1. Ha bárkit választhatnál, kivel mennél el egy vacsorára?
Alec.
2. Szeretnél híres lenni? Milyen módon?
Semmiképpen, túl sok nyomás lenne állandóan a középpontban lenni és megfelelni mindenkinek. Vagy nem megfelelni és viselni a következményeit. Nem akarom, hogy ennyit és ennyien foglalkozzanak velem.
3. Volt már olyan, hogy mielőtt felhívtál valakit, elpróbáltad, amit mondani akartál? Miért?
Nem, sosem volt rajtam a telefon para, ami olyan sokakat kínoz; így legalább nem kell senkinek a szemébe nézni, miközben elmondom, mit akarok, gyors és akármikor ki lehet nyomni. Ha valamit el kellene próbálnom előtte, az egyértelmű jele annak, hogy nem is fogom felhívni az illetőt.
4. Miből állna számodra egy „tökéletes” nap?
Gyönyörű nyári idő lenne, tizenegy körül kelnék fel arra, hogy besüt a nap az ágyamra. A szerelmem mellett kelnék fel, szexelnénk egy jót, aztán pizzát rendelnénk, margheritát olívabogyókkal, mert az a kedvencem. Utána átjönnének a barátaim, medencéznénk, koktéloznánk, készülődnénk az estére. Este koncetre mennénk, kültérire. Otthon az erkélyen ülve, plédbe takarózva várnánk meg, hogy világosodik, csicseregni kezdenek a madarak, míg ki nem dőlünk.
5. Mikor fordult elő utoljára, hogy énekeltél magadnak? És valaki másnak
Nap, mint nap énekelek magamnak; zuhanyzás közben, kocsiban, bármikor, amikor egy olyan szám megy, amit imádok. Másoknak nem szoktam, kivéve csatak részegen, együtt énekelni a többiekkel. A Happy Birthday éneklésében nem hiszek.
6. Ha 90 évig élhetnél, és az utolsó 60 évben megőrizhetnéd egy 30 éves testét vagy szellemi képességeit, melyiket választanád?
Szellemi képességek; az öregedés is borzasztóan megijeszt, nem szeretnék ráncosodni, összemenni, képtelenné válni magma kiszolgálására, de inkább legyen tudatomnál és ne tudjak járni segítség nélkül, mintsem ne ismerjem fel a szeretteimet.
7. Van-e egy titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?
Autóbalesetben, legalábbis ettől rettegek.
8. Nevezz meg 3 olyan dolgot, ami közös bennetek a partnereddel.
Nem létezik az a bizonyos partner.
9. Miért vagy a leghálásabb az életedben?
Azért, hogy eddig mindig volt valahogy, sosem jöttem ki annyira borzasztóan egy helyzetből sem. És azért, hogy nem erőszakoltak meg.
10. Ha megváltoztathatnál bármit abban, ahogy felneveltek, mi lenne az?
Megpróbálnék több kötelességtudatot beleverni a fejembe.
11. 4 perc alatt mondd el az élettörténetedet a párodnak, olyan részletesen, ahogy csak tudod.
Második gyerekként születtem a kertvárosba, anya akkor éppen otthon volt, a háztartást vezette, gyerekeket nevelte, apa pedig franciát tanított egy gimnáziumban. Volt egy nővérem is, egy év különbség volt köztünk, de rá nem emlékszek. Mikor pár hónapos voltam, megfulladt álmában. Hatalmas csapás volt a szüleimnek, gondolom, mert nem tudom, mi történt akkoriban. Arra emlékszek csak, hogy apa és anya évről évre jobban elhidegülnek egymástól; végül tizenegy éves koromban váltak el és én anyával maradtam. Nem rázott meg a dolog annyira, mint kellene, sikerült egészen civilizáltan intézni a dolgokat. Apát is rendszeresen láttam, kivételes new yorki apa volt, aki rám is szakított időt; minden kedd délután elmentünk sütizni, és minden héten telefonáltunk is. Közben ő nyelviskolát nyitott, anya kozmetikusként helyezkedett el és élni kezdett, engem nagyrészt magamra hagyott. Azt hiszem, ekkor szabadultam el kicsit, minél idősebb lettem, annál többet mászkáltam el otthonról, 15 évesen kezdtem bulizni és kerültem “rossz társaságba”. Elvégeztem a gimit, az utolsó két évemben ismertem meg Alecet, aztán az egész egy nagy kupac szarban végződött. Sosem gondoltam rá, hogy egyetemet végezzek, mert fogalmam nincs, mit akarok, szóval azóta mindenféle munkám volt már, de az összeset megutálom és dobbantok. Elköltöztem otthonról két éve már pár érdekes arccal, aztán kilakoltattak, haza, aztán megint el, megint haza, változnak a lakások meg a munkahelyek, de azért az emberek nagy része megmarad. Azt hiszem, ennyi?
12. Ha holnap úgy kelhetnél fel, hogy szereztél egy képességet vagy tulajdonságot, mi lenne az?
Teleportáció, imádnám, ha akárhová el tudnék jutni egy pillanat alatt. Annyi hely van, amit fel szeretnék fedezni, és olyan kevés pénz és idő rá.
13. Ha egy kristálygömbben megláthatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél megtudni?
Azt szeretném látni, hol leszek 10 év múlva, és ha annyira borzasztó, talán motiválna, hogy összeszedjem magam.
14. Van valami, aminek megtételéről régóta álmodozol? Miért nem tetted még meg?
Igen, van; azért, mert elbasztam. Meg ő is. Elbasztuk.
15. Mi a legnagyobb dolog, amit eddig elértél?
Elvégeztem a sulit.
16. Mit értékelsz a legnagyobbra egy barátságban / párkapcsolatban?
Azt, ha tudom, mindig, minden esetben és bármilyen körülmények között számíthatok az illetőre.
17. Mi életed legszebb emléke?
Amikor 14 éves koromban apával elmentünk egy nyáron Európába 3 hétre.
18. Mi életed legrosszabb emléke?
Amikor ténylegesen felfogtam, hogy a nővérem alig egy évesen meghalt.
19. Ha tudnád, hogy egy éven belül meg fogsz halni, megváltoztatnál valamit azon, ahogy most élsz? Miért?
Nem szarakodnék többé a munkákkal, amiket utálok, hanem csak élnék; ahová csak tudnék, elutaznék, megnézném a világot és minél több időt töltenék az emberekkel, akiket szeretek. Talán még Alecet is megkeresném.
20. Mit jelent számodra a barátság / szerelem?
Mindkettő hasonló számomra; azt jelenti, hogy ezekben az emberekben száz százalékban megbízhatok és ott leszünk egymás számára, történjen bármi is. Azt hiszem, a barátság jobb és biztonságosabb, a szerelem pedig többször fáj.
21. Milyen szerepet játszik az életedben a szeretet és az érzelmek?
Nagyon fontos, hogy legyen kinek adnom, és legyen kitől kapnom a szeretetet, azt hiszem, anélkül nincs is igazán élet. Néha szeretném, ha nem függenék ennyire az érzelmektől és nem érezném őket ennyire intenzíven, talán egyszerűbb lenne minden. Szeretném picit jobban kontrollálni, de nem megy.
22. Mond összesen 5 dolgot, amit pozítívnak gondolsz magadról.
1. Mindent megteszek azokért, akiket szeretek.
2. Igyekszem a legszarabb szituban is megtalálni a pozitívumot.
3. Jó a névmemóriám.
4. Nagyon gyorsan tudok futni, ha kell.
5. Mindig lekapcsolom magam után a villanyt.
23. Mennyire szerető és közeli hozzád a családod? Úgy érzed, hogy boldogabb gyerekkorod volt a legtöbb embernél?
A szüleim szeretnek, de míg apa folyamatosan és egyformán mutatja ki, anya hullámokban, amiktől meg tudok őrülni, de azért mindkettőjüket szeretem. Azt hiszem, egészen normális kapcsolatom van mindkettejükkel, ha általánosságban nézzük. Nem volt boldogabb a gyerekkorom, de rosszabb sem, olyan középmezőnybe raknám.
24. Milyen a kapcsolatod az édesanyáddal?
Változó, néha olyan, mintha barátnők lennénk, aztán hirtelen öregszik húsz évet és hirtelen nem ért meg egyáltalán és hülyeségeket beszél meg próbál csinálni, ami szerinte az én érdekemet szolgálják.
25. Három állítás, ami igaz rád.
Inkább kutyás vagyok, mint macskás. Nem tanulok könnyen idegen nyelveket. A kedvenc piám a tequila.
26. Egészítsd ki a mondatot: „Bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám …”
A jövőmet.
27. Ha közeli barátokká válnátok a partnereddel, mi az, amiről feltétlenül tudnia kellene?
Amint bármit rámerőltetnek, elmenekülök.
28. Ossz meg egy kínos élményt az életedből.
A legelső alkalommal, mikor leszo***am valakit, a szemembe ment az egész és sürgősségire kellett mennünk.
29. Mikor sírtál utoljára valaki más előtt? És egyedül?
Pár hete, borzasztóan részegen az egyik legjobb barátom előtt; egyedül talán két hónapja egy számon.
30. Mi az, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődj vele, ha van ilyen?
Pedofília.
31. Ha ma este meghalnál úgy, hogy már nem beszélhetsz senkivel, mi lenne az, amit a legjobban bánsz, hogy nem mondtad el? Miért nem?
Alecnak azt, hogy még mindig szeretem. Azért nem mondtam el, mert esélytelen, hogy még látni szeretne.
32. Tűz üt ki a házadban. Miután kimentetted a szeretteidet, kisállatodat, még van idő egyetlen tárgy megmentésére. Mi lenne az. Miért?
A fotóalbumom, amit már 9 éves korom óta vezetek évi 10-12 képpel, amik a kedvenceim.
33. A családtagjaid közül kinek a halála érintene a legmélyebben? Miért?
Apáé, mert ő valahogy mégis közelebb áll hozzám.


- Egy csokitorta és egy epres tarte? – apával egyszerre bólintunk a pincérnőnek, aki friss kancsó vizet tesz közénk. Már két éve járunk ide, nap, mint nap. Eleinte végigpróbáltuk az ajánlatot, egyszer joghurtos-barackos szeletet, aztán rumos-csokisat ettünk, karamellás kocka, pisztácia-álom, de lassacskán megállapodtunk és minden egyes kedden, délután négykor leülünk elfogyasztani a szokásos rendelésünket.
- Nem lakhatnék inkább nálad? – bukik ki belőlem, amint a nő elmegy, hogy elegáns kis tálakra tegye a kívánt édességeket. A szívem liftezik, először a gyomromba csúszik, aztán fel a torkomba, le-fel, le-fel, mint egy rohadt yoyo. Apa halk sóhajjal hajol előre, átnyúl az asztalon és két kezébe fogja két kezemet, kedvesen rám mosolyog. Ki sem kell mondania, hogy tudjam, a válasz nem.
- Néha önzetlenül kell döntenünk, még akkor is, ha az nem a mi javunkat szolgálja, hanem azokét, akiket szeretünk – nem tudom, hogyan csinálja, de tőle soha semmi nem hangzik szentbeszédnek anyámmal ellentétben. Talán azért, mert nem úgy beszél hozzám, mint egy gyerekhez. – Anyádnak most szüksége van rád. Tudom – tartja bennem a szót, felviszi a hangsúlyt, mielőtt kitörne belőlem a tiltakozás. Remekül ért a szavakhoz, mindig csodáltam érte. – Most lehet, hogy nem látod még a miértjét, de hidd el, most az ő érdekét kell néznünk.


A feszes miniszoknya pont takarta, amennyit kellett; a keresztpántos top kidobta alakuló dekoltázsomat. Feszengve néztem szembe a tükörképemmel, oldalra fordultam, majd háttal neki, aztán újból szemből. Nem értettem, honnan jön ez a furcsa, kissé szégyenlős, kissé feszengő érzés, hiszen minden egyes nyári napomat bikinifelsőkben, haspólókban, rövid sortokban töltöttem, mégis ez most más volt.
- Anyám, de kurva jól nézel ki! – kiált fel Tori, mikor belép a szobámba két nagy vodka naranccsal töltött pohárral. – Tyűűűha – nyomja a kezembe az egyiket, végigmér, majd összekoccintja a poharunkat és meghúzza az övét. Elvigyorodok, elhessegetem azt a fura gondolatot egy pillanatra, én is meghúzom az italt. Főleg narancslé, de azért érzem azt a furcsa alkoholos mellékízt.
- Akkor biztos nem bukunk le? – dobja le magát az ágyamra, én pedig visszatérek a tükörben lévő nem-önmagamhoz. Valami változott.
- Eh, anyámnak az új faszijánál alszik minden hétvégén – legyintek és újabbat kortyolok a piából, a háttérben üvölt a Hollywood Undead.
- Király – Tori felpattan és nekiáll öltözködni, közben a legújabb szerelméről kezd beszélni, aki a létezéséről sem tud valószínűleg, én pedig tovább nézem magam, keresem a gondolatot, ami az előbb már átsuhant a fejemen, de most elveszett.
Nőies. Azt hiszem ezt kerestem; viszlát tinitest, eljött a felnőtteskedés ideje.

- Megtennéd, hogy nem illegeted magad egy szál törölközőbe John előtt? – anyám feltépi a szobaajtóm, ideges mozdulattal csavarom vissza magamra az említett törölközőt.
- Jézusom, én vagyok itthon, nem ő! – fakadok ki, nevetséges az egész.
- Nem érdekel, ha azt mondom, ne mászkálj más előtt törölközőben, akkor nem fogsz!
Idegesen nevetem el magam, anyám úgy viselkedik, mint egy féltékeny tini.
- És az én hibám, hogy a kedves párodnak kiesik a szeme minden nőtől, aki elsétál előtte? Tökmindegy, melegítőben vagy…
Pofon. Elhűlök tetőtől talpig, anyámmal döbbenten nézünk egymásra. Soha nem ütött meg, most meg képes egy gyakorlatilag idegen miatti féltékenységrohamában lekeverni a tizenhét éves lányának? Elvörösödök a dühtől, szeretném elküldeni a picsába, de számolok, a nyelvemre harapok, fáj.
- Nem egy kis kurvát neveltem, ha így viselkedsz, pár hónap és mehetsz az utcára, nem érdekel – remeg a hangja, remeg a lábam, annyi érzés kavarog bennem, düh, csalódottság…
- Bárcsak én fulladtam volna meg, Eve biztosan nem csinált volna ilyet – szűröm a fogaim közt, még azelőtt tudom, ezt nem szabadna kimondanom, hogy kimondom, de azt akarom, hogy neki is fájjon, ahogy nekem fáj, hogy egy idegen miatt veszekszik velem.
Elfehéredik, szó nélkül megy ki, még csak be sem csapja az ajtót.

- Szeretlek, csak kérlek, egy kicsit várjál – Alec megértését könyörögve néz rám, hitetlenkedve fújtatok.
- Most ballagtam el. Azt mondtad, utána már együtt leszünk – hirtelen nagyon egyedül érzem magam, mint akit gyomorszájon vágott a csalódás.
- Mégis mit hittél, hogy másnap megjelenünk kézen fogva? – csattan fel, idegesen a combjára csap és feláll az ágyamról. Elnézek róla, az ablakon állapodik meg a tekintetem, szorongatom az ágyamat. Nem akarom elfogadni, hogy igaza van, valahol mélyen tudom, de nem egyezik azzal, amit akarok, így nem is akarom elfogadni. – Szerinted mindenki más hülye? Az állásomról van szó, ha ez most kiderül, életem végéig mosogathatok valami mocskos konyhán, fogd már fel! Az előbb mondtam, hogy szeretlek – leguggol elém, megfogja görcsbe szorult kezem és csókot nyom rá.
Elsírom magam, mert tudom, mit fogok mondani és azt is, hogy ez az egész hülyeség és csak el kellene fogadnom a dolgot. Csak egy kicsit kell még várni…
- Ha szeretnél, akkor velem lennél – halkan beszélek, nem akarom a következményeket.
- Édes istenem, Harley – felcsattan, feláll, saját hajába markol, fel-alá sétál. – Tényleg ennyire gyerek vagy? Úr isten – nevet ingerülten.
- Te akartál egy ennyire gyereket megkúrni – köpöm oda dacosan.
Hitetlenkedve néz rám, majd szó nélkül, az ajtót becsapva távozik.

- Kirúgtak – huppanok le a kanapéra Riley mellé, aki éppen valami lövöldözős-űrlényes videójátékba merült bele minden figyelmével.
- Aha – lövés, lövés, lövés, újabb és újabb űrlények vetik rá magukat, a „health” alatti vonal pillanatok alatt üresedik.
- A kurva életbe – kapom ki a kezéből a kontrollert és mellénk dobom a kanapéra.
- Ezt most mi a faszért csináltad? – kapja fel a vizet, de végre felnéz a képernyőről, rám.
- Mondom kirúgtak – ismételem el lassan, hátha most eljut a csökött agyáig. Egy pillanat alatt megváltozik az arca, elhúzza a száját és nagy sóhajjal hátradől.
- Bazdmeg.
- Aha – dőlök én is hátra, lerúgom a bakancsom és a dohányzóasztalra teszem a lábam, az üres chipseszacskók és kajásdobozok tengerébe. Riley cigivel kínál, ő is rágyújt és percekig csak ülünk egymás mellett, nézzük a plafont. Kezdek megnyugodni, nem tudom, hogy csinálja, de mindig megnyugtat a társasága. Semmire nem megy vele az ember, ezen kívül.
- Akkor tudod, ma este mit csinálunk? – vigyorogva fordul felém, felvont szemöldökkel várom a nagy ötletet. Egy anyáskodó típusú barát egyből előkapná a laptopot, hogy új állást találjon neki, de Riley annak a közelében sincs, sőt, a szöges ellentéte. Ő az, aki ha hánynod kell, tovább itat.
- Bebaszunk.
Összevigyorunk.