Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

Nem tudom, mikor nevettem ennyit utoljára, mint ma este. Körülvesz a banda, akik végigkísértek minket a koncert alatt, meg pár rajongó, akik hozzánk nőttek az elmúlt hetekben. Fogalmam sincs, hogy érzek azzal kapcsolatban, hogy vannak „rajongóink”, de gyanítom, hogy ehhez a furcsa lebegő érzéshez ez is hozzájárul. Meg a három vodka-narancs, amit elfogyasztottam, ami nálam valami csúcs, mert alapvetően nem iszok sokat, pörgök épp eléggé alkohol nélkül is. Ma erre még rá is van segítve. Épp odakint vagyunk, Mattie és Josh cigiznek, meg az aktuális barátnőjük is kint didereg velünk, és arról beszélünk, hogy de nagy szívás lesz ezután visszaülni az iskolapadba, semmi kedvünk zeneelméletet tanulni Miss Graham száraz előadásmódjában. Nagyban imitáljuk az egyébként tényleg komikusan unalmas nőt, mikor Joel csatlakozik hozzánk, és kicsit változik a téma, nevezetesen egy lehetséges következő, hosszabb turné felé a nyárra, és a lemezeladásainkra. Mit ne mondjak, a lebegés érzése csak erősödik, a srácok feje is csak úgy ragyog.
Fogalmam sincs, miért döntök úgy, hogy nekifutásból a medencébe vetem magam, valami olyasmin röhögtünk, hogy mostantól nehezékkel kell járnunk, vagy elszállunk, és odáig mentem, hogy ha nem kötnek rám valamit, hát én elszállok most is az izgatottságtól... és nem kötöttek rám semmit, így aztán... elszálltam. Annak ellenére, hogy Joel még az este elején mondta, hogy nem fűtött a medence, és a napokban elég hideg van, így ez nem egy medencés buli lesz. De még mennyire nem medencés buli!!! Nevetve vetem bele magam a vízbe, magasba ugrok, hallom, ahogy utánam kiáltanak, aztán elmerülök, és bassza meg, de rohadtul hideg! Úgy érzem, mintha jégbe ugrottam volna, és kicsit pánikolva kapálózok a felszín felé.
Sikerül kiérnem, hallom, ahogy szólongatnak, de azt is, ahogy Josh teli pofával röhög, és az első sokk után... én is elnevetem magam, még akkor is, ha szinte kocognak a fogaim. Olyannyira nevetek, hogy alig bírok a felszínen maradni, néha el is merülök, amitől majdnem megfulladok, ezért aztán elkezdek a part felé evickélni, ahol várnak, hogy kihúzzanak. Vesztére Joel fogja meg először a kezem, szegény Joel, nem ismer még eléggé, gondolom eszébe sem jutott a lehetőség, de ennek ellenére nem kímélem: a lábammal megtámaszkodva a medence falában rántok egyet rajta, és lehajtom a fejem, hogy el ne trafáljon, ahogy a fejem felett gyönyörű ívben átlendülve a vízbe csobban. Ezek után persze már senki nem siet annyira segíteni, hogy kihúzzon a medencéből, amit nem is bánok, mert röhögnöm kell, így maradok a medence szélére kikönyökölve, reszketve-nevetve, miközben bentről egyre többen kijönnek, a srácok pedig szintén röhögve gratulálnak, hogy épp most csobbantottam vízbe a szerződésünk meghosszabbítását. Lehet, hogy még igazuk is van, nem tudom, Joel mit szól az ilyen viccekhez, de... én jót nevettem. És szép volt, amíg tartott. Mindjárt befagy a seggem amúgy. És valahol a medence fenekén lehetnek a magas sarkúim...

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

- Nézd Natalie, tele a ház vendégekkel, nem tudok most ezzel foglalkozni! Oldjátok meg, és ne, ismétlen ne adjatok neki több cuccot! – mondtam tagolva, minden egyes szót nyomatékosítva, majd kinyomtam és a zsebembe tettem a telefont.
Még utoljára belenéztem a tükörbe, megigazítottam az ingem gallérját, majd elindultam ki a házból, egyenesen a kertbe.
Ma volt a Chasing Rainbow első turnéjának befejezése, ami igencsak jól sikerült, így a szokásos ünnepi partyt kapták tőlem ajándékba, ahogy általában a legtöbb befutó zenekarom az első turnéja után. Egész szép kis csapat össze is gyűlt, na nem mondom, hogy teltház lett, de igen szép számmal sikerült rajongókat szerezniük az első félévben.
Kisétáltam a medencéhez, ahol már kezdte jól érezni magát a társaság. Matt, ahogy meglátott a nyakamba borult, én pedig barátian megveregettem a vállát. Sose voltam kifejezetten az a típus, aki nagyon érzelem kifejező lenne, de ez volt a szakma szépsége. Nem kellett mindenkit szeretni, elég volt, ha elhitetted velük.
Mire kettőt pislogtam már a kezembe is volt egy pohár whiskey, szabad kezemmel pedig zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a telefonomat, végig pörgetve az emaileket. Fél szemmel felpillantva egyenesen Carmelaval találtam szembe magam. Nevetve beszélget a többiek. Ma egészen máshogy néz ki, mint ahogy a színpadon szokott. Gyönyörű lány, piszkosul fiatal, és annyi tűz van benne, hogy az embert már akkor is megperzseli, ha csak a szemébe néz. Ennyit tudtam róla igazából, nem nagyon volt időm velük megismerkedni.
Mire az eszmefuttatásom végére érek, már csak azt látom, hogy nekifutásból beleveti magát a jéghideg medencébe, amiről mindenkit tájékoztattam, hogy nem fűtött, azaz kurva hideg. Lehet így kellett volna fogalmaznom, akkor talán megértik. Fejem csóválva nyomok el én is egy nevetést, mikor meglátom felbukkanni a víz felszínére. Az arca mindent elárul. Először is azt, hogy még csak sejtése sem volt, hogy ennyire rohadtul hideg lesz.
Leteszem a poharam az egyik asztalra, majd a medencéhez lépve felé nyújtom a karomat.
- Gyere ki mielőtt szét fagysz!
Ez is egy olyan döntés volt a részemről, amit nem gondoltam át teljesen. Bár nem is értem, min lepődtem meg. Mennyi esélye volt, hogy félig illuminált állapotban nem fogja magával rántani az első embert, aki a segítségére siet.
Szinte megbénít a medence jeges vize, levegőért kapva bukok fel a felszínre. Pár pillanatig csak pislogok, és imádkozok, hogy ne most kapjak szívrohamot. Tekintetem találkozik Carmella játékos tekintetével. Fejem rázva nyomok el egy mosolyt. Végülis… volt már rosszabb is.
Kiúszok a medence szélére, és mellé támaszkodok.
- Remélem tudod, hogy teljesen hibbant vagy. – mondom neki, miközben próbálom kitörölni a szememből a klóros vizet. – Na, iparkodj kifele mielőtt mindketten jéggé fagyunk. -  Válaszát meg sem várva elkapom a víz alatt a derekát, és kisegítem a medencéből, majd én is követem őt. – Gyere, adok neked váltás ruhát. Bár, bevallom kár ezért a darabért. – nézek végig ázott testén félmosollyal arcomon.
Elindulok, a házban senki sincs, ahogy beérek elkezdem ledobálni vizes ruháimat. Cipő, zokni, ing. Mire beérek a hálószobába már csak a nadrág van rajtam.
- Valahol volt itt pár női cucc. – szólok hátra félhangosan, és a komódhoz lépek és elkezdek kotorászni benne, fel sem nézek, hallom, ahogy ő is követ a szobába. – Bár nem biztos, hogy a te méreted és azt sem garantálom, hogy a party színvonalához méltó. – nevetek fel halkan. – Bár tekintve, hogy egy medencés házibulit csináltál belőle, akár jó is lehet. – vonom meg vállam, majd előveszek egy piros blúzt és egy fehér vászonnadrágot, s felé fordulok.

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

Hátranézek a vállam felett, hogy azért tudjam, ha Joel el akarna kezdeni fojtogatni, de még szemmel láthatóan ott tart, hogy próbál nem meghalni, ahogy én is tettem az első pár másodpercben, miután feljötte ma felszínre. Aztán összetalálkozik a tekintetünk, és majd szétszakad a szám, olyan szélesen elvigyorodom, ahogy látom, hogy nem is annyira akar kinyírni, sőt, vidám a tekintete. Aztán visszatérek a nevetéshez, mert Josh már ott tart, hogy valószínű új énekest kell keresniük, ha Joel rám teszi a kezét. Nos... ez mondjuk még lehet. – Igen, már elég régóta – biztosítom vidáman, bár össze-összekoccanó fogakkal, mikor megjegyzi, hogy hibbant vagyok. Nem az első, és nem is az utolsó, aki annak hív. Én még el lennék a vízben kicsit, bár lehet, hogy azért, mert a fagyhalál kerülget, és a testem kezd lassulni, de Joel jobban észnél van, és csak azt veszem észre, hogy kirak a partra. Ahol még mindig nem mer senki a közelembe jönni, mert mindenki gyáva. Mire Joel kikapaszkodik mellém a partra, már a nevetésem is el-elhalkul, kell az energia a vacogásnak. Bár mikor végigsiklik rajtam a tekintete, megjegyezve, hogy kár a ruhámért, még vacogni is elfelejtek pár pillanatra. – Hmm... Leginkább úgyis az számít, ami alatta van, azt meg szerencsére nem kell lecserélnem – vigyorgok rá, aztán a vállába kapaszkodva talpra küzdöm magam, hogy aztán lecsaphassak a rólam csöpögő vízzel pár embert a staffból, akik most jönnének közelebb segíteni, mikor már csak nem lököm őket is be. Mint mondtam, gyáva népség.
Ezek után szinte ugrálva követem Joelt, mert egyrészt süti a talpam a hideg kő, másrészt az is melegít. Ez egy iszonyatosan hülye mozdulat volt részemről. Eddig is kezdett kilenni a torkom a koncert miatt, holnaptól tuti nem lesz semmi hangom. Még jó, hogy most jön egy kis pihi. Közben majdnem nekimegyek Joelnek, ahogy megáll, mert annyira elmerültem... nos, a látványban, ahogy vetkőzik. Én is álljak neki lekapni a cuccaim? Ha neki lehet... De nem teszem, inkább csak csendben élvezem a látványt. Oké, nem csendben, kocognak a fogaim. Kicsit elfintorodom a gondolatra, hogy valami random nő itt hagyott cuccait kell felvennem, de az sem szimpi, hogy most megfagyjak, szóval... átveszem a felém nyújtott ruhadarabokat. – Nem is értem, miért nem csatlakoztak hozzánk többen a vízben... – csóválom meg a fejem lemondóan, aztán lenézek a cuccokra, amiket adott, és... nézem őket egy darabig. Próbálom elhitetni magammal, hogy jók lesznek. Aztán feladom. – Nincs valami... melegebb? És kevésbé átlátszó, mint a fehér, kevésbé kivágott, mint a blúz? Alapvetően nem lenne bajom velük, de mindenem elázott, és még akkor sem venném fel más bugyiját és melltartóját, ha történetesen az is akadna a fiókodban... Tök mindegy, egy meleg köntös is megteszi – próbálkozok. Ha én azt a nadrágot felveszem azzal a blúzzal, mindenkinek nyilvánvaló lesz, mennyire gyantáztatok odalent, és hogy mennyire fázom odafent. Arról még nem is szóltam, hogy lehet a méret sem épp megfelelő... Úristen, rám fagy a ruha, úgy érzem... Nem fair, hogy nekem nem illik ledobni magamról mindent, neki meg lehet. És még jól is néz ki közben, bár ebbe inkább nem merülök bele túlzottan. Csak ugrálok egyik lábamról a másikra, kezeimmel magam ölelve, és közben azon gondolkodom, hogy hé, legalább jól áll a lila, szóval rúzs miatt most nem kell aggódnom. Hogy a cipőim hogy szerzem vissza, azt nem tudom...  

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

- Talán azért, mert a többiek hallották, mikor azt mondom „Ne menjetek a medencébe, mert nem fűtött és mert nagyon hideg”.- jegyzem meg mosolyogva, miközben átadom neki a ruhákat.
Összehúzott szemöldökkel figyelem, ahogy mustrálja azokat. Nem értem, mi a gond. Ki vannak mosva, teljesen tiszták. Sajnos nincsen egész gardróbom női ruhákból, ezek is csak véletlen, hogy itt vannak. De… ha a ruhák itt vannak, mibe ment haza a csaj, aki viselte őket?
- Hát, ha ezek nem felelnek meg az ízlésednek, akkor csak férfi ruhákkal szolgálhatok. – vonom meg vállamat mosolyogva. – Amúgy a bugyit általában nem szokták itt hagyni, lehet ruha nélkül mennek haza, de a fehérneműt azért felveszik. – mondom, miközben újra eltűnők a fiokba.
Feladva a komódba turkálást a gardrób szekrényhez lépek, és kiveszek onnan egy sötétkék inget, majd Carmela felé hajítom.
- Tessék, vedd fel ezt, addig hozok törölközőt. – Azzal el is fordulok, és a fürdőbe veszem az irányt.
Bár tudnám, hogy hol vannak a törölközők, azt hiszem ez a hátránya annak, ha az embernek bejárónője van. Elfelejt olyan alapvető dolgokat, hogy mi hol van. Valahogy a koszos törölköző egyszer csak elszokott tűnni a fogasról, és a helyére finom, tiszta és illatos kerül. De hé! Ettől még nem vagyok sznob, csak piszkosul elfoglalt.
- Amúgy nagyon klasszak voltatok tegnap este! – szólalok meg emelt hangon, még mindig a szekrényeket nyitogatva. – Tényleg, sok bandát láttam már, de te igazán különleges vagy, mikor a színpadra lépsz. Igazi energia bomba. – mosolyodok el, majd egy pillantást vetek a tükörbe.
Egyenesen a hálószoba közepén vetkőző Carmelan állapodik meg a tekintetem. Egy pillanatra pislogni is elfelejtek. Nem csak a színpadon különleges… Hosszú idő óta a leggyönyörűbb nő, akivel találkoztam. Olyan, mintha porcelánból lenne. A koncertek alatt mindig vagányabb, ruhákba van, amiben könnyedén tud a színpadon mozogni, ami persze teljesen érthető, csak éppen a lényeget eltakarja. Jó, nem szigorúan véve, de egy ilyen testet feszes, pici ruhákba kéne bújtatni, hogy mindenki lássa. Bár lehet csak azért gondolom ezt, mert pasi vagyok, a női test nagyon rajongója és csodálója.
Nagyot nyelve kapom le az akasztóról a saját törölközőmet, jobb híján, majd a szemem eltakarva lépek ki a fürdőből. Azért az ujjaim között kikukucskálok, hogy még egy utolsó pillantást vehessek az előttem álló félmeztelen lányra, majd oda nyújtom neki a törölközőt.
- Tessék, - szólalok meg, leginkább csak zavaromba. – ha akarod a … - most épp csücsörítek zavaromba. - … a bugyidat, úgy értem a fehérneműedet, nyugodtan tedd a radiátorra. – mivan???
Fhu, tök gáz. Jó, nem tehetek róla, kissé fura szituáció mikor egy félmeztelen csaj áll a hálószobám közepén, és még sincs szex. Sőt, még csak nem is olyan okok miatt tartózkodik a házamban, mert bármi ilyenről szó lenne. Fokozhatnám még azzal, hogy a félmeztelen bombázó, aki a hálószobám közepén áll, annak a bandának az énekese, akit én menedzselek. Dupla szívás.
- Mindjárt előhalászok neked egy nadrágot… vagy valamit. – mosolyodok el, miközben továbbra is állok előtte, ujjaim között kikukucskálva és próbálom felidézni, hol vannak a nadrágjaim. Ja, tudom, tök ciki. De próbáljátok magatokat a helyembe képzelni.
Hiszen nem látok mást, mint egy kék, férfi inget viselő (az ÉN ingemet!) gyönyörű lányt, meztelen lábakkal.
Mondtam már, hogy félmeztelen?

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

- Gyáva banda – biggyesztem le az alsó ajkam lesajnálóan, mikor védi a többieket, amiért nem csatlakoztak hozzánk a vízben. Hát igazán, már a házigazda is benne volt, illett volna követni a példáját. Mondjuk akkor most öltöztethetne mindannyiunkat, ami talán logisztikailag nem lenne megoldható. – Nem az ízlésemnek nem felelnek meg, hanem ha ezeket venném fel, közszemérem-sértést követnék el kvázi – pontosítok, miért is kérek más ruhadarabokat. Nem néz ki rosszul se a blúz, se a nadrág, bár nem meglepő, nem hiszem, hogy ide rosszul öltözött emberek annyira járnának, még ha nem is az én stílusom egyik sem. – Megnyugtató tudni, hogy vannak elveik a ruháikat itt hagyó nőknek – nevetem el magam megint, még ha kicsit reszketve is, ahogy magyarázza, miért is nincs bugyija. Amit, mint mondtam, egyébként sem vennék fel.
Elkapom az inget, amit felém dob, aztán megvárom, hogy eltűnjön a fürdőben, mielőtt lehúznám a ruhám cipzárját. Nedves csattanással le is csúszik rólam, pántnélküli lévén, én pedig még gyorsan kicsavarom a hajam, mielőtt az ingért nyúlnék. Magamra kapom, aztán alá nyúlva kikapcsolom gyorsan a melltartómat, és megszabadulok attól is. Mivel az ing ér addig, mint némelyik rövidnadrágom, hát a bugyit is ledobom, mert vizes, és hideg... Istenem, mennyivel jobb máris! Érzem, ahogy kezdek átmelegedni, a reszketésem is alábbhagy. Már csak a hajam lehetne szárazabb. – Köszi! Könnyű, ilyen közönséggel, eléggé tüzelnek – szólok neki vissza emelt hangon a fürdő felé, mikor a koncertet dicséri, bár közben kicsit oldalra hajolva még mindig a hajamból próbálok minél több vizet kicsavarni. Annyira nem jelentőséget nem tulajdonítok az ilyen bókoknak, mindenkinek ilyeneket mondanak, akik előadnak. Tudom, én is ilyeneket sütök el, mikor találkozok egy-egy banda tagjaival a koncertjük után. És igazat is mondok, mindenki egyedi. És igen, én is az vagyok.
Mikor megint hallom a lépteit, felé fordulok, és elvigyorodom azon, ahogy szemérmesen takarja a szemét felém közelítve. Komolyan? – Hát persze... valld be, hogy csak azt reméled, hogy végre bekerülhet az első itt hagyott bugyi is a gyűjteményedbe – húzom az agyát, mikor felajánlja, hogy teregessem ki a bugyim. Ami egyébként nem rossz ötlet, valószínűleg meg kellene tennem, mert valahogy majd haza kell jutnom. Nekem is vannak elveim, a bugyim nélkül sehová. Közben nekiállok a kapott törölközővel szárogatni a hajamat. – Nem látszik ám belőlem semmi illetlen, nem kell takarni a szemed – jegyzem meg, alapvetően jól szórakozva az egész helyzeten. Nem igazán így ismertem eddig, nem gondoltam volna, hogy problémát okoz neki egy kis meztelenkedés. Határozott, jó kiállású pasi. Elvégre a saját ruháit gond nélkül ledobta, csak az a fránya nadrág maradt... Vagyis hát még jó, hogy maradt. Mindenesetre úgy érzem, most ő sem épp semleges felém, ahogy itt állok egy szál ingben a szobája közepén. – Magadról is gondoskodnod kéne ám... – Mindezt mondva természetesen a tekintetem az arcáról lefelé indul, egészen addig a bizonyos nadrágig. Joel... dögös pasi. Eddig a pontig mondjuk nem igazán így néztem, mert hát a menedzserünk, és a közelében eddig nem épp az járt az eszemben, hogy vajon mi lehet a nadrágja alatt. Most de. Olyannyira, hogy már-már azt is elfelejtem, hogy fázok.

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

Az egész szitu olyan fura. Adott egy férfi és egy nő. Mindkettő félmeztelen. Le lehet küzdeni az ösztönöket? Mennyire számít az erkölcs, a felelősségtudat? Vajon egy magamfajta férfi képes elnyomni az olyan színtiszta, elemi ösztönöket, mint a másik nem utáni vágy? És vajon mennyire vagyok képmutató perverz, ha becserkészem Carmelat?
Nem tudom visszafojtani nevetésemet, ahogy a bugyi gyűjteményről beszél. Nem is rossz az elképzelés, bár fura, és nagyon perverz dolog lenne. Végül leeresztem a kezemet, és végig nézek rajta.
- A tiednek keretben lenne a helye. – vigyorodok el szélesen. – Mellesleg, sokkal többet látok belőled, mint eddig bármikor.
Kissé értetlenül vonom fel a szemöldököm, ahogy végignéz rajtam, majd én is követem a tekintetét, egyenesen a saját elázott nadrágomig, amiről egészen megfeledkeztem itt a nagy meztelenkedésbe. Hát, gondoskodhatna rólam Ő is, ami az illeti.
Mikor újra találkozik a tekintetünk a nadrágom gombjához nyúlok, és elkezdem kihámozni magam az elázott ruhadarabból. Közbe félmosollyal arcomon, enyhén felhúzott szemöldökkel nézem, ahogy Ő néz engem.
- Én elfordultam, amíg te öltöztél. – jegyzem meg, miközben letolom a nadrágot és kilépek belőle. – Te meg itt bámulsz, mint egy perverz tinédzser.
Vigyorodok el szélesen, majd lehajolok a nadrágért, és elhelyezem a radiátoron, bugyi híján egymagában. Szekrényhez lépve kiveszek magamnak egy tiszta, száraz farmert, majd belebújok, nem akarom tovább feszíteni a húrt itt a pucékodással. A falnak dőlve összekulcsolom karomat a mellkasom előtt, és újra Carmelára nézek.
- Azt értem, hogy nem tetszenek a ruhák, amiket adtam, vagy csak keveset takarnak belőled, nem is tudom. De szerinted mennyivel jobb kimenni a rajongók közé egy szál bugyiba és egy férfi ingbe? – kérdezem továbbra is mosolyogva.
És mi lenne, ha…? Nem, nem, Joel, verd ki a fejedből! Ez a lány annak az együttesnek a tagja, akit képviselsz. Hiszen a madár se szarik a saját fészkébe.  

Carmela & Joel

 "When things didn't go as planned.
Or they are not planned at all."

Megint elnevetem magam, ahogy azt mondja, a bugyimnak keretben a helye, mert ez a legfurcsább bókszerűség, amit az életben hallottam. – Nem igazán erre a képre hajtok. Az énekesnő, akinek bekeretezik a bugyiját. És te sem hiszem, hogy az a pasi akarsz lenni, aki bugyikat keretez be – mutatok rá, hogy nem biztos, hogy ezt átgondolta. Arról nem is beszélve, hogy addig nem is ér bugyit keretezni, míg csak úgy, hétköznapi módon került le a nőről. Majd ha ő veszi le, dicsekedhet vele. Nem mintha tervben lenne... de nem is bánnám. Már a levételt, nem a dicsekedést. – De sokkal kevesebbet még így is, mint mondjuk ha strandon lennénk – vonok kicsit vállat, arra vigyázva, hogy ne túlságosan, mert még villantanék itt. Az nem lenne túl stílusos.
Beleharapok az alsó ajkamba, és szinte viszketnek az ujjaim, hogy segítsek neki, mikor elkezdi levenni a nadrágját. Nem teszem, csak... nézek. Nem zavartatom magam, mikor felhívja a figyelmem rá, hogy nem túl illő, amit csinálok, csak viccelődve húzogatom a szemöldököm. – Hát tehetek én róla, hogy te ilyen életképtelen vagy? Én ugyan nem mulasztom el, ha már nem vonulsz el az öltözéshez – felelek szóban is, és nem, tényleg nem zavartatom magam, hiába perverz tiniz le. Így huszonhárom évesen még nem vagyok annyira messze a tini kortól, hogy sértésnek vegyem, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem tinis dolog nézni. A tinik zavarba jönnének. Én meg csak kicsit elszomorodom, mikor másik nadrágot vesz fel... Viszont ami pozitívum, hogy már nem fázom. Felmelegített a látvány, na.
Felsóhajtok, ahogy beleköt az „öltözékembe”, aztán pedig a lábammal felfordítom a vizes ruhát a lábamnál... alatta ott a bugyim és a melltartóm is. – Egyrészt csak egy szál ing. Másrészt pedig pár perce még valami nadrágot emlegettél, amit kaphatok. Harmadrészt meg annyira nem sietek vissza, még mindig... csöpögök – kezdek újra a hajam szárogatásába, és igen, tisztában vagyok vele, hogy így felemelt kézzel az egyébként sem hosszan leérő ing veszélyesen rövid, de hé, nem zavar, ha néz. Sőt. – De ha te mennél vissza, csak nyugodtan. Megoldom magam, és közben igyekszem nem még több káoszt okozni a házadban – vigyorodom el. Lehet, hogy könnyelmű ígéret, nem vagyok egy problémamentes egyén.