Stacie X Pavel

Magam sem voltam biztos abban, hogy egyáltalán eljutok odáig, hogy tényleges lediplomázzak. Akár fogalmazhatok úgy is, hogy a tanulmányaim egészen az utolsó pillanatig elég bizonytalan lábakon álltak, én pedig az utolsó félévemben ott találtam magam, hogy basszus… Ha már idáig eljutottam, akkor talán érdemes lenne befejezni. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egyetemet, ezzel pedig végleg kitagadnak a családomból, ami jelen helyzetben talán inkább lett volna áldás, mint átok. Viszont, mivel mindezt a függetlenedést nem drámák közepette szerettem volna megtenni, egyszerűen csak kiszállni a család akaratából. Ehhez határozottan jó eszköz volt első körben az, hogy végül így vagy úgy, de sikerült beadnom a derekam egy lemezkiadónak, akivel együtt sikerült piacra dobni egy digital single-t elsőkörben. Hála az égnek volt annyira sikeres, hogy innentől kezdve utazgatni kezdjek, és interjúkat adhassak, bár nem feltétlenül volt kedvem mondjuk az egész hűhóhoz. Mivel az utóbbi időben szerettem egyes fejezeteket lezárni az életemben, én magam is azt éreztem, hogy az egyetemi éveim lezárásának úgy kell zajlania, hogy tisztességesen megszerzem a szabadbölcsész diplomámat.
Ez pedig lényegében egy bravúros nyitást indítványozott a karrieremben, mivel pár hónapon keresztül arról cikkezett egy-két lap, hogy nem fogadtam el egyetlen megkeresést sem, most pedig mégis! Ráadásul képes vagyok repülőre ülni csak emiatt, és készülök egy mini koncerttel is, mivel egy olyan late night show-ban veszek részt több egyéb hírességgel együtt, ami segítség lehet az embereknek abban, hogy kicsit ténylegesen megpróbáljanak megismerni. Én pedig utólagosan csak vállon tudtam magam emiatt veregetni, mivel ahogy figyeltem a komment szekciót, tényleg érdeklődéssel vártak a műsorba, ez pedig jelenleg elég sokat jelentett nekem.
Mikor a helyszínre érkeztem, eléggé meglepett az a tény, hogy az öltözők között, mászkálva ugyan megtaláltam a nevem, de azon egy színésznőé is szerepelt, akit konkrétan ismertem innen-onnan. Az egyetem alatt elég sok olyan személyt sikerült összeszednem magam mellé, akiket amúgy véletlenül sem józanul szedtem össze, de ennek ellenére barátok lettünk végül. Viszont az, hogy egy nővel együtt öltözzek majd át egy kicsit, nos… Nem furcsa? Mivel nemrég szálltam le a repülőről én magam melegítőben voltam, de pontosan tudtam, hogy a hölgyek számára ez kényelmetlen lehet, illetve az én életemben is voltak még olyan elvarratlan szálak, ami miatt egyáltalán nem lett volna szerencsés ez a felállás. Ahogy a folyosón többször végig sétáltam, észrevettem, hogy a másik meghívott két vendég is hölgy. Mivel már jó ideje New Yorkban éltem, lényegében nem kellett rákeresnem az illetőkre, mert tudtam, hogy kicsodák és azt is, hogy nálam idősebbek, illetve az egyikük már házas is. Gondolom a szervezők úgy gondolták, hogy ez a megoldás lesz a legbékésebb, meg amúgy sem feltétlenül kell a shownak arról szólnia, hogy én kivel töltöttem időt az öltözőben. Mivel a zenémet és magamat jöttem népszerűsíteni, mint zenész, nem fértek bele a perverz poénok, és pontosan tudtam azt is, hogy vagyok elég szeszélyes ahhoz, hogy egyszerűen felálljak és kisétáljak a stúdióból az első ilyennél. Emlékeztetnem is kell majd erre a menedzseremet, aki utólag az írók tudtára tudja adni, hogy mi az, amit nem fogok tolerálni.
Egyáltalán nem voltam zavarban, amikor lenyomtam a kilincset, az arcomon pedig barátságos volt a mosoly, mikor megpillantottam a szőke lányt. Pár buliban már összefutottunk, illetve a múltkor, amikor Kevin nálam lógott, elkaptam a pillantásommal azt, ahogyan Instagramon chatelgetnek. Viszont valószínűleg a lányban nem hagyott olyan mély nyomot a találkozásunk, hogy a nevemet megjegyezze, mert körülbelül öt percre futottunk össze egy buliba, aztán el is keveredtünk egymás társaságából.
- Szia – mivel most hivatalosan is találkozhatunk, meg sem álltam, amíg oda nem értem hozzá, aztán a kezemet nyújtottam neki – Pavel vagyok. Úgy néz ki, hogy meg kell osztoznunk most az öltözőn.
Erre már minden bizonnyal ő is rájött, de azért jó lett volna letisztázni azt, hogy mennyire zavarja ez a tény. Persze én hajlandó voltam elfordulni, ha esetlegesen erre kért, viszont a folyosón nem szívesen öltözködtem volna.
- A kellemetlenségért cserébe csak a társaságommal tudlak kárpótolni – egy bocsánatkérő mosoly volt az arcomon – És meghívhatlak egy ebédre, ha benne vagy.

"I wanna go, go without a map
Far away, away, I won't get trapped
By the sound, a town, the sun beats down
In the heat of Los Angeles"
Szinte már kiabálom a dalszövegét annak a zenének, amit szándékosan kapcsoltam be az autóban, miközben az egyik híres helyi stúdió felé tartok. Ahh végre itthon, vagyis relatíve itthon, mert már egy ideje New Yorkban lakom, de azért én szívem mélyén még mindig Los Angeles-i lány vagyok. Sokszor jövök ide vissza, különösen nyaranta, vagy amikor a filmezés megkívánja ezt és bár gyakran mondták, hogy vegyek itt egy kisebb lakást, én jobban szeretek egyszerűen csak a nagymamáméknál lenni ezidő alatt, ők pedig talán nem is vennék jónéven, ha ezen változtatnék, amit megértek, hiszen így is keveset látjuk egymást, nem lenne szép húzás még azt a kis időt is megvonni tőlük, amíg én - mikor egyedül, mikor a nővéremmel együtt, vagy tán ritka alkalmakkor a teljes családdal - itt tartózkodom. Most pedig az ő autójuk gázpedálját taposom a belváros felé egy imádott boldog ritmus kíséretében. Kell valami, ami segít, hogy boldogan és üdén lépjek be a stúdióba, mert különben túlságosan rágörcsölnék még annak tudatában is, hogy a menedzserem elég határozottan kézben tartja a dolgokat.

"Wanna fuck, fuck, fuck this up
Gonna feel, feel, feel you up
Had enough, enough, enough, enough
In the heat of Los Angeles"
Az utóbbi időkben jócskán kikészített a média, mielőtt elindultam volna Los Angelesbe, olyan hányinger tört rám a talkshow hallatán, hogy nem tudtam megállni, megtámadtam a wc-t. Sokat beszéltem a pszichológusommal, ő mondta, hogy próbáljam ezt az alkalmat is lazán venni, merjek önmagam lenni, hiszen hiába terjednek rólam rossz pletykák, amik miatt unszimpatikus lehetek a nagyvilág számára, a valóság nem ez, én nem hibáztam Jaxonnal sem, én nem vagyok rossz ember, ezért pedig fel kellene emelnem a fejemet és jó lenne, ha kiállnék magamért. Ezt is tervezem, csak... nehéz, rettenetesen nehéz.
Egy mély sóhajjal állítom le az autót, de a zeneszám adta pozitív energia szellemében felkarolva táskámat zárom le a kocsimat és indulok el befelé a fotósok hadával mit sem foglalkozva. Olyan meleg van, hogy nem sok híja van, hogy leizzadjak azalatt a pár másodpercben is míg beérek a légkondicionált helyre. Esküszöm elmegyek ezután strandolni a régi barátaimmal, ez egyszerűen kibírhatatlan!
Beérve egyből az öltözők felé veszem az irányt, s váltok két-két puszit azokkal az ismerősökkel, akikkel nagyon rég találkoztam utoljára. Néhány mondat erejéig elcsevegek még velük, csak aztán sietnem is kellene, hiszen fogytán az időm, ha pedig miattam késik a felvétel, akkor aztán megint kapom az égi áldást a nyakamba.
Oh, nem egyedül vagyok az öltözőben. Igazából nem lepődőm meg, csak... mégis egy kicsit eláll a lélegzetem, mikor meglátom a nevet: Pavel. Pavel!!!! Nem tudom leplezni arcomra törő örömömet, még kezemet is ajkaimra tapasztom reflexből, aztán gyorsan szétnézek, hogy ki láthatta a hirtelen előtörő ujjongásomat. Najó, sipirc befelé mielőtt még bárki újra leszólítana. Megigazítom ruhámat, hajtincseimet, aztán egy kicsit megemberelve magam nyitok be az öltözőbe. Megtorpanok egy pillanatra, mert látom, hogy még nincs bent. Remélem azért eljön, hiszen már nagyon rég láttam őt személyesen és már sok-sok ideje meg szeretném őt ismerni. Beljebb megyek és elkezdek készülődni, otthon már kisminkeltem magam, de egy kis igazítás rám fér.
Már csavarom vissza a szempillaspirálra a tetejét, mikor a tükörben megpillantom az érkező öltöző-társamat. Nem tudom megállni, a szolid mosoly helyett, amit eredetileg szántam erre a pillanatra újfent örömtelibben húzódnak ajkaim sarkai.
- Sziaa! - indulok el felé én is hozzá hasonlóan kezem nyújtva felé. - Anastasia. De inkább csak Stacie. Hogy vagy? - Nem sikerül levarázsolnom magamról a mosolyt, pedig nagyon parázok, hogy tiszta őrültnek néz emiatt. Hé, nem vagyok egy hisztis fan, aki üvöltözve őrjöng, amint meglátja, de van szemem és szerintem nem kell definiálnunk Pavel testi adottságainak csodáit, mondjuk ki: kurva helyes! Nem akarom mondani neki, hogy hát igen, "sajnos" osztoznunk "kell" egy öltözőn, a francba is, miért raknak össze vele… Azért bárkinek az ötlete is volt ez, megbocsátok neki. Azt mondja, kellemetlenségért csak a társaságával tud kárpótolni. Ez pont megteszi. Ebééd? Szülinapom is van? Najó, nyugi Stacie.
- Hát, valahogy majd csak feldolgozom ezt a traumát, de a társaságodnak és egy ebédnek nagyon örülnék. - Ironikus szavaimat a derűs arckifejezésem is tompítja, s azt hiszem, sikerült egy visszafogottabb válasszal előállnom, amivel még magamat is megleptem. Visszahelyezem spirálomat a szütyőmbe, még mielőtt megint elhagynám.
- Kevin mesélt rólad egy kicsit. Már régóta meg szerettelek volna ismerni, csak sosem jöttek össze a dolgok úgy, ahogy azért én akartam - forgatom szemeimet, tudja, hogy megy ez, mindig közbejön valami, mindig mindent átszerveznek nekem is. Legalább ezt a talkshowt előre megmondták.
- Ugye New York-i vagy? - bizonytalanodok el hirtelen, pedig eddig meg voltam győződve efelől. Nálunk ezt nem egyértelműen lehet tudni, csak azért, mert Kevin időnként átmegy hozzá, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az is az állandó lakhelye. Ez olyan, mint az én west coast-i akcentusom, hiába érződik a beszédemen, hogy Californiában nőttem fel, én már bizony New Yorkban lakom.
- Nem tudod, hogy milyen koncepció alapján válogatták össze a meghívott vendégeket? Azt tudom, hogy engem egy újonnan induló sorozat miatt hívtak, ha jól sejtem, te... az új digital single miatt vagy itt? - kérezem, egyértelműen csak kérdezem, mert nem merem biztosra állítani, de tény, hogy azért valamennyire követem Pavel munkásságát.

Stacie X Pavel

Nem igazán gondoltam bele abba, hogy pontosan mit vállaltam ma. Persze, mivel voltak bizonyos kitételei egyes műsoroknak, én is éreztem azt, hogy mondjuk az emailben átküldött scriptet érdemes olvasgatni. Nyilvánvalóan nagyobb és erőteljesebb karakternek tartottam magam annál, hogy konkrétan egy papírdarabra leírt kérdések alapján próbáljam meg eladni a saját karakterem. Ahhoz, hogy megszólíthassak egy bizonyos közönséget egyrészt önmagamnak kellett lennem, másrészt pedig nem is voltam soha az a típusú ember, aki képes volt megrendelésre cselekedni. Erről érdemes lenne megkérdezni a szüleimet, akik valamilyen oknál fogva bíztak benne, hogy majd én is a bátyám nyomdokaiba lépek. Az igazság az volt, hogy a balettet én abszolút nem néztem le, valamennyire nemzetérzésű orosz embernek tartom magam, még ha nem is rendelkezem azokkal a szigorú jellemvonásokkal, ami a honfitársaimra sok esetben igazak lehetnek. Mondhatni felvilágosultabb, nyugatra tekintő embernek vallottam magam, ami miatt egy kicsit mindig kívül álltam az orosz társadalmon, de nekem kifejezetten tetszett ez a szerep. Szerettem a széllel szembe menni, mivel izgalmasabb volt, mint beállni a sorba.
Vicces lehetett, mikor a szüleim rájöttek arra, hogy nagyjából annyi tehetségem van a tánchoz, mint egy elefántnak a porcelánboltban… Vagy bárhol. Konkrétan volt hallásom, volt ritmusérzékem, de talán túlságosan magasra nőttem ahhoz, és túl rossz volt a tartásom, hogy a testemet bármilyen pozitúrában, esztétikusan tudjam mozgatni. Emlékszem én arra a kínzásra, amikor a falhoz állítottak gyerekkoromban a sodrófával a karjaim mögött… És soha nem is bocsátottam meg ezt.
Mivel tényleg sikerült elolvasni azt a bizonyos scriptet – egyébként szerintem először és utoljára – úgy éreztem, hogy valamennyire fel is készültem ezzel. Tudtam, hogy nem én leszek az egyetlen vendég, azonban számítottam a saját öltözőre vagy mondjuk arra, hogy legalább egy férfivel raknak össze, mind tudjuk, hogy miért. Nem mintha életemben először lenne közöm lányhoz, de azért elég rendesen tudtak izgulni a csajok azon, hogy pontosan ki előtt öltöznek át – bár, ha arról volt szó, akkor tudtam úriemberként viselkedni. Főleg most, hogy már diplomás embernek mondhatom magam. Nem mintha mondjuk akkora nagy dolog lenne kettessel végezni szabad bölcsészként, de az embereket baromira nem az fogja érdekelni, hogy mi van a bizonyítványomban. Szimplán elkönyvelnek majd egy intelligens srácnak, én pedig nevethetek a markomba ezen tények miatt.
Mivel még nem voltam elég régóta a zeneiparban ahhoz, hogy az emberek elfogadhatónak találják a suttyó énemet, a menedzserem – aki szerintem egyébként meleg, de mint az állat – azt javasolta, hogy viseljem azt a ruhát, amit az est folyamán is tervezem, ezáltal több jó hangvételű cikk, illetve remek fotók készülhetnek a habtestemről, ami nagyon fontos, mert első benyomás. Állítása szerint a „cuki pofimmal” nem kell csinálni semmit, szóval a sminkkel ráérünk. Viszont mikor megpillantottam a befelé tartó szőkeséget, akkor már egy kicsit más ötleteim voltak a dologgal kapcsolatban. Mivel túl voltam egy szakításon, ami nem tett jót az ihletemnek – nem volt olyan könnyű kiírni magamból az érzéseimet, mint ahogy ezek a barbárok elképzelték – emiatt rögtön gyanakodni kezdtem, amint megláttam a másik lányt az öltözőben. Nyilvánvalóan tudtam az ajtóra írt nevek miatt, hogy nem egyedül leszek, de azért ezt egy kicsit soknak éreztem. Nem tudom pontosan, hogy miért így lettek összeállítva az együtt öltöző személyek, és ha nem is bántam túlzottan, hogy egy csinos lánnyal raktak össze, azért a hátsó szándékot észrevettem. Anastasia szőke és gyönyörű, aki ráadásul még olyan testi adottságokkal is rendelkezik, hogy határozottan nehéz a szemébe nézni. Nem tudom, hogy mit gondoltak a menedzsereink, amikor ezt kitalálták és hogy jelen helyzetben melyikünk volt szexualizálva, de lehet, hogy addig jó, amíg ebbe annyira nem megyek bele. Csak sodródnom kell az árral, ahogy szoktam még akkor is, ha egy viszonylag nehéz kérdésről van szó.
- Jó látni téged, Stacie – az én arcomon valamivel szolidabb volt a mosoly, a kezére finoman fogtam rá, mert nem volt célom összetörni az ujjait – Igazából megvagyok. Majdnem unalmas az életem amióta lediplomáztam. Veled mi a helyzet?
Egyelőre nem akartam rátérni, hogy mennyire gáz a felnőtt élet, meg felelősség, meg minden egyéb. Ugyanakkor most már tényleg viszonylag önállóan kellett magam fenntartani, ami miatt egy olcsóbb lakásba költöztem. Tudtam, hogy ha a szüleim tudomást szereznek arról, hogy pontosan mibe ölöm az energiám, akkor az anyagi javaimat megvonják. Lényegében azért adtam be a derekam egy szerződésre, mert szükségem volt valakinek gondoskodásra. Ezen a ponton már nem lehetett azon szarakodni, hogy aprópénzre váltani a zenémet suttyóság lenne. Csak abban reménykedtem, hogy önmagam maradhatok ebben a tengerben.
- Mit ennél szívesen? – mivel ő a nő, megilleti a választás joga – Lehet lesz majd kisebb mozgás, mert a gitáromat nem akartam keresztülrángatni a tömegen és beadják azt is. Ha majd megunod a fejem, akkor valamit játszok neked.
A script szerint majd én fogom nyitni a ma estét egy dallal. Gondolom a menedzserem intézte el, hogy valamit játszhassak, ezzel pedig magamat promózzam. Nem terveztem semmi extrát, csak egy akusztikus számot, ami miatt a gitárt nem árt behangolni és sosem hátrány a fellépés előtt még egyszer eljátszani azt az egy bizonyos dalt, hogy tökéletesen menjen majd a kamerák előtt is.
- Jó lett volna előbb találkozni az biztos – ebben határozottan egyet értettem. Kár, hogy a közös ismerőseink sosem mutattak be minket egymásra, mivel a lány pozitív energiái nagyon ragályosak voltak. Sokan azt hihetik, hogy van egy meghatározott típusom, de a valóságban szimplán azokat az embereket kedveltem, akik mosolyt tudtak csalni az arcomra. Neki hála már egyáltalán nem érdekelt az, hogy pontosan milyen okból kaptunk közös öltözőt.
- Nem – nyilvánvaló volt, hogy csak ugratom – Moszkvából származom. Lényeg a lényeg, hogy hamarosan leteszem az állampolgárságot, és akkor New Yorkiként tudom magam definiálni. Addig a pontig bevándorlónak számítok asszem’.
Egyértelműen csak nem akartam egyenes választ adni a lánynak. Mivel tudtam, hogy ő a városban él, nem kérdeztem vissza. Kevin többször említette már nekem ezeket a dolgokat, szóval annyira nem volt nehéz megjegyezni.
- Igen, amiatt – egy kis mosoly kíséretében válaszoltam neki – Elméletileg beszélgetni fogunk és lesz egy meglepetés szekció is. Csak abban reménykedek, hogy nem etetnek velünk valami undorító dolgot.
Azért az amerikai late night show-k elég kemények tudnak lenni olykor. Nyilván néztem őket, de azért jobb úgy szórakozni az ott szereplő embereken, hogy velem ugyanezt nem tehetik meg. Miközben újra a lányra pillantottam, némi gondolkodás után a következő kérdést tettem fel neki – Mit tervezel a forgatás után?

Szokásom nem teljesen felkészülten érkezni az interjúkra, vagy valamilyen forgatásra, ami természetesen nem filmekhez, vagy sorozatokhoz köthető. A munkámat mindig megszállottan végzem és ott nem engedem meg magamnak, hogy a lustaságom, netán szétszórtságom miatt ne alakítsak megfelelően. Ez majdhogynem lehetetlenség is lenne, hiszen az általam megalkotott karakterekre rengeteg időt számok, meg kell ismernem őket és nem csak tudnom kell, hogy mit csinálok, hanem éreznem is, legyen szó fantázia világról, vagy sem. Ez a műsor nem éppen képezi a munkámnak azt a részét, amit előszeretettel csinálnék állandóan, sokkal inkább szükséges rossznak, vagy velejárónak érzem, de természetesen ez is a feladataim része. Anya is sokszor mondta, hogy teljesítsek jól az élő műsorokban, mert a rajongóim nagy részét ezek útján szerzem és nem a sorozatokból. Kissé kiakadtam anno erre, de az élet anyát igazolta.
Meglehet, hogy a rossz kedvem miatt érzem úgy, hogy kell egy kis életet vinnem a napomba, ezért is próbálom magamba táplálni a szeretetcsomagokat az utam során zene formájában. Nagy zenefogyasztó vagyok, még ha én a minimális alaptudáson és énekkésségeken kívül nem tartom magam ügyesnek és szakavatottnak benne. Egy-egy musical-re kapható vagyok, de ha komolyabb éneklős műsort szeretnének, akkor lehet, hogy nem én lennék rá a megfelelő választás.
Mosolyogva, mintha minden rendben lenne szállok ki az autómból, pedig egészen törékenynek érzem magam belülről. Tudom jól, hogy nem lenne szerencsés, ha csaponganék, úgyhogy az érzelmes énemet messze elnyomom magamban. Ez sikerül is egészen addig kiviteleznem, amíg meg nem látom Pavel nevét az enyém mellett. Öhm, mondjuk úgy, hogy nagy rajongója vagyok, de ez nem ennyire egyszerű. Nagyon régóta szerettem volna már megismerni őt, mivel szimpatikusnak tartottam és a közös ismerőseink nyilatkozataiból is arra tudtam következtetni, hogy rendes ember.
Őt hallgatva próbálok teljesen normálisan viselkedni. Természetesen nem arról van szó, hogy rajongóként viszonyulnék hozzá és ujjonganék, azért ennyire megszállottan nem ismerem őt, de az a helyzet, hogy az elmúlt időszak után már-már az ilyen kvázi apró örömöknek is nagyon tudok örülni.
- Oh, gratulálok! - nézek rá elismerően, ahogy megtudom, hogy lediplomázott. - Én per pillanat belegondolni sem merek, hogy mikor tudok majd végezni. Több időt kellene szánnom tanulásra - teszem hozzá, miközben hajtincsemet a fülem mögé kotrom. Egyébként élvezem, amit tanulok és korántsem arról lenne szó, hogy elbuliznám az egyetemet, de hát a sok forgatás és utazás közepette nagyon nehéz fókuszált maradnom. Leteszem azt a pár cuccot, amit magammal hoztam, de még mielőtt beülnék a sminkesszékbe, inkább továbbra is Pavel előtt húzom ki magam. A sminkesek várhatnak, merthogy éppen most kapok egy meghívást ebédre.
- Hm... tacot? - kérdezem nagyon óvatos-aranyos hangsúllyal, hiszen nem szeretnék egyedül választani, de már hetek óta fáj a fogam egy jó tacora. - És akkor már megünnepelhetnénk a diplomádat is. Gondolom már megtetted másokkal is, de ehhez ragaszkodnék, ha amúgyis közösen ebédelünk. - Azt mondják mások, hogy nagyon figyelmes vagyok a barátaimmal, Pavelt pedig ettől a pillanattól kezdve hivatalosan is barátommá fogadom a beleegyezése nélkül is. Majd megérzi, milyen is ez nálam.
- Nem probléma, hozzá vagyok szokva a forgalomhoz - legyintek csupán, hogy ez nálam nem akadály, aztán elteszem a napszemüvegemet a táskámba. - Remélem nem csak akkor - pillantok vissza rá a táskámról egy kisebb huncut pillantást megengedve magamnak, amivel jelezni tudom, hogy vevő vagyok a gitárjátékára. Naná!
Ha jól tudom, ő is New York-i. Nem? Mi az, hogy nem? Szinte kivehető, ahogy az arcom a kedves nézésből fokozatosan vált át pánikba, amíg le nem esik, hogy jaa, jó, csak viccelt. Egy pillanatra azért nagyon megijedtem, hogy nem egyazon városban lakunk és minden erre utaló tudomásom csak szóbeszéd volt.
- New York elég nagy hányada bevándorló, ha így vesszük - fonom össze kezeimet melleim alatt. - Kicsit irigylem is azokat, akik más nemzethez is tartoznak. Mondom ezt úgy hogy Modern nyelvek és kultúrák szakon vagyok az egyetemen, úgyhogy nem csak a levegőbe beszélek most. - Talán túlságosan hízelgős lenne, ha bevallanám, hogy az orosz az egyik olyan nyelv, amit szeretnék megtanulni, míg a másik pedig a kínai. Tekintve, hogy egyetlen külföldi felmenőm van, az pedig holland, így én magam is inkább a német-francia vonalon indultam el kezdetekben, érthető okokból, azonban hamar rájöttem, hogy nagy érdeklődéssel vagyok a basic európaitól eltérőbb, úgyszólván egzotikusabb nyelvek és kultúrák iránt. Egyszerűen csak klassznak tartottam őket. Moszkva pedig gyönyörű! Ami pedig az ottani politikát illeti, én szerintem el kellene fogadni, hogy vannak országok, ahol a demokrácia nem a legelőnyösebb forma, így hát engem ez sem tántorít el. Ugyanezt vallom Kínáról is. De természetesen nem fogom mindezt Pavelre zúdítani egyből, inkább kivárom, míg megadatik az alkalom, hogy egy jót beszélgessünk ezekről, mondjuk ebéd közben. Most pedig vissza a jelenbe, szorít az időnk, engem be is tessékelnek a sminkes székbe, ami csak azért vicces, mert már kisminkeltem otthon magam és szerintem nem is rosszul. Tudom jól, mivel tudom előnyösebbé tenni az arcomat, de persze még több alapozó az kell egy ilyen műsorba. Vagy csak muszáj valamit csinálniuk a fizetésért a sminkeseknek is.
- Meglepetés szekció? - ismétlem szótagolva a tőle hallottakat. - Jaj, ne ijesztegess ilyenekkel. Nem akarok megenni semmit és nem szeretnék megtapizni élő állatokat sem, amiket nem látok. Amúgy sem értem, miért nem minősül az állatkínzásnak... - Ismerem ezeket, de könyörgöm, ne már, ezek nagyon rossz viccek és én rettenetesen félek az ilyen ismeretlen ízektől és állatoktól. Nem sokkal később a sminkes is elengedi a maszkolás dolgot és késznek nyilvánít, aminek nagyon örülök. Még épp nem állok fel a székből, mikor elgondolkozok Pavel kérdésén.
- A partra terveztem kimenni, régen nagyon sok időt töltöttem ott és nem akarok úgy visszamenni New Yorkba, hogy nem sétálok egyet LA azon részén - felelem őszintén, de nem szeretném, ha ez az alakítható program keresztbe vágná a lehetőséget, hogy Pavellel töltsem ezen időt. - Vagy azért kérdezed, mert... - jön elő újra a nagyon aranyos puhatolózós hangom, amihez behúzom nyakamat is és nagy szemekkel nézek az orosz fiúra. Nem szeretem elvenni a fiúktól a kezdeményezés lehetőségét, szerintem ez egy nőtől nem illedelmes, de biztosra veheti, hogy ha ő nem veti fel, hogy közösen csináljunk valamit, akkor nem vagyok rest, hogy megtegyem én, amennyiben erre lehetőséget és hajlandóságot látok tőle. Nem szokásom kéretni magam, mindössze csupán nem akarok tolakodó lenni.