Dacre & AJ

Két hét telt el az ominózus buli óta.
14 nap, az 336 óra és még ennél is több másodperc, az majdnem 1,3 millió másodpercnek felel meg. Ennyi idő telt el azóta, hogy a lépcsőházba jövetel mindig kínos számomra, szorongató érzés kerít hatalmába és nem enged szorításán egészen a szobám legtávolabb sarkáig.
Keresni akartam, beszélni arról, hogy mi történt és mi lehetett volna még, megmagyarázni mindent és az alkoholra fogni vagy úgy tényleg kideríteni mi folyhatott közöttünk az öltözőszobám falai között. Mikor hazaértem segg másnaposan nem tudtam semmit, éreztem valami különlegest, valami fura utóérzetet de csak egy csók jutott eszembe. És azt is álmodhattam csak, nem?
Behaluztam, vagy csak azt akartam, hogy igaz legyen, de tudtam legbelől, hogy ez nem vicc. Isten lássa lelkemet de tényleg akartam erről beszélni, de Ő nem keresett én meg nem mertem hívni. Az első nap a részegségre fogtam, második nap jött a félelem és az kitartott borzasztó sokáig, majd a szégyenérzet, amiért nem vettem fel vele egyből a kapcsolatot. Most már túl késő, nem? De.
Mégis azután akartam a legjobban megkeresni miután találkoztam Josh barátommal egy kávé erejéig. Mivel volt egy hét pihenőnk nem mentem a színház közelébe, a stúdióban töltöttem minden időmet és próbáltam elterelni a figyelmemet mindenről és mindenkiről, de leginkább Dacre-ról. Jessicát is ignoráltam elég rendesen, nem vettem fel a telefont neki, nem engedtem be sem. Izoláltam magam.
És miután Josh mondott pár dolgot még jobban beparáztam. Igaz volt a szomszédsráccal megejtett csókunk, elmondása alapján úgy faltuk egymás ajkait a sötét utcán, hogy még ők is belepirultak. Melegük lett annyira felfűtöttük a környezetet. Zavartan túrtam végig a hajamba, gyomrom liftezett az izgatottságtól. Elmondta milyen gyorsan tűntünk el, és vonultunk vissza valószínűleg a szobámba. Ekkor apró emlékfoszlányok is felütötték fejemben magukat, éreztem kezének érintését, perzselte bőrömet miképpen arra is tisztán emlékszem, ahogyan csókoltam nyakát.
Vizemet mégis akkor köptem ki mikor hangokról beszélt melyek kiáradtak a szobából, kéjes nyögések töltötték be az egész teret, még a gumiról is beszélt és az én seggfej kijelentésemről. El akartam süllyedni, de nem azért, amit tettem, mert valamiért nem éreztem rosszul magam tőle, hanem mert nem volt annyi vér a pucámba, hogy ezek után keressem. Emlékszem meleg kezét az ágyékomnál, hogy az milyen jól esett és mennyire vártam a folytatást… nagyot nyelek.
Ezek után viszont mégennyire sem tudtam közeledni, amikor megláttam Milát a környezetemben inkább elfordítottam tekintetem vagy útvonalat változtattam csak ne lássam. Kellemetlenül éreztem magam és évek óta először most váltottam be ígéretemet és mentem el macskát örökbe fogadni. Így tértem vissza az öreg rókanéval, Viduus, aki egy bántalmazott cica 3 lábbal és alig ép hangszálakkal. Éreztem azt, hogy nekem Ő kell, majd mikor megtudtam nevét egyből kattant valami. Magány. Majd átkereszteltem latinra, az mégiscsak menőbb és most így vagyunk mindketten magányosak, együtt.
Most viszont szépen lassan tápászkodok fel mellőle, megdögönyözöm még utoljára majd kilépek az utcára jóval hamarabb, mint Dacre remélhetőleg. Michaeltől tudom, aki azt is megosztotta mennyire féltékeny voltam rá, hogy ma lesz a meghallgatás napja és hánykor kezd az én szomszéd srácom. Tervem egyszerű volt, bemegyek és meghallgatom majd szépen csendben kiosonok, hogy észre se vegyen. De muszáj volt látnom, mert már… elvonási tüneteim voltak, hiányzott.
A karzatra ülök fel, első sorban mégsem látszok hiszen vaksötét uralkodik a helyen, Michael int mire biccentek, tudta, hogy itt leszek és nem érdekelt. Vártam az emberek között a sajátom feltűnését, néztem miként tördeli a kezét, rágja az ajkát és motyog valamit, valószínűleg a szerepét. Leakartam menni és bátorítani, de rosszban vagyunk vagy valahogy másként, furcsán, különösen.
Így csak fentről csodálhattam, mégis mikor sorra került egyszerre voltam szuper büszke és izgatott, gyomromban szokatlan érzés táncolt, szívem hevesebben dobbant majd mikor megszólalt úgy éreztem kihagyott egy ütemet. Elképedve ültem ott és hallgattam végig előadását, és éreztem csontomban mennyire illik hozzá ez a szerep.
Mikor vége lett, Michael állt fel és kezdett el tapsolni mire akaratlanul is becsatlakoztam. Tapsolásunk bejárta a termet, visszhangzott én meg csak egy dolgot tudtam, elkiálltottam magamat annyit mondva, hogy „ez kurva jó volt”.
- Úgy érzem AJ barátunk elfogult kissé, de élve a szavaival ez tényleg kurva jó volt. – Michael irányomba mutat, ezzel tudatosul bennem mennyire elbasztam az inkognitómat, majd visszafordul a sráchoz és folytatja. – Lesz még hivatalos megkeresés is, de elmondhatom két hét múlva kezdünk gyakorolni. Készülj. – hangja kimért, világosan mondja mit szeretne mégis arcán ott van egy apró mosoly, idáig érzem. Majd megköszörüli torkát és eddig a földbe gyökerezett lábam hirtelen pihe könnyű lesz, és elindulok lefelé, hogy elhagyjam a termet. Nincs maradásom. – AJ, ne tűnj el, csatlakozz hozzánk. – szólít meg, mire teljes bensőm megborzong.
Kellemetlen találkozás…

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Úgy éreztem magam mint egy felültetett tinilány. Másodpercenként néztem a mobilomat, hátha írt nekem. A facebookját böngésztem, az instagramján kémkedtem még munkában is. Valami életjelet vártam. Üzenetet. Csak egy posztot. Akár arról hogy mennyire boldog a barátnőjével csak... hogy tudjak róla valamit.
Két hete nem beszéltünk és... majd belepusztultam. Hiába volt az ismeretségünk csupán intenzív három nap, mégis úgy éreztem mintha az egyik végtagom veszett volna oda.
Esténként azon kaptam magam hogy az üzeneteit szuggerálom, vagy a telefonszámát és próbálom rávenni magam hogy felhívjam. Hogy írjak neki. Vagy... valami...
Nem volt sok emlékem az együtt töltött estéről de ami volt az megremegtette az egész bensőmet. Emlékeztem a forró csókjainak ízére, az érzésre ahogy megcsókolt, ahogy hozzám hajolt, ahogy a hajamba túrt...
SZinte még égett a bőröm ahogy arra gondoltam hogy hogy simította végig a felsőtestem.
Senkinek nem tudtam beszélni róla... Még Milának is csak annyit mondtam hogy valószínűleg smároltunk részegen. Ennél jobban nem tudtam megnyílni még neki sem. Úgy éreztem felemészt belülről.
Az egyedüllétek éjszaka csak még fájdalmasabbá váltak. Semmi nem tudta elvonni a figyelmem. Sem a munka, hiszen pohártölögetés közben az ember gondolatai szabadon szállnak, de még csak a szövegtanulás sem.
Sosem volt gondom azzal ha meg kellett jegyeznem valamit most mégis a szavak újra és újra összefolytak a szemem előtt és ha lelőnek sem tudtam volna mindent visszaidézni.
Kínkeserves két hét volt. És hiába vártam hogy majd jobban leszek... Mintha minden egyes nappal jobban elüszkösödött volna a hiánya okozta seb.
Mila egyszer megemlítette hogy látta AJ-t de fura mód sarkon fordult mintha menekülne. Ennyi elég volt... Jött a megvilágosodás.
Kerül engem
Hát persze. Hiszen elmondta hogy barátnője van. Elmondta hogy hetero. Ez csak egy részeg kis elferdülés volt semmi több. Biztosan borzasztóan érzi magát... És látni sem akar többet.
A meghallgatás előtti este semmit nem aludtam. Szöveget magoltam, az asztalba vertem a fejem, szöveget tanultam, cigiztem, bőgtem, cigiztem, szöveget tanultam.
Másnap mikor belépek a színházterembe a kezeim úgy remegnek hogy alig tudom tartani a papírjaim. Vannak előttem páran és másokat el is kísértek így én egyedül ülök le a szereplőknek fenttartott részen. Nem tudok sokáig ülve maradni, fel-alá mászkálva a kezeimet tördelve motyogom magam elé a szövegem. Nem érdekel hogy hányan néznek hülyének. Az ilyesmi sosem érdekelt.
Végül eljött az én időm és fellépek a színpadra. A reflektornak hála nem látok senkit a nézőtéren így teljesen átadhatom magam a szerepnek és azt kell modnanom hogy.... Jó vagyok. Tényleg jó vagyok
Miután előadom a kis monológot amit Michael átküldött, elénekelem az egyik dalt a darabból. A címe az hogy Maria és egy lányról szólt akibe első pillantásra beleszerettem.... Nem tudokelvonatkoztatni. Túl sok érzelem van a hangomban, de ahogy elhallgatok és Michael felállva tapsolni kezd, tudom hogy jól csináltam.
- Köszönöm... - mosolygok
Ekkor hallom meg azt a kiáltás. Ezer közül is megismerném a hangját. Érzem hogy egy pillanatra megremeg a bensőm és felpillantok a hang irányába. Nem látom őt a reflektortól de érzem... tudom.
AJ itt van
Megnézett engem.
Michael pedig megerősít... És ugyan azt mondja hogy készüljek a két hét múlva levő próbákra bár még lesz egy hivatalos megkeresés, a mosolyom valahogy nem őszinte. A szívem ki akar ugrani a mellkasomból, és alig kapok levegőt.
Ez már nem az adrenalin. Az már nincs bennem. A kezeim mégis remegnek és ahogy Michael utána szól... Tudom hogy nemsokára láthatom.
A lépcső irányába pillantok ahogy megnyikordul a lába alatt a színpad faszerkezete. A szemeimben rengeteg érzelem suhan át de ahogy a tekintetem megállapodik az övén, csak nyugalmat érzek.
- Szia Aj... - köszönök neki halkan, halvány mosollyal.
Legszívesebben megint elsírnám magam. Legszívesebben a nyakába ugranék, vagy lerúgnám a színpadról amiért nem keresett. Mégsem mozdulok...
Nem tudok.

Dacre & AJ

Mindennap azon törtem a fejemet milyen ürüggyel tudnám felhívni a szomszéd srácot, hogy végre kapjak valami életjelet vagy esetleg magyarázatot. Nem vártam eget rengető dolgokra, hiszen az este legnagyobb részében én voltam a dominánsabb fél így csak magamban kereshettem az okokat, de szerettem volna beszélni vele.
Megkérdezni a véleményét erről az egészről, hogy mit gondolok miért kaptam így rá ajkaira ahogyan és miért nem lett semmi belőle. Nem sok mindenre emlékszem, nagyon halványan égnek benne a dolgok de a csókjai valamiért kristálytiszták. Csak tisztázni szeretném a dolgokat, de megértem, ha valaki nem képes ily módon megnyílni irányomban.
Nem akartam bunkónak tűnni vagy érdektelennek, mert belülről majd felfalt az idegesség és kiváncsiság, hogy nem írhatok neki sms-t, nem hülyéskedhetünk, nem mehetek át hozzá csövezni. Rövid ismerettségünk alatt több érzelmet éltem át, mint Jessicával az elmúlt másfél évben és ez valahol szomorú, ahogyan az is, hogy kikezdtem valakivel holott barátnőm van.
Nem értem magamat.
És bármennyire is küzdöttem magam ellen, bármennyire is akartam volna otthon maradni és egészségtelen kajával tömni a fejemet nem tettem, elmentem a meghallgatására. Nem bírtam volna a tudattal, hogy nem nézem meg mikor megkért rá, bár nem hiszem, hogy emlékszik rá. De ott voltam, megbújva a sötétbe és várva a színpadra lépésének pillanatát. Láttam rajta mennyire izgul, picit saját magamra emlékeztett első alkalmamon de Ő brillírozott. Tátott szájjal figyeltem az előadás módját majd az énekét, és a szívem belül darabokra tört. Sajgott belülről és alig tudtam levegőt venni annyira elvarázsolt az egész szituáció, talán emiatt volt az, hogy nem tudtam uralkodni magamon és véleményemet hangosan is elmondtam.
Szeretnék kiáltásom után eltűnni onnan, lemenni a lépcsőkön és hazamenni a macskámhoz, de Michael nem enged. Nem szabadulhatok. Ő pedig pontosan tudja mit akar csinálni, miért hív most le, hiszen tudja mi történt, mennyire szánalmasan érzem magam. Mikor szépen lassan kijövök a fényre hajamba túrok majd fokozatosan emelem tekintetem a két srácra, Michael irányába biccentek majd a halk szavak irányába fordulok.
- Szia Dacre. – hangom kisfiúsnak tűnik a megszokotthoz képest, de most többre nem telik tőlem. – Gratulálok a szerephez. Csodálatos Tony leszel és szerencsés lesz a lány, akivel játszol. – elejtek egy halvány mosolyt irányába, majd az ajtó felé pillantok mire Michael elkapja tekintetemet.
- Neked kell megtanítanod a lépésekre. – mondja mire elkerekedett és leesett állal nézek irányába. Nem hiszem el… - És mivel látom közöttetek a feszültséget nem foglak kiengedni míg nem beszéltek róla. – ellentmondást nem tűrő hangon parancsol ránk, majd sarkon fordul és kilép a teremből bezárva utánunk az ajtót.
Mélyet sóhajtok. Ez tipik Michael.
- Ökhm… nem értem milyen feszültségről beszél. Minden oké közöttünk, nem? – érzem a gombócot a torkomban, az izzadó tenyeremet és a lüktető szívemet. Fáj. Mégis ellépek mellőle kettőt és a lábamról felé irányítom tekintetem. – Van egy macskám.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Aogy kilépett a fényre azt hittem összeesek. A gyomrom liftezett egyett, le a bokámig majd fel a torkomba.
Ahogy megláttam az arcát... Egy ütemet kihagyott a szívem hogy aztán megint felgyorsulva pótolja be az elmaradt másodperceket. SZomorúnak tűnt... Fáradtnak.
Az arca az enyém tükörképe volt.
Annyi kérdésem volt hozzá... Annyi mindent tudtam volna mondani neki...
Meg akartam kérdezni hogy van, tudni akartam miért nem keresett. Tudni akartam emlékszik-e arra hogy megcsókolt.
Hogy emlékszik-e hogy majdnem lefeküdtünk.
El akartam neki mondani hogy én emlékszem. Emlékszem a forró csókjaira és a még forrób érintéseire. Emlékszem arra hogy mennyire kívánt engem és én is kívántam őt. Tudni akartam mire emlékszik.
Tudni akartam hogy emlékszik-e rám...
Mégsem tudtam emgszólalni, vagy megmozdulni csak álltam ott némán és a vonásait fürkésztem. Annyira lélegzetelállítóan jóképű volt még mindig. De már tudtam milyen végigsimítani azon az éles arcélen. Hogy ilyen mikor a halvány borosta a bőrömet cirógatja.
Tudtam hogy azok a gyönyörű kék szemek hogy homályosodnak el a vágytól. Tudtam hogy azok a telt ajkak amik most szokásoktúl eltérően nem mosolyogtak szélesen milyen forrón simítják végig a bőrömet. Hiányzott a mosolya. Hiányzott a hangja. A lénye... Mindene.
Annyi embert veszítettem már el életem során mégis ő volt az első akinek az elvesztése szinte fizikai fájdalmat okozott.
Halkan köszön nekem és gratulál a szerepez mire én is halványan elmosolyodok. Nem igazian. nem szélesen. Halvány lenyomata a mosolyaimnak ez...
- Köszönöm. Remélem beváltom a hozzám fűzött reményeket... - Michaelre pillantok én is aki csak mosolyog szélesen minket nézve. Tud valamit, látom az arcán. Vajon látott minket...?
A szemöldökeim felszaladnak mikor Michael kijelenti hogy AJ fogja megtanítani nekem a tánclépéseket a darabhoz. Lehet hogy nem ez a legjobb ötlet. Nem tudnék rá koncentrálni.
Mielőtt bármit mondhatnék Michael könnyedén ránkzárja az ajtót és otthagy minekt. Leesik az állam és már éppen lépnék oda hogy az ajtóra verjek és elküldjem a francba újdonsült rendezőmet de AJ sóhaja megállít.
Beletörődő fáradt sohaj. Ennyire nem akar a közelemben lenni?
A szavaira felé néztem és a szemöldököm felszaladt. Oh szóval a légkör csak azért ilyen nyomasztó körülöttünk mert olyan jókedvünk van. Nyilván.
Én is látom az diegeségét. És érzem a sajátomat.
Semmi sem oké közöttünk.
Aztán kiejt a száján még egy mondatot mire a mellkasom fájni kezd.
- Azt hittem együtt megyünk majd el a menhelyre... - mondtam halkan. Nagyon próbáltam elrejteni a fájdalmat a hangomból de nem sikerült. Basszus... miért fáj ez ennyire? Hisz alig van közünk egymáshoz.
- De gratulálok... biztos nagyon aranyos... Nálam semmi változás... még mindig pultozom. Még mindig Milával lakom... Akit nem mellesleg kerülsz... - szalad ki a számon de nem nézek rá. A színpadra ragasztott ragasztószalagcsíkókat szuggerálom mintha elbújhatnék bennük. Nagy levegőt veszek és újra ránézek. A tekintetem szomorú, beletörődött. Elbasztam ezt az egészet.
- Sajnálom... Nem akartam elrontani ezt... De sikerül... - motyogtam elkeseredve. Átöleltem magam.

Dacre & AJ

Már rég elfogadtam a tényt, hogy az emberek csak úgy ki és beléphetnek az életembe semmilyen különösebb ok nélkül azért, hogy később valami nagynak a beteljesülését segítsék elő. Mégis az utóbbi pár nap, ez a két hét teljesen megviselte a lelkemet és a testemet is egyaránt.
Nem gondoltam volna, hogy valakinek a hiánya ennyire tönkre fog tenni és azt még álmomban sem mertem gondolni mennyire fáj, ha nem látom a mosolyát, a szemeit és a lényét. Annyira szeretem. Mi? Hiszen nem szerethetem hiszen… hiszen Ő srác, én meg nem szoktam mármint már rég elmúlt az egyetem és a kísérletezgetés kora, nem kedvelhetem úgy. Csak a fű hatása lehetett, legalábbis próbálom bebeszélni de mikor újból másfél méteres környezetébe érek minden beleremeg az érzésbe.
Hátamon feláll a szőr és a gerincem mentén végigfut a hideg, miközben belül a tűz kezd felemészteni. A szívem hevesebben dobban, pulzusom odafent az egekben és érzem tenyeremnek izzadását. Azóta nem volt ilyen testi megnyilvánulása semminek mióta eljöttem gimiből, miért pont most? Miért pont nála?
- Biztosan. Tökéletes leszel. – hiszen már most az vagy. Tenném hozzá, de nem teszem, mert nem ide illő lenne ez a mondat. Szívem fáj, látom rajta a szomorúságot és a csalódottságot, mintha a tükörképem köszönne vissza még a rajta lévő alapozó, amit valószínűleg Mila rakott rá, hogy ne legyen falfehér, sem tudja eltüntetni azt, amit én is érzek. Tetszem neki és Ő is nekem. De még mennyire.
Megtanultam már, hogy nem ellenkezhetek a rendezővel így mikor Michael elmondja ötletét akkor aprón bólintok, jelezve felfogásomat és fél szemmel a mellettem állóra pillantok kinek szemöldöke a magasban. Nem akar velem dolgozni? Ennyire utál vajon amiért megcsókoltam? Vagy ennyire rosszul csinálhattam valamit, hogy nem akart megkeresni?
Minden szavam ólomsúlyos szomorúságtól van tele, kedvem valahol a béka segge alatt, alváshiányom pedig a tetőfokra hágott. Az ágyamban forgolódok mindig és arról jelennek meg képek, ahogyan elvileg egymásnak estünk. Próbáltam visszaemlékezni, de semmi…
- Azt hittem keresni fogsz. – ejtem ki sértetten a szavakat, ha már mindkettőnkben szomorúság uralkodik. Ő hagyott ott korán reggel, menekült el azelől, amit valószínűleg érzünk vagy csak én és lehet emiatt nem maradt ott. Nem akart fura jelzéseket küldeni, de akkor miért csókolt vissza? Simán otthagyhatott volna…de nem tette. Miért nem? Miért kell engem összezavarni majd otthagyni? – Nem is kerülöm, nem is láttam már jó ideje. Aham, a pultozás jó… én még táncolok vagy valami olyasmi. Most szünet van, otthon szenvedtem… - jobb kezem tarkómra csúszik és gondterhelten masszírozom a körülötte lévő izmokat. Követem szemeimmel, ahogyan leül a szélére és átkarolja a lábait. Késztetést érzek, hogy oda menjek és magamhoz öleljem, megsúgjam neki minden rendben lesz majd vad csókolózásba kezdeni…de nem, barátnőm van és amúgy is asszem hetero vagyok. – Nem a te hibád, én ittam kicsit túl sokat. Átléptem egy határt… én nem ilyen vagyok.. – mintha egyre nehezebb lenne felemelt kezem engedem hirtelen le és csapódik a lábamnak. Fáj, és végre valami nem csak belülről okoz sajgó, széttörő fájdalmat. Sóhajtok. – Átakartam menni, hívni…de nem mertem, utána már nem tudtam mennyire lenne ciki napokkal később keresni. De…te sem kerestél. Leszartál? - hangom fájdalommal teli, szívem ketté szakadt végérvenyesen pedig nekem van barátnőm. Akit szeretek. Asszem.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Ahogy a szemembe néz, az első érzése ami elfog az az hogy tudja. Pontosan jól tudja hogy mit érzek. Pontosan jól tudja mennyire fáj. És talán neki is ennyire fáj.
Látom a szemei alatti karikákat. Vajon rám gondolt az álmatlan éjszakákon, vagy bűntudata volt amiért majdnem megcsalta a barátnőjét. Ráadásul egy sráccal.
Mit gondolhat most rólam? Hogy direkt le akartam csapni a barátnője kezéről... Hogy direkt másztam rá mikor láttam rajta hogy részeg...
Annyira ostoba vagyok...
Nem mertem ránézni, vagy csak futólag. Nem akartam tudni milyen tekintettel néz majd rám...
Legszívesebben hazarohantam volna sírni. Csak bezárkóztam volna abba a csöpp kis szobába amit a sajátomnak mondhattam és eltántem volna a világ elől.
Ez minden vágyam.
Érzem ahogy remeg a kezem... A szívem olyan hevesen ver hogy biztos vagyok benne hogy látja. Majd kiugrik a mellkasomból.
A szavai sértett felhangjára csak rákapom a szemem. Ő van megsértődve? RÁm...? Amiért nem kerestem...
- Nem mertelek... Azt hittem utálsz amiatt ami történt. Hisz hetero vagy vagy mi.... - motyogtam elpillantva. De ő... nélkülem ment el a cicáért... Pedig... ez volt az egyik első kzös pont. Szerettem volna vele menni. megdögönyözni az összes cicust, pityeregni kicsit a rosszul jártakon de megígérni mindnek hogy egyszer hazaviszem őket.
De kihagyott belőle. Valószínűleg Jessicával ment el... Amit megértek. Végülis három éve vele van. Biztos okkal...
Biztos szereti.
Úgy éreztem mindjárt elsírom magam. Apró sóhajjal öleltem át a térdeim és aprókat bólintottam a szavaira. Nem kerüli... persze. Csak véletlenül pont majd kitört a nyaka úgy fordult el. Legalábbis Mila így mesélte.
Érzem magamon a tekintetét, de nem lép közelebb. Pedig annyira vágyom a karjába. Megint érezni akarom a forróságát, a szorítását... Azt akarom hogy azt mondja kellek neki... hogy nem marad a barátnőjével... hogy inkább velem akar lenni.
Dehát... ez teljesen esélytelen.
- Mindketten túl sokat ittunk... - mondtam halkan végre rápillantva. A szemében fájdalom ült. Úgy éreztem szívem szakad... Oda akartam menni hozzá és addig ölelni míg megint vidám és mosolygós nem lesz.
- Nem... csak... féltem hogy elküldenél a francba... Hiszen hetero vagy. És barátnőd van. És... ennek nem kellett volna megtörténnie... Ezért is léptem le reggel... Sajnálom... - mondtam őszintén a szemeit figyelve. Nem akartam harmadik lenni... szinte biztos voltam benne hogy ezt is elmondtam neki aznap este... mielőtt megcsókolt volna.
Lassan felkeltem és odaléptem hozzá.
- Ne haragudj... hülyén viselkedtem... Csak... nem akartam hogy azt hidd csak azért közeledtem feléd... Tényleg kedvellek... és tényleg a barátod akarok lenni...

Dacre & AJ

Egy másodpercig sem érdekelt Jessica vagy az a tény, hogy éppen most csalhatom meg őt. Nem gondoltam egy percig sem rá miközben otthon elterültem az ágyamon álmot kívánva a szememre. Csak arra tudtam gondolni mennyire megakartam érinteni Dacre arcát, puha és meleg bőrét akartam erezni ujjaim alatt miközben itt fekszik mellettem. Tényleg vágytam erre de azzal is tisztában voltam, hogy nem tudom mi ez most bennem.
Arcát nézem és keresem a ragyogást benne, de nem találom ez megszakad a szívem miatta. Szeretnek oda lepni hozza, magamhoz ölelni és azt súgni a fülébe, hogy minden rendben lesz de akkor hazudnék. Nem tudom, hogy mikor lesz minden rendben vagy egyáltalán lesz-e.
- Nem sokra emlékszem az estéből de arra igen, hogy kijelentettem mennyire utálom a skatulyákat. - azért csókoltam meg mert vágytam rá, mert józanul is álmodoztam már ajkairól de a részegségnek köszönhetően megtettem. - Én se kerestelek. Nem mertelek. - vallom be őszintén majd hajamba túrok és egy halvány mosolyt küldök irányába.
Tudom, hogy már semmi nem lesz a regi közöttünk, hiszen a majdnem szex mindent elrontott de azért akarnám, ha a barátom maradna. Szükségem van rá, mint szomjazónak egy pohár vízre.
- Nem tudom, hogyan állunk Jessicával. Nem kerestem. A cicáért is egyedül mentem el, szükségem volt valakire aki szeret. - tudom mi jár a fejében. Sejtem mennyire bántja, hogy nem jöhetett el velem es nem együtt választottuk ki a cicát, es valószínüleg azt gondolja, hogy en vígan éltem az életemet. Hát nem. Nagyon nem. - Nem tudom mit akarok. - ejtem ki ajkaim között majd kiengedek egy mely sóhajt, hátha felszabadít de nem segít.
Szeretnék közelebb menni de felek attól mi történhetne. Nem vagyok tisztában sajat magammal és azzal mit akarok kezdeni a párkapcsolataimmal. Látom a szomorúságot rajta én pedig érzem a késztetést, hogy átöleljen mégsem teszem.
- Nem bántam meg. - nézek melyen a szemébe és tényleg komolyan gondolom. Sok mindent megbántam mar de ez nem tartozik hozza hiszen minden percet elveztem. De hosszú tavon nem lehet így, el kell döntenem mit akarok. - Butus vagy Dacre, miért utálnálak? Hiszen kedvellek, semmit sem változtatnék a történéseken. Nem lehetünk barátok? - őszinte a kérdésem és tartom a szemkontaktust közöttünk. Végig futtattam rajta tekintetemet mikor közelebb lép hozzám, éget a jelenléte és szívesen ölelném meg, de nem teszem, helyette jobb kezemmel megérintem a vállát és lesimítok karján. Remélem nem lépek át egy határt. - Én kezdeményeztem, nem kell bocsánatot kérned de rosszul esett, hogy ott hagytál. Nem vagy a harmadik Dacre, sose tudnál az lenni, mert túlságosan fontos lettél nekem ilyen rövid idő alatt. Nem akarlak elveszíteni.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Mindig valaki olyanra vágytam mint AJ. Valakire akivel lehet beszélgetni, aki intelligens, vicces, kap a humoromra. Valakire akivel egyezik az érdeklődési körünk. Valakire akiről nemhogy a szemem a kezem alig tudom levenni és ő is így van velem.
Csak azzal az aprócska ténnyel nem számoltam hogy mi lesz ha neki van valakije. Vagy ha nem vonzódik a férfiakhoz?
És én most... pontosan így jártam azzal a férfival akire a leginkább vágytam...
Soha nem találkoztam még senkivel aki úgy vonzott volna magához mintha saját gravitációs tere lenne. Soha nem találkoztam még senkivell aki ennyire tökéletesen passzolt volna hozzám.
Akinek a hiánya égetett belülről.
A szavaira halvány, kissé keserű mosoly terül el az arcomon és felemelem a fejem. A tartásom szinte kihívóvá válik egy pillanatra.
- Én pedig emlékszem hogy megmondtam hogy szükség van skatulyákra. Ha nem is mindre de néhányra mindenképpen - mondom a szemeit fürkészve. Ragyogó kékség. Úgy érzem bármikor belefulladhatok. Hogy bármikor elnyelhetnek a kék hullámok.
Aprót bólintok. Ő sem mert keresni. Megértem. Én sem mertem őt keresni. Féltem hogy most minden végleg elromlott köztünk.
Ha nincs az idióta vonzódásom szert tehettem volna egy tökéletes barátra, Mila mellé. Valakire akit annyira érdekel a színház mint engem...
De elbasztam.
Majdnem kiszalad a számon hogy én itt vagyok ha kell neki valaki aki szereti. Hogy szerethetném? Ez ostobaság. Hiszen alig ismerjük egymást. És már pont eleget tettem hogy elromoljon a kapcsolat köztünk.
- Biztos édes macska lehet... - mondtam csendesen apró mosollyal az arcomon. Na meg... őt nem lehet nem szeretni. Én sem tudok elszakadni tőle.
Nem tudja mit akar... Hát ez csodás. Én tudom. Őt. Egyedül őt és senki mást... de ő ezt nem látja. Hogy is láthatná.
- Én sem... Vagyis azt igen hogy... a barátságunkra ment... - sóhajtom a szemeit figyelve. Szeretnék odalépni hozzá és megint megcsókolni. De már nem vagyok elég részeg hozzá hogy megtegyem.
- De... szeretném ha megint barátok lehetnénk... - sóhajtom megkönnyebülve és kicsit kiszélesedik a mosolyom. Az érintése melegen siklik végig a karomon. Nem idegen... csak egy kicsit fáj...
- Sajnálom hogy otthagytalak... nem akartam összehányni az öltöződ és... úgy láttam jobbnak ha lelépek... - sóhajtottam és elmosolyodtam - Te is fontos lettél nekem... Szeritned... lehet minden úgy mint régen? Tudod hogy... viccelődünk... meg húzzuk egymást...
A tekintetem kérlelő és végre érzek egy kis reményt amgamban. Az ajkaimon apró mosoly játszik.
- Megmutatod a cicád? Hogy hívják? Átmehetek majd megsimogatni? - váltok témát és igyekszem könnyed hangsúlyt megütni. Szeretném ezt az egészet magam mögött hagyni. Csak... legyen minden úgy mint régen...
Nem baj ha plátói marad... de legalább beszélünk egymással.

Dacre & AJ

 Rengeteg szerelmes darabban voltam kiegészítő táncos sőt néhány szerelmes hős szerepébe én magam is bújtam már bele, de sose éreztem át igazán a jelentését. Azt viszont tudom mennyire más ez az érzés, ami kost uralkodik bennem, mint mikor Jessicával megismerkedtem vagy először pillantottam meg, Dacre ezhez képest teljesen megrengette világomat, jó értelemben.
Kedveltem rajta mindent, az aranyos néha kisfiús arcát, igéző tekintetét ahogyan a mosolya is mindig megrezgette bensőmet. Szerettem a társaságában is lenni, mert humoros volt, vette a szurkálódásomat és nem nézett hülyének, egy percre sem. De elbasztam.
- Miért ragaszkodsz ennyire hozzájuk? Amúgy meg szerintem sose jelentettem ki a heteroságomat, az másik tészta, hogy van barátnőm. Még. - megnyom utolsó szavamat, mert bár nem vagyok biztos a Dacre iránt tápláltakban, arra viszont felhívta a figyelmemet miszerint szar a kapcsoltunk. Ezt valahol én is sejtettem, mert csak testiségről, megjenelésekről szólt az utóbbi időben és nem igazan haladtunk előre, mint ahogyan elvárt lenne.
Nem tudom menthető még ez a barátság, hiszen a heves csók csatánk nem hiába történt, mindketten éreztük a vonzalmat a másik irányába és szerintem ez nem fog alább hagyni, csak erősödni fog majd egyszer csak újból egymásnak esnénk. Szeretném ezt a pillanatot átélni, de egy barátra most nagyobb szükségem lenne.
- Aaaaz, szeret nyalakodni és biztosan téged is szeretne... meg meg is nyalni. - nagyot nyelek, érzem ajkaimon nyakának puha bőrét, orromban a háromszög illatot. Mindenkin az a kedvenc helyem, ahol a bőr találkozik a hajjal és a parfümmel, iszonyatosan mámorító kombináció. - Mondták neked a héten mennyire kialvatlannak tűnsz? Alhatsz nálam, ha rossz a matracod... - próbálom oldani a feszültséget, remélem ezzel a béna megközelítéssel sikerül valamennyire.
Érzem rajta a szomorúságot, és azt mennyire elbasztam a dolgot részegen és megcsókoltam.
- NEM ment rá a barátságunk, csak túl kell rajta lépni... - vajon menne ez nekünk? Mármint tudjuk úgy elviselni egymást, hogy közben van feszültség közöttünk? Lehetünk még olyan lazák, mint pár nappal ezelőtt? - Én részemről tudok úgy viselkedni, mint előtte az meg hogy összehánytad volna az öltözőmet nem érdekel... fel lehet takarítani. Úgy éreztem magamat, mintha valakinek a levetett cucca lennék, szarul esett. - vállat vonok, de már mindegy. Elmúlt majd túllépünk rajta és minden foroghat a megszokott kerékvágás szerint. Szeretnék, legalábbis úgy érzem, több lenni számára de míg nem igazodom ki magamon addig nem akarok semmibe sem belemenni.
- Viduus a becses neve, magányt jelent latinul. Szegényem háromlábú és öreg, alig működnek a hangszálai így nagyon vicces mikor nyávogni próbál. Persze, lehetsz a másik apukája. - mosolygok rá majd felé tartom kezemet, hogy csapjon bele. Talán idővel könnyebb lesz majd a társaságában de most még nem értem mi a helyzet. - Akkor most már bombázhatlak a szar mémjeimmel? Olyan nehezemre esett megállni azt, hogy írjak neked. Tiszta depi voltam, majdnem öngyi lettem.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Kevés olyan emberrel találkoztam életem során akik ennyire megforgatták volna a világomat mint AJ. Neki egy mosolya elég volt hogy úgy érezzem kiszaladt a lábam alól a talaj.
Soha senki nem volt rám ilyen hatással még. De ő... Ő megrengette a világomat.
- Mert a világban minden skatulyázva van... - motyogom elpillantva. Ezért raktak ki a szüleim otthonról. Ezért voltam 18 évesen hajléktalan. Ha nem lennének skatulyák soha nem jöttem volna New Yorkba. MÉg mindig a szüleim farmján élnék, traktort vezetnék, csirkét véreztetnék ki, tehénszüléseknél segítenék.
Belegondolva... nem is bánom annyira hogy így alakult az életem.
Arra az apró még szócskára rákapom a tekintetem. Mit akar ez mégis jelenteni? Vajon ez nekem szól vagy csak rájött végre hogy a kapcsolata Jessicával régen rossz? Mert bár nem tudok róla sokat, két ilyen különböző ember... nem igazán illhet össze. Még csak  az előadásán se volt ott... AJ még azt se tudta minek nevezze...
Szeretném ha legalább a barátságunk a régi lenne. Mindegy hogy talán nem ér hozzám úgy soha többet, de legalább része lenne az életemnek. Megint barátok lehetnénk. Megint hülyéskednénk, csipkelődnénk... flörtölnénk... Még ha fájna is a szívem utána... de egy ilyen barátnak mint ő mindig örülnék.
Aztán ki tudja... egyszer talán megtalálom akit keresek. Valamikor...
Elnevetem magam halkan és nagyon igyekszem semmi perverzre gondolni. Még szinte érzem a nyelvét az ajkaim között ahogy az enyémmel játszik.
- Biztos nagyon édes... - mosolygok szélesen. Szereti isztogatni a puszikat a kislány.
A szavaira megdörgölöm a tarkóm zavartan. Mila vagy fél órán át próbált egy kis színt varázsolni és eltüntetni a szemem alól a karikákat. Kevés sikerrel ezek szerint.
- Sokat dlgoztam mostanában, esténként meg szöveget tanultam szóval... Esélyem se volt aludni. Meg tudod az amúgy is a gyengék sportja - nevetem el magam halkan. Ragad az arcom a sokmindentől amit Mila rámkent. Nem vagyok hozzászokva a sminkhez, pedig muszáj lesz ha bekerülök a színházba.
- Igen... Igazad van - bólogatok párat. Tudnék úgy viselkedni vele mintha mi sem történt volna? Tudnék úgy viselkedni vele mintha nem akarnám minden egyes másodpercben megcsókolni? El tudnám hitetni magammal hogy ez csak barátság, a peverz viccek és a flörtölés ellenére...?
- Tényleg sajnálom. Nem vagy levetett cucc... Nagyon fontos lettél nekem... ezért féltem. De... Nagyon örülnék ha minden úgy lenne mint régen... - mosolygok a szemeit figyelve. A szívem összetörik éppen de ez egy igencsak csekély ár azért hogy még az életemben tudhassam AJ-t.
- Viduus... de édes. Átmehetek ma megsimogatni? Nagyon szeretném megszeretgetni? - mosolyogok rá szélesen és ahogy a kezét nyújtja belecsapok. Igyekszem kitörölni az emlékeimből ezeket a kezeket ahogy a meztelen felsőtestem simítják végig. Ahogy a hajamba túrnak és megmarkolják a fenekem... HOgy milyen erősek és forrók voltak a csupasz bőrömön...
- Kérlek. Én is lementettem neked egy csomó midnent - nevettem el magam végre és megpaskoltam a vállát - Hozom a táskám. Szerinted Michael kienged minket végre? - indultam el le a színpadról hogy felkapjam a hátizsákom és a kabátom.
- Éhes vagy? Én ma semmit nem tudtam enni az idegességtől, szóval elmehetnénk kajálni valamit. Vagy rendelhetünk hozzád amíg én macskázok - vigyorogtam rá miközben elindultunk kifelé. Az érzelmeimet meg szépen besöprögettem a szőnyeg alá.

Dacre & AJ

 -Tudod, ez a baj… az én világomban nincsenek skatulyák. – engem nem érdekel, ha valaki melegnek vagy biszexuálisnak esetleg más vonzódásúnak tekinti magát, sosem szoktam embereket megítélni bizonyos jegyeik alapján és ezt magammal szemben is tartom.
Próbálom.
Nehezemre esik most úgy gondolkodni, mint ahogy kellene, elvileg van egy barátnőm akivel szépen lassan próbáljuk építgetni a jövőnket, néha összejárunk egymásnak esünk és okozunk örömteli perceket majd mindenki tovább halad az életével. És ennek elégnek kéne lennie, de nem az. Nem tudnám megmondani mikor volt az utolsó olyan alkalom mikor ilyen üdítő hatással volt rám Jessica jelenléte, mint ahogyan Dacre mellett érzem magam.
Szándékos volt kijelentésem a méggel, mert bármennyire is úgy gondolom szeretem a lányt lassan be kell látnom a kapcsolatunk reménytelen. Én nem akarok előre lépni, nem akarok összeköltözni vele és feleségül sem akarom kérni, ahogyan gyerkőcöket sem szeretnék tőle. Mikor felkapja pillantását rám tartom a szemkontaktust és kihívóan felhúzom szemöldökömet, sejtem mire gondolhat. Aprón bedöntöm a fejemet, talánt formálva, ezzel esetleg remény magot elültetve benne. Még nem tudom mit akarok.
-Olyan, mint Te. – imádom amikor mosolyog. Szeretem nézni a gödröcskéket a szája két sarkában, a csillogást a szemében és az őszinte örömöt. Viduus is biztosan imádni fogja, én meg nehezen de megállom, hogy ne vessek véget a barátságunknak egy rossz rávetődéssel. – Pedig azt hittem már én törtem össze a szívedet és amiatt nem tudtál aludni. Jól áll a két színnel barnább alapozó. – húzom az agyát és mondandóm végére odabiggyesztek egy nyelvnyújtást is.
-Ha megnyugtat, én sem sokat aludtam. Gondolkodtam a dolgokon, a felÁLLÁSon… - utolsó szavamat jobban megnyomom arra utalva, amit majdnem megtettünk az előadás utáni bulin. Azóta amúgy nehezen tudom elterelni a gondolataimat róla, ha testi kielégítést akarok magamnak okozni. – Ez jól esik, ezért kérek ágyba reggelit két alkalommal is. Deal? Meg amúgy is… szereztem neked egy szerepet. – mosolygok rá újból szélesen, majd a rajtam lévő kabáton húzom fel a cipzárt ezzel útra késszé varázsolni magamat.
-Persze, reméltem valahogy a falakon keresztül meghallod a bénácska nyávogását és átviharzol. Menjünk. – gombóc gyűl a torkomba mikor belecsapja tenyerét az enyémbe, és nehezemre esik azt az automatikus mozzanatot megállítani amivel magamhoz húznám. Nem szabad. Csak barátok vagyunk. Nekem meg van barátnőm, elvileg. – Ha nem is engedne ki minket, tudok egy hátsóajtót. – kacsintok rá majd miután felvette a táskáját elkezdek az ajtó irányába sétálni. – Inkább rendeljünk hozzám, utálom manapság az embereket. – vállat vonok, majd zsebre rakom a kezemet ezzel is megakadályozva azt, hogy a keze után nyúljak és összekulcsoljam ujjainkat.
– Milának igaza volt, tényleg kerültem. Kellemetlenül éreztem magam, nem azért amit csináltunk vagy akartunk, hanem mert nem kerestelek. – mondom úgy, hogy nem nézek hátra a vállam fölött. Nem tudom mi ülhet ki arcára, ha megérti, hogy semmit nem bánok abból amit tenni szerettünk volna. Talán akkor sem bánnám, ha megtettük volna. Kedvelem a srácot.
Hamar visszaérünk a lakásunkhoz és útközben csak egyszer volt egy kellemetlenebb szituáció mikor a metrón utaztunk és egy terebélyes fickó miatt jobban hozzá kellett préselődnöm, éreztem izmait az enyémeknek feszülni és ágyék tájékon is éreztem dolgokat. Nagyot nyeltem és próbáltam leküzdeni a feltörő emlékeket arról, ahogyan rajtam körözött…
-Meg is érkeztünk szerény kis hajlékomba. – nyitom ki az ajtót alig 30 perccel később, és azzal a lendülettel engedem előre. Az én lakásom valamennyire különbözik az övéktől, van egy apró előszoba, ahol cipősszekrény és fogas található meg egy tükör, majd balkéz felé nyílik a fürdőszoba jobb oldalon pedig a konyha és nappali található melynek végén hatalmas nagy erkély ablakok vezetnek ki a szépen berendezett növényekkel tarkított külső részre. A nappali bal falán található egy ajtó, ami a hálószobába vezet be. Többségében a letisztult, modern stílus jellemzi a lakást, itt-ott vannak színházi poszterek de amúgy a szürke és a fekete, valamint a zöld keveréke lelhető fel színekben a lakásban. Van egy fal tele polaroid képekkel gimis korom óta kezdve egészen mostanáig, annak az aljában található Viduus kis alvó sarka berendezve, amit nem használ mert az én ágyamban fészkel. Rekedtes hangon, lágy léptekkel közelít felénk majd mikor meglátja a srácot inkább a lábamhoz fut. Felnevetek, majd felkapom a macskát az ölembe és megvakargatom a füle tövénél.
-Nem szereti az idegeneket, de akiket én szeretek azokat elfogadja. – nyújtom át neki a nőstényt, és ha elfogadják egymást ott hagyom míg beljebb masírozok a feketés konyhába és limonádét veszek elő. – Mit akarsz enni? Tudom, hogy legszívesebben engem de én nem vagyok ehető… - vigyorgok rá szemtelenül, miközben bekapcsolom a spotifyt és tovább nyomom a 80-as évek zenelistámat.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Nála nincsenek skatulyák. Nála mindegy hogy én vagyok a meleg szomszédsrác ő meg az állítólag hetero ideálom. Neki mindez nem számít.
Irigylem hogy ilyen világban él. Az én világomból sajnos ezt a fajta elfogadást nagyon régen kiölték. Már mikor gyerekkoromban azt halglattam a tévé előtt játszva a kis matchboxaimmal hogy a négerek, a zsidók és a mexikóiak ássák a sírt ennek az országnak.
Nem is értem hogy vagyok ilyen nyitott és toleráns ember mikor ebben nőttem fel.
A tekintete szinte éget ahogy a szemébe nézek. A szemldöke felszalad én pedig állom a tekintetét, kissé felemelve az állam. Mintha valami játék lenne. Várjuk hogy ki nyer? Már veszítettünk.
Nem akarok bizakodni. Nem akarok a jövőre gondolni, csak a jelenben akarok maradni, mikor következmények nélkül lehetek vele.
- Mint én? - nevetem el magam. A szemem sarkába apró nevetőráncok gyűlnek ahogy ránézek.
- Én nem is nyalogatok mindenkit. Najó néha Milát mikor ilyen csokis kávés arcmaszkot csinál... Nem tehetek róla, olyan finom az illata - sóhajtok egy aprót. A szavaira ismét elmosolyodom, pedig nagyon is az elemembe talált. Pontosan rá gondoltam minden egyes álmatlan éjszaka. Pontosan miatta sírtam tele a párnámat hajnalanta mikor biztos voltam benne hogy Mila már alszik és nem hallhatja meg.
- Ugye? Ez az új divat. Mint a sáros haj - nyújtom ki rá a nyelvemet én is vigyorogva. Nem akarok ilyen témákon gondolkodni. Csak könnyedség. Viccelődés. Semmi nehéz... Semmi... komoly.
- Ágybareggeli? Megoldhatjuk, de akkor nagyon korán kell majd kelned, a héten végig nyitni megyek, szóval hatkor indulok otthonról - fintorgok rá ahogy elindulok utána kifelé a színházból.
- Sajnos nem hallottam. Ha meghallottam volna lenne egy Dacre alakú luk a faladon. Meg már nem lenne macskád mert elloptam volna - mutatok rá a tényekre elmosolyodva szélesen. A bomberdzsekim zsebébe süllyesztem a kezem. Félek hogy nehéz lenne visszafognom magam hogy ne fogdossam. Nem csak a szemem nem tudom levenni róla de a kezem se.
- Rendben, akkor rendelünk - bólogatok feltéve a kapucnimat ahogy kilépünk a hűvös levegőre. Halk szavaira ismét ránézek. Nem fordul felém. Összevonom a szemöldköm és elpillantok.
- Megértem. Valószínűleg én is ezt csináltam volna - feleltem csendesen.
A metrón a szívem a torkomban dobogott ahogy megéreztem az izmait nekem simulni. Meredten bámultam a gombokat a kabátján szinte kényszerítve magam hogy ne nézzek fel. Ha felnézek a szemeibe, végem van. Nem tudom visszafogni azt hogy megcsókoljam. És ha most megcsókolom... Onnan nincs visszaút.
Kicsit könnyebben lélegezek ahogy már a lépcsőn haladunk a lakása felé. Ahogy belépünk, egyből megcsap az illata. Töményen, mitn puha takaró borít be, könnyebb lélegezni, könnyebb létezni is.
Kíváncsian lesek körbe a miénkhez oly hasonló mégis teljesen más lakásban.
- Nagyon hangulatos a lakásod... baromira tetszik - mondom ámélkodva és akkor meghallom a rekedt nyekergést. Odapillantva pillantom meg a világ legédesebb macskáját.
Egyből ekerekednek a szemeim és óriási mosolyra húzódik az ajkaim.
- Úristen sziaaa! - lelkendezek egyből ahogy odaszalad AJ-hez, a három kis lábán. Perceken belül megkapom a karomba én pedig nem is bírom nem szeretgetni azonnal. A kezdeti ódzkodás hamar bősz dorombolásba csap át ami szintén kissé furán hangzik de imádom. Minden egyes kis szőrszálát imádom ennek a macskának.
Egyből gügyögni kezdek neki mint egy gyerekenek és meg se hallom elsőre AJ kérdését.
- Mi? Enni? Öööö... Kínait? - nézek fel rá. Még mindig kabátba és cipőben állok az előszobában a karomban a macskájával. A táskám is a vállamon. És nem is tervezek elmozdulni innen. Többet nem engedem ki ezt az állatot a kezemből.
Persze ő menni akar AJ után ahogy kinyitja a hűtőt így lerakom gyengéden és megszabadulok a cípőmtől és a kabátomtól és követem a srácot a konyhába. Persze csak a macska után megyek.
- Kínai gombócot kérek és szezámmagos rizst - suttogom neki miközben rendelni kezd - És tavaszitekercset! - vigyorgok leguggolva a macska mellé hogy dögönyözni kezdjem. Egyből eldobja magát nekem.

Dacre & AJ

Ühüm. Pont, mint Ő. Legalábbis azt tudom elképzelni, hogy az egyetlen normális nőstény az életemben akivel együtt is élek az olyan személyiségileg, mint a srác, aki megmozgatott bennem valamit. Amikor megláttam a menhelyen egyből az jutott eszembe mennyire jóban lesznek majd, ha újból beszélünk és nem kerüljük egymást a csók és miegymás miatt.
Elvarázsolva nézem ahogyan mosolya miatt apró ráncok jelentek meg szeme környékén, jégből lévő szívem pedig hatalmasat dobban, hogy miattam ér fülig a szája. Nem tudok ellenállni én is követem példáját és mosolygok, mint valami tejbetök.
-Úh, azt még én is lenyalnám a démonról. Mást is szoktál nyalogatni? – nagyot nyelek, tudom, hogy túllépek egy határt de barátokként akarunk viselkedni, nem? Én csipkelődők a sajátjaimmal, ezt tudhatja hiszen első perctől kezdve kattant nálunk valami és így viselkedünk egymás társaságában. – Azóta nem találom a pocsolyámat, biztosan elvitték mert tudják milyen jó cucc. – nevetem el magam, és azért örülök annak, hogy Ő is olyan pocsékul érezte magát, mint jómagam. Lehet hülyén hangzik, de reméltem nem csak nekem fáj ennyire hallgatásunk, hanem neki is gondot okoz. – Az nem probléma, reggelente felszoktam kelni és edzek még otthon mielőtt eljönnék. Van amikor futni is elmegyek, de általában csak hasazok hiszen ezeket nem a hangyák hordták össze. – megakarom érinteni arcát, ujjamat végig húzni ajkán de átlépnék még egy határt.
-Hééé, ne vedd el Őt is tőlem. Elégedj meg a szívemmel. Meg ha elviszed akkor nekem nem marad senkim. Egyedül leszek. – sóhajtok, de valahol elfogadnám, ha a nappalim közepén lenne egy portál az Ő szobájába. Könnyebben megnézhetném miközben alszik, biztosan elbűvölő… Érzem közöttünk a történtek súlyát de próbálok nem nagy jelentőséget hozzáfűzni de nagyon nehéz. Talán a ma este után sikerül végre tisztáznom a dolgokat Jessicával is, és tovább léphetek. Ő is.
Ő is ezt tette volna. Ez nem helyes válasz, ha a barátnőm lenne akkor biztosan kiakadna amiért így viselkedtem egy számára kedves emberrel. És jogos lenne, mert bunkó voltam, nem akartam a szemébe nézni mert tudtam, hogy tudja, hogy mi történt közöttünk. És hogy nem kerestem, de az Isten szerelmére… Dacre sem keresett engem.
Mikor a metrón testem övéhez simul érzem a szívem hevesebb dobbanását, a gombócot a torkomban mitől nehezemre esik lélegezni és a késztetést, hogy józanul is megérezzem ajkainak ízét, és hiába nézek le rá, hiába próbálnék bármiféle szemkontaktust előidézni, a srác nem partner benne. Egy aprót mintha összetörne szívem… egy egészen kicsit. De próbálok nem figyelni rá, hiszen barátok vagyunk, jó haverok vagy mi a szösz így nem kéne zavarjon ezért úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Mintha világ legtermészetesebb barátsága lenne közöttünk.
-Köszönöm, Jessica lehangolónak és feketének találja de én művészinek látom inkább. Főleg a fotó falammal, az a kedvencem meg a növények. – mosolyomban szomorúság vélhető felfedezni. Ez a hely a szívem csücske és a barátnőm utálja… talán ezért sem akarok vele összeköltözni, mert nagyon sok mindent utál azok közül amit én imádok.
Vigyorom kiszélesedik mikor egymásra találnak a kedvelt személyek, majd magukra hagyva őket helyezem magamat kényelembe és öntök limonádét magunknak.
-Nekem jó a kínai. Pia nincs itthon… én… nem iszok egy ideig. – és nem azért, ami történt, bár az is egy oka. Hanem mert józanul kell meglépnem a szakítást és nem kell hozzá bátorság. Míg a vacak kacatom idejön megsimogatom hátát, majd eldobom a kis labdáját aminek következtében elszalad három lábacskáján, utána felhívom a legközelebbi és bevált kínai éttermet. – Jó estét! Szeretnék kínai gombócot szezámmagos rizzsel illetve tavaszitekercset. Ééés…. algasalátát, sütőtökös curry-s rizzsel tofuval meg 9 darab szerencsesütit. Köszönjük! – darálom le a rendelést, majd a cím megadása után leteszem és odanyújtom a srácnak a limonádét, miután elvette a kanapéhoz megyek és eldőlök az egyik részén mire a cica odajön és hasamra fészkeli magát. – Leülhetsz ám, nem foglak megenni. Amúgy meg mesélj… milyen volt a meghallgatás a te szemszögedből? Kire gondoltál miközben énekeltél mert kirázott a hideg annyira imádtam. Mesélj Dacre, mizu. – közben a csörgő telefonomra pillantok, Jessica feje virít a képernyőn mire kinyomom és eldobom messzire a készüléket. – Bocs, nem fontos a hívás…

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

Annyira... más. Annyira idegen. Mintha nem ugyanazzal a sráccal viccelődnék akivel korábban. Furcsa a feszültség köztünk, nem tudjuk hátrahagyni akármennyire is próbálkozunk. Az az este elrontotta a barátságnak már akkor is vajmi kevéssé nevezhető valamit ami köztünk volt.
Egyértelmű volt hogy vonzódunk egymáshoz... Csak úgy fest nem kellettem neki eléggé. Annyira viszont igen, hogy ne engedjen el a közeléből... Annyira kellettem hogy az életében maradjak.
Többek voltunk mint barátok, de jóval kevesebbek mint egy pár.
- Nem jellemző, max a cigipapírt ha elfogy a cigim - kerülöm ki a kérdést egyből. Oh ha sejtené hogy miket tudok művelni a nyelvemmel és az ajkaimmal... De nem fogok most ezzel kérkedni előtte... Így is eleget kísértettem már a sorsot.
- Kifigyelik az ilyesmit mindig... Szemetek... Már az ember pocsolyája sem szent... - csóválom a fejem mintha valami óriási tragédia történt volna. Ellenben alig várom hogy megmossam az arcom. Bár nem vagyok biztos benne hogy jó ötlet.
Akkora táskák vannak a szemem alatt hogy egy kéthetes európai útravalót simán bele lehetne pakolni.
- Photoshoppoltak. Ember nem nézhet ki így mint te - vonom meg a vállam. Nem fogadom el hogy edz. Anélkül is így nézne ki. Nem csoda hogy le kellett részegednem mellette hogy le merjem venni a pólómat. Józanon biztosan nem tenném meg. Szégyelném magam meg a vékony csontos kis testem az övé mellett...
- Odaadom Milát cserébe! Lesz egy házidémonod! Szerintem jó biznisz - viccelem el a dolgot igyekezve nem arra koncentrálni hogy azt mondta elloptam a szívét. Nem loptam el... Ő vitte el az enyémet.
Nehéz... Olyan abromi nehéz.
Érzem magamon a tekintetét. Érzem az illatát. Minden porcikám ordít azért hogy emeljem fel a fejem. Hogy túrjak a hajába és ne érdekeljen mi lesz holnap. Hogy csak csókoljam, mintha az lenne az utolsó dolog amit teszek.
És én szeretném.. Annyira szeretném... De a józan eszem visszatart. Barátokv agyunk. Ezt beszéltük meg... Nem... Nem tehetem meg. Addig biztosan nem míg együtt van Jessicával
A lakásáról nagyon sok minden eszembe jut de a lehangoló egyáltalán nincsen köztük. Szerintem kifejezetten elegáns. Minimalista. És üvölti hogy ki a tulajdonosa. Szeretném ha az én szobám legalább csak suttogná hogy igen... igen ez Dacre Aldrich szobája. Talán nekem is elkéne kezdenem képeket csinálni és kirakni a falra. Vagy színházi posztereket lopkodni.
- Jessicának nincs ízlése már ne is haragudj. Ez a hely elképesztően hangulatos - fintorgok ahogy szóbajön a barátnője. Az a lány bolond. Feltűnt már az első találkozáskor is.
- Oh iszom én eleget a munkahelyemen. Harmincéves koromra akkora májam lesz hogy két embernek elég lesz - legyintek könnyedén. A pia nem tesz jót ha együtt vagyunk. Amúgy is nehéz visszafogni magam de azzal... Azzal egyenesen lehetetlen volna.
Ahogy leguggolom dögönyözni a cicát AJ rendel egy csomó kaját. Viduus édesen kapkod a három kis lábával a kezem után. Meg tudnám zabálni...
- Nem eszel húst? - nézek fel rá kíváncsian. Viduus hamar magamra hagy hogy elfoglalja a gazdáját mire én is odasétálok és leülök mellé.
A pulóverem ujját kezdem babrálni és nagyon igyekszem nem közelebb húzódni hozzá.
- HUhh hát... - megszólal a telefonja és meglátom rajta a barna hajú lányt. Kissé felvonom a szemöldököm ahogy odébb dobja de nem mondok semmit. Nem az én dolgom hogy mit csinál a kapcsolatával. Majd ha... én leszek a kapcsolata... ha én leszek a kapcsolata akkor lesz közöm hozzá.
- A meghallgatás? Hát.... borzalmasan izgulatam. Nagyon nehezemre esett megtanulni a szöveget... Ami amőgy meglepő mert ilyenekben jó a memóriám... A dal meg... Nem is tudom egyszerűen  csak így jött... De örülök hogy tetszett - villantok rá egy mosolyt - Ezen kívül semmi extra, inkább te mesélj, mi a helyzet? Mit próbáltok most? Örülök hogy el tudtál jnni megnézni ám ma - mosolyodtam el szélesen oldalra biccentve a fejem. A hetem fénypontja volt szerintem hogy láttam őt... hogy most itt ülök vele...
- Amúgy... indiszkrét kérdés... Jessica tudja hogy mi... tudod...? - a szemeit fürkészem. Nem is tudom miért kérdeztem meg, egyszerűen csak frusztrál a lány gondolata.

Dacre & AJ

Dacre Aldrich. Ha lenne még középső neve, akár több is biztosan kívülről fújnám és oda vissza tudnám betűzni kiemelve a legszebben csengőket. Hiszen az elmúlt napokban csak ezt a nevet láttam lebegni a szemem előtt, ez visszhangzott a fülemben és nem hagyott nyugton. Azt gondoltam már sose fogunk beszélni egymással, most mégis fordult a kocka, mintha valaki állandóan pörgetné azt és irányítaná az életünket.
- Áh, sose nyalnék cigipapírt bár az is igaz, hogy nem tudok tekerni cigit. Nem volt rá szükségem, tudod én vagyok az a bunkó csávó a társaságban, aki mindenkit lehúz de imádnak. – vállat vonok ártatlan arcot vágva. Nem válaszolt a nyilvánvalóra, amit teljesen megértek. Elvégre barátok vagyunk, nem? – Hát látod… biztos Te árultad el a helyét, csak neked meséltem róla. Hol van és mit tettél Pocsival? – utolsó mondatomra közelebb megyek hozzá és ilyen maffiózó stílusban nyakához tartom ujjamat, mintha más lenne. Valami veszélyesebb. Bár a bőrének melege bizsergeti a saját bőrömet, ezért hamar elkapom a kezemet. Ezeket az érintéseket kell elkerülnünk.
Nevetve rázom a fejemet az aljas vádra miszerint photoshopoltak. Rengeteg munkámba telt az, hogy így nézzek ki ahogyan és nem kevés lemondással jár, meg amúgy is… a testemmel keresem a kenyeremet és nem olyan értelemben.
- Vagy van egy jobb ötletem. Beköltözöl hozzám és egyszerre lehetsz a macskámmal én meg nem maradok egyedül. Deal? – nyelvet öltök, és lehet nem érződik hangomban de nem esne ellenemre. Bár csak egy hálószoba van, az is az enyém így meg kéne osztoznunk rajta… talán nem is lenne olyan rossz ötlet.
Lélekben felpofozom magam, hogy ne kezdjek el oda nem illő dolgokat gondolni, beleképzelni a kapcsolatunkba. Csak haverok, semmi több és nem is lehetünk. Legalábbis én nem vagyok benne biztos, hogy mit szeretnék talán azt sem tudom pontosan Jessica nem-e az igazi számomra és most csak a kíváncsiság hajtott, mert ez a srác… maga a kétlábon járó Adonisz számomra.
Mikor hazaérünk úgy mozgok, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne Dacre jelenléte a lakásomban, és nem ész meg belülről a fene, hogy nem tudok úgy poénkodni vele, mint előtte. Már első találkozásunkkor is nagyon szimpatikus volt számomra, ezért hívtam meg az előadásra is. Meg hálám jeléül, legalábbis ezzel védekezek.
- Végülis, velem van, nem? Elég szar ízlésre vall, ha valakinek én kellek meg a hülye rigolyáim. – akarok kelleni valakinek, szeretném érezni azt a mindent felperzselő szerelmet amiről már régóta hallok. Szeretnék melegséget a testemben… olyat, mint azon az estén. – Azért jó lenne, ha vigyáznál magadra. Michael nem azért adta a szerepet, hogy meghalj előtte. A múltkori találkozásunkon elmondta, hogy hatalmas tervei vannak veled. Éld át minden percét. – tudom mivé akarja tenni. Hülyén hangzik vagy elcsépelten de híressé, és ha valakit Michael kipécéz azt nyomni fogja. Keményen.
- Már egy ideje nem. Mindig finnyás voltam a húsokra, csak csirkét, karajt és halat ettem meg de annyira megundorodtam tőlük, hogy áttértem a full zöldség életmódra. Gondot jelent talán? Már nem tartasz férfinak? Jessica ezt mondta… - vállat vonok, már nem fájnak a szavai. Az meg az én szociális döntésem miként szeretnék étkezni. Viduus az ölemben dorombol, egyik kezemmel fülét vakargatom majd mikor mellém ül a srác megfogom a kezét, szívem kihagy egy dobbanást, mert olyan mintha megütne az áram érintése folytán, majd a hasamon lévő macskára rakom, hadd dögönyözze. – Látom fentről mennyire ideges vagy, odaakartam menni és megöle… - elharapom a szót, majd hevesen bólogatok. – Nagyon jó volt. Nálunk most szünet van, mindenki feltöltődik. Utána kezdünk el próbálni de most nem jut eszembe mire. A stúdióban meg versenyre készülünk így ott van dolog, de a héten nem voltam túlságosan használható állapotban. – miatta. Mert nem viseltem el a gondolatot, hogy nem beszéltünk két hétig.
A kérdésére felkapom a fejemet, szemem kissé összehúzódik és forgatom nyelvem hegyén szavait, újból és újból lejátszva azt. Tekintetem enyhül, majd elhúzom ajkamat apró mosollyá formálva. Sóhajtok.
- Nem csak veled nem beszéltem két hete. Hiába keresett telefonon, itt, a stúdióban… kerülöm. Ez az igazság. Ameddig nem tudom eldönteni mit érzek vele kapcsolatosan addig nem akarom látni. Nyilván nem ezt érdemli, de a történtek ráébresztettek arra, hogy valami nem kóser közöttünk. – vállat vonok, majd megdöntöm a fejemet és megnyalom alsó ajkamat.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

- Ha szeretnéd ezer örömmel megtanítalak cigit tekerni, nem nagy ördöngosség - mosolyogtam -Bár engem mindig lehúzhatsz ha éppen cigizni támad kedved, sajnos nálam minnndig van cigi. AZt hiszem kicsit lejjebb kénevinnem az adagot... - gondolkodtam el de persze tudtam hogy nem fog menni. Súlyos függőség ez már nálam. Na meg nem is akarok leszokni. Az élet így is úgyis rövid, hadd élvezzem a rossz szokásaimat.
AJ is ilyen. Függőséget okozó rossz szokás... Mert nem tudom őt elengedni. Nem is akarom.. Hiába fáj. Hiába éget belülről a vágy iránta... Nélküle miliószor rosszabb.
Ahogy közelebb lép hozzám, és a nyakamra fog érzem hogy a pulzusom az egekbe szökik. Alig kapok levegőt egy pillanatra hiába tudom hogy csak viccelődik. Vigyort erőltettem az arcomra és nagyon ptóbáltam figyelmen kívül hagyni a heves szívverésem. Barátok vagyunk. Csak barátok...
- Ártatlan vagyok, Mr. Gengszter esküszöm - emeltem fel a kezeimet nevetve, hogy megadjam maggam. Neki bármikor megadnám magam...
- Deal... Bár talán össze is nyithatnánk a két lakást. Négyesben partizhatnánk minden egyes nap. Csak Mila, Viduus te és én. Zseniális lenne - vigyorogtam. Ha ő és én laknánk együtt annak... nem lenne jó vége. Nem bírnánk ki sokáig, úgyis összegabalyodnánk. És amíg barátnője van, vagy bármi is neki Jessica, addi ez tabu téma. Bármennyire is akarom őt és bármennyire is érzem hogy ő is akar engem... Addig nem lehet köztünk semmi.
A lakása teljesen lenyűgöz. Kíváncsian járkálok körbe, nézelődök, megfogdosok mindent ami érdekesnek tűnik. Úgy mozgok mintha legalábbis otthon lennék. Otthon is érzem magam igazából.
Viduus pedig életem új szerelme. Nem is akarom elengedni, ő pedig boldogan, rekedten dorombol nekem.
- De hülye vagy - nézek rá élesen. Nekem is kell ő. A hülye rigolyáival, az esetleges horkolásával, a csodás édes csókjával és mindenével együtt.
Kell nekem.
Kell nekem a forrósága, az érintése, a gondolatai, a szíve, a lelke... Gyűlölöm Jessicát amiért nem képes értékelni azt amilye van. Azt amiért én a fél karomat odaadnám...
- Igyekszem... de sajnos a rossz szokások... - tárom szét a karom ártatlanul. Eddig sosem akartam túl sokáig élni. De most... kezd megváltozni a véleményem. Neki hála...
Felkapom Viduust aki édes nyomi nyervogással bújik a karomba és AJre nézek ahogy megvonja a vállát.
- Miért ne lennél férfias mert nem eszel húst? Ez hülyeség... - forgatom meg a szemem - EZ az ízlésed és ezt elfogadom egész addig míg engem nem akarsz leszoktatni a húsevésről. Texasi vagyok, előbb szopogattam csirkecombot mint anyatejet -kuncogtam nyomva egy csókot Viduus bundás kis kobakjára.
Ahogy leülünk már nem merek nagyon odanyúlni hisz... közel van. Nem akarom hogy félreértse. Már így is tudja hogy odavagyok érte...
Mégis megfogja a kezem és odahúzza. Szeretnék hozzásimulni és megcsókolni a nyakát. Nem mennék tovább csak odabújnék. Éreztetném vele hogy szeretve van... Mert úgy érzem... Úgy érzem amgányos.
- Köszönöm... Nagyon igyekeztem. Mila is már kívüről fújja a szövegeket mert mindig hallotta ahogy éneklek a zuhanyzóban vagy a konyhában. Néha velem énekelt - nevettem halkan - Nem hallottad? Meglepő...
Aprókat bólogatva hallgatom ahogy beszél az ujjaim közben Viduus bundájában járnak.
- Akkor jót tett most ez a kis pihenés... Amúgy nagyon várom hogy együtt dolgozzunk. Remélem nem leszek nagyon falábú neked... - mosolyogtam a kanapé háttámlájára döntve a fejem.
Jessica említésére nagyon furcsán reagál mire kicsit összevonom a szemöldköm ahogy az arcét fürkészem. Elrontottam azt ami köztük volt... Borzasztóan kéne éreznem magam de nem tudom. Sokkal jobbat érdemel. Ha nem is engem de... valaki olyan aki tiszta szívéből szereti.
- Sajnálom hogy így alakult köztetek... Talán rendbejön minden de... bárhogy is döntesz... én itt leszek. Tbbet nem tűnök el megígérem - mosolyodok el a vállára simítva az ujjaim. A bőre még pólón keresztül is szinte perzsel mégsem engedem el. Kellemes ez a forróság.

Dacre & AJ

-Csak akkor cigizek, ha iszok de akkor valahogy mindig. Gondolom észrevetted miket csinálok ittasan. – gondolok itt arra, hogy fűszeresebb vonalon is mozogtam azon a bizonyos estén. Sosem érdekeltek különösebben ezek a dolgok de a mindennapokban annyira ragaszkodom a megszokásokhoz, a rutinhoz, hogy néha jó repülni kicsit. Szabadnak lenni. – Mindenképp. Ha hamar feldobod a talpadat akkor kit fogok idegesíteni? – vagy boldogítani? De ezt már nem teszem fel neki. Nem kell tudnia mire gondolok amikor Ő jár a fejemben, hogy legszívesebben…
NEM.
Hiába érzem szívem heves dobogását, hiába mondja minden porcikám mit kéne tennem most, hogy közelebb léptem hozzá és bőröm bőrével találkozik én ellen állok, hátrébb lépek. Elnevetem magam a Mr. Gengszter megnevezésen.
-Hívj apucinak. – mondom ki full komolyan, majd elnevetem magam. Nem tudnék senkinek sem az apucija lenni olyan értelemben. Túl jó pali vagyok. És túlságosan jó pali a mellettem lévő srác is. Passzolunk. Mindenhogy. – Jól hangzik, majd vessük fel Milának is ezt az ötletet. Végül is lehetne egy szobája a ruháinak… csoda, hogy elfér a lakásban. – minden nőnek sok ruhája van, és ahányszor találkoztam már az említett hölggyel mindig a legújabb divatnak megfelelően öltözött.
Szóval csak találgatni tudok mit csinál azzal a sok ruhával, ami a szekrényében lehet. Vagy Ő Hermione Granger és tudja a táska tágítós bűbájt, akkor viszont mindent értenék. Azt gondoltam nincs még egy olyan ember, akit úgy lekötnek az apró dolgok, mint engem. Hogy egy cica ennyire betudja aranyozni a napját és felvidítani a lelkét, hogy a lakásomba valaki ennyire beleilledjen…
Jessicánál mindig azt hittem, hogy azért nem érzi jól magát mert ez nem az Ő ízlésére vall. De jobban belegondolva én sem éreztem sosem otthonosan magamat a lakásában, és nem csak a lányos dolgok miatt nem. Hanem maga a hangulat taszított onnan alkalmanként.
-Sosem állítottam, hogy nem vagyok. – ártatlanul felemelem a kezeimet, megadom magam rendőr bácsi pózba vágom magam és várom a bilincsemet. Természetesen mindez poén, és tudom, hogy Ő is érti mégis van valami különös abban, ahogyan most eltöltjük az időt. Valami fura. – Le kell mondani róluk és csak ritkán megengedni magunknak. Eltudod képzelni mióta nem ettem hagymás tejfölös chipset? Pedig imádom, két pofára tudnám zabálni, de a testem a kenyerem alapja…szóval… - emlékszem egy ideig nem figyeltem a kajámra és hiába jártam edzésre hamar felszaladt pár kiló. – A sztriptíztáncos korszakomban volt ennél jobb testem, de akkor tényleg kellett a pénz. – voltak alkalmak mikor elmentem táncolni az egyetem melletti lányokat megcélzó klubba, mert már nem akartam anyáéktól kérni pénzt. Ez is egy sztori, nem? Még képeim is vannak.
-Én se értem, de ez van. Nők. – forgatom meg a szemem, majd rácsodálkozom mikor elmondja származását. – Nem gondoltam volna, semmi akcentusod nincs! Én nem foglak áttéríteni sehová… maximum beterellek a szobámba. – öltök rá nyelvet, és értem mennyire erőltetett és szexuális feszültséggel teli a mondatom utolsó része. Béna vagyok.
Érzem a véremet száguldozni össze-vissza a testemben, pedig még csak hozzám sem ért. De szeretném, ha hozzám érne. Akarom, és szeretnék ráparancsolni vagy odahúzni. Nem teszem.
-Nem hallottam de az is hozzá tartozik, hogy fejhallgatóban szoktam általában itthon lenni. Mindig táncikálok valamire, van olyan, hogy Ádám kosztümben nyomom, mert pont akkor szál meg az ihlet. – mesélem neki széles mosollyal az arcomon, majd visszatérek hozzá. – Roppant profi előadás volt, csak gratulálni tudok. Semmi kritika. – és komolyan gondolom, nem csak az elfogultság beszél belőlem. Mikor arról beszél mennyire várja már a közös munkát kissé lefagyok. Ez még nem tudatosult bennem. – Nem hiszem, hamar felfogod venni a tempót és a csapat szuper ilyen szempontból, mert húznak magukkal. – megérintem a vállát, kisujjammal hozzáérve nyaka tövéhez. Beleborzad az egész testem.
-Ne hülyéskedj, ez nem a Te hibád Dacre. Jessica meg én… egy szexen alapuló páros vagyunk. Ezt el kell fogadnom, fel kell dolgoznom és döntenem kell mit lépek. Valószínűleg véget vetek majd a dolognak. Csak időre van szükségem. – mikor vállamra rakja kezét elmosolyodom és ráhajtom fejemet. Ez valamiért automatikusan jön, és nem érzem kellemetlennek de szerencsére sokáig nem tart, mert csengetnek. Gyorsan felpattanok egyik kezembe a macskával, majd ajtót nyitok.
A futár érkezett meg a rendelésünkkel, majd miután kifizetem és adok neki borravalót egyből becsukom mögöttem az ajtót és leteszem a nagy adag kaját az asztalra.
-Jer, megjött az eledel. – intek irányába, miközben elkezdem kicsomagolni a rendelést. Veszek elő hozzá mindent, ami kelhet majd felülök az egyik bárszékre a pultnál. – Kaja után pedig táncolunk egy kicsit, megnézzük mire képes az a csípő.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

- Mhm... feltűnt - sandítok rá. Például szeret olyan embereket megcsókolni akikkel nincs együtt. Ezt fejben kéne tartanom esetleg a jövőre nézve? Ha valamilyen csoda folytán úgy alakul hogy lenne köztünk valami.. komolyabb, amit sajnos igencsak kétlek... Félnem kéne attól hoy netalán részegen összegabalyodik valakivel? Nem vagyok a nyitott kapcsolatok híve.
- Milát? Bár ő is utánam sírna hogy nincs kit bosszantania... Ez van, pótolhatatlan vagyok - sóhajtok egy nagyot mintha olllyan nagy teher volna a létezés. Néha az... ez tény.
A szívem még akkor is a torkomban dobog mikor ellép tőlem. Még mindig alig kapok levegőt pedig már pár lépésre áll... És a nevetése... A nevetése apró remegéseket küld végig a gerincemen. Vajon tudja hogy ilyen hatással van rám?
A szavaira kicsit felszalad a szemöldököm aztán ahogy elneveti magát én is nevetek de... Valahol bennem van  a kéztetés hogy úgy hívjam. Ez már beteges Dacre jesszusom...
- Hidd el már van neki egy. Az enyém. Az ágyam alatt van három doboz teli a ruháival. Plusz a szekrényemben is két zsák. Nekem lényegében van... három polcom - forgatom meg a szemem vigyorogva. Aztán mégis állandóan ellopkodja a ruháimat merthogy a boyfriend fazon milyen menő mostanság és amúgy is milyen jól állnak neki.
Maradt három pólóm meg két nadrágom.
- Akkor jó mert nagyon hülye vagy - nyújtom ki rá a nyelvem most nem vicceskedve inkább rosszalva.
Már épp ellenkeztem volna hoyg az én függőségem azért kicsit komolyabb minthogy valaki kívánja a hagymástejfölös chipset de egy apró mondatocskára felszalad a szemöldököm. Hogy.... milyen korszakban?
- Te... voltál sztriptíztáncos? - az állam leesik és elgurul valahová a francba.. Oh mondjuk én is fizetnék neki egy öltáncért ha kell. Jesszus ebbe nem kéne belegondolnom ha nem akarok itt ültömben sátrat állítani...
- Miket meg nem tudok rólad... bár nekem is volt idő mikor aktmodellkedtem a szépművészeti egyetemen. Minden második diáklány bepróbálkozott nálam, rém kellemetlen volt - túrtam hátra a hajam. Csak bólogatok vele. Nők... Micsoda mázli hogy én legalább nem vonzódok hozzájuk. Elég nekem az én drága szeleburdi lakótársam.
- Oh tudok én texasiasan is beszélni ha akarok... meg ha fáradt vagyok előjön. Mila mindig röhög rajta egy egy tizennégyórázás után - vigyorgok. Megint figyelmen kívül hagyom a megjegyzését. Furán jön ki és... nem tudok mit kezdeni vele. Annyira béna vagyok... annyira nem tudom kezelni...
Kicsit felszalad a szemöldököm ahogy elképzelem itthon táncikálni egy szál semmiben. Nem semmi látvány lehet és... kifejezetten tetszik amit látok lelki szemeim előtt.
- Oh... igen... Köszönöm - felelem kissé zavartan mert az elmémben még mindig ott táncol mezetelenül. Ez és a sztriptíztáncos infó... túl sok az én gyenge kis szívemnek...
- Remélem... - mosolyodok el. A nyakamon végigszalad a libabőr csak arra az apró kis érintésere is. Szeretném ha a nyakamra simítana, aztán fel a hajamba hogy odahúzzon magához. Hogy megint megcsókoljon. Hogy fölém kerüljön a kanapén. De... nem fog.
- Megértem én... csak... szólj ha bármiben tudok segíteni... - mosolyodok el és nagyon próbálom elnyomni magamban az üdvrivalgást. Ha szakít vele... onnantól szabad a pálya. Ha ő is akar engem.
Megjön a kaja mire én is felkelek és odaülök mellé enni.
- Oké, bár félek akkor csak gurulni fogok tudni - nevetek beleharapva az egyik tavaszitekercsbe aztán odanyújtom felé ha meg akarja kóstolni ő is.
Nagyon hamar elpusztítunk mindent, és ezt a helyet fel kell írnom magamnak. Isteni a kajájuk.
- Huhh... mozdulni sem bírok... és te még táncolni akarsz? Le fogunk szakadni az alsószomszédhoz - nevettem még csak azért is benyomva az utolsó falat kínai gombócot. Hát ez nagyon jól esett... De jót tudnék most aludni... Osabújva hozzá.

Dacre & AJ

Jessica sosem kért számon semmit rajtam, ahogyan én sem. Ha volt is életünk egymáson kívül valahogy sosem került szóba, magunktól pedig nem említettük meg. Mégis pár héttel ezelőttig megfordult a fejemben a házasság, elvégre kezdek korosodni.
- Az nem olyan, Mila féldémon és nem szeretnék ujjat húzni vele. – legyintek, közben mosolyom egyre szélesedik. A feszültség még jelen van kettőnk között de mégis elviselhetőbbnek érzem, mint beszélgetésünk elején.
Minden porcikám kívánja a közelségét, de nem engedek a késztetésnek. Addig nem míg le nem rendezem a dolgot Jessicával és kiderítem mi is az, amit elvárok vele kapcsolatban. Talán itt lenne az idő felvenni a telefont, ha hív és nem a szomszéd srác kegyeit kéne keresni.
- Te szegény… hozzám is áthozhatsz pár cuccot, ha ennyire nagyon nem férsz meg vele. – pörgetem meg a szememet, közben ártatlan ábrázatot erőltetve magamra. Egyértelműen nem célzás, áh, dehogy, én meg ma született bárány vagyok. Mikor kinyújtja a nyelvét érzem a késztetést arra, hogy fogaim közé vegyem és aprón megszorítsam, ahogyan Ő tette enyémmel nem is oly régen… De nem teszem, inkább megyek a lakásom biztonságába.
A saját helyemen körbe vagyok véve, bármire hivatkozva eltudom küldeni, ha olyan kellemetlen szituációba kerülnék de eleve ott van a kérdés. Miért is kerülnénk kellemetlen helyzetbe? Hiszen mi csak két haver vagyunk, akik macskáznak és kínai kaját fognak zabálni, amint megérkezik.
- Peersze, még egyetem alatt. Néhány fellépésem fent van a youtube-on is, ha megszeretnéd nézni. Nem nagy ügy. – érdektelenül vonom meg a vállamat. Szerintem ez tényleg nem nagy dolog, mindenkinek vannak sötét foltjai a múltjában. Egyszer például egy barack nevű lánnyal keveredtem össze New York utcáin, még mai napig nem tudom mit keresett Montreálból itt… de hát na. A kanadai lányok másképp csinálják a dolgot. – Szerintem még megvannak a flitteres tangák, meg a zászlósak és talán az elefántormányos is megvan még. Megkeressem majd legközelebbre? – kérdezem ártatlanul, szám sarkában mégis pimasz mosoly uralkodik. – Nocsak, nocsak. Meglehet valahol venni ezeket a festményeket? Kapsz egyet szülinapodra, vagy Michael. – öltök rá nyelvet, de egyből elkönyvelem magamban, hogy rákeresek az interneten. Ott minden van, ha nem más az egyetemen elérhetőséget valakihez akinek van egy Dacre Aldrich eredetije. Magamnak megtartanám.
- Majd megkérem, hogy vegye fel az egyik ilyen alkalmat. Szét szeretném nevetni magam. – mosolygok rá, és azért sajnálom, hogy ilyen hosszú órákon keresztül is dolgozik. De ha bekerül a színház világába néha még a mostaninál is keményebb napjai lesznek. Nem egyszerű. Viszont annál kielégítőbb.
Beharapom alsó ajkamat mikor kisujjammal hozzáérek nyakának meleg bőréhez, de hamar elhúzom, hiszen nem érezhetek ilyet. Nem akarom, hogy perzseljen, ha hozzá érek, nem akarom, hogy megrázzon, mert túlságosan fájna a koppanás.
- Kösz, de szerintem elég nagy vagyok, hogy megbirkózzak ezzel. Elvégre nézz szét… látsz itt női kéz nyomát? Gondolom én, hogy mindig is tudtuk mennyire kudarcra van ítélve a dolog. Csak még senki nem vallotta be. – azért fáj, mert 3 éven keresztül csak rá számíthattam. Volt amikor rosszabb időmet éltem, támogatott a maga módján szóval nem volt annyira rossz. Viszont elegendő sem.
Mikor megérkezik a kaja úgy vetjük rá magunkat mintha sosem ettünk volna. Kijelentésére csak hangosan nevetek, majd beleharapok a felém nyújtott tavaszi tekercsbe és elégedetten nyammogok. Hamar elpusztítjuk az ételt, és tényleg úgy érzem magam, mint egy megtelt hordó. Gurulni tudnék egészen az ágyamig.
- Mi lenne, ha pihennénk egy kicsit? Nézzünk Így jártam anyátokkalt, és utána mutatok pár alapvető lépést, amit tudsz gyakorolni az első edzésig. Akkor nem fogod bénának érezni magad a többiek között. Első alkalommal én a netről tanultam meg minden lépést és teljesen felkészülve mentem az első próbára, ahol az akkori vezető sem tudta rendesen a koreográfiát. – mosolyodom el és miközben kidobom a szemetemet elmegyek mellette, gyengéden súrolva hátát. Nem tehetek róla, vágyom a közelségére.
Miután kidobtam a sok műanyagot lefekszem a kanapéra, a helyemre és benyomom a tévét. Viduus is csatlakozik hozzánk, a fejünknél van és hangosan dorombol, amennyire a hangszálai bírják. Néha meg-meg vakarom a buksiját, de hirtelen kap el a kaja kóma és mázsásnak érzem pilláimat, így lehunyom pár másodpercre. Fene gondolja, hogy míg sziesztázok addig a barátnőm sms-et ír lehalkított telefonomra és egyenesen ide tart, kulccsal.

AJ & Dacre

Tell me how did we get here?
And where the fuck do we go now?

AJ olyan mint egy bolygó saját gravitációja van és egyre csak vonz és vonz maga felé. Nem szabdulok. Ha akarnék se tudnék szabadulni de... Nem is akarok. A vonzásása mintha a fizika törvénye lenne, egyszerűen csak van.
Vajon mással is ilyen hatással van vagy csak rám?
Nehezen tudom elképzelni hogy nem csorgatja utána mindenki a nyálát.
- Köszi, de talán majd elférek valahogy. Néha szokott szanálni, aztán újabb zsákok kerülnek hozzám - nevetem el magam legyintve.
Furcsa módon az otthonában én is egyből megtalálom a helyem. Ilyen sem gyakran történik velem, mikor beköltöztem Milához is még jó pár napig kerestem a helyem, és olyan halkan mozogtam a lakásban hogy néha halálra rémítettem. Aztán ahogy megszoktam már én is felengedtem de AJ-nél... olyan könnyedén jön mindez.
Ez az ő aurája.
- Mmmm ez érdekes. Nehogy rákeressek magányos estéimen - dünnyögök elgondolkodva. Legalább lenne mire könynítenem magamon. Mostanában úgysem találok jó pornókat... Mindegyik annyira mű, én meg igaz hogy rég szexeltem már de még emlékszem hogy milyen... És én azt keresem.
Azt a forróságot ami... AJ-vel is megvolt, hiába nem feküdtünk le. De az érintése mintha szikrát szórt volna.
Az én ajkaimra is apró mosoly húzódik ahogy a mindenféle tangákat említi. Nem akarom elképzelni bennük hisz a képzeletem a nyomába se ér annak amilyen valójában lehet...
- Kérlek - vigyorogtam szélesen. Az arca mikor megtudja hogy aktmodellkedtem zseniális.
- Fogalmam sincs hogy megvan-e még bárkinek a rólam készült rajza... - nevetem el magam - Főleg tanulmányrajzokat csináltak rólam, szóval a fejem nem is látszik. A tetoválásról lehet megismerni, szinte mindenki rárajzolta - bökök a mellkasomra, a szívem fölé. Látta már a tetoválásom, egyszer minimum... Bár lehet nem is figyelte az aprócska Li(f)e feliratot a szívem fölött.
- Majd átküldöm a beosztásom aztán gyere be ha sokat leszek egymás után. Nem azt fogom kérdezni hogy mizu hanem hogy howdy - vigyorgok szélesen. Még nem gondoltam bele hogy hogy fogom folytatni a munkámat ha tényleg befutok de... Majd kiderül. Valami mindig lesz. Talán AJ-vel is.
Olyan jól esik az érintése, mégis hamar elhúzza a kezét. Megértem... Nem... nem kéne ilyesmiket csinálnunk. Túlságosan forró az érintése, túlságosan akarom...
- De három év... az mégiscsak három év... - nézek rá megint. Miért győzködöm? Hisz vele akarok lenni. Mégsem mondhatom azt neki hogy szakítson a csajával és jöjjön össze velem.
A vacsora iszonyat jól esik még ha túlságosan sok is. De elfogy, ami meglepő. A pocakomat simogatva, mintha legalábbis terhes lennék nézek AJ-re és bólintok.
- Benne vagyok, de most pihenjünk... - végigszalad rajtam a libabőr ahogy hozzáér a hátamhoz egy pillanatra. Miért csinálja ezt velem...?
Ledőlünk, Viduus pedig közénk telepedve dorombol a maga kis furcsa módján és mire észbekapok lecsukódik a szemem. A kajakóma hatása... Nem bírok ébren maradni.
Olyan kellemes itt, teli hassal, a halk sorozattal a háttérben, beburkolva AJ illatával. A lábunk majdnem sszeér és érzem a teste melegét... Minden olyan tökéletes. Olyan könnyű álomba merülni.
- Mi a fasz?! - riadok fel egy éles kiáltásra és egyből kipattan a szemem - Két kibaszott hete próbállak elérni erre te itt kanbulizol a szomszéddal?!
Jessica áll az ajtóban, látszólag dühösen. Viduus felpattanva rohan el elbújni amit megértek. Én is mennék utána a szekény alá.
- B-bocsánat az én hibám, meghallgatásom volt ma - ülök fel még kissé kábán az alvástól. Jessica szeme rám villan. A fekete szeme olyan akár az űr. Hideg és sötét.
- Kurvára nem hozzád beszélek hanem AJ-hez. Örülnék ha eltakarodnál hogy beszélhessek a pasimmal - mondja nekem dühösen sziszegve mire felszalad a szemöldököm.
- Hű... Szép... - dünnyögöm és AJ-re nézek - Rendben leszel...? - kérdezem halkan de mielőtt válaszolhatna Jessica megint felcsattan.
- Tűnj már el innen, basszus! - még a lábával is toppant. Felkelek és felkapom a cuccom. Nagyon reméltem hogy AJnek ezzel betelik a pohár és kidobja.
- Akkor majd... beszélünk - nézek AJre egy pillanatra és elindulok kifelé.
Nagyon nagy a kísértés hogy nekimenjek vállal a lánynak de visszafogom magam. Jól neveltek.
Hiába csukom be az ajtónkat hamar még így is hallom a lány pörölését a szomszédból.
Basszameg... Ez... kicsit félrecsúszott.

Dacre & AJ

-Hihetetlen ez a nő. Ha mégsem tudod hol találsz. – eltudnám fogadni, ha itt is lenne pár ruhája, vagy ha több, mint a Mila lakásában. De nem is értem miért ezen töröm a fejemet, mikor nem lenne szabad úgy tekintenem rá csak barátként. Mégsem megy. Talán jobb lenne, ha megszüntetnénk ezt a barátságnak nevezett álcát. Nem fájna senkinek, ha most vágnánk el a köldökzsinórt. – Csak nyugodtan, ajánlani tudom. Néhánya még én magam is visszanéztem tanulási célzattal. De ha kevésbé pornósra vágysz akkor vannak fent sima táncolós videók is, illetve versenyek a kis tanítványaimról. Nagyon ügyesek. – büszke vagyok mindenre, amit elértem.
Legyen az a sztriptíztánc vagy a versenytánc területén, de a legjobban mégis a Broadway-on betöltött szerepemnek örülök. Hiába kellett segítség bejutni oda, nem azért tartottak meg, mert béna lennék és lusta, hanem azért, mert töröm magamnak az utat. Ilyen szempontból megállíthatatlan vagyok és rengeteget dolgozom, azért, hogy jobb lehessek mindenkinél. Nem hiába vagyok az első fő férfi táncos, vannak olyanok, akik már évek óta pályáztak a helyre, de nem sikerült nekik. Vajon miért?
-Felkutatom még akkor is ha ez lesz az utolsó dolog, amit csinálni fogok ebben az életben. Szükségem van egy olyan képre. – tetoválásának említésére felhúzom a szemöldökömet, nem sok mindenre emlékszek az éjszakával kapcsolatban még így sem, hogy néhány dologról kaptam felvilágosítást. A tetoválására nem. Bármennyire is koncentrálok így megrázom nemlegesen a fejemet. – Sajnos nem emlékszem, ahogyan sok minden másra sem. – húzom el a számat szomorúan. Mit meg nem adnék azért, hogy emlékezzek rá. Mindenre.
-Alig várom, majd beugrunk néhány ismerősebb arccal hozzád. Így is mióta megismertek állandóan kérdezgetnek rólad. A barátaim imádtak, és várnak majd még a társaságunkba. – mosolyodok el. Elfogadóak mindenkivel kapcsolatban, de valahogy Dacre esetében teljesen más volt a hozzáállás, egyből kattant valami – és nem az ujjuk -, nagyon hamar megtalálták a közös hangot és olvasztották be hozzánk. Nem csodálom.
-Néha nem az évek száma a fontos, hanem az emlékek és az élmények, az érzelmek melyek összekötnek embereket. És szerintem nálunk ezek már elmúltak, és nem javítható szinten. – vállat vonok. Majd kidolgozzuk Jessicával, hogy mit akarunk ezzel a kapcsolattal és most már tényleg nem fogom ignorálni, mert minél hamarabb letépjük a bandázst annál jobb lesz. Még ha akkor sikítani tudnánk a fájdalomtól.
A kaja hatására annyira álmosnak érzem magam, hogy hamar a párnák közé süppedek nem törődve semmivel. Ahhoz képest, hogy hetekig nem tudtam rendesen aludni most mégis elnyom az álom, hihetetlen, hogy nem hamarabb kapott el hanem azután, hogy sikerült mindent elrendeznünk egymás között. Tudom, hogy nem szabad éreznem semmit iránta így ehhez is fogom tartani magamat így pedig sokkal könnyebb, hogy barátságosak vagyunk és nem kerüljük egymást.
Álmomból egy ismerős női hang zökkent ki, az egész teret megtölti idegességgel átitatott szavai. Hirtelen pattanok ki az ágyból, kissé meg is szédülök miatta ezért a fejem után kapok. Szemem nem igen szokott hozzá ehhez a fényhez, de próbálkozom.
-Jess, ez nem annak tűnik. – kezdek bele, de már most tudom, hogy veszett ügy. Most fogom megkapni az igazi leszidást, amiért eltűntem és nem jelentkeztem hetekig. Szeretnék még mondani valamit Dacre-nak, hogy ne szabadkozzon ez nem az Ő hibája és inkább jobb lenne, ha most elmenne de Jessica gyorsabb nálam és már el is küldi. Mikor a srác felteszi halkan kérdését akkor csak bólintok egyet majd egy apró mosoly keretében belül engedem el, viszont barátnőm újból csattan és másodpercekkel később már egyedül is vagyunk.
-Mi a szar ez AJ? Nem válaszolsz a hívásaimra, az üzeneteimre se. Amikor itt voltam a kibaszott ajtóban sem engedtél be. – egyre ingerültebbé válik, megköszörüli torkát közben bezárja az ajtót majd utána ledobja a táskáját. – Válaszokat várok az Isten szerelmére! Beszélj! – hőbörög, majd közelebb jön hozzám.
Csak rázom a fejemet és lehunyom szemeimet, majd elkezdek valami mondva csinált dolgot tálalni elé. A filmekben ilyen jeleneteknél szokott szépen lassan eltávolodni a kamera, először csak az ablakból mutatva őket majd egyre távolabb haladva, így a szereplők belevesznek a környezetbe. Jelenleg én is ezt szeretném, eltűnni, de az éjszaka hosszú és a barátnőm dühe az egekben.
Kezdődik a harc.