Az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba: Clemivel együtt visszatért a családi feszültség és a hetekben újdonsült céltalan kavarások tömkelege zúdult a nyakamba, ezeknek a tetejére pedig extra drámával szolgált Addie visszatérése és nem kívánt esküvője. Mennyi ideig lehet elvetetni, ha becsúszott egy ilyen? Ó, ameddig nincsenek aláírva a papírok, de a családi béke nem visszaállítható többé? És ha már aláíratlan papírok, ott van Clemi, meg apánk házassági szerződése, amiből véleményem szerint nagyobb hiszti kerekedett, mint kellett volna. Miért kell hirtelen mindenkinek házasodnia? Ez és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben megpróbáltam a nappalimban jógázni. Már kezdett frusztrálni, hogy nem sikerül, ami nekem annyira jól megy, leültetni a polcra a gondolataimat, amíg mással foglalkozok, és ennek tetejére még a telefonom is csörögni kezdett. Lehuppantam a szőnyegre és grimaszolva nyúltam a telefonért, készen álltam rá, hogy kinyomjam, mert jelenleg semmi másra nem vágytam pár magányos órán kívül, de mikor megláttam a hívóazonosítót, lefagytam mozdulat közben. Tim. Nehezen döbbenek meg, szeretem azt állítani, hogy minden helyzet várható és kiszámítató, főleg, ha férfiakról van szó, de azt egy pillanatig csak vártam és számítottam ki, hogy a nővérem férje fel fog hívni. Mielőtt letenné, hiszen már egy ideje csörget, kirántom magam a kezdeti sokkból, és egy „igen?”nel a fülemhez emelem a készüléket, örülök, hogy már a földön ülök, különben biztosra veszem, hogy seggre ülnék attól, amit hallok. Tim találkozni akar velem, most. Mióta megtörtént az a kis dolog az esküvőn, sőt, azelőtt se, tehát soha nem találkoztunk szigorúan kettesben, ő csomagban járt Clemivel, mint egy 1+1es fogkefe. - Gyere át, küldöm a címet – nem megyek bele részletekbe, nem kérdezek, nem kérdezem meg azt sem, hogy megfelel-e neki a lakásom; ő hívott, ő akar látni, kénytelen lesz elfogadni, mert ahhoz, hogy kimozduljak, minimum negyvenöt percre, de inkább egy órára lenne szükségem. Ő pedig most, most akar találkozni, nekem meg visszhangzik a fejemben a szó. Még arra is gondolok, hogy kiderült a mi kis titkunk, de akkor már Clemi dörömbölne az ajtómon, nem? Bepötyögöm a lakásom címét és elküldöm neki, majd felgöngyölítem a jógaszőnyeget és a helyére rakom. Öt perces zuhannyal lecsapatom magam, a törölközővel magamon szintén öt percet állok a gardróbom előtt, mert szembetalálkozok a „nincs egy göncöm sem” problémával; nem tudom, mennyire öltözzek ki, ruhát felvenni furcsa, farmerhez nincs kedvem, meg egyébként is, minek akarok annyira kiöltözni? Persze, hogy minek, nagyon is tisztában vagyok vele, de azért ez még a részemről is erős. Végül sötétszürke cicanadrágba bújok, széles vállkivágású, finom anyagú, túlméretezett fehér rövidujjúval, a hajamat laza kontyba tűzöm, és mire a hűtőhöz mennék, hogy legurítsak egy pohár bort, már csengetnek is. A szívem a torkomban dobog, a torkom meg a szívemben, míg az ajtóhoz megyek, nem szeretem a váratlant, ha nem tudom, mire számítsak, és jelenleg fogalmam nincs. Vonakodva nyitom ki az ajtót, erőt veszek magamon, mikor szembetalálom magam Timmel, arrébb állok, és egy intéssel invitálom beljebb. - Erre sem számítottam ma – közlöm vele, miközben becsukom mögötte az ajtót és felé fordulok, arcát fürkészem és kicsit szédülök. – Hát, itt lakok – intek körbe és beljebb vezetem az előszobából a nappaliba. Neki nem jár körbevezetés, mert nem azért jött. – Érezd magad otthon. Mit adhatok, éhes vagy, szomjas vagy, mit szeretnél? – az utóbbi kérdés már azóta kattog az agyamban, hogy felhívott, furán érzem magam, amiért mi most itt kettesben vagyunk, mintha valami halálos bűnt követnénk el mindenkinek a háta mögött. Pedig családtag lesz előbb, vagy utóbb, inkább utóbb, ha eljön az az utóbb.
They say it's better to have loved and lost Than never to have loved at all That could be a load of shit But I just need to tell you all
Évekkel ezelőtt mikor megakartam kérni Sarah kezét és készültem is rá minden áldott nap, akkor úgy éreztem ez a helyes dolog, amit tehetek. Clemi irányába már kevésbé éreztem ezt a helyénvalóságot, mármint az elmúlt öt évem elég jó volt és nem kérhettem volna jobbat, nem úgy, hogy életem szerelmét már rég elveszítettem. Megelégedtem azzal, ami megadatott nekem. Volt egy stabil kapcsolatom, ahol számíthattam a partneremre és ha az egyik szememet becsuktam a másikkal pedig hunyorítottam láttam egy picinyke jövőt is magunknak. Viszont az állandóság híve vagyok, nem szeretem a változást főleg 2013 óta így sokkal könnyebb volt megszokni Clementine dolgait mintsem megszakítani a kapcsolatot. Ebbe a félig haldokló kapcsolatba rondított bele a minden lében két kanál elkényeztetett húga, és rontott el mindent. Ha azon az estén józan maradok vagy kevésbé iszom le magam a sárga földig biztosan nem hívtam volna ki magammal, tuti nem lopok még pluszba italt magunknak és biztos, hogy nem csókoltam volna meg. Ezeket mind ki tudtam volna védeni, ha mesélek Sarahval való kapcsolatomról Cleminek, és akkor ő sem erőltette volna ennyire ezt a házasság, gyerek, jövő témát, akkor kevesebb whisky csúszik le a torkomon és nem kötök ki a húga szájában. Utána pedig nem éreztem volna menybéli késztetést arra, hogy letérdeljek a párom elé és megkérjem a kezét. Egyáltalán nem terveztem el a dolgot, nem érdekelt, hogy tökéletesen álljon a dobozban a gyűrű vagy hogy ne guruljon el, az sem érdekelt, hogy milyen környezetben történik csak azt szerettem volna ha túlesünk rajta. De ezután jött csak az igazi fekete leves. Onnantól kezdve minden percben az esküvő, a milyen színű legyen a dekor, kiket hívjunk majd meg és társai kerültek az asztalra, a kérdés amivel mindig kitudott hozni a sodromból az volt, hogy mikor veszem el. Most is ezen húztam fel magam, majd rohantam el otthonról mert nem vagyok hajlandó több időt eltölteni vele. Nem tudom milyen indíttatásból hívom fel Rozét, hogy miért éppen nála keresem a mentsvárat de már késő bánat ezen gondolkodni amint leteszem a telefont, és megkapom a címét smsben. Szerencsére nem vagyunk tőle messze így gyalog is simán belefér a távolság, addig is van időm gondolkodni azon, hogy miért is megyek hozzá. Fél órával később sem tudom megmondani az okát, de amint megpillantom az ajtóban állva nem is igazán érdekel. Azt érzem, hogy nagyon örülök a viszont látásnak közben meg megtudnám fojtani egy kanál vízben amiért tönkretette a félig jól működő tüdőmet. Beljebb megyek, ledobom a cipőmet és tovább követem a nappaliba. Nem számítok körbevezetésre, nem is akarok tőle semmi ilyesmit. - Én sem. – sóhajtok mélyet, körbe pillantok a tágas helyiségben majd kérdésére rá kapom a tekintetemet. – Bármi ami erős és képes kiütni az állapotomból. A nővéred rohadtul felhúzott. – panaszolom el neki a dolgot, bár tudom, hogy legkevésbé sem érdekli. Fordított esetben engem sem hatna meg túlságosan, inkább mondanám az Ő problémájának mintsem olyannak, ami engem is érintene. - Fogalmam sincs miért vagyok itt, muszáj volt eljönnöm otthonról mert kezdtem besokallni az esküvős dolgoktól. – tarkómra csúsztatom a kezemet miközben az ablakokhoz sétálok és kilesek rajtuk. – Utána eszembe jutottál, vagyis egyedül te jártál… jobban mondva te vagy az egyedüli aki tudja milyen a nővéred, és muszáj valakivel beszélnem erről különben felrobbanok. – mindenhogy, képletesen, mentálisan és fizikailag is bár ehhez semmi köze nincs a sógornőmnek. - Mióta visszaköltöztünk még rosszabb lett az esküvő mániája, azt hittem minden rendben lesz egy ideig, hogy megkértem a kezét. De nem. Most már dátumokról beszél, meg gyerekről és hogy hol éljünk… nem bírom. – egy szuszra adom ki magamból ezeket, majd levágódok a kanapéjára, fejemet a támlának döntöm és ingerülten masszírozom az orrnyergemet. - Ne haragudj, hogy csak így letámadlak. Biztos van jobb dolgod is, mint az én kiborulásomat hallgatni.
Nem tudom, mihez kezdjek azzal, hogy itt van a nővérem vőlegénye. Alapból, normális családoknál ez nem is lenne annyira fura, hogy felugrott a sógor, mert ha normális család lennénk, akkor jöhetett volna azért, hogy segítsen összeszerelni valamit, vagy éppen együtt találjunk ki valami meglepetést a közelgő esküvőjükre, valami hasonló, de ez a család nem normális és tudom, hogy Clemi sikítana, ha látná a jelenetet, amint a kishúga kettesben van a lakásán álmai férfijával. Ebből arra kell következtetnem, hogy Clementinenak semmi fogalma nincs róla, hogy hol jár Tim, tehát még titkolózik is előtte, igen szorgosan lapátolva a szart a mi közös kis dombunkra. - Óh – nem bírok semmi mást reagálni, mikor közli velem a váratlan látogatás okát, miközben a hűtőben nézelődök, csak úgy kavarognak a gondolatok a fejemben. Végül a tequilát veszem elő, ami arra várt, hogy majd Aimeevel megigyuk, de most szükséghelyzet állt elő. Előveszek két nagyobb kupicát és mind a kettőt telitöltöm, közben teljes figyelmem Tim kifakadásának szentelem, hátha megtudom belőle, mégis miért az én bajom az, hogy Clemi kikészíti. Egye meg, amit főzött. Már kezdene tisztázódni előttem a kép, hogy azért menekült hozzám, mert én vagyok itt az egyetlen ismerőse, de folytatja, én meg lefagyok és a tervezettnél hangosabban teszem le az üveget, halkan csattan a pulton. Tudom, hogy azt akarta mondani, hogy egyedül én jártam a fejében, és visszaemlékezek rá, hogyan mondtam alig egy hete azon a kanapén ülve Addienek, hogy érzem a szartornádót közeledni, most pedig az említett tornádó berobbant a lakásomba tiszta idegen, bennem meg nagyon, de nagyon vegyes érzések kavarognak. Nem szólok közbe, mert úgy tűnik jön Timből noszogatás nélkül is, mi az hogy jön, ömlik, míg beszél kezembe fogom a két poharat és odamegyek velük hozzá, egyelőre mindenféle körítés nélkül; ez most nem olyan piálás, ahol majd fahéjat nyalogatunk előtte, maximum ha két-három kör után ellazítja az alkohol. - Csss – térdelek fel mellé a kanapéra és az orra elé dugom a poharat, ha elvette, az enyémet az övéhez koccintom, lehúzom és kiveszem a kezéből az üres poharat. – Mondd csak nyugodtan ki magadból, én ráérek – teszem le mindkettőnk poharát a dohányzóasztalra és inkább az üveget hozom vissza, újratöltök és újból felé nyújtom a poharát. – Előbb igyál – most már koccintás nélkül húzom le, ráz a hideg és fintorgok egyet, ahogyan az egész torkom és gyomrom lángol az alkoholtól. Mikor ettem utoljára? - Most őszintén, Tim – kucorodok mellé a kanapéra, felé fordulok, egyik lábamat felhúzom és átölelem, mintha minél több végtagot tennék kettőnk közé, annál távolabb tarthatnám magamtól. – Mire számítottál, mert kurva kíváncsivá teszel… történik egy nagy változás az életetekben, és New Yorkba költöztök, oda, ahol a családja lakik, meg a régi barátai, szerinted nem ösztönzi még jobban arra, hogy végre meglegyen az esküvő? – nem tervezek finomkodni vele, miért tenném? Nem az anyja vagyok. – Ha ennyire nem akarod elvenni, márpedig nem akarod, különben már túl lennétek az egész „milyen színű szalvéta legyen” mizérián, mi a fasznak kérted meg a kezét? Édes istenem, férfiak – fújtatok egyet és előrehajolok, hogy mindkettőnknek újratöltsem, mert amint belépett, nekem is hatalmas ingerem lett inni. Elveszem a poharam és könnyedén billentem az ajkamhoz, grimaszolva rakom vissza a helyére és halk sóhajjal nézek vissza a leendő sógoromra. Kettesben vagyunk a lakásomon, egy hatalmas üveg tequilával; amint beüt a tudat, miközben az arcát fürkészem, lefagyok pár pillanatra. - Nyugodtan add ki magadból, tudom, milyen a nővérem – engedek le a „mi a faszt vártál” hangsúlyból valami kedvesebbe, mégis hozzám menekült a saját bejáratú sárkánya elől. – de ha ennyire zavar, miért nem kamuzol neki valamit? A hazugság néha jobb a semminél – és máris itt szervezkedek a saját testvérem háta mögött, megfelelek az általa rólam festett képnek, miért is?
They say it's better to have loved and lost Than never to have loved at all That could be a load of shit But I just need to tell you all
Út közben többször is átfut a fejemben a gondolat, hogy vissza kéne fordulnom és a legközelebbi virágüzletbe betérve vásárolnom kéne valami szép cserepes növényt, amit ketten gondozhatunk Clemivel. Ezzel is valamennyire lenyugtatva a kedélyeket, mert ha hazaérek a kirohanásom után nem teszem zsebre, amit kapni fogok. Vagy nem akarom zsebre tenni, de ez részletkérdést. Minden lépéssel közelebb leszek a nőhöz, aki miatt házasságra adom fejem, holott soha a maradék büdös életemben nem akartam már oltárhoz állni. Mégis, ha valaki megkérdezné miért is megyek hozzá, a menyasszonyom húgához, akkor nem tudnám megmondani az okát. Mikor beviharzok a nappalijába nem kezdek szétnézni, nem dicsérem a makulátlanul gazdag ízlését meg a tárgyakat, amit apuci pénzén vett meg. Óh, az a bizonyos apuci… Egyből elkezdem hadarni a problémámat, a kiakadásom tárgyát és nem várok tőle megértést vagy bármi használható dolgot csak tényleg ki kell adnom valakinek a haragomat. Felkapom a fejem a csattanó hangra, a szavam elakad és most először nézem meg úgy igazán a legfiatalabb Brixton lányt. Elkönyvelem magamban, hogy semmennyit nem változott, illetve azt is, hogy nem biztos, hogy bölcs döntés volt idejönnöm. Követem tekintettel vékony testének mozgását, kényszerítenem kell magam a pislogásra különben azt is elfelejtenék míg odaér hozzám. Elfogadom a poharat és miután hozzákoccintom övéhez egyből lecsapom. - Ha eleged van belőlem, akkor szólj nyugodtan. – biztosítani tudom arról, hogy ha megunna akkor minden szó nélkül fogom összeszedni a cuccomat és lépek le. Nem kell kétszer mondani, ha valahol nem vagyok szívesen látva, a szülei házából is tudtam mikor kell eljönnöm. – Le akarsz itatni? Csak még többet fogok beszélni. – gondolkodás nélkül húzom le a következő shotot is, az erőssége miatt összerezzenek és le kell hunynom szememet ezzel megelőzve a hányást. - Rohadtul nem erre számítottam, Rozé. – őszintén cseng a hangom, talán kissé erőteljesebben is csattanok fel mint szokásom de nagyon elegem van már ebből a most, hogy haza költöztem mindennek meg kell változnia szarságból. – Elhiszem, hogy minél hamarabb össze akarja kötni az életünket, de az elmúlt két év elég jó volt. Miért kell felborítani? Most költöztünk ide, lakást vettünk és azt bútorozzuk miért kéne már egyből esküvőre költeni? Nem érünk rá jövőre elkezdeni esetleg? Szerinte fáról szedem a pénzt? – ha van valami amit utálok azaz, hogyha valaki ki akar segíteni pénzügyileg, főleg ha az a valaki a Brixton nevet viseli és az apának szólítják. – Nemrég kezdtem ezen az új helyen, be kell illeszkednem és rengeteg munkám van. Nincs időm szalvéta színekkel, meg templomok nézegetésével tölteni a szabadidőmet. – morgolódok tovább. Elhiszem, hogy ha valakinek a hazaköltözése nagyobb löketet ad az esküvője megszervezésében, de én nem akarom minden percemet ennek szentelni. Változtatok testtartásomon, irányába fordulok és bal kézfejemen megtámaszkodok de még így is tisztességes távolság van közöttünk. - Nem erről van szó, mármint nem akarom még elvenni de a történtek után ez tűnt a legjobb ötletnek. Meg mi van, ha most még nem akarom de jövőre már benne lennék. És ismétlem magam, de minden olyan jó volt Angliában. – nem volt a legtökéletesebb, de elfogadható volt, olyan amivel életem végéig együtt tudtam volna élni ha megerőltetem magam. – Biztos a szüleitek beszélték tele a fejét valamivel. Beszéltetek mostanában? Nem mondott semmit az esküvővel vagy velünk kapcsolatban? – érdeklődök, miközben az újonnan megtöltött poharam tartalmát gurítom le. Úgy veszem észre kedves jövendőbeli sógornőmön, hogy bizony nem enged kiszáradni és ha törik, ha szakad, de mi ma elfogyasztjuk azt az üveg piát. Az eddig elfogyasztott mennyiség miatt kimelegszik az arcom, így lehúzom kabátpulcsim cipzárját és megszabadulok tőle. - Felhúztad a fűtést? Mi van le akarsz vetkőztetni miután kellően leitattál? – jegyzem meg csípősen, majd felkapom a fejemet az ötletére, hogy hazudjak neki. Kérdőn szalad fel a szemöldököm és most nem tudom, hogy megbízhatok-e benne vagy csak a bolondját járatja velem. – Ha kitalálok neki valami elfogadható hazugságot akkor nem rohannál oda elmondani neki az igazat? Vagy ha segítesz valamivel előállni akkor te is bűnrészes vagy, és akkor már kötelez a bajtársiasság. Ugye? – elgondolkodva nézek irányába, még mindig ugyanolyan ravasz, mint évekkel ezelőtt volt. Talán nem is az én hibám volt, hogy csókolóztunk azon az esküvőn. Lehet az Ő terve volt már a kezdetektől fogva. - Veled mizu hercegnő? Ne csak én akadjak ki, ha már így rád törtem.
- Ne aggódj, szólni fogok – biztosítom mosolyogva róla, hogy ebben a lakásban az őszinteség garantált, már ha valakinek a nemkívánatosságáról van szó. Sosem voltam szégyenlős megmondani, ha valami vagy valaki untatott, természetesen voltak kivételek, de Tim nem számított annak. Ő rokon volt, nem valami pénzes ismerőse az apámnak, akit el kellett felszínes csevegéssel szórakoztatnom, és bár kételkedtem benne, hogy besokallnék tőle ezen a hirtelen találkán, ha mégis erre kerülne a sor, szemrebbenés nélkül adnám tudtára. - Be vagy feszülve, az alkohol pedig ellazít – mosolygok rá, mikor meggyanúsít a leitatással. Ő kért erőset, hogy lenyugodjon, én pedig megadtam neki, ahogyan a második kör kezdett szétáramlani a testemben, éreztem, hogy tökéletes piát választottam a célra. - Tim – kezdek bele, szeretném a fejéhez vágni, hogy vak-e, de aztán veszek egy mély levegőt. Nem foghatom Clemi pártját, mert nincs igaza, de Timét sem, mert neki sincsen igaza; ki kell találnom, melyikkel járok tehát jobban. Inkább a hallgatás mellett döntök egyelőre és az arcát fürkészem, miközben beszél, próbálom leolvasni róla, mit vár válaszul, de arra jutok, hogy örül, ha kimondhatja magából a költői kérdéseit. Mégis mit mondjak? Már minden gondolatomat kifejtettem neki erről az esküvőn, ami után annyi esze volt, hogy idióta módon megkérte a nővérem kezét, mikor pontosan ez elől menekült hozzám. Normális? - Hát ez fantasztikus – nevetek fel, mikor körülbelül közli, hogy az én hibám is, amiért eljegyezte Clemit. – Tényleg ez tűnt a legjobb ötletnek? Úr isten – ingatom a fejem Timet nézve és szívem szerint megint tennék egy megjegyzést, hogy „férfiak”, de folytatja és valóban ömlik belőle a szó. - Cleminek nem kell telibeszélni a fejét semmivel ahhoz, hogy teperjen az esküvőért, az első emlékeimben KOSZORÚSLÁNYNAK öltöztetett a képzeletbeli esküvőjére, és onnantól kezdve amíg hajlandó voltam szóba állni vele, megállás nélkül az esküvő volt a téma – lépem át elegánsan a kérdést, hogy biztosan mi beszéltük teli a nővérem fejét, mert nem. Igen, volt róla szó, meg baszogatva lett rendesen, de ez családi biznisz, Tim meg egyelőre még csak rokon, nem ROKON. – Annyit mondott, hogy majd lesz, ha akarjátok – rántom meg a vállam, hogy azért egy pici választ kapjon és megnyugodtassam. Végigmérem, mikor lekerül róla a kabát, felvont szemöldökkel nézek vissza rá. - Magadtól vetkőzöl, ha le akarnálak vetkőztetni, az nem így nézne ki – közlöm vele szárazon; ha le akarnám vetkőztetni, már rajta ülnék és már jóval hiányosabb öltözetben lenne, de hát az ember lánya nem csinál ilyet a nővére vőlegényével, tehát erre maximum az álmaiban kerül sor. Vagy az enyéimben, természetesen arra is volt már példa. - Szerinted annyira jóban vagyok a nővéremmel, hogy rohannék hozzá beköpni téged? Éppen segíteni próbálok neked, szóval szívesen – forgatom meg a szemem és inkább újabb kört töltök magunknak, mert magamnak sem tudom megmagyarázni, de egyre feljebb megy bennem a pumpa, amiért ennyire tipikus férfi. Mindig a nők oldanak meg mindent. – Ezt a titoktartásra – ejtem kissé gúnyosan és tovább itatom magunkat, grimaszolok miután lehúztam és nagyot nyelek, mert ez a kör megpróbált egyből visszamászni a torkomon. Mintha nem lenne elég egy titok Timmel. – Segítek, de ha véletlenül kibukik belőled egyetlen szóval is, hogy segítettem… - emelem meg a mutatóujjam figyelmeztetésül és nem is folytatom tovább, mert úgyis tudja, mivel fenyegettem meg éppen. - Velem? – elgondolkozva forgatom az üres poharat a kezemben, akaratlanul is elmosolyodok a megszólításon; le kéne védetnem, meg sem tudnám számolni, hányan hívtak így, mióta csak az eszemet tudom és egészen hozzászoktam a jelzőhöz, még akkor is, ha nem mindenki kedveskedésből jött vele. – Nekem nincs min kiakadni, kibaszottul csodálatos az életem, és most, hogy visszakaptam a kedves nővéremet is, újból megkaphatom a „démongyerek” szerepet, aki nem is az anyánkból, hanem magából az ördögből mászott erre a világra – változtatom el a hangom egészen vészjóslóvá a végére, aztán Timre nézek és elnevetem magam. Kezd megütni a pia, elhúzom a pólót magamtól és legyezem vele magam, aztán eleresztem és inkább a kezemmel folytatom. - Na, mit nézel, gyere – csapok nagyot a combjára és rá támaszkodva állok fel a kanapéról. Megszédülök és kishíján rá esek, de megtámaszkodok mellette a kanapé háttámláján, mielőtt erre a közeli találkozóra sor kerülne. Lepillantok rá és felvonom a szemöldököm, majd ellököm magam és nagyjából egyenes vonalban indulok meg az erkélyajtó felé. Mert hát Rosie Barbie lakásához erkély is jár, természetesen. A párkányról elveszem a doboz cigit és egyet kiszedek belőle, Tim felé kínálom, aztán a hideg falnak dőlve hűtöm magam. Kisebb nehézségek árán gyújtom meg a cigit, nagyon szívok belőle és a fejemet hátradöntve fújom ki, lehunyom a szemem, hátha a sötétben kitisztul picit a fejem, de késő; bebasztam és most már nincs józanodás. - Szóval – nevetek fel, miután újrajátszom fejben az előző húsz percet, mióta belépett az ajtón és mocskos lendülettel kezdtem piálni, megemelem a fejem és szórakozott mosollyal nézek Tim szemébe. – Miért jöttél pont hozzám?
They say it's better to have loved and lost Than never to have loved at all That could be a load of shit But I just need to tell you all
Egy bólintással nyugtázom miszerint, ha sok vagyok számára akkor szemrebbenés nélkül fog kidobni a lakásából. Sőt, a helyében nem is kellett volna beengednie és akkor nem kéne ilyen lehetséges problémával foglalkozni a közeljövőben. Még mindig tisztában vagyok azzal, hogy mennyire rossz ötlet volt a menyasszonyom húgához jönni panaszkodni, de ameddig nem szerzek itt New Yorkban is legalább ivó cimborákat, be kell érnem vele. Talán elég lesz. - Persze persze, tudom, hogy mindenkinek ezt mondod. A múltkor is milyen jó dolog sült el abból, hogy mi ketten együtt iszogattunk. – célzok arra az ominózus esküvőre, ahol a második üveg ital után letámadtam vagy ő letámadott, és úgy csókolóztunk, mintha nem lenne holnap. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a pia hatására se bizonytalanodjak el, eszembe se jusson milyen jó érzés volt végre mással is csókolózni. Mély sóhajt engedek ki magamból, percekig tudnám ezt csinálni mert úgy érzem a világ összes gondja nyomja a vállamat, holott ez nincs így, nagyon nincs. Egy esküvőnek a gondolata nem szabadna, hogy így hasson rám. - Miért? Szerinted mit kellett volna csinálnom? Álljak elé az igazsággal és mondjam azt, hogy ja, amúgy smároltam a húgoddal. – két tenyeremet felfelé emelem védekezően magam elé, majd egy vállrándítással átvezetem a „nem én voltam” mozdulatba. – Végül is, eljátszhattam volna az áldozatot és akkor téged átkoznak ki a családból. Megmentettem a te fenekedet is. – mormogom orrom alatt, majd elfogadva az újabb kör italt csapom le a pohár tartalmát. Nem akarok ennyire kattogni a dolgokon, de muszáj lesz. Ameddig pörög az agyam az esküvőn addig sem a jövendőbeli sógornőm ajkait nézem. - Ez hihetetlen. Miért van ennyire megakadva ezzel az egésszel? Csak egy hülye papír… - ingerülten masszírozom orrnyergemet közben mentális jegyzetet készítek arról, hogy meg kéne nézetnem a talán feleségemet egy pszichológussal amiért ennyire rá van pörögve az egészre. – Nem értem… tényleg nem. Ezt helyesen mondta, csak a mindennap megkérdezem dolgot valahogy elfelejtette megemlíteni neked. – minden áldott nap szóba kerül az istenverte dátum kitalálása és már kezdek kifogyni az okokból miért nem szeretnék bizonyos napokon megnősülni. - Miért? Hogy nézne ki? Nem magam miatt, egy barátom kérdezi. – nevetek saját, hülye poénomon miközben elkapom utolsó pillantását mellyel teljesen végig mért. Követem példáját, ha neki szabad akkor nekem is, nem? Legalábbis, ha megdobnak kővel dobd vissza sziklával, ez a mondás pedig nekem igen hasznos jelen pillanatban. – Fogalmam sincs mire vagy képes Rozé. Azt próbálod mutatni a külvilág felé, hogy egy elkényeztetett cafka vagy akinek nincs egy épkézláb gondolata sem. De ez nem így van. – figyelem, ahogyan kitölti a következő kört és már le is hajtom. Bent tartom a levegőt, ráiszom majd kifújom és csak reménykedek abban, hogy kevésbé fog megütni az egész mikor a végére érünk. – Nagyon okos vagy és ravasz, bármit kitudsz úgy forgatni, hogy te gyere ki jól belőle. Ez valahol manipulatív részedről, másrészt meg irtó… dögös. Ja. – az utolsó szavamat elharapom, majd elkapom róla a tekintetemet és minden gondolatomat visszarepítem Clemi és az esküvőre. Esküvő. Clementine. Clementine. Igen, nos, ja, megvan újból az ingerültség, de most társul hozzá valami, amit nem tudok hová tenni. - Arra! – bólintok hevesen, majd megiszom ezt az adagot is. A pecsétet a titkunkra, meg mindenre, amit most művelünk, mert ha megtudná a nővére, hogy itt vagyok, hogy VELE vagyok akkor már itt toporzékolna. - Biztos nem fog, mikor fogunk szerinted mi ketten találkozni legközelebb? Talán az esküvőn, ha beadom a derekamat. – megint ugyanitt tartunk. Valahogy mindig kilyukadunk erre a témára, és nem, nem akarom elmondani sem a Sarah dolgot, mert ez az én gondom, sem azt, hogy amúgy inkább élnék agglegény életet halálom napjáig. - A démongyerek jó film, a múltkor adták a moziban. Igazán felkérhettek volna a szerepre. – nem erősségem a humoros szóviccek használata, de már kellően ittas vagyok, hogy elkezdjek kissé lazulni. Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá, mert ha már poénkodásra adom a derekamat akkor ott csak rossz dolog sülhet ki. – Sajnálom, hogy Clemi miatt azzá avanzsáltál. Nem rossz ember ő, csak nagyon más hozzád meg apádhoz képest. Lehet, ha több időt töltenél vele akkor jobban megismernéd, meg ha jól tudom téged akar felkérni valami tanúnak talán. – erősen kell koncentrálnom, hogy ne essen le az állam mikor elkezdi magát a felsőjével legyezni pedig alig látok valamit. Csak az a baj, hogy tudom mi bújhat meg alatta és borzasztóan ingerli a kíváncsiságomat. A combomra csapásával zökkent ki álmodozásomból, hangtalanul követem ki az erkélyre és elfogadom a kínált cigarettát. - Ha most látnának az edzettjeim, akkor kiakadnának és többé nem jönnének hozzám órára. – osztom meg vicceskedve, majd mélyen letüdőzöm és élvezem a hatását. Hirtelen száll a fejembe, kissé meg is szédülök, de baromi jól érzem magam. Kérdésére felhorkantok, majd jobbra fordulva kerülök szembe vele elég kicsi távolságra. – Nem volt egyértelmű miért jöttem? A nővéred kiakasztott és te vagy az egyetlen, akivel beszélhetek erről. – nagyon határozott a hangom és még én is elhiszem, hogy tényleg ezért jöttem, de közben tudom jól, hogy nem így van. Azt mégsem mondhatom, hogy hiányzott és ezért állítottam be egy veszekedés után. - Nem azért jöttem, mert hiányoztál volna. Ilyenről szó sincs, csak szükségem volt valakire akivel beszélhetek és… - ahogy kifújja a füstöt ajkai között valami nehéz ül le a szívemre, mintha tudná mi jár annyira nagyon a fejembe és már most rosszul van a gondolattól. – Öhm, és… és csak téged ismerlek itt. – ez nem hazugság, tényleg csak őt meg a családját és néhány munkatársamat ismerem. Bár utóbbit nem nevezném annak. – Miért, szerinted miért jöttem? – közelebb lépek hozzá, ha kifújja a levegőt vagy a füstöt csiklandozza az arcomat.
- Nem kell leitatnom férfiakat ahhoz, hogy megkapjam, amit akarok – köpöm oda foghegyről, mert nem tetszik az elképzelése, miszerint megpróbálom leitatni; ő kérte az erőset, én pedig szolgáltatom, viszont ha már hozzám menekült és inni akar, akkor rendesen inni is fogunk. Ha valami segít kitisztítani az ember agyát, az az, ha egy időre elveszti, csak szívességet teszek neki. Az már teljesen mellékes, ahogyan köztünk lebeg az a bizonyos pillanat, pillanatok, percek, fél óra is lehetett, mire a józan ész győzött és külön-külön visszatértünk a tett színhelyéről, miután megigazítottuk magunkat. Soha nem beszéltünk róla, én mindig úgy gondoltam, hogy nincs miről beszélni, mert ami történt megtörtént és megyünk előre az életünkkel; sokkal könnyebb volt nekem így, mintha elkezdenék kattogni rajta, mit csináltam a nővérem akkor még csak pasijával. Sosem okozott bűntudatot mások párját lenyúlni, de azért ez mégis egy újabb határt lépett át, családon belül az ilyen nagy tabu. - Nem, dehogy is – legyintek a homlokom ráncolván. – de azért ez egy elég erőteljes másik véglet volt, nem? - És szerinted melyikünknek hinnének, hm? – mosolyodok el, amikor megpróbálja úgy forgatni a dolgokat, mintha megmentett volna és mivel az elfogyasztott tequila már feloldotta bennem a kezdeti feszültséget, ami üvöltötte a fejemben, hogy két méter távolságot tartsak, megpaskolom Tim arcát. Az utolsó paskolás után talán pofátlanul hosszan hagyom rajt a tenyerem, a szemébe nézek, végigsimítok rajta, mielőtt elereszteném. Mocsok jól néz ki, legalább ezt Clemi számlájára tudom írni… de mindig ennyire jó volt? - Én is mindig ezt mondom neki – tárom szét a karom. – de hiába – ejtem vissza magam mellé, jelezve a dolog esélytelenségét. – Nem említette, de azért elég rendesen bűzlött a dolog – hümmögök és Tim arcát fürkészem, próbálom megfejteni az embert. Egy óvodás jut róla eszembe, aki nem akar még aludni menni, inkább játszana, de közben fáradt is és ezért oltári hisztit lever, csak neki nem ágyba, hanem házasodni kellene mennie. - Ha megmutatnám, meg kellene öljelek – vigyorgok rá, és van benne némi igazság, azzal a különbséggel, hogy nem én végeznék vele, hanem a családom. Én nagyon is szívesen beavatnám, csak azok a mocskos erkölcsök. Esélyem sincs nem rosszra gondolni, ahogyan itt ülünk egymás mellett a kanapén, betequilázva, és úgy nézegetjük egymást, mint két kanos tini az első alkalmuk előtt, nagyot nyelek, mert egyre inkább akarom őt. Felszisszenek az elemzésére, majd úgy mosolygok rá, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak, hogy telirajzolta a hófehér falat zsírkrétával; fogalmam nincs, hogyan sikerült ennyire kiismernie, a legtöbb férfit olyan könnyen vezetem az orránál fogva, mintha ezt csináltam volna mióta csak megszülettem. Talán Tim annyi előnyt élvez, hogy ismeri a nővéremet és a családomat, meg a kis történeteinket és jóval tisztább és többoldalú képet kapott rólam, mint a legtöbb férfi, aki az utamba kerül, vagy csak igen jó emberismerő, hacsak nem mindkettő. Amikor a dögös szót találja a legjobbnak ennek az egésznek a jellemzésére, felszalad a szemöldököm, somolyogva töltöm teli a poharunkat az újabb körrel. Igyunk. - Most már New Yorkban vagy, Tim – mosolygok rá, ég a testem a tequilától és egyre közelebb akarok húzódni hozzá. – ha azt hiszed, nem fogunk többet találkozni, míg ennek a családnak a tagja vagy, akkor nagyot tévedsz – kacsintok rá. Miről is beszél? Két hete, ha itt vannak, és máris hozzám rohant, hogy a szoknyám mögé (vagy a szoknyámba?) bújjon. Nevetek a filmes poénján, hirtelen nagyon viccesnek tűnik, nem is értem, miért nem ittunk mi együtt már korábban. Ja, hogy ittunk és megcsalta velem a nővéremet? Hoppá. Mosolygok csak és a fejemet ingatom az ötletre, hogy több időt töltsünk együtt Clemivel. - Ő lehet, hogy nem rossz ember – vonok vállat, inkább nem megyek bele abba, hogy talán nem is a nővéremmel van baj, hanem a család másik felével. Én sem vagyok a megtestesült gonosz, de a jó ember fogalma sem áll hozzám túlzottan közel. - Még szerencse, hogy itt nem lát meg senki – futtatom végig rajta tetőtől talpig a tekintetem mosolyogva; sem Clemi, sem a kuncsaftja, senki a világon. Itt csak ő van, meg én, kettesben végre. Eddig nem is tudtam, hogy vágyok erre egy ideje, de most, pár pohár alkohollal a szervezetemben teljesen egyértelműnek tűnik. Szórakozott mosollyal hallgatom a magyarázatát, de nem kérdezek többet, mert ahogyan már az előbb is bebizonyította, tud ő magától is beszélni, ha hagyják kibontakozni, sőt, csak úgy ömlik belőle a szó. Ennek ellenére amint folytatja, elfog az ijedtség, mert olyan veszélyes terepre evezünk, amiben még én sem vagyok biztos. Gyorsabban ver a szívem a közelségétől, kihívón nézek fel a szemébe és enyhén szétnyitom ajkam, hátha akkor nem robbanok szét az izgalomtól, annyira egyértelműnek tartom az egész pillanatot, hogy nem akarom elereszteni. Szabad kezemmel a felsőjébe markolok és közelebb rántom magamhoz, a lendülettől a falnak ütközik a hátam, a cigit leejtem és felszabadult kezem a nyaka köré fonom, miközben ajkaira tapadok. Mohón, követelőzve csókolom, mintha minimum tartozna nekem ezzel, belül végig azon kattogok, jól olvastam-e a helyzetet. Nyelvemet áttolom a szájába és beletúrok a hajába, egészen hosszú idő után szakadok csak el tőle, finoman eltolom magamtól. - Szerintem ezért jöttél, de javíts ki, ha tévedek – bár eltoltam magamtól, finoman markolom a felsőjét, mert nem akarok annyira eltávolodni tőle; a szívem a torkomban dübörög és semmi mást nem akarok, csak hogy folytassuk, de azért meg nem erőszakolhatom. Mégiscsak a nővérem vőlegénye.
They say it's better to have loved and lost Than never to have loved at all That could be a load of shit But I just need to tell you all
- Ezzel tisztában vagyok. – jegyzem meg csípősebben, mert sose kedveltem az olyan nőket, akik szépségükkel és elbűvölő személyiségükkel csavarták el a férfiak eszét. Ráadásul szánalmat éreztem azok iránt, akik be is dőltek neki, így most magam iránt is ezt az érzést táplálom, szánalmas, hogy amiatt mert a nővérével van problémánk hozzá menekülök. Abszurd. Igaza van, teljes mértékben hiszen én kértem a legerősebb italt, amit csak tart itthon, én jöttem át hozzá panaszkodni és nem hibáztathatom Őt. Az már más kérdés, hogy az itatásomban nagy szerepet játszik, hiszen minél többet iszok annál beszédesebbé válok, az elveim pedig egyre csak halványodnak lassan már azt sem tudnám megmondani férfi vagyok vagy zöldség. - Abban a pillanatban nem jutott más az eszembe, oké? Tudom, hogy nem a megfelelő dolgot választottam de a végletek embere vagyok. – és általában kifizetődő a dolog, de most úgy érzem hatalmas hibát követtem el a letérdelésemmel és a fontos kérdés feltevésével. Ezt viszont se magamnak, se Cleminek nem vallanám be soha, mert bár nem szeretem annyira, mint régen mégiscsak fontos számomra és nem szeretném összetörni a szívét. – Attól függ kinek mondom, ha az apádnak akkor kiherél, ha Cleminek akkor megtép téged. – elmosolyodok, de nem tudom miért. A cicaharc sosem volt a bakancslistám élén, de a tény, hogy rajtam vagyis miattam veszekednének a Brixton testvérek igazán szórakoztat. Eltudom képzelni milyen lenne, ha sárban, apró bikiniben birkóznának egymással és bevallom azért igencsak tetszik a látvány. Talán össze kéne hoznom a dolgot. Megrázom a fejemet, mert szeretném az összes oda nem illő gondolatot kiűzni belőle, nem szabad álmodoznom félmeztelenül küzdő testvérekről, ahogyan magáról a húgról sem, de nem bírom megállni. Ahogy itt ül velem szemben és rásimítja kezét a combomra átjárja a testemet valami fura bizsergés, mintha ezer tűt nyomnának belém és fáj de közben meg jól esik. - Nem értem, pedig próbálkozom és szerintem a felfogásom sem annyira rossz, de nem tudok napirendre térni miért ragaszkodik ennyire. Ha a nevem miatt akkor tőlem írassa már most át. – gondterhelten túrok bele a hajamba, ujjaim lecsúsznak tarkómba és jobban megszorítom, hátha enyhül a benne lévő feszültség de nem, ha hazaérek le kell alaposan nyújtanom mert mindenem be van állva. És nem valami tudatmódosító szer hatására. - Jelenleg ez az egyetlen opcióm, ami kimenthet a helyzetemből. – hevesen bólogatok a megölés gondolatára, de mindketten jól tudjuk mennyire esélytelen a dolog. Eleve nem gondolom képesnek rá a jövendőbeli sógornőmet erre a szörnyűségre, sok mindent lehet rá mondani és egyik sem a legszebb jelző rá, de azt, hogy gyilkos lenne azt nem. Bár egy legyet már láttam megölni, de az nem tartozik ebbe a kategóriába. Nem sok időt töltöttem el vele kettesben, legtöbbször családi dolgokon találkoztunk meg azon a bizonyos esküvőn, de ezek az alkalmak is bőven elegek voltak ahhoz, hogy megfigyeljem a személyiségét és a viselkedését. Ha fiatalabb lennék és tapasztalatlan akkor én is bedőlnék minden szavának, minden pillantásának és mozdulatának de így van bennem némi tartás. Nem lep meg a reakciója, ahogyan az sem, hogy válasz nélkül méltatja de nem is várom el tőle. Felfogta, én is felfogtam, hogy célba találtam az elemzésével és ez most megijeszti. - Reménykedni azért szabad, nem? – sóhajtok, de egy pillanatra sem tudok elszakadni a mosolyának nézésétől. Annyira szépek az ajkai, főleg mikor felfelé kúsznak az arcán mert olyankor az az érzés jár át, hogy miattam mosolyog. Várjunkcsak. Miért érdekel ki miatt mosolyog? Nem, nem érdekelhet. Lehunyom a szemem és beszívom a levegőt az alhasamba, aminek túlságosan nem örül a testem és érzem ahogy felfelé kúszik az alkohol a nyelőcsövemben, nagyon nyelek és próbálom leküzdeni az ingert, ami csillapodni látszik. – Nem gondollak titeket elviselhetetlennek, de toxikus amikor te meg az apád összefogtok mindenki ellen és kellemetlen az egész szituáció. – a pia előhozza az őszinteséget az emberekből és ez alól még én sem vagyok kivétel. Amit józanon nem mernék elmondani azt majd most megteszem. - Te sem vagy rossz ember még mielőtt ezt gondolnád magadról. – kezem az övére siklik, alkarjára, és szorosabban kissé bátorítóan fogom azt meg. Hiába gondolja magáról azt, hogy démoni én tudom, hogy nem így van és sajnálom amiért nem azt látja amit én. Nem látok semmit. Nem láthatok semmit. Jól esik kimenni a nappaliból az erkélyére, már nem érzem azt a fojtogató meleget, ami odabent telepedett le ránk bár az is lehet, hogy csak a beszélgetésünk hatására éreztem ezt. - Szerencse. Nem mondhatod el senkinek, hogy itt voltam. – mielőtt beleszívnék a cigimbe hozzá teszem gyorsan, hogy erről senkinek semmit nem mondhat. Főleg nem Clementinenek, mert ha megtudná, hogy a veszekedésünk után a húgához szaladtam akkor hatalmasabb patália lenni, mint az esküvős témából. A torkomban dobog a szívem amint közelebb kerülök hozzá, olyan közelségbe, amibe csak akkor kerülhetnénk, ha a családi összejöveteleken megpusziljuk egymást a jóneveltségünk miatt. De nem, most nem emiatt közeledek felé és ez egyszerre rémisztő és baromi izgalmas. Összedörzsölöm ajkaimat mielőtt bármit is tennék erre a keze a mellkasomra szökik és pólómba kapaszkodik, szürke köd önti el teljes elmémet amint ránt is rajta és megérzem testét az enyémnek préselődni, még hangot is adok a meglepettségemnek mielőtt egymás ajkaira kapnánk. Kezem végig siklik oldalán miközben ajkait kóstolgatom, nem gyengélkedek, hiszen mindketten tudjuk mennyire vágytunk már erre, legalábbis én az esküvő óta szeretném újból megismételni. Kezem derekára csúszik elhúzva a faltól pedig át a fenekére, egy percre sem hagyom abba a csókolását egészen addig míg Ő nem távolodik el tőlem. - Igen, tévedsz mert… mert nem ezért jöttem, hanem… - folyamatosan járkál tekintetem az ajkai és a világító szempárok között, nagyot nyelek és van valami izgató abban, hogy így kapaszkodik belém, ezért nem beszédre, hanem további csókok lopására használom sajátomat. Most én csókolom meg, egyből átnyomom nyelvemet a szájába és táncra hívom az övét, miközben másik kezem is fenekére vándorol azzal az elképzeléssel, hogy felemelem Ő pedig a csípőm köré vonja lábait, hogy meg szüntelenül ízlelgessem az édes ajkait míg beviszem a kanapéra.
- Hát azt észrevettem – forgatom a szemem, mert nem bírom felfogni, hogyan lehet egy ennyire idióta döntést meghozni. Végletek embere… figyelj, szívem, az előbb csaltalak meg a húgoddal, hozzám jössz? Értem a bűntudatot, meg hogy valamit csinálnia kellett kínjában, de hogy tűnhetett ez a lépés a legjobbnak? Szinte mérges vagyok rá, amiért ennyi esze volt, pedig semmi közöm nincs az életükhöz, ott rontják el, ahol akarják, mégis úgy érzem, hogy ennek már én is egy szinten a részese vagyok, ez pedig nem tetszik. Felvonom a szemöldököm, amikor mosolyogva belemerül a gondolataiba, igazi, tipikus férfiként,de nem szakítom ki belőle, hadd vonuljon vissza a jelenleg tequila lepte kis világába, addig is van időm a logika vizeire visszaevezni, legalábbis erőteljes próbát tenni rá. Nem igazán megy, mert a piától szédülök és nem bírom nem Timet nézni, mert mintha most teljesen más lenne, mint az eddigi családi találkozókon. Ott a nővérem pasasa volt, most pedig férfiként ül itt mellettem, egy kibaszottul vonzó férfiként. - Nem a neved kell neki, hanem… nem tudom, gondolom egy esküvő, meg gyerekek, meg hogy feleségnek hívhassa magát – tárom szét a kezem tanácstalanul, mert lövésem nincs, mi hajtja ennyire a házasság felé a nővéremet, főleg egy olyan férfihoz, aki most is a húgához menekült el inni, még akkor is, ha Clemi ezt nem tudja. - Akkor rossz helyre jöttél – billentem oldalra a fejem szórakozott mosollyal, mert nem vállalom be, hogy még vér is tapadjon a kezemhez. Clemi tuti kinyírna, és én még nem akarok távozni az élők közül, mert én nem kértem meg senkinek meggondolatlanul a kezét. Vállat vonok, nagyon jól tudom, hogy a szupercsapat, amit én meg apa alkotunk, nem a legpozitívabb dolog, ami a földön létezett, Timnek teljes mértékben igaza van, de azért nem szívesen ismerem be ezt neki sem. Miért tenném? Csak egy távoli ismerősöm, mégis a következő megjegyzése jól esik, mert ezt még talán senkitől nem hallottam; azt igen, hogy ilyen szexi meg olyan szexi vagyok, és így meg úgy elvettem valakinek az eszét, de a felszínnél lejjebb nem szokása ásni az életemben megforduló fasziknak. Mosolygok a szemébe nézve és az alkoholtól annyira bensőséges pillanatnak érzem ezt most, mint még soha semmit, szívem szerint közelebb kucorodnék hozzá és belebújnék az ölelésébe, ha már ennyire kedves dolgokat mond rólam, ezért is jön az ötlet, hogy inkább meneküljünk ki rágyújtani a friss levegőre. - Szerinted mégis kinek mondanám el? – grimaszolok egyet, aztán vigyorogni kezdek, mert borzasztóan jól érzem magam jelenleg az alkoholtól és nagyon, de nagyon szórakoztat, amiért Clemi vőlegénye itt van nálam, együtt lerészegedtünk vagy húsz perc lefolyása alatt és most úgy beszélgetünk, mintha mindig is hatalmas pajtások lettünk volna. Egész testemet átjárja az izgatottság, amit a tequila, a tabu izgalma és az, hogy mennyire rohadtul vonzódok Timhez hármasa ad, még közelebb nyomom magam hozzá és imádom, ahogyan kezeivel bebarangolja a testem. Nehezemre esik elhúzódni tőle, de hát ez a szabály; adj egy kicsit, aztán hagyd, hogy többre vágyakozzanak, ami főleg a sógorokra jellemző. A sógorokkal csak akkor családi összejövetelekkor szabad flörtölni, amikor már mocskosul be vagytok rúgva és akkor is csak nagyon felületesen, mert mégiscsak családtagnak számítanak, és az tabu. - Hanem? – nyalom meg a felső ajkam lassan, mélyen a szemébe nézve szuggerálom és belevigyorgok a csókba, amikor újból és újból megtesszük, jelenleg bele sem gondolok, hogy minden csókkal újabb tőrt szúrok Clemi hátába, mert túlságosan jól esik. Pontosan olyan érzés, mintha erre vágytam volna, mióta megszakítottuk a dolgokat azon a bizonyos esküvőn és most eszem ágában sincs, minél többet akarom belőle, amennyi csak jut nekem, nekünk, a nagy titokban. Belenyögök a csókba és mikor megemel, kicsit ugrok is, dereka köré fonom a lábam és a nyakára térek át, míg cipel, finoman ráharapok, megnyalom, majd csókolom, gondosan ügyelve rá, hogy ne hagyjak nyomokat magam után. A hajába túrok, finoman megmarkolom miközben újabb csókban adom át magam neki olyan mohósággal, amivel már régen vetettem rá magam bárkire, többet és többet akarok. Feltűröm a pólóját és végigsimítok a hasán, mellkasán, az anyag alatt csúszik fel a tenyerem vállára és erősen markolom, eldöntöm a fejem, hogy a nyakamra követeljek csókokat tőle, miközben altestem teljesen az övének nyomom. Már az övénél jár a kezem, mikor megszólal a telefonom, hatalmas sóhajjal nyúlok érte és miután látom anya nevét felvillanni, kinyomom. Eldőlök és húzom magamra Timet, lábaimat csípőjére kulcsolva szorítom magamhoz és feljebb tornászom rajta a pólót, mikor újonnan csörög a telefonom és rá kell jönnöm, hogy ezt nem úszom meg, égi jel. Elkeseredett nyögéssel eresztem el és nyúlok a készülékért, közben lábaim szorításából is hagyom szabadulni, mielőtt felvenném és bár megfordul a fejemben, hogy lenyomjam a fejét a lábam közé, míg intézkedek, azért én sem vagyok ennyire pofátlan. - Igen? – sóhajtok nagyot a telefonba, mire anyám arról kezd beszélni, hogy sikerült-e megbeszélni a dolgokat a nővéremmel, meg köszöni, hogy legalább utána mentem, én meg üvölteni tudnék, hogy ezzel megzavart. – Még valami? – dünnyögöm, közben mindketten feltápászkodunk ülő helyzetbe a kanapén, én törökülésbe húzom a lábaim és míg anyám elhadarja, hogy mennyire szeretne most egy békésebb vacsorát, amin MIND ott vagyunk, elkeseredetten fogadom el, hogy megölte a hangulatot. - Szóval valami terv kell, hm? – nyúlok a tequiláért, amint leteszem a telefont. Most már egyenesen az üvegért, nem töltögetek, mert arra lesz szükségünk ezek után. Meghúzom aztán átnyújtom a bűntársamnak, továbbra is vágyakozva nézek rá az üveg felett. Nekem több kell belőle.
They say it's better to have loved and lost Than never to have loved at all That could be a load of shit But I just need to tell you all
Sarah halála óta sorra hozom a rossz döntéseket, mintha belső késztetést éreznék erre meg az életem elcseszésére, hiszen minden egyes Rozénál töltött perccel közeledek a bombarobbanás pillanatához. Hiszek a karmában, abban, hogy ha valami rosszat csinálsz valakivel szemben akkor fizetni fogsz érte és jelen pillanatban én nem tiszta szándékokkal jöttem a jegyesem húgához. Akkor mikor elindultam hozzá még nem voltam benne százszázalékig biztos, nem akartam semmi különösebbet annál, hogy elpanaszolom neki a bajaimat és jól kibeszéljük a nővérét meg a viselkedését az egész esküvő mizéria miatt, de most már tisztában vagyok a szándékommal. Minél több alkohol kerül a szervezetembe és a hatására tompulnak az érzékszerveim, a józan gondolkodásom és az a hang is, aki azt kiabálja, hogy „ne tedd”; annál inkább szeretném megcsókolni a legkisebb Brixton szőkeséget. -Szóval nem is engem akar csak azt, amit adhatok neki? A boldogságot, az élet értelmét kutatja közben meg mindenkit elmar magától. – megszállhatott a szentlélek vagy a megvilágosodás szelleme mikor kimondom ezeket. Valahol fáj, hogy van ebben valami igazság, de közben meg is értem miért vágyik ezekre a dolgokra hiszen öt évvel ezelőtt képes lettem volna mindenemet odaadni azért, hogy Sarah a feleségem legyen és közös gyerekeink szülessenek, akik anyának és apának hívnak minket. Mégis megrémiszt ez a kettőség, én nem akarok jelenleg ezzel szembenézni. Újabbat kortyolok a kitöltött vodkából, a testemet újfent kirázza a hideg a hatására és szépen fokozatosan kezdek lelassulni de alfába még mindig nem megyek le. Attól még messze állok és az agyam még józan része sikítja, hogy ne igyak többet mert csak baj lesz belőle. És ha a baj jön, akkor az csőstül szokott érkezni márpedig ebben az esetben sem fog kivételt tenni. Az első dolog, ami előidézi azt, az nem más mint a romantikus cigizésünk az erkélyén. Ráadásul nem is tart sokáig, mert amint közelebb megyek hozzá úgy húz magához, mintha mindig is erre vágyott én pedig úgy csókolom, mint aki erről álmodott mióta az eszét tudja. Kezeim bebarangolják a testét és egy másodpercre sem hagyom elhúzódni ajkaimtól, mindenét érezni akarom így mikor ért a mozdulataimból és a csípőmre ugrik akkor belemosolygok a csatánkba. Míg próbálom minden maradék koncentrációmat abba fordítani, hogy ne essünk orra a küszöbön addig a nyakamat csókolgatja, minden egyes csók után pedig libabőrös leszek, a hideg futkos a hátamon. Az alsó ajkamba harapok, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, mert akkor olyan lenne, mintha tényleg megtörténne ez a dolog. Apró csókokat hagyok én is nyakán, miután követelőzősre vette a figurát én meg ki vagyok, hogy elrontsam a kedvét? Vele ellentétben én hagyok magam után nyomot, nem akarom, hogy mással legyen rajtam kívül. Kezének melegsége a saját bőrömet perzseli, mintha minden érintkezéskor feszültség keletkezne közöttük és kisül, annyira akarom, hogy nem bírok betelni vele, kezem fenekét simogatja míg a másikkal az oldalán húzom feljebb és feljebb a felsőjét. Megcsörren a mobilja. Úgy húzom ki a felsője alól a kezemet, mintha tini fiú lennék, akit az anyja most kapott rajta a takaró alatt maszturbálni valami cheesy pornóra. Még sincs egy másodpercem sem átgondolni a dolgokat, máris húz magára én meg, mint egy farönk dőlök rá ügyelve arra, hogy ne nyomjam össze. Jobb karomon megtámaszkodok és tovább csókolom a nyakát, a csónaknyakú felsője alól kikandikáló kulcscsontját mielőtt derekam köré fonná lábait, csípőmmel automatikusan dörgölőzök hozzá bizonyítva mennyire kívánom. Másodjára is csöng. Ez egy égi jel, ami úgy sújt le rám, mintha most csapott volna belém a villám, és amíg a telefonján beszél az anyjával, az én jövendőbeli anyósommal addig a konyhába lépek és megmosom hideg vízzel az arcomat. El akarok süllyedni szégyenemben, amiért ide jöttem és ezt tettem, a legszomorúbb az egészben pedig az volt, hogy egy másodpercre sem jutott eszembe Clemi. -Igen, valami hihető terv kell arra, hogy miért nem akarom elvenni, hogy most hova mentem és kikkel. – bólintok helyeslően valamennyire kitisztult fejjel, de annál jobban sajgó pajtással. Nagyot nyelek mikor visszatérek hozzá és amint felém adja az üveget nem fogadom el. Túl sokat ittam már. – Az apád valószínűleg nem fog engedni a házassági szerződésből, Clemi meg a fejébe vette, hogy csak akkor nyugodna meg, ha elvenném még idén nyáron. Egyáltalán meg lehet szervezni ennyi idő alatt egy esküvőt? – értetlenkedek, mélyet sóhajtok és nedves hajamba túrok elhúzva pár tincset a szememből. -Nem tudom mi tévő lehetnék, az eljegyzést nem bonthatom fel, meg a magam elbaszott módján kedvelem a nővéredet de nem vagyok kész egy házasságra. Sarah után főleg nem… - az alkohol hatására olyan dolgokat is kimondok, amikről józanon nem beszélnék. Ilyen a Sarah ügy is, amiről senkinek nem meséltem a családomon kívül; így Brixtonéknak sincs semmi fogalmuk róla.
Kezdőlap
