Végre kijött a tavasz. Nagyon sok időt töltök kint a szabadban és festek. Legalábbis addig valamit csinálok oda kint, és nem a magányos ürességben ülök otthon. Sok képet készítettem és mióta Erik megjelent nálam egyre többen kezdtek érdeklődni a munkáim iránt. Legtöbbjükön látszott, hogy csak azért járnak nálam mert itt járt az egyik kedvenc bandájuk énekese és most nekik is venniük kell valamit de voltak olyanok is akik értékelték a munkáimat, sőt nem egy rendelést adtak fel nekem. Szóval most aránylag jól is élek a festészetemből. Bár kitudja ez az állapot meddig fog uralkodni. Mindig is ez volt a vágyam, hogy csak festenem kelljen, hogy ennek élhessek de néha úgy érzem még mindig bizonytalan talajon állok bár Diana szerint ezzel a lendülettel nem sokára be fogok futni. Már olyan emberek is érdeklődtek utánam akik valóban komolyabb festőket menedzseltek. Nem tudom, hogy vajon Erik keze is benne van a dologban de ha ismét találkozok vele meg kell neki hálálnom. A bátyámmal azóta nem találkoztam amióta nálam járt egyszer. Tudtam, hogy ez lesz még sem tudtam tartani keménységemet. Eljött információkért és ennyi. De már megszokhattam volna, hogy még a saját húgát is felhasználja ön céljaira. Mindegy ez van. Mindig is tudtam, hogy rossz családba születtem. A kávézó ablaka mellett ücsörögve figyelem a kinti napsütést, a fákat amik a szél finom erejében lengedeznek a virágokat a fákon amik kezdenek elnyílni, az elhaladó embereket, autókat járműveket. A túloldalon pihenő parkos részt ahol emberek élvezik a napsütést. Van kinti terasz is de meg szeretném várni a kávémat amit nem sokára jeleznek is, hogy kész van mire fel állva sétálok a pulthoz kifizetem majd megfogva a kávét megyek ki a teraszra. Egy fekete egybe szoknyát vetem ma magamra vörös rózsákkal. Ujjatlan de egy vékony dzseki van mellé rajtam és egy magassarkút választottam a lábacskámra. Finom rózsaszín rúzs pihen ajkaimon és egy leheletnyi smink. Nem szeretem szét kenni magam. Hála istennek a genetika szép arccal áldott meg. Barna hajamat szabadon hagytam mag körül és ahogy kinyitom az ajtót meg is libben a szél hatására. Kilépve érzem azért magamon a kint ülök lopó pillantását. Mindig magamra vonom a figyelmet akár hogyan is nézek ki. Le ülök egy dohányzásra kijelölt asztalhoz és leülve teszem bele a kávéba a cukrot és a tejet. Megkevergetem majd bele kortyolok és a zsebembe túrva veszem elő a cigis dobozt és ki veszek egy szálat. Le kéne szoknom...de túl jól esik. Rágyújtok és lassan kifújva a füstöt nézek végig ismét az utcán. Leginkább a parkot figyelem de amikor meglátok valakit elsuhanni jobb oldalt közel hozzám reflex szerűen nézek arra és ismerős alkatra leszek figyelmes. A haja az ami a legjobban segít ahogy a kávézó bejárata felé tart, hiszen az arcát nem láttam. A cigit hamusba támasztva figyelem majd próba cseresznyét teszek.-Baris?-kérdezem hangosan, hogy meghallja mielőtt be megy az épületbe ezzel elveszítve őt. Ha megáll és felel nekem akkor nem tévedtem ha nem és még hülyén vissza is néz akkor kezd romolni a memóriám...
Queensben sétálok, elgondolkozva azon, hogy miként fogom kiküszöbölni azokat a hibákat, amit vétettem a legutóbbi beadásomnál. Ma beszéltem a könyvkiadóm egyik szakemberével, aki kerek perec elmondta, hogy jobban ügyeljek a részletekre. Fárasztó délelőtt volt, hogy ezt a flegmán beszélő embert hallgattam, úgy egy-két napra biztosan elintézte a jókedvem. Kiszellőztetem az agyam, s jól megfontolom, hogy következőre hozzájuk menjek a könyveimmel. Céltalanul bolyongok, borús arckifejezéssel. Fel sem tűnik számomra, hogy a legtöbb ember félve lép el az utamból, mert nem szeretnének velem összeütközni. Korog a gyomrom, ami épp elég okot ad arra, hogy felkeressem a legközelebbi kávézót. Ebben tökéletesen segít a mobiltelefonom, s a rajta található pár alkalmazás. Követem a google maps térképet, miközben a gps irányít engem. Már jó távolról kiszúrom a kávézó feliratát, amitől megkönnyebbülök. Sietősebbre veszem a lépteim, hogy minél hamarabb energiához, s valami energiához jussak. Nem érdekes, hogy ki ismer fel, vagy ki nem, hanem egyenesen le akarok ülni, s rendelni egy kiadós ebédet és békében lenni. Legalábbis ez most a rövid távú tervem a mai napra, aztán meg meglátom. Célirányosan az ajtót célzom meg, mikor nem olyan távolról egy ismerős hang mondja ki a becses nevem. Rögtön megállok, s nézek körbe odakint. Nehezen lövöm be a hang forrását, hogy mégis honnan jött. Mikor megpillantom az ismerős arcot, akkor már tudom, hogy tőle jött. Arcom ettől függetlenül nem tud vidám lenni. Az útban állok, majd egy huligán kisgyerek nekem jön a fagyijával, s elég kellemetlen ponton talál el, ráadásul foltot is hagy a ruhámon. Bocsánatkérést nem hallok tőle, én meg foltos nadrággal hirtelenjében nem tudok mit kezdeni. Azt hiszem vaníliás fagyi. Egyáltalán nem akadok ki, hanem próbálok túllépni eme kellemetlenségen. Végül elindulok foltos nadrággal barátom felé, Carmelához. Nem érzem még mindig azt a kicsattanó örömöt, mint szokás. - Szia Carmela. – nagyon régen láttam őt, így férfiként rögtön végig nézek rajta. Semmit sem változott azóta, így első ránézésre. Úgy néz ki, ahogy megismertem. - Csinos vagy, még mindig – s egyszerűen nem érzek késztetést a mosolygós üdvözlésre, sokkal inkább átjárja a lényem borongós hangulata. Sóhajtok, s most az egyszer a fejemben megszületik az a elhatározás, hogy ha tudok, akkor nem zavarnám az ő életét. Ha nem hív meg, hogy foglaljak helyet, akkor én rövidesen távozni fogok. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, ebben a helyzetben és annyi év után. Van bennem egy felhang, hogy ez a hosszú idő teljesen eltávolított minket egymástól. Feltűnik nekem a szemem sarkából, hogy sokan kinevetnek, vagy éppen viccet mesélnek arról, hogy pontosan ott lettem fagyis.
Nem tévedtem. Ő az. Azonban egy kis ütközésbe kerül az által, hogy megszólítottam. Ajkaim elő kapom egyik kezem és félmosoly szalad az arcomra ahogy a nadrágján fagyi folt keletkezik. Nincs túl jó hangulatban. Együtt voltunk egy darabig és emlékszem az ilyen esetekre azért mikor össze jöttem valakivel. Ide jön és látom, hogy nincs annyira jó hangulatban szóval ha nem fogom ide kötni távozni is fog. Lassan elnyomom a cigit ahogy megdicsér és mosolyogva pillantok fel rá majd fogok egy szalvétát és letörlöm a nadrágjáról a fagyit. Nem igazán zavar, hogy ki lát és mit gondolnak, csak segíteni szeretnék rajta.-Örülök, hogy látlak.-Szólalok meg mikor végzek a törölgetéssel és felpillantok rá.-Meghívhatlak valamire? Látom nem vagy túl jó kedvedben.-jegyzem meg ahogy az asztalnál lévő üres szék felé biccentek, hogyha akar üljön le és beszélgessünk egy kicsit. Nem volt azzal soha gond, hogy beszélgessünk. Ő egy író volt én pedig egy festő. Sok mindenről tudtunk mélyeket beszélgetni és ez mindig is jó érzés volt: De egy időben neki a könyve lett fontosabb nekem pedig az, hogy egyedül talpra álljak. Szóval közös megegyezés alapján de végül szét váltak útjaink. Ami szerintem egyáltalán nem gond. Egyszerűen nem voltunk egy "álompár".-Mit innál?-kérdezem ha helyet foglal és figyelem kék szemeimmel és közben a saját poharamat megemelve kortyolok bele egyet és lassan vissza teszem.-Hogy vagy Baris? Mi történt veled azóta, hogy már nem kerestük egymás társaságát?-kérdezem ahogy rajta tartom a tekintetemet és finom mosolyt engedek meg irányába.
Feszengve fogadom Carmela nadrág tisztogatását, mert számomra kényelmetlen szituáció. Ha még együtt lennénk, akkor nem égne a pofámról a bőr. A kapcsolatunk jellege megváltozott, mert régen barátnőm volt, de most sokkal inkább csak barát. Kifújom a levegőt, mikor végez odalent, s megszűnik a félreérthető jelenet. Carmela hangjára leszek figyelmes, így lenézek rá. Meg akar hívni valamire, így a homlokom ráncolódik. - Ha nincs ellenedre, s nem zavarom meg a napodat, akkor szívesen csatlakozok hozzád. – az ital tán lehűti bennem a kedélyeket, de lehet, hogy csupán még idegesebbé válok. Kiszúrja az exem, hogy nem vagyok túlságosan kicsattanó kedvemben. Bólintok csupán az irányába, hogy jól látja a kérdéskört, közben pedig ha nincs ellenére, akkor nagy nehezen helyet foglalok. Az ital felajánlásán újfent elgondolkozok, majd elvetem a kávé ötletét. Nem tenne jót nekem egy második adag. Elég azt reggel inni, most inkább valami gyümölcsöset innék. - Egy erdei gyümölcsös jó lesz, 3 dl-t természetesen. – fáradtnak érzem magam, sőt egyenesen legszívesebben hazamennék aludni. Nagyon lefárasztott ez a könyvkiadós ember, ráadásul csupán a hibákat ecsetelte az írásomban. Fogalmam sincs, hogy melyik rész a jó benne. Saját gondolataim viharából újfent Carmela ébreszt fel a kérdésével. Ránézek egy időre, aztán szólalok meg. - Mint jól láttad nem vagyok túl jó kedvemben, a könyvkiadóm embere egész idáig tolta rám, hogy mit írtam rosszul a következő szerzeményemben. Hiába magyaráztam el neki többször, egyszerűen tovább hajtogatta a saját igazát. Egyszerűen azt érzem, hogy szándékosan akarja a könyvem minőségét rontani. – régi szokás miatt árulom el az állapotom. Carmela volt az első nő, akinek elmesélhettem, hogy mi nyomja az én lelki világom. De vele aztán tényleg nagyon mélyre menően is. Ez úgy hiányzik, mióta agglegény életet élek. Vannak még barátaim, de velük aztán semmiképpen nem tudnék annyit és úgy beszélni. - Befutott író lettem azóta, bár szerintem egyes helyeken szerintem te szintén belefuthattál a nevembe, vagy hallhattad olykor – szájam széle lefelé görbül. Akkor életem egy nagy baklövését követtem el. Tovább léptem végül a hiányából, s eluralkodott rajtam a magány. Néha jó, de mostanában egyre jobban kisért a gondolat, hogy kellene egy nő. Nem Carmelára gondolok. - Azon kívül, ha kiégnék, esetleg ott van a másik munkahelyem. Állat menhelyen vagyok állat gondozó. Egyelőre a könyvírás megy, csak néha akadnak ilyen kellemetlen helyzetek. Néha megyek dedikálni egy-egy könyvesboltba, amit a kiadóm szervez. – magyarázom egy nagy dióhéjban az én saját életem, s ekkor születik meg bennem pár kérdés. - Neked hogy megy a festés? Te befutottál már? Nincsenek anyagi gondjaid? – érdeklődöm, mert kíváncsi vagyok az ő helyzetére. Abban reménykedek, hogy kecsegtető válaszokat kapok, s nem az fog lejönni, hogy miattam lett rossz.
Kezdőlap
Baris and Carmela
