Azt szokták mondani, hogy tavasszal ki kell tisztítani a testünket a méreganyagoktól, amiket a tél folyamán viszünk be a szervezetünkbe. Nekem nem testi, sokkal inkább lelki megtisztulásom volt az elmúlt két hétben és ezt elég sok mindenkinek köszönhetem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok annak, hogy ismerem Devon munkatársam, sőt, utálom minden porcikámmal. Most viszont hálát érzek irányába, mert ha nem mozdul rá azon az estén Dacrera, nem hozatja fel magát a lakására és tornáznak össze-vissza a közös falon osztozó hálószobában akkor most biztosan kapcsolatban lennék. Mármint most is kapcsolatban vagyok. Azt hiszem. Legalábbis nagyon úgy tűnik, mert hiába szakítottam Jessicával egy nap sem telt el, de már mást csókoltam. Azt a személyt, akinek az érintésére már azóta vágytam, hogy megismertem azon a szép november(?) napon, már olyan rég volt, hogy nem is emlékszem rá rendesen. Az a srác, aki velem volt egy csomó szarság során és megpróbáltunk barátokként is létezni, de nem sikerült, és most már értem miért. Nekünk sosem volt az megírva a sorsunkban, hogy csak barátok legyünk. Ő kellett ahhoz, hogy rájöjjek mennyire nem ezt akarom a sorstól és bár fura ez az egész pasi-pasi kapcsolat, rá kell jönnöm mennyire élvezem. Legalábbis Dacre mellett. Az elmúlt 13 és fél napot együtt töltöttük, rengetegszer aludt nálam és viselkedtünk úgy, mint a nagyon jó barátok, néha csókolóztunk is, ami sokkal jobb volt, mint eddig bárkivel mégsem beszéltük úgy igazán meg, hogy akkor most mi is van. Mármint, együtt vagyunk? Gondolom. De még nem raktuk ki FB-re, ha az még egyáltalán számít. Nagyot sóhajtok, majd nagy küzdelmek árán sikerül kivergődnöm az ágyból, hogy elkezdjek készülődni a próbára. Ma nem aludt nálam Dacre, Mila éppen most tért vissza valahonnan Katherine barátnőjével, és muszáj volt pizsipartit tartaniuk. Valahogy nem akartam ebbe belecsöppenni így Viduus maradt egyetlen társaságom forrásának. - Minden rendben lesz ma. Nyugi. – mantrázom magamnak a tükör előtt, majd a kötést nézem a kezemen és átmozgatom egyesével az ujjaimat. Már kevésbé fájnak, és szerencsére a gipsz is lekerült de még mindig nem az igazi. Táncolni azért mégis tudok, ez pedig Michaelt is megnyugtatta elég rendesen. Miután elkészülök még egyszer végégig nézek a tükörben magamon, áttöltöm a kávémat a megszokott kék termoszomba és már útra készen is vagyok. Mielőtt kilépnék az ajtón még utoljára megsimogatom cicusomat, adok neki egy puszit és bezárom az ajtómat. Átlépek a szomszédomhoz, hogy két ajtó koppanással jelezzem megérkezésemet. - Jó reggelt. Megviseltnek tűnsz. – mosolyodok el kómás arcán, majd, ha úgy áll meg akkor adok egy gyors puszit a szájára vagy az arcára kéne inkább? Nem tudom. – Izgulok. Te nem? – megmutatom remegő kezemet, hiszen mégiscsak úgy akarunk bemenni a többiek elé, hogy mostantól egy pár vagyunk vagy mi. Segítség kérően nézek rá, majd elindulok lefelé a lépcsőn. - Mi lenne, ha még nem mondanánk senkinek semmit? Nem azért, mert szégyelleném a dolgot… csak… ez olyan új, nem?
And when I sit alone at night Your thoughts burn through me like a fire You're the only one who knows Who I really am
Sosem hittem volna hogy két hét alatt a világ kifordulhat önmagából. Sosem hittem volna hogy két hét alatt az egész életfelfogásom megváltozik. Sosem hittem volna hogy két hét alatt... még jobban beleszerethetek valakibe akibe úgy éreztem hogy amúgy is fülig szerelmes vagyok. De így történt. Két hét alatt megváltottuk a világot. Szinte minden este együtt aludtunk, inkább én nála, miután Mila egy szál bugyiban ránk nyitott egyik reggel. Mindenesetre a napjaink nagyrészét együtt töltöttük. Nem mintha annyira tartalmasan töltöttük volna az időt... Bevásárolni jártunk, segítettem neki takarítani, beszélgettünk, olvastunk, filmet néztünk és... csókolóztunk. Rengeteget. Annál tovább még nem jutottunk de nem bántam. Valahogy jó érzés volt lassan haladni. Apró lépésekkel. Érezni hogy nem sietünk. Mert nem siettünk. Ugyan nem mondtuk ki hogy együtt vagyunk de.. csak reménykedni mertem benne hogy tényleg együtt vagyunk. Úgy igazán. Előző este otthon aludtam mert Milával és Katherinenel pizsipartiztunk. Na meg kibeszéltük a kapcsolatomat AJ-vel. Majd lementek hídba mikor megtudták hogy még nem feküdtünk le. Ezen kívül be lettem kenegetve mindenféle kencével és megállapították hogy nem lehet belőni a hajam semmivel. Na nem mintha ez mondogatnám nekik régóta. Reggel pedig úgy ébredek mint aki egész éjjel fent volt és ez sajnos nem áll messze az igazságtól. A lányok sokat tudnak beszélni. Meg inni. Én meg pultos vagyok. Enyhe másnappal és erős kialvatlasággal küzdve öltöztem fel és a kopogásra előpenderültem hogy meglássam drága szerlemem. - Szia... - mosolyodok el én is csík szemekkel - Nélküled nem alszom jól. Na meg a lányok nem akartak hagyni... na meg kicsit másnapos vagyok. De te se tűnsz túl virgoncnak... Nem aludtál jól? - hajolok oda hozzá hogy adjak egy puszit az ajkaira. A remegő kezét látva elnevetem magam halkan és megfogva a kezét nyomtam egy puszit a kézfejére. -Egy kicsit... de minden rendben lesz. Ne aggódj - mosolygok rá és elindulok utána a lépcsőn. Persze megnézem magamnak a fenekét mert.... na. A pasim - Ha nem akarod még nem mondjuk el. Nekem mindegy. Idővel úgyis megtudják... na nem mintha közük lenne hozzá - mosolygok könnyedén. Kilépünk az utcára és megtorpanok. - Taxi vagy sétáljunk? - nézek AJ-re. Még az ingét is félregombolta idegességében. Odalépve igazítom meg gyengéden. - Nyugodj meg... - nézek a szemébe, megsimítva az arcát. Még adok neki egy apró csókot aztán elindulunk a színház felé.
Fura ez az egész dolog, ami Dacreval meg velem kapcsolatos. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer búcsút intek annak a lánynak akivel az elmúlt három és fél évemet töltöttem azért, hogy egy pasival legyek együtt. No, nem mintha eddig bármiféle problémám lett volna a férfiakkal csak sosem gondoltam magamra úgy, mint egy biszexuális férfi. Mekkorát tévedtem. Oh, Istenem. Az elmúlt pár hónapban a feje tetejére állt az életem és nem tudom, hogy ennek örülnöm kéne e vagy nem. Mármint egyértelmű, hogy jó döntés volt otthon hagyni a kulcsot majd lebratyizni a szomszéd sráccal, de sose gondoltam volna mennyire jó. És az elmúlt napok pedig csodálatosan teltek, több jó pillanatom, sőt, inkább kurva jó pillanatom volt Dacreval, mint Jessicával eddig összeszámolva és ez valahol ijesztő, de megnyugta is. Talán mindvégig erre vágytam volna? Vagy ez lett volna nekem megírva? - Ilyen hamar hozzászoktál a jóhoz? – akaratlanul is elmosolyodok, mert jól esik ezt hallani. A szívemben, hogyha elférnének akkor most apró manók táncolnának tapsikolva, amiért ilyet mondanak nekem. – Hardcore buli volt? Ha tudom, hogy ennyire megtoljátok akkor én is csatlakoztam volna. Jól vannak a csajok? – érdeklődöm tovább, megjegyzésére viszont elhúzom a szám és mély levegőt engedek ki magamból. – Mondjuk azt, hogy megszoktam a társaságot. Hiányzott az, hogy valaki melegítse a mellkasomat, ha már a takarómat minden alkalommal lerúgom magamról. – a csók után még nagyobb lesz mosolyom, az meg, hogy felemeli a kezemet és arra is ad puszit olyanná varázsol, mintha tini kislány lennék. Érzem, hogy pírba borul az arcom, de nem annyira súlyos, így hálát adok amikor útra kelünk. Nem szeretnék magyarázkodni. - Nem aggódok annyira, csak elég szokatlan ez a helyzet. Meg két hete nem voltunk és olyan sok időnek tűnik. – végig a lábamat bámulom miközben úgy megyünk egymás kezeit fogva, mintha ovis kirándulásra igyekeznénk. Nem mintha baj lenne, mert én most nagyon boldog vagyok tőle. – Semmi közük nincs hozzá, de tudod milyenek szoktak lenni. Ráadásul utoljára mindenki azt látta, hogy te Devonnal én pedig Jessel jövök el. – mélyet sóhajtok, és a kérdésére inkább a taxit választom. Nem sok kedvem van most gyaloglással indítani a napomat. Elnevetem magam mikor közelebb lép és az ingemet gombolja be, immáron a jó helyére, kezébe pedig úgy simulok, mint egy kurvuló macska. - Oké, megpróbálok. – ígérem meg neki meg egy kicsit magamnak is, mert szeretném, ha jó lenne ez a nap. Mivel taxival megyünk hamarabb odaérünk, mint gondoltam volna így nekem kell kinyitnom az ajtót. - Vigyázz a fejedre, ott lesz egy kötél. – mondom a sötétben, mielőtt felkapcsolnám a villanyt. A terem pont ugyanolyan, mint pár héttel ezelőtt. Mintha semmi nem változott volna ez pedig megnyugtat, így hát lepakolom a cuccomat a megszokott helyemre és kérdőn nézek a páromra. – Szeretnél mellém cuccolni? Ameddig várunk a többiek érkezésére, ami még legalább harminc perc, addig be is melegíthetnénk. Segíthetek lenyújtani. – vigyorgok rá, majd alsó ajkamba harapok és végig nézek rajta. Alig várom, hogy hozzáérhessek a teremben úgy, hogy nem lesz bűntudatom Jessica miatt.
And when I sit alone at night Your thoughts burn through me like a fire You're the only one who knows Who I really am
A mosolya úgy dobogtatja meg a szívem mint egy gimis kislány szívét a kosárlabdakapitányé. Olyan vagyok mint egy szerelmes kislány de a legkevésbé sem bánom. Szerelmes vagyok és ami a legfontosabb... Boldog. És ezt nem hagyom többé senkinek hogy elvegye tőlem. - Hát igen... - sóhajtottam - Úgy megszoktam már a horkolásod hogy nem tudok nélküle aludni már - csipkelődtem kuncogva - A lányok jobban kidőltek mint én, tudtam hogy ma próbám lesz. De én kevertem nekik a piát szóval gondolhatod - forgattam meg a szemem. Halkan nevetve simogattam mag az arcát. Olyankor rólam is lerúgja a takarót de azt már megszoktam. - Majd ma melegítelek az éjjel mit szólsz? - súgtam az ajkára a csók után és el is indultunk lefelé. Kéz a kézben. Szerettem a kezét az enyémben. Nagyobb volt mint az enyém, és mindig kellemes meleg. AZ én kezem hideg volt hála a cigizésnek meg a rossz vérkeringésnek. De az övében mindig felmelegedett... - Szerintem ne mondjunk nekik semmit de... ne is viselkedjünk máshogy mint eddig. Hadd főjön a fejük hogy most mégis mi van köztünk - kacsintottam rá kidugva a nyelvem hegyét, pont ahogy ő szokta. Ezzel mindig megmosolyogtatom. Hamar a próbateremhez érünk amit AJ nyit ki. Mi vagyunk az elsők. Behúzom a nyakam ahogy belépek. AZ illatok a fények, a terem mit sem változott. Nagy levegőt véve indulok befelé a parketta is olyan ismerősen nyikorog a lábam alatt. - AJ ha fogdosni akarsz csak mondd azt. Tudod jól hogy nem bánom - vigyorodok el én is kajánul és lecuccolok mellé. Lerúgom a farmerem hogy belebújjak a melegítőmbe és a próbálós ujjatlanomba ami kellemesen kivillantja a felsőtestem. - Nos tanár úr... - lépek AJ-hez és a derekára simítva hozzásimulok - Milyen pózzal kezdünk... bemelegíteni? - vigyorgok egy csókot nyomva az állára. Persze az ajkaim nem állnak meg, a nyakába csókolok majd le a vállára de hamar emlékeztetem magam hogy itt.... talán annyira nem kéne most ebbe belemenni. Nagynehezen elengedem drága kedvesem és felmászok a színpadra bemelegíteni. - Ha nagyon béna leszek ma se fogsz utálni ugye? Félek már elfelejtettem mindent - kérdezem ahogy a földön ülve hajolok a bokámra. Most gondolok bele először hogy úgy kell megcsókolnom Liliant hogy időközben foglalt lettem. És.... AJ mindezt végig fogja nézni. Nagyot nyeltem a gondolatra. De mielőtt jobban elmerülhettem volna az idegességben kicsapódott az ajtó és belépett rajta legdrágább rendezőnk. - ARMIN JENSEN ROLOFF! TE ÉLSZ! - harsogta úgy hogy beleremegett az egész terem.
Ha valami nyálas tinifilmbe lennénk, akkor ez lenne az a rész, ahol rózsaszín cukorfelhők lebegnek a fejem körül a boldogság hatására. És amúgy tényleg van benne valami, mert ha nem is lebegnek a fejem körül, de elködösítik az elmémet és boldog vagyok tőle. Dacretól. - Adok neked mindjárt olyan horkolást, hogy napokig nem fogsz tudni aludni. – nevetek fel, épebb kezemmel pedig megszorítom a vállát játékosan. – Esélyük sem lett volna ellened meg a piakeverési technikád ellen, nem volt egy kiegyensúlyozott mérkőzés. Azt pedig megköszönöm, hogy ilyen komolyan veszed a próbát. – mosolyodok el és lelki szemeim előtt megjelenik, ahogy a két hölgyemény ma másnaposan megpróbálja átvészelni a napot. - Ezek szerint szeretnél ma nálam aludni? Mit fognak a szüleim szólni? – kezemet arcomhoz emelem, ahogy ajkaimmal és szemeimmel csodálkozást varázsolok arcomra, utána elnevetem magam és mielőtt elhúzódna adok egy utolsó puszit ajkaira. Imádom mikor ilyen közel van hozzám. Az egész testem bizsereg az érintése nyomán és követeli a folytatást, hogy minél több helyen érjen hozzám de nem lehet. Jelenleg fontosabb dolgunk van. - Úhh, milyen ördögi vagy. Benne vagyok de ha nem muszáj akkor most ne flörtöl Devonnal, oké? – cukkolom, és azért sok lelkierőre szükségem van, hogy ne ugorjak annak a köcsögnek a nyakára. Szeretném jó alaposan elpicsázni, de nem tehetem három okból kifolyólag. 1. Dacre nem örülne neki. 2. A kezem sem feltétlenül lenne kibékülve a helyzettel. 3. Nem vagyok egy agresszív pista. Jó érzéssel járja be a testemet az izgatottság, amit az újra táncolás idéz elő belőlem. Úgy járok és kelek a teremben, mintha az enyém lenne és csak hazaugrottam volna pár napra, hogy utána visszatérjek az igazi otthonomba. - Na de mit gondolsz Te rólam? Én nem fogdosok csak úgy meg embereket, még akkor sem, ha ilyen jól néznek ki… - folytatnám még a mondandóm de minden figyelmemet leköti a vetkőzése. Meg se próbálok elnézni onnan, végig rajta akarom tartani a szememet. – Öhm… - alig bírom kinyögni mikor hozzám lép és a derekamra csúsztatja a kezét, fel kell ébrednem a transzból mielőtt én is az Ő derekára kulcsolnám kezeimet. – Talán… az alappal kéne kezdeni… nyújtani… - szaggatottan veszem a levegőt és úgy érzem egyre melegebb lesz a teremben, amint tovább csókolgatja a nyakamat, vállamat… megnyalom az alsó ajkamat és hátra döntöm picit a fejemet. Utána vége lesz. Csalódottan de egy megértő sóhaj kíséretében ocsúdok fel a pillanatból. - Miért utálnálak? Szerintem a többiek sem gyakorolták a dolgot, szóval az elején úgyis átvesszük szépen a mozdulatokat. Nem kell félned. – kacsintok rá miközben arra készülök, hogy a lábamat felteszem a rúdra, hogy nyújtsak. Ekkor kicsapódik az ajtó és Michael jön be rajta hatalmas vigyorral arcán. - Miiichael! – kiáltom el magam és máris ott termek előtte, hogy a karjaiba vonjon és megütögesse a hátamat. Tekintete egyből végig siklik rajtam én meg úgy pördülök tengelyem körül, hogy megnézze makk egészséges vagyok. - Hogy az istenbe jutott eszedbe a verekedés? Ez hihetetlen. – mondja mire a hátam mögött lévőt is megpillantja, szemében a kíváncsiság jelenik meg és máris megy tovább Dacrehoz. – Hát te? Mostantól ilyen korán kell számítanunk az érkezésedre? Talán együtt jöttetek? – néz rá kaján vigyorral, majd rám én pedig megvonom a vállamat és inkább nem válaszolok rá. Ha Dacre akar neki bármit is mondani akkor tegye, de az én számon lakat van jelenleg. - Annyira örülök, hogy csak két hét volt. Arra viszont készülj fel, hogy a többiek válaszokat akarnak a kérdéseikre, mert én tőlem semmit nem tudtak meg. – leteszi a szokásos helyére a cuccát, és máris a terem köreit kezdi el róni én pedig Dacre közelébe vonul vissza és elkezdek bemelegíteni. - Tisztában vagyok vele, de ahhoz jól kell ma teljesíteniük, hogy bármit is megtudjanak.
And when I sit alone at night Your thoughts burn through me like a fire You're the only one who knows Who I really am
Kuncogva bújok a karja alá ahogy megszorítja a vállam. Átölelem a derekát vigyorogva és nyomok egy puszit az állára. - Sosem mondtam hogy fair mérkőzés volt és különben is ők akarták. Maguktól rohantak a vesztükbe - mondom elégedetten felnézve a mosolyára. Szinte érzem hogy ellágyul a tekintetem ahogy gyönyörködöm benne. Annyira jóképű... és csak az enyém. - Amit nem tudnak az nem fáj nekik... átcsábítalak a sötét oldalra... - kidugom a nyelvem hegyét szélesen vigyorogva. Kapok még egy édes kicsi puszit aztán lemegyünk a taxihoz. Büszkén szorongatom a kezét. Hadd lássa mindenki hogy ő az enyém. Csak az enyém. - Háááát nem is tudom... nagyon nehéz lesz ám visszafognom magam - húzom az agyát tettetett elgondolkodással de az arcát látva elnevetem magam és átölelve a derekát megcsókolom még egyszer - Szívem szerint rá se néznék... De sajnos muszáj ha nem akarok letáncolni a színpadról mert ha a főszereplő összetöri magát még pár hétig leáll a próba és akkor pláne nem lesz meg a premier - fintorogtam az orromat ráncolva. A terembe belépve egyből elönt az adrenalin. Alig várom hogy elkezdjük a próbákat. Megint táncolni akarok, énekelni, lefáradni. Érezni hogy tagja vagyok a csapatnak... immáron AJ-vel az oldalamon. Nem tudtam nem vigyorogni. Ledobom a pólóm és a vállam fellett rápillantok a szavaira. Naggggyon hirtelen hallgatott el. - Na mi a baj, szépfiú? - kacsintok rá és letolom a farmerem is. Már csak az a fincsi szűk alsógatya van rajtam amit úgy szeret. De persze nem meztelenkedek sokáig, nehogy valaki belépjen és lebuktasson minket. Még túl korai lenne. Odalépve ölelem át AJ-t. A bőre forró és érzem milyen gyorsan ver a szíve az ajkaim alatt. - Nyújtással...? Pedig elég hajlékony vagyok most is... - duruzsolom a fülébe mielőtt végigcsókolnám a bőrét de aztán elengedem. Nem itt kéne egymásnak esnünk bármennyire is akarom. Majd a próba után... otthon... a lakása kellemes félhomályában. Vele együtt megyek nyújtani de én a földre ülve hajolok a lábamra mikor kicsapódik az ajtó és belép a rendezőnk. Halvány mosollyal figyelem ahogy a két férfi egymásra talál és boldogan ölelgetik egymást. Aztán... engem is észrevesz. - Hát én? Én vagyok a főszereplő, még jó hogy itt vagyok - nevetem el magam és felkelek hogy megrázzam a kezét - Amúgy nyilván együtt jöttünk. Szomszédok vagyunk - mosolygok. Egy szóval sem hazudtam. Csak... nem mondtam el mindent. Ha elkapom AJ tekintetét rákacsintok vigyorogva. A srác hamar visszatér mellém és ahogy kettesben maradunk odabújva adok egy puszit az arcára. Sajnos a pásztoróránk sem tart sokáig hamar elkezdenek gyűlni az emberek. Mindenki nagyon örül AJ visszatértének. Érdeklődnek hogy mi történt vele. Én csendesen figyelem őket. Olyan jó őt ilyen kismultnak látni megint.
Nem sejtettem, hogy ilyen érzés lesz normális kapcsolatban lenni olyan valakivel, akiért tényleg megtenne bármit az ember. S bár még csak mindennek az elején vagyunk, a rózsaszín köd mindent belep és semmi nem idegesít még a másikban, már most tudom mennyivel másabb ez a kapcsolat, mint ami Jessicával volt. Sokkal igazibb. -Neked pedig eszed ágában nem volt enyhén bánni velük, imádlak. – szeretem, ha a körülöttem lévő emberkék ördögien viselkednek egymással, ez nem az a fajta, amikor keresztbe tesznek egymásnak, hanem amikor atyai törődést mutatva segítik elő a szórakozást. Rengetegszer volt már ilyenben részem, hogy leitattak és nem haragudtam érte; Dacre meg amúgy is cuki fiú és senki nem tudna rá haragudni egyetlen másodpercig sem. -De hát be van kamerázva az egész lakásunk, most mi lesz? Szereznünk kell neked egy láthatatlanná tévő köpenyt. – elképedek azon, hogy szeretne a szüleim tudta nélkül nálam aludni, és éppen nevetni készülnék, ha nem látnám meg nyelvének hegyét kikandikálni. Hozzáérintem orromat majd tényleg elkezdem terelni a taxi irányába, mert így nem fogunk sosem megérkezni az edzésre. -Nekem is nehezemre fog esni nem behúzni neki egyet. – sziszegem fogaim között, mert vele ellentétben én tényleg utálom az említett táncos fiút és bármit megadnék azért, hogy kirúgják de nem akarom tönkre tenni a karrierjét. A csókjának hatására valamennyire megenyhülök, de még mindig bennem van a feszültség Devon említésére. – Mindenképp vigyázunk rád, most már nem engedhetünk meg magunknak semmiféle baklövést, sérülést, semmit. – megrázom a fejem, nem szabad még csak a sérülésre sem gondolni, mert akkor bevonzza az ember. Jelenleg nincs annyi időnk, hogy szépen sorban lesérüljenek az emberek és mindenkinek kéthetes pihenőt adjunk, mert én alaposan elrontottam a kézfejem szilánkosra törésével s bár még nem az igazi, saját felelősségre visszajöttem edzést tartani és táncolni. A színház az életem és egy apróbb sérülés nem fog rajtam kifogni, meg Michael is számít rám… nem volt más választásom. Nem bírom levenni a tekintetemet a vetkőző Dacreról, aki most már hivatalosan is hozzám tartozik, tehát minden jogom megvan a bámulására és ha más tenné ezt meg akkor nyugodtan kiakadhatnék. Kérdésére alig bírok válaszolni, sőt nem is sikerül mert a torkom kiszáradt és a levegő is mintha félre csúszna, annyira nem tudok semmit sem kinyögni a látványtól. Tekintetem több ideig is rajta marad a fenekén és elképzelem, hogyan húzza le magáról de hamar vége lesz a pillanatnak. Az ölelése hatására zökkenek ki, szorosan fonom köré a karjaimat és temetem arcomat nyaka hajlatába. -Ühüm… sosem lehet az ember elég hajlékony. – szaggatottan sikerül kimondani ezeket, és szívem szerint magunkra zárnám az ajtót de máris megzavarnak minket. Pontosabban a rendező érkezik meg és úgy üdvözöl, mint a halál egy régi jó barátot. Miután megnézett magának egyből áttér Dacre beszéltetésére. -Persze-persze, én meg marslakó és azért vagyok itt ilyen korán. – kacsint rá és egyből tudom, hogy tudja a dolgot de nem fog mondani semmit egészen addig míg nem megy rá a dolog a munkánkra. Nem szokott nagy feneket keríteni az ilyen dolgoknak ezért pedig borzasztóan hálás vagyok; már éppen odaszökdelnék Dacrehoz amikor elkezdenek a többiek is megérkezni és egyik embert váltja a másik. Mindenki tudni akarja mi történt velem én pedig nem bírok kikeveredni a társaságukból. Pontban hétkor összecsapom a karjaimat, kissé belenyilal a fájdalom és összepréselem az ajkaimat, de nem engedem, hogy megállítson s máris neki is látok a bemelegítésnek, majd a lépések ismétlésére térek át. Amint sikerült mindent megnéznünk elkezdjük az eddigieket egymás után táncolni, összehangolni a lépéseket és kiküszöbölni a csorbákat. Olyan óra múlva tartom meg az első szünetet és vágódok le a helyemre, vizes palackkal a kezemben. -Eddig milyen az edzés? – kérdezem a mellém telepedő sráctól és tenyeremet a combjára csúsztatom. Ennyi nekem is jár.
And when I sit alone at night Your thoughts burn through me like a fire You're the only one who knows Who I really am
- Pedig már most is elég hajlékony vagyok... - dörmögöm az nyakába, az ajkaim minden szónál végigsimítják a bőrét. Annyira szeretnék egy kicsit kettesben lenni vele. Elheveredni a színpad padlóján... Összebújni... Érezni a bőrét az enyémen, a csókjait, a simogatását és... Khm. Lehet hogy elkalandoztam. Egy picikét. Persze Michael amúgy sem hagyna minket kibontakozni, hiszen megjelenik és még célozgat is arra hogy tudja mi folyik köztünk. Dehhhhogy tudja. Na jó talán. - Hát nem tudom Michael... Most hoyg így mondod, elég nagy a koponyád hátulja... - biccentem félre a fejem ártatlan tekintettel mire kapok egy internacionális jelet a szeméremterülete elfogyasztására. Én csak vigyorgok. Imádom húzni a fejét. Hamarosan mindenki megérkezik és elkezdődik a próba. AJ teljesen edző üzemmódba kapcsol és alaposan meg is hajt minket. Az izmaim hamar fájni kezdenek és az éneklés sem megy úgy mint két héttel ezelőtt de annyira élvezem hogy megint itt lehetek. A testem, még ha a fejem nem is, de emlékszik a lépésekre és újra belecsöppenünk abba a világba amit imádok. Újra együtt sírok, együtt nevetek, együtt énekelek és táncolok a többiekkel. Minden mozdulatnak minden hangnak jelentése van. Minden lépés a helyére érkezik, minden érintés fontos. A fáradtság csak akkor tűnik fel mikor az eslő szünetet tartjuk. AHogy az adrenalin felszívódik, tompa fáradtság lesz úrrá rajtam. Lapos, csoszogó léptekkel ülök le AJ mellé és előkotrom a kulacsomat. A keze kellemesen meleg a combomon, a vállam az övének dől. Kicsit nyirkos a bőre az izzadságtól, de tudom hogy az enyém is. Majd ha hazaértünk lezuhanyozhatunk együtt. - Pudingabb lettem mint gondoltam - vigyorgok és iszom néhány kortyot. Pár vízcsepp megszökik és végiggurul az államon de lusta vagyok letörölni őket. - Meglep amúgy hogy mennyi mindenre emlékszem, attól eltekintve hogy elfáradtam, szerintem tök jól megy - mondom elégedetten és gyengéden megsimítom a kötést a kezén - Te hogy bírod? Nem fáj? - kérdezem aggódva. Az egyik ujjam beleakaszotm az övébe. Tudom hogy a többiek előtt elméletileg nem turbékolunk de ha nem jön ide senki, úgysem látják hogy mi történik... És úgysem akarom visszafogni magam ha róla van szó. SZeretem.
- Kedvesem, ha elég hajlékony lennél akkor nem lenne ez a beszélgetés. – megborzongok ajkainak érintése során, teljes testemet kirázza a hideg, de nem bánom, régóta nem voltam már ennyire boldog, mint jelenleg. Madarat lehetne velem fogatni és amilyen bolond vagyok most meg is tenném. – Majd este segítek jobban lenyújtani. – felfelé simítok derekától egészen a lapockájáig, ahol elidőzik tenyerem majd tarkójára csúszik fel, hogy közelebb vonjam magamhoz. Sajnálom, hogy szét kell rebbennünk, amint Michael is megérkezik a csodálatos próbatermünkbe, de valahol örülök neki, mert nem szabadna ennyire egymásba gabalyodnunk a munkahelyünkön. Megkértem Dacrét, hogy tartsuk titokba ezt az egészet, mert így is rengeteg kérdést fognak feltenni a többiek, ha hagyok majd időt nekik; ezt pedig szeretném messzire elkerülni. Nem szégyellem a kapcsolatunkat vagy a személyét, egyszerűen nem tudnék még ezzel is megbirkózni. Amint a többiek is megérkeznek belefogok a szokásos kis beszédembe, mindenki üdvözlök még azt is, akit legszívesebben a nyolcadik emeletről dobnék ki, amiért közelebbi kapcsolatba került az újdonsült pasimmal. De, ami előttem történt az nem számít, nem? Annak nem kéne aggasztania hiszen semmi közöm nincs hozzá, mégsem tudom elengedni. Szerencsémre a többiek nem találnak be a kérdésekkel, rá vannak feszülve az edzésre és a fájdalomra, ami vele fog járni az első másfél óra ledarálása után. Egyetlen másodpercre sem hagyom őket pihenni, kérem a forgásokat és pörgéseket, lábujjhegyre állást és piruettet, mindent, ami szükséges ahhoz, hogy rendesen bemelegítsünk majd megkezdjük a lépések átismétlését. Mindenkihez odamegyek és egyenként nézem végig az első pár mozdulatát, akinek szüksége van azt instruálom és átveszem újból a lépéseit, hogy mire az első szünet elejére érjünk mindenkinek fájjon valamije, mindenki legyen kellően leterhelve és megszidva, amiért nem gyakorolták a mini vakáció alatt a koreográfiát. Dacreval sem kivételezek, ugyanúgy megmondom nem tetszésemet irányába, mint bárki máséba még akkor is, ha későbbiek során tőle bocsánatot fogok kérni a nyers stílus miatt. Jelenleg viszont a munkámat végzem, az edzője vagyok és a szavam szent, majd otthon lehet Ő felül nem zavar, de ez most az én köröm. Amint szünetre adom a derekamat a noszogatás után egyből elfoglalom a jól megszokott helyemet, iszom a vizemet és kutatok valami müzli szelet után a táskámban, amikor is csatlakozik hozzám kedvesem. Mosolygok a válasza miatt, majd a combján pihenő kezemet kezdem el nézni és máris úgy érzem mindenki engem néz. - Elég jól megy, láttam már sokkal, de sokkal bénább főszereplőket is, akik végül megtanultak táncolni. Viszont tényleg gyakorolnod kell, te vagy a fő attrakciónk. – kissé eltátott szájjal nézem, ahogyan ajka oldaláról lecsúszik egy vízcsepp és szabad kezemmel nyúlok oda, hogy hüvelykemmel le is töröljem. – Elég jól, nem, még nem fáj, de nem adok sok időt a sajgás elkezdődéséig. – nézek vissza a kezemre, meg az övére, amely a kisujjamba kapaszkodva köti össze lelkünket. Szeretnék mondani neki valamit vagy megcsókolni, de még mindig közönség előtt vagyunk és elég feltűnők lehetünk így elhúzom a kezem, hogy továbbra is megtartsuk a barát képet. Éppen időben teszem mert az egyik táncos közeledik felénk, nem is egyedül, hanem kettő másikkal, akik mosolyogva telepednek le elénk és látom rajtuk, hogy beszélgetni szeretnének. - Kérdezhetünk? – néznek rám majd a mellettem pihenő fiúra, én pedig aprón bólintva jelzem, hogy felőlem aztán azt csinálnak, amit szeretnének. – Azt hallottuk, hogy szakítottál Jessicával… ez igaz? – lélegzetvisszafojtva várják a válaszomat, újból megismétlem mozdulatomat és apró sikoly hagyja el ajkukat. - Vééééééggre. Nem akartuk mondani, de a tökünk tele volt azzal a nővel. Dacre, te találkoztál a szőke libával? Fúj, de utáltam. – Mary veszi át a mikrofont és darálja le a szövegét, én pedig elmosolyodok. Nem arra voltak kíváncsik, hogy miért ülök ilyen szorosan Dacre mellett. - Viszont, azt is hallottam, hogy… Devon sikeresen bemászott az alsónadrágodba Dacre. Milyen volt? Jó? Azt hallottuk baromi jól tolja az ágyban a dolgokat. – mindenki áttér a mellettem ülőre, és amint meghallom a nemezisem nevét egyből elönt a méreg; lüktet a halántékom és kérdőn nézek Dacrera, a pasimra. Erre baromi kíváncsi vagyok.
And when I sit alone at night Your thoughts burn through me like a fire You're the only one who knows Who I really am
AJ szavai elég nyersek ahogy a lépéseimet igazítja de valahogy nem tudok rá haragudni. Ez a dolga. Biztos vagyok benne hogy amint csak mi ketten leszünk millió csókkal és édes kis semmiségek suttogásával fog bocsánatot kérni, azért ami teljesen természetes. Ő a főnök és ezt elfogadom. Sőt... kicsit talán be is indulok tőle ha így parancsolgat. Nem tehetek róla hogy ennyire szexi... Mikor végre leülünk a tekintete megint gyengéd és teli van szeretettel. Imádom hogy így néz rám. Legszívesebben elvesznék a szemeiben. Beléjük fulladnék és csak meghúznám magam a gyönyörű kékségben. - Fő attrakció? De ne érezzem a nyomást... Véletlenül sem... - hehhentek félmosollyal ahogy belekortyolok a kulacsomba. Megérzem a kezét az államon ahogy megállítja a cseppet. Nagyon szeretnék a kezéhez bújni. Nagyon szeretném megcsókolni. De nem lehet. Még túl friss minden, még túl sokan vannak körülöttünk. A csókokat meg kell tartanunk arra az időre mikor csak kettecskén leszünk a szobám vagy a lakása magányában. - Ne erőltesd túl, inkább pihenj minthogy valami komoly, maradandó bajod legyen - mondom aggódva. Hiába játszuk el most hogy csak barátok vagyunk, az aggódó kedvest nem tudom elnyomni. Féltem, de azt hiszem ez természetes. Már csak pár másodpercig élvezhetem a keze meleégt az enyémen, a kisujját az enyémbe akasztva. Megzavarják az idillünket és leülnek velünk szemben. A táskámban kezdek túrkálni a müzliszeletemet keresve hogy elrejtsem csalódott arcom a nagyközönség elől. Másra se vágyok minthogy belebújhassak AJ nyakába és pihenhessek egy kicsit, ahogy otthon szoktunk. Hamar megtudom a kérdés mibenlétét mire akaratlanul is félmosoly csúszik az arcomra a szemem pedig a kérdezettre sandít. Szakítottak bizony. De ne aggódjatok lányok, nem hagytam sokáig szomorkodni kedvenc tánctanárotokat. A nevemet hallva felpillantok rájuk és elmosolyodok. - Volt hozzá szerencsém párszor. Nem volt túlságosan szimpatikus - nemmmmmondanám hogy hazudok csak... finomítok az igazságon. Na meg nem igazán tudom szavakba önteni azt a zsigeri gyűlöletet amit a lány iránt érzek. Aztán rám terelődik a szó mrie érzem hogy a fülem hegye vörösbe borul. - Először is, leszögezném hogy borzasztóan részeg voltam - emelem fel a kezem védekezőn. Szinte érzem ahoyg AJ tekintete kilyuggat oldalról. - Másodjára pedig... egyáltalán nem volt jó. Velem nem is törődött csak magát akarta letudni aztán ott se volt. Ha magamnak csinálom is élvezetesebb lett volna - húzom el a számat, de AJ-re sajndítok. Tetszett ez a válasz bébi? Nem volt hazugság. Tényleg így volt, bár azt nem kötöm a lányok orrára hogy menynire kurvára fájtam utána. Mert minden volt csak nem gyengéd és törődő. Seggfej.
Én azt vallom, ha valamit jól akarsz csinálni márpedig a mi szakmánkban a középszerűség nem megengedett, akkor a beledet is kidolgozod az edzéseken, mindent beleadsz és ha az nem elég akkor kölcsönkérsz a szomszédodtól is, mert nem hibázhatunk. Ha hibázik valaki az előadás során akkor a darab bánhatja, mert lehet bármilyen jó a díszlet, a zeneválasztás de még a kosztümök is mindenki a hibára fog emlékezni. Ezért nem fogom lazán őket, beleszólok és javítok a lépéseikbe és ha kell elölről kezdjük az egész rutint míg egy emberként nem kezdik meg ütemre a táncukat. Ha egy emberként lélegeznek és keltik a feszültséget a lépéseikkel, mint ahogyan kéne, akkor azt jelenti, hogy elértem a célomat: sikerült megtanítani őket egy emberként való működésre. Egy egésszé válik a darab, mert nem csak a főszínészek játéka fontos, hanem a körülötte lévő köret is. - Azt hittem tudod mire vállalkoztál mikor jelentkeztél a szerepre, love. – megérintem az arcát, letörlöm az apró vízcseppet, amely az állán száguldozna végig és bizseregni kezd a bensőm emiatt. Örülnék annak, ha magamhoz húzhatnám és puszit nyomhatnék feje búbjára, de nem tehetem meg. Most még nem. Néha elgondolkodom azon, hogy nem e volt gyors a tempó, amiben haladtunk, hiszen alig két hete és pár napja szakítottam Jessicával, akivel három évig alkottam egy párt majd másnap már Dacreval csókolóztam. Vajon nem fog ez visszaütni ránk? - Nem lesz semmi bajom, Thanos szavaival élve legyőzhetetlen vagyok. – csettintek is egyet a bekötözött kezem ujjaival, hogy eljátsszam azt az ikonikus jelenetet mikor drága gonosz főszereplőnk csettint egyet és megcsappantja az emberiség létszámát. Ennek a képességnek én is bőven örülnék, mert akkor azt jelentené, hogy néhány embertől megtudnék szabadulni egyetlen mozdulattal és most lenne egy személy, akit eltűntetnék a világ felszínéről. Ha egy másik társulathoz menne át vagy a világ másik felére akkor sem tudna elég távol kerülni tőlem, hogy ne utáljam. Megzavarnak minket. Aminek legtöbbször nem örülnék most mégis jó ötletnek tűnik, mert ki kell szakadnom a gondolataimból meg a fejemben fellépő kétségektől a kapcsolatunkat illetően. Nem tudok nem arra gondolni – most, hogy látom Devont és a lányok is rákérdeznek a pletykákra -, hogy gyorsan váltottam és nem volt meg az átmenet a régi és valaki új között. Hamar átterelődik a téma rólam és a szakításomról a másik nagy pletykára, Devon és Dacre közösen eltöltött éjszakára és olyan féltékenység kezdi felütni a fejét a mellkasomban, hogy üvölteni tudnék. Nem tudom mi a legrosszabb az egészben, hogy megtörtén vagy az, hogy Devon elégedetten pillantgat az irányunkba mert van egy olyan különleges patkány képessége, hogy megérzi, ha róla beszélnek. - Persze-persze. Egy pultos nem bírja a piát? – kacagnak össze a lányok én pedig kiakarom zárni őket a fejemből, de nem sikerül, csak figyelem és hallgatom a beszélgetésüket miközben egyre feszültebbé válok. Dacre válasza megnyugtat és közben nem is, fogalmam sincs mit vár tőlem így hiába néz rám, nem viszonzom pillantását csak a vádlimra meredek. Felpattanok mellőle, megkapaszkodok a vállában és úgy döntök most magukra hagyom őket. - Mindjárt jövök. – választ adok még mielőtt kérdeznének, és egyenes határozott lépésekkel indulok meg Devon irányába, hogy mikor odaérek akkor megálljak előtte karba tett kézzel és kérdőre vonjam. – Megtennéd, hogy nem reklámozod a köcsögségedet mindenkinek? – ingerültebben kezdek neki, majd lejjebb tekerem a hangomat, mert ez még mindig egy táncpróba nem pedig egy spanyol szappanopera. - Nem értem miről beszélsz, Roloff. A lányok kérdezték én pedig válaszoltam, semmi olyat nem mondtam, ami ne lenne igaz. Vagy Dacre nem mondta mennyire akarta a dolgot? – megrezzen arcizmom és vicsorogni kezdek rá, borzasztó érzés ezt most átélnem. – Jessicával beszéltél mostanában? Maga alatt van… - kacsint rám, a düh versenyautószerűen kezdi átjárni a testem pályáját. - Mire gondolsz?
Kezdőlap
