményem, ami velem történt. Alapvetően egy kiszolgáltatott és részeg nő megszentségtelenítése nem szép dolog... Ezek bizonyítják azt, hogy valahol mélyen én is nagyon naiv vagyok. Sosem lett volna szabad többet gondolnom a dologba munkakapcsolatnál. És pont azért, mert nem voltam képes elengedni ezt, lényegében már az elején be kellett volna dobnom a törölközőt.
Hogy mindez miért fontos? Mert nagyon nem szeretném, ha Lola ugyanúgy járna, mint én. Előtte én sem hittem volna holmi sorsokban és hasonló entitásban, de ez nagyon megváltoztatta gondolkodásom. A tény, hogy New Yorkban pont egy olyan pasit fogok ki munkáltatónak, aki előtte nem sokkal megdugott... Ebbe inkább bele se mennék.
- Mondjuk vigaszként lefekszel egy helyes idegennel – olyan éles volt a hangom, hogy már majdnem megsajnáltam a lányt. Csak egy egyszerű kérdést tett fel nekem – Nem szeretnél tanulni a hibáimból?
Elég nyilvánvaló volt az, hogy én csak jót akarok neki ebben a helyzetben, így nem kértem tőle bocsánatot. Illetve feltételezni mertem azt, hogy tökéletesen emlékszik az éjszakára, amikor valahogy idekeveredtem hát teljesen lerészegedve, egyszerre sírtam dühöngtem, nevettem, aztán egyszerűen kidőltem. Nem emlékszem, hogy miként öltöztem át, ahogyan az sem teljesen tiszta számomra, hogy mi történt pontosan. Csak az aktusra emlékeztem, ami pont eléggé tönkretette a másnapomat... És akkor még nem volt szó a szörnyű fejfájásomról se.
- Itt az ideje, hogy függetlenedj egy kicsit – pontosan tudom, hogy ez az utolsó dolog, amit hallani akart, de ugyanakkor azt éreztem, hogy minden körülmények között igaz volt, amit mondok. Nekem is jót tett az, hogy hosszú idő óta már nem voltam párkapcsolatban – Nézd a dolgok jó oldalát. Nem kell mosnod rá, és bár a házimunka ugyanúgy a tiéd, legalább nem osztja az észt, ha takarításról van szó... Nem próbálsz meg főzni, így mindenki életben marad és nem is szidja senki azt, hogy mennyire béna vagy a konyhában.
Az utolsó megjegyzéseimet csak azért mertem ennyire nyíltan kimondani, mert már rég átszeltem a köztünk levő távolságot és a dereka köré fontam a karjaimat. Lényegében rajta csüngtem, a nálam alacsonyabb illetve idősebb nőn, mint egy kisgyerek. Az államat vállára tettem és onnan mosolyogtam rá, hogy bájosabbnak tűnjek, ami miatt a mondandóm elveszítette az élét. Legalábbis én ezt hittem.
- Ugyanakkor nem hozhatnék szégyent az ügyvédi irodára, ahol helyet kaptam – mutattam rá a tényre, aztán megvontam a vállam – Csoda, hogy valaki egyáltalán még hajlandó vállalni engem. Ez már a harmadik hely. Nem igazán fog jól kinézni a papírjaimban.
Ilyenkor akaratlanul is válogatósnak tűnök. Nagyon szívesen megmaradtam volna a mostani helyemen, de nem igazán volt lehetőségem rá. Egy olyan helyen nőként nyilvánvalóan nem állhatok helyt, ahol veszélyes a környezet, a második választásom pedig egyszerűen hiba volt. Az ottani váltásról mondjuk nem is szívesen meséltem volna másoknak... Viszont egyelőre minden jel arra utal, hogy problémák nélkül tudok majd az irodában maradni a továbbiak során is. Ez határozottan megnyugtatott.
- Néha már magam sem vagyok benne biztos – forgattam meg a szemeimet mosolyogva. Ha valami, akkor a családi körülményeim semmiképpen sem tartoznak a szokványosba, de határozottan elmondhatom magamról és Henryről is, hogy így is szerencsések vagyunk. Apa miatt járhattunk volna nagyon rosszul és mind a ketten nevelkedhettünk volna egy otthonban, ha nem fogadott volna be minket. Azt pedig nem lehetett tőle elvitatni, hogy máig határozottan jóképű férfi, még ha nem is kifejezetten hasonlítunk rá.
- Te a negyedik köröd után már nem fogsz cipőt viselni – határozottan tartottam a karját. Hiába vette fel a cipőket, a magasságkülönbségünk az én lábbelijeim miatt még inkább látványos volt. Leginkább úgy nézhettünk ki most, mint anya és lánya. Ez a szituáció nem hasonlított arra, mint amikor Lilah-val vonultunk végig határozottan az egyes plázákban.
- Dehogy kell macskás néniként meghalnod! – határozottan csengett a hangom, majd egy rántással magam elé húztam Lolát, akinek két pillanaton belül az arca a tenyereim között volt – Én nem hagyom! Ty egy barom volt, ne keresd már magadban a hibákat!
Nem akartam olyan közhelyekkel jönni, hogy ő valójában az egyik legkedvesebb ember, akivel találkoztam. Őszintén irigyeltem a szakmaválasztása miatt is, hiszen ő határozottan segíteni fog másoknak... Nekem pedig sosem lesz választási lehetőségem. Valahogy el kell tartanom majd Henryt, akinek minden bizonnyal egyetemre is kellene mennie... Az én felelősségem az, hogy jó élete legyen, mivel apa már nem tudja tartósan úgy segíteni, mint annak idején engem. Emiatt ez a feladat rám száll, de azt hiszem az öcsém miatt amúgy is hajlandó lennék olyan ügyeket vinni, amik nem a legegyszerűbbek.
- Az a baj, hogy te egy egyenes ember vagy – sóhajtottam fel halkan, miközben megsimogattam a lány vállát – Ezért normális, hogy magyarázatot vársz. Viszont nem mindenki ilyen, Ty pedig határozottan rosszul döntött ebben a helyzetben. Tudom, hogy nehéz, de idővel majd csak elengeded a dolgot és utólag nevetni fogsz a gondolatokon, amik most járnak a fejedben.
Finoman mosolyodtam el és épp időben fogtam be a számat. Nincs szüksége arra, hogy még több közhelyt vágjak a fejéhez. Igazából ezekkel ő maga is valószínűleg nagyon is tisztában van, csak szüksége van arra, hogy valaki ténylegesen megerősítse.
- Akarsz valamit játszani közben? Csak úgy iszogatni unalmas – az ilyen dolgok nem csak az egyetemistáknak vagy a tinédzsereknek lehet jó csapatépítő. Én a magam részéről izgalmasabbnak találtam volna, ha van valami tétje az ivásnak és az egyetem során bőven elég ilyesmit tanultunk mind a ketten. Az első kört elpusztítottuk üresben, a koccintás után lényegében úgy tüntettem el a welcome drinket, mintha abban csak víz lenne. Apám mindig azt mondta, hogy az étkezésem és az ivási szokásaim férfiakat megszégyenítő... Ezt annak idején még Noel is kedvelte bennem.
- Kettő Moscow mule-t szeretnék kérni – mivel a pultos srác minden bizonnyal azzal volt jelenleg elfoglalva, hogy a melleink síkbeli területét számolja ki lehetőség szerint fejben, gondoltam hasznossá teszem a srácot is. Még mielőtt Lola közbeléphetett volna, egyszerűen elővettem a kártyámat, és kifizettem az italokat.
- Becsüld meg, az első fizetésemből van, amit a jelenlegi helyemnél kaptam – egy önelégült kis mosoly költözött az arcomra, aztán a rézpoharas italokra böktem – Ittál már ilyet? Sosem voltam nagy koktélos, de ez elég finom.
Én a magam részéről nem vagyok oda a gyümölcsös borzalmakért. Ez legalább határozottan frissítő alkoholnak számít, ami egészen elnyomja a vodka karakteres ízét, de nem teljesen. Szerintem ha kikérünk még négy ilyet, határozottan túl jól is fogjuk érezni magam.

ruha || 760 || ki visz majd haza? || დ

Lola már régen készen volt, amikor én még a ruhásszekrényemet igyekeztem átnyálazni. Nem arról van szó, hogy alulöltözve igyekeztem volna megváltani a világot... Dehogy. A tökéletes sminkem a cicásan kihúzott szemekkel és a feltűnő, mélyvörös rúzzsal már készen volt. A hajam egyszerű, szoros lófarokba volt fogva, és lényegében már rég a nyakamba varázsoltam a chokert is, ami a mai outfitem egyik kulcsfontosságú elemének felelt meg.
A cipőről, táskáról és egyéb esetleges kiegészítőkről még fogalmam sem volt, így jobb híján egy hatalmas, lógós fülbevalót tettem a fülembe, ami majdnem egészen a vállamig ért. Nem volt egyszerű dolgom a válogatásban, ugyanis az egyetemi éveim során én is azon diákok sorait erősítettem, akik kifejezetten szerettek szórakozni járni. És hát milyen az már, ha kétszer kell felvennem ugyanazt a ruhát? Illetve 21-22 évesen az ember azt hiszi, hogy az egész világ az övé, így tele volt a szekrényem ringyós darabokkal. Most már valamivel szofisztikáltabb vagyok, de ettől függetlenül kifejezetten nehezemre esett megtalálni a tökéleteset... Ami szexi, de nem túl rövid, nem túl feszülős, meg társai. Mégse mehettem garbóban.
- Ha engem kérdezel, nem jó ötlet – adtam meg végül a választ – Holnap valószínűleg másnapos leszel, de legalább pár órára úgy érzed majd magad, mint aki egy kicsit él. Majd vigyázok rád, hogy ne csinálj hülyeséget.
Együtt tudtam vele érezni, hiszen én magam ugyanúgy szakítottam a vőlegényemmel nem sokkal előtte. Aztán összekavartam az előző főnökömmel, ami még inkább tönkretette az egész dolgot... Most csak egyedül szeretnék lenni. Mert elég erős és független vagyok ahhoz.
- Szerinted Dale kirúgat majd, ha esetleg ebben készülne pár kép? – magam elé tartottam a bőrszoknyát és a mélyebben kivágott, csipkés felsőt, aztán utána egyszerűen csak megrántottam a vállam és a következőt mondtam – Igazából nem is érdekel annyira.
Bár tény és való, hogy nem szívesen veszíteném el a munkahelyemet. Hwannal ellentétben ő kifejezetten értékelte az elé rakott portfóliómat és most New York egyik legjobb irodájában van esélyem tanulni. Ezért pedig hálás voltam. Mindenesetre miután belebújtam a ruhába és kiválasztottam a megfelelő kiegészítőimet, a vállamra terítettem a ritkán hordott bőrdzsekimet is. Jobb az elővigyázatosság.
- Megszülettem – mosolyogtam rá végül a barátnőmre, majd magabiztos lépésekkel indultam el felé. Most már lényegében nem is volt más dolgunk, mint eldönteni, hogy ki milyen körrel indítja a mai estét... Na meg most rajtam volt a sor, hogy egy nálam idősebb, tapasztaltabb és pszichológiában jártas nőt próbáljak megnyugtatni. Határozottan úgy gondoltam, hogy egyetlen baromarc miatt nem hever romokban az élete.
- Én ezekben élek -  vontam meg a vállam végül mosolyogva – De azt hiszem a negyedik köröm után ugyanolyan béna leszek bennük mint te. Csak tessék, Hölgyem!
Felemeltem a karom, hogy bele tudjon kapaszkodni. Nem gondoltam volna, hogy a házból kivezető út is nehézségeket fog majd okozni nekünk.
- Amúgy meg csinos vagy – jelentettem ki határozottan – És azok a cipők szépek. Kiemelik a bokáidat, magasabbnak tűnsz bennük és optikailag hosszítja a lábaidat is. Nem nagyon kellett rábeszélni annyira téged.
Az elveszettsége viszont egyre inkább ijesztő volt számomra. Teljes mértékben át tudtam érezni a fájdalmát, hiszen nekem is nehéz volt magam mögött hagyni azt az öt évet, amit együtt töltöttünk annak idején Noellel. Viszont minél többet szajkóztam magamban azt, hogy ő egy barom, annál könnyebb volt számomra elhinni. Egy idő után már nem akartam válaszokat keresni, most pedig a felejtés fázis felénél lehetek nagyjából. Amikor kísérletet próbálok tenni arra, hogy egyedül legyek boldog. És mivel Noel egy barom, az bizonyítja, hogy ugyanilyen eséllyes Lola választottja sem volt az, aki mellett le kellene élnie az életét. Idővel majd ő is eljut arra a szintre, hogy hálás legyen, amiért ez kiderült. A hangsúly itt inkább az időn van.
- Terapeuta vagy, de ugyanakkor ember is – vontam meg a vállam – Az nem lenne normális, ha most tökéletesen jól lennél. Később pedig a saját tapasztalataid alapján tudsz tanácsot adni másoknak azt hiszem.
Ugyanúgy a sötétben tapogatóztam, mint ahogy ő. Nem tudtam miként fogja feldolgozni az egészet, de hittem benne, hogy a lerészegedés az, amire most szüksége van. Ha ezen túl lesz, akkor onnantól kezdve már bármi jöhetne. Lényegében a legszánalmasabb részét a dolognak megtette, innentől pedig könnyebb az út a gyógyulás felé, nem?
- Azt hiszem az első kört én fogom állni – sóhajtottam fel végül, majd egyetlen határozott rántással behúztam őt a brooklyni szórakozóhely ajtaján – És ahányszor kimondod ezt, még egy kört fizetni fogok. Nem marad majd pénzem a végén a lakbérre és egyedül kell mind a hármunk fogyasztását állnod. Ezt akarod?
Mosolyogva vettem el a welcome drinket, amit a kezünkbe nyomott a securitys mögött álló srác. Azt hiszem észnél kell maradnom, mert én magam fogok majd hívni egy taxit magunknak. Nem hiszem, hogy a lánnyal könnyű lenne hazatalálni.
- Fenékig! – emeltem felé a poharam, majd egy bíztató mosolyt ejtettem meg felé. Csak reménykedni tudtam abban, hogy az ivással kapcsolatos tervemmel nem lövök nagy kapufát... Vagy legalább nem akkorát, amit a saját helyzetemben sikerült annak idején.

ruha || 566 || ki visz majd haza? || დ